Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - Az ördög három arany hajszála

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az ördög három arany hajszála

Hajdanában réges-régen egy szegény asszonynak fiacskája született. Megjósolták róla, hogy amint tizennégy esztendős lesz, elveszi a király lányát feleségül. Nem sokkal ezután ellátogatott a szegény asszony falujába a király, de mert álruhában járt, nem tudta senki, kicsoda, micsoda. Megkérdezte a falusiaktól, mi újság arrafelé.

- A minap egy gyerek született minálunk - mondták neki.

- Megjósolták róla, hogy tizennégy esztendős korában feleségül veszi a király lányát. Komisz ember volt a király, szerfölött bosszantotta a jóslat. Elment a szülőkhöz, és nagy barátságosan így szólt hozzájuk:

- Jó emberek, ti igen szegények vagytok, örülhettek, ha magatok megéltek. Adjátok nekem a fiatokat, majd én gondját viselem.

Azok egy ideig tétováztak, de az idegen nagy pénzt ígért a gyerekért, aztán meg azt gondolták: "Szerencsegyerek, biztosan ez is a javára válik." Így hát végül is beleegyeztek a dologba, és odaadták a királynak a csecsemőt.

A király egy ládikába tette a kisdedet, és ellovagolt vele. Addig vitte, míg egy nagy folyóhoz nem ért. Megállt a parton, és belevetette a ládikát a vízbe.

"No - gondolta magában -, megszabadítottam a lányomat egy hívatlan kérőtől!"

A ládika azonban nem merült el, hanem a víz színén maradt; úgy lebegett rajta, mint egy parányi hajócska. Jó asztalos készítette: egy csepp nem sok, annyi víz sem szivárgott bele.

A folyó a király fővárosa felé folyt. Onnét vagy két mérföldnyire vízimalom állt a part mentén. A ládikát éppen úgy sodorta az ár, hogy fennakadt ennek a malomnak a gátján. Éppen ott bámészkodott egy molnárlegény. Észrevette a kis ládát, azt hitte, talán kincs van benne; gyorsan kihalászta egy kampósbottal. Hát amint a fedelét felnyitja, mit lát? Egy eleven, takaros kis csecsemő fekszik benne, egy formás fiúcska. A legény szaladt vele egyenest a molnárékhoz.

- Nézze csak, mester uram, mit halásztam a folyóban!

A molnáréknak nem volt gyerekük; megörültek a csöppségnek, gondjukba vették és fölnevelték; a saját édesfiukkal sem bánhattak volna nagyobb szeretettel.

Telt-múlt az idő, a csecsemőből futkározó kisgyerek lett; aztán megint elmúlt egypár esztendő, és az eleven fiúcska derék, szemrevaló legénykévé serdült.

Az idő tájt a király megint az országot látogatta. Egyszer szabad ég alatt érte a zivatar, s ő éppen abba a malomba menekült az eső elől. A tornácon ülve várta hogy elálljon a zápor, s egyszer csak megpillantotta a legénykét.

- Tiétek ez a szép fiú? - kérdezte.

- Nem édesgyerekünk, instálom alássan - felelte a molnár -, talált gyerek, úgy hozta ide a víz egy ládikában, éppen tizennégy esztendeje.

A király megütődött, amint ezt meghallotta, mert rögtön tudta, hogy ez a fiú nem lehet más, mint a szerencsegyerek, akit ő tizennégy évvel ezelőtt el akart pusztítani.

"No, a víz kivethetett, de azért mégsem szabadulsz meg a sorsodtól!" - gondolta magában.

Odafordult a molnárékhoz:

- Jó emberek, nem vihetne el ez a fiú egy levelet a királynénak? Nem kívánom ingyen, két aranyat adnék neki érte.

- Ahogyan parancsolod, urunk királyunk - felelte a molnár.

Azzal szólt a legénykének, készülődjék, mert fontos szolgálatot kell tennie a királynak.

A király pedig nekiült, és levelet írt a feleségének. Hamar elkészült vele mert csak ennyi állt a levélben:

"Ahogy a fiú megérkezik a levelemmel, tüstént fogasd el, ölesd meg és temettesd el, híre-pora se legyen, mire hazaérek."

A legényke fürgén elindult a levéllel, de mert már alkonyodott, és az út sűrű erdőn vitt keresztül, csakhamar eltévedt. Bolyongott egy ideig a fák közt, aztán pislákoló fényt vett észre, arrafelé tartott, és nemsokára rá bukkant egy kis házra.

Amint benyitott, egy öregasszony emelte fel a fejét a tűzhelynél. Megijedt, amikor a fiút meglátta.

- Hát téged mi szél hozott ide? - kérdezte.

- A malomból jövök - felelte a fiú -, és a királynéhoz igyekszem, levelet viszek neki. Eltévedtem az erdőben, szeretnék itt meghálni.

- Jaj, édes fiam - mondta az öreg -, rossz helyre kerültél, rablók tanyája ez, ha megjönnek, megölnek!

- Tőlem jöhet, aki akar - felelte a fiú -, én ugyan nem félek. Meg aztán olyan fáradt vagyok, hogy ha akarnék, sem tudnék továbbmenni. Azzal végigvetette magát a padkán, és elaludt. Csakhamar megjöttek a rablók; dühösen kérdezték, miféle gyerek hever ott.

- Szegény ártatlan fiú - mondta az öreg -, eltévedt az erdőben; meg szántam, befogadtam, levelet visz a királynénak.

A haramiák felnyitották a levelet; és amint elolvasták benne a parancsot, hogy a fiút meg kell ölni, marcona szívük megesett rajta. A bandavezér széttépte a levelet, és másikat írt helyette; abban az állt, hogy a fiúhoz azonnal hozzá kell adni a király lányát.

Reggelig békén hagyták, hadd aludja ki magát a padkán. Mikor pitymallatkor fölébredt, kezébe nyomták a levelet, és útjára bocsátották.

A királyné, ahogy megkapta és elolvasta a levelet, mindent aszerint tett, amint benne írva volt: fényes lakodalmat csapott és hozzáadta a királylányt a szerencsegyerekhez. A fiú szép is volt, kedves is volt, így hát az ifjú pár boldogan és vidáman élt.

Nem sokkal ezután hazatért a király a palotájába. Látta: betelt a jóslat; akármit tett ellene, a szerencsegyerek mégiscsak feleségül vette a lányát. Dúlt-fúlt mérgében, haragosan felelősségre vonta a feleségét.

- Hát ez hogyan történt?! Hiszen én egészen mást hagytam meg a levelemben!

Erre a királyné odaadta neki a levelet, olvassa a tulajdon szemével. A király rögtön látta, hogy elcserélték a levelét. Hívatta a szerencsegyereket, rátámadt:

- Mit műveltél te az én levelemmel?

- Én ugyan semmit a világon - felelte a fiú tiszta lelkiismerettel.

- Márpedig valótlant mondasz - háborgott a király -, mert én nem ezt írtam! Kicserélték a levelemet!

- Arról én nem tudok semmit - mondta a fiú -, de meglehet, hogy a haramiák űztek valami tréfát velem, amíg a tanyájukon aludtam.

És elmondta a királynak, hol, kiknél hált akkor éjjel, amikor eltévedt a levelével.

A király sehogyan sem tudott beletörődni, hogy így fordult a dolog. Azt mondta a fiúnak:

- Nagy hűtlenség, hogy nem vigyáztál eléggé a levelemre, ezért büntetés jár; nem úszhatod meg ilyen könnyen a dolgot. Különben is, aki az én leányomnak az ura akar lenni, annak el kell hoznia nekem a pokolból az ördög három arany hajszálát. Megértetted?

Mert hát azt remélte a király, ezzel örökre megszabadul tőle. De a szerencsegyerek egy csöppet sem ijedt meg:

- Az ördögtől nem félek, a három aranyhajszálat elhozom.

Azzal elköszönt, és útnak indult.

Ment szaporán, és egy idő múlva egy nagy városhoz érkezett. A kapuban az őr kikérdezte, mit tud, miféle mesterséghez ért.

- Tudok én mindenhez! - felelte a szerencsegyerek.

- No, akkor segíthetsz rajtunk - mondta az őr. - Van a városnak egy kútja, hajdan bor folyt belőle, ma meg még csak víz sem. Megmondhatnád, miért apadt ki.

- Majd megtudjátok - felelte a legény -, csak várjatok, míg vissza jövök.

Azzal ment tovább. Hamarosan egy másik városhoz ért. Ott a kapuőr megint csak faggatni kezdte, mit tud, mihez ért.

- Tudok én mindenhez! - felelte.

- No, akkor segíthetsz rajtunk. Van a városnak egy fája, hajdan arany alma termett rajta, most meg még csak levelet sem hajt. Miért nem?

Majd megtudjátok, csak várjatok, míg visszajövök.

És ment tovább. Egy nagy folyó állta útját; át akart kelni rajta. Kérdi a révész, mit tud, mihez ért.

- Tudok én mindenhez!

- No, akkor mondd meg nekem, miért kell örökké ide-oda eveznem, miért nem vált fel soha senki.

- Majd megtudod, csak várj, amíg visszajövök.

Átkelt a vízen; hát egy éktelen, kormos lyuk tátongott feléje a túlsó parton: ott nyílt a pokol bejárata. A legény nem sokat teketóriázott, fogta magát, bement. Az ördög éppen úton járt valahol; nem volt otthon, csak az öreganyja. Ott ült a vénség egy nagy karosszékben, és csodálkozva tekintett a váratlan vendégre.

- Hát te mit keresel itt, ahol a madár se jár? - kérdezte.

- Szeretnék három arany hajszálat az ördög fejéről - felelte a fiú -, különben nem tarthatom meg a feleségemet.

- Ez nagy dolog - csóválta a fejét a vénasszony -, de az sem kisebb, amit kérsz. Tudod-e, hogy ha az ördög hazajön, és itt talál, nyomban kitekeri a nyakadat?

- Tudom, tudom, de hát mit tehetek? - felelte a fiú.

Az öregasszony végigmérte, arca egyre barátságosabb lett, csak úgy táncolt rajta a rengeteg ránc.

- Tetszel nekem, nem venném a szívemre, ha baj érne itt nálunk. Lássuk, mit tehetek érted.

Azzal egyszeriben hangyává varázsolta.

- Bújj be gyorsan a szoknyám ráncába, ott biztonságban vagy!

A fiú szedte a hangyalábait, elbújt, aztán kiszólt a szoknya ráncából:

- Volna ám még három kérdésem is!

- Miféle kérdések, hadd halljam! - szólt a vénasszony.

- Az első: miért apadt el a kút, amelyikből azelőtt bor folyt, most meg még csak vizet sem ád? A második: miért száradt ki a fa, amelyik azelőtt aranyalmát termett, most meg még csak levelet sem hajt? A harmadik miért kell a révésznek örökösen ide-oda eveznie, miért nem váltja fel soha senki?

- Nehéz kérdés mind a három - felelte a vénasszony -, de csak maradj veszteg, és jól figyeld meg, mit mond az ördög, amikor a három arany haj szálát kitépem.

Sötét este volt már, jött is haza nagy dérrel-dúrral az ördög, és már messziről azt kiabálta:

- Nem tiszta a levegő! Emberszagot érzek! Emberszagot érzek! Berontott a szobába, csak úgy a lábával rúgta be maga után az ajtót, s nyomban nekiállt a keresésnek; átkutatott minden zugot, még az ágy alá is benézett, de hiába, nem talált senkit.

Az öreganyja meg lehordta:

- Nem szégyelled magad! Most takarítottam, most raktam rendet, máris tővel-heggyel összehánysz itt mindent! Örökösen emberszagot szimatolsz! Inkább ülj le, láss neki a vacsorádnak!

Az ördög jót evett-ivott, aztán, mert fáradt volt, lehajtotta a fejét az öreganyja ölébe.

- Vakargass egy kicsit - mondta nyűgösen.

A vénasszony vakargatni kezdte az álmos pokolfűtő üstökét. Alig telt el egy kis idő, az ördögöt elnyomta a buzgóság; fújtatott, hortyogott keményen. Akkor az öregasszony megkereste az első arany hajszálat, kirántotta és maga mellé tette.

- Hujuj! - rikoltott az ördög. - Mi történt?

- Rosszat álmodtam, ijedtemben a hajadba kapaszkodtam - mondta az öreganyja.

- S ugyan mit álmodtál? - kíváncsiskodott az ördög.

- Egy kutat; azelőtt bor folyt belőle, most meg még csak vizet sem ád. Ugyan miért?

Az ördög jót nevetett, még a hasa is rázkódott tőle.

- Haj, ha azok az ostoba emberek tudnák! Egy varangy ül a kútban egy kő alatt; ha azt megölnék, a kútból újra bor folynék. No de aludjunk tovább.

A vénasszony megint vakargatni kezdte a sátán üstökét, míg újra el nem szenderült, s horkolni nem kezdett, hogy csak úgy rezegtek az ablakok. Akkor kirántotta a második arany hajszálat.

- Hujuj! Mit csinálsz?! - ordította dühösen az ördög.

- Ne vedd zokon - felelte az öregasszony -, álmomban kapaszkodtam beléd.

- Mit álmodtál már megint?

- Azt, hogy egy országban áll egy almafa, régen aranyalma termett rajta, most meg még csak levelet se hajt. Ugyan miért?

- Haj, ha tudnák! - felelte az ördög. - A fa gyökerét egy egér rágja; ha azt megölik, megint aranyalmát terem, de ha az egér tovább rágja, elszárad végképpen. Hanem most az tán már hagyj békén az álmaiddal, mert ha még egyszer fölzavarsz, kapsz egy pofont!

Az öregasszony váltig ígérte, hogy a világért sem háborgatja többet; azzal megint nekilátott a vakargatásnak, míg az ördög újból el nem aludt, s hortyogni kezdett. Akkor megkereste a harmadik arany hajszálát, s azt is kitépte. Nosza, fölugrott a sátán üvöltött, s el akarta rántani az öreganyja nótáját; hanem az megint csak lecsendesítette:

- Ki tehet a rosszról, amit álmában vét?

Az ördögöt újból elfogta a kíváncsiság:

- Nocsak, mit álmodtál?

- Egy révészt; mind csak azon panaszkodik, hogy örökké ide-oda kell eveznie, nem váltja fel soha senki. Ugyan miért?

- Hohó, a tökfilkó! - nevetett az ördög. - Ha jön valaki, és át akar kelni, nyomja a kezébe a lapátot, és mondja neki: "Húzd magad, ha akarod" - s ezzel aztán le is tette örökre az evezés gondját.

Most már, hogy megvolt a három arany hajszál is meg a három felelet is, az öreganyja békén hagyta a vén sátánt, hadd aludjék.

Aludt is hajnalhasadtáig.

Mikor aztán reggel megint elhordta magát, a vénasszony előszedte a hangyát a szoknyája ráncából, s visszavarázsolta annak, ami volt: szerencsegyereknek.

- Itt a három arany hajszál - mondta. - Hallottad, mit felelt az ördög a három kérdésre?

- Igen, hallottam, jól meg is jegyeztem.

- Akkor hát segítettünk a bajodon, mehetsz utadra.

A fiú szépen megköszönte az öregasszonynak, hogy ilyen jó volt hozzá a bajában; hátat fordított a pokolnak, és igen örült neki, hogy ilyen jól sikerült neki minden. Csakhamar odaért a folyóhoz. A révész, mihelyt meglátta, kérte tőle a megígért választ.

- Előbb vigyél át, aztán megmondom, hogyan szabadulhatsz.

És amint kiugrott a partra, elő is adta nyomban az ördög tanácsát:

- Ha jön valaki, és át akar kelni, nyomd a kezébe a lapátot, húzza maga, ha akarja!

Ment tovább, odaért a terméketlen almafa városához. Az őr itt is kérte a választ. Ő meg, ahogyan az ördögtől hallotta:

- Öljétek meg az egeret - mondta -, amelyik a tövét rágja, akkor majd megint aranyalmát terem a fátok!

Az őr megköszönte a szívességét, és hálából két, arannyal megrakott szamarat adott neki. Végül odaért a kiapadt kút városához. Ott is tudtára adta az őrnek, amit az ördögtől hallott:

- Egy varangy ül a kút fenekén, keressétek meg, és öljétek meg, akkor majd újra bort ád a kutatok.

Ez az őr is köszönetet mondott neki, és hálából ez is két, arannyal megrakott szamárral ajándékozta meg.

A szerencsegyerek aztán nemsokára hazaért a feleségéhez. Az asszony tiszta szívből örült a viszontlátásnak, és töviről hegyire elmondatta az urával, hol, merre járt s milyen szerencsével. A fiú meg odaadta a királynak, amit kívánt: az ördög három arany hajszálát.

A király, mikor meglátta a négy szamarat a tenger sok arannyal, egyszeriben jókedvre derült, egyszeriben csupa szíves nyájasság lett.

- Minden feltételt teljesítettél - mondta -, megtarthatod a lányomat. De mondd csak, kedves vőm, hol szerezted ezt a rengeteg aranyat? Nagy kincs ez!

- Egy folyón túlról hoztam; átkeltem a vízen, annak a túlsó partja homok helyett arannyal van terítve.

- Én is hozhatnék belőle? - tudakolta sóváran a király.

- Amennyit csak akarsz! - felelte a fiú. - Van ott egy révész, vitesd át vele magad, odaát megtömheted a zsákodat.

A kapzsi király tüstént útra kelt; odaért a folyóhoz, és intett a révésznek, vigye át. Az előcammogott, föltessékelte a királyt a kompra, és mikor átértek a túlsó partra, kezébe nyomta az evezőt, kiugrott és elszaladt. Attól fogva a királynak kellett ide-oda eveznie a két part közt; ez volt a büntetés gonoszságáért.

Most is ott révészkedik még, mert csak nem bolond valaki kivenni az evezőt a kezéből!

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Téli képzetek
Téli képzetek! A táj fehérbe öltözöttbefútta a havas tél;felhő alatt és hó közöttmagában áll a kastély.Dinom-dánom, dáridomhosszu téli estesenki sem jön az utonmert a hó beeste. De drótfonálon száll a hírés búg a nyurga póznavalaki nyög, valaki sír,s sok messze cső golyóz ma.Nellem-nollom, únalomlanyha téli tábor,csikasz ordít a havontorkaszakadtából. De...
2019-06-14
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Korán jöttem ide
Ady Endre - Korán jöttem ide   Későn jött az az asszony,Aki néz, akit áldokÉs ez a Puszta megöl,Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag,Óh, ez a magyar Puszta,Szárnyaimat már hányszorSározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen,Ami könnyre fakasszon:Korán jöttem én ideS későn jött az az asszony. {loadposition szalag}
2019-06-13
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Mindenki fája
Titi Hajnalka - Mindenki fája Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:   - Enyém a fa!...
2019-06-12
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Ezeregy éjszaka - Csirkefogó és a tökfilkó
Csirkefogó és a tökfilkó Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.” A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat...
2019-06-11
Az ezeregyéjszaka meséi
Tovább is van mondjam még?
József Attila - Hozzá
József Attila: Hozzá Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők...
2019-06-09
József Attila...
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Az őrágyhoz
Az őrágyhoz Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,És legyen első rang rangom az isten után;S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtvaSzűmből s akkoron is hajlik öledbe fejem;Hisz te az inségnek mikor éje boronga körűlem,S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál.Enyhet...
2019-06-07
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Tolsztolj - A macskakölyök
A macskakölyök Igaz történet Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad?...
2019-06-05
Lev Nyikolajevics...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Téli képzetek
Téli képzetek! A táj fehérbe öltözöttbefútta a havas tél;felhő alatt és hó közöttmagában áll a kastély.Dinom-dánom, dáridomhosszu téli estesenki sem jön az utonmert a hó beeste. De drótfonálon száll a hírés búg a nyurga póznavalaki nyög, valaki sír,s sok messze cső golyóz ma.Nellem-nollom, únalomlanyha téli tábor,csikasz ordít a havontorkaszakadtából. De Afrikában semmi hó,dobol a sűrü zápors a sarkvidéki eszkimónem fogy az éjszakából.Diri-dingi-dingaló,ez a könyvek éve:tárva szép a kandaló,könyv pedig betéve. Most kerget népet a hidega sima városutcán;most fájva zsong a vén idegs repül a szél a pusztán.Dinom-dánom, dáridom,mostan áll a farsangzeng a szél a várhidon,zeng a várban karhang. A hó esik, fehér a síkbefútta a havas tél,s ha szél keféli hómezét,minden ház messze kastély.Tam, tam, tam, tam, tam, tamdá,únalomnak ágya:kályha mellett ábránddáfagy az ember vágya. 1908 {loadposition szalag}
Ady Endre - Korán jöttem ide
Ady Endre - Korán jöttem ide   Későn jött az az asszony,Aki néz, akit áldokÉs ez a Puszta megöl,Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag,Óh, ez a magyar Puszta,Szárnyaimat már hányszorSározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen,Ami könnyre fakasszon:Korán jöttem én ideS későn jött az az asszony. {loadposition szalag}
Titi Hajnalka - Mindenki fája
Titi Hajnalka - Mindenki fája Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:   - Enyém a fa! Enyém a fa! Én vagyok a fa doktora! Mivel ő volt az, aki óvta a fa egészségét, úgy érezte őt illeti leginkább a tulajdonjog. Ezzel aztán Kígyó Karcsi sem értett egyet, el nem eresztette volna a másik oldal felső ágát.- Lehet te vagy a doktor- mondta, - de legalább vannak lábaid, és szárnyaid. Nekem még ez sincs, hogyan látnék messzire? Nagyobb szükségem van erre a fára, mint bárkinek!De a többiek ezt sem tartották jogosnak. - Ez a fa a virágaival idecsalogat sok apró bogarat- mondta Kaméleon Ella.- A legfinomabb falatokhoz, csak itt tudok hozzá jutni! Ráadásul olyan szépen hozzá igazodik a bőröm színe! Szükségem van erre a fára!- Még, hogy nektek van szükségetek rá!- szólalt meg most Bagoly Balázs- Ahhoz, hogy eredményesen vadászni tudjak, kell nekem ez a magasság. A létfenntartásom múlik ezen! Innen beláthatom az egész környéket!- Minek zajongtok itt?- bújt elő a fa odújából Mókus Pista- Hajnal óta veszekedtek! Az asszonnyal nyugalmat szeretnénk! Nekünk ez az otthonunk! Ez az odú. És mivel az odú a fához tartozik, minket illet a tulajdonjog!- Ilyen alapon engem is illet- szólalt meg most a fészekben ülő madárka. - A fészkem a fához tartozik, s mivel ez az otthonom, a tulajdonjog az enyém!Megérkezett Katica is. Hosszú repülés után itt akart megpihenni. De a nagy vitában, még pihenni sem lehetett:- Mi ez a hangoskodás?- nézett szemrehányóan az állatokra. Én szeretem ezt a fát, és hangya barátom is. Miért korlátoznánk bárkit is, ha épp szeret itt tartózkodni? Miért ne lehetne ez a fa mindenki fája?- Milyen igaz!- mondogatták az állatok- Ha mindenki fája lesz, véget ér a vita, és újra békesség lesz közöttük. Mégis csak jobb békességben élni...Mivel Mókus Pisti még mindig magáénak érezte a fát, úgy gondolta neki kell hát kijelentenie: - Legyen mától ez a fa mindenki fája! Úgy is lett. Attól a naptól kezdve, a faluvégi magas fa mindenki fája lett. Az állatok többé nem vitatkoztak, mert hiszen mindenkinek jutott hely bőven...
Ezeregy éjszaka - Csirkefogó és a tökfilkó
Csirkefogó és a tökfilkó Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.” A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat társára bízta, és a tökfilkó után baktatott. Amikor cimborája eltűnt a szamárral, megállt. A tökfilkó ráncigálta, de ő meg se moccant, úgyhogy az hátrafordult, és mikor a szamár helyett egy embert látott, kötőfékkel a nyakán, megkérdezte:„Ki vagy te?” A gazfickó így felelt: „Én a te szamarad vagyok; csodálatos az én történetem: volt egy anyám, erényes öreg nő; egyszer részegen jöttem haza. Ő csak ennyit mondott: »Édes fiam, bár éreznél bűnbánatot Alláh előtt - magasztaltassék a neve! - a te nagy bűnöd miatt!« De én fogtam egy botot és elvertem. Ekkor átkot mondott fejemre, és íme: Alláh - magasztal- tassék a neve! - szamárrá változtatott, és a te birtokodba juttatott a mai napig. Ma, úgy látszik, eszébe jutottam anyámnak, imádkozott értem, és Alláh visszaadta előbbi alakomat.” A tökfilkó felkiáltott: „Nincs másutt erő és nincs hatalom, csak a magasztos és fenséges Alláh kezében! Alláhra kérlek, testvérem, bocsásd meg nekem, amit ellened elkövettem, hogy nyargaltam rajtad, és egyéb munkát végeztettem veled.” Ezzel útjára engedte a csirkefogót, ő maga pedig hazament, az ijedelemtől és a szomorúságtól egészen kábultan. Felesége megkérdezte: „Mért vagy olyan levert, és hol van a szamár?” Ekkor elmondott mindent a feleségének, aki felkiáltott: „Jaj, hogy megver majd érte Alláh - magasztaltassék a neve! -, hogyan is dolgoztathattuk annyi időn át Ádámnak egy fiát!” És szorgalmasan osztogatta az alamizsnát, és buzgón imádkozott Alláhhoz bocsánatért. Férje pedig hosszú időn át munka nélkül maradt. Végre a felesége rászólt: „Meddig fogsz még itthon lebzselni dolog nélkül? Menj a piacra, végy egy szamarat, hogy dolgozhass vele.” Az ember kiment a piacra, hát az eladásra kínált állatok közt meglátta a régi szamarát. Mikor felismerte, odament hozzá, és ezt súgta a fülébe: „Jaj neked, te szerencsétlen! Megint berúgtál, és megütötted anyádat! Alláhra, én többet meg nem veszlek!” Ezzel...
József Attila - Hozzá
József Attila: Hozzá Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők takarják el!S ha várok rá... eltünik - a nap kel. Szíved? Óh! a szíved nem találom,Ez az én bús, szomorú halálom.Széttörnélek! - de kezemen bilincs:Meghalok érted, mert szíved az nincs. 1921. ápr. 10. {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Az őrágyhoz
Az őrágyhoz Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,És legyen első rang rangom az isten után;S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtvaSzűmből s akkoron is hajlik öledbe fejem;Hisz te az inségnek mikor éje boronga körűlem,S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál.Enyhet adál! az ölő vad kínok örömtelen ifjaLeggyönyörűbb álmit kebleden álmodozá. 1840. {loadposition szalag}  
Tolsztolj - A macskakölyök
A macskakölyök Igaz történet Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad? Megtaláltad? - De Vaszja nem felelt neki. Végre lekiáltott: - Megtaláltam. A mi macskánk... kölykei is vannak. Milyen csoda¬szépek, gyere ide hamar.Kátya hazaszaladt, tejet szerzett és elhozta a macskának.Öt kölyke volt a macskának. Mikor egy kicsit megnőttek, s kezdtek előbújni a sarokból, ahol a világra jöttek, a gyermekek kiválasztottak maguknak egy kicsi macskát - szürke volt a szőre, fehér a lábacskája - és hazavitték. A többit az édesanyjuk elajándékozta, de ez az egy meg-maradt nekik. A gyermekek etették, játszogattak vele, s lefektették maguk mellé az ágyba.Egyszer a gyermekek elmentek játszani az útra s magukkal vitték a kismacskát is.A szél szalmát mozgatott az úton, s a kismacska a szalmával játszadozott, és a gyermekek örültek neki. Aztán sóskát találtak az út mentén, elmentek sóskát szedegetni s elfelejtkeztek a kismacskáról.Hirtelen meghallották, hogy valaki ezt kiáltja: - Vissza! Visz-sza! - s látták, hogy egy vadász vágtat arra lovon, előtte két kutya - már meg is látták a kismacskát s el akarták kapni. A macskakölyök pedig, a kis buta, ahelyett, hogy elszaladt volna, a földhöz lapult, felpúposította hátát s nézte a kutyákat. Kátya megijedt a kutyáktól, kiabálni kezdett s elfutott előlük. De Vaszja lélekszakadva rohanni kezdett a kismacska felé s a kutyákkal egyszerre érkezett hozzá. A kutyák meg akarták fogni a macskát, de Vaszja hassal rávetette magát és eltakarta a kutyák elől.A vadász odaugrott és elzavarta a kutyákat, Vaszja pedig hazavitte a kismacskát, s többé nem vitte ki magával a mezőre. {loadposition szalag}

Magazin előfizetés