Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Román mese - Szegény ember okos leánya

Olvasóink értékelése: 3 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Szegény ember okos leánya

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember meg egy asszony. Olyan szegények voltak, hogy nem volt mire vizet inniuk. Se házuk, se asztaluk, se semmijük nem volt, csak a puszta lelkük. Dolgozott a szegény ember reggeltől késő estig az asszonnyal együtt, hogy csak úgy szakadt róluk a verejték. De ne adj’ isten, hogy többre vitték volna.

Úgy követte őket a szerencse - ahogy mondani szokták -, mint az út pora a kutyát.

Csak kóboroltak a cókmókjukkal té s tova, de arra való helyet, hogy megtelepedjenek, nem találtak. Mert ugyan kicsoda fogadta volna be koldus fejüket azzal a tenger sok gyermekkel...

Mert elfelejtettem mondani, hogy annyi gyermekük volt, mint a rosta lika. A nagyobbacskák mind lányok, a kicsinyek fiúk, s úgy álltak sorban, mint a csuprok a polcon.

Ha az Isten bár csak egyszer odavezényelt volna, hogy lássátok, amikor a szegény ember meg­jött a munkából, menten elszaladtok, mert ahány rongyos, szutykos cingár-nyápic éhenkórász porontya volt, az mind elébe futott, s nagy csatarával rontott rá szegény fejére: „Apám, éhes vagyok, apám, éhen halok!”

Kétségbeesett apjuk azt se tudta, melyikhez forduljon először, s odaadta nekik egész napi szerzeményét. De azt hiszitek, elegendő volt az a kis semmiség, amit hozott? A fél fogukra se volt elég...

Szegény apjuk, szegény anyjuk sokszor hajtotta le nyugovóra étlen a fejét. A szívük szakadt meg a fájdalomtól, de hát mit tehettek volna?! S hogy gyermekeiket elcsendesítsék, megígér­ték, hogy másnap majd többet hoznak. Így valahogy szép szóval, ámítással elaludtak az ártatlanok is, abban a reményben, hogy másnap majd jobb lesz a soruk.

Mindnyájuk közül a legnagyobb leány volt a legcsendesebb és legokosabb. Amikor a szülők dolgozni mentek, húgaival és öccseivel ő maradt, s istápolta, zabolázta, intette tűrésre-meg­értésre őket, hogy ne keserítsék el végképp a szüleiket. De süket embernek hiába dobolsz! Azaz hogy mit mondok? Mert, hogyan lehettek volna szegények türelmesek, ha a gyomruk folyton korgott, és sokszor lázította őket sorsuk ellen.

Hogy, hogy nem, a bojárnak, akinek a birtokán tanyáztak ezek az Isten mostohái, megesett a szíve rajtuk, s amikor egy napon a szegény ember elment, hogy szállást kérjen tőle, így szólt:

- Látom, hogy derék ember vagy, a sok munkától majd meggebedsz, de semmi hasznát nem látod. Megkönyörülök rajtad, s adok neked egy darabka földet, legyen örökre a tiéd. Eredj, s válaszd ki magadnak, ahol tetszik, s fogj hozzá tüstént a kunyhóépítéshez.

- Alássan köszönöm, jó uram. Ahonnan adsz, ott áldás fakadjon! - felelte a szegény ember. Elment, kiválasztotta a földet, s estig a kunyhó gödrét is szépen megásta.

De vesztére, mert az a föld, amelyet választott, véletlenül szomszédos volt egy gazdag parasztéval, aki olyan dölyfös volt, hogy karóval sem érhetted volna el az orrát.

Éjnek idején - hogy történt, hogy nem - a gazdag embernek egy marhája beleesett a gödörbe, s eltörte a bordáját.

Másnap reggel, mikor a gazdag meglátta a döglött marhát, nagy ordítozva nekiugrott a sze­gény embernek, mellen ragadta, és vonszolta a bojár elé, hogy ítélkezzék.

Nagyot nézett a bojár, amikor megpillantotta őket:

- Mit kerestek itt?

A gazdag paraszt így szólt:

- Nagy jó uram, ez a hitvány ember, a mi falunkba betolakodott sehonnai, vitte volna az ördög akárhová... miután egy darab földet adtál neki nagy kegyesen, éppen mellettem választott helyet kunyhóépítéshez. Ez az egyik dolog. Vigyázz, mert amilyen szegény, olyan magasan hordja az orrát! A másik: a gödröt, amit kunyhójának ásott, nemcsak jó nagyra és mélyre ásta, de esze ágában sem volt, hogy be is fedje valamivel éjszakára, csak azért, hogy nekem kárt okozzon. Hát nem beleesett egy marhám, s kitörte a nyakát, ítéld meg most már, uram, nem köteles-e megfizetni? Azt mondja, nincs miből. De törődöm én vele!

