Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Mese a halott cárkisasszonyról és a hét vitézről

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Mese a halott cárkisasszonyról és a hét vitézről

(fordította Áprily Lajos)

Ment a cár, ment messze tájra.
Búcsújától bús a párja,
Árván ablakához ül,
S várja rendületlenül.
Várja hajnaltól sötétig,
Rónán fut nézése végig,
Míg a megnövő sötét
Megfájdítja két szemét.
Néz s nem látja drága társát,
Látja hóvihar futását.
Mely a rét felett süvölt,
Míg fehérré lesz a föld.

Már kilenc hó telt el éppen,
S fürkész még a messzeségben.
És mikor szenteste lett,
Kisleánya született.
S nem kelt még a nap sugára,
És kit ablaknál a párja
Este-reggel várt haza,
Megjött végre cár-apa.
Csak megállt nézése rajta,
Majd mélységeset sóhajtva
Örömében elalélt
És misére már nem élt.

Sírt a cár, csüggedve gyászolt,
Mit tegyen? Ő is hibás volt.
Ám az év szaladva jár,
S újra megnősül a cár.
Nője, nincs túlzás a szóban,
Cári nőnek szép valóban:
Karcsú és magas, fehér.
Észben bárkivel felér;
Csak ne volna büszke, kényes,
Önfejű, irigy s negédes,
Bár az esküvő után
Egy tükröt hozott csupán.
Van tükrének egy varázsa:
Mindig válaszol szavára:
Hogyha tükrével beszél,
Víg és tréfás lesz a kedve,
S így büszkélkedik nevetve:
„Tükröm, tükröm, életem,
Szín-igaz szót mondj nekem:
Nálam föld színén van-é szebb,
Van rózsásabb és fehérebb?”
S erre tükre így felel:
„Cárnőm, nem vitatjuk el,
Nálad nincs a föld színén szebb,
Nincs rózsásabb és fehérebb.”
S cárasszony kacaghatott,
Vállat vont, kacsingatott,
Tükrét nézte felvidulva,
Forgott, pattintott az ujja.
Majd kezét csípőre tette,
S pergő testét nézegette.
S közben észrevétlen, árván,
Csendben felserdült a cárlány,
Benne, mint a szép virág,
Úgy virult az ifjúság.
Jó s szelíd, fehér a színe,
Barna szép szemöldökíve.
Már menyasszony is. Kié?
Jeliszej királyfié.
Vőfély érkezik, s az apja
Már leány-jussát kiadja:
Hét szép cári városát
És száznegyven palotát.
És a lagzi napja már jő,
Öltözködni kezd a cárnő,
Majd tükrét szólítja meg,
Tetszelegve elcseveg:
„Föld színén nő, mondd, van-é szebb,
Van rózsásabb és fehérebb?”
S erre tükre így felel:
„Szép vagy, nem vitatjuk el,
Ámde cárod lánya még szebb,
Még rózsásabb, még fehérebb.”
Hogy felugrik, hogy remeg!
Karját düh lendíti meg,
Drága tükrét földre dobja,
Két sarokkal megtapodja!...
„Ó, hazug, hitvány üveg,
Így bosszantanál te meg:
Hogy bájamhoz mérje báját -
Majd kiverjük mániáját!
Hogy megnőtt, nézzünk oda!
S hogy fehér lett, nem csoda!
Várandós anyját igézet
Fogta meg, míg hóra nézett.
Mégis, mondd, lehetne szebb
És mindenben kedvesebb?
Valld be: párom nincs a bájban;
Bárhol járj a nagyvilágban,
Szebbet nem találsz sehol,
Így van?” S tükre válaszol:
„Cár urad leánya még szebb,
Még rózsásabb, még fehérebb.”
Düh hevíti, gyűlölet,
Mit tegyen, mást nem tehet,
Tükrét pad mögé lecsapja
S tüstént Csernavkát hívatja
- Belső lánya, kedveli -
És parancsot ad neki:
Csalja erdő sűrűjébe,
Ott fenyőhöz kösse élve
S hagyja ott kegyetlenül.
Farkasoknak ételül.
Ördög bír a nők dühével.
Ment Csernavka, ment szegénnyel,
Sűrű rengetegbe ment:
Messze jártak, messze bent,
S rádöbbent a cár leánya,
Hogy milyen sors vár reája,
S így könyörgött: „Kedvesem,
Mondd, mi bűnöm van nekem?
El ne pusztíts itt, galambom!
Hogyha cárnő lesz a rangom,
Meghálálom gazdagon.”
Az szerette őt nagyon,
Jó is volt a cárleányhoz,
Szánta s nem kötötte fához.
„Csak ne sírj - ez vigasza. -
Ég veled.” S elment haza.
Már a cárnő várva várja:
„Hol van, mondd, a cár leánya?”
Szolgálója így felel:
„Sűrű erdő nyelte el,
Ott áll megkötözve teste,
Majd a vad reátör este,
S nem sokáig szenved ott,
Így korábban lesz halott.”

S szállt a hír, szállt messze tájra:
Elveszett a cár leánya!
Őrli cár-apját a bú.
Jeliszej királyfiú
Készül már, istenhez esdve,
S útra kel, hogy megkeresse
Lelke fényes csillagát,
Ifjú, szép menyasszonyát.

Sűrű közt a szép menyasszony
Hajnalig járt vad haraszton,
Mendegélt, ment, meg nem állt,
S hát egy szép kastélyt talált.
Rávakkant a ház kutyája,
Aztán hízelegve várja:
Már a nagykapun bement:
Tágas udvar, árva csend.
Lépcsőt ér. Hozzá szegődve
Hallgat már az udvar őre
S játszogatna is vele.
Záron már a lány keze,
Már az ajtót is kitárja,
És belép egy szép szobába:
Falnál szőnyeges fapad,
Tölgyasztal szentkép alatt,
Csempe-kályha, csempe-padka,
S látja már továbbhaladva:
Jó helyen jár, bízhatik,
Itt csak jó ember lakik!
Híre sincsen itt veszélynek!
S nincs körül egy árva lélek.
Kunt bejárt minden helyet,
Itt is, ott is rendezett,
Meggyújtotta bent a mécset,
Tűz rakásával se késett,
Majd egy hálóhelyre ment,
S elfáradva megpihent.

Délidő jön. Künn mozognak,
Udvaron lovak dobognak,
És hét rózsás-arcú, szép,
Bajszos, jó vitéz belép.
Már az első felkiáltott:
„Láttatok már tisztaságot! -
Valaki rendet csinált
S itt a háziakra várt.
Mondd, ki vagy? Ki jött a házhoz?
Jöjj elő s velünk barátkozz.
Vén ember vagy? Jöjj közel,
Holtig nagybácsink leszel;
Ifjú vagy, piros legényke?
Úgy nézünk rád, mint öcsénkre.
Vénasszony vagy? Légy anyánk,
Így hívunk, s vigyázz reánk.
Lány vagy? Megtartunk magunknak.
Kedves testvérnek, húgunknak.”
Hát a cárleány kijön,
Illedelmesen köszön,
Mélyet hajlik elfogulva,
S engedelmet kér pirulva,
Hogy vendégül jött ide,
Bár nem hívta senki se.
S míg figyelnek szép szavára,
Tudják már: a cár leánya;
Szépsarokba ültetik,
Piroggal vendégelik,
Kínálgatják pálinkával,
Tálcán töltött kispohárral;
Mindhiába van teli:
Ajka meg sem ízleli,
Csak pirogból tör picinykét,
Azzal ízesíti ínyét,
Fárasztó, nagy út után
Ő csak ágyacskát kíván;
Ezt megértik egy szavára,
Elkísérik szép szobába
S ott hagyják magára őt:
Adjon álma új erőt.

Nap fogy s új nap jő utána,
S hét vitéznél cárleánya
Künn az erdőn lakva rég,
Ott magát nem unja még.
Már homályos virradatban
Indul mind a hét, csapatban,
Messze járnak jó lovon,
Vadkacsát lőnek tavon,
Ott vadászva elmulatnak,
Szaracént űznek, kutatnak,
Vagy két széles váll felett
Ütnek el tatárfejet,
Messze vágtatnak nyilazva,
Erdőn vad cserkeszt riasztva.
S addig házuk asszonya
Nem mulaszt semmit soha,
S renddel várja tiszta házban.
Nincs ellenkezés szavában,
S ellent ők sem mondanak.
S napjaik csak szállanak.

