Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Román mese - Bolond călin

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Bolond călin

Volt egyszer egy király, s annak volt három leánya, de ezek olyan szépek voltak, hogy a napra lehetett nézni, de reájuk nem. Hát, a máskettő volt, amilyen volt, de azt el sem lehet mondani, hogy a középső milyen szép volt. Aztán akárhány királynak meg fővezérnek a fia kérte is őket, a király nem akarta odaadni. Hát egy este három ifjú ment oda, és kérte őket, de a király nem akarta odaadni. Kimentek hát, és egyikük furulyázni kezdett, hogy egy nagy felhő kerekedett tőle, és nem látszottak sem ők, sem a leányok - és elrabolták őket.

Hát a király kihirdette az országban, hogy aki megtalálja a leányait, annak adja őket feleségül. Hát a királynak a falujában volt egy ember, s annak volt három fia. Kettő volt, amilyen volt, de az egyik együgyű volt, a hamuba üldögélt, és Bolond Călinnak hívták. A két testvér azt mondta: - Menjünk mi is, keressük meg a király leányait. - Călin pedig így szólt: - Én is megyek veletek. - A máskettő azt mondta: - Gyere. - És a király azt ígérte, hogy aki a leányai után indul, annak költőpénzt ad és változó ruhát. Csináltak hát ők egy íjat, és azt mondták, hogy ahová azt kilövik, ameddig elrepül, ott pihennek meg. Kilőtte a legnagyobbik, és mentek vagy két napig, és odaértek. Kilőtte a középső is, és éppen olyan hamar odaértek. De amikor Bolond Călin lőtte ki, három hónapig mentek éjjel-nappal, és alig értek oda. Hát amint men­nek az úton, előveszik a kovát is meg az acélt is. De alig volt, amivel kicsiholjanak. És úgy egyeztek meg egymás között, hogy egyikük őrzi a tüzet, míg a máskettő alszik, és ha kialszik a tűz, levágják annak a fejét, aki őrizte. Hát lefeküsznek ketten, és a legnagyobbik maradt tűzőrzőnek. Éjféltájban nagy süvöltés hallatszik. Egy háromfejű sárkány volt. - Hogy mertél az apám birodalmába belépni engedelem nélkül? Gyere, küzdjünk meg! - Gyere! - És meg­küz­döttek, míg megölte a sárkányt, és a fejéből három csomó húst rakott. Hát felébred a máskettő: - Látjátok, ti aludtatok, de nézzétek, nekem milyen csatám volt. - Hát a második éjszaka a középsőn volt az őrködés sora. Éjféltájban ismét süvöltés hallatszik. - Hogy mertél az apám birodalmába belépni engedelem nélkül? - Ennek négy feje volt. - Gyere, küzdjünk meg! - Gyere! - És megölte ezt is, a fejeiből pedig négy csomó húst rakott. Hát amint felébrednek, kezdték mind oktatni Bolond Călint, hogy aztán jól vigyázzon a tűzre. Hát a harmadik éjjel neki kellett őrködni. Hát éjféltájban ismét nagy süvöltés hallatszik. Egy nyolcfejű sárkány volt. - Gyere, Bolond Călin! - mondja, mert a sárkány is táltos volt, és hallotta a hírét. - Gyere, küzdjünk meg! - Gyere! - Mind küzdenek, mind küzdenek, de semmiképpen sem adja meg magát a sárkány. Bolond Călin levágta az egyik fülét, s odacseppent egy csepp vére, és kioltotta a tüzet. És így a sötétben kezdtek küzdeni, s végre is megölte Bolond Călin, és nyolc csomó húst rakott. Most már mitévő legyen? Nincs tűz. Elindult, és bánatosan mendegélt az erdőben, elérkezett egy nagy fához, felmászott a tetejébe, és a távolban tűzvilágot pillantott meg. Leszállt, és megindult arrafelé, s útközben találkozik egy emberrel.

- Jó estét.

- Adjon isten.

- Hát kend kicsoda?

- Én vagyok az Alkony.

Bolond Călin megragadja, és keményen odakötözi egy fához. Megyen még egy jó darabig, és ismét találkozik egy emberrel.

- Jó estét.

- Adjon isten.

- Hát kend kicsoda?

- Én vagyok az Éjfél.

Ezt is megfogja, és odakötözi egy fához. Megint tovább megy, és ismét találkozik egy emberrel.

- Jó estét.

- Adjon isten.

- Hát kend kicsoda?

- Én vagyok a Hajnal.

Megkötözi ezt is. Azért kötözte meg őket, mert félt, hogy nappal ne legyen.

Végre odaérkezik. Egy nagy gödör volt ott, meg egy üst, két nagy üstlábon, abban pedig két vagy három tehén főtt, az üstlábak körül meg pogácsa sült. És körülötte tizenkét sárkány aludt, meg két nősténysárkány, a többieknek az anyja.

Hát Bolond Călin rátesz vagy két üszkös fát egy cserépdarabra, és egy szenet a pipájába, és már indulna, de megcsapja a jó ételszag, és amint kivesz egy darabkát, a forró lé ráfolyt az egyik sárkány fülére, és az akkorát kiáltott, hogy mind felébredtek, és elfogták Bolond Călint. És meg akarták ölni, de ő így szólt:

- Könyörgöm, ne bántsatok, mert szegény ember vagyok.

Ők pedig azt mondták:

- Ha elhozod nekünk a Vöröskirály leányát, nem bántunk.

Ő meg azt mondta:

- Hát miért nem hozzátok el ti, hiszen többen vagytok és erősebbek?

- De mi tisztátalan lelkek vagyunk, és a királynak van egy kakasa meg egy kutyája. Amikor mi a palotája felé közeledünk, a kakas kukorékol, a kutya meg ugat, és mi el kell hogy fussunk. De te inkább megteheted, mert földi ember vagy.

Bolond Călin pedig ravaszul:

- Gyertek csak ti is velem, mert én földi ember vagyok, és nem fog a kutya ugatni, sem a kakas kukorékolni.

De körülnéz Bolond Călin, és egy magához hasonló legényt lát szorosan odakötözve egy fához; ez pedig, amint látta, hogy Bolond Călin elindul, olyan nagyot rántott magán, hogy a két keze ottmaradt a fához kötve, ő meg elszaladt. Ők pedig mennek, mennek, míg a király kapujához nem érnek. Az pedig olyan nagy vaskapu volt, hogy senki sem tudott átmenni rajta, csak Bolond Călin. Ő pedig felmászott a kapura, és így szólt a sárkányokhoz:

- Gyertek, hadd húzzalak fel egyenként a hajatoknál fogva, és tegyelek be az udvarra.

És egyenként mind felhúzogatta őket, és a kardjával mindegyiknek levágta a fejét. Aztán bement az udvarra; de a királynak akármilyen vastag kőfala és kapuja volt is, az ajtók mind nyitva állottak. Bolond Călin felment a lépcsőkön, a lépcsők meg gyémántkővel kivert arany­ból voltak, és bement abba a szobába, ahol a leány aludt. Szép holdvilágos idő volt kint, és a hold éppen oda sütött, ahol a leány aludt. De a leány olyan szép volt, hogy azt el sem lehet mondani. Bolond Călin megcsókolta, lehúzta az ujjáról a gyűrűt, és elment.

Amikor a megölt sárkányokhoz ért, mind a tizenkettőnek levágta a nyelve hegyét, belefogta egy kendőbe, kimászott a kapun, és útnak indult. Addig ment, amíg az üsthöz nem ért. Az egyik nősténysárkányt el tudta fogni, és levágta, de a másik elmenekült. Călin a kisujjára vette a pogácsát, a másikra az üstöt a hússal, egy cserépben meg egy kis tüzet, útnak indult, és elérkezett a Hajnalhoz, adott neki egy darab húst s egy darab pogácsát, eloldozta, és azt mondta neki: - No, eredj!

Tovább indul, elérkezik az Éjfélhez, és annak is ad egy darab húst meg egy darab pogácsát, és azt is elszabadítja.

Amikor az Alkonyhoz ért, az már szinte halott volt, olyan sokáig állott megkötözve. Annak is ad egy darab húst meg pogácsát, és azt mondja neki: - No, járj békével!

