Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - Az ördög három arany hajszála

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az ördög három arany hajszála

Hajdanában réges-régen egy szegény asszonynak fiacskája született. Megjósolták róla, hogy amint tizennégy esztendős lesz, elveszi a király lányát feleségül. Nem sokkal ezután ellátogatott a szegény asszony falujába a király, de mert álruhában járt, nem tudta senki, kicsoda, micsoda. Megkérdezte a falusiaktól, mi újság arrafelé.

- A minap egy gyerek született minálunk - mondták neki.

- Megjósolták róla, hogy tizennégy esztendős korában feleségül veszi a király lányát. Komisz ember volt a király, szerfölött bosszantotta a jóslat. Elment a szülőkhöz, és nagy barátságosan így szólt hozzájuk:

- Jó emberek, ti igen szegények vagytok, örülhettek, ha magatok megéltek. Adjátok nekem a fiatokat, majd én gondját viselem.

Azok egy ideig tétováztak, de az idegen nagy pénzt ígért a gyerekért, aztán meg azt gondolták: "Szerencsegyerek, biztosan ez is a javára válik." Így hát végül is beleegyeztek a dologba, és odaadták a királynak a csecsemőt.

A király egy ládikába tette a kisdedet, és ellovagolt vele. Addig vitte, míg egy nagy folyóhoz nem ért. Megállt a parton, és belevetette a ládikát a vízbe.

"No - gondolta magában -, megszabadítottam a lányomat egy hívatlan kérőtől!"

A ládika azonban nem merült el, hanem a víz színén maradt; úgy lebegett rajta, mint egy parányi hajócska. Jó asztalos készítette: egy csepp nem sok, annyi víz sem szivárgott bele.

A folyó a király fővárosa felé folyt. Onnét vagy két mérföldnyire vízimalom állt a part mentén. A ládikát éppen úgy sodorta az ár, hogy fennakadt ennek a malomnak a gátján. Éppen ott bámészkodott egy molnárlegény. Észrevette a kis ládát, azt hitte, talán kincs van benne; gyorsan kihalászta egy kampósbottal. Hát amint a fedelét felnyitja, mit lát? Egy eleven, takaros kis csecsemő fekszik benne, egy formás fiúcska. A legény szaladt vele egyenest a molnárékhoz.

- Nézze csak, mester uram, mit halásztam a folyóban!

A molnáréknak nem volt gyerekük; megörültek a csöppségnek, gondjukba vették és fölnevelték; a saját édesfiukkal sem bánhattak volna nagyobb szeretettel.

Telt-múlt az idő, a csecsemőből futkározó kisgyerek lett; aztán megint elmúlt egypár esztendő, és az eleven fiúcska derék, szemrevaló legénykévé serdült.

Az idő tájt a király megint az országot látogatta. Egyszer szabad ég alatt érte a zivatar, s ő éppen abba a malomba menekült az eső elől. A tornácon ülve várta hogy elálljon a zápor, s egyszer csak megpillantotta a legénykét.

- Tiétek ez a szép fiú? - kérdezte.

- Nem édesgyerekünk, instálom alássan - felelte a molnár -, talált gyerek, úgy hozta ide a víz egy ládikában, éppen tizennégy esztendeje.

A király megütődött, amint ezt meghallotta, mert rögtön tudta, hogy ez a fiú nem lehet más, mint a szerencsegyerek, akit ő tizennégy évvel ezelőtt el akart pusztítani.

"No, a víz kivethetett, de azért mégsem szabadulsz meg a sorsodtól!" - gondolta magában.

Odafordult a molnárékhoz:

- Jó emberek, nem vihetne el ez a fiú egy levelet a királynénak? Nem kívánom ingyen, két aranyat adnék neki érte.

- Ahogyan parancsolod, urunk királyunk - felelte a molnár.

Azzal szólt a legénykének, készülődjék, mert fontos szolgálatot kell tennie a királynak.

A király pedig nekiült, és levelet írt a feleségének. Hamar elkészült vele mert csak ennyi állt a levélben:

"Ahogy a fiú megérkezik a levelemmel, tüstént fogasd el, ölesd meg és temettesd el, híre-pora se legyen, mire hazaérek."

A legényke fürgén elindult a levéllel, de mert már alkonyodott, és az út sűrű erdőn vitt keresztül, csakhamar eltévedt. Bolyongott egy ideig a fák közt, aztán pislákoló fényt vett észre, arrafelé tartott, és nemsokára rá bukkant egy kis házra.

Amint benyitott, egy öregasszony emelte fel a fejét a tűzhelynél. Megijedt, amikor a fiút meglátta.

- Hát téged mi szél hozott ide? - kérdezte.

- A malomból jövök - felelte a fiú -, és a királynéhoz igyekszem, levelet viszek neki. Eltévedtem az erdőben, szeretnék itt meghálni.

- Jaj, édes fiam - mondta az öreg -, rossz helyre kerültél, rablók tanyája ez, ha megjönnek, megölnek!

- Tőlem jöhet, aki akar - felelte a fiú -, én ugyan nem félek. Meg aztán olyan fáradt vagyok, hogy ha akarnék, sem tudnék továbbmenni. Azzal végigvetette magát a padkán, és elaludt. Csakhamar megjöttek a rablók; dühösen kérdezték, miféle gyerek hever ott.

- Szegény ártatlan fiú - mondta az öreg -, eltévedt az erdőben; meg szántam, befogadtam, levelet visz a királynénak.

A haramiák felnyitották a levelet; és amint elolvasták benne a parancsot, hogy a fiút meg kell ölni, marcona szívük megesett rajta. A bandavezér széttépte a levelet, és másikat írt helyette; abban az állt, hogy a fiúhoz azonnal hozzá kell adni a király lányát.

Reggelig békén hagyták, hadd aludja ki magát a padkán. Mikor pitymallatkor fölébredt, kezébe nyomták a levelet, és útjára bocsátották.

A királyné, ahogy megkapta és elolvasta a levelet, mindent aszerint tett, amint benne írva volt: fényes lakodalmat csapott és hozzáadta a királylányt a szerencsegyerekhez. A fiú szép is volt, kedves is volt, így hát az ifjú pár boldogan és vidáman élt.

Nem sokkal ezután hazatért a király a palotájába. Látta: betelt a jóslat; akármit tett ellene, a szerencsegyerek mégiscsak feleségül vette a lányát. Dúlt-fúlt mérgében, haragosan felelősségre vonta a feleségét.

- Hát ez hogyan történt?! Hiszen én egészen mást hagytam meg a levelemben!

Erre a királyné odaadta neki a levelet, olvassa a tulajdon szemével. A király rögtön látta, hogy elcserélték a levelét. Hívatta a szerencsegyereket, rátámadt:

- Mit műveltél te az én levelemmel?

- Én ugyan semmit a világon - felelte a fiú tiszta lelkiismerettel.

- Márpedig valótlant mondasz - háborgott a király -, mert én nem ezt írtam! Kicserélték a levelemet!

- Arról én nem tudok semmit - mondta a fiú -, de meglehet, hogy a haramiák űztek valami tréfát velem, amíg a tanyájukon aludtam.

És elmondta a királynak, hol, kiknél hált akkor éjjel, amikor eltévedt a levelével.

A király sehogyan sem tudott beletörődni, hogy így fordult a dolog. Azt mondta a fiúnak:

- Nagy hűtlenség, hogy nem vigyáztál eléggé a levelemre, ezért büntetés jár; nem úszhatod meg ilyen könnyen a dolgot. Különben is, aki az én leányomnak az ura akar lenni, annak el kell hoznia nekem a pokolból az ördög három arany hajszálát. Megértetted?

Mert hát azt remélte a király, ezzel örökre megszabadul tőle. De a szerencsegyerek egy csöppet sem ijedt meg:

- Az ördögtől nem félek, a három aranyhajszálat elhozom.

Azzal elköszönt, és útnak indult.

Ment szaporán, és egy idő múlva egy nagy városhoz érkezett. A kapuban az őr kikérdezte, mit tud, miféle mesterséghez ért.

- Tudok én mindenhez! - felelte a szerencsegyerek.

- No, akkor segíthetsz rajtunk - mondta az őr. - Van a városnak egy kútja, hajdan bor folyt belőle, ma meg még csak víz sem. Megmondhatnád, miért apadt ki.

- Majd megtudjátok - felelte a legény -, csak várjatok, míg vissza jövök.

Azzal ment tovább. Hamarosan egy másik városhoz ért. Ott a kapuőr megint csak faggatni kezdte, mit tud, mihez ért.

- Tudok én mindenhez! - felelte.

- No, akkor segíthetsz rajtunk. Van a városnak egy fája, hajdan arany alma termett rajta, most meg még csak levelet sem hajt. Miért nem?

Majd megtudjátok, csak várjatok, míg visszajövök.

És ment tovább. Egy nagy folyó állta útját; át akart kelni rajta. Kérdi a révész, mit tud, mihez ért.

- Tudok én mindenhez!

- No, akkor mondd meg nekem, miért kell örökké ide-oda eveznem, miért nem vált fel soha senki.

- Majd megtudod, csak várj, amíg visszajövök.

Átkelt a vízen; hát egy éktelen, kormos lyuk tátongott feléje a túlsó parton: ott nyílt a pokol bejárata. A legény nem sokat teketóriázott, fogta magát, bement. Az ördög éppen úton járt valahol; nem volt otthon, csak az öreganyja. Ott ült a vénség egy nagy karosszékben, és csodálkozva tekintett a váratlan vendégre.

- Hát te mit keresel itt, ahol a madár se jár? - kérdezte.

- Szeretnék három arany hajszálat az ördög fejéről - felelte a fiú -, különben nem tarthatom meg a feleségemet.

- Ez nagy dolog - csóválta a fejét a vénasszony -, de az sem kisebb, amit kérsz. Tudod-e, hogy ha az ördög hazajön, és itt talál, nyomban kitekeri a nyakadat?

- Tudom, tudom, de hát mit tehetek? - felelte a fiú.

Az öregasszony végigmérte, arca egyre barátságosabb lett, csak úgy táncolt rajta a rengeteg ránc.

- Tetszel nekem, nem venném a szívemre, ha baj érne itt nálunk. Lássuk, mit tehetek érted.

Azzal egyszeriben hangyává varázsolta.

- Bújj be gyorsan a szoknyám ráncába, ott biztonságban vagy!

A fiú szedte a hangyalábait, elbújt, aztán kiszólt a szoknya ráncából:

- Volna ám még három kérdésem is!

- Miféle kérdések, hadd halljam! - szólt a vénasszony.

- Az első: miért apadt el a kút, amelyikből azelőtt bor folyt, most meg még csak vizet sem ád? A második: miért száradt ki a fa, amelyik azelőtt aranyalmát termett, most meg még csak levelet sem hajt? A harmadik miért kell a révésznek örökösen ide-oda eveznie, miért nem váltja fel soha senki?

- Nehéz kérdés mind a három - felelte a vénasszony -, de csak maradj veszteg, és jól figyeld meg, mit mond az ördög, amikor a három arany haj szálát kitépem.

Sötét este volt már, jött is haza nagy dérrel-dúrral az ördög, és már messziről azt kiabálta:

- Nem tiszta a levegő! Emberszagot érzek! Emberszagot érzek! Berontott a szobába, csak úgy a lábával rúgta be maga után az ajtót, s nyomban nekiállt a keresésnek; átkutatott minden zugot, még az ágy alá is benézett, de hiába, nem talált senkit.

Az öreganyja meg lehordta:

- Nem szégyelled magad! Most takarítottam, most raktam rendet, máris tővel-heggyel összehánysz itt mindent! Örökösen emberszagot szimatolsz! Inkább ülj le, láss neki a vacsorádnak!

Az ördög jót evett-ivott, aztán, mert fáradt volt, lehajtotta a fejét az öreganyja ölébe.

- Vakargass egy kicsit - mondta nyűgösen.

A vénasszony vakargatni kezdte az álmos pokolfűtő üstökét. Alig telt el egy kis idő, az ördögöt elnyomta a buzgóság; fújtatott, hortyogott keményen. Akkor az öregasszony megkereste az első arany hajszálat, kirántotta és maga mellé tette.

- Hujuj! - rikoltott az ördög. - Mi történt?

- Rosszat álmodtam, ijedtemben a hajadba kapaszkodtam - mondta az öreganyja.

- S ugyan mit álmodtál? - kíváncsiskodott az ördög.

- Egy kutat; azelőtt bor folyt belőle, most meg még csak vizet sem ád. Ugyan miért?

Az ördög jót nevetett, még a hasa is rázkódott tőle.

- Haj, ha azok az ostoba emberek tudnák! Egy varangy ül a kútban egy kő alatt; ha azt megölnék, a kútból újra bor folynék. No de aludjunk tovább.

A vénasszony megint vakargatni kezdte a sátán üstökét, míg újra el nem szenderült, s horkolni nem kezdett, hogy csak úgy rezegtek az ablakok. Akkor kirántotta a második arany hajszálat.

- Hujuj! Mit csinálsz?! - ordította dühösen az ördög.

- Ne vedd zokon - felelte az öregasszony -, álmomban kapaszkodtam beléd.

- Mit álmodtál már megint?

- Azt, hogy egy országban áll egy almafa, régen aranyalma termett rajta, most meg még csak levelet se hajt. Ugyan miért?

- Haj, ha tudnák! - felelte az ördög. - A fa gyökerét egy egér rágja; ha azt megölik, megint aranyalmát terem, de ha az egér tovább rágja, elszárad végképpen. Hanem most az tán már hagyj békén az álmaiddal, mert ha még egyszer fölzavarsz, kapsz egy pofont!

Az öregasszony váltig ígérte, hogy a világért sem háborgatja többet; azzal megint nekilátott a vakargatásnak, míg az ördög újból el nem aludt, s hortyogni kezdett. Akkor megkereste a harmadik arany hajszálát, s azt is kitépte. Nosza, fölugrott a sátán üvöltött, s el akarta rántani az öreganyja nótáját; hanem az megint csak lecsendesítette:

- Ki tehet a rosszról, amit álmában vét?

Az ördögöt újból elfogta a kíváncsiság:

- Nocsak, mit álmodtál?

- Egy révészt; mind csak azon panaszkodik, hogy örökké ide-oda kell eveznie, nem váltja fel soha senki. Ugyan miért?

- Hohó, a tökfilkó! - nevetett az ördög. - Ha jön valaki, és át akar kelni, nyomja a kezébe a lapátot, és mondja neki: "Húzd magad, ha akarod" - s ezzel aztán le is tette örökre az evezés gondját.

Most már, hogy megvolt a három arany hajszál is meg a három felelet is, az öreganyja békén hagyta a vén sátánt, hadd aludjék.

Aludt is hajnalhasadtáig.

Mikor aztán reggel megint elhordta magát, a vénasszony előszedte a hangyát a szoknyája ráncából, s visszavarázsolta annak, ami volt: szerencsegyereknek.

- Itt a három arany hajszál - mondta. - Hallottad, mit felelt az ördög a három kérdésre?

- Igen, hallottam, jól meg is jegyeztem.

- Akkor hát segítettünk a bajodon, mehetsz utadra.

A fiú szépen megköszönte az öregasszonynak, hogy ilyen jó volt hozzá a bajában; hátat fordított a pokolnak, és igen örült neki, hogy ilyen jól sikerült neki minden. Csakhamar odaért a folyóhoz. A révész, mihelyt meglátta, kérte tőle a megígért választ.

- Előbb vigyél át, aztán megmondom, hogyan szabadulhatsz.

És amint kiugrott a partra, elő is adta nyomban az ördög tanácsát:

- Ha jön valaki, és át akar kelni, nyomd a kezébe a lapátot, húzza maga, ha akarja!

Ment tovább, odaért a terméketlen almafa városához. Az őr itt is kérte a választ. Ő meg, ahogyan az ördögtől hallotta:

- Öljétek meg az egeret - mondta -, amelyik a tövét rágja, akkor majd megint aranyalmát terem a fátok!

Az őr megköszönte a szívességét, és hálából két, arannyal megrakott szamarat adott neki. Végül odaért a kiapadt kút városához. Ott is tudtára adta az őrnek, amit az ördögtől hallott:

- Egy varangy ül a kút fenekén, keressétek meg, és öljétek meg, akkor majd újra bort ád a kutatok.

Ez az őr is köszönetet mondott neki, és hálából ez is két, arannyal megrakott szamárral ajándékozta meg.

A szerencsegyerek aztán nemsokára hazaért a feleségéhez. Az asszony tiszta szívből örült a viszontlátásnak, és töviről hegyire elmondatta az urával, hol, merre járt s milyen szerencsével. A fiú meg odaadta a királynak, amit kívánt: az ördög három arany hajszálát.

A király, mikor meglátta a négy szamarat a tenger sok arannyal, egyszeriben jókedvre derült, egyszeriben csupa szíves nyájasság lett.

- Minden feltételt teljesítettél - mondta -, megtarthatod a lányomat. De mondd csak, kedves vőm, hol szerezted ezt a rengeteg aranyat? Nagy kincs ez!

- Egy folyón túlról hoztam; átkeltem a vízen, annak a túlsó partja homok helyett arannyal van terítve.

- Én is hozhatnék belőle? - tudakolta sóváran a király.

- Amennyit csak akarsz! - felelte a fiú. - Van ott egy révész, vitesd át vele magad, odaát megtömheted a zsákodat.

A kapzsi király tüstént útra kelt; odaért a folyóhoz, és intett a révésznek, vigye át. Az előcammogott, föltessékelte a királyt a kompra, és mikor átértek a túlsó partra, kezébe nyomta az evezőt, kiugrott és elszaladt. Attól fogva a királynak kellett ide-oda eveznie a két part közt; ez volt a büntetés gonoszságáért.

Most is ott révészkedik még, mert csak nem bolond valaki kivenni az evezőt a kezéből!

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
2019-03-26
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem...
2019-03-26
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig...
2019-03-25
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak...
2019-03-24
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó...
2019-03-20
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
2019-03-15
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege...
2019-03-15
Vajda János
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem találod, még én visszagyüvök, hogy hun a világ közepe, akkó vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy én mijön állok?A cigán nagy gondságba esött. Se inni, se önni nem tudott a nagy gondtú.Azt möglátta a cigán bérösse, aszongya:- Uram, mí búsulsz te?- Ússe segíts te azon!- Dehogynem! - aszongya. - Segítek ín!- No, ha segíts te a bajon, neked adom a lányomat felesígül! Mög ha meghalok, neked adom az egísz vagyonomat!Visszaérközött Mátyás királ. Akkor a cigán bérös kilépött a cigán elébe.Asz kérdözi a cigántul Mátyás királ:- Nohát, cigán, kitanátad-e mán, hogy hun a világ közepe?Aszongya a cigán - mögverte a lábával a fődet -, aszongya:- Itt van, uram, itt!- Hát a másikat, hogy mit gondolok én?- Azs gondólja király ífilsíge, hogy a gazsdájával beszíl, pedig csak a bíressivel.Akkó mondta:- No, ha ki nem tanálod, hogy én mijön állok, vége az életödnek!- A cipőtalpán, uram, a cipőtalpán! - Igaza vót, azon állt!Így a cigán bérös feleségül kapta a gazda cigán lányát, oszt később elkapta az egész vagyon-ját. Egyházaskér (Vajdaság) {loadposition szalag}  
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig fölmeredő sziklák,Melyeknek alján zúg az árvíz,Ormain ég tüze dúl ropogva. Menj! Egykor én is elmegyek, és velemMinden világnak gyermeki jőnek: ámNem a csapongó kétes úton,Nem tünemény javak édenébe. Csend, béke, s a szent nyúgalom angyalaVéd ott, szabad lesz lelkem az érzetekKínzó hevétől: vad haragraNem lesz erő, hatalom, kivánat. Pest, 1819 {loadposition szalag}
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak igazán! Éjjel, amikor kiment a jószág után nézni, látta, hogy a sakál tehene megborjazott. Ezt már aztán nem nézhette. Elrángatta a kisborjút a tehén mellől, és a maga kecskéje mellé kötötte. Reggel ment a sakálhoz, és elújságolta neki:-- Hallgasd csak meg, milyen szerencse ért! Kimegyek reggel a rétre -- s mit látok? A kecskémnek borja született.-- Nem lehet az -- rázta a fejét a sakál. -- Kecskének csak gidája születhet, borja nem.-- Gyere csak, majd meglátod -- erősködött a leopárd. Kivezette a sakált a rétre, s megmutatta neki a kecske mellé kötött borjút. -- Most már láthatod, hogy igazat szóltam.-- Borja csak tehénnek lehet -- mondta a sakál --, a borjú hát az enyém.-- Magad is jól tudod, hogy igazam van, hát mit nyakaskodsz? -- dühödött meg a leopárd. -- Nem látod, hogy a borjú az én kecském mellett áll?-- Látni látom -- felelte a sakál --, de még ha elefánt mellett áll, akkor is az én tehenem borja! Addig veszekedtek, huzakodtak, civakodtak, míg végül azt mondta a leopárd:-- Jól van, tegyenek mások igazságot! Mindenki megmondja majd, hogy nekem van igazam! Elindult hát a leopárd meg a sakál igazságtévőt keresni. Elsőnek a gazella akadt útjukba. Elmondta neki a leopárd töviről hegyire, hogy így meg emígy volt, aztán elmondta a sakál is, hogy úgy meg amúgy volt. Nem okosodott ki belőle a gazella, azt tudta csak, hogy fél a leopárdtól rettenetesen.-- Láthatod most már -- végezte szavait a sakál --, hogy a borjú csak engem illethet.A gazella a leopárdra pillantott, és elfogta a félsz. Tudós ábrázatot öltött, megköszörülte a torkát, és így szólt:-- Hajdanában, ifjúkoromban csakugyan úgy volt: borja csak tehénnek lehetett. De hát változnak az idők, változnak a törvények is, úgy látszik, manapság már kecskének is lehet borja. Ez az én ítéletem!Továbbmentek a perlekedők, találkoztak a hiénával, s elmondták neki, miben járnak. Csakhogy a hiéna is félt a leopárdtól, ezért, amikor végighallgatta őket, hosszú fejtörés...
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó Isten megáldotta,Letérdelnek egymás melléImádkozni egy halomra. Imádságuk, mint a galamb,Tiszta szárnyon száll az égbe:S mennyből a két kis leánynakAz Úr áldást hint fejére. És ballagnak hazafelé.Mennek egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. {loadposition szalaag}
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege fölöttA dicsőség üstökös csillaga!Ne volna csak annyi dicső nemzet közöttDicsőségtelen e nemzet maga!Ragyog fölöttünk, ragyog a hír csillaga;De gúnyoló sugárral int felénk...Fölöttünk is ragyog a hír üstököse...De csitt! barátim, ez nem a miénk! Oh, nép! kimondhatatlan sok a te bünöd!Meg tudnád-é gyónni büneidet?Elfeledél sokat, sokat eltagadál,Hogyan bocsátana meg istened?!De mi a mult? A mult ha egyszer vétkezett,Erkölccsel azt százszor kipótolá;De szörnyeteget szült jelennek az idő,Mely a bűnt erkölccsé változtatá! S én e borús honnak oly hű fia vagyok!S én e hazát, e népet - szeretem!Én, aki gyűlölöm e népnek vétkeit,Majd egykor érte ontom életem!Hallgass meg hát engem, hazámnak nemzeti!Én tőled egyet kérni akarok...Hogy majd, ha érted meghalok, halálomértHideg poromnál ne - gúnyoljatok! II Szó és beszéd... beszédek és szavak...Erőtlen keblek jó fohászai...Hazafi száj és honvédő torok,Reformerek pókhálós szívei...Ördög, pokol!... meddig tart még ez így?Népem! - nevedről megfeledkezel?Nem pletykanyelv szerezte e hazát,E honért nem beszélni - tenni kell! Oh, nemzet, nemzet! - hová lőn, hováArcodról a szemérem érzete?Hová fér el kevély szakállodonA gyalázatnak annyi bélyege?A közboldogság szent igéivelZsidóskodol, számolsz, kereskedel...Nem cselszövény szerezte e hazát,E hazáért nem csalni - tenni kell! Az ősapák szép tulajdonaitKifajult lélekkel megtagadád;De gyilkoló, vészes szokásaitAzokkal együtt el nem hagyhatád;Pazar vagy, hej de zsíros koncaidIdegen föld kutyái viszik el...Nem arannyal szerezték a hazát,E honért nem fizetni - tenni kell! Oh, hon, legszerencsétlenebb haza!Szomorújáték a föld szinpadán!Rosszabb ennél... mert nincsen életed,És halni se tudsz gyávaság mián!De én szeretlek. Bennem forr a vérMegvívni sorsod ördögeivel...Vér és halál szerezte e hazátS ha úgy kivánja, érte - halni kell! {loadposition szalag}

Magazin előfizetés