Mese nem csak gyerekeknek

Alekszandr Szergejevics Puskin: Mese a pópáról meg Baldáról, a szolgájáról

Mese a pópáról meg Baldáról, a szolgájáról

(fordította Illyés Gyula)

Volt egy pópa,
Fél-habóka,
Elment egyszer a vásárba,
Hogy valami portékát vásálna.
Ki jő vele szembe? Balda,
Ott téblábolt erre-arra.
„Talpon már ilyen korán,
Mi jó kéne, szent atyám?”
Szólt az: „Szolga kéne, nem más:
Szakács, lovász, házverő ács
Egy személyben, de ilyet
Olcsó bérért hol lelek?”

„Nálam jobbat nem találsz a földön
- Felelt Balda -, elszegődöm.
Három fricska homlokodra: évi bérem,
Ennem tönköllyel beérem.”
Veszi fontolóra.

Vakarja fejét a pópa,
Milyen fricska, attól függ ez,
No valahogy majd csak meglesz.
„Jól van - mozdul szóra szája -,
Eb, aki megbánja.
Állj be hozzám. Lássam nyomban,
Ki a legény a dologban.”
Szolgál Balda a pópánál,
Istállóban a szalmán hál,
Enni eszik többet négynél,
Dolgozik is többet hétnél.
Tesz-vesz kora pitymallatkor,
Befog, szánt, megtér a tagból,
Tüzet rak, tyúkot monyász,
Szedi, süti kemencében a tojást.
Pópáné szól: derék Balda!
Pópalány szól: esz a bú miatta!
Pópafinak „páppá” ő is.
Balda dajkál, főz pempőt is.
Csak a pópának soha
Nincs hozzá egy jó szava.
Az az alku - haj, egykettő
Kitelik már az esztendő!
Nem eszik, nem alszik tőle,
Fáj feje-csontja előre.
Be is vallja asszonyának:
„Így s így volt - most mit csináljak?”
A fehérnép leleményes,
Ért fortélyhoz, efféléhez.
Mond az asszony: „Tudok módot,
Hogy vessük el ezt a gondot.
Parancsolj rá olyat, hogyha
Véghezvinné, beleholna.
Nem teszi hát, s te bér nélkül kidobod:
Épen marad homlokod!”
Derül a pópa orcája,
Bátrabban néz már Baldára.
„Gyere - mondja -, ide hozzám,
Hallgass szómra, drága szolgám.
Elvállalta a sátán-had,
Hogy amíg élek, dézsmát ad,
Szép summa volt, mondhatom,
S három éve - nem kapom!
Hajtsd be te! Edd meg a tönkölyöd:
S menj, szorítsd fizetésre az ördögöt.”
Balda bólint, nem vitázik,
Megy, megy, megy az Óperenciáig.
Kendert kap, kötélnek csavarintja,
Kötél végét tengerbe hajítja.
Feljön a vén ördög - hallga -:
„Mi nem jót csinálsz itt, Balda?”
„Felkorbácsolom az aljat,
Átkozottak, megcsikarlak!”
Megszeppent az öreg ördög.
„Mért haragszol ránk? Könyörgök!”
„Mért? Még kérded? És a dézsma?!
Lesz nemulass érte, még ma!
Nem fizettétek, no mostan
Mi fizetünk - alaposan!”
„Ne bántsd azt a tengert, Balda, nézzed,
Megkapod a dézsmát, az egészet.
Várj, küldöm az unokám a partra.”
- Csak rászedem, azt gondolja Balda.
Fölmerül az ördögfi az aljbul,
Nyávogott mint egy kis éhes kandur.
„Jónapot, szép öcsém, Balda.
Mi dézsma kéne, ha volna?
Dézsmáról, gyehenna uccse,
Nem hallott még Belzebúb se!
No de mindegy - engedünk,
Ha fogadást kötsz velünk,
Azé lesz a teljes dézsma-summa,
Ki a tengert előbb körbe futja.
Készítik már lent a zsákot... Rajta!”
Fakad harsány kacagásra Balda:
„Nézd csak, hol van a fejed,
Versenyt fussak? Én? Veled?
Te Baldával, énvelem?
Hogy te légy ellenfelem?
Ki eszelt ki ilyen dőreséget?
Várj, hozom a kisöcsémet.”
Megjárta gyorsan az erdőt,
Tapsifülest fogott kettőt,
Zsákba tette (a fi ördög
Addig a parton lődörgött).
Veszi Balda az egyik nyulacskát,
„No, kezdődhet - mondja a - mulatság.
Még zöldfülű, tejföl-bajszú
Vagy te hozzám, ördögfattyú,
De ne töltsük az időt,
Győzd le öcsémet előbb.
Ezt érd utol. Vigyázz! Indulj!”
S rohant az ördög s a kisnyúl.
Az ördög a tenger partján körbe.
A kis nyúl meg haza az erdőbe.
Nyelvet lógat, képét törli,
Száguld vissza az ördögfi,
A tengert körül szaladta,
Azt hiszi, legyőzve Balda.
Liheg, piheg s mit lát? Balda
A kisöccsét simogatja:
„Elfáradtál, jó öcsém?
Pihenj meg bátyád ölén.”
Megjuhádzik, dirmeg-dörmög,
Behúzza farkát az ördög.
Nézi öcsit sandán, némán,
„No - szól -, essünk túl azon a dézsmán.”
Lent meg így szól: „Estem bajba,
Nagyapa, legyőzött Balda!”
A vén ördög töpreng, ajgat,
De fent Balda újra zajt csap,
Háborog megint a tenger,
Vívja harcát az egekkel.
A kis ördög újra kiszáll:
„Hagyd el! Küldjük fel már, ami jár,
De - látod ezt a jó fütyköst itt?
Válassz célt, amerre tetszik,
Aki ezt messzibb veti,
A dézsma azt illeti.
Félsz egy kis kar-rándulástól? Mire vársz még?”
„Hogy az a felhő jobban kilátsszék,
Azt dobom meg. Azután
Nektek mék már igazán!”
Fut megint nagyapjához az ördög,
Szól remegve: „Újra Balda győzött.”
Csap megesmeg zajt Balda a parton,
Rémíti az ördögöt kitartón.
Jön megint az ördögfi kifúlva:
„Csitulj, itt a dézsma - épp csak újra...”
Ámde Balda közbeszól:
„Nem! Rajtam a sor!
Kikötést most én szabok,
Teneked feladatot.
Most válik el, mennyit ér a fajtád.
Látod azt a deres kancát?
Hát azt a kancát emeld fel,
Félversztányira cipeld el.
Ha elbírod, tied lesz a dézsma,
Ha nem bírod: az enyém, de még ma!”
Szegény ördög néz reá,
Bújik a kanca alá,
Nekikap,
Feszül, majd beleszakad,
Felemeli, lép vele
S menten összerogy bele.
„Nagy buta vagy - mondja Balda -,
Elbújhat az ördög-fajta.
Kézzel sem bírod? hiszen
Én lábam közt elviszem!”
Felült Balda a kancára,
Elnyargalt egy jó versztára.
Fut megint nagyapjához az ördög,
Szól ámulva: „Újra Balda győzött.”
Állták erre az ördögök körbe,
Nincs más mód: gyűjtik a dézsmát össze,
Rakják Balda vállaira nyögve.
Megy hát haza Balda nagy-zihálva,
Felszökken a pópa, hogy meglátja,
Felesége mögé surran,
Ijedtében összehuppan,
De Balda megleli szépen,
„Itt a dézsma, hol a bérem?”
Szegény pópa,
Homlokát előre tolta.
Első fricska
Padlásig pattintja.
Másodiktól azon mód
Elfeledett minden szót.
Harmadikra szegény pópa
Lett immár egész habóka.
Balda meg az mondta mindahányszor
„Elég volt, atyám, a kapzsiságból.”

Orgovàn Irén - Vakáció váró
Vietnámi mese - A bivaly

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. április 06. hétfő

Captcha kép