Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Grimm - A nagyapó és az unoka - Bunicul şi nepotul

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A nagyapó és az unoka

Koosán Ildikó fordítása

Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek. Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából. Látván, hogy már hova jutott az öreg a gyámoltalanságban a fia és a menye megundorodtak tőle. Nem ültek vele együtt az asztalhoz, hanem a kemence mellett egy sarokban terítettek neki.

 Attól a naptól kezdve, egy cserépedénybe kapott enni, de még annyit sem, hogy jól lakjon. Vágyakozva kereste az étellel bőven megrakott asztalt, szemei megteltek a keserűség könnyeivel. Egy napon a cserépedényt kiejtette remegő kezeiből, ami leesett és összetört. Mikor ezt a menye meglátta, azon nyomban jól összeszidta, de az öreg magába zárta a keserűséget és nem válaszolt. Csupán időről időre sóhajtott mélyeket.

” Na, ez már mindennél több!’ Mondta férjének az asszony. Vett a piacon néhány garasért egy fatálat, szegény öreg ettől kezdve csak fatálból ehetett.

És íme, egyszer estefelé, mikor mindannyian együtt ültek a szobában, velük volt a csaknem négy éves kedves unoka, aki játszani kezdett néhány deszkadarabbal

- Mit csinálsz te ott? –kérdezte az édesapja.

- Csinálok én is egy vájút, mondta a fiúcska, amiből anya és apa fog enni, amikor nem lesz erejük, épp úgy, mint a nagyapónak!

Mind a ketten hosszasan egymásra néztek, s a keserűségtől és a szégyentől sírva fakadtak. Hívták rögtön az öreget, hogy üljön az asztalhoz, ettől a naptól kezdve újra együtt étkeztek. Ha néha- néha előfordult, hogy az öreg kiborította az ételt, senki sem vette tőle rossz néven.

2017. április 28.

Bunicul şi nepotul

de Fraţii Grimm

A fost odată un bătrân împovărat de ani. Şi de bătrân ce era, privirea i se tulburase, auzul îi slăbise şi-i tremurau genunchii la orice mişcare. Când şedea la masă să mănânce, abia mai putea să ţină lingura în mână: vărsa ciorba pe masă, iar uneori îi scăpau chiar bucăturile din gură.

Şi văzând până unde ajunsese bătrânul cu nevolnicia, fiul şi noră-sa se umplură de scârbă. Nu-i mai aşezară să mănânce cu ei la masă, ci-l puseră într-un colţ, lângă vatră.

Şi din ziua aceea îi dădeau mâncarea într-o strachină de lut, şi nici măcar atât cât să se sature. Bătrânul căta cu jind la masa încărcată cu bucate, şi ochii lui lăcrimau de amărăciune.

Într-o zi, strachina de lut îi scăpă din mâinile cuprinse de tremur; căzu pe jos şi se făcu cioburi. Când văzu asta, nora apucă să-l certe de zor, dar bătrânul se închisese în amărăciunea lui şi nu scotea o vorbă. Din când în când, numai, scăpa câte-un oftat adânc.

"Asta e prea de tot!" îşi spuseră în sinea lor bărbatul şi nevasta. Şi-i cumpărară din târg o strachină de lemn, pe câteva părăluţe. Bietul bătrân trebui să mănânce de aici înainte doar din strachina de lemn.

Şi iată că odată, înspre seară, cum şedeau cu toţii în odaie, nepoţelul, să tot fi avut gâgâlicea de copil vreo patru anişori, începu a-şi face de joacă cu nişte scândurele.

– Ce faci tu acolo? îl întrebă taică-său.

– Fac şi eu o covăţică, îi răspunse copilaşul, din care să mănânce tata şi mama, când n-or mai fi în putere, ca bunicul!

Amândoi cătară mult timp unul la altul şi de amar şi de rusine îi podidi plânsul. Îl poftiră de îndată pe bătrân să se aşeze la masa lor şi, din ziua aceea, mâncară iarăşi cu toţii împreună. Şi din când în când se mai întâmpla ca bătrânul să verse din mancare, acum însă nu-l mai lua nimeni la rost…

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Image
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád!
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád! Elküldöm hozzád utoljára egyszer,fájó könnyező szíved gyógyítja érintésével.Homlokodra adjon búcsú csókotÖlelésével,lelked könnyítse meg. Hogy tudassa veled, rá már várnak az égiek.S küld maga helyett egy angyalt ki fogja reszkető kezed .Könnyes búcsút intett este féltő öleléssel.De tudnod kell!Ha nyílik majd előtted a...
2018-09-21
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - A három rest
Mátyás király és a három rest Mátyás király udvarában éldegélt három rest. Azok bizony olyan lusták voltak, hogy még enni is a lakájok adtak nekik. Egyszer Mátyás király megsokallotta a szörnyű nagy lustaságukat, meggyújtotta felettük a háztetőt. Megszólalt az egyik:- Ég a ház.- Majd kivitet belőle a király - mondta a másik. Megszólalt a harmadik:- Nem röstelltek...
2018-09-19
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Elégia
Elégia Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mintA mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? EndymionnalMeddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,Föltészi a sziklát hegy tetejére,...
2018-09-19
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Boszú
Boszú Kecses tavasz virúla;Vidám tekinteteBerkemnek kebelébeRózsákat űltete.  Mosolygtak a tavasznakBájgyermeki felém,S én bíbor bimbókatEnyelgve tördelém. De látta a leánykaKönnyelmű tettemet,S testvéreit boszúlva -Kitépte szívemet. Azóta létem árva,Kietlen pusztaság,Mint, melynek elraboltamDiszét, a rózsaág. Sopron, 1839. őszén {loadposition...
2018-09-19
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Engedj!
Orgovàn Irén - Engedj! Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül. Bántó szavak mik nékem fájnak,engedj vagy menj!Ez fáj már rég nekem. Tépted szívem ,martad lelkem.Elengedett két kezemAzt ígérted ,nem bántasz megS mégis viharként dúltál szívemben! Elmondtam már sokszor, még ha nem is látszik érzékeny lett lelkem.Rútul bánt...
2018-09-17
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Bakator
Titi Hajnalka - Bakator Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai...
2018-09-17
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - A játszótéren
Titi Hajnalka - A játszótéren Nyáridőben, kint a téren,Barátaim keresgéltem.Ki labdázna énvelem,Talán amott ők ketten? Jó is itt a játszótéren!A győztesnek nem jár érem,mégis minden csuda jó,éppen kedvünkre való! Gyere te is játszani,nem jó most bezárkózni!Van itt gyerek vagy három,Légy te is a barátom. {loadposition szalag}  
2018-09-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád!
Orgovàn Irén - Elküldöm hozzád! Elküldöm hozzád utoljára egyszer,fájó könnyező szíved gyógyítja érintésével.Homlokodra adjon búcsú csókotÖlelésével,lelked könnyítse meg. Hogy tudassa veled, rá már várnak az égiek.S küld maga helyett egy angyalt ki fogja reszkető kezed .Könnyes búcsút intett este féltő öleléssel.De tudnod kell!Ha nyílik majd előtted a fényes kapu ott fog majd várni. Szerelmes szível ,mint egykor rég !S tudd ,hogy akkor nem szakít el tőle már semmi.Hisz a lánc mi össze kötött még mindig egybe vanCsak nagyobb a távolság miatt.De te még mindig a rabja vagy! {loadposition mobil}
Mátyás király - A három rest
Mátyás király és a három rest Mátyás király udvarában éldegélt három rest. Azok bizony olyan lusták voltak, hogy még enni is a lakájok adtak nekik. Egyszer Mátyás király megsokallotta a szörnyű nagy lustaságukat, meggyújtotta felettük a háztetőt. Megszólalt az egyik:- Ég a ház.- Majd kivitet belőle a király - mondta a másik. Megszólalt a harmadik:- Nem röstelltek annyit beszélni?Így aztán mind a hárman bennégtek a házban. {loadposition szalag}  
Petőfi Sándor - Elégia
Elégia Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mintA mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? EndymionnalMeddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,Föltészi a sziklát hegy tetejére, Sysiph,Nem forog Ixion, Tantalnak szomja csillapszik:De hidegen marad a lánynak örökre szive.S érette, ah boldogtalan én, mindegyre hevülök,Keblem Vesta-tüzét nincsen eloltni erőm.Égj, szivem, hát, égj mint forró Hyperiona nyárnak,Melynek ölő sugarán gyönge virágcsa fonyad.Hervadok én is majd, s hervadván enyhre találok,Ha tovaszállt lelkem Lethe özönébe merűl.Dunavecse, 1841. június 22. {loadposition szalag}  
Petőfi Sándor - Boszú
Boszú Kecses tavasz virúla;Vidám tekinteteBerkemnek kebelébeRózsákat űltete.  Mosolygtak a tavasznakBájgyermeki felém,S én bíbor bimbókatEnyelgve tördelém. De látta a leánykaKönnyelmű tettemet,S testvéreit boszúlva -Kitépte szívemet. Azóta létem árva,Kietlen pusztaság,Mint, melynek elraboltamDiszét, a rózsaág. Sopron, 1839. őszén {loadposition szalag}  
Orgovàn Irén - Engedj!
Orgovàn Irén - Engedj! Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül. Bántó szavak mik nékem fájnak,engedj vagy menj!Ez fáj már rég nekem. Tépted szívem ,martad lelkem.Elengedett két kezemAzt ígérted ,nem bántasz megS mégis viharként dúltál szívemben! Elmondtam már sokszor, még ha nem is látszik érzékeny lett lelkem.Rútul bánt velem az élet.S bármilyen kemény a szívem,Ez még nekem is fáj. Szerettelek egyszer rég talán még most is,De!De mit teszel, lelkem romlásba vitte rég. Mosolyom mögött a legnagyobb fájdalom!Csak senkinek meg nem mutatom.Lassan eljön a vég érzem szüntelen.. S boldog leszek, mert többet nem érhet fájdalom.Inkább lennék magányos, szegény.Csak menj tőlem messze! Azt mondod szeretsz.Már rég nem érzem.Furcsa kötelék mi összeköt minket régen.Nem szerelem, sem tisztelet,Nem megbecsülés, mert azt már rég nem kapok én! Talán a magány mitől félsz?Amiért nem engedsz rég.Értsd meg kérlek, nem köt minket egymáshoz már semmi. Rég kihunytak szemeinkből a fények, mikor egymás karjába zárva, gyúltak lángra.Nem szerelem amit most érzek.Szánalom ,düh, és méreg. Boldog voltam, mikor mindig láttalak, hangodtól dobbant szívem újra meg újra!S éreztem, hogy újra élek.De ez már csak a múlt s fordult a világ!Kínlódás minden nap , amit veled élek át. Úgy szeretnék boldog lenni ,veled mint régen!De megváltoztál, nem olyan vagy mint régen.Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül.Enged kezem kérlek.S hadd éljem nélküled, meggyötört életem. {loadposition mobil}
Titi Hajnalka - Bakator
Titi Hajnalka - Bakator Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai császárnak is készítettek megrendelésre az 1870-es években. Nem mindenki ismerhette e csodát, az emberek nagy része csak azt tudta, hogy itt terem a legfinomabb bor, az egész földkerekségen, holott ami igazán finommá tette, maga a csodaszőlő, amit a helyiek egyszerűen csak Bakatornak hívtak. A legöregebbek pedig, hűen őrizték a titkot és vártak, hogy egy napon tovább adhassák az arra érdemeseknek. Az idő azonban csak telt, és egyre csak telt; a szőlészeti iskola már rég nem működött, az öregek pedig csak haltak egymás után. Új világ jött: a fiatalok nem hittek már a szőlő erejében, sőt még a csodákban sem, Bakatorról pedig szépen, lassan mindenki megfeledkezett. János bácsi is hiába várta az arra érdemes embert, meg nem érkezett. „ Bakar, terem ha akar!”-morogta a bajusza alatt, nem értette már miért is mondták ezt a régiek, hiszen ha senki sem viseli gondját, hiába akarna! Ezért aztán, hogy bele ne betegedjen a bánatba, minden nap kisétált a dűlőre, mélyen belesóhajtott a levegőbe, penderített egyet a bajszán, s nézve a már- már kipusztult, alig lélegző tőkéket így szólt:- Mi is lesz veletek?! Mi is lesz veletek?!Reszkető vén kezei féltőn simították meg ezek közül is a legsilányabbat:-Bárcsak segíthetnék Bakator!Amint így sóhajtozik búslakodásában, egyszer csak egy hangot hall a háta mögül:- Hát maga meg kihez beszél, öreg apám?! Az öreg megfordult. Egy nyolc éves fiúcska állt előtte, orcája olyan szutykos volt, mint aki hét napja nem mosdott! Ámde a szemei kedves, kíváncsi őszinteséggel ragyogtak ki a szutyok mögül.- Ami azt illeti nem magamban beszélek, még ha bolondnak is látszom, fiam! A szőlőtőkék az én kedveseim, valamikor értették minden szavam! De mióta emberi kéz nem gondozza őket, s tündérek áldása nem érinti szemeiket, nem válaszolnak bármit is mondok.- Hát akkor, maga is beszél hozzájuk? Én is szoktam! Minden nap kijövök ide, és azt játszom: nagy úr vagyok! Az enyém a legnagyobb szőlőültetvény a...
Titi Hajnalka - A játszótéren
Titi Hajnalka - A játszótéren Nyáridőben, kint a téren,Barátaim keresgéltem.Ki labdázna énvelem,Talán amott ők ketten? Jó is itt a játszótéren!A győztesnek nem jár érem,mégis minden csuda jó,éppen kedvünkre való! Gyere te is játszani,nem jó most bezárkózni!Van itt gyerek vagy három,Légy te is a barátom. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés