Mese
Volt egyszer egy öregapó meg egy öreganyó. Nem volt egy szem gyermekük sem. Öregapó kiment szántani a mezőre, öreganyó otthon maradt lepényt sütni. Öreganyó megsütötte a lepényt s megszólalt:
- Ha egy fiunk volna, vinne az apjának lepényt, de most kivel küldjek?
Egyszer csak kibújik a gyapjúból egy picurka fiú s megszólal:
Igaz történet
Egy hindunak volt egy elefántja. A gazda rosszul tartotta, sokat dolgoztatta. Egyszer az elefánt megharagudott s összetiporta a gazdát. A hindu meghalt. Sírt a felesége, odavitte a gyermekeit az elefánthoz, s lábai elé vetette:
- Te elefánt, ha megölted az apjukat, ezeket is öld meg!
Nagy aszály sújtotta azt a vidéket, ahol az elefánt volt a király. A folyók és a vízmedrek szárazak voltak; minden állat szenvedett a szomjúságtól. Az Elefánt király összehívta népét.
-- Egy tavat kell ásnunk -- mondta nekik --, hogy a harmatot összegyűjthessük éjszakánként. Napközben pedig mindenki ihat belőle, aki részt vett a munkában. Az állatok -- zsiráfok, zebrák, baglyok és a többiek -- egész nap ástak, sürögtek-forogtak, végül éjszakára elkészültek egy erős és enyhén lejtős falú tómederrel, amely alkalmas volt az összegyűjtött harmat tárolására. Ám a lusta, bajkeverő nyúl nem volt hajlandó részt venni a munkában. Egy nagy sziklán ücsörgött, és jól szórakozott azon, hogy a többiek gürcöltek és izzadtak a forró nyári napon. Az állatok ezért mérgesen elhatározták, hogy egy csepp vizet sem fognak neki adni. Egymást beosztva őrizték a kutat a nyúl elől.
Egyszer régen a disznó így szólt az elefánthoz:
-- Ugyan áruld már el, mitől nőttél ilyen nagyra?
-- Hogy lásd, milyen jó szívvel vagyok hozzád -- válaszolta az elefánt --, adok neked a varázseledelből. Mindennap kapsz egy adagot, s ettől majd te is olyan nagy leszel, mint én.
Az elefántok kutat ástak maguknak. De odamentek a páviánok is, ittak a kútból, és összepiszkolták a vizet. Másnap reggel az elefántok ismét inni akarnak a kútjukból, de a víz undorító, piszkos. A gyerekek pityeregtek:
-- Vizet kérünk! Szomjasak vagyunk! Vizet, vizet!
A hatalmas folyó, amely ismeretlen tájak felé igyekszik, mindig nehezen vesz búcsút a párás-zöld vadontól: még utoljára szétterül a sűrű cserjék között, és a faóriások koronái alatt mély medret váj magának. Ezek a csöndes őserdei vizek kedvelt gyülekezőhelyei az állatoknak: ide járnak napszállatkor szomjukat oltani.
Sokat meséltem már Elefánt úrról és Béka úrról, akiknek egy házban lakott a szerelmük. Egy nap Béka úr megszólította az Elefánt úr kedvesét, és azt mondta neki:
-- Elefánt úr, a te kedvesed, az én lovam!
Amikor éjszaka Elefánt úr eljött, a lány megmondta neki:
-- Béka úr azt mondta, te vagy a lova!
Élt messzi Afrikában egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, olyan makacs, hogy azóta is emlegetik. Egyszer sétálni indult az elefántcsalád.
