Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Móra Ferenc - Három nagy úr

 Három nagy úr

Telt-múlt az idő a malajdoki kastélyban, s úgy összeszoktunk mink Tamás úrral, hogy akármerre került-fordult, engem is mindig magával vezetett.

- Úgy nézem, kis szolgám - támaszkodott a vállamra -, te leszel már az én unokám ezután, öreg ember vagyok már én, közel a napáldozatom, vagy látom többet az én bécsi kis unokáimat, vagy se.

Meglátta pedig, hamarább, mint gondolta volna. Egy délután minden híradás nélkül váratlanul hazaérkezett Gáspár úr. Mégpedig nem is egyedül állított be az üveges tornácra, ahol Tamás úr a nagy karosszékben eresztgette a kövér füstmacskákat a nagy hasú tajtékpipából, hanem harmadmagával. Az egyik kezét is egy kis fiúcska fogta, meg a másikat is.

- Hazahoztam a bécsi legényeket, édesapám - csókolt kezet Gáspár úr az öreg Malajdokinak. ‑ De vissza sem viszem ám többet őket. Elég volt a bécsi módiból, magyar gyerekeket akarok belőlük nevelni.

Szó ki nem mondhatja, mekkora volt az öregúr öröme, ahogy az unokáit az ölébe kapta. Hol az egyiket, hol a másikat szorította magához.

- Csak az a baj - nevetett boldogan -, hogy meg nem tudlak különböztetni benneteket egymás­tól, olyan egyformák vagytok.

Magam is úgy eltátottam rájuk a számat csudálkozásomban, hogy majd kiesett rajta a fejem. Nemcsak a kék bársonyruhájuk, nyalka piros csizmájuk volt egészen egyforma, hanem a növésük, a fehér orcájuk, a nevető kék szemük, a szőke selyemhajuk is. De még a hangjuk közt se lehetett különbséget tenni, ahogy megszólaltak:

- Én vagyok a Petykó!

- Én vagyok a Matykó!

No, nem telt bele három nap se, mikor sötétben is meg tudtam volna mondani, kettőjük közül melyik az egyik, melyik a másik. Aki a nagyapó poharát eltörte, az Matykó volt; aki magára vállalta, az Petykó volt. Aki a pávák farkát kiszaggatta, Matykó volt; aki a szivárványos tollakat szétosztogatta a szegény jobbágygyerekeknek, az Petykó volt. Aki a hopmester úr ágyába sündisznót dugott, az Matykó volt; aki még a kisbéresnek is megemelte a süvegét, az Petykó volt. S aki soha énmellettem úgy el nem ment, hogy oldalba ne könyökölt volna, vagy a lábamra rá ne hágott volna, vagy legalábbis a nyelvét rám ne öltötte volna, az megint csak Matykó volt; s aki soha anélkül hozzám nem ért, hogy meg ne simogatott volna, vagy a kezem meg ne szorította volna, vagy legalább a lenvirágszemével rám ne mosolygott volna, az mindig Petykó volt.

- Ne sírj, kis Dióbél - vigasztalt olyankor, mikor Matykó valami csintalansággal kibuggyan­totta a szememből a könnyet -, majd szólok én édesapának, hogy ezt a rossz Matykót kergesse el a háztól hörcsögnek.

Semmivel a világon Matykót meg nem lehetett ijeszteni, csak ezzel. Gáspár úr szokta neki mondogatni, ha nagyon fölbosszantotta:

- Megállj, gézengúz, ha mindig kötözködsz, egyszer kicsaplak a falu végére hörcsögnek, pedig akkor Tilinkó bográcsába kerülsz!

Ilyenkor Matykó visított, mint akit nyúznak, s még ha megbékült is, idegenkedve nézett az apjára. Petykó mindig úgy törleszkedett hozzá, mint egy csengettyűs bárányka, Matykó mindig vádaskodott, mint egy farkasfiók. Egyetlen teremtett lélek volt, akihez igazán hozzáédesedett: a nagyapja. Annak néha még szót is fogadott a reggeli sétáinkon.

Mind a hárman nagyon szerettük ezeket a sétákat, mert ilyenkor Tamás úr mindig figurázott velünk.

- Fogadjunk, hékám - ütött egyszer a vállamra, mikor nagyon belefáradtam már a futkározásba -, hogy tebelőled se lesz soha kengyelfutó.

- Nem is akarok én az lenni - kaptam föl a fejemet.

- Hát pedig az a jó mesterség, mert a kengyelfutónak sose kell patkoltatni a lovát. De mi szeretnél lenni, te Dióbél, ha még kengyelfutó se?

- Én nagy úr akarok lenni - böktem ki a szívem szándékát.

Tamás úr elfüttyentette magát, és Petykó felé fordult:

- Hát te, gyerekem?

- Én se leszek kisebb Dióbélnél - mosolyodott el szelíden Petykó.

Matykót már kérdezni se kellett, ő kérdezetten is megvallotta, hogy egymaga akkora úr lesz, mint mi ketten együttvéve.

- Hát az se rossz mesterség, csak hozzáfogni nehéz - sodorgatta Tamás úr a bajuszát.

De erre már az ökörszem is elnevette magát a tüskebokrok közt.

- Csivi-csuvi-csivi-csitt! - csattogott csúfolódva. - Ugyan mi nehéz volna az uraságban?

No, nekünk nem volt nevethetnékünk. Szinte szédelegtünk, úgy gyötört bennünket a szomjúság. Alig vártuk, hogy a nagy csengettyűkörtefa alá érjünk. Nincs több olyan szomjú­ságoltó a világon, mint annak a termése.

Azám, csakhogy a nagy körtefa nagyon fösvényen fizetett azon a nyáron. Csupán egy körte volt rajta, az is a leghegyében, ott is éppen akkor akarta neki pártját fogni egy sárgarigó. Már éppen le akarta csekkenteni a szárát, már az ollóját is szétnyitotta, alig bírtuk elhessegetni.

- Nagy úr a bíró - hordta el ijedten a sárga dolmányát a körtekóstoló madár.

- No, nagy urak - nevette el magát Tamás úr -, hadd látom, melyikteké lesz a körte! Ki nem restell érte fahegybe mászni?

Matykó már akkor fönt volt a fél lábával, de erre a szóra egyszerre lehuppant.

- Én vagyok a legöregebb, én csak nem mászhatok föl érte? - mondta nagy kevélyen.

- Én meg nem szeretem a körtét - jutott eszébe Petykónak nagy hirtelen, pedig a szemét le nem tudta venni róla. - Menjen érte Dióbél, ő a legkisebb.

Hát én mókusnak elmehettem volna, olyan mászómester voltam, de most nagy úr létemre egyszerre elfelejtettem a tudományomat.

- Veressük le a csősszel! - ragyogott fel az arcom.

- Azám, de ki hívja ide nagy uramék közül? - mosolygott Tamás úr.

- Menjen Petykó!

- Eredj te!

- Szaladjon érte Dióbél!

- Nem úgy lesz az - tett igazságot Tamás úr -, elmentek érte mind a hárman. Akkor egyikteknek az uraságán se esik csorba.

El is mentünk mi, vissza is jöttünk a csősszel együtt - de akkorára nem maradt egyéb a csengettyűkörtéből, csak a szép sárga-piros haja. Tamás úr éppen akkor csattantotta be a bicskáját, s ránk hunyorgott a bozontos szemöldöke alól.

- De már látom, mégiscsak én vagyok a legnagyobb úr köztetek, mert az a legnagyobb úr, lelkeim, aki nem szorul szolgára.

Ekkor hallottam én először ezt a nagy igazságot, de nem nagyon hittem, nem is nagyon értettem. Sok nyomorúságon kellett addig átesnem, míg az élet megtanított rá.

Arany László - A vadgalamb és a szarka
Zagyi G.Ilona - lll. rész Ciripke ajándéka

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. február 26. péntek

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/

Grafika
Kedvenc mesejelenetek

Ha itt az oldalainkon olvasgatás közben megtetszett egy részlet és szívesen látnád a szobád falán, ne habozz szólni, mi megrajzoljuk!

Szórakozás
Dió Magazin

Gyere és olvasd el a legújabb számunkat! Sok mese, vers és még több ismeretterjesztő olvasmány

Szobai dísz
Poszter mesehősökből

Válaszd ki kedvenc részedet egy meséből és mi megrajzoljuk neked! A végeredmény, akár poszter is lehet, amit nyomtatva szállítunk neked.

previous arrow
next arrow
PlayPause
previous arrownext arrow
Shadow
Slider
Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.

Címkék

Mese versek Gyerekversek Benedek Elek Állatmesék Arany János Weöres Sándor tanmese Grimm mese Monda Mátyás király Grimm mesék Petőfi Sándor Babits Mihály Titi Hajnalka szerelmes versek Hans Christian Andersen zsengék Csák Gyöngyi királyos mese kortárs mese Ady Endre Orosz mese Afrikai mese Kínai tanmese Kínai mese Aiszóposz meséi Arany László Móricz Zsigmond szegény ember Lev Nyikolajevics Tolsztoj Pósa Lajos Népmese karácsony Orgovàn Irén Léda asszony zsoltárai Tolsztoj Arab mesék Charles és Mary Lamb királykisasszony Ezeregyéjszaka meséi szegénylegény állatok Román népmese tündérek Móra Ferenc La Fontaine meséi Tamkó Sirató Károly legenda Zagyi G.Ilona Vörösmarty Mihály Rege farkas József Attila (1905-1937) királyfi La Fontaine király Vörösmarti Mihály Litván mese Galambos Berni ballada Román mese Domahidi Klára Vajda János A Magyar ugaron Télapó egér elefánt Vietnami mese katona boszorkányos oroszlán ördög Róka Karácsonyi vers Doktor Dolittle istenes versek vers bíró Kellár F. János Immánuel lány mítosz Szabó Ina forradalmi vers hiéna teremtés-történetek Charles Dickens Alekszandr Szergejevics Puskin Görög mese kisgyerek sakál Puskin mesék Twist Olivér vár G. Joó Katalin Juhász hold királylány Kisebb költemények cica kakas Ódák béka Őszi vers Hugh Lofting ezeregy éjszaka gazdag ember róka sün Koosán Ildikó szellem Istenes mese fiú favágó Nyírfalvi Károly pap Sás Károly kutya Petőfi Sándor versek Arany János versek Sás Károly versek József Attila Lírai költemények József Attila versek bárány Görög népmesék Egri László Mester Györgyi csizmadia advent macska fösvény Bódai-Soós Judit Egri László vers forrás malac cigány leopárd Télapós mese hattyú Litván mesék szamár sárkány tyúk pásztor újévi vers medve Görög istenek tűzes hazafias vers tündér molnár paraszt ember húsvéti versek István király holló télapós vers veréb madár görög istenek hegedű grófkisasszony kanász krokodil tűzoltós gyerek Ének a porban iskola héja szivárvány gólya hun haza hajdina Idyll manó elefntos mese bagoly kígyó Zeusz mikulás vers Királyfi haramia kecske Toldi Miklós Mikulás mese tavasz halász anyus mese anya versek évszakok táltos Isten 1906 hazug ember cicás zsiráf fűzfa Viharjelek élet bolond aratás mókus rss Was Albert bűbájos ökrök párduc Jupiter Mondóka bika Krisztus síp Domonkos Jolán galamb nyuszi mesés vers Barlang baba mese alatató vonat kard zene farsang tehén Kossuth Lajos antilop bolha Zola tök kalóz hírcsatorna nyár verses videó diák mese bojtár vadász Héra Vietnámi mese szellő teknős idő szarka halak sas fülemüle karácsonyi történet lánnykérős apa vers Mennyből az angyal Koosá Ildikó óriás bogár gróf kaméleon hóember Egyházpolitika huszár A Tisza-parton bohóc paraszt mese varázsló Juno Mészöly Miklós virágos mesék kutyus Tanmese fars Román népmesék