Mesék versek, nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb kétnyelvű mesekönyveink iratkozz fel értesítésünkre

captcha 

Grimm - Jancsi és Juliska

Olvasóink értékelése: 4 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag inaktív
 

Jancsika és Juliska

Volt egyszer egy szegény favágó s annak felesége és két gyermeke: fiú volt az egyik, leány a másik. A fiút Jancsikának hívták, a leánykát Juliskának. Nagyon szegény ember volt a favágó, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem s majd felvetette a gond szegény fejét: hogy tudja eltartani feleségét s két gyermekét. Este, mikor lefeküdtek, mind ezen sóhajtozott a favágó s a nagy gondtól, bánattól be sem tudta hunyni a szemét. Azt mondja egyszer az asszony:

- Hallá-e kend, sokat ne sóhajtozzék, hanem reggel menjünk ki az erdőbe, vigyük magunkkal a gyermekeket, a hol legsűrűbb az erdő, rakjunk tüzet, a gyermekeknek adjunk egy-egy darab kenyeret a kezébe s hagyjuk ott. Mi elmegyünk a dolgunkra, ők meg nem találnak haza.

- Könnyen beszélsz te, mondta a favágó, mert nem a te szivedről szakadtak a gyermekek, de én arra nem volnék képes, hogy a gyermekeimet elhagyjam.

- Hát jó, mondta az asszony, akkor mind éhen pusztulunk, akár meg is csinálhatod a kopor­sónkat.

Addig beszélt, addig duruzsolt az ura fülébe, hogy beléegyezett nagy szívbéli bánattal: hát Isten neki, vigyük az erdőbe!

A gyermekek nem tudtak elaludni az éhségtől s jól hallották, hogy mit határoztak felőlük. Megvárták, mig az öregek elalszanak s akkor Juliska megszólalt szipogva-szepegve:

- Hallottad, mit végeztek felőlünk?

- Hallottam, mondta Jancsika, de ne búsulj, nem hágy el az Isten.

Szép csendesen fölkelt, fölvette a kicsi kabátját s kiment a hátsó ajtón. A hold éppen akkor járt az ég közepén s az udvaron ragyogtak, fehérlettek a kavicsok. Ezekből a kavicsokból felszedett egy csomót, annyit, amennyi a zsebébe fért, aztán visszament a szobába, lefeküdt s mondta:

- Ne búsulj, Juliska, nem hágy el az Isten!

Hajnalban, mikor még alig pitymallott, bejött az asszony s felverte álmukból a gyermekeket.

- Keljetek fel, lusta kölykek. Megyünk az erdőbe fáért.

Fölkeltek a gyermekek, az asszony mind a kettőnek adott egy darab száraz kenyeret s mondta nekik:

- No, itt a mára való kenyeretek, de addig nem szabad megennetek, mig meg nem szolgál­tátok.

Juliska a kötényébe dugta a két darab kenyeret, mivelhogy a Jancsi zsebje tele volt kaviccsal, aztán elindultak mind a négyen az erdőbe. Alig értek ki a faluból, Jancsika visszafordult, egy kicsit hátramaradt. Aztán, hogy tovább mentek, mindegyre hátramaradott.

- Miért maradsz el tőlünk mindegyre? - kérdezte az apja.

- A házunkat nézem, édes apám, felelt Jancsika. Ott ül a macskánk a ház fedelén s búcsút integet felém.

- Ó te bolond, te, mondta az asszony, nem a macska ül ott, hanem a nap ragyog a ház fedelén.

Jól tudta ezt Jancsika is, nem is a macska miatt maradott el, hanem az apró kavicsokat dobálta el az úton.

Beérnek az erdőbe, ott a hol legsűrűbb volt az erdő, megállanak s a favágó mondja a gyermekeknek:

- Na, most gyűjtsetek fát, hadd tegyünk tüzet, nehogy megfázzatok.

Jancsi és Juliska nagy szorgosan egy jó rakás fát gyűjtöttek össze, aztán meggyujtották s mikor már javában égett a tűz, mondta az asszony:

- Üljetek le ide, a tűz mellé, mi meg beljebb megyünk az erdőbe fáért. Ha készen leszünk, visszajövünk értetek.

Jancsi és Juliska leültek a tűz mellé s délben megették a kenyerüket. Azt hitték, hogy az apjok közel van, mert folyton hallották a fejszecsapásokat, pedig nem a fejsze vágta, döngette a fát, hanem egy nagy vastag faág, melyet egy fára kötöttek: ez ütögette, döngette a fát, amint a szél ide-oda kalimpálta. Csak ültek-üldögéltek a tűz mellett, egyszer aztán elálmosodtak s el­aludtak. Sötét éjjel volt, mikor felébredtek. Haj, Istenem, keserves sírásra fakadt Juliska.

- Hát most hogy találunk ki az erdőből?!

- Ne búsulj, mondta Jancsika, csak várjuk meg, míg a hold feljő s szépen hazatalálunk.

Mikor aztán feljött a hold, Jancsika kézenfogta Juliskát, a hold világa mellett csak úgy ragyog­tak, fénylettek a kavicsok s ezeknek a nyomán reggelre hazaértek. Kopogtak az ajtón, az asszony kinyitotta s mikor meglátta őket, szörnyen rájok förmedt:

- Hol voltatok, hitvány kölykek? Már azt hittük, hogy többet nem is jöttök vissza!

Grimm - Jancsi és Juliska

Mérgelődött az asszony, majd felvetette a bosszúság, de bezzeg annál jobban örült a favágó. Ő egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét: nem hagyta nyugodni a lelkiismerete.

Telt, mult az idő s a szegény favágó hiába dolgozott reggeltől estig, még a mindennapi kenye­ret sem tudta megszerezni. Az asszony megint elkezdett beszélni, duruzsolni a fülébe, hogy így, hogy úgy, mind éhen pusztulnak, ha valamiképpen meg nem szabadulnak a gyermekek­től.

- Még csak éppen egy fél kenyerünk van, mondotta - s ha az is elfogy, akár megfaraghatja kend a koporsónkat. Azt mondom hát, hogy vigyük el a gyermekeket az erdőbe, de sokkal beljebb, mint először, akkor majd nem találnak haza.

- Hej, gondolta magában a favágó, jobb volna, ha megosztanád a gyermekekkel az utolsó falatodat, semhogy ilyen gonoszságon törjed a fejedet, - de csak gondolta, mondani nem merte. Egyszer már ő is ráállott a rosszra, nem volt mersze most már nemet mondani.

A gyerekek most is jól hallották a beszédet s mikor az öregek elaludtak, Jancsika fölkelt, ki akart menni a hátulsó ajtón, de az asszonynak volt rá gondja, hogy bezárja az ajtót s Jancsika nem tudott kimenni. Sírt Juliska keservesen: most már mi lesz velük, de Jancsika vigasztalta: ne sírj, édes Juliskám, nem hágy el az Isten, csak jól imádkozzál.

Reggel bejött az asszony, felrázta álmukból, adott nekik egy-egy darab kenyeret, de még jóval kisebbet, mint először. Aztán elindultak, de Jancsika a maga kenyerét a zsebében felmor­zsálta, s a mint mentek-mendegéltek, mindegyre hátramaradott s egy-egy morzsát eldobott az úton.

- Mit csinálsz, Jancsika? - kérdezte az apja. - Mért maradozol hátra?

Mondta Jancsika:

- Nézem a galambunkat. Ott ül a ház tetején s búcsút integet felénk.

- Ó, te bolond, te, mondotta az asszony, nem galamb az. A nap sütött a ház fedelére, azt látod te.

Jól tudta ezt Jancsika is, de nem szólt semmit, csak dobálta a kenyérmorzsákat, mikor nem látták.

Beértek az erdőbe, mentek mind beljebb, beljebb, jó messzire, a hol még sohasem voltak világéletükben. Egy nagy sűrűségben aztán megállottak, ott nagy tüzet raktak.

- No, ide üljetek le, mondta az asszony. Ha elálmosodtok, el is alhattok. Mi megyünk a dolgunkra s ha készen vagyunk, visszajövünk érettetek.

A gyermekek ottmaradtak a tűz mellett, délben a Juliska kenyerét megették, aztán lefeküdtek s elaludtak. Sötét éjjel volt, mikor felébredtek s Juliska elkezdett keservesen sírni: jaj, Istenem, Istenem, hogy találunk ismét haza!

- Ne sírj, vigasztalta Jancsika, mindjárt feljő a hold s annak a világánál hazamegyünk.

Hát a hold fel is jött, el is indultak, de egyetlen egy kenyérmorzsát sem láttak: a madarak mind felszedték napközben. Egész éjjel bolyongtak az erdőben, aztán reggeltől estig, de nem találták meg az igazi utat. Éhesek voltak szegények, egész nap nem ettek egyebet, csak egy-egy szem epret, málnát, mit itt-ott találtak, nem bírta már a lábacskájuk, lefeküdtek hát egy fa alá s ott elaludtak.

Reggel ismét elindultak, keresték az útat, de mindjobban, jobban belevesztek az erdőbe. Amint így bolyongtak, meglátnak egy faágon egy szép hófehér madárkát. Ez a madárka olyan szépen, olyan gyönyörűen énekelt, hogy a gyermekek megállottak s úgy hallgatták nagy gyönyörűséggel. Egyszer aztán csak felröppen a madár, mindenütt előttük röpdösött, ők meg mentek utána s addig mentek-mendegéltek, míg egy kicsi házacskához értek. A madárka le­szállott a ház fedelére, ők meg néztek föl hozzá s im, szemük-szájuk tátva maradt a csodál­kozástól. Kenyérből, kalácsból, mézespogácsából volt az egész házikó, az ablaka meg tiszta cukor.

- Hej, de jó helyre vezetett a madárka! ujjongott Jancsika. No, itt megebédelünk.

Hopp, egy szempillantásra fent termett a házfedelén, leszedett egy pár kalácsot, mézes pogácsát, Juliska meg az ablaknak dült s úgy nyalta a cukrot. Hiszen ez így éppen jó volt, de egyszer csak kivisít a házból egy rikácsoló hang s kérdi:

Ki kaparász, mi kaparász?
Ma még összeomlik a ház!

Feleltek a gyermekek:

A szél fújja, kaparássza,
Az ablakot mind a’ rázza.

S ettek tovább, mintha semmi sem történt volna. Na, hanem egyszerre csak kinyilt az ajtó s kilép egy vén asszony, de olyan vén, hogy az orra a térdét verte s odatipeg a gyermekekhez. Hej, de megijedtek, szegények! Bezzeg, hogy egyszeribe kihullott a kezükből a sok minden­féle jó! De a vén asszony nem mutatott haragot, de sőt inkább nyájasan bólintgatott a fejével s kérdezte tőlük:

- Hát ti, édes fiaim, hogy kerültetek ide? Jertek csak be, maradjatok itt, bizony mondom, jó dolgotok lesz nálam.

Azzal kézenfogta a gyermekeket, bevezette a házba, leültette, adott nekik tejet, kalácsot, almát, diót s minden jót. Aztán este szép fehér ágyat vetett nekik, lefektette, édes szóval becézgette. Azt hitték a gyermekek, hogy a menyországba kerültek.

De a vén asszony csak színlelte a jóságot. Gonosz boszorkány volt, a ki csak azért építette ezt a házikót, hogy idecsalja a gyermekeket, aztán megegye. Ha csak egy gyermek odavetődött, azt jó kövérre hízlalta, aztán megölte, megfőzte, megsütötte s megette istentelen boszorkánya. Reggel, mikor még Jancsi és Juliska édesen aludtak, odament az ágyukhoz, nézte, vizsgálta s vigyorogva mormogta magában: Ej, de pompás pecsenye lesz ezekből! Csak éppen azt várta, hogy felébredjenek a gyermekek, megfogta Jancsit, vitte az ólba, bezárta, Juliskára meg rákiáltott:

- Eredj, te lusta, hozzál vizet, főzz valami jót a bátyádnak, hadd hízzék. Ha aztán meghízott, megeszem, meg ám!

Hej, édes Jézusom, sírt Juliska, hullott a könnye, mint a záporeső, de sírhatott, azt kellett tegye, amit a boszorkány parancsolt. Jancsikának a legjobb ételeket főzték, de Juliska csak száraz kenyeret kapott, azt is keveset, a boszorkány pedig minden reggel odabicegett az ólhoz s bekiáltott:

- Nyujtsd ki az ujjadat, Jancsika, hadd lám, hízol-e?

De Jancsikának volt esze, az ujja helyett csontocskát nyujtott ki. A boszorkány rosszúl látott, azt hitte, hogy az csakugyan a Jancsika ujja s ugyancsak csudálkozott, hogy nemhogy hiznék, de még inkább soványodik. Mikor aztán eltelt négy hét s Jancsika még mindig sovány volt, elhagyta a boszorkányt a béketűrése s mondta Juliskának:

- Hallod-e, hozzál vizet. Akár kövér, akár sovány a bátyád, én már tovább nem várok, holnap reggel megöljük s megfőzzük.

Sírt Juliska, hullott a könnye, mint a záporeső s míg a vizért járt, folyton imádkozott; Istenem, Istenem, segélj meg minket! Bár inkább széttépett volna valami vadállat az erdőben, legalább együtt haltunk volna meg!

De hiába sírt, hiába imádkozott, reggel a vizet fel kellett tenni a tűzre.

- Hagyd, csak forrjon a víz, mondta a vén boszorkány, addig még begyujtunk a kemencébe s kenyeret sütünk.

Begyujtnak a kemencébe, a lisztet meggyúrják, eközben leszakad a tűz s mondja a boszor­kány:

- No, most bujj be a kemencébe, nézd meg, hogy jól kihevült-e?

Hiszen Juliska mindjárt megsejtette, hogy min járatja az eszét a boszorkány s mondta:

- Ó lelkem nénémasszony, én nem tudom, hogy kell bebujni a kemencébe.

- Ejnye te ostoba, rikácsolt a boszorkány, nem tudsz bebujni? Hisz olyan nagy a kemencze szája, hogy magam is beférnék azon!

Odament a kemencéhez, benézett a száján, mutatta Juliskának, hogy milyen nagy, de Juliska sem volt rest, úgy meglökte a boszorkányt, hogy egyszeribe begurult a kemencébe, aztán meg hirtelen rázárta a kemence vasajtaját. Haj, de bőgött, sikoltozott adta gonosz boszorkánya! Hiszen bőghetett, sikoltozhatott, nem tartott ez sokáig. Izzé-porrá égett egy szempillantás alatt.

De bezzeg szaladott Juliska is az ólhoz, kinyitotta az ajtót, Jancsika kiugrott, egymás nyakába borultak, ugráltak, táncoltak nagy örömükben s most már hogy nem kellett félniök a vén boszorkánytól, bementek a házikóba, a hol minden sarokban volt egy láda, szinültig tele arannyal, ezüsttel s mindenféle drágasággal.

Jól megrakták a zsebjüket, a kötényüket s azzal uccu neki! ki a házból, mentek, amerre a szemük látott. Mentek, mentek, mendegéltek s egyszerre csak egy nagy folyóhoz értek. No, most ezen hogy menjenek átal, mikor nincs hid rajta?

- Nini, mondta Juliska, amott úszik egy fehér kácsa, szólítsuk meg, hátha átvisz a hátán. Mindjárt meg is szólította Juliska:

Kácsa, kácsa, édes kácsa,
Végy a fehér hátacskádra.
Még csak egy szál palló sincsen,
Kedves kácsa, ne hagyj itten!

A kácsa egyszeribe partra úszott, Jancsika felült a hátára s maga mellé akarta ültetni Juliskát is, de Juliska azt mondta:

- Csak eredj te elébb s küldd vissza utánam. Nem bír át egyszerre kettőnket.

Úgy is lett. A kácsa először átvitte Jancsikát, azután Juliskát, megköszönték a kácsa jóságát, elbúcsuztak tőle s tovább mentek, mendegéltek, míg egyszerre csak mind ismerősebb lett az erdő s im megpillantották az édesapjuk házát. Nosza, megfutamodtak s meg sem állottak, míg haza nem értek. Hej, édes jó Istenem, volt öröm! Nem győzték ölelni, csókolni az édes apjukat. Hát még a szegény favágó! Sírt örömében, hullott a könnye, mint a záporeső. Aztán kirakták mind, ami drágaságot magukkal hoztak s bezzeg többet nem éheztek, nem sanyarog­tak. Na, tudom, most már a mostohájuknak sem lettek volna többet a terhére, az ám, csakhogy míg ők az erdőben laktak, meghalt az asszony. Most már élhettek boldogan s éltek is, míg meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!

Ugrás a lap tetejére

Kategória: /

Reklám

Érdekességek

A világ leghosszabb eposza

...és a legrégebbiek közül való is: Mahábhárata

Forrás: http://web.zone.ee/aurin/index.html

Mahábhárata

A Mahábhárata a világirodalom leghosszabb eposza, jelenlegi százezer írott versszakával mintegy nyolcszor hosszabb, mint az Iliasz és az Odüsszeia együttvéve. Ősi, mintegy háromezer

éves, szanszkrit nyelvű hindu eposz. Kb. 500 millió hindu számára jelenti a kultúra gyökereit.

Bővebben...:

Mese dekorációk

Legfrissebb anyagok

Móricz Zsigmond - Vadászkompánia
 Vadászkompánia Furcsa ma az Oroszlán. Lustán néz a Vad után. Játszi kedve derüle, Társak után kerüle.   Megleli a szamarat A rókát még hamarabb, Ez lesz jó kompánia, Igy lesz jó vadásznia!   Nagyot isznak előre Szegény vadak bőrére: Majd a szamár felhajtja, S tőrbe csalja a róka.   I-á, i-á, fujja már, Derék hajtó a szamár. Róka ravasz,...
2017-06-04
Móricz Zsigmond - 1879...
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mátyás király napszámba dolgozik
Mátyás király napszámba dolgozik Amin Mátyás király városra vándorolt, hát az egyik városba építgetek egy nagy házat. Ő is beállt napszámosnak. A pallér mikor fölvette, azt monta neki, hogy: - Te naplopó, ha nem dolgozol, akkor megbotozlak, aztán elkergetlek innét. Mátyás királyt az állás csinálókhoz tette, és a nehéz görgő landénát kellett neki cipelni. Majd...
2017-05-20
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Móricz Zsigmond - Iciri-piciri
 Iciri-piciri Ajaj, hol volt Hol nem... Volt egyszer egy Iciri Piciri Házacska; Ott lakott egy iciriPiciri kis macska. Volt annak két iciri Piciri kis ökre,Rákaptak egy iciriPiciri kis tökre.   Csizmát huz az iciriPiciri kis macska,Hová lett az iciriPiciri barmocska:Bejárja az iciriPiciri kis erdőtS nem leli az iciriPiciri tekergőt.   Bejárja az iciri Piciri...
2017-05-14
Móricz Zsigmond - 1879...
Tovább is van mondjam még?
Móricz Zsigmond - Koldus verebek
 Koldus verebek Sivít a szél, zúg a zápor, Eresz alatt verébtábor. Egyre azon csiripelnek, Ennivalót hol is lelnek.       Csirip, csirip, csip,       Éhen veszünk itt.   Záporeső egyre szakad, Éhes veréb hoppon marad, Tarisznyát vet a nyakába, Veti fejét koldulásra....
2017-05-06
Móricz Zsigmond - 1879...
Tovább is van mondjam még?
Móricz Zsigmond - A farkas a faluvégen
 A farkas a faluvégen Csikorog a tél, Szegény farkas fél, Hogy éhesen marad, Pecsenyét nem harap. Fut a havon keservesen, De nincs terítve seholsem.   Estére elére A falu végére. Egy hóbuckán van a helye És így vonít szegény feje, Mert a szíve szomorú: „A-dós né-kem a fa-lúúú!”   Szegény farkas, jobb elhagyni, Nem sietnek azt megadni, A kis kutyák...
2017-05-06
Móricz Zsigmond - 1879...
Tovább is van mondjam még?
Image
Grimm - A nagyapó és az unoka - Bunicul şi nepotul
A nagyapó és az unoka Koosán Ildikó fordítása Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek. Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából. Látván, hogy már...
2017-04-30
Grimm mesék
Tovább is van mondjam még?
Litván mese - A kakas, a kutya meg a róka
A kakas, a kutya meg a róka Egy gazda nagyon szigorúan bánt az állataival, nem adott elég ennivalót, amit fellefetyelhetett a kutya, felcsipegethetett a kakas, ezért ők ketten megállapodtak abban, hogy elszöknek az erdőbe, és önálló életet kezdenek. A kakas talált magának helyet egy magas tölgyfa ágain, a kutya pedig egy kicsit lejjebb bemászott a tölgyfa odújába és ott...
2017-04-22
Népmesék
Tovább is van mondjam még?
Móricz Zsigmond - Vadászkompánia
 Vadászkompánia Furcsa ma az Oroszlán. Lustán néz a Vad után. Játszi kedve derüle, Társak után kerüle.   Megleli a szamarat A rókát még hamarabb, Ez lesz jó kompánia, Igy lesz jó vadásznia!   Nagyot isznak előre Szegény vadak bőrére: Majd a szamár felhajtja, S tőrbe csalja a róka.   I-á, i-á, fujja már, Derék hajtó a szamár. Róka ravasz, lesben áll, Az oroszlán csak sétál.   Nagy vigasság, nagy zsákmány, Osztozkodni is kék mán. - Szamár fiam, légy okos, A zsákmányunk oszd el most.   Feltekeri a szamár Az eszit, hogy ossza már! - Az igazság egyféle: Kiki részt kap belőle!   - Bogáncsrágó szamara! Az oroszlán rivala: - Egyet érek én veled? S leteriti a fülest.   Köszörüli a torkát A róka s tart mondókát: - Majd én osztok nagyuram! - Próbáld meg rókafiam.   - Felséges ur, nagy király, Mind a tied, mi itt áll! Téged illet az egész, Másnak ebből semmi rész.   Az oroszlán rettentő: - Hát a tied? hizelgő!... - Veled vadásztam, felség: Az enyém e dicsőség!   Felderül az oroszlán, Megbékélve gurnyaszt mán. Farkat csóvál a róka, Jóra fordult a dóga. {loadposition szalag} 
Mátyás király - Mátyás király napszámba dolgozik
Mátyás király napszámba dolgozik Amin Mátyás király városra vándorolt, hát az egyik városba építgetek egy nagy házat. Ő is beállt napszámosnak. A pallér mikor fölvette, azt monta neki, hogy: - Te naplopó, ha nem dolgozol, akkor megbotozlak, aztán elkergetlek innét. Mátyás királyt az állás csinálókhoz tette, és a nehéz görgő landénát kellett neki cipelni. Majd megszakadt. A többiek csak keveset dolgoztak, csak nevették, azt mondták, hogy nem tudja még, hogy kell a napot lopni. Elmut a hét, fizettek, őt is kifizették. De a pallér gazember volt, kevesebbet fizetett neki, a többit zsebre vágta. Amikor Mátyás király keveslette a pénzt, akkor a pallér azt monta, hogy: - Ilyen naplopó, min te, még annyit se érdemelsz. Mátyás király két nap múlva megint ott volt az építésen, és elmondta, hogy mit tapasztat. A pallér váltig bizonykodott, hogy mindenkit munkája szerin fizetett. Hiába, mer Mátyás király megbüntette a pallért, de a dologkerülőket is. Szeged (Csongrád megye) {loadposition szalag}  
Móricz Zsigmond - Iciri-piciri
 Iciri-piciri Ajaj, hol volt Hol nem... Volt egyszer egy Iciri Piciri Házacska; Ott lakott egy iciriPiciri kis macska. Volt annak két iciri Piciri kis ökre,Rákaptak egy iciriPiciri kis tökre.   Csizmát huz az iciriPiciri kis macska,Hová lett az iciriPiciri barmocska:Bejárja az iciriPiciri kis erdőtS nem leli az iciriPiciri tekergőt.   Bejárja az iciri Piciri kaszálót, S nem látja az iciri Piciri kószálót. Rátalál egy iciri Piciri kis tökre, Bánatában iciri Picirit meglökte. Felfordult az iciri Piciri tököcske, Benne a két iciri Piciri ökröcske. Megörült két iciri Piciri ökrének: Vége van az iciri Piciri mesének! {loadposition szalag} 
Móricz Zsigmond - Koldus verebek
 Koldus verebek Sivít a szél, zúg a zápor, Eresz alatt verébtábor. Egyre azon csiripelnek, Ennivalót hol is lelnek.       Csirip, csirip, csip,       Éhen veszünk itt.   Záporeső egyre szakad, Éhes veréb hoppon marad, Tarisznyát vet a nyakába, Veti fejét koldulásra.       Csirip, csirip, csip,       Csak kap egy kicsit.   - Tyukanyókám, kérem ásson, Rossz szivvel ma jaj ne lásson, Istenadta szegény vagyok, Adjon egy szem buza-magot.       Csirip, csirip, csip,       Éhen halok itt.   - Jól van, jól van veréb hugom, Nagy inséged szánni tudom. Ha nem adnék míg van nekem, Megverne az Isten engem.       Csirip, csirip, csip,       Jaj be jól esik!...   Koldus veréb haza biceg, Rakott iszák vállán fityeg; Barátinak mutogatja, Irigységük megpukkasztja.       Csirip, csirip, csip,       Aki ügyes csip.   - Jaj te zsobrák, jaj te gaz! Hol vetted ezt! Mondj igazt! - Kolduljatok, kaptok még, Tyukanyónál van elég.       Csirip, csirip, csip,       Hanem rólam csitt!   Ketten, hárman, szégyenszemre, Mennek egy-két buzaszemre, Tyukanyó is fejet csóvál, Csak kicsiny marokkal szór már.       Csirip, csirip, csip!       Magamnak sincs mit!   Van riadal veréb tanyán, Mind fut mankó s szütyő után. Most legyen a gazda már dús, Seregestől jön a koldus.       Csirip, csirip, csip.       Ha nem adnak csip.   - Mit akartok, zsivány horda? - Könyörögni jöttünk volna. - Dolgozzatok, nincs már eső! De szól a sok préda leső:       Csirip, csirip, csip!       Fösvény gazda, csitt!   A mankóból dorong válik, A koldus, mint rabló áll itt. De tyuk anyó vitéz legény: - Csibéimet megvédem én!       Csirip, csirip, csirip, cserép,       Igy kotródik el a veréb. {loadposition szalag} 
Móricz Zsigmond - A farkas a faluvégen
 A farkas a faluvégen Csikorog a tél, Szegény farkas fél, Hogy éhesen marad, Pecsenyét nem harap. Fut a havon keservesen, De nincs terítve seholsem.   Estére elére A falu végére. Egy hóbuckán van a helye És így vonít szegény feje, Mert a szíve szomorú: „A-dós né-kem a fa-lúúú!”   Szegény farkas, jobb elhagyni, Nem sietnek azt megadni, A kis kutyák kinevetnek: „Majd megadjuk, meg, meg, meg, meg.” S rád ugatnak a kuvaszok: „Jobb ha elmégy, jobb, jobb, jobb, jobb!”   Szép az este süt a hold Szegény farkas szót fogadott S elloholt. {loadposition szalag}    
Grimm - A nagyapó és az unoka - Bunicul şi nepotul
A nagyapó és az unoka Koosán Ildikó fordítása Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek. Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából. Látván, hogy már hova jutott az öreg a gyámoltalanságban a fia és a menye megundorodtak tőle. Nem ültek vele együtt az asztalhoz, hanem a kemence mellett egy sarokban terítettek neki.  Attól a naptól kezdve, egy cserépedénybe kapott enni, de még annyit sem, hogy jól lakjon. Vágyakozva kereste az étellel bőven megrakott asztalt, szemei megteltek a keserűség könnyeivel. Egy napon a cserépedényt kiejtette remegő kezeiből, ami leesett és összetört. Mikor ezt a menye meglátta, azon nyomban jól összeszidta, de az öreg magába zárta a keserűséget és nem válaszolt. Csupán időről időre sóhajtott mélyeket. ” Na, ez már mindennél több!’ Mondta férjének az asszony. Vett a piacon néhány garasért egy fatálat, szegény öreg ettől kezdve csak fatálból ehetett. És íme, egyszer estefelé, mikor mindannyian együtt ültek a szobában, velük volt a csaknem négy éves kedves unoka, aki játszani kezdett néhány deszkadarabbal - Mit csinálsz te ott? –kérdezte az édesapja. - Csinálok én is egy vájút, mondta a fiúcska, amiből anya és apa fog enni, amikor nem lesz erejük, épp úgy, mint a nagyapónak! Mind a ketten hosszasan egymásra néztek, s a keserűségtől és a szégyentől sírva fakadtak. Hívták rögtön az öreget, hogy üljön az asztalhoz, ettől a naptól kezdve újra együtt étkeztek. Ha néha- néha előfordult, hogy az öreg kiborította az ételt, senki sem vette tőle rossz néven. 2017. április 28. {loadposition vizualis} Bunicul şi nepotul de Fraţii Grimm A fost odată un bătrân împovărat de ani. Şi de bătrân ce era, privirea i se tulburase, auzul îi slăbise şi-i tremurau genunchii la orice mişcare. Când şedea la masă să mănânce, abia mai putea să ţină lingura în mână: vărsa ciorba pe masă, iar uneori îi scăpau chiar bucăturile din gură. Şi văzând până unde ajunsese bătrânul cu nevolnicia, fiul şi noră-sa se umplură de scârbă. Nu-i mai aşezară să mănânce cu ei la masă, ci-l puseră într-un colţ, lângă vatră. Şi din ziua aceea îi...
Litván mese - A kakas, a kutya meg a róka
A kakas, a kutya meg a róka Egy gazda nagyon szigorúan bánt az állataival, nem adott elég ennivalót, amit fellefetyelhetett a kutya, felcsipegethetett a kakas, ezért ők ketten megállapodtak abban, hogy elszöknek az erdőbe, és önálló életet kezdenek. A kakas talált magának helyet egy magas tölgyfa ágain, a kutya pedig egy kicsit lejjebb bemászott a tölgyfa odújába és ott berendezkedett. Ők ketten így éltek volna örök időkig, barátságban, vadászgatva, ha nem lett volna a kakasnak az a rossz szokása, hogy kora hajnalban kukorékoljon, és munkára szólítsa az embereket. Amikor először kukorékolta el magát az erdőben, meghallotta őt a róka. Felugrott a fek­helyéről és kimászott a rókalyukból. A kakas másodszor is kukorékolt, a róka pedig hegyezve a fülét hallgatózott, hogy melyik irányból is jött a hang. A hangot követve eljutott a tölgy­fához, és gondolta magában: „Lecsalogatom a fáról ezt a kakast, elkapom és megeszem.” Magasra felemelte a fejét és hízelegve így szólt: - Te vagy az egyetlen kis kakas az erdőben, én vagyok az egyetlen róka. Gyere le hozzám, éljünk jó barátságban! - Én nem vagyok itt egyedül - mondja a kakas. - Lent lakik a barátom, a kapus. Kopogj be az ajtón, kérd meg, hogy engedjen be, talán kinyitja a kaput és befogad téged. A róka azt hitte, hogy az a kapus szintén egy kakas, és már előre örült, hogy mindkettőt el­kapja, és finom kakashúst fog enni. A farkával megkopogtatta a tölgyfát, és várta, hogy ki­nyissák az ajtót, de az odúból hirtelen előugrott egész ágyneműjével együtt a kutya és elkapta a róka tarkóját. A róka mekegni kezdett, mint egy kecske, a farkával csapkodott, és arra is alig volt ereje, hogy ezt gondolja: - Kakashúsra támadt kedvem, és magam vetettem oda magam a kakasnak meg a kutyának. A kutya úgy megrázta, hogy a rókának egyszerre eltűnt minden ravaszsága. {loadposition szalag}

Rendezvények

  • EFOTT Fesztivál 2017 / Velence
    EFOTT FESZTIVÁL 2017

    Sean Paul ★ Hurts ★ Borgore ★ Flux Pavilion ★ Dyro ★ VINAI ★ punnany massif ★ Vad Fruttik ★ BRAINS ★ Irie Maffia ★ Kiscsillag...nevek folyamatosan az EFOTT...
  • STING CONCERT
    STING 57TH & 9TH ELNEVEZÉSŰ VILÁGKÖRÜLI TURNÉJA FOLYTATÓDIK

    A LELKES KRITIKÁK SZERINT EZ LESZ “ÉLETÜNK...