Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Grimm - Jancsi és Juliska

Olvasóink értékelése: 4 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag inaktív
 

Jancsika és Juliska

Volt egyszer egy szegény favágó s annak felesége és két gyermeke: fiú volt az egyik, leány a másik. A fiút Jancsikának hívták, a leánykát Juliskának. Nagyon szegény ember volt a favágó, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem s majd felvetette a gond szegény fejét: hogy tudja eltartani feleségét s két gyermekét. Este, mikor lefeküdtek, mind ezen sóhajtozott a favágó s a nagy gondtól, bánattól be sem tudta hunyni a szemét. Azt mondja egyszer az asszony:

- Hallá-e kend, sokat ne sóhajtozzék, hanem reggel menjünk ki az erdőbe, vigyük magunkkal a gyermekeket, a hol legsűrűbb az erdő, rakjunk tüzet, a gyermekeknek adjunk egy-egy darab kenyeret a kezébe s hagyjuk ott. Mi elmegyünk a dolgunkra, ők meg nem találnak haza.

- Könnyen beszélsz te, mondta a favágó, mert nem a te szivedről szakadtak a gyermekek, de én arra nem volnék képes, hogy a gyermekeimet elhagyjam.

- Hát jó, mondta az asszony, akkor mind éhen pusztulunk, akár meg is csinálhatod a kopor­sónkat.

Addig beszélt, addig duruzsolt az ura fülébe, hogy beléegyezett nagy szívbéli bánattal: hát Isten neki, vigyük az erdőbe!

A gyermekek nem tudtak elaludni az éhségtől s jól hallották, hogy mit határoztak felőlük. Megvárták, mig az öregek elalszanak s akkor Juliska megszólalt szipogva-szepegve:

- Hallottad, mit végeztek felőlünk?

- Hallottam, mondta Jancsika, de ne búsulj, nem hágy el az Isten.

Szép csendesen fölkelt, fölvette a kicsi kabátját s kiment a hátsó ajtón. A hold éppen akkor járt az ég közepén s az udvaron ragyogtak, fehérlettek a kavicsok. Ezekből a kavicsokból felszedett egy csomót, annyit, amennyi a zsebébe fért, aztán visszament a szobába, lefeküdt s mondta:

- Ne búsulj, Juliska, nem hágy el az Isten!

Hajnalban, mikor még alig pitymallott, bejött az asszony s felverte álmukból a gyermekeket.

- Keljetek fel, lusta kölykek. Megyünk az erdőbe fáért.

Fölkeltek a gyermekek, az asszony mind a kettőnek adott egy darab száraz kenyeret s mondta nekik:

- No, itt a mára való kenyeretek, de addig nem szabad megennetek, mig meg nem szolgál­tátok.

Juliska a kötényébe dugta a két darab kenyeret, mivelhogy a Jancsi zsebje tele volt kaviccsal, aztán elindultak mind a négyen az erdőbe. Alig értek ki a faluból, Jancsika visszafordult, egy kicsit hátramaradt. Aztán, hogy tovább mentek, mindegyre hátramaradott.

- Miért maradsz el tőlünk mindegyre? - kérdezte az apja.

- A házunkat nézem, édes apám, felelt Jancsika. Ott ül a macskánk a ház fedelén s búcsút integet felém.

- Ó te bolond, te, mondta az asszony, nem a macska ül ott, hanem a nap ragyog a ház fedelén.

Jól tudta ezt Jancsika is, nem is a macska miatt maradott el, hanem az apró kavicsokat dobálta el az úton.

Beérnek az erdőbe, ott a hol legsűrűbb volt az erdő, megállanak s a favágó mondja a gyermekeknek:

- Na, most gyűjtsetek fát, hadd tegyünk tüzet, nehogy megfázzatok.

Jancsi és Juliska nagy szorgosan egy jó rakás fát gyűjtöttek össze, aztán meggyujtották s mikor már javában égett a tűz, mondta az asszony:

- Üljetek le ide, a tűz mellé, mi meg beljebb megyünk az erdőbe fáért. Ha készen leszünk, visszajövünk értetek.

Jancsi és Juliska leültek a tűz mellé s délben megették a kenyerüket. Azt hitték, hogy az apjok közel van, mert folyton hallották a fejszecsapásokat, pedig nem a fejsze vágta, döngette a fát, hanem egy nagy vastag faág, melyet egy fára kötöttek: ez ütögette, döngette a fát, amint a szél ide-oda kalimpálta. Csak ültek-üldögéltek a tűz mellett, egyszer aztán elálmosodtak s el­aludtak. Sötét éjjel volt, mikor felébredtek. Haj, Istenem, keserves sírásra fakadt Juliska.

- Hát most hogy találunk ki az erdőből?!

- Ne búsulj, mondta Jancsika, csak várjuk meg, míg a hold feljő s szépen hazatalálunk.

Mikor aztán feljött a hold, Jancsika kézenfogta Juliskát, a hold világa mellett csak úgy ragyog­tak, fénylettek a kavicsok s ezeknek a nyomán reggelre hazaértek. Kopogtak az ajtón, az asszony kinyitotta s mikor meglátta őket, szörnyen rájok förmedt:

- Hol voltatok, hitvány kölykek? Már azt hittük, hogy többet nem is jöttök vissza!

Grimm - Jancsi és Juliska

Mérgelődött az asszony, majd felvetette a bosszúság, de bezzeg annál jobban örült a favágó. Ő egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét: nem hagyta nyugodni a lelkiismerete.

Telt, mult az idő s a szegény favágó hiába dolgozott reggeltől estig, még a mindennapi kenye­ret sem tudta megszerezni. Az asszony megint elkezdett beszélni, duruzsolni a fülébe, hogy így, hogy úgy, mind éhen pusztulnak, ha valamiképpen meg nem szabadulnak a gyermekek­től.

- Még csak éppen egy fél kenyerünk van, mondotta - s ha az is elfogy, akár megfaraghatja kend a koporsónkat. Azt mondom hát, hogy vigyük el a gyermekeket az erdőbe, de sokkal beljebb, mint először, akkor majd nem találnak haza.

- Hej, gondolta magában a favágó, jobb volna, ha megosztanád a gyermekekkel az utolsó falatodat, semhogy ilyen gonoszságon törjed a fejedet, - de csak gondolta, mondani nem merte. Egyszer már ő is ráállott a rosszra, nem volt mersze most már nemet mondani.

A gyerekek most is jól hallották a beszédet s mikor az öregek elaludtak, Jancsika fölkelt, ki akart menni a hátulsó ajtón, de az asszonynak volt rá gondja, hogy bezárja az ajtót s Jancsika nem tudott kimenni. Sírt Juliska keservesen: most már mi lesz velük, de Jancsika vigasztalta: ne sírj, édes Juliskám, nem hágy el az Isten, csak jól imádkozzál.

Reggel bejött az asszony, felrázta álmukból, adott nekik egy-egy darab kenyeret, de még jóval kisebbet, mint először. Aztán elindultak, de Jancsika a maga kenyerét a zsebében felmor­zsálta, s a mint mentek-mendegéltek, mindegyre hátramaradott s egy-egy morzsát eldobott az úton.

- Mit csinálsz, Jancsika? - kérdezte az apja. - Mért maradozol hátra?

Mondta Jancsika:

- Nézem a galambunkat. Ott ül a ház tetején s búcsút integet felénk.

- Ó, te bolond, te, mondotta az asszony, nem galamb az. A nap sütött a ház fedelére, azt látod te.

Jól tudta ezt Jancsika is, de nem szólt semmit, csak dobálta a kenyérmorzsákat, mikor nem látták.

Beértek az erdőbe, mentek mind beljebb, beljebb, jó messzire, a hol még sohasem voltak világéletükben. Egy nagy sűrűségben aztán megállottak, ott nagy tüzet raktak.

- No, ide üljetek le, mondta az asszony. Ha elálmosodtok, el is alhattok. Mi megyünk a dolgunkra s ha készen vagyunk, visszajövünk érettetek.

A gyermekek ottmaradtak a tűz mellett, délben a Juliska kenyerét megették, aztán lefeküdtek s elaludtak. Sötét éjjel volt, mikor felébredtek s Juliska elkezdett keservesen sírni: jaj, Istenem, Istenem, hogy találunk ismét haza!

- Ne sírj, vigasztalta Jancsika, mindjárt feljő a hold s annak a világánál hazamegyünk.

Hát a hold fel is jött, el is indultak, de egyetlen egy kenyérmorzsát sem láttak: a madarak mind felszedték napközben. Egész éjjel bolyongtak az erdőben, aztán reggeltől estig, de nem találták meg az igazi utat. Éhesek voltak szegények, egész nap nem ettek egyebet, csak egy-egy szem epret, málnát, mit itt-ott találtak, nem bírta már a lábacskájuk, lefeküdtek hát egy fa alá s ott elaludtak.

Reggel ismét elindultak, keresték az útat, de mindjobban, jobban belevesztek az erdőbe. Amint így bolyongtak, meglátnak egy faágon egy szép hófehér madárkát. Ez a madárka olyan szépen, olyan gyönyörűen énekelt, hogy a gyermekek megállottak s úgy hallgatták nagy gyönyörűséggel. Egyszer aztán csak felröppen a madár, mindenütt előttük röpdösött, ők meg mentek utána s addig mentek-mendegéltek, míg egy kicsi házacskához értek. A madárka le­szállott a ház fedelére, ők meg néztek föl hozzá s im, szemük-szájuk tátva maradt a csodál­kozástól. Kenyérből, kalácsból, mézespogácsából volt az egész házikó, az ablaka meg tiszta cukor.

- Hej, de jó helyre vezetett a madárka! ujjongott Jancsika. No, itt megebédelünk.

Hopp, egy szempillantásra fent termett a házfedelén, leszedett egy pár kalácsot, mézes pogácsát, Juliska meg az ablaknak dült s úgy nyalta a cukrot. Hiszen ez így éppen jó volt, de egyszer csak kivisít a házból egy rikácsoló hang s kérdi:

Ki kaparász, mi kaparász?
Ma még összeomlik a ház!

Feleltek a gyermekek:

A szél fújja, kaparássza,
Az ablakot mind a’ rázza.

S ettek tovább, mintha semmi sem történt volna. Na, hanem egyszerre csak kinyilt az ajtó s kilép egy vén asszony, de olyan vén, hogy az orra a térdét verte s odatipeg a gyermekekhez. Hej, de megijedtek, szegények! Bezzeg, hogy egyszeribe kihullott a kezükből a sok minden­féle jó! De a vén asszony nem mutatott haragot, de sőt inkább nyájasan bólintgatott a fejével s kérdezte tőlük:

- Hát ti, édes fiaim, hogy kerültetek ide? Jertek csak be, maradjatok itt, bizony mondom, jó dolgotok lesz nálam.

Azzal kézenfogta a gyermekeket, bevezette a házba, leültette, adott nekik tejet, kalácsot, almát, diót s minden jót. Aztán este szép fehér ágyat vetett nekik, lefektette, édes szóval becézgette. Azt hitték a gyermekek, hogy a menyországba kerültek.

De a vén asszony csak színlelte a jóságot. Gonosz boszorkány volt, a ki csak azért építette ezt a házikót, hogy idecsalja a gyermekeket, aztán megegye. Ha csak egy gyermek odavetődött, azt jó kövérre hízlalta, aztán megölte, megfőzte, megsütötte s megette istentelen boszorkánya. Reggel, mikor még Jancsi és Juliska édesen aludtak, odament az ágyukhoz, nézte, vizsgálta s vigyorogva mormogta magában: Ej, de pompás pecsenye lesz ezekből! Csak éppen azt várta, hogy felébredjenek a gyermekek, megfogta Jancsit, vitte az ólba, bezárta, Juliskára meg rákiáltott:

- Eredj, te lusta, hozzál vizet, főzz valami jót a bátyádnak, hadd hízzék. Ha aztán meghízott, megeszem, meg ám!

Hej, édes Jézusom, sírt Juliska, hullott a könnye, mint a záporeső, de sírhatott, azt kellett tegye, amit a boszorkány parancsolt. Jancsikának a legjobb ételeket főzték, de Juliska csak száraz kenyeret kapott, azt is keveset, a boszorkány pedig minden reggel odabicegett az ólhoz s bekiáltott:

- Nyujtsd ki az ujjadat, Jancsika, hadd lám, hízol-e?

De Jancsikának volt esze, az ujja helyett csontocskát nyujtott ki. A boszorkány rosszúl látott, azt hitte, hogy az csakugyan a Jancsika ujja s ugyancsak csudálkozott, hogy nemhogy hiznék, de még inkább soványodik. Mikor aztán eltelt négy hét s Jancsika még mindig sovány volt, elhagyta a boszorkányt a béketűrése s mondta Juliskának:

- Hallod-e, hozzál vizet. Akár kövér, akár sovány a bátyád, én már tovább nem várok, holnap reggel megöljük s megfőzzük.

Sírt Juliska, hullott a könnye, mint a záporeső s míg a vizért járt, folyton imádkozott; Istenem, Istenem, segélj meg minket! Bár inkább széttépett volna valami vadállat az erdőben, legalább együtt haltunk volna meg!

De hiába sírt, hiába imádkozott, reggel a vizet fel kellett tenni a tűzre.

- Hagyd, csak forrjon a víz, mondta a vén boszorkány, addig még begyujtunk a kemencébe s kenyeret sütünk.

Begyujtnak a kemencébe, a lisztet meggyúrják, eközben leszakad a tűz s mondja a boszor­kány:

- No, most bujj be a kemencébe, nézd meg, hogy jól kihevült-e?

Hiszen Juliska mindjárt megsejtette, hogy min járatja az eszét a boszorkány s mondta:

- Ó lelkem nénémasszony, én nem tudom, hogy kell bebujni a kemencébe.

- Ejnye te ostoba, rikácsolt a boszorkány, nem tudsz bebujni? Hisz olyan nagy a kemencze szája, hogy magam is beférnék azon!

Odament a kemencéhez, benézett a száján, mutatta Juliskának, hogy milyen nagy, de Juliska sem volt rest, úgy meglökte a boszorkányt, hogy egyszeribe begurult a kemencébe, aztán meg hirtelen rázárta a kemence vasajtaját. Haj, de bőgött, sikoltozott adta gonosz boszorkánya! Hiszen bőghetett, sikoltozhatott, nem tartott ez sokáig. Izzé-porrá égett egy szempillantás alatt.

De bezzeg szaladott Juliska is az ólhoz, kinyitotta az ajtót, Jancsika kiugrott, egymás nyakába borultak, ugráltak, táncoltak nagy örömükben s most már hogy nem kellett félniök a vén boszorkánytól, bementek a házikóba, a hol minden sarokban volt egy láda, szinültig tele arannyal, ezüsttel s mindenféle drágasággal.

Jól megrakták a zsebjüket, a kötényüket s azzal uccu neki! ki a házból, mentek, amerre a szemük látott. Mentek, mentek, mendegéltek s egyszerre csak egy nagy folyóhoz értek. No, most ezen hogy menjenek átal, mikor nincs hid rajta?

- Nini, mondta Juliska, amott úszik egy fehér kácsa, szólítsuk meg, hátha átvisz a hátán. Mindjárt meg is szólította Juliska:

Kácsa, kácsa, édes kácsa,
Végy a fehér hátacskádra.
Még csak egy szál palló sincsen,
Kedves kácsa, ne hagyj itten!

A kácsa egyszeribe partra úszott, Jancsika felült a hátára s maga mellé akarta ültetni Juliskát is, de Juliska azt mondta:

- Csak eredj te elébb s küldd vissza utánam. Nem bír át egyszerre kettőnket.

Úgy is lett. A kácsa először átvitte Jancsikát, azután Juliskát, megköszönték a kácsa jóságát, elbúcsuztak tőle s tovább mentek, mendegéltek, míg egyszerre csak mind ismerősebb lett az erdő s im megpillantották az édesapjuk házát. Nosza, megfutamodtak s meg sem állottak, míg haza nem értek. Hej, édes jó Istenem, volt öröm! Nem győzték ölelni, csókolni az édes apjukat. Hát még a szegény favágó! Sírt örömében, hullott a könnye, mint a záporeső. Aztán kirakták mind, ami drágaságot magukkal hoztak s bezzeg többet nem éheztek, nem sanyarog­tak. Na, tudom, most már a mostohájuknak sem lettek volna többet a terhére, az ám, csakhogy míg ők az erdőben laktak, meghalt az asszony. Most már élhettek boldogan s éltek is, míg meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Pósa Lajos - Az egyszeri királyfi
Pósa Lajos - Az egyszeri királyfi Egyszer egy királyfiMit gondolt magába?Felöltözött, ej, haj,Kocsisi gúnyába. Egy szalmás kunyhóbaBe is kopogtatott:- Juhászbojtár lánya,Adj’ Isten jó napot! Jösz-e hozzám, jösz-e,Juhászbojtár lánya,Falu szép virága,Kunyhó violája? Bársonyba, selyembeÉn nem járathatlak,Szebb is lesz, jobb is lesz,Amit szősz magadnak. - Elmegyek,...
2018-06-22
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Mese a kis kanászról
Pósa Lajos - Mese a kis kanászról Erdő szélén volt egy kis ház,Abba lakott egy kis kanász.Mikor főzte vacsoráját,Meg-megfúta furulyáját,Rá-rágyujtott a pipára,Aztán megint egy nótára.  Egyszer, amint vacsorázottS közbe-közbe furulyázott:Hát kopogtat kinn valaki;Kiszól: tágasabb odaki! - Te kis kanász, ide hallgass!Én vagyok itt, én, a farkas!Eressz be, mert...
2018-06-15
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Image
Domahidi Klára - Nyári szellő, hová mész?
Domahidi Klára - Nyári szellő, hová mész? Parázsló ég alattvirgonc szellő szalad.Kitárom karjaim,átfújja álmaim.Forró a levegő,jó hogy jössz, kis szellő. Kinyitod szívemet,üdítsd fel kedvemet!Nyári szellő, hová mész?Milyen kalandot remélsz?Gyere, bújj az ölembe!Elrejtelek örökre. {loadposition mobil}
2018-06-15
Domahidi Klára
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - A tizenkét varjú
A tizenkét varjú Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, túlonnan túl, innenen innen, volt egy szegény özvegyasszony, s annak tizenkét fia s egy leánykája. Búsult is szegény feje eleget, hogy mivel tudja eltartani ezt a tenger sok gyermeket, mert száraz kenyér is mikor volt s mikor nem az asztalfiában.Jött haza egyszer a tizenkét fiú, körülfogták az anyjukat,...
2018-06-10
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Szabó Ina - Amikor az élet fáj
Szabó Ina - Amikor az élet fáj   - Amikor az élet fáj és a szívedet átszúrja a bánat,érzed az élet nehéz súlyát.... ez bizony fájdalmas ....  - Amikor az élet fáj - a lelked zokogva ordít és a tested tépis mondja majd halkan:„Szabadon szállj! ... Szabadon szállj magasba,mint Turulmadár a nap felé, Istenatya tenyerére,felszállni merj s pihenni.... - Fejed...
2018-06-10
Szabó Ina - művész
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Álmodj hát ,Mirácskám
Orgovàn Irén - Álmodj hát ,Mirácskám Feljött a hold a csillagok is,le hunja szemét, a napocska is.Hunyd le szemedet álmodj hát,Jó éjszakát Mirácskám! Hunyd le hát a szemedet,álmodjál, hát szépeket.Álom manó hívogat.Álom pórját hinti már,Hogy legyen boldog ,éjszakád. A csillagok is nevetnek,téged várnak rég.A hold arany hintót, küld eléd.Hát hunyd le...
2018-06-02
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Anyu kérlek, meséld el nekem!
Orgovàn Irén - Anyu kérlek, meséld el nekem! Anyu kérlek, meséld el nekem!Milyen voltam kis koromban?Huncut, rossz, vagy szófogadó?Anyu kérlek...Nekem!Sokat sírtam, hagytalak aludni?Tudom én ,hogy jó voltam!Hisz mindig puszit kaptamMég , ha sáros- is voltam.Esetleg ,ha fára másztam,és ki szakadt a nadrágom.Ha elestem, s sebes lett térdem.Bekented ,varázs puszit kaptamMitől...
2018-06-01
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Az egyszeri királyfi
Pósa Lajos - Az egyszeri királyfi Egyszer egy királyfiMit gondolt magába?Felöltözött, ej, haj,Kocsisi gúnyába. Egy szalmás kunyhóbaBe is kopogtatott:- Juhászbojtár lánya,Adj’ Isten jó napot! Jösz-e hozzám, jösz-e,Juhászbojtár lánya,Falu szép virága,Kunyhó violája? Bársonyba, selyembeÉn nem járathatlak,Szebb is lesz, jobb is lesz,Amit szősz magadnak. - Elmegyek, elmegyek,Szegény kocsislegény!Leszek én mátkája,Ha kend a vőlegény. Nem kell nekem bársony,Nem kell nekem selyem,Mert én a darócotJobb szívvel viselem. Akkor a királyfiMit gondolt magába?Elment a városba,Cifra palotába. Palota ajtajánBe is kopogtatott:- Címeres gróf lánya,Adj’ Isten jó napot! Jösz-e hozzám, jösz-e,Címeres gróf lánya,Város szép virága,Palota rózsája? Bársonyba, selyembeÉn nem járathatlak,Szebb is lesz, jobb is lesz,Amit szősz magadnak. - Nem megyek, nem megyekSzegény kocsislegény!Gazdaghoz nem illik,Csak gazdag vőlegény. Kell nekem a bársony,Kell nekem a selyem,Én biz a darócotSoha se viselem. Akkor a királyfiMit gondolt magába?Még egyszer elmegy aCifra palotába. Le is vetetteKocsisi gúnyáját,Fölvette helyetteKirályfi-ruháját. Palota ajtajánBe is kopogtatott:- Címeres gróf lánya,Adj’ Isten jó napot! Jösz-e hozzám, jösz-e,Címeres gróf lánya,Város szép virága,Palota rózsája? Bársonyba járatlak,Selyembe járatlak,Aranyból etetlek,Aranyból itatlak. - Elmegyek, elmegyek,Aranyos királyfi,Királyi székébenA kedvibe járni. - Nem kellesz énnékem,Címeres gróf lánya!Kell nékem, kell nékemJuhászbojtár lánya. Akkor a királyfiMit gondolt magába?Megy a juhászbojtárSzalmás kunyhójába. A kunyhó ajtajánBe is kopogtatott:- Juhászbojtár lánya,Adj’ Isten jó napot! Jösz-e hozzám, jösz-e,Juhászbojtár lánya,Falu szép virága,Kunyhó violája? Bársonyba járatlak,Selyembe járatlak,Aranyból etetlek,Aranyból itatlak. - Nem megyek, királyfi,Maradjak én szegény...Van már nekem mátkám,Szegény kocsislegény. - Én vagyok a mátkád,Juhászbojtár lánya!Méltó vagy, méltó vagyArany koronára. Korona simúljonFehér homlokodra,Te leszel királyném,Borúlj a karomba! Virágfakadáskor,Lakzi lett a vége...Szép volt a menyasszony!Táncoltam is véle. {loadposition szalaag}
Pósa Lajos - Mese a kis kanászról
Pósa Lajos - Mese a kis kanászról Erdő szélén volt egy kis ház,Abba lakott egy kis kanász.Mikor főzte vacsoráját,Meg-megfúta furulyáját,Rá-rágyujtott a pipára,Aztán megint egy nótára.  Egyszer, amint vacsorázottS közbe-közbe furulyázott:Hát kopogtat kinn valaki;Kiszól: tágasabb odaki! - Te kis kanász, ide hallgass!Én vagyok itt, én, a farkas!Eressz be, mert nagyon fázom,Esik a hó, agyon ázom! - Kisebb gondom nagyobb annál,Majd tán bizony, hogy bekapnál! - Ereszd be hát csak a hátam,A hátulsó egyik lábam! A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt:- Egy fazék víz forr a tűzön,Evvel, tudom, majd elűzöm! Benn van már a farkas háta,A hátulsó egyik lába. - Te kis kanász, ide hallgass!A hirénél jobb a farkas.Jobban ereszd be a hátam,A hátulsó másik lábam. A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt:- Egy fazék víz forr a tűzön,Evvel, tudom, majd elűzöm! Beljebb is van már a háta,A hátulsó egyik lába. - Te kis kanász, ide hallgass!Nem olyan rossz ám a farkas!Ereszd be a derekam is,A két első lábamat is. A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt:- Egy fazék víz forr a tűzön,Evvel, tudom, majd elűzöm! Benn van már a dereka is,Meg az első két lába is. - Te kis kanász, ide hallgass!Ne félj, nem esz meg a farkas.Eressz be no már egészen,A tűznél hadd heverésszem! A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt.A nyíláshoz tett egy zsákot,Hozzá furcsa képet vágott. Ment a farkas háttal beljebb,Szólt a kanász: Beljebb, beljebb!No ez ugyan jól sikerűlt!Farkas koma zsákba kerűlt! Bekötötte a zsák száját,Összeverte a bokáját.Lekapta a fazék vizet:A kis kanász evvel fizet.Farkas komát leforrázta,Hogy a bundát csak úgy rázta.Ennek ugyan jól megadta:Egy szál szőr se maradt rajta! A kis kanász egyet gondolt,A lajbiján egyet gombolt.Mig a farkas bundát rázott,Hirtelen egy fára mászott. Farkas koma fel-felordít -Most magán egy nagyot fordít.Addig-addig hánykolódott,A mig a zsák kioldódzott.Talpra ugrott nagy kopaszon,Futtában is ordít nagyon:- Megállj, megállj, te kis kanász,Többet ilyet ki nem találsz!Ide hívom pajtásomat,Nem is egyet, hanem sokat.Visszajövünk nemsokára,Meg is eszünk vacsorára! Visszamentek tízen-húszan,Ordítoztak: Hol van? Hol van?Befutottak hamarjába,A pincébe, kamarába.Föl-fölnéztek a kéménybe,Bebútak a kemencébe.Itt se lelték, ott...
Domahidi Klára - Nyári szellő, hová mész?
Domahidi Klára - Nyári szellő, hová mész? Parázsló ég alattvirgonc szellő szalad.Kitárom karjaim,átfújja álmaim.Forró a levegő,jó hogy jössz, kis szellő. Kinyitod szívemet,üdítsd fel kedvemet!Nyári szellő, hová mész?Milyen kalandot remélsz?Gyere, bújj az ölembe!Elrejtelek örökre. {loadposition mobil}
Benedek Elek - A tizenkét varjú
A tizenkét varjú Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, túlonnan túl, innenen innen, volt egy szegény özvegyasszony, s annak tizenkét fia s egy leánykája. Búsult is szegény feje eleget, hogy mivel tudja eltartani ezt a tenger sok gyermeket, mert száraz kenyér is mikor volt s mikor nem az asztalfiában.Jött haza egyszer a tizenkét fiú, körülfogták az anyjukat, hogy lépni sem tudott a szobájában, s ahányan voltak, egyszerre mind kenyeret kértek, s csak az volt a híja, hogy kihúzzák a házból.Hát azt ugyan senki ne csudálja, hogy a szegény asszony elvesztette a béketűrését. Hiszen adott volna ám, ha lett volna, de nem volt. Nagy elkeseredésében azt találta mondani:- Ó, istenem, bocsásd meg a bűnömet, bárcsak valami állattá változtatnád ezeket a fiúkat, nem bánom én, ha varjúvá is!No, halljátok csudát, mi történt! Az történt, hogy abban a szempillantásban a tizenkét fiú mind varjúvá változott, s mert hogy éppen nyitva volt az ablak: huss! kirepültek, s mire csak egy jajszót is mondhatott volna az anyjuk, úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el!Hej, nagy erős búbánat nehezedett a szegény özvegyasszony szívére, éjjel-nappal folyt a könnye, mint a patak, s kesergett mindig, hogy az isten úgy elvette volt az eszét, hogy olyan bolond beszédre nyíljék az ő szája.Kicsi kisleány volt még a szegény özvegyasszony leánykája, de tudta, hogy miért sír, miért kesereg az édesanyja, s azt mondta egyszer:- Lelkem édesanyám, én többet nem nézhetem a sírását, elmegyek világgá, s addig vissza sem fordulok, amíg a bátyáimat meg nem találom.Hiába beszélt a szegény asszony, hogy ne menjen, ha már kifogyott a tizenkét fiából, legalább őbelőle ne fogyjon ki: a kisleány elbúcsúzott az édesanyjától keserves könnyhullatások közt, s elment világgá.Ment, mendegélt a kislány hetedhét ország ellen, s egyszer egy nagy rengeteg erdőbe ért. A rengeteg erdőben talált egy kis házat, s bement oda nagy bátran. Egy öregasszony ült a kemence alatt, de olyan öreg, hogy az orra a térdét verte. Köszön a kisleány illendőképpen:- Adjon isten jó estét, öreganyám!Fogadja az öregasszony:- Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna. Hát hol jársz itt, ahol a madár sem jár?Mondja a kisleány:- Ó, lelkem öreganyám, én tizenkét bátyámat keresem, akik varjú képében elrepültek...
Szabó Ina - Amikor az élet fáj
Szabó Ina - Amikor az élet fáj   - Amikor az élet fáj és a szívedet átszúrja a bánat,érzed az élet nehéz súlyát.... ez bizony fájdalmas ....  - Amikor az élet fáj - a lelked zokogva ordít és a tested tépis mondja majd halkan:„Szabadon szállj! ... Szabadon szállj magasba,mint Turulmadár a nap felé, Istenatya tenyerére,felszállni merj s pihenni.... - Fejed hajtsd a térdedre és karold át a két kezed,a tenyerébe feküdj így - nyugodjon hát az elme.... - Szemed csukd be és halld a szót – a szeretet szavát,s érezd, ahogy az esőcseppek a lelked simogatják.... - Suttog a szél, mondja halkan... szeretet vagy önmagadban!Ez az élet rendje így, ezt így fog fel s boldog légy.... mert azélet csodaszép ! - Dallam, szellő, szeppenet, csodaszép a rezzenet,az illat, röpke érintés, ölelés és mosoly, melyt egy kedvesszó kísér.... ( Ina Szabó – művész költeménye ) {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Álmodj hát ,Mirácskám
Orgovàn Irén - Álmodj hát ,Mirácskám Feljött a hold a csillagok is,le hunja szemét, a napocska is.Hunyd le szemedet álmodj hát,Jó éjszakát Mirácskám! Hunyd le hát a szemedet,álmodjál, hát szépeket.Álom manó hívogat.Álom pórját hinti már,Hogy legyen boldog ,éjszakád. A csillagok is nevetnek,téged várnak rég.A hold arany hintót, küld eléd.Hát hunyd le szemed. Kicsi lány hát ne félj!Én mindig itt leszek neked,s féltőn őrzöm , álmodHát jó éjszakát Mirácskám. Álmodban zöld réten megannyi száz virág,mik altatót dúdolnák neked!Színes lepke szál a réten,az lesz a te játszó társad. Be jártok majd Ungot - berket,Szivárványos sütit esztek.Hát feljött a hold a csillagok is.Lehunyta szemét a napocska,Hát hunyd le szemed s álmodj ,hát.Jó éjszakát Mirácskám. {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Anyu kérlek, meséld el nekem!
Orgovàn Irén - Anyu kérlek, meséld el nekem! Anyu kérlek, meséld el nekem!Milyen voltam kis koromban?Huncut, rossz, vagy szófogadó?Anyu kérlek...Nekem!Sokat sírtam, hagytalak aludni?Tudom én ,hogy jó voltam!Hisz mindig puszit kaptamMég , ha sáros- is voltam.Esetleg ,ha fára másztam,és ki szakadt a nadrágom.Ha elestem, s sebes lett térdem.Bekented ,varázs puszit kaptamMitől már,” nem is fájt,, .Semmilyen sebem Anyu kérlek meséld el nekem!Mitől féltem sötét estben?Tudom mindig jöttél, haéjszaka ijesztőt álmodtam...Betakartál ,hozzám bújtál,féltőn karodba zártál, s dúdoltál.Puha kezeddel simogattad arcom,míg lassan el pilledtem..Anyu kérlek meséld el nekem!Hogyan lettem s a testvéreim?—Hmmm..Szeretetből, mint a gondosan nevelt rózsa?—Hmmm..“Hát nem is tudom...Végül is, ő is kicsi locsolni, gondozni,féltőn szeretni kell.Hisz egy apró gyökérből, hatalmas,illatos rózsa lesz.Hisz engem is félt, ápol, törődik velem!És napról - napra nagyobb lettem.Nem voltam én rossz.Csak hatalmas felfedező!—Pont így szeret mindig, ezt mondta nekem...... {loadposition mobil}

Magazin előfizetés