Mind szerelmes lett a lányba,
És hozzá a szép szobába
- Még a nap meg sem jelent -
Egyszer mind a hét bement.
S szól a legnagyobb: „Leányunk,
Mint húgocska élsz te nálunk,
Megszerettünk mind: heten,
S mind elvennénk szívesen.
Nem lehet. Válassz közülünk
S békíts meg, hogy mind örüljünk,
Egynek mátka-esküt adj,
Hatnak »kishúgom« maradj
S gondozó kezed ne vedd el.
Mért intesz nemet fejeddel?
Válasz ez? Talán kosár?
Lányunk más kérőre vár?”
S szólt a lány: „Ti jó vitézek,
Kik »húgocskának« becéztek,
Őszintén szólok; ha nem,
Egy-helyemben istenem
Mindörökre megmarasszon -
Én másé vagyok, menyasszony.
Mindegyiket kedvelem,
Egyformák vagytok nekem
Bátorságra, éles észre,
Ám szívemnek van vitéze
S kedvesebbet nem talál
Jeliszej királyfinál.”

Álltak s szóval sem zavarták.
Csak tarkójukat vakarták.
„Szó, mely kér, még nem hibás
- mond az első -, megbocsáss.
Erre vissza szó ne térjen.”
„Nem haragszom én - szerényen
Így felelt a cárleány -
S válaszom sem bűn talán.”
És a kérők meghajoltak,
Rendre, csendben elvonultak,
S egyetértve mind a hét
Élte régi életét.

S közben ádáz mostohája
Gondolt még a cárleányra,
Nem bocsátott meg neki,
Sőt tükrét sem tűrheti,
Meggyűlölte, megvetette;
Végre mégis kézbe vette
És megint eléje ült,
Nagy haragja csendesült.
Páváskodva néz tükörbe
És mosollyal kérdi tőle:
„Tükröcském, köszöntelek!
Mondj igaz szót, kérdelek:
Nálam föld színén van-é szebb,
Van rózsásabb és fehérebb?”
S erre tükre így felel:
„Szép vagy, nem vitatjuk el,
Ám ki hír nélkül, szerényen
Tölgyeserdő sűrűjében,
Hét vitéz házában él,
Szebb nálad s mindenkinél.”
Dúlt-fúlt, Cservankát kereste:
„Hogy mertél megcsalni, beste?” -
Vad haraggal rárivall.
Az tüstént mindent bevall.
Most az ádáz nő ijeszti,
Piszkavassal űzni kezdi
S úgy kegyelmez csak neki,
Hogyha azt kivégezi.

Egyszer font a cár leánya
S ablaknál ülve várja
Kedves testvérbátyjait.
Lépcsőnél az eb vonít.
Ablakán kinéz vigyázva:
Hát egy kolduló apáca
Jön felé a telken át
S űzi bottal a kutyát.
„Várj csak, jó anyóka, várj csak!
Tüstént szólok én kutyánknak,
Csak ne félj, megvédelek
És meg is segítelek.”
És a kolduló kiáltja:
„Ó, te kedves kis leányka!
Lásd, az átkozott eb itt
Foggal szinte szétszakít.
Hogy rohan rám, majd megenne!
Jöjj mellém.” A lányka menne,
Már kezében a kenyér,
Lépne, ám amint kiér,
Lábánál csahol kutyája,
S őt a nőhöz nem bocsátja,
És ha az felé halad,
Mérgesebben, mint a vad,
Rátör vészesen morogva.
„Ez rosszul aludhatott ma -
Szól a lány. - Kapd el! Dobom!
Kis kenyérdúc, vándorom.”
S ott van már anyó kezében;
„Köszönöm - köszönte szépen -
Isten áldja meg szíved,
Most majd én dobok neked!”
S látva, hozzá el nem érhet,
Egy aranysárgára érett,
Pompás almát dob neki.
Nyí az eb s magát veti...
Fogja, mint labdát, a cárlány.
„Jó gyümölcs, edd meg ma, drágám.
Én meg köszönöm neked
- Szól anyó - ebédemet.”
Meghajolt előtte mélyen
S elveszett a sűrűségben...
Fenn a lépcsőn sír az eb,
Hangja mind keservesebb,
Futkos, búsan néz a lányra,
Mintha állat-szíve fájna.
Mintha mondaná neki:
„Dobd el!” Ő dédelgeti,
Simogatja gyenge kézzel:
„Jó kutyám, mi baj? Mit érzel?
Csend! Feküdj!” - nyugtatva szól
És bemegy. Bezárja jól
Ajtaját, ablakhoz ül le,
Ott fonásba elmerülne
S várná: jő a hét vitéz?
Ám csak almájára néz.
Nem látott ily ritka-szépet,
Mily aranysárgára érett,
Illatával hív, igéz,
Tán méz-íz van benne, méz!
Héján magja átsötétlik,
Vár, gondolja, vár ebédig,
Ámde nem várhatta ki:
Rózsaszájához viszi,
Húsából harap darabkát
És lenyel egy kis falatkát...
Kábul, fogy lélegzete,
Elborul eszmélete,
Szép aranysárgás gyümölcse
Halvány kézből hull a földre,
Szeme fordul s fennakad,
S fejjel a szentkép alatt,
Fal mellett lehull a padra,
Némán, életjelt sem adva...

Testvér-bátyák kis hada
Új kalandról tér haza.
Hát eléjük fut kutyájuk,
És csaholva néz reájuk,
S visszafut, s utat jelez,
Még vonít is. „Rossz jel ez -
Mondogatják megriadva: -
Jaj, reánk nagy baj szakad ma!”
És belépnek - jaj! S az eb
Még dühödtebb, mérgesebb.
Ott az alma! Jó nyomon van,
Rárontott s lenyelte nyomban.
Felfordult s kiszenvedett,
Mert az alma mérgezett.
Csüggedt fejjel, búsan ott áll
Mind a hét a szép halottnál,
Halk imával elviszik,
Holt módjára díszitik,
Készülnének már temetni,
Ámde jó meghányni-vetni:
Oly szelíden fekszik ott.
Álom-ölbe hullhatott?
Mintha édesen pihenne,
Csak lélegzet volna benne!
S vártak még három napot,
De nem ébredt fel. Halott.
Tartanak nagy gyászt, utolsót,
Hoztak egy kristály-koporsót,
Abba tették kincsüket,
Cárleány-testvérüket.
Egy nagy puszta hegy van arra,
Ott hat oszlophoz csavarva
Felfüggesztik láncokon,
Éjfél ül a hegyfokon.
Hogy gonosz kéz elkerülje,
Rácsot is vontak körüle.
Mind a hét földig hajolt
S szólt az első: „Drága holt,
Hadd ringasson itt az álom,
Bájad itt a rossz világon
Gazság áldozatja lett,
Menny fogadja lelkedet.
Kedves voltál, drága lélek -
Minekünk s a vőlegénynek...
Senki párja nem leszel,
Sír ölelt meg, sír vesz el.”

Aznap ádáz mostohája
Azt a jóhírt egyre várja,
Jóstükrét előveszi
És megint megkérdezi:
„Föld színén, mondd, no van-é szebb,
Van rózsásabb és fehérebb?”
S erre tükre így felel:
„Szép vagy, nem vitatjuk el,
Nincs is nő a föld színén szebb,
Nincs rózsásabb és fehérebb.”
Jeliszej királyfiú
Járja útját s szomorú,
Tán a földet is bejárja,
Sírdogál, mert nincs arája.
Megkérdez jövő-menőt,
Csakhogy meg sem értik őt,
Ez gúnnyal kacag szemébe,
Az meg szó elől kitérne.
Végre már a napra néz
S felkiált a jó vitéz:
„Szép napocska, jó reményem!
Mindennap fent jársz az égen,
Adsz tavaszt és adsz telet,
Mindent látsz a föld felett,
Lám, felelsz-e, drágaságom?
Nem láttál a nagy világon
Egy szép cárlányt, égi fény?
Én volnék a vőlegény.”
Megszólalt napocska erre:
„Én nem láttam őt semerre.
Vajjon él-e? Hátha holt?
Szomszédom talán, a hold
Erre-arra járt nyomában
S hátha látta mostanában.”

