Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Román mese - Az öregség nélküli fiatalság..

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az öregség nélküli fiatalság és a halál nélküli élet

Egyszer volt, hol nem volt, mert ha nem lett volna, el sem mesélném, amikor a nyárfa körtét termett, a rekettye pedig ibolyát, amikor a farkasok és a bárányok egymás nyakába borultak, megcsókolták egymást és testvérekké lettek, amikor a bolha egyik lábára kilencvenkilenc font súlyú vasból készítettek patkót, és így ugrott az égig, hogy mesét hozzon:

Amikor a falra irkált a légy,
Hazug volt az, ki nem hitte a mesét.

Volt egyszer egy hatalmas császár és császárné; szép s fiatal volt mindkettőjük, s hogy gyer­mekük szülessék, elkövettek már mindent, amit lehetett: jártak orvosoknál és bölcseknél, hogy ha kell, a csillagokból olvassák ki, lesz-e gyermekük, de minden hiábavaló volt. Végül is a császár, meghallván, hogy van az egyik szomszéd faluban valami mindentudó vénember, elküldött érte. De az így felelt a császár küldötteinek: „Akinek szüksége van rá, jöjjön maga.” A császár és a császárné fel is kerekedett, s néhány nagyúr, katona és szolga kíséretében el­ment az apóka házához. Az apóka messziről meglátta, elébük ment, hogy fogadja őket, s így szólt:

- Hozott Isten. De mit akarsz megtudni, császár. Óhajtásod szomorúságot hoz reád.

- Nem azért jöttem, hogy efelől érdeklődjem - felelt a császár -, hanem, hogy ha volna, adnál valami orvosságot, amitől gyermekünk lehessen.

- Van - felelte az apó -, de csak egy gyermeketek lehet. Ez is tündérlegény lesz, kedves gyermek, s nem sok örömötök lesz benne.

A császár s a császárné az orvossággal boldogan tért vissza a palotába, s a császárné néhány nap múlva már érezte: gyermeke fog születni. Ennek a hírnek az egész birodalom, az egész udvar, minden alattvaló egyformán örvendezett. De a gyermek, mielőtt még eljött volna szü­letése órája, sírni kezdett, és nem akadt orvos, aki el tudta volna csendesíteni. Erre a császár elkezdte neki ígérgetni a világ minden kincsét-aranyát, de még ez sem volt képes elhallgattat­ni.

- Hallgass, fiacskám - mondta a császár -, neked adom ezt és ezt a birodalmat; hallgass el, fiacskám, hozzád adom ezt és ezt a császárlányt, és még sok minden egyebet adok!

A végén, mikor látta, hogy nem hallgat el, így könyörgött:

- Hallgass, szerelmes fiam, mert neked adom az öregség nélküli fiatalságot, és a halál nélküli életet!

Erre a gyermek menten elhallgatott, s megszületett. A szolgák kürtökkel és dobokkal hirdették meg, s egy álló hétig tartó vigasság kezdődött az egész birodalomban.

A gyermek, amint növekedett, egyre ügyesebb és vakmerőbb lett. Iskolába járatták, és böl­csekkel taníttatták; ami tanulnivalóhoz más gyermeknek egy év kell, megtanulta egy hónap alatt, hogy a császár olvadozott a boldogságtól. Az egész birodalmat büszkeség töltötte el, hogy olyan bölcs és igazságos császáruk lészen, mint Salamon. De egy időtől fogva a gyer­me­ket valami lelhette, mert szomorú és réveteg lett. S egy napon, amikor éppen betöltötte tizen­ötödik esztendejét, a császár birodalma bojárjaival és főembereivel nagyasztalnál lakmározva ünnepelte, Tündérlegény felállt, s így szólt:

- Apám, itt az ideje, hogy megadd, amit születésemkor ígértél.

A császár ezt hallva, nagyon elszomorodott, s így szólt:

- Jól van, jól, fiacskám, de hát honnan adhassak neked ilyen lehetetlen dolgokat? Mert ha akkor ígértem is, csak azért tettem, hogy megnyugtassalak.

- Nos, ha te nem adhatod meg, apám, magam leszek kénytelen addig járni e széles világot, amíg meg nem találom...

Erre a császár s amennyi bojár, mind-mind térdre ereszkedtek, s úgy kérlelték, hogy ne hagyja el a birodalmat; mert, mondták a bojárok, atyád most már öregember, téged szándékozunk trónjára ültetni, s a földkerekség legszebb császárleányát hozzuk neked feleségül. De semmi hatalommal el nem téríthették feltett szándékától: hajthatatlan maradt, mint a kőszikla. Végül az apja, látva konokságát, hozzájárult, s parancsot adott, készítsenek neki útravalót, s mindent, ami kell.

Ezután Tündérlegény bement a császári istállóba, ahol a birodalom legszebb ménjei voltak, s választani akart egyet. De mihelyt rájuk tette a kezét, s a farkuknál fogva megragadta őket, egymás után mind lerogytak. Végül, már éppen kimenőfélben, még egyszer körülnézett az istálló­­ban, s hát megpillant a sarokban egy takonykóros, ótvaros gebét, s odamegy. Ahogy meg­fogja a farkát, az hátrafordul, s megszólal:

- Mit parancsolsz, édes gazdám? Hála legyen az Istennek, aki megengedte, hogy végre ismét egy vitéz tegye rám a kezét.

S lábát megcövekelve, egyenes maradt, mint a fáklya. Ekkor Tündérlegény elmondta, mire szánta el magát, s a ló így felelt:

- Hogy vágyad teljesülhessen, el kell kérned atyádtól azt a pallost, dárdát, íjat, tegezt és gúnyát, melyet legénykorában viselt. Engem pedig hat hétig gondozz saját kezeddel, és tejben főtt árpával tartsál.

Amikor kérte a császártól a ló tanácsolta holmit, az hívatta a hopmestert, s megparancsolta, nyissa ki az összes öreg ládákat, hadd válassza ki belőlük a fia, ami tetszik. Tündérlegény, miután három nap és három éjjel kotorászott, végtére megtalálta egy öreg láda fenekén az apja ifjúkorában viselt ruháit és fegyvereit; de rozsdásan. Saját kezével fogott hozzá megtisztítá­sukhoz, s hat hét múlva elérte, hogy mint a tükör, ragyogtak. Közben a lóról is gondot viselt, ahogy az megkérte. Volt elég tennivalója; de nem is bánta, fő, hogy el tudta végezni...

Amikor a ló hallotta Tündérlegénytől, hogy ruha, fegyver készen ragyog, csak megrázkódott, és egy szempillantásban minden ótvar és ínpók eltűnt róla, s úgy állt már ott, ahogy az anyja ellette, kövéren, testesen és négy szárnnyal! Láttára így szólt Tündérlegény:

- Három nap múlva indulunk!

- Élj sokáig, kedves gazdám; már ma kész volnék, ha parancsolnád - felelte a ló.

Harmadnap reggel csupa gyász volt a birodalom, az udvar. Tündérlegény tetőtől talpig vitézi öltözékben, kezében a pallossal, felugrott a kiválasztott lóra, elbúcsúzott az apjától, anyjától, minden nagy és kis bojártól, minden udvarbéli katonától és szolgától, kik is könnybe lábadt szemmel kérték, tegyen le erről az utazásról, nehogy a fejébe kerüljön valahogyan. De ő, lovát sarkantyúba kapva, maga után az útravalós szekerekkel, pénzzel s vagy kétszáz, a császár által kíséretül adott vitézzel, szélsebesen kiszáguldott a kapun.

Ahogy az apja birodalmából kiérve valami pusztaságba jutott, minden vagyonát szétosztotta a vitézek közt, elköszönt, s visszaküldte őket; csak annyi útravalót tartott meg, amennyit a lova elbírt. Aztán elindult napkelet felé, s ment, ment három nap s három éjjel, amíg egy széles rónára nem ért, mely tele volt embercsonttal.

Ahogy itt megállt, hogy pihenjen, megszólalt a lova:

- Tudd meg, gazdám, hogy most egy gonosz Boszorkány birodalmában vagyunk; de az olyan gonosz, hogy eddig még mindenkit megölt, aki birodalmába betette a lábát. Ez is olyan asszony volt valaha, mint a többi, de szüleit addig kínozta, míg meg nem átkozták. Átkuk megfogant, s őt boszorkánnyá változtatta. Ebben a pillanatban gyermekeivel van, de holnap, ott né, abban az erdőben találkozni fogunk vele, amikor jön, hogy téged elpusztítson; félelme­tesen nagy, de ne ijedj meg, csak készülj fel rá, hogy megnyilazd a pallost, a dárdát pedig tartsd kezed ügyében, hogy használhasd, ha szükség lesz rá.

Lepihentek, de hol egyik, hol másik őrködött.

Másnap, alig pitymallott, felkészültek, hogy átvágjanak az erdőn. Tündérlegény felnyergelte s felkantározta a lovát, a kengyelt jobban megszorította, mint máskor, s útnak eredt. Egyszer csak szörnyű dübörgést hallott. Erre a ló azt mondja:

- Légy résen, gazdám, mert lám, közeledik a Boszorkány.

