Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - Az orsó, a vetélő meg a tű

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az orsó, a vetélő meg a tű

Élt egyszer egy faluban egy szegény árva lány. Apja-anyja még kiskorában meghalt; nem volt neki egyéb rokona, csak a keresztanyja. Az egymagában éldegélt házacskájában a falu végén, és szövésből, fonásból, varrásból tengette az életét. Magához vette a kis árvát, tisztességgel felnevelte, és már korán munkára szoktatta.

Mikor a lányka tizenöt éves lett, az öregasszony hirtelen megbetegedett. Érezte, hogy nem sok ideje van hátra; ágyához hívta hát a keresztlányát, és így beszélt hozzá:

- Édes lányom, tudom, itt a végem. Neked adom a házacskámat, legalább fedél lesz a fejed fölött, és rád hagyom az orsómat, a vetélőmet meg a varrótűmet, azzal megkeresheted a kenyeredet.

Azzal megáldotta a lányt, még egyszer lelkére kötötte, legyen mindig szorgalmas és jámbor, aztán lehunyta a szemét, és meghalt.

A keresztlánya megsiratta, illendően eltemette, és attól fogva egyedül élt a faluvégi kis házban. Szorgalmasan dolgozott, szőtt, font, varrogatott, s amit csak tett, azon mind megfogant az öregasszony áldása. A kamrában mintha magától szaporodott volna a len, és valahányszor egy-egy kendőt vagy szőnyeget szőtt, valahányszor egy-egy inget megvarrt, mindjárt akadt rá vevő, és tisztességgel megadta az árát. Így hát a lány sosem szenvedett ínséget, sőt még másoknak is tudott juttatni valamicskét a magáéból.

Abban az időben történt, hogy a király fia végigjárta az országot, és feleséget keresett magának. De mert szegényt nem volt szabad választania, gazdagot meg ő nem akart választani, azt mondta:

- Azt veszem el, aki egyszerre a legszegényebb is, meg a leggazdagabb is.

Útja során elért abba a faluba is, ahol az árva lány éldegélt. Szokása szerint nyomban kérdezősködni kezdett, ki a leggazdagabb és ki a legszegényebb lány a faluban. Először a leggazdagabbat nevezték meg neki; a legszegényebb meg - mondták - egy kis házban lakik az alvégen.

A leggazdagabb lány már reggel óta kint ült a kapujukban. Felcicomázta magát, kevélyen páváskodott, s amikor a királyfi odaért, fölkelt, elébe ment, és illegve-billegve mélyet bókolt előtte. A királyfi éppen csak végigmérte; nem szólt egy árva szót sem, meghúzta a kantárszárat, és továbblovagolt. Poroszkált a szegény lány házacskája felé.

Bezzeg az nem lopta a napot a kapuban! Bent ült a szobában, és szorgalmasan font, nem törődött semmi mással, csak a finom szállal meg a pergő orsóval. Hanem azért egyszer mégis föltekintett, s akkor észrevette, hogy a királyfi beles az ablakon. Mélyen, nagyon mélyen elpirult, lesütötte a szemét, és szaporán font tovább. Hogy a szál ezúttal elég sima lett-e, azt én nem tudom; csak annyit tudok, hogy a lány addig fonta a fonalat, addig járatta az orsót, míg a királyfi el nem lovagolt. Akkor aztán felállt a rokka mellől, kitárta a szoba ablakát, s azt mondta:

- De nagy hőség van idebent!

És utánanézett a királyfinak, nézte, ameddig csak a fehér tollat látta, amelyik a kalapján lengedezett.

Mikor már a toll is eltűnt a messzeségben, visszaült a rokkájához, és tovább font. Egyszer csak eszébe ötlött egy réges-régi mondás, még a keresztanyjától hallotta, az szerette munka közben hajtogatni. A lány eltűnődött rajta; észre se vette, egyszer csak elkezdte dúdolni:

Orsóm, orsóm, menj ki szépen,
hozd ide a vőlegényem.

Az orsó abban a pillanatban ugrott egyet, és kiperdült az ablakon. A lány elámult, odaszaladt az ablakhoz, s az orsója után nézett. Hát látja: nagy vígan táncol tova a mezőn, és csillogó-villogó aranyszálat gombolyít le maga után. Pergett, pergett, aztán hirtelen eltűnt a szeme elől.

