Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb kétnyelvű mesekönyveink iratkozz fel értesítésünkre

captcha 

A világ leghosszabb eposza

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

...és a legrégebbiek közül való is: Mahábhárata

Forrás: http://web.zone.ee/aurin/index.html

Mahábhárata

A Mahábhárata a világirodalom leghosszabb eposza, jelenlegi százezer írott versszakával mintegy nyolcszor hosszabb, mint az Iliasz és az Odüsszeia együttvéve. Ősi, mintegy háromezer

éves, szanszkrit nyelvű hindu eposz. Kb. 500 millió hindu számára jelenti a kultúra gyökereit.

A hinduk két ősi eposza, a Mahábhárata és a Rámájana a világ legrégibb elbeszélő művei, értve ez alatt olyan műveket, amelyek teljes szövegükkel, eredeti mivoltukban maradtak reánk, túlélve az évezredeket. Keletkezésük korát lehetetlen pontosan megállapítani, annyi azonban valószínű, hogy például a Mahábhárata legrégibb törzse Kr. e. a 16. és a 17. század közt keletkezett, s eszerint sokkal idősebb az Íliásznál.
   De a Mahábhárata nemcsak régiségben múlja felül a világ minden más, épségben fennmaradt költői művét, hanem terjedelemben is túltesz rajtuk. Százezer slókából, százezer kétsoros versből áll, tehát hétszer hosszabb, mint az Íliász és az Odüsszeia együttvéve.
   Az eposz törzse ugyan eredetileg nem volt terjedelmesebb, mint a görög hősköltemények, de évszázadokon keresztül növekedett, mert folyton újabb és újabb toldásokkal bővült. A Mahábhárata már kezdettől fogva a régi India legbecsültebb szellemi kincsévé vált, és népszerűségével egyetlen más mű sem vetekedhetett. Ezért a későbbi költők inkább lemondtak a szerzői babérról, és a Mahábháratába szőtték bele költeményeiket, hogy ilyképpen öröklétet biztosítsanak műveiknek. A hagyomány Vjászát nevezi a Mahábhárata szerzőjének, de az indológusok már vitathatatlanul megállapították, hogy a mű egyes részeinek keletkezése közt évszázados különbségek vannak. Csakis ez magyarázhatja meg a szövegben előforduló gyakori eltéréseket, sőt, ellentmondásokat a vallásos vagy bölcseleti felfogásban. A régi hindu India szellemi fejlődésének minden korszaka rányomta bélyegét a Mahábháratára; egyaránt felismerhetjük benne az ősi védai korszak, a későbbi bráhmanizmus, a még újabb bölcseleti rendszerek, sőt, a buddhizmus nyomait is.

Mahábhárata

Igaz ugyan, hogy a folytonos bővülés folytán az eredeti eposz egysége erősen kárt szenvedett, de kárpótlásul a sok évszázados átalakulás a Mahábháratát valósággal egyetemes tárházává tette mindannak, amit az árja szellem Indiában létrehozott. Találóan mondja Winternitz, a jeles indológus, a Mahábháratáról: „Es ist nicht ein dichterisches Erzeugnis, sondern vielmehr eine ganze Litteratur.”* (* „Ez nem csupán egy költemény, hanem egy teljes irodalom.”)
   Csakugyan, ha egyebet sem ismernénk India múltjából, csak a Mahábháratát, ez magában elegendő volna, hogy a hinduk ősi mitológiáját, vallását, világnézetét, bölcseletét, művelődését, szokásait és művészetét rekonstruálhassuk.
   Hanem azért a Mahábhárata óriási terjedelme mégis nagy nehézséget okoz a vele foglalkozóknak. Már régen maguk a hinduk is észrevették a veszélyt, amellyel az egyre növekedő rege áradata az eredeti értékeket fenyegetni kezdte. Időszámításunk első századaiban – az időpont bizonytalan – végre erélyesen hozzáláttak, hogy a dagadó árnak gátat vessenek. Kiváló bráhman tudósok, panditok ültek össze, valóságos zsinatot tartottak, leírták az egész eposzt, egybevetették a különféle verziókat, meghatározták az egyes énekek tartalmát s a bennük foglalt versszakok számát, és ilyképpen megszabták a költemény végleges formáját. Ez az úgynevezett Sataszahaszra-Szamhitá, a „százezer versszakos gyűjtemény”.
   MahábhárataA Mahábhárata jelentőségének megértéséhez és méltánylásához tudni kell, hogy az indiai eposzok nem jutottak Homérosz remekműveinek sorsára: nem szabad bennük egy elmúlt, idegen irodalom hagyatékait látnunk, amelyeket csak az igazán műveltek ismernek, és ezek közül is csak kevesen élveznek. Keletkezésük korától kezdve egészen a mai napig folyvást élő és ható tulajdonai maradtak egy sokmilliós népnek. Indiában minden művelt hindu ma is még úgyszólván a Mahábháratán és a Rámájanán nevelkedik: részükre a két ősi eposz nem olyasmi, amit csupán „ismerni illik”, hanem szívükhöz forrott hagyománykincs. A szanszkrit nyelvet a tanultak lankadatlanul ápolják a hindu Indiában, és így sokan eredetiben olvassák az évezredes remekműveket, a hinduság nagy tömegei pedig – akiknek anyanyelve többnyire ugyanúgy viszonylik a szanszkrithoz, mint például a román nyelvek a klasszikus latinhoz – kiváló fordításokban olvassák vagy hallgatják nemzeti regéiket. Mert Indiában még ma is élnek rhapszodoszok, és a hindu tömegek szemében a Mahábhárata s a Rámájana hősei ma is élő példaképek, meghitt ismerősök, mi több, közülük nem egy, mint például Ráma vagy Krisna, isteni tiszteletben részesül. Ma is népies színjátékokban gyönyörködnek, amelyek Krisna életét, Ardzsuna hőstetteit, vagy Ráma és Szítá szerelmét szemléltetik. Indus írók, költők és művészek manapság is bőven merítenek az ősi eposzok kimeríthetetlen szellemi kincsesházából, igazolva a Mahábhárata Ajánlásának büszke szavait: „Amin nem áll ebben a műben, azt hiába keresnők a világon!” A két nagy indiai eposz azonban Indián kívül is gyökeret vert; Hátsó-Indiában és a Szunda-szigeteken az ősrégi indiai művelődés hatásai honosították meg ezt a regekincset, és Jáva vagy Bali szigetén a népies Wajang-játékok manapság is a Mahábhárata vagy a Rámájana hőseinek életéből merítik tárgyukat. A Mahábhárata ma is háromszáz millió ember élő költészete, nem pedig az eltemetett múlt ásatag maradványa.
Az a meglehetősen különös felfogás, amely csak a nyugati népek történetét ismerte el világtörténelemnek, s egyedül a nyugati irodalmakat tartotta világirodalomnak, hála Istennek, már idejét múlta. Korunk, békében vagy nagy, sorsterhes összeütközésekben, nem ismer többé ilyen szűk határokat és földrajzi korlátozásokat. Ami a világ legtávolibb zugában történik, az közvetlenül vagy közvetve kihat a világ minden más részére, minden népére. S a szellem alkotásai is mind nagyobb körben válnak ismertté, mert lassan ráeszmélünk, hogy az ember minden tájon és minden korban ember volt és marad, alkotásai pedig sohasem lehetnek idegenek, hozzáférhetetlenek azoknak, akik valóban megérdemlik az ember nevet.
  Ezért nem tartottam felesleges vagy hiábavaló munkának a Mahábhárata magyar feldolgozását. Az érdeklődő nagyközönségre gondoltam és arra törekedtem, hogy áttekinthető, teljes képet adjak a nagy költői műről, anélkül, hogy az összesűrítés túlságosan terjengőssé vagy nehézkessé váljék. A szinte mérhetetlen anyagból nem volt könnyű kiválogatni azt, amit érdemes megtartani, s azt, amit el kell hagyni. Hiszen az elfogadható terjedelem, amelybe bele kellett szorítanom a mesét, alig négyszázad része az eredetinek! De a magyar olvasóközönség még így is sokkal bővebben kapja a Mahábháratát, mint ahogy a legtöbb idegen nyelvű feldolgozás adja, kivéve természetesen a nyolc negyedrét-alakú kötetre terjedő teljes angol prózafordítást, amelyet azonban az olvasók nagy többsége éppen terjedelménél fogva élvezhetetlennek találna.

Mahábhárata

Ez a prózai elbeszélő formába sűrített magyar verzió természetesen csak magát az összefüggő történetet mondja el, a lényeges mesét; a tömérdek betoldás közül azonban mégsem akartam kihagyni azokat, amelyek ugyan nem tartoznak az elbeszélés szorosan vett cselekményéhez, de azért fontosak, jellemzők és szépek. Ilyen például Szávitrí története, ez a magában is önálló elbeszélő költemény, amely eredetiben csupán egyik része a Mahábháratának. Ugyanígy megtartottam, de egyetlen fejezetbe (A Magasztos szózata) sűrítettem össze a világ egyik legnemesebb és legfenségesebb bölcseleti költeményét, a Bhagavad-Gítá-t, amely a szanszkrit eredetiben is önálló mű, noha egyébként a Mahábhárata egyik részleteként szerepel.
   Minthogy óriási terjedelmű anyagot kellett aránylag nagyon rövid keretbe szorítanom, kénytelen voltam az elhagyások okozta hézagokat itt-ott talán kissé szabadosan – de mindig az eredeti mű szellemében – áthidalni. Néhol megváltoztattam a cselekmény apró epizódjait is, mert különben elveszett volna az összefüggés. Ezek az önkényes változtatások azonban csak kevés, és akkor is alárendelt jelentőségű helyen fordulnak elő. Lényegében ez a könyv igazán az indiai eposz sűrített tolmácsolása.


A mű eredeti, teljes címe Mahábháratajuddham. Jelentése: „Bharata leszármazottjainak nagy küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének harca”. Bharata a rege szerint a Hold-nemzetségből származott Dusjanta királynak és Sakuntalá remetelánynak a fia volt, és a „Föld urává”, hatalmas uralkodóvá lett. Történetüket maga a Mahábhárata is elbeszéli első részében, az Ősök könyvében, drámai formában pedig a régi India legnagyobb költője, Kálidásza dolgozta fel Sakuntalá c. remekművében.


Az indus neveket és szavakat magyar fonetikus írásmóddal, a kiejtésnek megfelelően jegyeztem le, mert ez minden más európai írásmódnál jobban megközelíti az eredeti kiejtést. Szerény véleményem szerint helytelen és fölösleges dolog az eredetileg nem latin betűvel író nyelvek szavait, ebben az esetben a szanszkrit neveket és szavakat, más idegen nyelv, pl. az angol írásmódjával közölni; a magyar olvasók nagy többsége nem ismeri az angol kiejtés szabályait, amellett a magyar írásmód fel tudja tüntetni a keleti nyelvekben annyira fontos rövid és hosszú magánhangzókat, amelyek az értelmet is éppúgy megváltoztathatják, akárcsak a magyarban.


Mi a Mahábhárata?

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült:
Baktay Ervin: Mi a Mahábhárata?; in: Mahábhárata – Bharata nagy nemzetsége. Budapest, Tercium, 1994. 5-9. o.

Magazin előfizetés

Legfrissebb anyagok

Vietnámi mese - A Fehér Ló Templomának legendája
A Fehér Ló Templomának legendája Fordította: Dr. Gion GáborTerebess Ázsia E-Tár A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér...
2018-02-18
Vietnami mesék,...
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Hammas Gyurka
Hammas Gyurka Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának. A két nagyobbik legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s...
2018-02-10
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Szamár a csillagász és csillagász a szamár
Szamár a csillagász és csillagász a szamár Mikor Mátyás király kiindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt, hogy:- Lesz-é eső? A csillagász feltolta a szemüvegit, és mondta:- Felséges királyom! Nem lesz eső, mer nagyon szép idő van, indulhatunk!Mikor mentek, a juhásznak a szamara megszólalt, háromszor a szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt,...
2018-01-28
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Emléklapra
Emléklapra Magánosan, mint egyes falevél,Testvéri közzől melyet elszakítS távol vidékre hajt az őszi szél, -Meddig heversz még, puszta kis lap, itt?Jer, jer: megírlak és könnyű hajódatNyúgoti szellők árjába vetem:Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem! Keresd fel őt... de, kérded, merre? hol?Azt nem tudom... valahol a világban:Hisz...
2018-01-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - A hétszépségű királykisasszony
A hétszépségű királykisasszony Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy nagy kamasz fia, úgy hívták, hogy Kolontos Bandi.No, nem is hiába hívták kolontosnak ezt a legényt, mert csupa ostobaság volt minden cselekedete.Az apját, az anyját majd felvetette az erős búbánat, hogy a fiuk mindenükből kiforgatja a nagy...
2017-12-17
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
2017-12-03
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ,...
2017-12-03
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Vietnámi mese - A Fehér Ló Templomának legendája
A Fehér Ló Templomának legendája Fordította: Dr. Gion GáborTerebess Ázsia E-Tár A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér Ló Temploma valamikor a To Lich folyó partjára épült. A folyó napjainkban már nincs meg, eliszaposodott, mocsarassá vált, de akkoriban még bővizű volt, és a Vörös folyóba ömlött. A To Lich nagyon széles, sekély, nehezen hajózható folyó volt. Az év bizonyos időszakaiban ugyan a Vörös folyóba ömlött, más évszakokban azonban nyugati irányban, visszafelé vezette a vizet. A két folyó közti állandó vízvándorlás különösen veszélyessé tette a hajózást ezen a szakaszon. Emiatt még nagyon régen templomot építettek a folyó szellemének. Sok mítosz, legenda szól a környékbeli szellemekről, akiknek nagy hatalmuk volt a folyó mentén. Az egyik ilyen szellem, To Lich volt. To Lich a folyóparton élt családjával. Azt tartották róla, hogy egykoron erényes, ügyes ember volt. Amikor meghalt, a folyót, amely mellett élt, róla nevezték el. Később a folyópart szellemként tisztelték. Amikor a folyó menti földeket művelés alá vonták, vagy felásták, hogy új házakat építsenek, a folyó szellemének engedélye is kellett hozzá, és illett ajándékokkal elhalmozni, imádkozni hozzá. Ha a szellem nem örült az új építménynek, arra rossz sors várt. Ráadásul a To Lich folyó mellett, vele együtt őrködött a terület felett a föld szelleme is, akit a környéken Long Do (a Sárkány Köldöke) néven neveztek.866-tól 875-ig az a földterület, ahol ma Hanoi áll, kínai irányítás alatt állt Giao Chi néven. Kormányzója Cao Bien kínai mandarin volt. Egyszer Cao Bien nekilátott, hogy a rá bízott területen felépítse erős falakkal, tornyokkal körülvett rezidenciáit. Hallott ugyan egy helyi népmesét egy nagy fehér szakállú öregemberről, aki állítólag a térség földjeinek szelleme volt, de nem tulajdonított a viet nép legendáinak valami nagy jelentőséget. Egy szép napon azonban, amikor Cao Bien az építkezés területét éppen személyesen ellenőrizte, megpillantott egy hatalmas felhőt, mely öt pompázatos színben ragyogott fenn az égen. Aztán a földön...
Benedek Elek - Hammas Gyurka
Hammas Gyurka Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának. A két nagyobbik legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s az öccsük eszik, alszik, hamuban hemmedezik, de egyszer azt mondták az anyjuknak, hogy ezt már a szent­lélek sem állja ki tovább, valamerre takarítsa el a becefiát. El is vitte a szegény asszony a városba, beadta fazekasmesterségre, de már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy ő ugyan nem mocskolódik az agyaggal, s belőle, míg e világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték tímármesterségre, de innét is megszökött, mert a büdösséget nem tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette, mert ülnie kellett.A szegény asszony már azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét próbált egyet, s elindította a város felé. Amint mentek, találkoztak az országúton egy veres szakállú urasággal. Kérdi az asszonyt:- Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével? {loadmodule mod_mdad,cikkbe reklám} - Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét szolgálatba, ha valahol helye kerekedhetnék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert „Laci a hátán ül”, olyan lusta. - Nem baj az! - örvendezett az uraság - éppen ilyen legényt keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem szolgálna más embernél annyit.Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka, s meg is mondta az anyjának egyszeribe, hogy ő ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.Az uraság megcsinálta az írást, s kérdi a szegény asszonytól:- No, szegény asszony, tudod-e, hogy ki vagyok én, s hová viszem a fiadat?- Igaz is, no! - kapott észbe a szegény asszony - nem is kérdeztem.- Hát tudd meg, hogy én Durumo vagyok, a pokol királya, s a fiadat az ördögök közé viszem.Aj, megijedt a szegény asszony, kérte, hogy égessék el az írást, de Durumo azt felelte:- Majd vaskedden! - Hanem megígérte, hogy esztendő múlva jöjjön el ebbe s ebbe a renge­teg­be, ott egy helyet úgy hívnak, hogy Durumo sarka, s ott aztán visszaadja...
Mátyás király - Szamár a csillagász és csillagász a szamár
Szamár a csillagász és csillagász a szamár Mikor Mátyás király kiindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt, hogy:- Lesz-é eső? A csillagász feltolta a szemüvegit, és mondta:- Felséges királyom! Nem lesz eső, mer nagyon szép idő van, indulhatunk!Mikor mentek, a juhásznak a szamara megszólalt, háromszor a szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt, hogy mi ennek a jelentősége. Aszongya a juhász:- Felséges királyom! Szamaram valahányszor a szavát hallatja, bőven hull az esőnek harmatja!Akkor is megkérdezte a csillagászt, akkor is asz mondta:- Szép idő lesz.A juhász csak mondta:- Felséges királyom, ne indulj el, mer nagy eső lesz!De a csillagász csak asz mondta, hogy nem lesz. Nem haladtak egy félórányira, mikor nagy zivatar és nagy eső lett, még a csillagásznak a pápaszemiről is csurgott a víz.Akkor mondta Mátyás király:- Szamár a csillagász és csillagász a szamár. Mezőtúr (Jász-Nagykun-Szolnok megye) {loadposition szalag}  
Arany János - Emléklapra
Emléklapra Magánosan, mint egyes falevél,Testvéri közzől melyet elszakítS távol vidékre hajt az őszi szél, -Meddig heversz még, puszta kis lap, itt?Jer, jer: megírlak és könnyű hajódatNyúgoti szellők árjába vetem:Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem! Keresd fel őt... de, kérded, merre? hol?Azt nem tudom... valahol a világban:Hisz útasitni fog minden bokor,Rendes lakát hol vette a hazátlan!Ottan keresd fel és vigasztalásulBeszéld el néki súlyos életem.Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Gyászban találod - oh, hogy is ne! - őt:- Ki az, kinek oly méltó gyásza van! -Mint honleányt, mint özvegy árva nőt;Így is, amúgy is oly boldogtalan!Szendén illessed fájdalmát szivének,Hogy eszmélése kínzó ne legyen.Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Mondjad, hogy én is kettőt gyászolok:Az ő siralma testvér az enyémmel:Más a viszony, nem más a tárgy, az ok;Bir-e még ő -? én nem birok reménnyel.Oh, a reményből nyujtson egy sugárt, egyMég hervadatlan fűszálat nekem! -Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Mikép az elszakadt hű férjet ő,Keresem én az eltűnt hív barátot;Sötét az élet, ah! semmit se látok -És néma, nem felel, a temető.Enyészet dulta-é fel ifjuságát?Vagy bujdosik földetlen földeken...?Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Nevét se hallom. Mitha el lehetneFeledni azt, alig említi ajk;De a nemzet szivében eltemetveÉrzem s megértem a titkos sohajt:„Fog-é zendülni még költője lantja?S ha fog zendülni síkon, bérceken?...”Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Mért nem megyünk el a magános völgybe,Hol ciprust ültet a gyász hír neki?Tanúbizonyság lenne annak földje,Ott hulla-é a dalnok vére ki:Minden csepp vérbül új virág kelendettÉs több madár zeng ott a ligeten -Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Vagy tán, zarándok-úton, enyedülBolyong, mikép az üldött bérci vad;Ki mer hajlékot nyitni enyheül?A csüggedtnek ápolást ki ad?Ki nyujt hűs csöppet dallamos ajkára,Italt ha kér, aléltan, betegen...?Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Repülj utadra most... de nem, ne még,Száritsd föl nedvesült szárnyaidat:Nehéz vagy a könnyhullatás...
Benedek Elek - A hétszépségű királykisasszony
A hétszépségű királykisasszony Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy nagy kamasz fia, úgy hívták, hogy Kolontos Bandi.No, nem is hiába hívták kolontosnak ezt a legényt, mert csupa ostobaság volt minden cselekedete.Az apját, az anyját majd felvetette az erős búbánat, hogy a fiuk mindenükből kiforgatja a nagy ostobaságával. Egyszer azt mondja az asszony a fiának:- Eredj, fiam, öntözd meg a virágokat, mert a nagy melegségben mind elszáradnak. Fogja magát Bandi, lemegy a pincébe. Volt ott három akó bor, felviszi a kertbe, s ráöntözi a virágokra. Sokszor látta, hogy az emberek, ha bort isznak, jókedvük kerekedik, s amint a bort elöntözte, még meg is kérdezte a virágokat:- Jókedvetek van, ugye? Meghiszem azt!Máskor meg azt mondták neki, hogy hintse meg az udvart homokkal, hogy egyenes legyen.Hanem Bandi azt gondolta, hogy jobb a liszt a homoknál, s ami liszt volt a háznál, azt mindet felhintette az udvaron.Jő ki az apja, nézi, hogy mit csinál Bandi.- Jaj, te világbolondja, te, mit tettél?- Talán bizony nem elég egyenes az udvar? - kérdezte Bandi.- Hiszen megállj, mindjárt megegyenesítlek én!Előkapott egy husángot, jól elnadrágolta Bandit, de bizony nadrágolhatta, attól ugyan nem jött meg az esze.Telik-múlik az idő. Gondolja az ember, talán egy kicsit megjött a Bandi esze, s azt mondja neki:- Eredj, fiam, etesd meg a disznókat, hadd feküdjenek le aztán.Kimegy Bandi, megeteti a disznókat, de mikor jóllaktak, fogta magát, addig verte egy bottal, míg el nem nyúltak a hídláson. Azzal bement nagy örömmel az apjához, s mondta:- No, apám, lefektettem a disznókat.Kimegy az ember, hadd lássa, mit csinált Bandi. Hát, teremtőm, a disznók mind meg vannak dögölve. Elő a husángot az ember, megint jól elnadrágolja Bandit, de bizony nadrágolhatta, attól ugyan meg nem jött az esze.Estére kerekedik az idő, lefeküsznek, de sem az ember, sem a felesége nem tudott aludni. Sóhajtoztak, tűnődtek, mit csináljanak ezzel az istenveréssel. Ha valahogy szépszerint meg nem szabadulnak tőle, előbb-utóbb koldusbotra juttatja őket.Eltervezték, hogy akármilyen keserves legyen a szívüknek, kiviszik az erdőbe, s otthagyják. Ahogy lesz, úgy lesz, menjen, amerre szeme lát; éljen, ahogy élhet. Bandi úgy tett, mintha aludnék, még nagyokat is horkolt: jól hallotta, hogy mit egyeztek az öregek. Reggel felkelnek,...
Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ, bácsi? - Mával is kevesebb, uram - mondotta a paraszt, s tisztességtudással megemelintette a kalapját. - Hát a jó erkölcs hol terem? - kérdi a diák. - Megterem a virág a gazban is. - No, ez ügyes felelet volt - mondja a diák. - Még egyet kérdek kendtől. Mi van a paraszt kalapja alatt? - Jöjjenek be az urak a kocsmába, ott majd megmondom. A diákok összenéznek, egy rézgaras sem volt a zsebükben, de azért bementek. Hanem a paraszt előrement, s megsúgta a kocsmárosnak, hogy csak mérje a bort, ameddig öt forint árát kimér. Letelepednek az asztal mellé, a kocsmáros hordja a bort, isznak, jókedvük kerekedik. Hanem mikor öt forint árát megittak, a kocsmáros nem hozott több bort, azt mondta: - Most már fizessenek az urak! Az ám, fizettek volna, ha lett volna miből. Kotorásztak a zsebükben, kifordították, befordí­tották: fordíthatták, egy krajcár nem sok, annyi sem fordult ki. - Hát majd megfizet ez a kalap - mondja a paraszt. Azzal lekapja fejéről a kalapot, megrázintja, s egy fényes tallér esett ki belőle. - No, látják az urak, ez van a paraszt kalapja alatt. Tyű, nagyot néztek a diákok, szerették volna megszerezni a kalapot. Milyen nagy urak lenné­nek, ha övék lenne az a kalap. Csak megrázintanák, s hullana ki belőle a csengő tallér. Közrefogják a parasztot, adja el nekik a kalapot, amit kér, azt kér, a föld alól is előteremtik az árát. - Jól van - mondja a paraszt -, én már úgyis öregember vagyok, ötszáz forint elég halálom napjáig, ennyiért az uraknak adom. Elmennek a diákok a földesúrhoz, kérnek írásra ötszáz forint, az uraság - mit gondolt, mit nem - adott is, s a parasztnak lefizették a pénzt. Továbbmentek nagy örömmel a diákok, s ahogy az első faluba értek, betértek a kocsmába, rendeltek ételt, italt, ettek, ittak, vígan voltak. - Bort ide, kocsmáros, bort! Mikor aztán fizetésre került a sor, megrázintották a kalapot, de csak egy tallér hullott ki a kalapból, pedig ötre volt szükség. Hát most mit csináljanak? Nem tudtak...