Jött, jött, s jöttében a fákat földre döntötte, úgy száguldott. De a ló szélsebesen fölébe emel­kedett, és Tündérlegény nyíllal ellőtte egyik lábát; amint a másodikkal ajzana, hogy azt is belelője, felkiált a Boszorkány:

- Megállj, Tündérlegény, hisz nem bántalak!

S látván, hogy nem hisz a szavában, írást adott róla, saját vérével.

- Éljen a lovad, Tündérlegény - tette még hozzá -, mert bizony mondom, táltos az! Mert ha nem volna, sülve megettelek volna. Így azonban te győztél le engem. Tudd meg, hogy a mai napig halandó emberfia át nem merte lépni határaimat; egynémely kolontos, ki erre veteme­dett, éppen hogy addig a mezőig jutott, ahol azt a temérdek csontot láttad...

Hazamentek hozzá, a Boszorkány megvendégelte Tündérlegényt, s úgy kezelte, mint utas­em­bert illendő. S az asztal mellett, lakmározás közben, a sok fájdalmas nyöszörgésre Tündérle­gény elővette tarisznyájából az ellőtt lábat, s a helyére illesztette, hogy rögtön visszaforradt.

A Boszorkány nagy boldogságában háromnapos lakomát csapott egyvégtében, s megkérte Tündérlegényt, válasszon ki egyet párjának három tündérszép lánya közül; ő azonban elhá­rította, s nyíltan megmondta, mi után jár. Erre így felelt a Boszorkány.

- Ilyen ló birtokában, mint a tied, s a te vitézségeddel, hitten-hiszem, hogy megtalálod!

Három nap elteltével felszedelőzködött, s útra keltek. Ment, ment Tündérlegény, ment, ment, meg nem állt, hosszú utat bejárt. S alighogy átlépte a Boszorkány határát, gyönyörű szép mezőre ért, melynek egyik oldala csupa virágos fű volt, a másik azonban kiaszott parlag. Odafordult a lovához:

- Mitől perzselt ez a fű?

Mire a ló így felelt:

- A Skorpiónak, a Boszorkány nénjének tartományában járunk, kedves gazdám; a gonoszság­ban nem férnek meg egymás mellett. Szüleik átka elérte őket, és amint látod, ezért váltak szörnyetegekké. Maguk közt is fenekednek életre-halálra, elragadnák egymás országát. Ami­kor a Skorpióra rájön a nehézség, tüzet és szurkot hány; alkalmasint hadakozott a nénjével, s hogy földjéről kiűzze, felperzselte a füvet, ahol elhaladt. Ez a nénjénél is rosszabb, s három feje van. Pihenjünk meg, gazdám, kicsinyég, s holnap kora reggel felkészülünk.

Másnap fel is készültek, akárcsak a Boszorkány ellen a minap, s nekivágtak. Hát egyszer csak olyan üvöltést és sivítást hallanak, amilyent még soha!

- Légy résen, gazdám, mert lám, a Szárnyas Boszorkány közeledik.

Jött is a Skorpió, egyik állkapcsa a földön, másik az égen, úgy okádta a lángot, s szélsebesen közeledett. De a ló gyorsan, mint a nyíl, fölébe röppent, majd leereszkedett, s oldalba kapta. Tündérlegény pedig fogta íját, s egyik fejét ellőtte; már-már ellőtte egy másikát is, amikor a Skorpió könyörgésre fogta: kegyelmezzen neki, hisz esze ágában sincs bántani. S hogy bizalmat keltsen, saját vérével adott írást. A Skorpió aztán megvendégelte Tündérlegényt, még különbül, mint a Boszorkány, szintúgy ő is visszaadta neki ellőtt fejét, mely, mihelyt helyére illesztette, azon módulag odatapadt. S három nap múlva továbbindultak.

A Skorpió határán túljutva, csak mentek, mentek, mendegéltek, míg egy csupa virág rétre nem értek, ahol örökös tavasz volt. Csodálatosan szép volt mindegyik virágszál, s olyan édes illatú, hogy az ember elkábult tőle; alig cirógató fuvalom lengedezett, s ők letelepedtek pihenőre. A ló megszólalt:

- Eddig csak eljutottunk valahogy, gazdám; de hátravan még egy hopp! Nagy veszedelemmel kell megküzdenünk. S ha Isten segedelmével ezen is túl vagyunk, akkor hős a nevünk. Nem messzire előttünk áll az a palota, melyben az öregség nélküli fiatalság, és a halál nélküli élet lakozik. De ezt a palotát sűrű, magas rengeteg övezi, s abban a világ legveszedelmesebb vadállatai. Éjjel-nappal őrködnek, szemük le nem hunyva, és sokaságuk irtóztató, képtelenség velük megverekedni. Az erdőt átszelnünk lehetetlenség; ezért hát, ha lehet, megkíséreljük átal­szökkenni rajta.

Miután vagy két napig pihentek, újra felkészültek. S a ló, lélegzetét visszafojtva, így szólt:

- Gazdám, most aztán szorítsd meg a hevedert, ahogy csak tudod, szorítsd erősen a kengyelt, s kapaszkodj meg jól a sörényemben is, lábadat pedig tartsd szorosan véknyamon, nehogy röptömben zavarjon.

Próbából felemelkedett, s egy szempillantásban az erdő közepében volt.

- Gazdám - mondta még -, most van az ideje az erdei vadak etetésének; egytől egyig az udvarba gyűltek. Vágjunk neki.

- Vágjunk! - felelte Tündérlegény. - S az Isten könyörüljön rajtunk!

Magasba emelkedtek, s egyszer csak látták a palotát, de olyan ragyogásban, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Átrepültek az erdő felett, s amikor már-már leszálltak a palota lépcsőjére, lábbal éppen hogy súroltak egy fatetőt, hát csak megmozdul nagy hirtelen az egész erdő, s az állatok üvölteni kezdenek, hogy az ember haja az égnek mered. Nagy sietve le­szálltak hát; szerencse, hogy a palota úrnője éppen etette odakünt a csibéit (mert így hívta az erdő fenevadjait!), különben, feltétlenül elpusztították volna őket.

Megörült jöttüknek a palota úrnője, s megmentette őket. Megörült, mert nem láttak arrafelé e napig teremtett embert. Megtorpantotta s lecsillapította tehát a vadakat, s helyükre kergette őket. Az úrnő sudár, gyönyörű termetű, törékeny tündér volt - szerencsétlenségére. Mert mihelyt Tündérlegény megpillantotta, majdhogy kővé nem meredt bámulatában. De a tündér szelíden nézett rá, s így szólt:

- Isten hozott, Tündérlegény! Mit keresel e tájon?

- Keresem az öregség nélküli fiatalságot, és a halál nélküli életet - válaszolta.

- Hát ha keresed, itt megtalálod.

Erre leszállt a lóról, s belépett a palotába. Odabent még két nőt talált, egyik szebb, mint a másik. A tündér nővérei voltak. Elkezdett ott hálákodni a tündérnek, hogy kimentette a veszedelemből; azok pedig nagy boldogan ízletes vacsorát szolgáltak, csupa aranyedényben. A lovat kicsapta, hadd legeljen, ahol neki jólesik. S hamarosan megismerkedtek az összes fenevadakkal, hogy bátorságosan járhattak az erdőben.

A tündérek megkérték, lakjék velük ezentúl, mert, amint mondták, életük szörnyű unalomban telt, örökké magukban. Ő sem mondatta kétszer, hanem hálás szívvel köszönte meg azt, amit éppen keresett.

Nemsokára nagyon megszokták egymást; elmesélte történetét, s hogy mi minden viszontag­ságon át jutott hozzájuk; s nem sok idő múlva egybekelt a legkisebb leánnyal.

Esküvőjükön a palota úrnői megengedték neki, hogy kedve szerint szabadon járjon-keljen az egész környéken, csak egy völgytől tiltották el, s meg is mutatták, melyik az. Oda be ne tegye a lábát, mert megbánja; mert amint mondták, ez a völgy a Siralom Völgye.

S Tündérlegény számlálatlan sok szép percet töltött el ottan, anélkül, hogy észrevette volna, mert olyan fiatal maradt, amilyenül ideérkezett. Járt-kelt az erdőben, s nem volt semmi gond­ja. Aranyos palotákban mulatozott; csendben és békességben élt hitvesével és sógornőivel. Gyönyörködött a virágok szépségében, a levegő édességében, és tisztaságában, mint valami üdvözült. Gyakran járt el vadászni.

Hát egy napon egy nyúl szökik fel előtte; rálő egyszer, kétszer, s nem találja; bosszúsan veti magát utána, harmadszor is lő, s most már eltalálja. De nagy izgalmában nem vigyázott a boldogtalan, s a nyulat hajkurászva, belépett a Siralom Völgyébe.

