Mese nem csak gyerekeknek

Kellár F. János Immánuel - A Mikulás éjszakája

A Mikulás éjszakája

Eljött megint a Mikulás éjszakája, kint pedig nagy pelyhekben kezdett hullani a hó.

A kis kunyhó kéményéből szürkés füst szállt fel, az ablakból pedig gyertya pislákolása szűrődött ki a sötét erdőszéli ösvény felé. Bent pattogott a tűz, s egy kisfiú sziluettje kezdett el táncolni a szoba falán. A fiúcska pont az ablakhoz sietett és fürkészni kezdte a sötétségbe burkolódzott hegyoldalt. Várta a Mikulást!

Szegény család volt, édesanyja és édesapja olykor csak késő éjjel ért haza, ilyenkor a fiúcska vigyázott a kistestvérére. Húgocskája már aludt, de a fiú idén elhatározta, hogy nem fekszik le, s megvárja a Mikulást, hogy számonkérje. Ugyanis évek óta hiába írt neki hosszú listákat kívánságairól, mindig csak egy marék mogyorót és három szem zsírpapírba csomagolt csokoládét kapott. Pont olyat, amilyet a szatócsboltban is kapni lehet az öreg Varjú bácsinál.

Már éjfélre járt, mikor hó ropogtatva csizmák közelítettek a házikóhoz, de a kisfiú az ajtóban való dobbanásokra sem kelt fel. Elaludt. Szülei érkeztek haza, s míg édesanyja aludttejet mert egy fazékból, édesapja az ölében ágyba vitte őt.

Mikor megébredt már fent volt a nap. Izgatottan futott a csizmácskájához, s csalódottan öntötte ki a földre a marék mogyorót és a három zsírpapírba csomagolt csokoládét. Egyből eleredt a könnye, s hiába vigasztalta édesanyja, nem múlt a kisfiú bánata. Elhatározta, hogy csalódottságát azonnal megírja a Mikulásnak. Miközben egy darabka csomagolópapírra betűket kezdett kanyarítani, édesanyja szomorú némasággal figyelte őt. Mikor elkészült, gondosan összehajtotta a levélkét és az ajtóhoz sietett.

–Biztos, hogy a szél tudja hova kell vinnie a levelemet? - kérdezte vékony kis hangján édesanyját a fiú. Anyja csak bólintott, s azzal a kisfiú kiszaladt a ház elé és magasba dobta a teleírt papírdarabot.

Este alig jött szemére álom, csak arra tudott gondolni, hogy vajon üzenete eljut-e majd a Mikuláshoz.

Éjjelre nagy hóvihar kerekedett, messziről sípolt és csattogott az északi szél.

A kisfiú felriadt álmából, s felült az ágyában, ahol mellette testvére aludt. Felkelt, és óvatos léptekkel az ajtóhoz lopakodott. Olyan érzése volt, mintha valaki állna kint a kunyhó előtt. Kétségbeesve nézett szülei irányába, de ezen az éjjelen elnyomta őket az álom. Végül összeszedte minden bátorságát és résnyire kinyitotta az ajtót. Kis szemei kikerekedtek mikor meglátta hatalmas piros öltözékében, hosszú subájában, a föléje magasodó fehér szakállú alakot.

– Mehetünk? - kérdezte a mély hang, de a kisfiúnak nem jött szó nyelvére. – Hát nem azt írtad, hogy eleged van és te akarsz választani?

A kisfiú csak bólogatott és érezte megremegnek lábai, majd megfordult vele az egész szoba.

Egy nagy ágyban, nehéz paplanok közt tért magához. A szoba végében hatalmas fotelben ült a Mikulás, s körülötte ezer meg ezer levél. A kisfiú sokáig csak ijedten nézelődött, mikor is a Mikulás rá sem nézve megint kérdést formázott érces hangjával.

–Mehetünk?

A kisfiú kétségbeesve ugrott ki az ágyból és félénken visszakérdezett.

–Hová?

A Mikulás egy ideig még kezében forgatta az egyik levelet, majd az egyik kupac felé hajította, s felpillantott a szemüvege alól.

–Hát választani.

A kisfiúnak akaratlan is mosolyra görbült a szája, s egyből elfelejtette kínzó kérdéseit arról, hogy mi történt, hol van, vagy hogy miként is jut majd haza. Csak lelkesen bólogatott, amire a Mikulás kinyitotta az egyik hatalmas plafonig érő szobaajtót és kilépett rajta. A kisfiú sietve utána eredt, de a levélkupacoknál megtorpant. Csillogó kis szemeivel csak bámulta a sok levelet. Volt, amit újság szélére írtak, volt, amit csodás cirádás levélpapírra. Az ajtó, melyen a Mikulás kilépett elnémult nyikorgásából, a kisfiú pedig csak tovább bámulta a sok levelet. Végül nem bírt parancsolni kíváncsiságának, s leemelt egyet az egyik halom tetejéről. Egy kislány sorait kezdte olvasni, aki kistáskát és hajas babát kért.

