Vietnam északi részén, évszázadokkal ezelőtt még a Van Lang királyság állt. Van Lang első királyának fia Hung Vuong néven uralkodott. Egymás után három felesége is volt, mindegyiktől született egy-egy fia.
Az első házasságából származó fiú, Long megházasodott, és egy Kim nevű lány lett a felesége. Kim azonban szemtelen, kihívó és nagyon féltékeny teremtés volt.
Réges-régen, a negyedik Hung Vuong király uralkodásának idején élt két ikertestvér: Cao Tan és Cao Lang. Úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikra. Még szüleik is csak nagyon nehezen tudták egymástól megkülönböztetni őket, mivel nemcsak külsőre, de belső tulajdonságaikban is nagyon hasonlítottak egymásra.
Az idők kezedén, a Mennyek Ura megteremtette a földet és a vizeket. Később állatokat és embereket gyűjtött oda össze. Hogy megfelelően táplálhassa őket, leküldött hozzájuk egy szellemet, akinek egy zsákban rizst, kukoricát, kölest, babot, földimogyorót adott, hogy vigye el az embereknek. Egy másik zsákba pedig különféle füveket, fűmagokat tett, hogy az állatoknak is legyen mit enniük.
Cuoi, a bivalypásztor fiú nagyon szegény családból származott. Nem járhatott iskolába, és az egyetlen komoly munka, amit el tudott végezni, a bivalyok őrzése, terelgetése volt. Mivel saját állataik nem voltak, egy gazdag földműveshez szegődött el bivalyokat őrizni. Minden nap ezeket az állatokat terelgette a rizsföldeken, de mindemellett megetette a disznókat, és tűzifát is gyűjtött az erdőben. Munkájáért a földművestől élelmet, ruhát és annyi pénzt kapott, amennyiből szűkösen meg tudott élni.
A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.
Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér Ló Temploma valamikor a To Lich folyó partjára épült. A folyó napjainkban már nincs meg, eliszaposodott, mocsarassá vált, de akkoriban még bővizű volt, és a Vörös folyóba ömlött. A To Lich nagyon széles, sekély, nehezen hajózható folyó volt. Az év bizonyos időszakaiban ugyan a Vörös folyóba ömlött, más évszakokban azonban nyugati irányban, visszafelé vezette a vizet. A két folyó közti állandó vízvándorlás különösen veszélyessé tette a hajózást ezen a szakaszon. Emiatt még nagyon régen templomot építettek a folyó szellemének. Sok mítosz, legenda szól a környékbeli szellemekről, akiknek nagy hatalmuk volt a folyó mentén. Az egyik ilyen szellem, To Lich volt.
Réges-régen, a Hung Vuong dinasztia uralkodása idején élt egy hétéves fiúcska, akit Mai An-Tiem-nek hívtak. Idegen volt és árva. Valamikor egy kereskedelmi hajóval ért partot. Hung Vuong király éppen a kikötőben sétált, amikor a kisfiút kitették a hajóból. Az uralkodó meghatottan nézte az árva fiút, és elhatározta, hogy befogadja országába. Királyságába vitte, és alattvalói közé fogadta. Ahogy az idő haladt, a fiúcska felcseperedett. Erős, tisztességes és ügyes fiatalember lett belőle. An-Tiem mindezeken felül nagyon okos is volt. Mindent, amivel csak találkozott, alaposan megjegyzett, és jól visszaemlékezett később mindenre. Hung Vuong király nagyon, de nagyon megszerette. Kinevezte An-Tiem-et egyik előkelő mandarinjává, és segített neki gyönyörű szép feleséget találni.
A Tao Quan eredete
Vietnamban a néphit szerint minden ház konyhájában ott van a Három Konyhai Szellem. Ezek a Szellemek felügyelnek mindenre, ami ott zajlik. A holdév végén, a 12. holdhónap 23. napján elindulnak, hogy beszámoljanak Ngoc Hoang-nak, a Jade Uralkodónak, a Taoista Mennyek legfőbb urának mindarról, amit a házakban láttak. Ezen a napon a Tao Quan-nak a legfinomabb ételeket ajánlják fel, pénz- és ruhaadományokkal látják el, hogy minél jobb híreket vigyenek a ház lakóiról.
A hármasság elmélete érdekes vonás ebben a történetben. A leggyakrabban a konyha Szellemét egyetlen személynek írják le, és Ong Tao, Ong Lo vagy Ong Vua Bep névvel illetik. Érdekes asszociációra ad lehetőséget, ha a keresztény Szentháromság analógiájaként tekintjük.
A Le dinasztia óta (XV. sz.), a feudális állam fejlődésével és konfucianizmus terjedésével a nagyfejű, kidülledt szemű, pikkelyes bőrű és éles karmú sárkány a mennyei és birodalmi erő szimbóluma. A királyok gyakran állították, hogy önmaguk is sárkányok, ill. a sárkányok leszármazottai. A legendák korát ismerve ez nem is meglepő, hiszen a királyok szinte valamennyien a Vidám Tengeri Sárkány király leszármazottainak tartották magukat, családjukat. A sárkány képe szinte mindenütt ott volt: a királyi ruhákon, az arany trónusokon, az uralkodói rendeleteken, pecséteken, és az udvar szinte valamennyi fontosabb iratán. Az ötkörmű sárkány ábrája csak az uralkodó hivatalos ruházatán lehet rajta, míg a négykörmű sárkány az udvar magas rangú tisztviselőinek hivatalos viseletén látható.
