Mese nem csak gyerekeknek

Tolsztolj - Aljonuska húgocska, ivanuska bátyuska

Aljonuska húgocska, ivanuska bátyuska

Élt egyszer egy öregapó meg egy öreganyó. Volt egy lányuk, Aljonuska, meg egy fiuk, Ivanuska.

Meghalt az apóka, az anyóka is utánament hamarosan. Egyszál-egyedül maradt Aljonuska meg Ivanuska.

Útnak eredt Aljonuska, kézen fogta Ivanuskát, s nekivágtak a világnak, szerencsét próbálni. Mentek, mendegéltek, nagy mezőre értek. Megszomjazott Ivanuska:

- Aljonuska húgocska, igen szomjazom!

- Tűrjed, Ivanuska, amíg kúthoz érünk!

Mennek, mendegélnek - perzsel a nap, messzi a kút, nagy a hőség, megizzadnak. Ökörnyomot vesznek észre, színig tele vízzel.

- Aljonuska húgocska, iszom én belőle!

- Ne igyál, ne igyál, Ivanuska bátyuska, kisborjúvá változol!

Szót fogadott Ivanuska. Mentek, mendegéltek.

Tűzi a nap őket, nincs kút a közelben, rekkenő a hőség, igen megizzadnak. Patanyomot látnak a földön, friss víz csillog benne.

- Aljonuska húgocska, hadd iszom belőle!

- Ne igyál, ne igyál, Ivanuska bátyuska, kiscsikóvá változol!

Felsóhajtott Ivanuska. Folytatták az utat.

Tűzi a nap őket, nincs kút a közelben, rekkenő a hőség, ugyan melegük van. Kecskenyomot látnak a fűben, színig tele vízzel.

Azt mondja megint csak Ivanuska:

- Aljonuska húgocska, bizony szomján halok, ha ebből nem ihatom!

- Ne igyál, ne igyál, Ivanuska bátyuska, kiskecskévé változol!

Nem fogadott szót Ivanuska, jót ivott a kecskenyomból.

Jót ivott belőle - s kiskecskévé változott!

Hívja, szólogatja Aljonuska húgocska, de Ivanuska helyett csak egy fehér szőrű kiskecske szökdel a nyomában.

Sírva fakadt Aljonuska, leült egy boglya tövébe, ott sírt, ott kesergett, a kecskegida meg ott ugrabugrált körülötte.

Arra ment egy kalmár:

- Mi a bajod-bánatod, szép hajadon?

Elpanaszolta neki Aljonuska minden baját-bánatát.

- Mondanék én egyet: légy a feleségem. Aranyba-ezüstbe öltöztetlek, s velünk lakhat a kiskecske is, Ivanuskád bátyuskád.

Gondolkodott, gondolkodott Aljonuska húgocska, s feleségül ment a kalmárhoz.

Békén éltek, jól megfértek, velük élt a kiskecske is, egy asztalnál evett-ivott Aljonuska húgocskával.

Egy nap a kalmár messzi útra indult. Alig tette ki a lábát, előtermett egy boszorkány. Megállt Aljonuska ablaka alatt, s onnan hívta, hívogatta, mézes szóval szólogatta, menjen vele fürdeni.

Ki is csalta Aljonuskát a házból, s elvezette a folyóhoz. Ott a parton leteperte, követ kötött a nyakába, s a vízbe vetette, a mély vízbe, örvényesbe, hínárosba, iszaposba.

Maga pedig nyomban átváltozott Aljonuska húgocskává, felöltözött a ruhájába, s ment a kalmár házába. Nem ismert rá senki. Hazatért a kalmár - maga is azt hitte, hogy Aljonuska az, a felesége.

Csak a kiskecske tudott mindent. Búsan lógatta a fejét, se nem evett, se nem ivott. Reggeltől estig a folyóparton járkált, hívta, szólongatta húgocskáját, Aljonuskáját:

Aljonuska, kis húgocska,
szólít, szólít Ivanuska!
Aj, ahová bevetettek,
jöjj ki, jöjj ki a folyóból,
hinarasból, iszaposból!...

Meghallotta a boszorkány, mit mondogat a kiskecske a parton, s kérni kezdte kalmár urát, hadd vágja le a kiskecskét.

Sajnálta a kalmár, fájt a szíve érte, megszerette a kis gidát. De a boszorkány nem hagyta békén, egyre csak azt fújta, hajtogatta, mit tehetett a kalmár - ráállott: - Hát vágd le, no!...

Rakatott a boszorkány nagy tüzet, lobogót, ropogót, forraltatott vizet egy nagy üstben, zubogót, lobogót, fenette a nagykést, élesre fenette...

Megtudta a kiskecske, mit forral ellene a boszorkány. Rimánkodni kezdett a kalmárnak, nevelő apjának:

Eressz el a víz partjára,
hadd ihassam utoljára!
Megmosom csak négy patámat,
búcsút mondok a világnak!

Megengedte a kalmár:

- Eredj, kiskecském!

Elszaladt a kiskecske a folyó partjára, panaszosan így kiáltott:

Aljonuska, kis húgocska,
szólít, szólít Ivanuska!
Aj, vetettek örvényesbe -
ússz ki onnét mentésemre:
lobog-ropog már a tűz,
zubog-lobog már a víz,
aj, a kést már köszörülik,
nemsokára vérem veszik!

Aljonuska a folyó mélyéből felkiáltott néki:

Nem mehetek, Ivanuska,
a nyakamon nehéz kő van,
selymes hínár húzza lábam,
gyönge mellem iszap nyomja!

Keresi a boszorkány a kiskecskét, sehol sem találja, szalajtja a szolgáját:

- Kerítsd meg, kerítsd meg, vezesd ide hozzám!

Megy a szolga a folyó partjára, ott futkos a fehér kecske, húgocskáját hívogatja, panaszosan szólogatja:

Aljonuska, kis húgocska,
szólít, szólít Ivanuska!
Aj, vetettek örvényesbe -
ki onnét mentésemre:
lobog-ropog már a tűz,
zubog-lobog már a víz,
aj, a kést már köszörülik,
nemsokára vérem veszik!

Aljonuska a folyóból, az örvényes mélyből felfelelte neki:

Nem mehetek, Ivanuska,
a nyakamon nehéz kő van,
selymes hinár húzza lábam,
gyönge mellem iszap nyomja!

Visszafutott a szolga a házba, ott elmondta a kalmárnak rendre, amit látott. Embereket hívtak, mentek a folyóra, selyemhálót bevetettek, kirántották Aljonuskát. A nagy, nehéz követ leoldották a nyakáról, forrásvízben megmerítették gyönge testét, pompás ruhába öltöztették. Életre kelt Aljonuska húgocska, szebb lett, mint valaha.

A kiskecske meg örömében hármat bukfencezett, s visszaváltozott Ivanuska bátyuskává. Volt nagy öröm, vigalom!

A gonosz boszorkányt meg ló farkához kötözték, és világgá kergették.

Arany László - Pancimanci
Arany László - A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2019. december 13. péntek

Captcha kép