Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Mezopotámiai teremtéstörténet

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Gilgames teremtés

Első tábla

Midőn fönn az ég nevetlen
s alant a föld szintazonképp;
Apszu, az ős-kezdet, minden
dolgok teremtője-atyja
s Mummu-Tiámat ősanyánk még
vizeikkel egybemosódtak;
nem volt szárazföld se, láp se,
s egyike sem az isteneknek;
név nélkül szunnyadott a sors is,
betöltetlen várt a végzet -
Apszu s Mummu-Tiámat akkor
isteneket nemzettek s szültek:
szülték Lahmut s Lahamut.
Teltek az idők, múltak az idők
s e kettőt még dicsőbben követé
Ansar isten s Kisar istennő.

Nap napra gyűlt, év évre gyűlt,
sokasodtak a napok, gyarapodtak az évek
s egyszer már kettejük fia,
Anu is atyáihoz nőtt föl.
Nemzője, Ansar, saját képére
alkotá őt, gyönyörűséggel.

Anu meg Nudimmudot nemzé,
ki büszkébb volt atyáinál is:
mert okosságban és erőben
vitézségben párja nem termett!
Hatalmasabb volt nagyapjánál,
hatalmasabb volt Ansarnál is;
akkora hős, olyan erős,
mint Nudimmud, egy sem akadt -
nőtt noha még testvére számos!

Ezek az isten-gyermekek
egy-csapatba egyesültek;
csúfolták Tiámatot, kinevették,
s amint té-s tovarohangáltak,
csúfolkodva elrontották a kedvét:
addig-meddig, hogy ereje megtört,
trónja megingott...

Dúlt-fúlt Apszu, búsult Apszu;
Tiámat szíve megvonaglott;
Mummu dühhel en-csípőjére ütött;
rossz kezdet rosszabb folytatást szült:
viszály készült az istenek között...

Apszu, a nagy istenek őse,
ekként szólott Mummuhoz akkor:
"Szívem öröme, Mummu, követem te!
Készülődj útra, megyünk Tiámathoz!"

Jó szaporán útnak eredtek
s érkezve Tiámat elébe,
térdet és főt hajtottak s azonnyomban
az isten-gyermekek
ügyére fordították a beszédet.

Szóra nyitva száját, imígyen
szólott Apszu a Ragyogóhoz:
"Simaképű semmirekellők
szakálltalan, bajusztalan  
serege zavarja meg álmomat
s nappalaim nyugalmát elrabolja.
Gúzst készítek lábukra-kezükre,
gúzst készítek szilaj lelkükre,
hogy legyen tőlük nyugovásom!"

Hallván Tiámat e beszédet,
haragra gyúl és iszonyúat
kiált s a kiáltással együtt
gonosz terv szakad ki belőle:
"Mit?!... Pusztítsuk el, amit teremtettünk?
Ámbár igaz... Mi mást tehetnénk?
Gúzsba velük, rontást fejükre,
hogy megkötve-igézve, moccanatlan
nyögjék ősi hatalmuk erejét!"

Szól Mummu is, szólván szól Apszuhoz,
a dühöngőnek rossz tanácsot készít:
"Menj hát a sötét úton járók ellen!
Nappal akkor majd lészen nyugodalmad
s éjszakáid álmát se bántja senki!"
Hallván ezt Apszu, arca fölsugárzott:
előbb is már komisz sorsot szánt fiainak, az isteneknek.
Ölébe kapta Mummut, becézgette, csókolgatta őt a tanácsért.
Visszatérvén, gyűjti maga köré
elsőszülötteit és elmeséli
mind a Tiámatnál történteket.
Le-föl futkosnak a nagy istenek - kiabálnak, veszekednek,
majd elcsöndesűlve leülnek, rosszkedvűen.
Éa, a bölcsességben erős, a hatalmas,
az okos Éa, a mindent tudó,
a gonosz szándéknak ellene szólott
s varázskört vont Apszu s Mummu köré.
Apszura álmot öntött s víz mélyére
süllyesztette az álomba-zuhantat.
Midőn Apszu már álomban elázott:
tanácsadója, Mummu is
erőtelen, megmozdulni se bír.
Mummu férfi-tagját akkor lemetszi,
jogarát, koronáját elragadja
és en-magát díszíti föl velük.
Lenyűgözvén Apszut, agyonütte,
Mummut pedig megkötözte, reátérdelt.
Apszu tengerén ütött tanyát;
Mummu rabszíjjon, kényére Éának.
Legyűrte ellenségeit, agyonütötte,
vizek mély fenekén fékentartá -
ő maga meg, csillapult szívvel,
pihenni dőlt palota-termében.
Apszunak nevezte el palotáját -
a szent fáklya ennek szívében állott!
Ünnepet ült Éa és Lahamu,
a hős isten s gyönge arája,
ünnepet ült a Sors házában,
a Rendelések csarnokában,
s lakoma múltán ágyba térve
nemzik az istenek eszét,
a bölcsek bölcsét: Mardukot.
A tenger mélyén, az Apszu szívében,
nemzik az istenek eszét,
a bölcsek bölcsét: Mardukot.
Éa volt a nemző-anyja.
Egy isten-asszony melléből szopott
s dajkálója félelemtelen szívvel
nevelte föl.
Termete ékes, pillantása éles,
tartása szálfa - maga méltó uralkodásra.

Midőn Éa, nemző-atyja reánéz,
örvend és ujjong - megdobog a szíve.
Tökéletesnek teremté őt, kétfejűnek;
méltóságban mindenki mást felülmúl;
tagjai tündöklőbbek az elégnél;
alig-felfoghatók, hozzá-nem-férhetőek.
Szeme négy és füle is négy vala,
szájából lángos tűz csapott elő;
négy füllel fülelt, négy szemmel tekintett -
mindent látott és mindent hallott.
Sudárabb a nagy isteneknél, soraikból fejjel kimagaslik:
tagjai fönségesen nőttek, másokéinál ékesebben.
"Miféle sarj, kinek a magva ez? Miféle sarj, kinek a magva ez?
Az Ifjú Napnak, a Tavaszi Napnak, az Istenek Napjának sarja ő!
Kicsiny fiam! Édes mézem! Kicsiny fiam! Lobogó vérem!
Fiam, te Nap, fényességes! Ég tűző Napja, fenséges!
Tíz Isten fényessége rajta, bővelkedik
dicsősséggel; félelem parazsa rajta,
ijeszt rettenetességgel."

Nemzé akkor Anu a négy szelet
s megteremté a forgószelet is.
Tiámatot hogy bolygatnák, folyókat
rendelt folyni, sebes sodrással.
Az istenek, miként ostromban, szenvedtek
és jajveszékeltek, szívük megtelt gonoszsággal,
Tiámathoz így kiáltoztak:
"Midőn Apszut, szeretődet eloltá,
meg nem bosszultad holtát, félreálltál.
Midőn Anu a négy szelet teremté,
szíve remegett. Ó, jaj már minékünk!
Apszu sorsát, ágyasodét
és Mummuét, kiket legyőzött,
vedd eszedbe! Már egyedül vagy!
S elpihentél, lelkünket veszni hagyván.
Bennünket bizony nem szeretsz te!
Mi belső részeink remegnek, mi szemeink
vértől vakulnak!
Támadj föl hát, kelj harcra, bírd le őt,
győzd meg, pusztítsd el; törd, mint tomboló szél!"

Hallván Tiámat szájuk szózatát, kegyetlen
tervet szakított szívéből.
"Okos tanácsot adok valóban! Szörnyet, sokfélét,
teremtek s készítvén szörnyű hadat, hadd harcolok hát!
Az istenek, a menny közepetáján, meglapulva
reszkessenek a hírtől: harcra kelek s iszonyú
fegyverekkel sujtok le ádáz ellenségeimre!"

Sereglenek az isten-sarjak Tiámat köré;
járnak-kelnek nagy haraggal, tervet-tervre szőnek;
hadat készítve csapatokba verődnek;
gerjedezve, acsarkodva veszedelmet szítanak.
A Mélység Anyja, Mindenek Szülője,
rettentő bajvívó-fegyverek gyanánt órjás-testű
kígyókat szült, hegyes fogúakat, kegyetlenül
őrölő állkapcsúakat s méreggel tölté
testüket vér helyett... Bősz sárkányokat is
költött a tenger iszapjából, szörny-taréjú
iszony-lehelőket, miket ha fölugorni
lát az élő vagy állani meredten -
az ijedségtől szörnyet hal legottan!
Basmukat, lahamukat, veszett kígyókat,
skorpió-embereket, vérivó kutyákat, jeges viharokat,
dühöngő orkánokat, halpikkejű férfiakat s bikákat,
akik a harcban könyörtelenek,
félelmet-nem-ismerők, győzhetetlen
fortélyúak - szám szerint tizenegyet
e furcsa szörny-nemekből létrehívott.
Azután a hadba verődött
istenfiak közül elsőszülöttjét,
Kingut, vezéri rangra emelé:
a seregek élén vonúlást, a csapatok irányítását,
a jeladást fölemelt karddal, a harcra riasztó kiáltást,
a csaták legfőbb vezetését
reábízta - dombhátraj állítván őt.
"Fölkentelek s állítottalak, ímé, vezérül istenek fölé!

Az uralkodás minden eszközét, hős Kingu, a kezedbe adtam!
Fönséges légy, kegyesem, választottam!
Anunnakik fennen dicsérjenek!"
Átadta néki a sorstáblákat, mellére erősítvén szíjjal őket.
"Parancsod légyen megváltozhatatlan, kijelentésed
kőszálként megálljon!"

Így lőn Kingu választott tanusága
isten-sorsokat kötni-oldani emelé Tiámat elsőszülöttjét,
Szólott az istenekhez: "Szavatok
nyugtassa meg a nyugtalan tüzet!"
Azok pedig hozsánnázva feleltek:
"Dicsőség néked! Harcban fenséges légy!
Reszkessen a dalmahodó Erőszak!"

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba...
2018-10-16
Hans Christian Andersen...
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még...
2018-10-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt...
2018-10-15
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek...
2018-10-15
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia...
2018-10-12
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és...
2018-10-11
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban...
2018-10-11
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai...
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még ilyet:Pöffeszkedő úri népek,Most mind pizsamába lépked! {loadposition mobil} A szerző profilja
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt;lobog a vászon, süt a nap:én leszek a legboldogabb! Ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után;csipője karcsu, keble dús:csupa egészség, csupa hús. 1907-1908 {loadposition szalag}
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek olyan soványak, hogy már csak a bőr tartja őket össze!- Nincs mit tennem, uram! Nekem mindennap három kenyeret kell az asztalra tennem.- Hát aztán, minek kendnek az a három kenyér?- Ebből egyet kölcsönadok, egyet adósságba, egyből meg én élek a feleségemmel.- Hát, ezt meg hogy értsem? - kérdezte a király.- Kölcsön adok egyet a fiamnak, hogy majd ha megöregszem, s nem tudok dolgozni, akkor ő is tartson el engem. Egy kenyeret a szüleimnek adok, hálából, hogy felneveltek. A harmadik kenyérből meg én élek, a feleségemmel.Tetszett a beszéd a királynak. Mindjárt meg is kérdezte a gazda nevét, aztán otthagyta, továbbállt, s elment a hatökrös gazdához.- Gazduram, mért nem ad kölcsön két ökröt annak a szegény szomszédjának, amíg azt a kicsi földecskéjét felszántja?- Elment az úrnak az esze?! Hogy az én drága jószágaimat odaadjam annak a kódusnak? Tudja az úr, hogy van a mondás? „Kaparj kurta, neked is jut!” Dolgozzon a szomszéd, majd neki is lesz hat ökre.Mátyás meghallgatta ezt a gonosz beszédet, aztán otthagyta a gazdát. Térült, fordult, s egykettőre Budára érkezett. Nemsokára fullajtárt szalasztott a szegény gazdához: Adja el a teheneit, s minden pénzt, amit kap értük, verje kutyákba! Vasárnap reggel Budán kutyavásár lesz, s a király parancsára vigye fel őket, s adja el!Nem gondolkodott sokat a szegényember, eladta a két hitvány tehénkét, s ami kis pénzt kapott, kutyákba fektette. Ahány hitvány, büdös, bolhás ebet talált a környéken, egy szíjra ráfűzte, s szép lassan feleregélt Budára.Vasárnap hajnalban fel is érkezett a piac sarkába, a király nagy kutyaugatásra, lármára ébredt. Kihajolt az ablakon, s hát látta, hogy megérkezett az ő embere.Akkor, mindjárt leszalasztott egy szolgát, felhívta magához a szegényembert. Egy másik szolgát is leszalasztott, s annak azt mondta, hogy vigyázzon a drága portékára, amíg ő szót vált ezzel az emberrel!Akkor azt mondta a király a gazdának:- Gazduram! Jól tette, hogy hallgatott rám....
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia nagyon okos, és szinte bizonyos volt benne, hogy az öreg szomszédja lopta meg. Han Fei Zi {loadposition szalag}
