Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - Szamárbőr királyfi

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Szamárbőr királyfi

Élt egyszer egy király meg egy királyné. Szépek voltak, gazdagok voltak, mindenük megvolt, amit csak kívántak; csupán egy híja volt a boldogságuknak: nem volt gyermekük.

A királyné mindegyre csak emiatt búslakodott, s napjában százszor is elmondta:

- Szomorú az én sorsom, olyan vagyok, mint a meddő szántóföld.

Addig-addig epekedett, míg végül is teljesedett a kívánsága. Hanem a kisded, akit a világra hozott, nem emberi csecsemő volt, csak egy kis csacsi.

Szegény királyné csak akkor kezdett igazán jajveszékelni, amikor a magzatát meglátta.

- Inkább ne is lett volna gyermekem, mint hogy ilyen csúfságot ringassak!

És kiadta a parancsot: vessék a csacsit a vízbe, hadd falják föl a halak.

A király azonban közbeszólt:

- Nem! Akármilyen, mégiscsak a fiam. Ha meghalok, övé lesz a trónom és a koronám!

Fölnevelték hát a kis szamarat. Szépen gyarapodott, szép nagyra nőtt a füle is. Vidám kis jószág volt, sokat ugrándozott, sokat játszadozott, különösen a zenét szerette.

Egyszer aztán fogta magát, elment egy híres-neves muzsikushoz.

- Taníts meg a művészetedre - mondta neki. - Én is szeretném olyan szépen pengetni a lantot, mint te.

- Jaj, kedves úrfi - szabadkozott a muzsikus -, nehéz lesz az neked, nem arra valók a te ujjaid; kissé nagyok hozzá, attól tartok, elpattannának alattuk a húrok.

De hiába volt minden, a csacsi mindenképpen meg akarta tanulni a lantpengetést. Szorgalmasan, kitartóan nekilátott a gyakorlásnak, és a végén már olyan szépen muzsikált, hogy a mester sem különben.

Egyszer az úrfi tűnődve sétálgatott a városban. Odaért egy kúthoz belenézett és meglátta benne a két nagy szamárfülét. Ezen aztán úgy elbúsult, hogy bánatában világgá ment. Nem is szólt senkinek, nem vitt magával senkit, csak egyetlen hűséges szolgája mehetett vele.

Jártak-keltek, vándoroltak a világban, végül eljutottak egy messzi országba. Ott egy öreg király uralkodott, s annak volt egy világszép lánya.

- Ide betérünk - mondta a szamár, és bekopogtatott a palota kapuján.

- Nyissátok ki - kiáltotta -, vendég jött, be akar menni!

De nem nyitották ki. Erre leült, fogta a lantját, és gyönyörűségesen játszani kezdett rajta a két elülső lábával. A kapuőrnek kerekre nyílt a szeme ámulatában, szaladt a királyhoz, s azt mondta:

- Uram királyom, egy fiatal szamár ül a kapu előtt, s olyan szépen pengeti a lantját, hogy egy mester sem különben!

- Hát akkor engedd be azt a muzsikust - szólt a király.

Ahogy a szamár belépett, mindenki kikacagta a fura lantost.

Csakhamar eljött az ebéd ideje. A hopmester a szolgák meg az inasok asztalához akarta ültetni a csacsit, annak azonban sehogyan sem tetszett a dolog.

- Nem közönséges jószág vagyok én, hanem előkelő szamár - mondta.

- Hát ha az vagy - mondták -, ülj a katonák közé!

- Nem - felelte -, én a király asztalánál akarok enni.

A király jót nevetett rajta; értette a tréfát, hát azt mondta:

- Jól van, csacsi, legyen úgy, ahogyan kívánod; gyere ide az asztalomhoz!

A királyfi odament, s várta, hol lesz a helye, hová ülhet. A király ránézett, azt kérdezte tőle:

- Hogy tetszik a lányom, csacsi?

A szamár a királykisasszony felé fordult, jól megnézte, és kedvtelve bólintott:

- Nagyon tetszik; olyan szép, hogy még sosem láttam ilyen szépet.

- Akkor ülj mellé - mondta a király.

- Magam is úgy szerettem volna - szólt a szamár, s leült a királylány mellé. Együtt evett-ivott a királyi családdal, és szép csendesen viselkedett az asztalnál. Így éldegélt egy ideig a király udvarában. Lantolgatott, sétálgatott; a királyi palotában lakott, a királyi asztalnál étkezett, s olyan kedvesen viselkedett, hogy hamarosan mindenki megszerette.

Hanem egy idő múlva egyre szomorúbb lett, s egy szép napon azt mondta magában:

"Hiába minden, csak haza kell mennem!"

Jelentkezett a királynál, megköszönte neki a szívességét, és kérte, hadd mehessen az útjára. A király azonban nagyon kedvelte, és szerette volna ott tartani.

- Mi bánt, csacsikám? Egy idő óta olyan savanyú képet vágsz, mintha vadalmába haraptál volna. Mondd meg, ha valami kívánságod van; mindent megadok neked, csak hogy a kedvedre legyek. Aranyat akarsz?

- Nem - felelte a csacsi, és a fejét rázta.

- Ékszert, drágaságot?

- Nem.

- Fele országomat?

- Azt sem.

- Csak tudnám, mivel szerezhetnék örömet neked - tűnődött a király. - Talán a lányomat akarod feleségül?

- Azt már igen! - felelte a csacsi, s egyszeriben jókedve kerekedett, hogy így kitalálták a titkos gondolatát, mert hát ez volt a szíve vágya.

A király nem sokat teketóriázott, hozzáadta a lányát, és megtartották a fényes lakodalmat.

Mikor leszállt az este, bevezették az ifjú párt a hálószobájukba.

A király azonban ki akarta tudni, vajon a csacsi ott is illemtudóan, pallérozottan viselkedik-e, ezért elbújtatta egy függöny mögött az egyik szolgáját.

Ahogy az újdonsült házaspár a szobába ért, az ifjú férj gondosan bereteszelte az ajtót, körülnézett, és mert azt hitte, csak magukban vannak, egyszeriben ledobta magáról a szamárbőrét; hát egy szépséges királyfi állt az ámuló királylány előtt!

- Most megtudhatod, ki vagyok, és láthatod, hogy nem vagyok méltatlan hozzád - mondta.

A királylány nagyon megörült neki, hogy az ura ilyen szép legény; nyomban tiszta szívből megszerette, megcsókolta.

Másnap, ahogy megvirradt, a királyfi ismét magára húzta a szamárbőrt. Alig bújt bele, máris kopogtatott az ajtón az öreg király.

- Ejha! - kiáltotta meglepődve, amikor beengedték. - A csacsi már fölkelt? - és a lányához fordult, halkan azt kérdezte tőle: - Ugye, bánkódol miatta, hogy nem emberformájú a férjed?

- Dehogy bánkódom, édesapám! - felelte a lánya. - Úgy megszerettem mintha a legszebb legény volna a világon, el sem hagyom életünk fogytáig!

A király elcsodálkozott, de a szolga, akit elbújtatott a szobában, hamarosan mindent elmondott neki.

- Ez nem lehet igaz - mondta a király.

- Ha nem hiszed, uram, virrassz ott magad ma éjjel, s látni fogod a tulajdon két szemeddel. S tudod, mit, királyom? Csend el az irháját, és vesd a tűzbe; akkor nincs mit tennie, az igazi formájában kell megmutatkoznia.

- Ez jó tanács - mondta a király, és este, mikor a házaspár lefeküdt, beosont a hálószobájukba. Odasurrant az ágyukhoz, és a holdfényben látta, hogy egy gyönyörűséges ifjú fekszik benne, a szamárbőr meg az ágy mellett hever a földön. A király gyorsan fölkapta, nagy tüzet rakatott az udvaron, és az irhát a lángok közé dobatta. Nem is mozdult el a tűz mellől, míg az egész hamuvá nem égett.

De a király azt is látni akarta, mit művel majd a megrablott ifjú, ha nem leli a szamárbőrt; hát fönnmaradt egész éjjel, virrasztott és leskelődött. A királyfi jól kialudta magát, hajnalhasadáskor fölébredt, és föl akarta ölteni az irháját, de sehol nem találta. Megijedt, azt rebegte félve, nagy búsan:

- Most aztán egy-kettő, el kell tűnnöm innét!

De ahogy kilépett a szobából, elébe toppant a király.

- Édes fiam, hová olyan sietve? Mit forgatsz a fejedben? - kérdezte. - Maradj csak itt, ilyen szép legényt el sem engedek magam mellől. Máris legyen a tiéd fele királyságom; holtom után megkapod az egészet.

- Ami jól kezdődött, jó véget is érjen: itt maradok - mondta az ifjú. Az öreg neki adta a fele királyságát. Egy esztendőre rá meghalt, s ráhagyta a másik felét is.

Telt-múlt az idő, évre év múlott, s egy szép napon követség érkezett, s jelentette, hogy meghalt Szamárbőr királyfi édesapja is. A trón megürült, s az egész ország egyhangúlag őt akarja királyának.

A királyfi elfoglalta azt a trónt is, két országon uralkodott, és zavartalan, napsugaras boldogságban élt a feleségével.

Talán még ma is él, ha meg nem halt.

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
2019-03-26
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem...
2019-03-26
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig...
2019-03-25
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak...
2019-03-24
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó...
2019-03-20
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
2019-03-15
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege...
2019-03-15
Vajda János
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem találod, még én visszagyüvök, hogy hun a világ közepe, akkó vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy én mijön állok?A cigán nagy gondságba esött. Se inni, se önni nem tudott a nagy gondtú.Azt möglátta a cigán bérösse, aszongya:- Uram, mí búsulsz te?- Ússe segíts te azon!- Dehogynem! - aszongya. - Segítek ín!- No, ha segíts te a bajon, neked adom a lányomat felesígül! Mög ha meghalok, neked adom az egísz vagyonomat!Visszaérközött Mátyás királ. Akkor a cigán bérös kilépött a cigán elébe.Asz kérdözi a cigántul Mátyás királ:- Nohát, cigán, kitanátad-e mán, hogy hun a világ közepe?Aszongya a cigán - mögverte a lábával a fődet -, aszongya:- Itt van, uram, itt!- Hát a másikat, hogy mit gondolok én?- Azs gondólja király ífilsíge, hogy a gazsdájával beszíl, pedig csak a bíressivel.Akkó mondta:- No, ha ki nem tanálod, hogy én mijön állok, vége az életödnek!- A cipőtalpán, uram, a cipőtalpán! - Igaza vót, azon állt!Így a cigán bérös feleségül kapta a gazda cigán lányát, oszt később elkapta az egész vagyon-ját. Egyházaskér (Vajdaság) {loadposition szalag}  
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig fölmeredő sziklák,Melyeknek alján zúg az árvíz,Ormain ég tüze dúl ropogva. Menj! Egykor én is elmegyek, és velemMinden világnak gyermeki jőnek: ámNem a csapongó kétes úton,Nem tünemény javak édenébe. Csend, béke, s a szent nyúgalom angyalaVéd ott, szabad lesz lelkem az érzetekKínzó hevétől: vad haragraNem lesz erő, hatalom, kivánat. Pest, 1819 {loadposition szalag}
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak igazán! Éjjel, amikor kiment a jószág után nézni, látta, hogy a sakál tehene megborjazott. Ezt már aztán nem nézhette. Elrángatta a kisborjút a tehén mellől, és a maga kecskéje mellé kötötte. Reggel ment a sakálhoz, és elújságolta neki:-- Hallgasd csak meg, milyen szerencse ért! Kimegyek reggel a rétre -- s mit látok? A kecskémnek borja született.-- Nem lehet az -- rázta a fejét a sakál. -- Kecskének csak gidája születhet, borja nem.-- Gyere csak, majd meglátod -- erősködött a leopárd. Kivezette a sakált a rétre, s megmutatta neki a kecske mellé kötött borjút. -- Most már láthatod, hogy igazat szóltam.-- Borja csak tehénnek lehet -- mondta a sakál --, a borjú hát az enyém.-- Magad is jól tudod, hogy igazam van, hát mit nyakaskodsz? -- dühödött meg a leopárd. -- Nem látod, hogy a borjú az én kecském mellett áll?-- Látni látom -- felelte a sakál --, de még ha elefánt mellett áll, akkor is az én tehenem borja! Addig veszekedtek, huzakodtak, civakodtak, míg végül azt mondta a leopárd:-- Jól van, tegyenek mások igazságot! Mindenki megmondja majd, hogy nekem van igazam! Elindult hát a leopárd meg a sakál igazságtévőt keresni. Elsőnek a gazella akadt útjukba. Elmondta neki a leopárd töviről hegyire, hogy így meg emígy volt, aztán elmondta a sakál is, hogy úgy meg amúgy volt. Nem okosodott ki belőle a gazella, azt tudta csak, hogy fél a leopárdtól rettenetesen.-- Láthatod most már -- végezte szavait a sakál --, hogy a borjú csak engem illethet.A gazella a leopárdra pillantott, és elfogta a félsz. Tudós ábrázatot öltött, megköszörülte a torkát, és így szólt:-- Hajdanában, ifjúkoromban csakugyan úgy volt: borja csak tehénnek lehetett. De hát változnak az idők, változnak a törvények is, úgy látszik, manapság már kecskének is lehet borja. Ez az én ítéletem!Továbbmentek a perlekedők, találkoztak a hiénával, s elmondták neki, miben járnak. Csakhogy a hiéna is félt a leopárdtól, ezért, amikor végighallgatta őket, hosszú fejtörés...
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó Isten megáldotta,Letérdelnek egymás melléImádkozni egy halomra. Imádságuk, mint a galamb,Tiszta szárnyon száll az égbe:S mennyből a két kis leánynakAz Úr áldást hint fejére. És ballagnak hazafelé.Mennek egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. {loadposition szalaag}
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege fölöttA dicsőség üstökös csillaga!Ne volna csak annyi dicső nemzet közöttDicsőségtelen e nemzet maga!Ragyog fölöttünk, ragyog a hír csillaga;De gúnyoló sugárral int felénk...Fölöttünk is ragyog a hír üstököse...De csitt! barátim, ez nem a miénk! Oh, nép! kimondhatatlan sok a te bünöd!Meg tudnád-é gyónni büneidet?Elfeledél sokat, sokat eltagadál,Hogyan bocsátana meg istened?!De mi a mult? A mult ha egyszer vétkezett,Erkölccsel azt százszor kipótolá;De szörnyeteget szült jelennek az idő,Mely a bűnt erkölccsé változtatá! S én e borús honnak oly hű fia vagyok!S én e hazát, e népet - szeretem!Én, aki gyűlölöm e népnek vétkeit,Majd egykor érte ontom életem!Hallgass meg hát engem, hazámnak nemzeti!Én tőled egyet kérni akarok...Hogy majd, ha érted meghalok, halálomértHideg poromnál ne - gúnyoljatok! II Szó és beszéd... beszédek és szavak...Erőtlen keblek jó fohászai...Hazafi száj és honvédő torok,Reformerek pókhálós szívei...Ördög, pokol!... meddig tart még ez így?Népem! - nevedről megfeledkezel?Nem pletykanyelv szerezte e hazát,E honért nem beszélni - tenni kell! Oh, nemzet, nemzet! - hová lőn, hováArcodról a szemérem érzete?Hová fér el kevély szakállodonA gyalázatnak annyi bélyege?A közboldogság szent igéivelZsidóskodol, számolsz, kereskedel...Nem cselszövény szerezte e hazát,E hazáért nem csalni - tenni kell! Az ősapák szép tulajdonaitKifajult lélekkel megtagadád;De gyilkoló, vészes szokásaitAzokkal együtt el nem hagyhatád;Pazar vagy, hej de zsíros koncaidIdegen föld kutyái viszik el...Nem arannyal szerezték a hazát,E honért nem fizetni - tenni kell! Oh, hon, legszerencsétlenebb haza!Szomorújáték a föld szinpadán!Rosszabb ennél... mert nincsen életed,És halni se tudsz gyávaság mián!De én szeretlek. Bennem forr a vérMegvívni sorsod ördögeivel...Vér és halál szerezte e hazátS ha úgy kivánja, érte - halni kell! {loadposition szalag}

Magazin előfizetés