- Nagy jó uram - szólalt meg alázatosan a szegény ember könnyel a szemében. - Nagy jó uram, szólani sem tudok, üss agyon, akasztass fel, mitévő legyek, ha a kár így meglátogatott. Úgy van, ahogy gazdag szomszédom elmondta. S merthogy az igazság Istennek tetsző dolog, azt mondom, ami igaz: megástam a gödröt, méghozzá nagyot, hogy a kunyhómba egész családom beférjen, de eszem ágában sem volt, hogy neki kárt okozzak. S távol állt lelkemtől a gőgösség vétke is, mert ugyan mire lettem volna büszke, mikor őkegyelme mellett választottam helyet? Most pedig az Úristen világosítson meg, nagy jó uram, s tegyél igazságot.

A bojár törni kezdte a fejét. Nem tudta, kinek adjon igazságot. Hogy a szegény ember kárt okozott, az szent, de nem szántszándékkal. Némi töprengés után így szólt:

- Halljátok, jó emberek! Felteszek három kérdést: aki jobban megfelel, azé az igazság. Három napi haladékot adok, gondolkozzatok. Három nap múlva álljatok elő és feleljetek. Figyeljetek jól. Az első kérdés így szól:

„Mi a világon a legkövérebb?”

- A második:

„Mi a leggyorsabb?”

- S a harmadik: „Mi a legjobb?”

- Most pedig menjetek. Egyet azonban jegyezzetek meg: ha bármelyitek akár csak egy kérdést is nem fejt meg, fejetek a lábatokhoz kerül!

A peresek hazaindultak. A gazdag máris hetvenkedett magában, hogy ő mindhárom kérdésre megfelel, mert van-e annál könnyebb kimondani, hogy az ő udvarában levő disznó a legkövé­rebb, mert arasznyi széles szalonnája van. De a szegény ember csak sírt, mint a záporeső, mert arra gondolt, hogy mit fog majd ő mondani?

Hazaérve övéihez, a gazdag alig bírt magával, olyan szentül hitte, hogy a pert megnyeri; de a szegény töprengésbe merült, s csak mind sóhajtozott. Gyermekei köréje sereglettek, nézték, de kérdezősködni egyik sem mert. Rákezdtek hát ők is, s lett ott olyan sírás-rívás, hogy szíved szakadt volna meg a fájdalomtól.

Csak a legnagyobb lánynak maradt helyen az esze; megkérdezte az apját, hogy kitől-mitől van ez a nagy, keserves szomorúsága.

- Kitől vagy mitől, édes leányom? Jaj, jaj, Isten csapása... A bojár arra kötelezett, hogy meg­fejtsük három kérdését, amire tanult emberek is csak nehezen vállalkoznának, nemhogy a magamfajta buta szegény ember.

- De hát mondd el nekünk is, hátha segíthetünk rajtad valahogy!

- Már miképp segíthetnétek rajtam ti, akik még azt sem tudjátok, hogyan eszik a puliszkát?

- Ki tudja, apám, mire vagyunk mi is jók. S mi baj lehet abból, ha mi is tudjuk?

Erre a szegény ember sorjában elmondta, hogy erre meg erre kell megfelelniök, mert ha nem, a lábukhoz gurul a fejük.

A legnagyobbik leány el is kezdett mindjárt gondolkozni, s min gondolkozott, min nem, máris fordult az apjához:

- Hadd el, édesapám, egyet se búsulj! Az Isten csak nem engedi, hogy elpusztuljunk. Amikor majd elindulsz a bojárhoz, hogy megfelelj neki, szeretnék veled egy-két szót szólani. S az Isten majd csak megengedi, hogy szerencsével térj meg színe elől.

A szegény ember mintha egy kicsit megvigasztalódott volna, de a szíve mást súgott. Csak nem akarta, hogy a gyermekei kétségbeessenek.

Aznap reggel, mikor a bojár színe elé kellett járulnia, hogy kérdéseire megfeleljen, a leánya megmondta egytől egyig, hogy mit válaszoljon. A szegény ember úgy tett, mintha örülne, de belül tovább emésztődött.

Megjelentek a bojár előtt. A gazdag büszkén, mellét düllesztve, a szegény alázattal, s olyan összeszorult kebellel, hogy csak úgy lötyögött rajta az a rongyos zeke.

A bojár előbb a gazdagtól kérdezte:

- No, te ember, mi a legkövérebb ezen a világon?

A gazdag nagy bátran vágta ki:

- Hát mi volna kövérebb, nagy jó uram, mint az én disznóm az ólban? Arasznyi vastagon áll a szalonna a hátán!

- Hazugság! - válaszolta a bojár.