Aztán egy másik rakásból vett fel egyet, melyben valaki azt kérte, hogy legyen egy kistestvére, mert rettentő magányos éjjelente az üres ágyban. A következőben másvalaki könyörgött a Mikulásnak, mert szerette volna, ha apukája hazamenne és újra egy házban élnének mindannyian. A kisfiú elcsodálkozva kapkodta fel a leveleket s olvasott beléjük. Volt, aki beteg kis lábának kért gyógyulást, hogy szaladhasson, egy másik gyerek anyukát és apukát kért, hogy ne legyen többé árva. A kisfiú értetlenül és kétségbeesve túrta a hatalmas levéltornyot mikor megint felnyikorgott a hatalmas ajtó. A Mikulás komótosan lépkedett melléje.

– Tudod, szólalt meg az öreg hang, ez a kupac az, amit nem tudok teljesíteni. Erre ugyanis nincs hatalmam. Én csak kistáskát és hajas babát tudok ajándékozni. Sőt! Van, hogy az sem olyan egyszerű.

A kisfiú csak mozdulatlan meredt maga elé és pirinyó kezecskéivel belekapaszkodott a hajlott korú fehérszakállas ruhájába, aki lágyan megsimogatta a kisfiú fejét, majd átvezette őt az ajándékok végeláthatatlan termébe. A kisfiú elámult a távoli mennyezetig tornyosuló csodálatos dolgok láttán. Hintaló, pettyes labda, kisvasút, bicikli. Minden volt itt, mit csak megálmodhat egy évtizedet még meg nem élt kis elme.

– No rajta hát! - szólt a Mikulás – Bármit! - mondta szelíden letekintve a pöttöm emberkére.

A kisfiú pedig óvatosan odalépdelt az egyik polchoz és megfontoltan keresgélni kezdett. Szebbnél szebb ajándékokat tett félre, jobbnál jobb játékokon nyúlt át, s egyre jobban csak kutatott. Egyre csak gyorsabban, egyre csak zaklatottabban. Kétségbeesve kezdett futkározni az egyik polctól a másikig, a Mikulás pedig egész megdöbbenve figyelte a fiúcskát, aki végül egyszer csak megállt.

– Sikerült? - kérdezte a Mikulás a gyermeket, de ő csak állt némán.

– Tegnap, felelte végül a kisfiú – a tűzre vetettem három zsírpapírba csomagolt csokoládét. Nem lett volna szabad. - mondta alig hallható elcsukló hangon.
– Zsírpapírban csokoládé? - kérdezett vissza elképedve a Mikulás.
– Tudod, olyan, mint ami a Varjú bácsinál van - nézett fel a kisfiú.

A Mikulás próbálta leplezni csodálkozását, s mosolyogva elindult az egyik polc felé.

– Ugyan már! Mutatok én neked ezerszer különb édességeket, mint a te csokoládéd, mely zsírpapírban ázik. De még be sem fejezte a mondatot, nagy csattanást hallott, s a kisfiú kifutott a teremből, kifutott a házból, s a hószakadásban csak szaladt - szaladt, hátra sem tekintve többé. Oly sebesen, ahogy csak pirinyó lábaitól tellett, egészen addig, amíg lábai azt nem mondták:

– Elég lesz kisfiú. Most már elég!

S a kisfiú, mint mikor nagyszüleinél a lágy ölelő dunyhák közé vetette magát, átölelte a fehér gúnyába öltözött tájat és elmerült a puha hó ölelésében.

Az ágyacskájában riadt fel, ahol mellette testvére aludt. Gyorsan felült és csak forgatta szemeit a hold által beragyogott szobában. Majd felkelt és a szüleihez sietett, ám ezen az éjjelen elnyomta őket az álom. Aztán odarohant kiscsizmájához és belenyúlt. Három zsírpapírban ázó csokoládét emelt ki belőle, s ettől neki újfent egyből eleredt a könnye.

Eljött megint a Mikulás éjszakája, kint pedig nagy pelyhekben kezdett hullani a hó.

Babits Mihály - A Spinoza-szobor előtt
Charles Dickens - Twist Olivér 2.

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. január 23. csütörtök

Captcha kép