Pósa Lajos - Mese a kis kanászról Erdő szélén volt egy kis ház,Abba lakott egy kis kanász.Mikor főzte vacsoráját,Meg-megfúta furulyáját,Rá-rágyujtott a pipára,Aztán megint egy nótára.  Egyszer, amint vacsorázottS közbe-közbe furulyázott:Hát kopogtat kinn valaki;Kiszól: tágasabb odaki! - Te kis kanász, ide hallgass!Én vagyok itt, én, a farkas!Eressz be, mert nagyon fázom,Esik a hó, agyon ázom! - Kisebb gondom nagyobb annál,Majd tán bizony, hogy bekapnál! - Ereszd be hát csak a hátam,A hátulsó egyik lábam! A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt:- Egy fazék víz forr a tűzön,Evvel, tudom, majd elűzöm! Benn van már a farkas háta,A hátulsó egyik lába. - Te kis kanász, ide hallgass!A hirénél jobb a farkas.Jobban ereszd be a hátam,A hátulsó másik lábam. A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt:- Egy fazék víz forr a tűzön,Evvel, tudom, majd elűzöm! Beljebb is van már a háta,A hátulsó egyik lába. - Te kis kanász, ide hallgass!Nem olyan rossz ám a farkas!Ereszd be a derekam is,A két első lábamat is. A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt:- Egy fazék víz forr a tűzön,Evvel, tudom, majd elűzöm! Benn van már a dereka is,Meg az első két lába is. - Te kis kanász, ide hallgass!Ne félj, nem esz meg a farkas.Eressz be no már egészen,A tűznél hadd heverésszem! A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt.A nyíláshoz tett egy zsákot,Hozzá furcsa képet vágott. Ment a farkas háttal beljebb,Szólt a kanász: Beljebb, beljebb!No ez ugyan jól sikerűlt!Farkas koma zsákba kerűlt! Bekötötte a zsák száját,Összeverte a bokáját.Lekapta a fazék vizet:A kis kanász evvel fizet.Farkas komát leforrázta,Hogy a bundát csak úgy rázta.Ennek ugyan jól megadta:Egy szál szőr se maradt rajta! A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt.Mig a farkas bundát rázott,Hirtelen egy fára mászott. Farkas koma fel-felordít -Most magán egy nagyot fordít.Addig-addig hánykolódott,A mig a zsák kioldódzott.Talpra ugrott nagy kopaszon,Futtában is ordít nagyon:- Megállj, megállj, te kis kanász,Többet ilyet ki nem találsz!Ide hívom pajtásomat,Nem is egyet, hanem sokat.Visszajövünk nemsokára,Meg is eszünk vacsorára! Visszamentek tízen-húszan,Ordítoztak: Hol van? Hol van?Befutottak hamarjába,A pincébe, kamarába.Föl-fölnéztek a kéménybe,Bebútak a kemencébe.Itt se lelték, ott...

Domahidi Klára - Nyári szellő, hová mész? Parázsló ég alattvirgonc szellő szalad.Kitárom karjaim,átfújja álmaim.Forró a levegő,jó hogy jössz, kis szellő. Kinyitod szívemet,üdítsd fel kedvemet!Nyári szellő, hová mész?Milyen kalandot remélsz?Gyere, bújj az ölembe!Elrejtelek örökre. {loadposition mobil}

A tizenkét varjú Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, túlonnan túl, innenen innen, volt egy szegény özvegyasszony, s annak tizenkét fia s egy leánykája. Búsult is szegény feje eleget, hogy mivel tudja eltartani ezt a tenger sok gyermeket, mert száraz kenyér is mikor volt s mikor nem az asztalfiában.Jött haza egyszer a tizenkét fiú, körülfogták az anyjukat, hogy lépni sem tudott a szobájában, s ahányan voltak, egyszerre mind kenyeret kértek, s csak az volt a híja, hogy kihúzzák a házból.Hát azt ugyan senki ne csudálja, hogy a szegény asszony elvesztette a béketűrését. Hiszen adott volna ám, ha lett volna, de nem volt. Nagy elkeseredésében azt találta mondani:- Ó, istenem, bocsásd meg a bűnömet, bárcsak valami állattá változtatnád ezeket a fiúkat, nem bánom én, ha varjúvá is!No, halljátok csudát, mi történt! Az történt, hogy abban a szempillantásban a tizenkét fiú mind varjúvá változott, s mert hogy éppen nyitva volt az ablak: huss! kirepültek, s mire csak egy jajszót is mondhatott volna az anyjuk, úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el!Hej, nagy erős búbánat nehezedett a szegény özvegyasszony szívére, éjjel-nappal folyt a könnye, mint a patak, s kesergett mindig, hogy az isten úgy elvette volt az eszét, hogy olyan bolond beszédre nyíljék az ő szája.Kicsi kisleány volt még a szegény özvegyasszony leánykája, de tudta, hogy miért sír, miért kesereg az édesanyja, s azt mondta egyszer:- Lelkem édesanyám, én többet nem nézhetem a sírását, elmegyek világgá, s addig vissza sem fordulok, amíg a bátyáimat meg nem találom.Hiába beszélt a szegény asszony, hogy ne menjen, ha már kifogyott a tizenkét fiából, legalább őbelőle ne fogyjon ki: a kisleány elbúcsúzott az édesanyjától keserves könnyhullatások közt, s elment világgá.Ment, mendegélt a kislány hetedhét ország ellen, s egyszer egy nagy rengeteg erdőbe ért. A rengeteg erdőben talált egy kis házat, s bement oda nagy bátran. Egy öregasszony ült a kemence alatt, de olyan öreg, hogy az orra a térdét verte. Köszön a kisleány illendőképpen:- Adjon isten jó estét, öreganyám!Fogadja az öregasszony:- Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna. Hát hol jársz itt, ahol a madár sem jár?Mondja a kisleány:- Ó, lelkem öreganyám, én tizenkét bátyámat keresem, akik varjú képében elrepültek...

Szabó Ina - Amikor az élet fáj   - Amikor az élet fáj és a szívedet átszúrja a bánat,érzed az élet nehéz súlyát.... ez bizony fájdalmas ....  - Amikor az élet fáj - a lelked zokogva ordít és a tested tépis mondja majd halkan:„Szabadon szállj! ... Szabadon szállj magasba,mint Turulmadár a nap felé, Istenatya tenyerére,felszállni merj s pihenni.... - Fejed hajtsd a térdedre és karold át a két kezed,a tenyerébe feküdj így - nyugodjon hát az elme.... - Szemed csukd be és halld a szót – a szeretet szavát,s érezd, ahogy az esőcseppek a lelked simogatják.... - Suttog a szél, mondja halkan... szeretet vagy önmagadban!Ez az élet rendje így, ezt így fog fel s boldog légy.... mert azélet csodaszép ! - Dallam, szellő, szeppenet, csodaszép a rezzenet,az illat, röpke érintés, ölelés és mosoly, melyt egy kedvesszó kísér.... ( Ina Szabó – művész költeménye ) {loadposition mobil}

Orgovàn Irén - Álmodj hát ,Mirácskám Feljött a hold a csillagok is,le hunja szemét, a napocska is.Hunyd le szemedet álmodj hát,Jó éjszakát Mirácskám! Hunyd le hát a szemedet,álmodjál, hát szépeket.Álom manó hívogat.Álom pórját hinti már,Hogy legyen boldog ,éjszakád. A csillagok is nevetnek,téged várnak rég.A hold arany hintót, küld eléd.Hát hunyd le szemed. Kicsi lány hát ne félj!Én mindig itt leszek neked,s féltőn őrzöm , álmodHát jó éjszakát Mirácskám. Álmodban zöld réten megannyi száz virág,mik altatót dúdolnák neked!Színes lepke szál a réten,az lesz a te játszó társad. Be jártok majd Ungot - berket,Szivárványos sütit esztek.Hát feljött a hold a csillagok is.Lehunyta szemét a napocska,Hát hunyd le szemed s álmodj ,hát.Jó éjszakát Mirácskám. {loadposition mobil}

Orgovàn Irén - Anyu kérlek, meséld el nekem! Anyu kérlek, meséld el nekem!Milyen voltam kis koromban?Huncut, rossz, vagy szófogadó?Anyu kérlek...Nekem!Sokat sírtam, hagytalak aludni?Tudom én ,hogy jó voltam!Hisz mindig puszit kaptamMég , ha sáros- is voltam.Esetleg ,ha fára másztam,és ki szakadt a nadrágom.Ha elestem, s sebes lett térdem.Bekented ,varázs puszit kaptamMitől már,” nem is fájt,, .Semmilyen sebem Anyu kérlek meséld el nekem!Mitől féltem sötét estben?Tudom mindig jöttél, haéjszaka ijesztőt álmodtam...Betakartál ,hozzám bújtál,féltőn karodba zártál, s dúdoltál.Puha kezeddel simogattad arcom,míg lassan el pilledtem..Anyu kérlek meséld el nekem!Hogyan lettem s a testvéreim?—Hmmm..Szeretetből, mint a gondosan nevelt rózsa?—Hmmm..“Hát nem is tudom...Végül is, ő is kicsi locsolni, gondozni,féltőn szeretni kell.Hisz egy apró gyökérből, hatalmas,illatos rózsa lesz.Hisz engem is félt, ápol, törődik velem!És napról - napra nagyobb lettem.Nem voltam én rossz.Csak hatalmas felfedező!—Pont így szeret mindig, ezt mondta nekem...... {loadposition mobil}