Több orsó nem volt a háznál; a lány nem tehetett jobbat, elővette a vetélőt, leült a szövőszékhez, és szőni kezdett.

Míg a vetélő ide-oda járt a kifeszített szálak közt, és zizegve, zümmögve szőtte a vásznat, az orsó egyre tovább pergett, árkon ugrott át, bokrot szökött keresztül, s mire a szál a végére járt, utolérte a királyfit. Az igen elcsodálkozott.

- Hát ez mi? - kiáltotta. - Csak nem az utat akarja mutatni nekem ez az orsó?

Megfordította a lovát, és visszaügetett az aranyfonál mentén.

A lány pedig egyre a munkája mellett ült, s egyszerre csak dúdolni kezdte a réges-régi kis dalt:

Vetélőcském, szőjél szépen,
hozd ide a vőlegényem.

A vetélő abban a pillanatban elpattant előle, kiugrott az ajtón, s ott a küszöb előtt gyönyörű szőnyeget kezdett szőni, olyan szépet, hogy szebb talán még nem is volt a világon. A két szélén rózsák, liliomok díszelegtek, középütt aranymezőben zöld indák tekeregtek, köztük nyulacskák ugrándoztak, őzikék kandikáltak, szarvasok szökelltek, az ágakon meg tarka madarak ültek; egyéb sem hiányzott mint hogy nótázni kezdjenek.

Megszökött hát a vetélő is. A lány mit tehetett mást? Elővette a tűjét, s varrni kezdett. Közben pedig azt dúdolta:

Takaríts ki, tűcske, szépen,
mindjárt itt a vőlegényem.

A tű abban a pillanatban kiugrott a kezéből, s mint a villám, elkezdett ide-oda cikázni a szobában. Mintha csak láthatatlan szellemek dolgoztak volna a nyomában, ide villant, oda villant, s lám asztalra, padkára szép zöld terítő borult, a székekre bársony feszült, az ablakon finom függöny fehérlett. Az utolsó tűvillanáskor a lány kitekintett, és meglátta a messzeségben a királyfi kalapján a forgó fehér tollát.

Jött, jött a királyfi, amerre az orsó az aranyfonállal az utat mutatta. Odaért a házhoz, leszállt a lováról, bevonult a pompás szőnyegen a szegényes kis házba; a szobában ott találta a lányt. Egyszerű volt a ruhája, de úgy ragyogott benne, mint bokron a rózsa.

- Te vagy egyszerre a legszegényebb is, meg a leggazdagabb is - mondta a királyfi -, gyere velem, légy a feleségem!

A lány egy árva szót sem szólt, csak mosolygott, és a kezét nyújtotta feléje. A királyfi megcsókolta, kivezette a házból, nyergébe emelte, és hazavitte a palotájába.

Megülték a lakodalmat az orsót a vetélőt és a tűt pedig elhelyezték a királyi kincseskamrában. Ország-világ a csodájukra járt; ők pedig nagy becsben tartották a kedves szerszámokat, amíg csak éltek.

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Image
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád!
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád! Elküldöm hozzád utoljára egyszer,fájó könnyező szíved gyógyítja érintésével.Homlokodra adjon búcsú csókotÖlelésével,lelked könnyítse meg. Hogy tudassa veled, rá már várnak az égiek.S küld maga helyett egy angyalt ki fogja reszkető kezed .Könnyes búcsút intett este féltő öleléssel.De tudnod kell!Ha nyílik majd előtted a...
2018-09-21
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - A három rest
Mátyás király és a három rest Mátyás király udvarában éldegélt három rest. Azok bizony olyan lusták voltak, hogy még enni is a lakájok adtak nekik. Egyszer Mátyás király megsokallotta a szörnyű nagy lustaságukat, meggyújtotta felettük a háztetőt. Megszólalt az egyik:- Ég a ház.- Majd kivitet belőle a király - mondta a másik. Megszólalt a harmadik:- Nem röstelltek...
2018-09-19
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Elégia
Elégia Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mintA mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? EndymionnalMeddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,Föltészi a sziklát hegy tetejére,...
2018-09-19
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Boszú
Boszú Kecses tavasz virúla;Vidám tekinteteBerkemnek kebelébeRózsákat űltete.  Mosolygtak a tavasznakBájgyermeki felém,S én bíbor bimbókatEnyelgve tördelém. De látta a leánykaKönnyelmű tettemet,S testvéreit boszúlva -Kitépte szívemet. Azóta létem árva,Kietlen pusztaság,Mint, melynek elraboltamDiszét, a rózsaág. Sopron, 1839. őszén {loadposition...
2018-09-19
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Engedj!
Orgovàn Irén - Engedj! Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül. Bántó szavak mik nékem fájnak,engedj vagy menj!Ez fáj már rég nekem. Tépted szívem ,martad lelkem.Elengedett két kezemAzt ígérted ,nem bántasz megS mégis viharként dúltál szívemben! Elmondtam már sokszor, még ha nem is látszik érzékeny lett lelkem.Rútul bánt...
2018-09-17
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Bakator
Titi Hajnalka - Bakator Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai...
2018-09-17
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - A játszótéren
Titi Hajnalka - A játszótéren Nyáridőben, kint a téren,Barátaim keresgéltem.Ki labdázna énvelem,Talán amott ők ketten? Jó is itt a játszótéren!A győztesnek nem jár érem,mégis minden csuda jó,éppen kedvünkre való! Gyere te is játszani,nem jó most bezárkózni!Van itt gyerek vagy három,Légy te is a barátom. {loadposition szalag}  
2018-09-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád!
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád! Elküldöm hozzád utoljára egyszer,fájó könnyező szíved gyógyítja érintésével.Homlokodra adjon búcsú csókotÖlelésével,lelked könnyítse meg. Hogy tudassa veled, rá már várnak az égiek.S küld maga helyett egy angyalt ki fogja reszkető kezed .Könnyes búcsút intett este féltő öleléssel.De tudnod kell!Ha nyílik majd előtted a fényes kapu ott fog majd várni. Szerelmes szível ,mint egykor rég !S tudd ,hogy akkor nem szakít el tőle már semmi.Hisz a lánc mi össze kötött még mindig egybe vanCsak nagyobb a távolság miatt.De te még mindig a rabja vagy! {loadposition mobil}
Mátyás király - A három rest
Mátyás király és a három rest Mátyás király udvarában éldegélt három rest. Azok bizony olyan lusták voltak, hogy még enni is a lakájok adtak nekik. Egyszer Mátyás király megsokallotta a szörnyű nagy lustaságukat, meggyújtotta felettük a háztetőt. Megszólalt az egyik:- Ég a ház.- Majd kivitet belőle a király - mondta a másik. Megszólalt a harmadik:- Nem röstelltek annyit beszélni?Így aztán mind a hárman bennégtek a házban. {loadposition szalag}  
Petőfi Sándor - Elégia
Elégia Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mintA mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? EndymionnalMeddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,Föltészi a sziklát hegy tetejére, Sysiph,Nem forog Ixion, Tantalnak szomja csillapszik:De hidegen marad a lánynak örökre szive.S érette, ah boldogtalan én, mindegyre hevülök,Keblem Vesta-tüzét nincsen eloltni erőm.Égj, szivem, hát, égj mint forró Hyperiona nyárnak,Melynek ölő sugarán gyönge virágcsa fonyad.Hervadok én is majd, s hervadván enyhre találok,Ha tovaszállt lelkem Lethe özönébe merűl.Dunavecse, 1841. június 22. {loadposition szalag}  
Petőfi Sándor - Boszú
Boszú Kecses tavasz virúla;Vidám tekinteteBerkemnek kebelébeRózsákat űltete.  Mosolygtak a tavasznakBájgyermeki felém,S én bíbor bimbókatEnyelgve tördelém. De látta a leánykaKönnyelmű tettemet,S testvéreit boszúlva -Kitépte szívemet. Azóta létem árva,Kietlen pusztaság,Mint, melynek elraboltamDiszét, a rózsaág. Sopron, 1839. őszén {loadposition szalag}  
Orgovàn Irén - Engedj!
Orgovàn Irén - Engedj! Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül. Bántó szavak mik nékem fájnak,engedj vagy menj!Ez fáj már rég nekem. Tépted szívem ,martad lelkem.Elengedett két kezemAzt ígérted ,nem bántasz megS mégis viharként dúltál szívemben! Elmondtam már sokszor, még ha nem is látszik érzékeny lett lelkem.Rútul bánt velem az élet.S bármilyen kemény a szívem,Ez még nekem is fáj. Szerettelek egyszer rég talán még most is,De!De mit teszel, lelkem romlásba vitte rég. Mosolyom mögött a legnagyobb fájdalom!Csak senkinek meg nem mutatom.Lassan eljön a vég érzem szüntelen.. S boldog leszek, mert többet nem érhet fájdalom.Inkább lennék magányos, szegény.Csak menj tőlem messze! Azt mondod szeretsz.Már rég nem érzem.Furcsa kötelék mi összeköt minket régen.Nem szerelem, sem tisztelet,Nem megbecsülés, mert azt már rég nem kapok én! Talán a magány mitől félsz?Amiért nem engedsz rég.Értsd meg kérlek, nem köt minket egymáshoz már semmi. Rég kihunytak szemeinkből a fények, mikor egymás karjába zárva, gyúltak lángra.Nem szerelem amit most érzek.Szánalom ,düh, és méreg. Boldog voltam, mikor mindig láttalak, hangodtól dobbant szívem újra meg újra!S éreztem, hogy újra élek.De ez már csak a múlt s fordult a világ!Kínlódás minden nap , amit veled élek át. Úgy szeretnék boldog lenni ,veled mint régen!De megváltoztál, nem olyan vagy mint régen.Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül.Enged kezem kérlek.S hadd éljem nélküled, meggyötört életem. {loadposition mobil}
Titi Hajnalka - Bakator
Titi Hajnalka - Bakator Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai császárnak is készítettek megrendelésre az 1870-es években. Nem mindenki ismerhette e csodát, az emberek nagy része csak azt tudta, hogy itt terem a legfinomabb bor, az egész földkerekségen, holott ami igazán finommá tette, maga a csodaszőlő, amit a helyiek egyszerűen csak Bakatornak hívtak. A legöregebbek pedig, hűen őrizték a titkot és vártak, hogy egy napon tovább adhassák az arra érdemeseknek. Az idő azonban csak telt, és egyre csak telt; a szőlészeti iskola már rég nem működött, az öregek pedig csak haltak egymás után. Új világ jött: a fiatalok nem hittek már a szőlő erejében, sőt még a csodákban sem, Bakatorról pedig szépen, lassan mindenki megfeledkezett. János bácsi is hiába várta az arra érdemes embert, meg nem érkezett. „ Bakar, terem ha akar!”-morogta a bajusza alatt, nem értette már miért is mondták ezt a régiek, hiszen ha senki sem viseli gondját, hiába akarna! Ezért aztán, hogy bele ne betegedjen a bánatba, minden nap kisétált a dűlőre, mélyen belesóhajtott a levegőbe, penderített egyet a bajszán, s nézve a már- már kipusztult, alig lélegző tőkéket így szólt:- Mi is lesz veletek?! Mi is lesz veletek?!Reszkető vén kezei féltőn simították meg ezek közül is a legsilányabbat:-Bárcsak segíthetnék Bakator!Amint így sóhajtozik búslakodásában, egyszer csak egy hangot hall a háta mögül:- Hát maga meg kihez beszél, öreg apám?! Az öreg megfordult. Egy nyolc éves fiúcska állt előtte, orcája olyan szutykos volt, mint aki hét napja nem mosdott! Ámde a szemei kedves, kíváncsi őszinteséggel ragyogtak ki a szutyok mögül.- Ami azt illeti nem magamban beszélek, még ha bolondnak is látszom, fiam! A szőlőtőkék az én kedveseim, valamikor értették minden szavam! De mióta emberi kéz nem gondozza őket, s tündérek áldása nem érinti szemeiket, nem válaszolnak bármit is mondok.- Hát akkor, maga is beszél hozzájuk? Én is szoktam! Minden nap kijövök ide, és azt játszom: nagy úr vagyok! Az enyém a legnagyobb szőlőültetvény a...
Titi Hajnalka - A játszótéren
Titi Hajnalka - A játszótéren Nyáridőben, kint a téren,Barátaim keresgéltem.Ki labdázna énvelem,Talán amott ők ketten? Jó is itt a játszótéren!A győztesnek nem jár érem,mégis minden csuda jó,éppen kedvünkre való! Gyere te is játszani,nem jó most bezárkózni!Van itt gyerek vagy három,Légy te is a barátom. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés