Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Mezopotámiai teremtéstörténet

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Tartalomjegyzék

Gilgames teremtés

Első tábla

Midőn fönn az ég nevetlen
s alant a föld szintazonképp;
Apszu, az ős-kezdet, minden
dolgok teremtője-atyja
s Mummu-Tiámat ősanyánk még
vizeikkel egybemosódtak;
nem volt szárazföld se, láp se,
s egyike sem az isteneknek;
név nélkül szunnyadott a sors is,
betöltetlen várt a végzet -
Apszu s Mummu-Tiámat akkor
isteneket nemzettek s szültek:
szülték Lahmut s Lahamut.
Teltek az idők, múltak az idők
s e kettőt még dicsőbben követé
Ansar isten s Kisar istennő.

Nap napra gyűlt, év évre gyűlt,
sokasodtak a napok, gyarapodtak az évek
s egyszer már kettejük fia,
Anu is atyáihoz nőtt föl.
Nemzője, Ansar, saját képére
alkotá őt, gyönyörűséggel.

Anu meg Nudimmudot nemzé,
ki büszkébb volt atyáinál is:
mert okosságban és erőben
vitézségben párja nem termett!
Hatalmasabb volt nagyapjánál,
hatalmasabb volt Ansarnál is;
akkora hős, olyan erős,
mint Nudimmud, egy sem akadt -
nőtt noha még testvére számos!

Ezek az isten-gyermekek
egy-csapatba egyesültek;
csúfolták Tiámatot, kinevették,
s amint té-s tovarohangáltak,
csúfolkodva elrontották a kedvét:
addig-meddig, hogy ereje megtört,
trónja megingott...

Dúlt-fúlt Apszu, búsult Apszu;
Tiámat szíve megvonaglott;
Mummu dühhel en-csípőjére ütött;
rossz kezdet rosszabb folytatást szült:
viszály készült az istenek között...

Apszu, a nagy istenek őse,
ekként szólott Mummuhoz akkor:
"Szívem öröme, Mummu, követem te!
Készülődj útra, megyünk Tiámathoz!"

Jó szaporán útnak eredtek
s érkezve Tiámat elébe,
térdet és főt hajtottak s azonnyomban
az isten-gyermekek
ügyére fordították a beszédet.

Szóra nyitva száját, imígyen
szólott Apszu a Ragyogóhoz:
"Simaképű semmirekellők
szakálltalan, bajusztalan  
serege zavarja meg álmomat
s nappalaim nyugalmát elrabolja.
Gúzst készítek lábukra-kezükre,
gúzst készítek szilaj lelkükre,
hogy legyen tőlük nyugovásom!"

Hallván Tiámat e beszédet,
haragra gyúl és iszonyúat
kiált s a kiáltással együtt
gonosz terv szakad ki belőle:
"Mit?!... Pusztítsuk el, amit teremtettünk?
Ámbár igaz... Mi mást tehetnénk?
Gúzsba velük, rontást fejükre,
hogy megkötve-igézve, moccanatlan
nyögjék ősi hatalmuk erejét!"

Szól Mummu is, szólván szól Apszuhoz,
a dühöngőnek rossz tanácsot készít:
"Menj hát a sötét úton járók ellen!
Nappal akkor majd lészen nyugodalmad
s éjszakáid álmát se bántja senki!"
Hallván ezt Apszu, arca fölsugárzott:
előbb is már komisz sorsot szánt fiainak, az isteneknek.
Ölébe kapta Mummut, becézgette, csókolgatta őt a tanácsért.
Visszatérvén, gyűjti maga köré
elsőszülötteit és elmeséli
mind a Tiámatnál történteket.
Le-föl futkosnak a nagy istenek - kiabálnak, veszekednek,
majd elcsöndesűlve leülnek, rosszkedvűen.
Éa, a bölcsességben erős, a hatalmas,
az okos Éa, a mindent tudó,
a gonosz szándéknak ellene szólott
s varázskört vont Apszu s Mummu köré.
Apszura álmot öntött s víz mélyére
süllyesztette az álomba-zuhantat.
Midőn Apszu már álomban elázott:
tanácsadója, Mummu is
erőtelen, megmozdulni se bír.
Mummu férfi-tagját akkor lemetszi,
jogarát, koronáját elragadja
és en-magát díszíti föl velük.
Lenyűgözvén Apszut, agyonütte,
Mummut pedig megkötözte, reátérdelt.
Apszu tengerén ütött tanyát;
Mummu rabszíjjon, kényére Éának.
Legyűrte ellenségeit, agyonütötte,
vizek mély fenekén fékentartá -
ő maga meg, csillapult szívvel,
pihenni dőlt palota-termében.
Apszunak nevezte el palotáját -
a szent fáklya ennek szívében állott!
Ünnepet ült Éa és Lahamu,
a hős isten s gyönge arája,
ünnepet ült a Sors házában,
a Rendelések csarnokában,
s lakoma múltán ágyba térve
nemzik az istenek eszét,
a bölcsek bölcsét: Mardukot.
A tenger mélyén, az Apszu szívében,
nemzik az istenek eszét,
a bölcsek bölcsét: Mardukot.
Éa volt a nemző-anyja.
Egy isten-asszony melléből szopott
s dajkálója félelemtelen szívvel
nevelte föl.
Termete ékes, pillantása éles,
tartása szálfa - maga méltó uralkodásra.

Midőn Éa, nemző-atyja reánéz,
örvend és ujjong - megdobog a szíve.
Tökéletesnek teremté őt, kétfejűnek;
méltóságban mindenki mást felülmúl;
tagjai tündöklőbbek az elégnél;
alig-felfoghatók, hozzá-nem-férhetőek.
Szeme négy és füle is négy vala,
szájából lángos tűz csapott elő;
négy füllel fülelt, négy szemmel tekintett -
mindent látott és mindent hallott.
Sudárabb a nagy isteneknél, soraikból fejjel kimagaslik:
tagjai fönségesen nőttek, másokéinál ékesebben.
"Miféle sarj, kinek a magva ez? Miféle sarj, kinek a magva ez?
Az Ifjú Napnak, a Tavaszi Napnak, az Istenek Napjának sarja ő!
Kicsiny fiam! Édes mézem! Kicsiny fiam! Lobogó vérem!
Fiam, te Nap, fényességes! Ég tűző Napja, fenséges!
Tíz Isten fényessége rajta, bővelkedik
dicsősséggel; félelem parazsa rajta,
ijeszt rettenetességgel."

Nemzé akkor Anu a négy szelet
s megteremté a forgószelet is.
Tiámatot hogy bolygatnák, folyókat
rendelt folyni, sebes sodrással.
Az istenek, miként ostromban, szenvedtek
és jajveszékeltek, szívük megtelt gonoszsággal,
Tiámathoz így kiáltoztak:
"Midőn Apszut, szeretődet eloltá,
meg nem bosszultad holtát, félreálltál.
Midőn Anu a négy szelet teremté,
szíve remegett. Ó, jaj már minékünk!
Apszu sorsát, ágyasodét
és Mummuét, kiket legyőzött,
vedd eszedbe! Már egyedül vagy!
S elpihentél, lelkünket veszni hagyván.
Bennünket bizony nem szeretsz te!
Mi belső részeink remegnek, mi szemeink
vértől vakulnak!
Támadj föl hát, kelj harcra, bírd le őt,
győzd meg, pusztítsd el; törd, mint tomboló szél!"

Hallván Tiámat szájuk szózatát, kegyetlen
tervet szakított szívéből.
"Okos tanácsot adok valóban! Szörnyet, sokfélét,
teremtek s készítvén szörnyű hadat, hadd harcolok hát!
Az istenek, a menny közepetáján, meglapulva
reszkessenek a hírtől: harcra kelek s iszonyú
fegyverekkel sujtok le ádáz ellenségeimre!"

Sereglenek az isten-sarjak Tiámat köré;
járnak-kelnek nagy haraggal, tervet-tervre szőnek;
hadat készítve csapatokba verődnek;
gerjedezve, acsarkodva veszedelmet szítanak.
A Mélység Anyja, Mindenek Szülője,
rettentő bajvívó-fegyverek gyanánt órjás-testű
kígyókat szült, hegyes fogúakat, kegyetlenül
őrölő állkapcsúakat s méreggel tölté
testüket vér helyett... Bősz sárkányokat is
költött a tenger iszapjából, szörny-taréjú
iszony-lehelőket, miket ha fölugorni
lát az élő vagy állani meredten -
az ijedségtől szörnyet hal legottan!
Basmukat, lahamukat, veszett kígyókat,
skorpió-embereket, vérivó kutyákat, jeges viharokat,
dühöngő orkánokat, halpikkejű férfiakat s bikákat,
akik a harcban könyörtelenek,
félelmet-nem-ismerők, győzhetetlen
fortélyúak - szám szerint tizenegyet
e furcsa szörny-nemekből létrehívott.
Azután a hadba verődött
istenfiak közül elsőszülöttjét,
Kingut, vezéri rangra emelé:
a seregek élén vonúlást, a csapatok irányítását,
a jeladást fölemelt karddal, a harcra riasztó kiáltást,
a csaták legfőbb vezetését
reábízta - dombhátraj állítván őt.
"Fölkentelek s állítottalak, ímé, vezérül istenek fölé!

Az uralkodás minden eszközét, hős Kingu, a kezedbe adtam!
Fönséges légy, kegyesem, választottam!
Anunnakik fennen dicsérjenek!"
Átadta néki a sorstáblákat, mellére erősítvén szíjjal őket.
"Parancsod légyen megváltozhatatlan, kijelentésed
kőszálként megálljon!"

Így lőn Kingu választott tanusága
isten-sorsokat kötni-oldani emelé Tiámat elsőszülöttjét,
Szólott az istenekhez: "Szavatok
nyugtassa meg a nyugtalan tüzet!"
Azok pedig hozsánnázva feleltek:
"Dicsőség néked! Harcban fenséges légy!
Reszkessen a dalmahodó Erőszak!"

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd
Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd Udvarunkon Bobi kutya,kérdezi a kecskét:– Mond csak koma szereted- ea libapecsenyét?Mert én tudod úgy imádom,mégsem ad a gazdám...Szól a kecske:- Nem szeretem,ha kapnék, neked adnám.Cirmos cica így dorombol:– Sopánkodjatok csak!Én nekem, ha úgy akarom,pecsenyét is adnak!– Kukurikúúú!- szól a kakas,mindjárt itt az este!– Van még...
2019-01-22
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Tolsztolj - A tűz
A tűz Igaz történet Aratás idején az emberek s az asszonyok kimentek dolgozni a mezőre. Csak az öregek és gyermekek maradtak a faluban. Az egyik kunyhóban egy nagyanya maradt vissza három unokájával. Befutott a kemencébe s lefeküdt pihenni. Legyek szálltak reá s csípni kezdték. Fejét letakarta egy törülközővel és elszenderedett.Az egyik unoka, Mása (hároméves...
2019-01-21
Lev Nyikolajevics...
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Szondi
Arany János - Szondi „Beborult a csillagos ég felettünk,Uramisten! védd a hazát helyettünk,Vérünk áldozása,Életünk fogyásaHogy ne essék hiába:Oh, ne engedd, uramisten!Jutni pogány igába.” Szondi vitéz szomorkodik szivében;Töri török Drégel várát keményen;Basa büszkén járat:Adja fel a váratKegyelemért, cserébe.„Kegyelem az istennél van:Folyamodom...
2019-01-19
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól   Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.Lantot, hitet vígan szegre akasztok.Kicsit pirulok. Én és a Siker?Jöjjenek a tilinkós álparasztok,Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,Jöjjenek a finom kultúrlegények.Nem is tudom, hogy mi történt velem,Hát sokat érne itt a győzelem?S én száz arcban is kínáltam magam,Vénleánykodtam. Pfuj. Már...
2019-01-16
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Miért ölte le Zeng Shet a disznót?
Miért ölte le Zeng Shet a disznót? Zeng Shen felesége a piacra indult. A fia sírt, könyörgött, hogy vigye magával.- Maradj veszteg! - kiáltott rá az anyja. - Amikor hazajövök, levágjuk neked a disznót. Amint az asszony hazatért, látja, hogy Zeng Shen disznóvágáshoz készülődik. Az asszony rákiáltott.- Mit csinálsz? Nem gondoltam én azt komolyan! Csak azért mondtam,...
2019-01-16
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani
Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani Xuan herceg fűzfasíp-muzsikát rendelt, és háromszázan zenéltek számára. Egy Nanguo nevű tudós megirigyelte a zenészek dicsőségét, azt kérte a hercegtől, hadd játsszon ő is a zene­karban. A herceg pillanatnyi szeszélyétől indíttatva, néhány száz ember megélhetéséhez elegendő fizetséggel jutalmazta a...
2019-01-14
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Petrics Somához
Petrics Somához Bűvölőn hangzik dalod, óh barátomPetrics, és e szű öröm-érzeteknekTengerében leng, s feledem keservem,Hogyha te zengesz. Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnékBőven én néked dalodért; de sorsomNem kegyel. Csak vers, mit az árva ifjuNyerhete tőle. Hát legyen versem dijad és jutalmad,S majd ha a végzet kiszakaszt karodbólEngem; olvasván ezeket,...
2019-01-13
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd
Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd Udvarunkon Bobi kutya,kérdezi a kecskét:– Mond csak koma szereted- ea libapecsenyét?Mert én tudod úgy imádom,mégsem ad a gazdám...Szól a kecske:- Nem szeretem,ha kapnék, neked adnám.Cirmos cica így dorombol:– Sopánkodjatok csak!Én nekem, ha úgy akarom,pecsenyét is adnak!– Kukurikúúú!- szól a kakas,mindjárt itt az este!– Van még addig, na hess innen!Mekegi a kecske. {loadposition mobil} A szerző profilja
Tolsztolj - A tűz
A tűz Igaz történet Aratás idején az emberek s az asszonyok kimentek dolgozni a mezőre. Csak az öregek és gyermekek maradtak a faluban. Az egyik kunyhóban egy nagyanya maradt vissza három unokájával. Befutott a kemencébe s lefeküdt pihenni. Legyek szálltak reá s csípni kezdték. Fejét letakarta egy törülközővel és elszenderedett.Az egyik unoka, Mása (hároméves kislány), kinyitotta a kemenceajtót, parazsat kotort egy cserépdarabba s kiment vele a pitvarba. Pár kéve volt a pitvarban, az asszonyok vitték oda, hogy kévekötőt csináljanak belőlük. Mása kivitte a parazsat, letette a kévék alá s fújni kezdte. Mikor meggyulladt a szalma, megörvendett, bement a szobába; Kirjuskát, a kicsi öccsét kézen fogta (másfél esztendős volt, nemrég kezdett járni), és ezt mondta neki: - Nézd, Kirjuska, milyen kemencetüzet csináltam.A kévék ropogva égtek. Mikor a pitvart ellepte a füstjük, Mása megszeppent és visszafutott a házba. Kirjuska elesett a lépcsőn, beverte az orrát, pityeregni kezdett. Mása bevonszolta a szobába s a pad alatt mind a ketten elrejtőztek.Nagyanyó aludt, semmit sem hallott. A nagyobbik fiú, Ványa (nyolcéves volt), künn kószált az utcán. Mikor meglátta, hogy füst gomolyog a pitvarból, odaszaladt az ajtóhoz, keresztül­ugrott a füstön s anyót költögetni kezdte. Anyó félálomban, eszét vesztve felugrott, és ki­szaladt az udvarra, hogy embereket hívjon.Azalatt meg Mása ott ült a pad alatt és egy kukkot sem szólt, csak a kicsi öccse kiáltott, mert nagyon megütötte az orrát.Ványa meghallotta a kiáltozást, benézett a pad alá és odakiáltott Másának: - Megégsz, fuss el onnan! - Mása kifutott a pitvarba, de a füsttől és lángtól nem tudott átmenni. Visszafordult a szobába. Akkor Ványa kiemelte az ablakot s ráparancsolt, hogy másszék ki rajta. Amikor ki­mászott, Ványa megragadta a kisöccsét és vonszolni kezdte. De hát nehéz volt az öccse s nem is akart a bátyjának szót fogadni. Sírt és el-ellökte Ványát. Ványa kétszer is elesett, míg az ablakig vonszolta: mert a kunyhó ajtaja már égett. Ványa kitolta a kisfiúcska fejét az ablakon s ki akarta egész testét taszítani: de a gyermek (csak úgy remegett félelmében) megkapaszkodott a kis kezével s nem engedte. Akkor Ványa odakiáltotta Másának: - Fogd meg a fejét s húzd! - ő meg taszította, így húzták ki az ablakon keresztül, aztán ők is...
Arany János - Szondi
Arany János - Szondi „Beborult a csillagos ég felettünk,Uramisten! védd a hazát helyettünk,Vérünk áldozása,Életünk fogyásaHogy ne essék hiába:Oh, ne engedd, uramisten!Jutni pogány igába.” Szondi vitéz szomorkodik szivében;Töri török Drégel várát keményen;Basa büszkén járat:Adja fel a váratKegyelemért, cserébe.„Kegyelem az istennél van:Folyamodom elébe!” „Hadakozó vitéz népem mind kevés,Fogy az ember, szaporodik a törés;Minden katonámraEgy-egy kapu tárvaDőledező falamon:De azért mi nem megyünk ki,Itt halunk meg a romon.” Hallja Márton, Oroszfalu pásztora,Kezeinél az úri szent vacsora... (1856 körül) loadposition szalag}  
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól   Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.Lantot, hitet vígan szegre akasztok.Kicsit pirulok. Én és a Siker?Jöjjenek a tilinkós álparasztok,Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,Jöjjenek a finom kultúrlegények.Nem is tudom, hogy mi történt velem,Hát sokat érne itt a győzelem?S én száz arcban is kínáltam magam,Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van. Ügyes kellner-had famulusa tán?Éhes szemben vörös, vadító posztó?Legyek neves hős kis kenyércsatán?Fussak kegyért én, született kegyosztó?Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,Úri dölyffel megállni, mosolyogni,Míg tovább táncol kacsintva, hívaA Siker, ez a nagy hisztérika.Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm. {loadposition szalag}
Kínai tanmese - Miért ölte le Zeng Shet a disznót?
Miért ölte le Zeng Shet a disznót? Zeng Shen felesége a piacra indult. A fia sírt, könyörgött, hogy vigye magával.- Maradj veszteg! - kiáltott rá az anyja. - Amikor hazajövök, levágjuk neked a disznót. Amint az asszony hazatért, látja, hogy Zeng Shen disznóvágáshoz készülődik. Az asszony rákiáltott.- Mit csinálsz? Nem gondoltam én azt komolyan! Csak azért mondtam, hogy a gyerek veszteg maradjon.- Hogyan képzeled így becsapni a gyereket? - kérdezte Zeng Shen. - A kisgyerek tudatlan, min­­den­ben a szüleit utánozza. Ha becsapod a gyereket, hazugságra tanítod. Ha az anya be­csapja a gyerekét, a gyerek többé nem fog bízni benne, márpedig úgy lehetetlen tisztességgel felnevelni gyereket.Azzal leszúrta a disznót.Han Fei Zi {loadposition szalag}
Kínai tanmese - Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani
Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani Xuan herceg fűzfasíp-muzsikát rendelt, és háromszázan zenéltek számára. Egy Nanguo nevű tudós megirigyelte a zenészek dicsőségét, azt kérte a hercegtől, hadd játsszon ő is a zene­karban. A herceg pillanatnyi szeszélyétől indíttatva, néhány száz ember megélhetéséhez elegendő fizetséggel jutalmazta a tudóst. Xuan herceg halála után Min herceg lépett a trónra, ő viszont csak a szóló előadásokat kedvelte.Nanguo ekkor megszökött az udvarból.Han Fei Zi Fordította: Striker Judit {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Petrics Somához
Petrics Somához Bűvölőn hangzik dalod, óh barátomPetrics, és e szű öröm-érzeteknekTengerében leng, s feledem keservem,Hogyha te zengesz. Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnékBőven én néked dalodért; de sorsomNem kegyel. Csak vers, mit az árva ifjuNyerhete tőle. Hát legyen versem dijad és jutalmad,S majd ha a végzet kiszakaszt karodbólEngem; olvasván ezeket, lebegjenDalma eszedben. Ostfiasszonyfa, 1839. szeptember 4. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés