Mese nem csak gyerekeknek

Tolsztolj - Az „új ábécé” meséi

Az „új ábécé” meséi

Egy vak ember hazafelé ment. Éjszaka volt. A vak lámpást tartott maga előtt. Milyen buta vak ember ez, lámpást is visz maga előtt - pedig hát vak, mit ér neki az a lámpás?

Pedig kellett neki az a lámpás, azért kellett, hogy aki lát, le ne verje a lábáról.

*

Két paraszt hajtott az úton, az egyik a város felől, a másik a város felé. A két szán egymásba akadt. - Adj utat, sietnem kell a városba! - kiáltja az egyik. - Adj utat te, sietnem kell hazafelé! - kiáltja a másik. Sokáig civakodtak. Meglátta őket egy harmadik paraszt és így szólt: - Akinek sietős a dolga, az menjen vissza.

*

Két kakas a szemétdombon verekedett. Egyik erősebb volt, megverte a másikat és elűzte a szemétdombról. Összegyűlt a tyúksereg a kakas körül s magasztalni kezdte. De a kakas azt akarta, hogy a szomszéd udvaron is hírt halljanak erejéről és dicsőségéről.

Felrepült a csűrre, csattogtatta szárnyát s hangos kukorékolásba kezdett: - Ide nézzetek mind reám, legyőztem a másik kakast! Nincsen nálamnál erősebb kakas a világon!

Végére sem ér a kukorékolásnak, lecsap egy sas, karma közé kapja s elviszi s sasfészekbe.

*

Kezdett rosszra fordulni az egerek sorsa a kandúr miatt. Kettőt-hármat mindennap széttépett közülük. Összegyűltek az egerek s tanácskozni kezdtek: hogy tudnának megszabadulni a kandúrtól. Tanácskoztak, tanácskoztak, de semmit sem tudtak kieszelni.

Akkor megszólalt az egyik egér:

- Megmondom én nektek, hogy lehetne a kandúrtól megmenekülni. Azért pusztulunk mi, mert nem vesszük észre, mikor közeledik. Csengőt kell kötni a kandúr nyakára, hogy csengessen. Aztán valahányszor közeledik felénk, meghalljuk a hangot és elmenekülünk.

- Ez nagyon jó volna - mondta egy vén egér -, csakhogy valakinek fel is kell kötnie azt a csengőt a kandúrra. Ezt jól kieszelted, de most már kösd is fel a csengőt a kandúr nyakára, megköszönjük szépen.

*

Vaszjának volt négy kopejkája. Elment a boltba és szajkát1 vett; odaadták neki a visszajáró kopejkát. Elindult haza. - Add nekem, Krisztus nevében! - mondta egy koldus. Vaszja sajnálta odaadni a szajkát. A megmaradt kopejkát adta neki. Aztán megszánta a koldust. Visszafordult és odaadta a szajkát is.

*

Két patkány egy tojást talált. Meg akartak osztozkodni rajta, hogy megegyék, s hát meglátják: jön suhogva a varjú s el akarja vinni a tojásukat. Gondolkozik a két patkány, hogy tudná a varjú elől azt a tojást eltüntetni. Vigyék? - nem lehet megfogni; gurítsák? - még eltörhetnék. Lám, mit határoztak: egyik a hátára feküdt és a tojást lába közé fogta, a másik meg húzni kezdte társát a farkánál fogva s mint egy szánon, behúzták a padló alá tojásukat.

*

Elment a kisegér sétálni, járkált az udvaron, s aztán visszament az anyjához.

- No, anyám, két állatot láttam. Az egyik rettenetes, a másik jó állat.

Azt mondja az anyja:

- Mondd el, hogy milyenek voltak.

Felelte a kicsi egér:

- Az a rettenetes ott járt az udvaron: fekete a lába, piros búb a fején, a két szeme dülledt és az orra horgas. Mikor elmentem mellette, kitátotta torkát, megemelte lábát és olyan hangosan kezdett kiabálni, hogy én azt sem tudtam nagy ijedtségemben, merre meneküljek.

- Az a kakas - mondotta az öreg egér. - Senkit sem bánt, attól ne félj. Hát a másik állat?

- A másik a napon feküdt, sütkérezett. Nyaka fehér, lába sima, szürke; nyalogatja fehér mellét, egy kicsit mozgatja a farkát s rám néz.

Azt mondja az öreg egér:

- Te kis buta, te kis buta. Hiszen az a kandúr.

*

A farkas felfalta a juhot. A parasztok kézre kerítették a farkast és elkezdték verni. A farkas így szólt: - Azért kínoztok, mert szürke vagyok. - Nem azért, mert szürke vagy, hanem mert felfaltad a juhot - felelték a parasztok.

*

Almafákat ültetett egy öregember. Azt kérdezték tőle: - Mit érnek már neked ezek az almafák? Sok idő eltelik, míg almát teremnek, nem eszel te abból. Felelte az öreg: - Ha én nem eszem, mások esznek, s hálával gondolnak reám.

*

Két paraszt elment vadászni. Az egyik leereszkedik egy szakadékba s felkiáltja a másiknak: - Gyere hamar, medvét fogtam! - Húzd ki ide azt a medvét! - Nem húzom én! - Akkor gyere ide magad! - De nem ereszt el, meg akar enni.

*

Erdő mellett járt a juhnyáj, s két kisbárány eltávolodott a nyájról. Mondta az öreg juh: - Ne rosszalkodjatok, báránykák, még pórul járhattok!

A farkas pedig ott állt a bokor mögött s így biztatta őket: - Nem igaz, bárányok, öreg a juh, alig tud már járni, irigységből beszél. Fussatok ki csak egyedül a szabad mezőre.

Úgy is tettek a báránykák, messzebbre mentek a nyájtól, s megfogta a farkas és felfalta őket.

*

A kanca éjjel-nappal a mezőn járt, szántásra nem fogták; a paripa pedig éjjel evett, nappal szántott. Mondja a paripának a kanca: - Miért szántasz? Én nem mennék, hogyha neked volnék. Ha rám ütne az ostorral, jól megrúgnám a gazdámat.

Hát úgy is tett a paripa másnap. Látta a paraszt, hogy makacskodik a paripa, s befogta az eke elé a kancáját.

*

Nekiállt a paraszt, hogy lekaszálja a rétet és elaludt. Éppen arra járt a Szerencse. Odament a paraszthoz és így szólt: - Lám, alszik, ahelyett, hogy dolgozna: aztán majd, ha nem tudja idejében betakarítani a szénát, engem szid, a Szerencsét. Azt fogja mondani: „Hiába, nincs szerencsém.”

*

A sovány farkas kerülgette a falut s találkozott a kövér kutyával. Kérdi a kutyától a farkas:

- Mondd csak, kutya, honnan szerzed te az ételt?

- Az emberek adják - felelte a kutya.

- Bizonyosan fáradságos munkával szolgálod meg az embereknek.

- Nem, nem fáradságos a mi szolgálatunk - felelte a kutya. - A mi dolgunk éjszakánként őrizni az udvart.

- És csak azért etetnek ilyen jól? - kérdezte a farkas. - Hiszen akkor magam is azonnal vállalnám ezt a szolgálatot, mert hát nekünk, farkasoknak, nehéz megszerezni az enni­valónkat.

- Akkor gyere velem - biztatta a kutya. - Neked is ad majd enned a gazdám.

Örvendett a farkas, elment a kutyával, hogy szolgáljon az embereknek. Már-már be is lépett a kapun, mikor észreveszi, hogy a kutyának a nyakán ki van a szőr kopva. Mondja neki:

- Hát ez mitől van itt a nyakadon, te kutya?

- Hát csak úgy - felelte a házőrző.

- No de mondd meg, mitől?

- Hát csak úgy, a lánctól. Mert hát nappal láncra kötnek s a lánc egy kicsit kikoptatta a szőrt a nyakamon.

- Akkor hát áldjon meg az isten, kutya - szólt a farkas. - Nem megyek én az emberek közé. Ne legyek én olyan kövér, mint te, soha, de maradjak szabad.

*

Egyszer egy parasztnak eltűnt a pénze és nem tudott ráakadni a tolvajra. Összegyűltek hát mind a parasztok és tanakodni kezdtek: hogy lehetne kideríteni, kinél van a pénz. Ekkor meg­szólalt az egyik: - Tudok egy olyan varázsigét, amire a tolvaj sapkája kigyullad. Nézzétek csak, mindjárt füstölög a tolvaj sapkája! - Fejéhez kap erre az egyik paraszt, s ebből mindnyájan megtudják, hogy ő a tolvaj.

*

A halászok kinn eveztek a vízen. Egyszer csak vihar kerekedett. A halászok megrémültek. Elhajították evezőjüket és Istenhez fohászkodtak, hogy mentse meg őket. A ladik egyre távolabb sodródott a parttól. Ekkor az egyik öreg halász így szólt: - Miért dobjátok el az evezőket? Az Istenhez imádkozni kell, de a parthoz evezni.

*

Az egyik házban fent egy gazdag földesúr lakott, lent pedig egy szegény szabó. Ez a szabó munka közben mindig énekelt és háborgatta a földesúr álmát. A földesúr egy zacskó aranyat adott a szabónak, hogy ne énekeljen többet. A szabó meggazdagodott, s ettől fogva egyre csak a pénzét őrizte, és nem énekelt soha. Aztán elunta a dolgot, fogta a zacskó aranyat, visszavitte a földesúrnak és azt mondta: - Vedd vissza az aranyadat, hogy megint énekelhessek, mert máskülönben megöl az unalom.

*

Selyemszálat ereget a selyemhernyó, a pók meg szövögeti a maga szálát s neveti a selyem­hernyót: - Lassú a te munkád; ide nézz: én milyen sok hosszú szálat szőttem!

Szólt a selyemhernyó: - Az igaz, hogy hosszú a te szálad, de mit ér, ha hosszú; az én szálaimért arannyal fizetnek.

*

A mókus ágról ágra ugrált, s egyenesen egy alvó farkasra esett. Felszökött a farkas, fel akarta falni.

- Engedj el, te farkas - kérlelte a mókus.

- Jól van, elengedlek - felelte a farkas -, de előbb azt mondd meg nekem, miért vagytok ti, mókusok, olyan vidám teremtések. Nekem mindig rosszkedvem van, ha meg titeket figyel valaki, azt látja, hogy ott fenn mindig ugráltok és játszadoztok.

Felelte a mókus:

- Előbb engedj fel a fára, onnan megmondom majd neked, mert idelent félek tőled.

A farkas elengedte, a mókus felszaladt a fára s onnan adott feleletet.

- Azért van rosszkedved, mert gonosz állat vagy. A gonoszság szorongatja a szívedet. Mi pedig azért vagyunk vidámak, mert jók vagyunk s nem bántunk meg soha senkit.

*

Összeveszett a béka és az egér. Kimentek egy zsombékra s ott verekedni kezdtek. Észreveszi az ölyv, hogy megfeledkeztek róla, lecsap rájuk s mind a kettőt megragadja.

*

Megöregedett az oroszlán, végét járta. Eljöttek mind a vadállatok és körülvették az oroszlánt. Valamennyien részvéttel és szomorúan nézték, s egyikük sem szólt egy szót sem. Odajön végül az ostoba szamár, és leköpdösve az oroszlánt, így szól: - Azelőtt féltem tőled, de most már nem félek, leköpdöslek. - A vadállatok megragadták a szamarat és agyonverték.

*

Arról beszélgetett a macska a rókával, hogy lehetne megszabadulni a kutyáktól. Szólt a macska:

- Én nem félek a kutyáktól, mert van egy jó cselem és az megment tőlük engem.

- Hogy lehet egyetlenegy csellel megmenekülni a kutyáktól? - kérdezte a róka. - Nekem hetvenhét fogásom s hetvenhét fortélyom van.

Amíg beszélgettek, vadászok érkeztek, s a kutyák megtámadták a beszélgetőket. A macskának egy fogása volt: felugrott a fára s a kutyák nem tudták elkapni; a róka is elővette fortélyait, de ő nem tudott kibújni: megfogták a kutyák.

*

Fészket rakott a sas egy fán s kiköltötte fiókáit. A fa alatt pedig egy vadkoca ellette meg malacait. A sas el-elszállt, hogy zsákmányt keressen s visszatért a fiókákhoz; a koca ott túrt a fa körül, bejárt a sűrűbe, s estére meghozta kismalacainak a táplálékot.

A sas és a koca barátságban éltek. De a kandúr kieszelte, hogy a sas fiait és a koca malacait elpusztítja. Odament a sashoz: - Te sas - mondta neki -, ne szállj el messzire. Tartsd a szemed a vadkocán. Gonosz terven töri a fejét: ki akarja ásni a fát gyökerestül. Látod, mindig ássa. - Azután a vadkocához sompolygott a kandúr: - Nem jó szomszédod van, koca. Hallottam az este, ezt mondta a sas a fiainak: No, fiaim, nemsokára megetetlek benneteket malachússal. Mihelyt elmegy hazulról az anyjuk, szopósmalachúst hozok én nektek vacsorára.

Ettől kezdve nem szállt el a sas, hogy zsákmányt hozzon, a vadkoca sem ment többé a rengetegbe. A sasfiókok is, a kismalacok is éhen pusztultak el, s felfalta őket a kandúr.

*

Egy paraszt drágakövet talált s elindult, hogy átadja a cárnak. Megérkezett a palotába, s tudakolta a szolgáktól, hogy juthatna be a cárhoz. Egyik szolga megkérdezte, mit akar a cárnál. Megmondta a paraszt. Azt felelte a szolga: - Rendben van, szólok a cárnak, de csak úgy, ha nekem adod felét annak, amit a cártól kapsz. Ha ezt meg nem ígéred, nem bocsátlak be a cárhoz. - No, megígérte a paraszt, s a szolga bejelentette a cárnak.

Átvette a cár a drágakövet s így szólt: - Milyen jutalmat adjak neked érte, te muzsik? - Felelte a paraszt: - Adass nekem ötven korbácsütést, nem kívánok én más ajándékot, mert hát meg­egyeztem az egyik szolgáddal, hogy ami jutalmat kapok, ketten megfelezzük így hát nekem huszonöt jut s neki is huszonöt. - Elnevette magát a cár, elkergette a szolgáját, és ezer rubelt adott a parasztnak.

*

Egy gazdag kereskedőnek elveszett az erszénye pénzzel. Kijelentette, hogy kétezer rubel volt az erszényében, s a felét odaígérte annak, aki a pénzt megtalálja. Egy munkás megtalálta az erszényt, s el is vitte a kereskedőnek. A kereskedő sajnálta odaadni a pénz felét, amelyet megígért. Kieszelte, hogy a pénzen kívül még egy drágakő is volt az erszényében s így szólt: - Nem adom meg a pénzt. Az erszényben volt egy drágakő is. Add vissza a követ, akkor megadom az ezer rubelt.

A munkás elment a bíróhoz. A bíró meghozta az ítéletet. - Te azt mondtad, hogy kétezer rubel s még egy drágakő is volt az erszényedben. Ebben az erszényben nincs drágakő, tehát ez az erszény nem a tied. Maradjon hát a pénzzel együtt a munkásnál, míg megkerül a gazdája; te pedig hirdesd ki, amit elvesztettél, lehet, hogy az is megkerül.

A kereskedő nem szállt vitába az ítélettel, s odaadta a munkásnak a megígért ezer rubelt.

*

A fajdkakas fenn ült a fán. Odasompolygott a róka s így szólt:

- Jó napot kívánok, fajdkakas barátom, meghallottam a hangodat, s eljöttem, hogy meg­látogassalak. - Köszönöm a jó szót - felelte rá a fajd. Tette magát róka koma, hogy nem jól hallja s így szólt: - Mit mondasz? Nem hallom. Fajdkakas barátom, jó volna, ha lejönnél a fűre, sétálgatni, beszélgetni velem, mert ha csak a fáról hangzik, nem hallom a hangod. - A fajdkakas így szólt: - Félek leszállni a fűre. Nekünk, madaraknak, veszedelmes ám a földön járni. - Talán tőlem félnél? - kérdezte a róka. - Ha nem tőled, hát a többi vadállattól félek - mondta erre a fajd. - Van az erdőn mindenféle állat. - Ugyan, fajdkakas barátom, nemrég egy parancs jelent meg, amely azt rendeli, hogy békesség legyen az egész világon. Azóta itt az állatok nem is bántják egymást. - Látod, ez nagyon szép - mondta erre a fajdkakas -, mert látod, ott kutyák jönnek, s régi szokás szerint el kellene futnod, de most már nincs mitől félned.

Meghallotta a róka a „kutya” szót, hegyezni kezdte a fülét s el akart illanni. - Hova? Hova? - kérdi tőle a fajdkakas. - Hiszen most békeparancs van, s a kutyák már nem bántanak senkit. - Ki ismerheti ki őket - felelte a róka -, meglehet, hogy nem hallották a parancsot. - S egy-kettőre elmenekült.

1 Búzakenyér fajta.

Tolsztolj - A PARASZT ÉS AZ UBORKÁK
Tolsztolj - A farkas és az öregasszony

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2019. december 13. péntek

Captcha kép