S ahogy a szegénytől kérdezte, az habozva válaszolta:

- Hát én amondó volnék, buta paraszt fejemmel, nagy jó uram, hogy a világon a föld a leg­kövérebb, mert az ád nekünk minden áldást.

- Így van - felelt a bojár.

Ismét a gazdaghoz fordult:

- Mi a leggyorsabb ezen a világon?

- Az én ménlovam - felelte a gazdag -, mert úgy száguld hegyen-völgyön át, ha nekieresztem, hogy nem látod a patáját!

A szegény ember is megszólalt:

- Nagy jó uram, én a magam együgyű feje szerint arra vetek, hogy semmi sem gyorsabb, mint a gondolat.

- Neked van igazad, ez félrebeszél.

Harmadszor is a gazdagtól kérdezte előbb:

- Mi a legjobb ezen a világon?

- Semmi sem jobb ezen a világon, kegyelmes gazdám - felelt a gazdag -, mint a kegyelmed igazságos ítélete!

A bojár csak legyintett, majd a szegény emberhez fordult:

- Én, bojár uram, az én buta fejemmel azt gondolom, hogy nincs jobb a teremtőnél, aki min­den rosszaságunkkal megtűr bennünket ezen a világon.

- Így van, ez az igazság - mondta a bojár.

És a gazdag felé fordulva, megtoldta:

- Kotródj innen, huncut gazdag parasztja, mert úgy ráveretek a talpadra, hogy majd járni sem tudsz!

A gazdag lógó orral elsunnyogott.

A bojár pedig közelebb intette a szegény embert, s szelíd hangon kérdezte tőle:

- Nem mondanád meg, jó ember, ki tanított ki, hogy ilyen talpraesetten válaszoljál? Mert kötve hiszem, hogy ebből a száraz kobakból telt volna ki ennyi értelmes szó.

A szegény ember vonakodott. Attól való féltében, hogy pórul jár, nem akarózott megmondani a való igazat. De hát szorult helyzetében mégiscsak megmondta, ahogy volt.

A bojár elámult a szegény ember leányának értelmességén, s megparancsolta, hogy másnap álljon vele elé a bojárudvarba. Jöttében ne legyen sem felöltözve, sem levetkőzve, sem ló­háton, sem gyalog, sem az úton, sem az út mentén.

Hallván ezt a szegény ember, elkezdett óbégatni, de úgy, hogy hallgatni is rossz volt, aztán hazabandukolt a családjához.

Legnagyobb lánya, amikor az apja mindent elmondott neki, így szólt:

- Egyet se félj, apókám, majd túljárok én az eszén! Csak keríts nekem két macskát!

Reggelre kelve a leány magára borított egy hálót, két macskát a hóna alá szorított, felkapott egy bakkecskére, s elindult a bojárudvarba.

Nem ment sem lóháton, sem gyalog, mert hol az egyik, hol a másik lábával érintette a földet, lévén a bakkecske alacsony; nem ment sem az úton, sem az út mentén, mert a bak nem követte egyenesen az utat, hanem hol valami sövénynek ment neki, hogy holmi gyümölcsfa lombjához kapjon, aztán meg gondolt egyet, s átalkocogott a túlsó oldalra. Nem volt sem felöltözve, sem levetkőzve: az a háló volt rajta.

Így jutott el kínnal-bajjal a bojárudvarba. Ahogy a bojár s udvarosai megpillantották, majd sóbálvánnyá meredtek. De a bojár sem akart alul maradni, s megparancsolta, hogy eresszék el a két szelindeket, melyeket láncon tartottak az udvarban.

Ezeknek sem kellett több: ahogy meglátták a leányt és kíséretét, uccu, rárohantak. De az sem volt rest, a két macskát elengedte, s a kutyák utánuk iramodtak; a szegény ember leánya pedig úgy jutott a bojár tornácára, ahogy az megparancsolta.

Erre a bojár elismerte a lány agyafúrtságát, kibúvót nem talált, maga elé kellett bocsátania. De előbb megparancsolta, hogy fürdessék meg, és szépen öltöztessék fel, mint valami meny­asszonyt. Elhatározta ugyanis, hogy egy udvarbéli ifjú legényhez adja feleségül, aki őt híven szolgálta.

De amikor menyasszonyi díszben, kicsinosítva, tele bájjal megpillantotta, még szebbnek ta­lál­ta, mint az előbb; s ez arra indította, hogy magának kérje feleségül - különben is legényember volt -, s oltár elé vezesse. De még az esküvő előtt így szólt a lányhoz:

- Én téged feleségül veszlek, vedd azonban tudomásul, hogy soha semmiben sem szabad ítélkezned nélkülem.

A lány ráállott.

