Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - A hét holló

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A hét holló

A hét hollóEgyszer volt egy ember s annak hét fia. Ez az ember mind azért imádkozott, bárcsak az Isten áldaná meg egy leánygyermekkel is. Isten meg is hallgatta sűrű imádságát, s megajándékozta egy szép kicsi leánykával.

De ez a leányka olyan gyenge volt, mikor a világra jött, hogy attól tartottak, egy napot sem él. Nosza, szalasztották a hét fiut, hozzanak friss forrásvizet az erdő­ből, azzal keresztelik meg a gyermeket, nehogy kereszteletlen haljon meg. Szaladtak a fiuk az erdőbe, de mikor a forráshoz értek, mind első akart lenni a merítésnél, s a korsó szépen bele­esett a kútba. Bele ám, s merthogy mély volt a kút, nem tudták kivenni a korsót. Búsultak szegények, most már mit csináljanak. Nem mertek hazamenni, ott maradtak az erdőben, az apjuk pedig nem tudta elgondolni, hogy mi történhetett velük.

- Bizonyosan játékba kaptak, mondta, s megfeledkeztek a vízről.

Hát csak nem jöttek a fiuk s az apjok mind haragosabb lett. Azon való nagy boszúságában, hogy most majd kereszteletlen hal meg a leányka, elkezdett átkozódni:

- Bárcsak mind a heten hollókká változnának!

Még jóformán ki sem röppent a szó a szájából, nagy cserregést, kárrogást hall. Föltekint az ember s hát hét fekete holló repked felette.

Hej, édes Istenem, nagy erős búbánat ereszkedett az ember szívére, de még nagyobb a felesé­ge szívére. Sírtak, ríttak, a hajukat tépték, de sírhattak, ríhattak, a fiuk bizony hollók marad­tak. Na, még szerencséjük volt, hogy a kislány nem halt meg, de sőt inkább napról-napra erősödött, szépült. A kis lány sokáig nem tudott arról, hogy neki testvérei voltak, de egyszer véletlenül meghallotta a szomszédoktól, hogy volt neki hét testvére s azok miatta hollóvá lettek.

Jaj, Istenem, de elszomorodott erre a leányka! Futott az apjához anyjához s kérdezte:

- Igaz-e, édes szüleim, hogy nekem volt hét fiu testvérem? Hol vannak, hová lettek?

- Hát bizony, mi türés-tagadás, - mondotta az apja, volt hét fiu testvéred, de azok szegények hollóvá változtak, mikor te a világra születtél. Siratjuk is őket halálig.

E pillanattól kezdve nem volt nyugodalma a leánykának. Fejébe vette, hogy a testvérei miatta lettek hollóvá s föltette magában - egy élete, egy halála - addig meg nem nyugszik, míg a testvéreit meg nem találja s az átok alól meg nem szabadítja. Mondotta is a szüleinek, hogy mit akar, de bezzeg azok még csak most sírtak, ríttak igazán! Nem elég, hogy elvesztették hét drága szép fiukat, most még kifogyjanak egyetlenegy leányukból is! De hiába sírtak, ríttak, a leánykának nem volt otthon maradása. Volt egy kicsi gyűrűje, amit emlékbe kapott a szülei­től, csak ezt vitte magával, na meg egy darab kenyeret, egy korsó vizet: így indult világgá.

Ment, mendegélt a kis leány, hegyeken, völgyeken át, erdőn, mezőn keresztül, addig ment, mendegélt, míg éppen a világ végére ért. Ott a világ végén azonban olyan forrón sütött a nap, hogy a kis lány rémülten szaladt tovább: azt hitte, abban a helyben hamuvá perzselődik. Szaladt a holdhoz, de az meg olyan hideg volt, hogy szinte megfagyott. Szaladt szegény esze nélkül s meg sem állott a csillagokig. Ezek oly kedvesen ragyogtak, mosolyogtak, leültették maguk közé, kérdezték, mi jóba jár, hogy került ide s mikor elmondotta, hogy a testvéreit keresi, mondotta az esthajnali csillag:

- No, jó helyen jársz, kis leány. A jéghegyen van a te hét testvéred. Nesze, adok egy kulcsocs­kát, ezzel majd kinyitod a jéghegy kapuját s ott megtalálod a testvéreidet.

Megköszönte szépen az ajándékot, elbúcsuzott a csillagoktól s szaladott fel a jéghegyre, mint a sebes szél. Ahogy fölért, keresi a kulcsot, hogy kinyissa az ajtót, keresi, keresi, de nem találja. Jaj, Istenem, mit csináljon most? Hogyan szabadítsa ki a testvéreit? Mit gondolt, mit nem, vette a kis kését, lenyisszentette a kicsi ujját, bedugta a kapuba s ihol, abban a pillanat­ban felnyilt. Belépett a kapun, de még kettőt sem léphetett, elébe áll egy törpe s kérdi:

- Mit keresel itt, te kis leány?

Felelt a kis leány:

- A testvéreimet keresem, a hét hollót, édes törpém. Itt vannak-e?

- Itt, itt, mondotta a törpe, de most nincsenek itthon. De ha várni akarsz rájuk, míg haza jőnek, akkor csak jere be.

Bementek a hét holló szobájába, ott a törpe megterítette az asztalt, rátett hét tányért, hét poharat, mind a hét tányérba ételt, mind a hét pohárba italt. A kis lány sorba kóstolgatta mind a hétnek az ételét, mind a hét tányérról evett egy keveset, ivott a poharakból is s az utolsó pohárba beleejtette a gyűrűjét.

Egyszerre csak nagy szárnycsattogást, kárrogást hallott a kislány, a törpe meg jelentette:

- Na, kislány, jőnek a holló urak!

Jöttek is a hollók, beröppentek az ajtón, letelepedtek az asztal mellé, elkezdettek falatozni, de mindjárt észrevették, hogy valaki evett az ételükből, ivott az italukból.

- Vajjon ki evett s ki ivott itt? kérdezték egymást. Valami ember volt, az bizonyos.

Akkor a legkisebb holló véletlenül a pohár fenekére pillantott s ott meglátta a gyűrűt.

- Nini, gyűrű! kiáltott. Ez a mi szüleink gyűrűje volt! Nézzétek!

- Az ám! Ez a mi szüleink gyűrüje! kiáltották mind nagy álmélkodással.

- Óh, Istenem, mondotta a legidősebb, ha itt volna a kis hugunk, azonnal megszabadulnánk az átok alól!

Abban a pillanatban elészaladt a kis lány az ajtó mögül, a hová elbujt volt, s im, halljatok csudát, a hét holló egyszeribe fiuvá változott! De milyen szép fiuk voltak! Sorba ölelték, csókolták a kis lányt, aztán se szó, se beszéd, indultak haza, megsem álltak, míg hazáig nem értek. Hát még otthon! Ott volt csak az igazi öröm!

Még ma is mind élnek, ha meg nem haltak.

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Téli képzetek
Téli képzetek! A táj fehérbe öltözöttbefútta a havas tél;felhő alatt és hó közöttmagában áll a kastély.Dinom-dánom, dáridomhosszu téli estesenki sem jön az utonmert a hó beeste. De drótfonálon száll a hírés búg a nyurga póznavalaki nyög, valaki sír,s sok messze cső golyóz ma.Nellem-nollom, únalomlanyha téli tábor,csikasz ordít a havontorkaszakadtából. De...
2019-06-14
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Korán jöttem ide
Ady Endre - Korán jöttem ide   Későn jött az az asszony,Aki néz, akit áldokÉs ez a Puszta megöl,Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag,Óh, ez a magyar Puszta,Szárnyaimat már hányszorSározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen,Ami könnyre fakasszon:Korán jöttem én ideS későn jött az az asszony. {loadposition szalag}
2019-06-13
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Mindenki fája
Titi Hajnalka - Mindenki fája Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:   - Enyém a fa!...
2019-06-12
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Ezeregy éjszaka - Csirkefogó és a tökfilkó
Csirkefogó és a tökfilkó Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.” A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat...
2019-06-11
Az ezeregyéjszaka meséi
Tovább is van mondjam még?
József Attila - Hozzá
József Attila: Hozzá Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők...
2019-06-09
József Attila...
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Az őrágyhoz
Az őrágyhoz Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,És legyen első rang rangom az isten után;S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtvaSzűmből s akkoron is hajlik öledbe fejem;Hisz te az inségnek mikor éje boronga körűlem,S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál.Enyhet...
2019-06-07
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Tolsztolj - A macskakölyök
A macskakölyök Igaz történet Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad?...
2019-06-05
Lev Nyikolajevics...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Téli képzetek
Téli képzetek! A táj fehérbe öltözöttbefútta a havas tél;felhő alatt és hó közöttmagában áll a kastély.Dinom-dánom, dáridomhosszu téli estesenki sem jön az utonmert a hó beeste. De drótfonálon száll a hírés búg a nyurga póznavalaki nyög, valaki sír,s sok messze cső golyóz ma.Nellem-nollom, únalomlanyha téli tábor,csikasz ordít a havontorkaszakadtából. De Afrikában semmi hó,dobol a sűrü zápors a sarkvidéki eszkimónem fogy az éjszakából.Diri-dingi-dingaló,ez a könyvek éve:tárva szép a kandaló,könyv pedig betéve. Most kerget népet a hidega sima városutcán;most fájva zsong a vén idegs repül a szél a pusztán.Dinom-dánom, dáridom,mostan áll a farsangzeng a szél a várhidon,zeng a várban karhang. A hó esik, fehér a síkbefútta a havas tél,s ha szél keféli hómezét,minden ház messze kastély.Tam, tam, tam, tam, tam, tamdá,únalomnak ágya:kályha mellett ábránddáfagy az ember vágya. 1908 {loadposition szalag}
Ady Endre - Korán jöttem ide
Ady Endre - Korán jöttem ide   Későn jött az az asszony,Aki néz, akit áldokÉs ez a Puszta megöl,Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag,Óh, ez a magyar Puszta,Szárnyaimat már hányszorSározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen,Ami könnyre fakasszon:Korán jöttem én ideS későn jött az az asszony. {loadposition szalag}
Titi Hajnalka - Mindenki fája
Titi Hajnalka - Mindenki fája Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:   - Enyém a fa! Enyém a fa! Én vagyok a fa doktora! Mivel ő volt az, aki óvta a fa egészségét, úgy érezte őt illeti leginkább a tulajdonjog. Ezzel aztán Kígyó Karcsi sem értett egyet, el nem eresztette volna a másik oldal felső ágát.- Lehet te vagy a doktor- mondta, - de legalább vannak lábaid, és szárnyaid. Nekem még ez sincs, hogyan látnék messzire? Nagyobb szükségem van erre a fára, mint bárkinek!De a többiek ezt sem tartották jogosnak. - Ez a fa a virágaival idecsalogat sok apró bogarat- mondta Kaméleon Ella.- A legfinomabb falatokhoz, csak itt tudok hozzá jutni! Ráadásul olyan szépen hozzá igazodik a bőröm színe! Szükségem van erre a fára!- Még, hogy nektek van szükségetek rá!- szólalt meg most Bagoly Balázs- Ahhoz, hogy eredményesen vadászni tudjak, kell nekem ez a magasság. A létfenntartásom múlik ezen! Innen beláthatom az egész környéket!- Minek zajongtok itt?- bújt elő a fa odújából Mókus Pista- Hajnal óta veszekedtek! Az asszonnyal nyugalmat szeretnénk! Nekünk ez az otthonunk! Ez az odú. És mivel az odú a fához tartozik, minket illet a tulajdonjog!- Ilyen alapon engem is illet- szólalt meg most a fészekben ülő madárka. - A fészkem a fához tartozik, s mivel ez az otthonom, a tulajdonjog az enyém!Megérkezett Katica is. Hosszú repülés után itt akart megpihenni. De a nagy vitában, még pihenni sem lehetett:- Mi ez a hangoskodás?- nézett szemrehányóan az állatokra. Én szeretem ezt a fát, és hangya barátom is. Miért korlátoznánk bárkit is, ha épp szeret itt tartózkodni? Miért ne lehetne ez a fa mindenki fája?- Milyen igaz!- mondogatták az állatok- Ha mindenki fája lesz, véget ér a vita, és újra békesség lesz közöttük. Mégis csak jobb békességben élni...Mivel Mókus Pisti még mindig magáénak érezte a fát, úgy gondolta neki kell hát kijelentenie: - Legyen mától ez a fa mindenki fája! Úgy is lett. Attól a naptól kezdve, a faluvégi magas fa mindenki fája lett. Az állatok többé nem vitatkoztak, mert hiszen mindenkinek jutott hely bőven...
Ezeregy éjszaka - Csirkefogó és a tökfilkó
Csirkefogó és a tökfilkó Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.” A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat társára bízta, és a tökfilkó után baktatott. Amikor cimborája eltűnt a szamárral, megállt. A tökfilkó ráncigálta, de ő meg se moccant, úgyhogy az hátrafordult, és mikor a szamár helyett egy embert látott, kötőfékkel a nyakán, megkérdezte:„Ki vagy te?” A gazfickó így felelt: „Én a te szamarad vagyok; csodálatos az én történetem: volt egy anyám, erényes öreg nő; egyszer részegen jöttem haza. Ő csak ennyit mondott: »Édes fiam, bár éreznél bűnbánatot Alláh előtt - magasztaltassék a neve! - a te nagy bűnöd miatt!« De én fogtam egy botot és elvertem. Ekkor átkot mondott fejemre, és íme: Alláh - magasztal- tassék a neve! - szamárrá változtatott, és a te birtokodba juttatott a mai napig. Ma, úgy látszik, eszébe jutottam anyámnak, imádkozott értem, és Alláh visszaadta előbbi alakomat.” A tökfilkó felkiáltott: „Nincs másutt erő és nincs hatalom, csak a magasztos és fenséges Alláh kezében! Alláhra kérlek, testvérem, bocsásd meg nekem, amit ellened elkövettem, hogy nyargaltam rajtad, és egyéb munkát végeztettem veled.” Ezzel útjára engedte a csirkefogót, ő maga pedig hazament, az ijedelemtől és a szomorúságtól egészen kábultan. Felesége megkérdezte: „Mért vagy olyan levert, és hol van a szamár?” Ekkor elmondott mindent a feleségének, aki felkiáltott: „Jaj, hogy megver majd érte Alláh - magasztaltassék a neve! -, hogyan is dolgoztathattuk annyi időn át Ádámnak egy fiát!” És szorgalmasan osztogatta az alamizsnát, és buzgón imádkozott Alláhhoz bocsánatért. Férje pedig hosszú időn át munka nélkül maradt. Végre a felesége rászólt: „Meddig fogsz még itthon lebzselni dolog nélkül? Menj a piacra, végy egy szamarat, hogy dolgozhass vele.” Az ember kiment a piacra, hát az eladásra kínált állatok közt meglátta a régi szamarát. Mikor felismerte, odament hozzá, és ezt súgta a fülébe: „Jaj neked, te szerencsétlen! Megint berúgtál, és megütötted anyádat! Alláhra, én többet meg nem veszlek!” Ezzel...
József Attila - Hozzá
József Attila: Hozzá Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők takarják el!S ha várok rá... eltünik - a nap kel. Szíved? Óh! a szíved nem találom,Ez az én bús, szomorú halálom.Széttörnélek! - de kezemen bilincs:Meghalok érted, mert szíved az nincs. 1921. ápr. 10. {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Az őrágyhoz
Az őrágyhoz Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,És legyen első rang rangom az isten után;S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtvaSzűmből s akkoron is hajlik öledbe fejem;Hisz te az inségnek mikor éje boronga körűlem,S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál.Enyhet adál! az ölő vad kínok örömtelen ifjaLeggyönyörűbb álmit kebleden álmodozá. 1840. {loadposition szalag}  
Tolsztolj - A macskakölyök
A macskakölyök Igaz történet Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad? Megtaláltad? - De Vaszja nem felelt neki. Végre lekiáltott: - Megtaláltam. A mi macskánk... kölykei is vannak. Milyen csoda¬szépek, gyere ide hamar.Kátya hazaszaladt, tejet szerzett és elhozta a macskának.Öt kölyke volt a macskának. Mikor egy kicsit megnőttek, s kezdtek előbújni a sarokból, ahol a világra jöttek, a gyermekek kiválasztottak maguknak egy kicsi macskát - szürke volt a szőre, fehér a lábacskája - és hazavitték. A többit az édesanyjuk elajándékozta, de ez az egy meg-maradt nekik. A gyermekek etették, játszogattak vele, s lefektették maguk mellé az ágyba.Egyszer a gyermekek elmentek játszani az útra s magukkal vitték a kismacskát is.A szél szalmát mozgatott az úton, s a kismacska a szalmával játszadozott, és a gyermekek örültek neki. Aztán sóskát találtak az út mentén, elmentek sóskát szedegetni s elfelejtkeztek a kismacskáról.Hirtelen meghallották, hogy valaki ezt kiáltja: - Vissza! Visz-sza! - s látták, hogy egy vadász vágtat arra lovon, előtte két kutya - már meg is látták a kismacskát s el akarták kapni. A macskakölyök pedig, a kis buta, ahelyett, hogy elszaladt volna, a földhöz lapult, felpúposította hátát s nézte a kutyákat. Kátya megijedt a kutyáktól, kiabálni kezdett s elfutott előlük. De Vaszja lélekszakadva rohanni kezdett a kismacska felé s a kutyákkal egyszerre érkezett hozzá. A kutyák meg akarták fogni a macskát, de Vaszja hassal rávetette magát és eltakarta a kutyák elől.A vadász odaugrott és elzavarta a kutyákat, Vaszja pedig hazavitte a kismacskát, s többé nem vitte ki magával a mezőre. {loadposition szalag}

Magazin előfizetés