Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

A világ leghosszabb eposza

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

...és a legrégebbiek közül való is: Mahábhárata

Forrás: http://web.zone.ee/aurin/index.html

Mahábhárata

A Mahábhárata a világirodalom leghosszabb eposza, jelenlegi százezer írott versszakával mintegy nyolcszor hosszabb, mint az Iliasz és az Odüsszeia együttvéve. Ősi, mintegy háromezer

éves, szanszkrit nyelvű hindu eposz. Kb. 500 millió hindu számára jelenti a kultúra gyökereit.

A hinduk két ősi eposza, a Mahábhárata és a Rámájana a világ legrégibb elbeszélő művei, értve ez alatt olyan műveket, amelyek teljes szövegükkel, eredeti mivoltukban maradtak reánk, túlélve az évezredeket. Keletkezésük korát lehetetlen pontosan megállapítani, annyi azonban valószínű, hogy például a Mahábhárata legrégibb törzse Kr. e. a 16. és a 17. század közt keletkezett, s eszerint sokkal idősebb az Íliásznál.
   De a Mahábhárata nemcsak régiségben múlja felül a világ minden más, épségben fennmaradt költői művét, hanem terjedelemben is túltesz rajtuk. Százezer slókából, százezer kétsoros versből áll, tehát hétszer hosszabb, mint az Íliász és az Odüsszeia együttvéve.
   Az eposz törzse ugyan eredetileg nem volt terjedelmesebb, mint a görög hősköltemények, de évszázadokon keresztül növekedett, mert folyton újabb és újabb toldásokkal bővült. A Mahábhárata már kezdettől fogva a régi India legbecsültebb szellemi kincsévé vált, és népszerűségével egyetlen más mű sem vetekedhetett. Ezért a későbbi költők inkább lemondtak a szerzői babérról, és a Mahábháratába szőtték bele költeményeiket, hogy ilyképpen öröklétet biztosítsanak műveiknek. A hagyomány Vjászát nevezi a Mahábhárata szerzőjének, de az indológusok már vitathatatlanul megállapították, hogy a mű egyes részeinek keletkezése közt évszázados különbségek vannak. Csakis ez magyarázhatja meg a szövegben előforduló gyakori eltéréseket, sőt, ellentmondásokat a vallásos vagy bölcseleti felfogásban. A régi hindu India szellemi fejlődésének minden korszaka rányomta bélyegét a Mahábháratára; egyaránt felismerhetjük benne az ősi védai korszak, a későbbi bráhmanizmus, a még újabb bölcseleti rendszerek, sőt, a buddhizmus nyomait is.

Mahábhárata

Igaz ugyan, hogy a folytonos bővülés folytán az eredeti eposz egysége erősen kárt szenvedett, de kárpótlásul a sok évszázados átalakulás a Mahábháratát valósággal egyetemes tárházává tette mindannak, amit az árja szellem Indiában létrehozott. Találóan mondja Winternitz, a jeles indológus, a Mahábháratáról: „Es ist nicht ein dichterisches Erzeugnis, sondern vielmehr eine ganze Litteratur.”* (* „Ez nem csupán egy költemény, hanem egy teljes irodalom.”)
   Csakugyan, ha egyebet sem ismernénk India múltjából, csak a Mahábháratát, ez magában elegendő volna, hogy a hinduk ősi mitológiáját, vallását, világnézetét, bölcseletét, művelődését, szokásait és művészetét rekonstruálhassuk.
   Hanem azért a Mahábhárata óriási terjedelme mégis nagy nehézséget okoz a vele foglalkozóknak. Már régen maguk a hinduk is észrevették a veszélyt, amellyel az egyre növekedő rege áradata az eredeti értékeket fenyegetni kezdte. Időszámításunk első századaiban – az időpont bizonytalan – végre erélyesen hozzáláttak, hogy a dagadó árnak gátat vessenek. Kiváló bráhman tudósok, panditok ültek össze, valóságos zsinatot tartottak, leírták az egész eposzt, egybevetették a különféle verziókat, meghatározták az egyes énekek tartalmát s a bennük foglalt versszakok számát, és ilyképpen megszabták a költemény végleges formáját. Ez az úgynevezett Sataszahaszra-Szamhitá, a „százezer versszakos gyűjtemény”.
   MahábhárataA Mahábhárata jelentőségének megértéséhez és méltánylásához tudni kell, hogy az indiai eposzok nem jutottak Homérosz remekműveinek sorsára: nem szabad bennük egy elmúlt, idegen irodalom hagyatékait látnunk, amelyeket csak az igazán műveltek ismernek, és ezek közül is csak kevesen élveznek. Keletkezésük korától kezdve egészen a mai napig folyvást élő és ható tulajdonai maradtak egy sokmilliós népnek. Indiában minden művelt hindu ma is még úgyszólván a Mahábháratán és a Rámájanán nevelkedik: részükre a két ősi eposz nem olyasmi, amit csupán „ismerni illik”, hanem szívükhöz forrott hagyománykincs. A szanszkrit nyelvet a tanultak lankadatlanul ápolják a hindu Indiában, és így sokan eredetiben olvassák az évezredes remekműveket, a hinduság nagy tömegei pedig – akiknek anyanyelve többnyire ugyanúgy viszonylik a szanszkrithoz, mint például a román nyelvek a klasszikus latinhoz – kiváló fordításokban olvassák vagy hallgatják nemzeti regéiket. Mert Indiában még ma is élnek rhapszodoszok, és a hindu tömegek szemében a Mahábhárata s a Rámájana hősei ma is élő példaképek, meghitt ismerősök, mi több, közülük nem egy, mint például Ráma vagy Krisna, isteni tiszteletben részesül. Ma is népies színjátékokban gyönyörködnek, amelyek Krisna életét, Ardzsuna hőstetteit, vagy Ráma és Szítá szerelmét szemléltetik. Indus írók, költők és művészek manapság is bőven merítenek az ősi eposzok kimeríthetetlen szellemi kincsesházából, igazolva a Mahábhárata Ajánlásának büszke szavait: „Amin nem áll ebben a műben, azt hiába keresnők a világon!” A két nagy indiai eposz azonban Indián kívül is gyökeret vert; Hátsó-Indiában és a Szunda-szigeteken az ősrégi indiai művelődés hatásai honosították meg ezt a regekincset, és Jáva vagy Bali szigetén a népies Wajang-játékok manapság is a Mahábhárata vagy a Rámájana hőseinek életéből merítik tárgyukat. A Mahábhárata ma is háromszáz millió ember élő költészete, nem pedig az eltemetett múlt ásatag maradványa.
Az a meglehetősen különös felfogás, amely csak a nyugati népek történetét ismerte el világtörténelemnek, s egyedül a nyugati irodalmakat tartotta világirodalomnak, hála Istennek, már idejét múlta. Korunk, békében vagy nagy, sorsterhes összeütközésekben, nem ismer többé ilyen szűk határokat és földrajzi korlátozásokat. Ami a világ legtávolibb zugában történik, az közvetlenül vagy közvetve kihat a világ minden más részére, minden népére. S a szellem alkotásai is mind nagyobb körben válnak ismertté, mert lassan ráeszmélünk, hogy az ember minden tájon és minden korban ember volt és marad, alkotásai pedig sohasem lehetnek idegenek, hozzáférhetetlenek azoknak, akik valóban megérdemlik az ember nevet.
  Ezért nem tartottam felesleges vagy hiábavaló munkának a Mahábhárata magyar feldolgozását. Az érdeklődő nagyközönségre gondoltam és arra törekedtem, hogy áttekinthető, teljes képet adjak a nagy költői műről, anélkül, hogy az összesűrítés túlságosan terjengőssé vagy nehézkessé váljék. A szinte mérhetetlen anyagból nem volt könnyű kiválogatni azt, amit érdemes megtartani, s azt, amit el kell hagyni. Hiszen az elfogadható terjedelem, amelybe bele kellett szorítanom a mesét, alig négyszázad része az eredetinek! De a magyar olvasóközönség még így is sokkal bővebben kapja a Mahábháratát, mint ahogy a legtöbb idegen nyelvű feldolgozás adja, kivéve természetesen a nyolc negyedrét-alakú kötetre terjedő teljes angol prózafordítást, amelyet azonban az olvasók nagy többsége éppen terjedelménél fogva élvezhetetlennek találna.

Mahábhárata

Ez a prózai elbeszélő formába sűrített magyar verzió természetesen csak magát az összefüggő történetet mondja el, a lényeges mesét; a tömérdek betoldás közül azonban mégsem akartam kihagyni azokat, amelyek ugyan nem tartoznak az elbeszélés szorosan vett cselekményéhez, de azért fontosak, jellemzők és szépek. Ilyen például Szávitrí története, ez a magában is önálló elbeszélő költemény, amely eredetiben csupán egyik része a Mahábháratának. Ugyanígy megtartottam, de egyetlen fejezetbe (A Magasztos szózata) sűrítettem össze a világ egyik legnemesebb és legfenségesebb bölcseleti költeményét, a Bhagavad-Gítá-t, amely a szanszkrit eredetiben is önálló mű, noha egyébként a Mahábhárata egyik részleteként szerepel.
   Minthogy óriási terjedelmű anyagot kellett aránylag nagyon rövid keretbe szorítanom, kénytelen voltam az elhagyások okozta hézagokat itt-ott talán kissé szabadosan – de mindig az eredeti mű szellemében – áthidalni. Néhol megváltoztattam a cselekmény apró epizódjait is, mert különben elveszett volna az összefüggés. Ezek az önkényes változtatások azonban csak kevés, és akkor is alárendelt jelentőségű helyen fordulnak elő. Lényegében ez a könyv igazán az indiai eposz sűrített tolmácsolása.


A mű eredeti, teljes címe Mahábháratajuddham. Jelentése: „Bharata leszármazottjainak nagy küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének harca”. Bharata a rege szerint a Hold-nemzetségből származott Dusjanta királynak és Sakuntalá remetelánynak a fia volt, és a „Föld urává”, hatalmas uralkodóvá lett. Történetüket maga a Mahábhárata is elbeszéli első részében, az Ősök könyvében, drámai formában pedig a régi India legnagyobb költője, Kálidásza dolgozta fel Sakuntalá c. remekművében.


Az indus neveket és szavakat magyar fonetikus írásmóddal, a kiejtésnek megfelelően jegyeztem le, mert ez minden más európai írásmódnál jobban megközelíti az eredeti kiejtést. Szerény véleményem szerint helytelen és fölösleges dolog az eredetileg nem latin betűvel író nyelvek szavait, ebben az esetben a szanszkrit neveket és szavakat, más idegen nyelv, pl. az angol írásmódjával közölni; a magyar olvasók nagy többsége nem ismeri az angol kiejtés szabályait, amellett a magyar írásmód fel tudja tüntetni a keleti nyelvekben annyira fontos rövid és hosszú magánhangzókat, amelyek az értelmet is éppúgy megváltoztathatják, akárcsak a magyarban.


Mi a Mahábhárata?

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült:
Baktay Ervin: Mi a Mahábhárata?; in: Mahábhárata – Bharata nagy nemzetsége. Budapest, Tercium, 1994. 5-9. o.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...
Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más...
2018-11-18
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Román mese - SIRÁLY KIRÁLY
SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halá­szat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király...
2018-11-16
Román mesék
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj...
2018-11-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Nyalka huszár
Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet...
2018-11-15
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el,...
2018-11-12
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok
Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott...
2018-11-10
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Kondás Jankó
Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a...
2018-11-09
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...
Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más volt, bárki voltmintha élne - mintha szólnanem mosolyg így aki holt. Mintha szólna, mintha élnemintha látna - gondolámés zavarban, mintha félnelopva nézné gondolám.1908. aug. - 1908 második fele {loadposition szalag}
Román mese - SIRÁLY KIRÁLY
SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halá­szat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király udvarában is csak szegénynek maradt, olyannak, amihez kicsi kora óta hozzászokott volt, mert az az átkozott szegénység nem könnyen akar megválni attól, akinél egyszer befészkelte magát, ahogy a régiek mondották. - Mi bajod velem, szegénység?- Apáddal jól voltam mindég.- Veled is hát jól meglennék. És még annyit tudok, hogy egy idő óta összeállott egy asszonnyal, hogy ne mindig csak azt mondja: „Szegény fejem!”, hanem mondja azt, hogy „szegény fejünk!”.Aztán annak a királynak késő öregségéig nem lett gyermeke, és mikor már éppen úgy számí­tott, hogy kiürült a zacskó, és elfogyott a puskapor, mit látnak szemei? Lám, a királyné egy igen-igen szép leánykát szül neki.Volt öröme a királynak! Futárokat szalasztott mindenfelé: királyokhoz, császárokhoz, a nagy hadvezérekhez, mindenkihez, de mindenkihez, hogy jöjjenek vendégségbe, mert arra készült, hogy nagy lakomát csap, aminek messze földön híre menjen.Amikor egyéb dolgait már elintézte, előhívatja a szegény halászt.- Na, te öreg, most pedig indulj, és olyan halat hozz az asztalomra, melynek aranyból a pénze.- Hát én honnan kerítsek, felséges királyom, efféle halat?- Ahonnan tudsz. Azt akarom, hogy messze földön híre menjen az asztalomnak és a mulat­ságnak, amit rendezni fogok. Megértetted?- Megértettem, de hátha nem találok?- Még kérdezni mered, te nyomorult? Tudd meg, akkor oda kerül a fejed, ahol a lábad van.Na, szegény halász! Könnybe lábadt a szeme, de egy szót sem szólt többet. Tudta ő, hogy a király olyan ember, akitől őrizkedni kell, és hogy hiába kérlelne egy ilyen megkövesedett szívet. Mitévő legyen? Elment haza, az öregasszonyhoz, elmondta neki, mi nehezedik a szívére, aztán elbúcsúzott tőle, és világgá ment, de előbb azt a tanácsot adta a feleségének, hogy ne feledkezzék meg az Istenről, mert ő már nem sokáig vet árnyékot a földre.Elindult a halász, ment, mendegélt, egészen odáig, ahol, mint mondani szokás, „a kurtafarkú malac túr”, elment a...
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj volt is most neki baja!Meg kellene egyet fogni!Mégsem akart megmozdulni. A lepke meg élvezkedett,Mert béka orron ülhetett.Hogyha ezt elmondja otthon,Nevetnek nagyot a dolgon! Szegény Berci gyomra korog,S a lepke az orrán topog.A legyek meg úgy nevettek!Megunták és tovább mentek. Jót pihent a piros lepke,Mindjárt jó is lett a kedve.Akkor aztán uccu neki,Elkezdett tova röppenni! Szegény Berci éhen maradt,Légy a tónál egy sem maradt.Kénytelen a diétára,S ráfanyalgott az algára! {loadposition mobil} A szerző profilja
Arany János - Nyalka huszár
Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet vissza:Kétszer annyit mondok, s ahogy illik,Lefizetem utolsó forintig. „Hadnagy uram, megkövetem szépen:Egy szó mint száz: nem eladó nékem.”Hogyne volna, mennydörgős huszárja!Ráadásul még egy száz, megjárja? „Mi tagadás! helye vón’ a pénznek,Fel is férne ily szegény legénynek;Hanem egy új tisztnek lova nincsen:Jó pajtásom: neki szántam - ingyen.” (1849) loadposition szalag}  
Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér?- Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?- Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.A medve nagyot kacagott.- Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? Na, nekem a fél fogamra sem volna elég.- Ne bízd el magadat, medve koma - mondta a farkas. - Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb „állat” a világon. Én tudom, mert én próbáltam.- Hogyhogy?- Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akad egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni.- Már én mégiscsak azt mondom - erősködött a medve -, hogy fél fogamra sem elég az ember.- Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat.- Szeretném látni!- Azt ugyan megláthatod.Erre a medve kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta.- Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert.- Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor.- Hiszen ne hagyja, úgyis összeszaggatom.- Nem hiszem, komám.- Nem-e? Fogadjunk!- Itt a lábam, nem disznóláb!- Itt a talpam, ez sem disznóláb!Fogadtak egy nyúlba, s azzal meghúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy jön-e arrafelé ember.Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek. Kérdi a medve:- Ember-e ez, farkas koma?- Nem.- Hát mi?- Ez még csak lesz ember.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, arra jött egy öreg koldus.- Hát ez ember-e?- Nem.- Mi hát, ha nem ember?- Ez csak volt ember - mondta a farkas.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s arra jött egy asszony.- Hát ez ember-e?- Ez sem ember. Ez csak asszony.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jön egy huszár a lován.- Hát ez mi? Ez csak ember?- Ez már ember! - mondotta a farkas.A medvének sem...
Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok
Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott éjszakázott akkor a négy legény a négy leánynál, másnap aztán valamennyien fölkerekedtek, velük ment a kisfiú is. Mennek, mennek, mendegélnek, egyszer azt mondja párjának mind a négy legény:-- Eredjetek csak, mi hátramaradunk vacsorára valót vadászni.Szólott a kisfiú:-- Veletek maradok én is.A négy leány folytatta útját, de alighogy eltűntek szem elől, megragadta a négy legény a kisfiút, bekötötték a szemét, s feltették egy fa tetejére. Azt mondták neki:-- Menten véged, ha leveszed a kendőt a szemedről!Ráfelelt a kisfiú:-- Nem veszem én, dehogy veszem!A négy legény egy szempillantás alatt oroszlánná változott! A kisfiú meg kikukucskált a kendő mögül, s látta, amint az oroszlánná vált négy legény üldözőbe vesz egy antilopot. El is ejtették, aztán megint visszaváltoztak emberi alakjukba. Ekkor a kisfiú visszahúzta a szemére a kendőt. Jött a négy legény, leemelték a gyereket a fáról, szeméről le a kendőt, s kérdezték:-- Láttál-e valamit?-- Már hogyan is láttam volna? -- méltatlankodott a kisfiú. -- Hisz kendő volt a szememen!-- No, akkor jól van -- mondta rá a négy legény, s dolguk végezetten eredtek a négy leány után. Elérkeztek aztán egy barlanghoz. Mondja a négy legény:-- Maradjunk itt éjszakára! Megfőzik a leányok a húst, aztán leheveredünk, s reggel majd megyünk tovább.Úgy is történt: a négy leány megfőzte a húst, a legények ettek belőle egy keveset. Hanem akkor így szólottak a leányokhoz:-- Egyetek csak, lakjatok jól! A maradékot meg a csontokat dobjátok el. Azzal a négy legény ment útjára, s a négy leány meg a kisfiú jóllakott az antilophússal. Akkor aztán eldobták a csontokat meg a maradékot. Jóllaktak, le is feküdtek, s a négy leány menten elaludt. Nem úgy azonban a kisfiú! Lefeküdt ő is, de nem jött álom a szemére. Kikukucskált a barlangból, s meglátta az eldobott húsmaradékot meg a csontokat. Közben a négy legény ott rejtőzött a bokorban, várták, mikor alszik el a négy leány meg a kisfiú. Amikor azt...
Benedek Elek - Kondás Jankó
Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a fát, hogy csak úgy csurgott róla a verejték. Amint ott kínlódik, izzad, odamegy egy ősz öregember, s mondja neki:- Hát te mit kínlódsz, fiam?- Én bizony fát vágok, öregapám, talán megáld valaki.Mondja az öregember:- Hagyd azt a favágást, fiam, eredj haza, van az apádnak egy szántóföldje, azon a szántóföldön egy diófa, a diófa alatt egy lyuk, nézzetek bele, majd találtok ott valamit.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott az ősz öregembertől, mennek mindjárt a szántóföldre, s hát csakugyan a diófa alatt van egy nagy lyuk. Bekukucskálnak, s látják, hogy odalent egy nagy kamara van, s az a kamara tele van liszttel, szalonnával s mindenféle jó elemózsiával. Ott mindjárt fölszednek, amit felszedhetnek, viszik haza, s nagy vendégséget csapnak. Mondja másnap a szegény ember a középső fiának:- Eredj, fiam, te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy a középső legény is, vágja, rója a fát, s hát jön az ősz öregember, megszólítja a fiút:- Ugyan mit kínlódol, fiam? Eredj csak haza, van az apádnak egy szántóföldje, a szántóföldjén egy akácfa, az akácfa alatt egy nagy pince, tele van az boroshordókkal.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott. Mennek a szántóföldre, s hát csakugyan igaza volt az ősz öregembernek. Volt abban a pincében száz boroshordó is. Mindjárt csapra ütöttek egy hordót, jól ellátták magukat, aztán szekeret fogadtak, s a sok hordót hazavitték.Harmadnap azt mondja a szegény ember a legkisebb fiának:- No, Jankó fiam, eredj ki te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy Jankó, vágja a fát, izzad erősen. De egyszer, mit gondol, mit nem, eldobja a fejszét: ő bizony többet nem kínlódik, úgyis van otthon enni- s innivaló elég. Tüzet gyújtott, szalonnát vett elő a tarisznyájából, nyársra húzta, s úgy sütögette a szalonnát.Amint a tűz mellett ül, odajön az öregember, s kérdi Jankót:- Hát te, fiam, mit csinálsz itt?- Én bizony, öregapám, szalonnát sütök. Az apám...

Magazin előfizetés