Huszein ibn ar-Reiján, a sarif29 meséli, hogy az igazhívők fejedelme, Omar ibn el-Khattáb, egy nap népe közt ült, és igazságot osztott alattvalóinak, körülötte legkiválóbb és legelőkelőbb baráti tanácsadói, mikor egyszerre egy fiatalember jelent meg előtte, szemrevaló, csinos legény, tiszta ruha szép termetén. Két szép ifjú fogta erősen, és vonszolta az igazhívők fejedelme, Omar ibn el-Khattáb elé. Az igazhívők fejedelme jól megszemlélte ezeket is, amazt is, megparancsolta a kettőnek, bocsássák el az ifjút, aztán azt mondta, jöjjenek közelebb, és megkérdezte tőlük, mi bajuk van azzal a fiatalemberrel. Ők így feleltek: „Igazhívők fejedelme, egy apánk-anyánk van nekünk, egy a hitünk, egy a vérünk. Apánk bölcsességben, tanács- adásban kivált, mint seikh a törzseknél nagy becsületben állt. Alantas dolgokon felül állott lénye, közismert volt szerte sok szép erénye. Úgy nevelt fel minket jó atyánk, míg felnőttünk, jóságát sugározta ránk. Ő volt a legjobb, legnemesebb lélek, méltó példaképe költőnk énekének:
Egyszer a szamár kint legelészett a parlagon, s észrevette, hogy a farkas gonosz szándékkal közeledik fejéje. Menekülés lehetetlennek látszott, a védekezés meg reménytelennek.
„Többet ésszel, mint erővel” - gondolta a szamár, és így szólt a farkashoz:
Kik hű fiai vagytok e hazának,
Kik éltek érte, és meghaltatok,
Hallgassatok rám, élők a hazában!
S ti a sírokban - halhatatlanok!
Hozzátok szól e jó édesanyának
Legszegényebb, legszeretőbb fia,
Hallgassatok rám! - az igaz könyörgést
Istennek is meg kell hallgatnia!
Aki nem az, ne vegye magára
I
Mikor nyugosznak már békén, mikor
Az ezeréves sírok szentjei?
Mikor nem bántják ősök álmait
Az unokák garázda vétkei?...
A farkas a rókával együtt elszaladt egy hurokcsapda mellett. A csapda fölött egy liba lógott. Már mindketten nagyon régen ettek, szörnyen ki voltak éhezve, de a róka rá sem nézett a libára.
- Komám, miért nem mész oda? Hiszen egy liba lóg ott! - mondta a farkas.
A pókfi hálót szőtt magának a falon.
Körűle büszkén repkedett egy cincogó,
S csufolta a szorgalmas állat kis müvét;
Mivel belőle néhány gyenge szálakat
Kitéphetett. S már gondolá, hogy ő egész
Hálókat is fog eltapodni gőgösen.
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt1 hoz nekem;
Bár majd, ha eljön a valódi,
Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
Fejér, halotti leplet ölt.
Óh, nagyon csúnyán éltem,
Óh, nagyon csúnyán éltem:
Milyen szép halott leszek,
Milyen szép halott leszek.
Réges-régen, a Hung Vuong dinasztia uralkodása idején élt egy hétéves fiúcska, akit Mai An-Tiem-nek hívtak. Idegen volt és árva. Valamikor egy kereskedelmi hajóval ért partot. Hung Vuong király éppen a kikötőben sétált, amikor a kisfiút kitették a hajóból. Az uralkodó meghatottan nézte az árva fiút, és elhatározta, hogy befogadja országába. Királyságába vitte, és alattvalói közé fogadta. Ahogy az idő haladt, a fiúcska felcseperedett. Erős, tisztességes és ügyes fiatalember lett belőle. An-Tiem mindezeken felül nagyon okos is volt. Mindent, amivel csak találkozott, alaposan megjegyzett, és jól visszaemlékezett később mindenre. Hung Vuong király nagyon, de nagyon megszerette. Kinevezte An-Tiem-et egyik előkelő mandarinjává, és segített neki gyönyörű szép feleséget találni.
Mint a Noé hű galambját,
Ki reménynek viszi lombját,
Várnak engem mindenek;
Sok sötét arc lángra lobban,
Sok kebel ver hangosabban,
Ahol én megjelenek.
A Tao Quan eredete
Vietnamban a néphit szerint minden ház konyhájában ott van a Három Konyhai Szellem. Ezek a Szellemek felügyelnek mindenre, ami ott zajlik. A holdév végén, a 12. holdhónap 23. napján elindulnak, hogy beszámoljanak Ngoc Hoang-nak, a Jade Uralkodónak, a Taoista Mennyek legfőbb urának mindarról, amit a házakban láttak. Ezen a napon a Tao Quan-nak a legfinomabb ételeket ajánlják fel, pénz- és ruhaadományokkal látják el, hogy minél jobb híreket vigyenek a ház lakóiról.
A hármasság elmélete érdekes vonás ebben a történetben. A leggyakrabban a konyha Szellemét egyetlen személynek írják le, és Ong Tao, Ong Lo vagy Ong Vua Bep névvel illetik. Érdekes asszociációra ad lehetőséget, ha a keresztény Szentháromság analógiájaként tekintjük.
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király, annak három fia meg három lánya. A legkisebb fiút Vas Lacinak hívták, mert az olyan erős volt, mint a vas.
No, nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is; hét ördög lakott benne.