Fogta a nyulat, s hazaindult. De mi történik? Hirtelen vágy fogja el anyja s apja után. Bár a tündéreknek nem merte elmondani, mégis megtudták nyugtalanságáról, szomorúságáról.

- Ó, szerencsétlenje, hát beléptél a Siralom Völgyébe! - mondták a tündérek kétségbeesve.

- Bizony, beléptem, kedveseim, s lelkemre, akaratlan tettem ezt a balgaságot. Most pedig tetőtől talpig olvadok a szüleim utáni vágyakozástól, de titeket sem akarózik itthagynom. Néhány szép napot töltöttem nálatok, és semmire sem lehet panaszom. Csak éppen látni akarom még egyszer a szüleimet, aztán fordulok is vissza, hogy sohase hagyjalak el többé benneteket.

- Ne hagyj itt bennünket, kedves! Szüleid már száz esztendeje nem élnek, s attól félünk, ha hazamész, te sem jössz többé vissza. Maradj velünk! Mert szívünk azt súgja, odaveszel!

De mind könyöröghetett neki a három tündér is, a lova is, a szülei utáni vágyakozást nem volt hatalmuk lecsillapítani, égette a testét-lelkét. Végül is a ló így szólalt:

- Jól van, gazdám, ha már nem hajlasz szavamra, vedd tudomásul, ha valami történik veled, csak magadra vess. Mégis, feltéve, hogy elfogadod ajánlatomat, hazaviszlek.

- Elfogadom, hálás szívvel, hadd hallom hát!

- Amikor megérkezünk atyád palotájához, rögtön leszállsz, s én meg fordulok is vissza, még ha csak egy órát töltenél is ottan…

- Jól van - mondta Tündérlegény.

Felkészültek az indulásra; megölelte a tündéreket, s miután istenhozzádot mondtak egy­másnak, otthagyta őket sóhajtozva, könnyel a szemükben. Csakhamar arra a tájra érkeztek, ahol a Skorpió birodalma volt. Hát a helyén városokat találtak! Az erdők mezővé változtak. Kérdezősködni kezdett ettől is, attól is a Skorpió tanyája felől, de azt felelték, hogy csak a nagyapáik hallottak ükapáiktól egy s más hasonló meséket...

- Hát ez hogyan lehetséges? - álmélkodott Tündérlegény -, hisz csak tegnapelőtt haladtam itt át! - S mindent elmondott, amit elmondhatott.

A lakosok csak nevettek rajta, mint valami holdkóroson, vagy ébren álmodozón, ő pedig sértetten indult tovább, s még azt sem vette észre, hogy haja s szakálla megőszült.

A Boszorkány birodalmába érkezve, ott is kérdezősködött, akár a Skorpió birodalmában, s azonos válaszokat kapott. Fel nem foghatta, mint változhattak meg ennyire néhány nap alatt a dolgok, s ismét csak sértődötten indult tovább, immár övig érő szakállal s reszkető lábakkal, míg végre megérkezett apja birodalmába. Itt is más emberek, más városok, a régiek pedig meg­változtak a felismerhetetlenségig. Nagy nehezen elvergődött a palotába, ahol született.

Alighogy leszállt, a ló megcsókolta a kezét, s így szólt:

- Isten megáldjon, gazdám, én visszamegyek oda, ahonnan elindultam. Ha jönni akarsz te is, ülj fel tüstént, induljunk. Szeretnék hamarosan visszatérni.

Azzal száguldott is vissza, nyílnál sebesebben.

Tündérlegény a romba dőlt és burjánnal benőtt paloták láttára nagyot sóhajtott, s könnybe lábadt szemmel igyekezett felidézni, mint tündököltek egykor a paloták, s mint teltek bennük gyermekévei. Fürkészőn járt be kétszer is, háromszor is minden szobát, minden múltjára emlékeztető zugot; még az istállót is, melyben lovára bukkant. Aztán lebotorkált a pincébe, melynek gádorát eltorlaszolta a leomló törmelék.

Térdig érő szakállal matatott jobbra-balra, szemhéját ujjaival emelgetve s alig totyogva, de egy korhadt ládánál egyebet nem talált. Kinyitotta - nem volt benne semmi. Ahogy a titkos rekesz fedelét felemelte, erőtlen hangot hallott:

- Csakhogy végre megjöttél, mert ha még késlekedtél volna, én is elpusztultam volna.

Azzal a Halál, aki a titkos rekeszben, összegörbülten és töpörödötten kuporgott, úgy arcon legyintette, hogy holtan rogyott össze, s porrá is lett abban a szempillantásban.


Fordította: Jékely Zoltán

Fel a lap tetejére

 
 
 
 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés