Mese nem csak gyerekeknek

Mátyás király - és a kolozsvári bíró

Mátyás király és a kolozsvári bíró

Hol volt, hol nem volt, Kolozsváron élt egy kegyetlen bíró. Egyszer Mátyás királynak fülébe jutott, hogy ez a bíró mennyire sanyargatja a szegény népet. Mátyás király szerette a szegé-nyeket, pártolta őket. A gazdagokat gyűlölte, sokszor móresre tanította. Most hát, hamarjában Kolozsváron termett, hogy saját szemével győződhessen meg az igazságról. Álruhába öltözött, s rongyos gúnyájában leült a bíró házával szemben, egy hídra.
Egyszer csak jön egy hajdú és ráförmed:
- Mit lopod itt a napot, te nagyorrú? Nem tudod, hogy a bíró úrnál mennyi munka van? - Nagyot húzott botjával Mátyás hátára.

- Mennyi a fizetség? - kérdezte Mátyás.
- Gyere a bíróhoz, az majd megmondja!
A bíró udvarában jobbágyok hordták a fát. Akit a hajdúk elöl-hátul találtak, mindenkit oda-hajtottak fát cipelni. A bíró a tornácon heverészett, onnan szemlélte a munkálkodást.
- Mi a fizetség, bíró úr, a fahordásért? - kérdezte Mátyás.
- Majd mindjárt megtudod, ha huszonötöt vágatok a farodra! - mordult rá a bíró. - Takarodj fát hordani!
Mit tehetett a király? Egész nap hordta a fát. Három hasáb végébe belevéste a nevét: Mátyás! Mátyás! Mátyás!
Este fáradtan, éhesen újra csak a bíró elé állt:
- Bíró uram! Fizesse meg az egész napi fáradságomat!
- Hij, azt a hitvány, agg eb anyádat! Te naplopó, te gazember! Vágjatok rá huszonötöt! - adta ki a parancsot a bíró.
A hajdúk egy minuta alatt lekapták a tíz körméről őfelségét, s huszonöt botütést mértek rá.
Szorította a fogát Mátyás, és erősen megfogadta, hogy ezt még visszaadja a bírónak.
Ahogy a deresről megszabadult, sietve sietett Budára. Hevítette a düh s a szégyen.
Néhány hét elmúltával a király fényes kísérettel ismét Kolozsvárra látogatott.
A bíró alázatosan hajlongott előtte. Így felséges királyom! Meg úgy, felséges királyom!
Mátyás egy darabig tűrte, hogy nyájaskodjék, de a szeme villámokat szórt feléje:
- Sok szép fája van, bíró úr! - mondta a király. - Honnan szerezte be kegyelmed?
- Kedves jobbágyaim ajándéka - szerénykedett a bíró.
- S ki hordta be ezt a temérdek tüzelőt? - feszegette tovább a dolgot a király.
A bíró feszengett szorultságában, s azt mondta:
- Az itteni szegények szívességből behordták.
- Dobáljátok szét a farakásokat! - adta ki a parancsot Mátyás a katonáinak. - Három hasábra ráírtam a nevemet, amikor három hete, én is szívességből, itt hordtam a fát. Még most is kék a hátam a bíró úr mogyorófa hájától, amivel a hajdúi megkenegettek.
A bíró csak hápogott ijedtében. A fahasábok hamar előkerültek. Mindegyiknek a végén ott állt: Mátyás! Mátyás! Mátyás!
Akkor a bíró térdre esett:
- Grácia fejemnek, felség!
- Nincs kegyelem! Hitvány féreg! Anyámat agg ebnek nevezted, megbotoztattál, mert a fizet-ségemet kértem. Népemet ingyen dolgoztattad! Akasztófa lenne a méltó jutalmad! Én beérem azzal, hogy mindenedből kifosszanak. Hitvány szolgáiddal az országból kitakarítsanak.
Híre ment az országban hamar, hogy lakolt meg a kolozsvári bíró gonosz tetteiért. A gonoszok ettől megrémültek, meglapultak, nem merték többet sanyargatni a népet, míg Mátyás király volt az uralkodó. Mióta Mátyás meghalt, oda az igazság.

Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Petőfi Sándor - Elválás 1939

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 09. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/