Orgovàn Irén - Vakáció váró
Nem sokára szün- idő.
Végre megszólal majd az utolsó csengő.
De nem a nap végét jelzi!
Nem kell már az irka, sem a kréta!
Csengő szól az utolsó, végre itt a szün - idő.
Balázs Jánosné (Orgován Irén) vagyok. Petneháza 1987.
Gyerek korom óta írok, mert rengeteg gondolat, és érzés lakozik bennem. Imádom a művészet minden formáját. Egyesek alkotás által adják át, érzéseiket én leírom. Nekem nincs diplomám, sem megjelent kötetem. Amit elértem az - az arany dió oldalán megjelent két versem amit köszönök...
Balázs Jánosné (Orgován Irén) vagyok. Petneháza 1987.
Gyerek korom óta írok, mert rengeteg gondolat, és érzés lakozik bennem. Imádom a művészet minden formáját. Egyesek alkotás által adják át, érzéseiket én leírom. Nekem nincs diplomám, sem megjelent kötetem. Amit elértem az - az arany dió oldalán megjelent két versem amit köszönök nekik. Mert a családom rettentő büszke volt rám.
És remélem, hogy lesz rá még lehetőségem.
Anyu kérlek, meséld el nekem!
Milyen voltam kis koromban?
Huncut, rossz, vagy szófogadó?
Anyu kérlek...
Nekem!
Sokat sírtam, hagytalak aludni?
Tudom én ,hogy jó voltam!
Hisz mindig puszit kaptam
Még , ha sáros- is voltam.
Esetleg ,ha fára másztam,
és ki szakadt a nadrágom.
Ha elestem, s sebes lett térdem.
Bekented ,varázs puszit kaptam
Mitől már,” nem is fájt,, .
Semmilyen sebem
Drága Atyám!
Űzd el mellőlem a gonoszt, ártó lelket.
Ne ültessen bűnös gondolatot, lelkembe.
Hadd Járjam nekem szánt utadat.
Mi bár rögös, te kezem soha nem enged.
Mellettem lépkedsz még ha nem is látom.
Szívemben tudom, te mindig ott vagy nekem.
Lassan vége van a nyárnak, s őszbe fordul már.
Madárhang is halkabb,mert messze tova szállnak.
Még zöld a rét, s virág illat száll a szélben.
De lassan a fák álomba térnek!
Elfáradtak, meg pihenek!
Szél tombol oda kint?
Vagy talán a lelkem hallom?
Nem tudom...
Vihar zaja hallatszik, közel s távol.
Üres, kopár, sivár.
Mint a sivatag.
Szeptember ó!
Szeptember.
Miért siet hozzánk, oly nagyon.
Nem akarok korán kelni, táskába be pakolni.
Elküldöm hozzád utoljára egyszer,
fájó könnyező szíved gyógyítja érintésével.
Homlokodra adjon búcsú csókot
Ölelésével,lelked könnyítse meg.
Rózsa színben nem látom már világom!
Körülöttem köd, s néma csend ül.
Bántó szavak mik nékem fájnak,
engedj vagy menj!
Ez fáj már rég nekem.
Kicsi fiam szerelmes lettem.
Első látásra beléd szerettem.
Megfogtad kezem pici kezeddel
S gyönyörű szemed a mennybe vitt el.
Fekete felhők sorban állva arra várnak,
mikor hullok térdre egy egy néma percre.
Erős vagyok, bátor, kitartó!
Egyre több borús felhő gyűl körém,
és nem látni fényt.
Őszre fordult már az idő.
De nem bánom..
Hisz ez a legszebb évszak a világon.
Színes levelek, szebbnél szebbek.
És az illat mi a szélben szál.
Jelezvén, hogy lassan beköszönt hozzánk a tél.