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.Őhelyette Petykó szólalt meg:- Hát énvelem mi lesz, édesapám?- Te itt maradsz mellettem, mert te vagy minden örömöm és büszkeségem. Teneked meg Dióbélnek tanítót hozatok a kastélyba.Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle hegyéig. A szelíd, félénk gyerek kihúzta magát, és odaállt az apja elé.- Édesapám, tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek - csengett a hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtől.Már akkor ott is állt mellette, és akármilyen durcásan vonogatta a vállát Matykó, átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a kis uraságaim mellett, mint a vadalmahajtás a rózsabokrok közt.- Nekem mindegy - vont vállat Gáspár úr komoran -, akkor elmehettek mind a hárman.Aztán magunkra hagyott bennünket, de előbb olyan melegen szorította a szívére Petykót, mintha ki se akarná többet ereszteni a karjából.- Drága jó fiam - csókolgatta a kipirult orcáját -, maradj mindig ilyennek.Nekem is nyomott egy barackot a fejem búbjára: - Álmodj szépeket, kis Dióbél - hanem Matykóhoz nem volt egy szava se. Úgy tett, mintha nem is látná.Ahogy kifelé indult a szobából, Matykó rántott egyet magán, mintha utána akarna szaladni, de aztán fölvágta a fejét, mint a dacos csikó, és bement a gyerekszobába. Kisvártatva már olyan vígan fütyörészett, mintha sárgarigók iskolájába készülne.Hanem azért nehezen ment az elalvás azon az éjszakán mind a hármunknak. A két testvér valahogy mégiscsak álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam a szememet, csak kipattant az mindig. Forgottam előre-hátra, odabújtam a jó hideg falhoz, fejemre húztam a vánkos sarkát: mind nem ért az semmit.„Hátha odakint röpködnek az álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.Csodaszép nyáréj volt,...
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban élhetnének.Éltek itt kis elefántok jó páran, akik nagyon ügyesen mozogtak már apró korukban a porondon, kivéve egyet Péterkét, ő mindegyiknél idétlenkébb volt. Egy darabig tűrte az idomár, reménykedett benne, hogy ideiglenes a dolog, azonban a kis elefánt nem fejlődött jó irányba. Szegényke járni is nehezen tanult meg, lábacskái egymásban botladoztak, még az akadálymentes terepen is. Így nevezték el Kétballábas Péterkének.Bizony elefánt mama kezdett aggódni. Hiszen csak annyi dolga lett volna, hogy szépen végigsétáljon a többi kis elefánttal a porondon, s amikor az idomár köröz a pálcájával, forogjon egyet és kész. Ezt még az óvodás elefántok is megtudták csinálni. De Péterke lábai mindig összegabalyodtak forgáskor, és elesett. Márpedig a hasznavehetetlen állatokat, az állatkertbe száműzik! Ez így volt mindig is a cirkuszban.- Mi lesz veled kicsikém?- sóhajtozott elefánt mama, s ormányával végig simította a fejét- Ha elvisznek tőlünk, nem élem túl!- Mindent megtettem mama, mégsem tudok jobb lenni...- felelte Péterke.Akkor este már maga sem hitte, hogy maradhat. Lehetetlen betegyék a műsorba, annyira nem ment neki a dolog. Lefeküdt a puha szalmára, a csillagokra nézett, és arra gondolt, vajon az állatkertben fogja látni a csillagokat? Mert az kicsit olyan lenne, mintha otthon lenne... Biztosan enyhítene a bánatán valamelyest. Egyszer csak a könnyei hullani kezdtek, és a csillagok elhomályosodtak.- Hát te miért sírsz?- rezzent össze egy hangra. Felnézett. Jancsi bohóc állt előtte.- Hát csak azért,- szipogta- mert akárhogy igyekszem, csak esek- bukok, nem tudok úgy táncolni, ahogyan a többiek.- Ó, hát csak ennyi a baj? Én is sokat esek- bukok a műsorban, és fellépek! Lehet, hogy rossz csapatban vagy! Mi lenne, ha velem lépnél fel? Mennyivel viccesebb lenne az előadásom, ha lenne egy csetlő- botló kis elefánt mellettem!- mosolygott rá biztatóan. Mindjárt felcsillant Péterke szeme:- Tényleg vicces lenne! Boldogan fellépnék veled Jancsi bohóc!-...

Magazin előfizetés