Mese nem csak gyerekeknek

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/

Arany László - Az ördög és a két leány

 Az ördög és a két leány

Az ördög és a két leányAz ördög és a két leány
Az ördög és a két leányVolt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél.


Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának:
- Eredj át, leányom, ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle egy dagasztóteknőt, míg meg­dagasztunk benne.
Átment a leány a szomszédba.
- Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy dagasztóteknőt adni, mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne.
- Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök.
Hazament a leány, elmondta az apjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Megdagasztot­ták hát nagy üggyel-bajjal, be is fűtötték a kemencét, de már szénvonójuk nem volt, amivel a kemence alját feltisztítsák.
Azt mondja az ember a leányának:
- Eredj át, leányom, ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy mindjárt vissza­viszed.
Átment a leány megint az özvegyasszonyhoz.
- Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy szénvonót adni, míg a kemence alját feltisztítjuk.
- Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is.
Hazament a leány, elmondta, hogy mit mondott a szomszédasszony, nagy nehezen elkészí­tették hát a kemencét is meg a tésztát is, csak be kellett volna vetni, de nem volt vetőlapátjok. Azt mondja a szegény ember a leányának:
- Eredj át még egyszer, leányom, ahhoz az asszonyhoz próbáld meg, ha adna egy vetőlapátot, mondjad, hogy ne sajnálja olyan nagyon, nem esik itt semmi baja, nem esszük mink meg, ebbe a nyomba visszaviszed.
Átment a leány harmadszor is, elmondta, hogy mi járatban van, mit izent az apja, de az özvegyasszony erre is csak azt mondta, hogy biz ő nem adja.
- Mondd meg apádnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is, lapátotok is.
Hazament a leány, elmondta az özvegyasszony izenetét; szeget ütött ez a szegény ember fejibe, hogy biz azt az asszonyt jó is volna elvenni, lám, akkor lenne dagasztóteknője is, szénvonója is, vetőlapátja is; úgyannyira gondolkozott ezen, hogy utoljára is az lett belőle, hogy elvette az özvegyasszonyt. De bezzeg nem úgy sütött ki a dolog, ahogy azt a szegény ember kigondolta, mert alighogy megesküdtek, az asszony lett az úr a háznál, mindenből ő parancsolt, férjemuramnak pedig ajtó mögött volt a helye. A szegény leányt is mindig ütötte-verte az asszony, a maga csúnyábbnál is csúnyább leányát pedig mindig cicomázgatta, tejbe-vajba fürösztötte, ettől meg még a betevő falatot is sajnálta. Nem állhatta a leány ezt a keserves életet, bement az apjához.
- No, édes apámuram, én tovább nem leszek senki lába kapcája, csak úgy bánnak itt énvelem, mintha a szél hajított volna ide, elmegyek világtalan világra, majd csak találok valahol szolgálatot.
A szegény ember se nagyon marasztotta, mert látta, hogy bizony neki magának is jóformán kifelé áll a szekere rúdja, vagy legalább igen kevés becsülete van a háznál, elindult hát a leány. Sütött neki a mostohája hamupogácsát.
- Legalább ne mondd, hogy nem sütöttem útravalót.
Ment, mendegélt a szegény leány, előtalált egy kis házat, abba bement, mert el volt fáradva, de odabent nem talált mást, csak egy kis fehér macskát. Leült a leány a padkára, elkezdte eszegetni a hamupogácsát. Odamegy hozzá a kis fehér cicus.
- Nénikém, nénikém, adjál egy kis kalácsot, én is adok tanácsot!
Adott neki a leány; a kis macska megette, aztán megint kért, míg a pogácsa mind el nem fogyott, akkor felkuporodott a leány ölébe, ott fonogatott szép csendesen. Egyszer csak megzörgetik kívülről az ajtót.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, nyiss ajtót!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Nyisd ki neki.
A leány kinyitotta, bekullogott egy nagy, csúnya ördög.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, rakj tüzet!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát rakd meg neki.
A leány tüzet rakott.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, főzz ételt!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát főzz neki.
A leány meg is főzött, ki is tálalt.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, gyere, egyél!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát egyél vele.
A leány jóízűt evett, mert éhes is volt.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, bonts ágyat!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát bontsd el neki.
A leány elbontotta.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, feküdj mellém!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát feküdj mellé.
A leány melléfeküdt.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, nyúlj a bal fülembe!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát nyúlj bele.
A leány belenyúlt, a kezébe akadt valami, azt elkezdte húzni kifelé, hát mi volt? Nem egyéb, mint temérdek sok arany-ezüst, de annyi, hogy alig bírta kihúzni a leány.
Megint megszólalt az ördög:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, nyúlj a jobb fülembe!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát nyúlj bele.
A leány belenyúlt, hát mit húzott ki? Tán nem is hinnék kentek, ha nem mondanám - nem egyebet, mint egy gyönyörű aranyos hintót, hat cifra, sallangos paripával. Ezeket az ördög mind a leánynak adta, ez a sok aranyat-ezüstöt mind felrakatta a hintóba, maga is beleült, azzal hazahajtatott.
Otthon a háznép köz-káptalanságba esett, sehogy se tudta senki elgondolni, hogy juthatott ehhez a sok kincshez, a leány meg nem mondta senkinek, csak az apjának beszélte el, de annak is a szívére kötötte, hogy tovább ne adja.
A csúnya leánynak majd kifúrta oldalát az irigység, hogy a mostoha testvérje úgy meggaz­dagodott, utoljára úgyannyira gyötrődött, hogy nem tudott otthon maradni, megmondta az anyjának, hogy ő is elmegy szolgálatot keresni: „Látja kend, édesanyám, az a kutya csak három napig volt oda, mégis hogy meggazdagodott, én is megpróbálom, hátha nekem is szolgálna a szerencse.” Az anyja is helybenhagyta, hogy: „A bizon jó lesz” - sütött is neki az útra pogácsát, de hej, nem hamuból ám, hanem olyan tiszta búzának a lisztjéből, amelyet a galamb hord össze.
Elindult a leány, ment, mendegélt, ez is elért ahhoz a kis házhoz, be is ment; hogy nem talált odabent senkit, leült a padkára ez is, várni a gazdát. Csakhamar eszébe jutott, hogy neki pogácsája is van, elővette hát, s elkezdte eszegetni. Odament hozzá a kis fehér macska.
- Nénikém, nénikém, adjál egy kis kalácsot, én is adok tanácsot!
De a leány nem adott neki, a kis macska még egyszer kért, de a leány akkor se adott, hanem még kinevette:
- Ó, szegény kis csipás szemű macska, ugyan miben tudnál te nekem tanácsot adni, ilyen haszontalan létedre?
A szegény kis macska meghunyászkodott, félreült a kuckóba, a leány meg a padkán eszegetett. Amint ott eszeget, amint ott eszeget, egyszer csak megzörgetik az ajtót.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, nyiss ajtót!
Akkor már odaszaladt ám a leány a kis macskához.
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne ereszd be.
A leány nem eresztette be, az ördög berúgta az ajtót, mikor bent volt, megint elkiáltotta magát:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, főzz ételt!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne főzz neki.
A leány nem főzött, az ördög nem szólt érte semmit, hanem csak mikor maga meg is főzött, ki is tálalt, akkor szólalt meg:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, gyere, egyél!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne egyél vele.
A leány nem evett, az ördög maga ette meg mind az ételt, azután megint csak rákezdte a nótát:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, bonts ágyat!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne bontsd el.
A leány nem bontotta el, hanem magának az ördögnek kellett megágyazni.
Meg is ágyazott, bele is feküdt, aztán megint rákezdte:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, feküdj mellém!
- Jaj, cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne feküdj mellé.
A leány nem feküdt mellé, csak megállt az ágya fejénél, de az ördög megint rákezdte:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép leány mátkám, nyúlj a bal fülembe!
A leány, hogy látta, hogy az ördög idáig nemhogy bántotta volna, de még egy rossz szót se szólt hozzá, bátorságot vett magának, s rákiáltott nagy mérgesen:
- Majd én abba a piszkos füledbe nyúlkálok!
Az ördög még erre se szólt semmit, szép csendesen belenyúlt maga a jobb fülébe, kihúzott belőle egy vashintót meg négy tüzes paripát, a hintónak egy katlanja volt, abba az ördög tüzet rakott, a leányt belezárta a hintóba; azzal a négy lovat nekicsapkodta, azok repültek, mint a sárkány, a hintó mindig jobban-jobban áttüzesedett, utoljára olyan lett, mint a láng, a leány ízzé-porrá égett.
A szép leány meg otthon nagyon gazdag lett a sok kincsből, amit az ördög adott neki, nemsokára elvette egy gazdag úrfi, nem mondom meg, gróf volt-e vagy báró, herceg-e vagy királyfi, de bizonyosan valamelyik a négy közül.

Mátyás király - Mátyás király és Toldi
Mi történik a vén holddal?

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. június 05. péntek

Captcha kép