A macskavásár
Addig nincs semmi baj, míg az ember jókedvvel győzi. Olyan aranyhíd az, amely átsegíti a nyomorúság minden szakadéka fölött. Hanem azután, mikor azt is elviszi a markoláb, könnyen beleszédül az ember a fekete semmibe.
Mire az ínséges esztendő felébe beleértünk, úgy megette a mi jókedvünket a markoláb, mint a fogyó holdat. A tehénkénket elvitte a végrehajtó adóba, a malackánkat elvitte az uraság dézsmába, az utolsó tyúkocskánkat elvitte valami jó ember emlékbe. Egyéb háziállatunk nem maradt, csak az öreg macska, a Hékám, az meg jobb lett volna, ha nem lett volna. Mert arra már igen öreg volt, hogy verebet fogjon, az egereknek pedig volt annyi eszük, hogy elkvártélyozták magukat tőlünk. Mert ahol üres a kamra, ott az egereknek is felmondanak.