Amikor megérkezett, jóformán fel sem szította a tüzet, és a nap már fenn volt. A két bátyja annyit aludt, hogy szinte egy ölnyire belesüllyedtek a földbe. Amikor felébredtek, így szóltak:

- Hej, te Bolond Călin, hosszú volt még ez az éjszaka is!

De Bolond Călin semmit sem mondott el nekik abból, ami vele az éjszaka történt. Fel­készültek hát megint, hogy tovább induljanak, és ismét Bolond Călin lőtte ki az íjat, így aztán egészen az aranyerdőig mentek. Amikor odaérkeztek, így szólt hozzájuk Bolond Călin:

- Bátyáim, ti nem tudtok átmenni ezen az erdőn. Csináljatok magatoknak kalibát, és marad­jatok itt, hadd menjek én egyedül.

Így aztán elindult. Amikor az Aranyerdő közepébe ért, a király nagyobbik leánya éppen ételt készített a sárkánynak.

- Adjon isten, te királyleány.

- Adjon isten, te Bolond Călin. Hallottam híredet, de látni még nem láttalak. De szaladj innen, mert ha megjön a sárkány, elpusztít.

- Hát mennyit szokott enni a te sárkányod?

- Négy kemence kenyeret, négy megsütött tehenet és négy átalag bort.

Azt mondja:

- Hadd lám, meg tudnám-e én enni?

Nekiül Bolond Călin, és megeszi az egészet.

Hát, jő a sárkány is.

- Adjon isten, te kutya sárkány!

- Adjon isten, Bolond Călin.

- Azért jöttem, hogy elvigyem a leányt. Gyere, küzdjünk meg!

- Várj, hogy egyem valamit.

- De bizony én megettem az ételedet.

- Annál jobb - azt mondja -, én könnyű vagyok, te pedig nehéz.

Nekiálltak küzdeni, küzdenek, és Bolond Călin megöli a sárkányt. Aztán így szól a leányhoz:

- Maradj itt, mert megyek, hogy a két húgodat is kiszabadítsam.

És megindult. Elérkezik az ezüsterdő közepébe. A középső leány is ételt készített. De amint Călin megpillantotta, igen-igen belészeretett.

- Adjon isten, te királyleány.

- Adjon isten, te Bolond Călin. Hallottam híredet, de látni nem láttalak. - Azonban Bolond Călin is szép volt, és a leány is belészeretett. De a leány azt mondta neki:

- Szaladj innen, mert ha megjön a sárkány, elpusztít!

- Hát mennyit szokott enni az a sárkány?

- Nyolc kemence kenyeret, nyolc megsütött tehenet és nyolc átalag bort.

- Add csak ide, lám, meg tudnám-e enni?

És megeszi az egészet. Hát, jő a sárkány is.

- Adjon isten, te kutya sárkány!

- Adjon isten, te Bolond Călin.

- Gyere, küzdjünk meg!

- Várj, hogy egyem valamit.

- De én megettem az ételedet.

- Annál könnyebben fogok én küzdeni.

És nekiállnak, küzdenek - és Bolond Călin megöli a sárkányt.

De annyira belészeretett a leányba, hogy magával vitte a rézerdőbe. Amikor az erdő közepébe ért, az a leány is ételt készített. Az a leány nem ismerte őt, de amikor a nénjével látta, meg­értette a dolgot.

- Hol van az urad?

- Vadászni, te Bolond Călin. De szaladj innen, mert ez aztán elpusztít téged!

- Mennyit szokott enni?

- Tizenkét kemence kenyeret, tizenkét megsütött tehenet és tizenkét átalag bort.

- No, lám csak, meg tudnám-e enni?

Eszik Bolond Călin, mind eszik, míg aztán egy átalag bort nem tud meginni, és így szól: „Ennyivel erősebb a sárkány nálamnál.”

Hát, jő a sárkány is.

- Adjon isten, te kutya sárkány.

- Adjon isten, te Bolond Călin.

- Azért jöttem, hogy elvegyem tőled a leányt.

- De nem veszed el tőlem a leányt.

- Gyere, küzdjünk meg!

- Csak eszem valamit.

- Megettem az ételedet.

- Annál könnyebb leszek én, s annál nehezebb te!

- Gyere, küzdjünk meg!

- Gyere!

Küzdenek, küzdenek, de a sárkány semmiképpen sem akarja megadni magát. Azt mondja a sárkány:

- Gyere, változzunk át, én egy vörös lánggá, te pedig egy zöld lánggá.

De eltévesztette a dolgot, mert a vörös láng a gyengébb, a zöld láng az erősebb.

Éppen akkor egy varjú repült el felettük, és azt mondja neki a sárkány:

- Hej, te varjú, te varjú, mártsd vízbe a szárnyadat, és oltsd ki ezt a zöld lángot.

Bolond Călin pedig így szólt:

- Felséges királyom, mártsd vízbe a szárnyadat, és oltsd ki ezt a vörös lángot. - Mihelyt a varjú ezt meghallotta, tudjátok-e, felszállt a magasba, és tüstént tovarepült. Amikor megmártotta a szárnyát, csepegtetni kezdte, és annyi vér folyt belőle, hogy térdig jártak a vérben.

Bolond Călin fogta magát, és a két leánnyal elindult onnan.

Elérkezett az aranyerdőbe, magához vette a legnagyobbik leányt is, továbbindult, és a báty­jaihoz ért.

És azt mondta nekik:

- Bátyáim, ezt a két leányt vegyétek el ti, de ez a középső az enyém. - Aztán lefeküdt és elaludt. A két bátyja pedig így tanakodott: megölni nem tudják, de levágják a lábát, elveszik tőle a leányokat, elmennek a királyhoz, és azt mondják, hogy ők szabadították ki a leányait.

Le is vágták a két lábát, amíg aludt, elvették a leányokat, és megindultak. (A sok harcban úgy elfáradt, hogy nem érezte, amikor levágták a lábát.)

Reggel korán felébredt. Hát, nincs neki lába. Mitévő legyen? A lábait pedig elvitték onnan, mert különben visszaragasztotta volna, mivelhogy táltos volt. Megindult lassan, és bement az aranyerdőbe. Ment vagy három nap és három éjjel, és egy olyan szép palota elé ért, hogy olyant látni sem lehetett.

És olyan szomorú éneket hallott, hogy szakadt meg a szíve belé. Megindult szép lassan, fel­megy a lépcsőkön, és kit lát ott? Azt a legényt, aki kitépte a két karját a sárkányoknál.

- Adjon isten, te vitéz.

- Adjon isten, te Bolond Călin, de hát mi lelt téged?

Ő meg elbeszéli mind, hogy miken ment keresztül.

- Gyere, fogadjuk meg egymásnak, hogy hűséges barátok leszünk.

- Nem bánom.

- De hát ki vagy te? - kérdezi Bolond Călin.

- Én - azt mondja - királyfi vagyok, és ezek az erdők mind az én apámé voltak, de elvették tőlünk a sárkányok; amióta azonban megölted a sárkányokat, megint mi vagyunk a gazdái, és én itt élek, mivelhogy nincs kezem. Nekem kezem nincs, neked lábad nincs, jól megférünk mi együtt. - Bolond Călin a két karjával a királyfi nyakába csimpaszkodik, és sétálgatnak az erdőben. Így aztán az egyik nap levélsusogást hallanak. A hű barátja pedig azt mondja:

- Én lassan arrafelé megyek, aztán elengedlek téged, és te fogd meg a kezeddel. - Amikor elengedte, megfogja a nősténysárkányt, amely megszabadult volt, és azt mondja neki:

- Tégy nekem lábat, ennek pedig kezet, vagy megölünk.

És a nősténysárkány így szól:

- Ahajt egy ölnyire van egy kis tó; menjetek belé, és mikor kijöttök, neked lábad lesz, ennek a másiknak meg keze.

Bolond Călin pedig furfangosan:

- Menj belé te először.

- Ej, menjetek csak ti.

De Bolond Călin leszakít egy zöld ágat, belémártja abba a vízbe, és amikor kiveszi, el van száradva; és öklelni kezdi a nősténysárkányt, hogy el akarta őket sorvasztani.

- Könyörgöm, ne üss, ott van jobbra egy másik tó. - Bolond Călin belémárt egy száraz ágat, és zölden húzza ki; belemegy hát abba, és ép lábbal jő ki, a másik pedig ép kézzel. Aztán fogta magát, és megölte a nősténysárkányt, mert tudta, hogy minden időben csak ártana nekik.

Elindulnak onnan, és azt mondja Bolond Călin:

- Most pedig én elmegyek, hogy megkeressem a feleségemet, de előbb menjünk el egy helyre, amit neked emlegettem; a Vöröskirály leányához.

Fogják magukat, és elindulnak. Amint egy erdőn mennek keresztül, a királyi udvar közelében, Bolond Călin szedett egy kendő mogyorót. Amint a kapuhoz érnek, nagy zaj csapja meg a fülüket. Ők pedig parasztnadrágba és subába voltak öltözve, és a derekukat tüsző vette körül. A kapuban levő öregasszony pedig a mi asszonyunk volt.

- Jó estét, öreganyám!

- Adjon isten, te vitéz!

- Hát mi van itt, mi hallatszik idáig?

- A király leánya megy férjhez.

- Aztán ki veszi el?

- A szakács, mert megölte a tizenkét sárkányt.

Bolond Călin pedig azt mondja az öregasszonynak:

- Öreganyám, egy marék aranyat adok kendnek, ha megteszi, amit mondok.

Az öregasszony elámult, amikor a marék aranyat hallotta.

- Megteszem, te vitéz.

Elővette a kendő mogyorót. Olyan magunké fajta fekete kendő volt, körös-körül virágokkal, beletette a gyűrűt a közepébe, és így szólt:

- Menjen, öreganyám, és tegye ezt a király elejébe, még akkor is, ha oldalba döfködnék, furakodjék be erőszakkal.

Elment az öregasszony, és oldalba döfködés árán be is jutott, letette az asztalra, és kiment. Amikor odanyújtotta neki Bolond Călin a marék aranyat, azt sem tudta, hova legyen örömé­ben, mert ennyi aranyat még csak nem is látott soha, nemhogy az övé lett volna.

Amikor a király megfogta a kendőt, a mogyorók zörögve szétgurultak az asztalon, és a közepén ott maradt a gyűrű. A leány így szólt:

- Ni, ihol a gyűrűm, édesapám, amelyet valahogy elvesztettem volt. - A király felkiáltott:

- Ki hozta ezt a kendő mogyorót? - A miniszterek azt mondták, hogy a kapuban levő öreg­asszony. Rögtön azt kiáltotta, hogy vigyék eléje, aki hozta. Fogja magát Bolond Călin, és bemegy. A cigány vőlegény pedig ott ült három pehelypárnán. Amikor Bolond Călin az ajtó küszöbére ért, a cigány alól kiesett egy párna. Amikor a szoba közepére ért, a másik párna is kicsúszott alóla, és a cigány így szólt: - Lassan, hogy fel ne hengeríts. - Aztán a király elé ért, kiesett a harmadik párna is, de még hogy! A cigánynak nem volt kedve tovább ülni. Azt mondja a király:

- Hogy jutott hozzád, te vitéz, az én leányom gyűrűje?

- Felséges királyom! Nézze, így és így.

De a cigány:

- Mit hazudsz, hiszen én öltem meg a sárkányokat.

De Călin azt mondja:

- Felséges királyom, hozd ide mind a sárkányokat, hogy győződj meg, megvan-e a nyelvük hegye?

Odavitette, és valóban nem volt meg. Ekkor ő elővette őket, és megmutatta.

Erre a király azt kiáltotta, hogy vigyék oda az istállóból a legjobbik lovát, odakötöztette a cigányt a ló farkához egy zsák dióval együtt, és rácsaptak a lóra. Ahol kiesett egy dió, ott a cigányból is kiszakadt egy darab.

Aztán így szólott a király:

- Most pedig, te vitéz, légy az én vejem.

Călin pedig így szólt:

- Nem lehet, felséges királyom, mert én mást szeretek, hanem itt van velem egy hűséges barátom, ugyancsak királyfi, legyen az övé.

És odavitték a barátját, bár a leány jobban szerette volna Bolond Călint; de mégis ehhez illett. És csaptak egy nagy lakodalmat, hogy folyt vagy három hétig, kivilágítás, zenészek, mi nem volt még? És akkor azt mondta Bolond Călin:

- Most pedig elmegyek, hogy megkeressem a magamét.

Mit sírtak, mit marasztalták, de nem tudták rávenni, hogy tovább maradjon. Elindult. Amikor az apja házához ért, egy szörnyű nagy palota volt ott, meg egy disznócsorda, és egy hétesz­tendős korú fiúcska őrizte. Mert annak, hogy a lábát levágták, volt már vagy nyolc esztendeje.

- Adjon isten.

- Adjon isten, bácsi.

- Ki lakik ebben az udvarban?

- Vitézek laknak, királyleányokat vettek feleségül, akiket a sárkányok elraboltak volt.

- De hogy élnek, melyik melyik leányt vette el?

- A legnagyobbik vitéz elvette a legnagyobbik leányt, a középső vitéz a legkisebbik leányt.

- Hát a középső leány?

- Azt odatették libapásztornak.

- Hát te ki fia vagy?

- Édesanyám azt mondja, hogy a Bolond Călin fia vagyok, ha tudnám, hogy ki az.

Ő pedig, amint ezt hallotta, csak ő maga tudta, hogy mit érez, mert bocsásson meg kend, a kend tisztességes leánya: az övé volt.

- De megkérem, bácsi, segítsen nekem, hogy a disznókat az ólba hajtsam.

Mennek a disznók, mendegélnek, amíg egyszer egy koca nem akar bemenni. Bolond Călin ráhúzott a bottal a kocára. Az elkezdett iszonyúan visítani, a disznók mind vele együtt. Annyira, hogy meghallották a vitézek, kiszaladtak, és kiabálni kezdtek, hogy ki veri ott a disznókat? Bolond Călin pedig bemegy az udvarra. Amint megpillantották, megismerték. És nyomban magukba szálltak, és térdre estek előtte.

- Bocsáss meg, testvér, mert tudjuk, hogy hibát követtünk el. - De Călin így szólt:

- Nem úgy, testvérek. Csináljunk egy vasgolyót, és mi mindhárman álljunk egymás mellé, ahogy a keresztet vetik, s egyik közületek dobja fel, mert így hamar megy a dolog, aztán akire esik, az a bűnös.

Fel is dobták, és azokra kettőjükre esett, és ezer darabra szaggatta őket.

Ő meg csapott egy nagy lakodalmat… De nem volt olyan keményszívű, hogy azoknak a gyermekeivel úgy bánjék, mint ők bántak az övével, sógorainak tekintette őket, és csinált egy igen-igen nagy bált, és én is ott voltam... ők meg készítettek egy bögre rántottát, és kinyúj­tották nekem az ajtón, hogy majd megett a méreg, és kimentem az istállóba, és választottam magamnak egy lovat, amelynek aranyból volt a nyerge, acélból a dereka, viaszból a lába, kenderből a farka, káposztából a feje, konkolyból a szeme, és megindultam vele egy kova­kőből levő dombra; a lába elolvadt, a farka sustorgott, a szeme kipattant; aztán egy szál rúdon lovagoltam, s nektek jó nagyokat hazudtam; felültem a kapu tetejére, s eljutottam a mese végére.

 

Fordította: Bözödi György

Fel a lap tetejére

 
 
 
 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna...
2019-06-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan...
2019-06-28
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús...
2019-06-26
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna rám:Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!Mit is haszontalankodom vele,Mikor szivem zsibajjal van tele.Vendége jött s avval sok a dolog,Minden kis érzelem sürög-forog.Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,S egymásba ütközik minduntalan.De nem csoda, a szív vendége nagyS igen kedves neki, mert az te vagy. (1847 szept.) (1847. aug. 11) loadposition szalag}  
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan beteg minden gyermek,mételyes ott minden asszony. Ott az emberész nem lámpás,csak egy ködben járó csámpás,elhunyt bűnök pállott ködjes puliszkára hajtott rámpás. Minden sarkon ott egy Krisztus,egy sovány, bizanti Krisztusvéres és esős bordákkalvár, míg jő az Antikrisztus. Ablakot ne nyiss ott éjjel,mert a vampir jár ott éjjel,gonoszúl a bokrok árnyánkék kisértet les ott széjjel. 1908-1909 {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús könyhullatássalNéz szemem:Vesztve téged vésze boldogságom,Mindenem! Gréc, 1840, május 1 {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés