Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - A hű szolga

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A hű szolga

Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon túl, az óperenciás tengeren innét, volt egy öreg király. Ez a király egyszer nagyon megbetegedett, leesett a lábáról, ágyba került s onnét többet fel sem is kelt. Mikor érezte, hogy közelget a halála, ágyához hívatta az ő hű öreg szolgáját, Jánost s mondta neki:

- Hallod-e, hű szolgám, érzem, hogy meghalok. Máskülömben nem búsulnék a halálom miatt, mert öreg ember vagyok, jóban, rosszban elég részem volt, de búsulok a fiamért, a ki még nagyon fiatal, tapasztalatlan. Igérd meg, édes szógám, hogy mindenre megtanítod, amit egy királynak tudni kell. Ha megigéred, nyugodtan fekszem az én koporsómba.

Mondta János:

- Ne búsoljon, felséges királyom! Amig élek, el nem hagyom a királyfit, hűséggel szolgálom, életem árán is.

- Most már nyugodtan halok meg, mondta a király. De egy dolgot különösen a szivedre kötök. Halálom után mutasd meg neki az egész palotát, a palotának minden szobáját, kamaráját s mind a kincset, a mi van; csak a legutolsó szobát ne mutasd meg neki. Abban van a világszép királykisasszony arcképe: ha ezt meglátja a fiam, mindjárt erős szerelemre lobban, s bizony mondom, sok nagy baj éri e miatt.

János ezt is megigérte, s a király most már lehunyta a szemét s meghalt.

Na, eltemetik a királyt nagy parádéval, s a hogy eltemették, János mindjárt elmondta a király­finak, hogy mit fogadott a királynak halálos ágyán.

- A mit fogadtam, azt meg is tartom. Hűséggel szolgáltam az apádat, azzal szolgállak téged is.

Egy hét, kettő hogy eltelék, mondta János a királyfinak:

- Most már itt az ideje, hogy megtekintsd az örökségedet. Jere, nézd meg apád palotáját.

Elindultak, bejárták a palotát, sorba megmutogatott János a királyfinak mindent, a sok kincset, drágaságot, csak azt a szobát nem nyitotta ki, amelyikben a világszép királykisasszony képe volt. A kép úgy volt felfüggesztve, hogy, ha az ajtó kinyilt, éppen rá nézhetett. De micsoda kép volt ez! Mintha csak élt volna. S milyen gyönyörü! No, ehhez hasonlatos szépet nem lehetett látni kerek e földön. A királyfinak feltűnt, hogy János mindig elmegy ennek a szobá­nak az ajtaja előtt, de csak úgy lopva pillant arra felé.

- Miért nem nyitod ki ezt a szobát? - kérdezte a királyfi.

- Azért, felelte János, mert van benne valami, amitől te megijednél.

Mondta a királyfi:

- Láttam már az egész palotát, látni akarom ezt a szobát is. Hadd lám, mi van benne.

S indult, hogy erővel kinyissa az ajtót. De a hű szolga elébe állott s azt mondta:

- Megigértem az apádnak, hogy nem fogod meglátni, mi van a szobában. Nem szabad be­lépned, mert téged is, engem is nagy szerencsétlenség érne akkor.

- De én meg éppen abba pusztulnék bele, erősködött a királyfi, ha nem mehetnék be. Nem lenne nyugtom sem éjjel, sem nappal, míg nem láttam, hogy mi van odabent. Nem megyek innét, míg az ajtót ki nem nyitod.

Hiába az öreg János, hogy így meg úgy, a királyfi addig beszélt, addig kérte, hogy a rengeteg sok kulcs közül előkereste ennek a szobának a kulcsát, aztán nehéz szívvel kinyitotta az ajtót, de ő lépett be elől, hátha így nem látja meg a királyfi a képet. Az ám, a királyfi lábujjhegyre állott, keresztül nézett az öreg János vállán s megpillantotta a világszép királykisasszony képét. Hiszen, éppen csakhogy megpillantotta: egyszeribe eszméletlenül terűlt el a földön, úgy a szívébe nyílallott a világszép királykisasszony szépsége!

- Istenem, Istenem, jajveszékelt az öreg János, most már mi lesz!

Fölemelte a királyfit a földről, ágyába fektette, dörzsölte, bort eresztett a szájába, mígnem nagy nehezen magához tért. Az volt a királyfi első szava:

- Kinek a képe az a gyönyörüséges kép?

- A világszép királykisasszonyé, felelt az öreg János.

- Akárki legyen, mondta a királyfi, hozzá hasonlatos szép leány nincs kerek e világon. Egy életem, egy halálom, nem nyugszom, míg fel nem találom. Enyém lesz ez a leány, ha addig élek is.

Látta az öreg János, hogy itt már vége az okos beszédnek, inkább azon gondolkozott hát, hogy valamit kieszeljen: hogy s mint juttathatná célhoz a királyfit. Addig gondolkozott, míg ki is eszelt valamit. Azt mondta a királyfinak:

- Látom, hogy nem teszel le nagy erős elhatározásodról, mondok hát valamit. A világszép király­kisasszony palotájában minden színarany. Még a palotának a fedele, a fala, az ablaka is. Hát még a mi belől van! Az asztalok, a székek, a poharak, a tálak, tányérok, minden, de min­den színarany. Hát aranyad van neked is elég. Hivasd ide, a hány arravaló mesterember van az országodban, mind, s csináltass velök mindenféle aranyholmit, különösképen madarakat, min­denféle csudaállatokat: ezek majd tetszenek neki. Akkor aztán elmegyünk hozzá s szerencsét próbálunk.

Nem sokáig gondolkozott a királyfi, a legügyesebb mesterembereket mind az udvarába rendelte, azok aztán dolgoztak éjjel, nappal, csinálták a külömbnél külömb, a szebbnél szebb dolgokat, hogy a ki látta, szemét, száját eltáltotta. Mikor készen voltak, a tenger sok csuda­dolgot hajóra rakatták s az öreg János is, a királyfi is, felöltöztek kereskedőnek: úgy indultak a világszép királykisasszony országába. Hét álló hétig folyton ment a hajó, a hetedik hét hetedik napján éppen amellett a város mellett kötöttek ki, ahol a világszép királykisasszony lakott.

Akkor azt mondta János:

- Felséges királyfi, te csak maradj a hajón. Én bemegyek a városba s lehet, hogy magammal hozom a királykisasszonyt. Addig te rendezz el mindent szépen, hadd ragyogjon, tündököljön a hajó.

Egy csomó aranyholmit a zacskójába rakott s azzal egyenesen a királyi palotába ment. Be­megy a palota udvarára s amint belép, a kút mellett lát egy szép leányt, akinek két aranyveder volt a kezében s vizet merített abba. A leány éppen akkor fordult meg, mikor az öreg János a kút mellett haladt el s megszólította:

- Hát maga ki?

- Kereskedő vagyok, felelt az öreg János s megmutatta a zsacskóját, mi van abban.

- Jaj de szép aranyholmik! kiáltott fel a leány nagy csudálkozva.

Letette a vedreket s sorra vizsgálta, bámulta a holmit.

- Na, ezt látni kell a királykisasszonynak. Úgyis nagyon szereti az aranydolgokat s ha meg­látja, bizonyosan egytől egyig megveszi.

Fölvezette az öreg Jánost a palotába, be egyenesen a királykisasszonyhoz.

A királykisasszony sorba megnézte az aranyholmit, tetszett neki nagyon minden darab, s mondta is mindjárt, hogy megveszi valamennyit.

- Ó, mondta az öreg János, én csak a szolgája vagyok egy gazdag kereskedőnek. A mit én hoztam, semmi ahhoz képest, a mi a gazdámnak van. Azok csak a szép dolgok!

- Hát hozzátok fel mind, - mondotta a királykisasszony.

- Hm! hiszen ha az olyan könnyű volna. Hét nap s hét éjjel sem tudnák felhordani, a mi a gaz­dám hajóján van, szebbnél szebb, külömbnél külömb dolog. El sem férnének a te palotádban!

De már erre szörnyű kiváncsi lett a királykisasszony.

- Jól van, hát vezess a hajóra, hadd látom, mi van ott.

A királyfi már messziről látta, a mint jőnek s a szíve csakúgy dobogott: százszorta szebb volt a királykisasszony, mint amilyennek a kép mutatta. Elébe ment, fogadta nagy hajlongással, aztán bevezette a hajóra, el kezdette mutogatni a csudaszép dolgokat. Azalatt pedig az öreg János szólt a kormányosnak: hadd induljon a hajó s repüljön mint a madár! A királykis­asszony észre sem vette a hajó indulását, úgy belebámult a tengersok csudaszép arany holmiba; már rég messze járt a hajó a várostól s még mindig nem telt be a nézéssel, a csudál­kozással. Mikor aztán mindent végig nézett, bámult, megköszönte a kereskedőnek, hogy olyan szives volt hozzá, elbúcsuzott tőle, indult, hogy haza menjen. Hej, Istenem, mi lesz most? Néz a királykisasszony jobbra, balra, mindenfelé, nem akar hinni a szemének. Még csak a tornyát sem látta a palotájának, a hajó pedig úszott a tengeren, olyan gyorsan úszott, hogy a szél is alig érte utól.

- Istenem, Istenem, sírt a királykisasszony, megcsaltak, rászedtek, elraboltak! Inkább meg­halok, sem hogy egy kereskedőé legyek!

A királyfi azonban szép gyengén megfogta a királykisasszony kezét s mondta neki:

- Ne félj, világszép királykisasszony. Királyfi vagyok én, nem kereskedő. Elraboltalak, mert nagyon szeretlek. Tudd meg, hogy mikor először láttam az arcképedet, elvesztettem az eszméletemet s attól fogva nincs sem éjjelem, sem nappalom.

De most már a királykisasszony egy cseppet sem búsult. Egyszeribe megengesztelődött, jól megnézte a királyfit s mondta lelkes szóval: ha te szeretsz, én is szeretlek, feleséged leszek, ásó, kapa s a nagy harang válasszon el minket.

Eközben ment a hajó, az öreg János meg ott űlt elől, örömében citerázgatott, hogy ilyen jól sikerült a dolga. Egyszerre csak föltekint az öreg s hát három holló ereszkedik lefelé s egyenest leszállanak egy vitorlarúdra. Ahogy leszállottak, elkezdettek beszélgetni. Leteszi az öreg a citerát, már csak meghallgatja, hogy mit beszélnek azok a madarak.

Mondta az egyik:

- Nézzétek csak, a királyfi viszi haza a világszép királykisasszonyt.

- Még nem az övé, mondta a második.

- Dehogy nem az övé, mondta a harmadik - hiszen ott van a hajóján.

Erre ismét megszólalt az első:

- Azzal ugyan nem sokat ér, hogy a hajóján van a királykisasszony. Amint szárazföldre lépnek, a királyfi elé ugrik egy vasderes paripa; a királyfinak nagy kedve kerekedik, hogy ráüljön, rá is ül, de abban a pillanatban a vasderes paripa felszáll vele a levegőbe s úgy elszáll vele, hogy soha többet nem látja a feleségét.

- De mégis csak megszabadul valahogy! - mondta a második holló.

- Igen, ha valaki megelőzi, hirtelen ráül s a vasderest lelövi, így megszabadulhat a királyfi. De ki tegye meg ezt! Aki pedig ezt a mi beszédünket hallja s megmondja a királyfinak, abban a szempillantásban kővé válik a sarkától a térdéig.

Mondta a második:

- Már pedig én tudom, hogy ha le is lövik a vasderest, azzal még nem lesz a királyfié a világ­szép királykisasszony. Amikor a palotába érnek, s le akarnak feküdni, az ágyon egy olyan ing lesz, mely úgy látszik, mintha aranyból s ezüstből volna szőve, holott pedig tüzes kénkő az valójában. Ha a királyfi magára veszi, porrá ég a teste.

- S hát ettől nem menekedhetik meg? - kérdezte a harmadik.

- De igen, ha lesz valaki, aki keztyüs kézzel megfogja az inget s tüzbe dobja. De ugyan ki teszi ezt meg? A ki erről tud s szól a királyfinak, a térdétől a szivéig kővé válik.

- Én még többet is tudok, mondotta a harmadik. Ha el is égetik az inget, mégsem lesz a király­kisasszony a királyfié. A menyegző után majd táncra kerekednek s a királyné táncközben egyszerre csak elfehéredik, elesik mint egy holt. Ha akkor hirtelen valaki fel nem emeli s a jobb melléből három csepp vért nem ereszt, meghal bizonyosan. De aki erről tud s elárulja, kővé válik sarkától a feje tetejéig.

Mikor a hollók mind ezt elmondták, tovább repültek, az öreg János pedig szörnyű bánatnak eresztette a fejét. Ettől az órától kezdve szótalan volt s szomorú, mint a három napos esős idő. Most már mit csináljon? Ha nem mondja el az urának, a mit hallott, az ér szörnyű véget; ha meg elmondja, akkor ő ér szörnyű véget.

- Mindegy! Egy életem, egy halálom, megmentem a gazdámat életem árán is! - mondotta magában.

Na, megérkeztek, a hajó kikötött, mind kiléptek a partra s hát csakugyan éppen úgy történt, ahogy a hollók mondották: egy vasderes paripa ugrott a királyfi elé. Hej, örült a királyfi!

- Ez éppen nekem való, ezen megyek haza! - kiáltott a királyfi nagy örömmel s fel akart szökni a vasderes hátára. De az öreg János megelőzte, felszökött a lóra, aztán a belső zsebéből előrántotta a pisztolyát s puff! lelőtte a vasderest.

Hej lett erre nagy szörnyülködés! A többi szolga oda szaladt s szidták Jánost, hogy azt a drága szép paripát, a kin a királyfi haza akart lovagolni, lelőtte.

- Egy szó se legyen, - förmedt rájuk a királyfi. - János az én leghűségesebb szolgám, tudja ő, hogy mit csinál.

Megérkeznek a palotába, felmennek, le akarnak feküdni s hát csakugyan ott az ing az ágyon, csakúgy ragyogott, tündökölt. A királyfi éppen meg akarta fogni, de az öreg János ott lábat­lankodott, elkapta előle az inget s a tűzbe dobta.

A többi szolga megint morgolódott, szidták Jánost, mint a bokrot, de a királyfi most is hamar elhallgattatta őket:

- Szó se legyen. Tudja János, mit csinál. Ő az én leghűségesebb szolgám.

Aztán elkövetkezett a lakodalom, megzendült a muzsika, táncra kerekedtek a párok, táncra perdült a királyfi is, a felesége is, de János megint csak ott lábatlankodott, nézte a királyné arcát, hogy mikor vált színt. No, nem sokáig kellett várni, egyszerre csak elfehéredett az arca, s lezuhant a földre. Hopp! oda ugrott János, nagy hirtelen felemelte, szaladt vele a szobájába, ott lefektette s három csepp vért eresztett a jobb melléből. A királyné feleszmélkedett, jobban is lett, de a király most már mégis megsokallotta a János dolgát, megharagudott erősen s meg­parancsolta a többi szolgának, hogy vigyék tömlöcbe, de mindjárt!

Hiszen vitték nagy örömmel, másnap pedig még nagyobb örömmel az akasztófa alá, mert­hogy arra itélték az öreg Jánost. Mikor aztán az akasztófa alatt állott, megszólalt János:

- Minden halálra itéltnek szabad a szó, hát nekem szabad-e beszélnem?

- Szabad, mondta király, hát csak beszélj.

Mondotta János:

- Engem ártatlanul itéltek halálra, mert én teljes életemben hű voltam hozzád, - s elmondotta, hogy mit hallott a hollóktól.

De bezzeg megkegyelmezett neki a király!

- Vezessétek hozzám az én leghűbb szolgámat, intett a katonáknak.

Az ám, vezették volna, de mikor János az utolsó szót kiejtette, abban a szempillantásban meg is halt: tetőtől talpig kővé változott.

Hej, Istenem, elszomorodott a király, de még a királyné is. Majd felvetette a bánat s a szomo­rúság, hogy az ő leghűségesebb emberével ilyen rosszul bánt. Fölvétette a kővé vált Jánost a földről, bevitette a hálószobájába s éppen az ágya mellé állíttatta. Ahányszor csak ránézett, mindig sóhajtozott s sírva mondta:

- Hej, ha életre hozhatnálak, édes hű szolgám!

Egyszer aztán megszólalt a kőszobor s mondta:

- Életre hozhatnál, ha feláldoznád azt, ami neked legkedvesebb.

- Mindent odaadok érted, mondotta a király, csak életre ébredj. Mondjad, mit tegyek?

- Vágd le két kicsi fiadnak a fejét s azoknak a vérével kend be a testemet, akkor újra élek.

Hej, édes jó Istenem, de még csak most szomorodott meg igazán a király! Hogy ő a két kicsi fiát megölje! De addig s addig gondolkozott, hogy mégis csak elszánta magát. Az ő hű szolgája szörnyű halált halt érette, még ezt az áldozatot is megérdemli. Kirántotta a kardját, két fiának levágta a fejét s a kiömlő vérrel bekente a kőszobrot. Abban a pillanatban a szobor megelevenedett s az öreg János ott állott előtte friss jó egészségben.

Mondta János:

- Köszönöm, felséges királyom, hogy visszaadtad az életemet. Most meg én is visszaadom a te fiaid életét.

Azzal mindakettőnek a fejét visszatette a helyére, a saját testéből vért eresztett, azzal bekente a vágás helyét s im, a gyermekek mindjárt talpra állottak, ugráltak, játszottak, mintha semmi sem történt volna velük.

Na, lett most öröm! Eközben hazajött a királyné, de a király hirtelen elrejtette Jánost is, a gyer­mekeket is egy szekrényben s kérdezte a feleségét:

- Imádkoztál a templomban?

- Igen, felelt a királyné, de mindig a szegény Jánosra gondoltam, hogy olyan szerencsétlen véget ért miattunk.

Mondta a király:

- No lám, visszaadhatjuk a mi hű szolgánk életét, de fel kell áldoznunk érette két kicsi fiunkat.

A királyné elfehéredett, reszketett egész testében, de azt mondta:

- Tartozunk ezzel neki az ő nagy hűségeért.

Örült a király, hogy a felesége éppen úgy gondolkozott, mint ő! Kinyitotta a szekrény ajtaját s beszólt:

- Jertek ki, jertek!

Kilépett János a szekrényből, s két felől a két kicsi királyfi.

- Ime, mondotta a király, áldassék Istennek szent neve, él a mi hű Jánosunk s élnek a fiacskáink is.

S elbeszélt mindent, a mint történt.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
2019-03-26
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem...
2019-03-26
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig...
2019-03-25
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak...
2019-03-24
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó...
2019-03-20
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
2019-03-15
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege...
2019-03-15
Vajda János
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem találod, még én visszagyüvök, hogy hun a világ közepe, akkó vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy én mijön állok?A cigán nagy gondságba esött. Se inni, se önni nem tudott a nagy gondtú.Azt möglátta a cigán bérösse, aszongya:- Uram, mí búsulsz te?- Ússe segíts te azon!- Dehogynem! - aszongya. - Segítek ín!- No, ha segíts te a bajon, neked adom a lányomat felesígül! Mög ha meghalok, neked adom az egísz vagyonomat!Visszaérközött Mátyás királ. Akkor a cigán bérös kilépött a cigán elébe.Asz kérdözi a cigántul Mátyás királ:- Nohát, cigán, kitanátad-e mán, hogy hun a világ közepe?Aszongya a cigán - mögverte a lábával a fődet -, aszongya:- Itt van, uram, itt!- Hát a másikat, hogy mit gondolok én?- Azs gondólja király ífilsíge, hogy a gazsdájával beszíl, pedig csak a bíressivel.Akkó mondta:- No, ha ki nem tanálod, hogy én mijön állok, vége az életödnek!- A cipőtalpán, uram, a cipőtalpán! - Igaza vót, azon állt!Így a cigán bérös feleségül kapta a gazda cigán lányát, oszt később elkapta az egész vagyon-ját. Egyházaskér (Vajdaság) {loadposition szalag}  
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig fölmeredő sziklák,Melyeknek alján zúg az árvíz,Ormain ég tüze dúl ropogva. Menj! Egykor én is elmegyek, és velemMinden világnak gyermeki jőnek: ámNem a csapongó kétes úton,Nem tünemény javak édenébe. Csend, béke, s a szent nyúgalom angyalaVéd ott, szabad lesz lelkem az érzetekKínzó hevétől: vad haragraNem lesz erő, hatalom, kivánat. Pest, 1819 {loadposition szalag}
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak igazán! Éjjel, amikor kiment a jószág után nézni, látta, hogy a sakál tehene megborjazott. Ezt már aztán nem nézhette. Elrángatta a kisborjút a tehén mellől, és a maga kecskéje mellé kötötte. Reggel ment a sakálhoz, és elújságolta neki:-- Hallgasd csak meg, milyen szerencse ért! Kimegyek reggel a rétre -- s mit látok? A kecskémnek borja született.-- Nem lehet az -- rázta a fejét a sakál. -- Kecskének csak gidája születhet, borja nem.-- Gyere csak, majd meglátod -- erősködött a leopárd. Kivezette a sakált a rétre, s megmutatta neki a kecske mellé kötött borjút. -- Most már láthatod, hogy igazat szóltam.-- Borja csak tehénnek lehet -- mondta a sakál --, a borjú hát az enyém.-- Magad is jól tudod, hogy igazam van, hát mit nyakaskodsz? -- dühödött meg a leopárd. -- Nem látod, hogy a borjú az én kecském mellett áll?-- Látni látom -- felelte a sakál --, de még ha elefánt mellett áll, akkor is az én tehenem borja! Addig veszekedtek, huzakodtak, civakodtak, míg végül azt mondta a leopárd:-- Jól van, tegyenek mások igazságot! Mindenki megmondja majd, hogy nekem van igazam! Elindult hát a leopárd meg a sakál igazságtévőt keresni. Elsőnek a gazella akadt útjukba. Elmondta neki a leopárd töviről hegyire, hogy így meg emígy volt, aztán elmondta a sakál is, hogy úgy meg amúgy volt. Nem okosodott ki belőle a gazella, azt tudta csak, hogy fél a leopárdtól rettenetesen.-- Láthatod most már -- végezte szavait a sakál --, hogy a borjú csak engem illethet.A gazella a leopárdra pillantott, és elfogta a félsz. Tudós ábrázatot öltött, megköszörülte a torkát, és így szólt:-- Hajdanában, ifjúkoromban csakugyan úgy volt: borja csak tehénnek lehetett. De hát változnak az idők, változnak a törvények is, úgy látszik, manapság már kecskének is lehet borja. Ez az én ítéletem!Továbbmentek a perlekedők, találkoztak a hiénával, s elmondták neki, miben járnak. Csakhogy a hiéna is félt a leopárdtól, ezért, amikor végighallgatta őket, hosszú fejtörés...
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó Isten megáldotta,Letérdelnek egymás melléImádkozni egy halomra. Imádságuk, mint a galamb,Tiszta szárnyon száll az égbe:S mennyből a két kis leánynakAz Úr áldást hint fejére. És ballagnak hazafelé.Mennek egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. {loadposition szalaag}
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege fölöttA dicsőség üstökös csillaga!Ne volna csak annyi dicső nemzet közöttDicsőségtelen e nemzet maga!Ragyog fölöttünk, ragyog a hír csillaga;De gúnyoló sugárral int felénk...Fölöttünk is ragyog a hír üstököse...De csitt! barátim, ez nem a miénk! Oh, nép! kimondhatatlan sok a te bünöd!Meg tudnád-é gyónni büneidet?Elfeledél sokat, sokat eltagadál,Hogyan bocsátana meg istened?!De mi a mult? A mult ha egyszer vétkezett,Erkölccsel azt százszor kipótolá;De szörnyeteget szült jelennek az idő,Mely a bűnt erkölccsé változtatá! S én e borús honnak oly hű fia vagyok!S én e hazát, e népet - szeretem!Én, aki gyűlölöm e népnek vétkeit,Majd egykor érte ontom életem!Hallgass meg hát engem, hazámnak nemzeti!Én tőled egyet kérni akarok...Hogy majd, ha érted meghalok, halálomértHideg poromnál ne - gúnyoljatok! II Szó és beszéd... beszédek és szavak...Erőtlen keblek jó fohászai...Hazafi száj és honvédő torok,Reformerek pókhálós szívei...Ördög, pokol!... meddig tart még ez így?Népem! - nevedről megfeledkezel?Nem pletykanyelv szerezte e hazát,E honért nem beszélni - tenni kell! Oh, nemzet, nemzet! - hová lőn, hováArcodról a szemérem érzete?Hová fér el kevély szakállodonA gyalázatnak annyi bélyege?A közboldogság szent igéivelZsidóskodol, számolsz, kereskedel...Nem cselszövény szerezte e hazát,E hazáért nem csalni - tenni kell! Az ősapák szép tulajdonaitKifajult lélekkel megtagadád;De gyilkoló, vészes szokásaitAzokkal együtt el nem hagyhatád;Pazar vagy, hej de zsíros koncaidIdegen föld kutyái viszik el...Nem arannyal szerezték a hazát,E honért nem fizetni - tenni kell! Oh, hon, legszerencsétlenebb haza!Szomorújáték a föld szinpadán!Rosszabb ennél... mert nincsen életed,És halni se tudsz gyávaság mián!De én szeretlek. Bennem forr a vérMegvívni sorsod ördögeivel...Vér és halál szerezte e hazátS ha úgy kivánja, érte - halni kell! {loadposition szalag}

Magazin előfizetés