Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:
- Jó reggelt, farkas koma.
- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:
- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki.
Egyszer Mátyás király felöltözött vándordiáknak. Elindult, hogy széjjelnézzen a pusztában, lássa, hogy élnek a pásztornépek. Egy tanya közelében ráesteledett. Nagyon elfáradt a járkálásban, cudarul meg is éhezett. Gondolta, bekopogtat a tanyába, szállást kér éjszakára. Erősen remélte, hogy valami ennivalóval is megkínálják.
A tanyában egy juhos gazda, egy bacsó élt a feleségével meg két bojtárjával. Éppen vacsorához készülődtek. Mátyás illendően köszönt:
- Jó estét, bacsó gazda! Rám sötétedett, el is fáradtam, meg is éheztem. Adnál-e szállást éjszakára, meg valami ennivalót?
A bűntől nagyobb a kegyelem:
Jézus ma is megszólít minket.
Nincs ennél erősebb fegyverünk,
ne dédelgessük földi "kincseinket"...
Alkonyban szálltunk
Együtt a tavon,
Idegen ölű,
Ringató ölű,
Félelmes ölű,
Mélyvizű tavon.
Régi kínoknak
Bús köntösében
Úsztunk a tavon
S az éjre vártunk.
Nem hihetem, hogy félt meghalni Gonosz Peti: önkényt
Halt meg ijedtében a szomorú fa előtt.
Nagy aszály sújtotta azt a vidéket, ahol az elefánt volt a király. A folyók és a vízmedrek szárazak voltak; minden állat szenvedett a szomjúságtól. Az Elefánt király összehívta népét.
-- Egy tavat kell ásnunk -- mondta nekik --, hogy a harmatot összegyűjthessük éjszakánként. Napközben pedig mindenki ihat belőle, aki részt vett a munkában. Az állatok -- zsiráfok, zebrák, baglyok és a többiek -- egész nap ástak, sürögtek-forogtak, végül éjszakára elkészültek egy erős és enyhén lejtős falú tómederrel, amely alkalmas volt az összegyűjtött harmat tárolására. Ám a lusta, bajkeverő nyúl nem volt hajlandó részt venni a munkában. Egy nagy sziklán ücsörgött, és jól szórakozott azon, hogy a többiek gürcöltek és izzadtak a forró nyári napon. Az állatok ezért mérgesen elhatározták, hogy egy csepp vizet sem fognak neki adni. Egymást beosztva őrizték a kutat a nyúl elől.
Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a teméntelen sok gyermekkel. Annyian voltak, hogy nem is talált valamennyinek más-más mesterséget. A legidősebből mészáros lett, de ez elvette a többinek a kedvét a mesterségtől, s valamennyi úgy megszólta a maga mesterségét, hogy ahány, annyifélébe fogott. Az ám, csakhogy a legkisebbnek, semmiféle mesterség sem maradott.
Azt mondta az apja:
Bele fogtam leírni, elmondani!
De nem tudom, nem jönnek az összeszedett gondolatok...
Nem tudom elmondani, mennyire hiányoztok,
Marcangolja lelkem!
Hát ez a szabadság napja,
Mely így éget és vakit?
Mely soha nem látogatta
Börtönünk gyász ablakit?
Ah! ez égő lángözönhöz
Gyenge szemünk nem szokott:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Kedves félhomály van ott.
Óh, Baál, Nagyúr, ez az irgalom-óra.
Mi itt a gályán most hozzád kiáltunk.
Nézz hát reánk, reánk, két kárhozóra.
Nem énreám. Hisz én mi vagyok? Féreg.
Pártütő isten, összetépett lélek,
Elesett titán. De itt van a párom:
Őszanyó oly vidám, pirosra fest minden almát a fán.
Legyen zöld, piros sárga.
Gyorsan harapjuk az almába!
Habos, édes, zamatos.
Vitaminnal dúsított.
Őszre fordult már az idő.
De nem bánom..
Hisz ez a legszebb évszak a világon.
Színes levelek, szebbnél szebbek.
És az illat mi a szélben szál.
Jelezvén, hogy lassan beköszönt hozzánk a tél.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy király, s annak egy szépséges leánya.
A királyfik és a hercegek egymásnak adták az ajtókilincset, s éppen arra került a sor, hogy a királykisasszony jövendőbélit válasszon magának, de mikor gyülekezni kezdettek a királyfik s a hercegek, hirtelen nagy fergeteg kerekedett, benyargalt az udvarba két sárkány, megragadták a királykisasszonyt, s elvitték nagy Sárkányországba.
Hej, lett nagy búbánat és szomorúság a palotában. A király egyszeribe kihirdette ország-világon, hogy annak adja leányát s melléje fele királyságát, aki visszahozza nagy Sárkányországból.
Istennek hála, megvolt az ebéd;
Meg is kötözködénk, s most mit tegyünk?
Pipára gyujtunk persze, azután
A szőlőhegyre kilépegetünk.
Ottan pedig kis hajlékod alatt
Oly édesen esik hörpenteni,
És a magyarnak hörpentés után,
Még édesebb talán - felejteni.