Telt-múlt az idő; a bojár egy napon elment dolgára a birtokra. Távollétében két pereskedő paraszt állított be az udvarba. Megtudván, hogy a bojár nincs otthon, a tornácon levő asszo­nyának kezdtek el panaszkodni. Ő csak figyelt és hallgatott.

Az egyik rákezdte:

- Éppen indultam volna ide s ide, hát a szekeremnek eltörött egy kereke. A kancát három­kerekű szekérbe nem foghattam, mert vemhes volt. Megkértem hát a szomszédot, emezt itt né, adjon kölcsön egy kereket. Ami igaz, igaz: estére ideadta a kereket, amelyet azért kértem, hogy másnap hajnalban elinduljak dolgom után. De mi történik, ténsasszonyka! Azon éjjel egy csikót ellett a kanca...

A másik paraszt, a kerekes, mérgesen vágott a szavába:

- Ne higgy neki, ténsasszonyka... tartson meg sokáig az Isten! Azt a csikót a kerekem ellette!

Az ifjasszony csak figyelt a tornácban, s hallgatott.

A parasztok vártak, amíg vártak, de belátva, hogy az asszonykától hiába várnak ítéletet, meg­kérdezték:

- A bojár hová ment, ténsasszonyka?

- Elment, hogy megnézzen egy kukoricatáblát, amely ott van valami árok mentén; amennyi béka a környéken, az mind odaugrál éjjel, s eszi a kukoricát.

A parasztok nagyot néztek, s odábbálltak. A bojárudvar kapujába érve, kérdezgetni kezdték egymást:

- Miket beszélt a ténsasszonyka, hallja-e? Hát már hogyan ennének a békák kukoricát?

Addig-addig tanakodtak, míg szépen vissza nem fordultak az asszonykához: jól hallották-e azt a beszédet.

Mihelyt ismét a tornác elé értek, rákezdték:

- Ugyan mit is mondott nekünk a ténsasszonyka? Lehetséges, hogy a békák kukoricát esznek?

- Esznek, nem esznek, nem tudom - felelte az asszonyka -, de azt tudom, hogy a kerék csikót nem ellik.

Most már megértették az asszonyka furfangosságát, csodálkoztak éles elméjén, s összebé­kültek, ahogy csak tudtak.

Hazajött a bojár, s megkérdezte:

- Ki járt itt, s mi történt a távollétemben?

- Mi történt volna? - felelte az asszony. - Ez s ez járt itt, ez s ez történt velük, s én ezt s ezt mond­tam.

Hallván ezt a bojár, így szólt:

- Mivelhogy megszegted a fogadalmat, s nélkülem ítélkeztél, többé nem élhetünk együtt. Szedd össze, amit kívánsz tőlem, s ami házamban a legkedvesebb neked, s eredj haza apádhoz.

Az asszonyka így szólt:

- Szavad, uram, szentírás nekem, azért vagy a férjem. Nem vagyok bűnös, mert nem ítélkez­tem a peresek dolgában, csak annyit mondtam meg, hol a gazdájuk. De ha kegyelmed jónak látja, hogy elkergessen, elmegyek én zúgolódás nélkül, sőt, hálás szívvel köszönöm meg jó­ságát, hogy engedi elvinnem, amit választok, s ami a házban a legkedvesebb nekem. De ha már elkerget, egy dolgot még kérek: engedje meg, hogy jól kimulassam magam az én uram házában! Csapjon nagy vendégséget, hívja meg barátainkat s ismerőseinket, hadd mulatozzuk ki magunkat utoljára!

A bojár beleegyezett, hatalmas lakomát rendezett, s barátait, jó embereit mind meghívta. Mu­latoztak, kurjongattak, ettek-ittak, amennyi jólesett. Az asszonyka pedig csak mind töltögetett az urának, s az meg mind ivott. Addig-addig töltögetett, míg magukra nem maradtak. De addigra a bojár már tökrészeg lett. Akkor az asszonyka szépen a hátára vette, s anélkül, hogy a bojár bármit is észrevett volna, elvitte az apja házához, s ott letette a sutba, hadd aludjék, amíg fel nem ébred.

Amikor a bojár másnap felébredt s ilyen cudar helyzetben találta magát, megkérdezte, hol van? - Az asszonyka megmondta: az apja házában.

- Mert amikor elkergetett kend, nem megengedte, hogy magammal hozzam, amit a legjobban szeretek? Csak ezt tettem. Semmi sem volt kedvesebb nekem, mint az uram. S nem hiszem, hogy rossz asszonynak tart, amiért elhoztam.

A bojár, hallva ezt az értelmes beszédet, gondolt, amit gondolt, majd így felelt:

- Gyerünk haza, asszony, s éljünk úgy, mint a mennyország közepében! Most látom csak, mi­csoda kincset érő asszonyt is választottam!


Fordította: Jékely Zoltán

Fel a lap tetejére

 
 
 
 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés