Volt egy részeges bírónak egy lánya és egy fogadott fia. A fiú ügyelt mindenre, hogy baj ne legyen, ő volt a bíró jobb keze, mégis a lányát mással jegyeztette el, pedig a fogadott fia élt-halt érte. Mikor az eljegyzést tartották, akkor is a fogadott fiú vigyázott a községházán, hogy a falunak, mikor hozták a fáját, híja ne legyen.
Mikor Mátyás király az országban járt-kelt, elvetődött egy faluba. Amint beért, mindjárt látta, hogy ott valami nincs rendben. Az utcák szemetesek, a kerítések düledeznek, a templom-torony félredűlt. Kóbor kutyák grasszálnak fel s alá.
Mátyás világéletében szerette a rendet, ment hát nagy haraggal a bíróhoz.
- Ki itt a bíró? - kérdezte egy odavaló embertől.
Hol volt, hol nem volt, Kolozsváron élt egy kegyetlen bíró. Egyszer Mátyás királynak fülébe jutott, hogy ez a bíró mennyire sanyargatja a szegény népet. Mátyás király szerette a szegé-nyeket, pártolta őket. A gazdagokat gyűlölte, sokszor móresre tanította. Most hát, hamarjában Kolozsváron termett, hogy saját szemével győződhessen meg az igazságról. Álruhába öltözött, s rongyos gúnyájában leült a bíró házával szemben, egy hídra.
Egyszer csak jön egy hajdú és ráförmed:
- Mit lopod itt a napot, te nagyorrú? Nem tudod, hogy a bíró úrnál mennyi munka van? - Nagyot húzott botjával Mátyás hátára.
Mikor Mátyás király az országba járt-kelt, egy faluba nagy rendetlenséget látott. Kérdezte, hogy ki itt a bíró. Mondták, hogy:
- Az öreg bírónak a fiát választottuk meg bírónak.
- Hát miért nem az öreget? - kérdezte Mátyás király.
- Öregember bírónak nem való - mondták az emberek.
Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyarnak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában - álruhába öltözött, s úgy ment színről színre látni a valóságot.