Jeliszej az éjre várt,
Leste künt a holdsugárt.
S hogy feljött a hold az égen,
Űzte s így kérlelte szépen:
„Holdam, holdam, jó hívem!
Szép aranyszarv ég-íven!
Kelsz, legyőzve mély sötétet,
Fény szemed, pufók a képed,
Csillag várja fényedet,
Csillagraj néz és szeret.
Lám, felelsz-e, drágaságom:
Nem láttál a nagy világon
Egy szép cárlányt, égi fény?
Én volnék a vőlegény.”
Erre szólt a hold felelve:
„Én nem láttam őt semerre,
Én csak akkor őrködöm,
Hogyha égi rendje jön.
Tán nem voltam még a vártán,
S úgy futott el ott a cárlány.”
Szólt Jeliszej: „Ó, be kár!”
Ám a hold biztatta már:
„Várj: a szélnek száz az útja,
Tőle kérdezd, hátha tudja.
Menj csak hozzá, megleled.
Csak ne búsulj, ég veled.”

Jeliszej új kedvet érez,
Tüstént elszáguld a szélhez.
„Szél, erőd sokat tehet,
Űzöd fenn a felleget,
Tengeren habot te futtatsz,
Megsuhogva messze juthatsz.
Senkitől se félsz, csupán
Istentől. Felelsz-e, lám,
El ne utasíts, barátom:
Nem láttál a nagy világon
Egy szép cárleányt? Enyém:
Én volnék a vőlegény.”
Zúdul rá a szó a szélben:
„Várj, ott túl a csendes éren
Lelsz egy nagy, magas hegyet,
Mély barlangot rejteget;
Benne - bajt mondok, komor szót -
Lelsz egy szép üveg-koporsót
Oszlopok közt, láncokon,
Nincsen arra semmi nyom,
Pusztán áll a tája s árván:
Halva fekszik ott a cárlány.”

S már a szél tovább suhog.
Bús Jeliszej felzokog,
Elbolyong a puszta tájig,
Mert még egyszer látni vágyik
Szépséges menyasszonyát.
Hát alulról hegyre lát:
Ott áll hangtalan magányban
És körüle pusztaság van
S benne mély sötét üreg;
Száját könnyen lelte meg.
Sűrű benn a köd, gomolygó,
Ott függ egy üveg-koporsó,
Szép arája, szép halott
Mély álmát alussza ott.
Rázuhant bútól gyötörve,
Kristályházát összetörte.
Hát mozdul a lány belül
S álmélkodva néz körül,
Majd a láncban megfogódzva
Így sóhajt fel ringatódzva:
„Mily soká aludtam itt!”
Megmozdítja tagjait
És kiszáll, még révületben...
Hogy zokogtak mind a ketten!
Ölbe vette s vitte már,
Várta künt a napsugár,
Ott sok kedves szót cseréltek,
S útra kelve hazaértek.
S vitte már a hírt a szél:
Él a cár leánya, él!

Tétlenkedve szép szobában
Ült az ádáz nő magában
És megint kíváncsi lett
S tükrével beszélgetett:
„Nő a föld színén van-é szebb?
Van rózsásabb és fehérebb?”
S erre tükre így felel:
„Szép vagy, nem vitatjuk el,
Ám a cárod lánya még szebb,
Még rózsásabb, még fehérebb.”
Felszökött az átkozott,
Tükrét összezúzta ott,
Fut ki dühvel és zihálva -
S szembe jő a cár leánya:
Áll a cárnő, megremeg,
S meghal ott, bú ölte meg.
És alighogy eltemették,
Már a lagzit készítették,
Jött a vígság napja már,
S esküvőre ment a pár.
Bár tengersok évet éltem,
Én ilyen lagzit nem értem,
Méhsört ittam, nem sokat,
Megmártottam bajszomat.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés