Mese nem csak gyerekeknek

A vadász meg a párduc – togoi mese

A vadász meg a párducA vadász meg a párduc

Egy éhségtől félholt sakál a szél sodorta szagok között hirtelen felismerte a friss hús szagát.

Habozás nélkül sietve elindult a lehetséges táplálék irányába.

A szimata nem hazudott. Egy ösvény kanyarjában, a fák közötti irtáson egy leopárd a nap­fényen egy fiatal antilopot tépett szét. A sakál közelebb ment és tisztelettel szólt a vadászhoz:

- Üdvözöllek, Leopárd úr, úgy látom, hogy igen nagy étvággyal vagy megáldva. De nem méltóztatnál hagyni nekem pár falatot, hogy megebédelhessek?

A leopárd teljesen az étkezés élvezetének adva át magát, arra sem méltatta a sakált, hogy felel­jen neki. A sakál felbátorodva, közelebb ment a félig széttépett zsákmányhoz, és meg­próbált elvenni egy darabot. A leopárd vadul morognia kezdett. A sakál visszakozott, de nem vesztette el a bátorságát. Legendás az ő ravaszsága, és ő meg is bízott benne. Mivel a lakmá­rozó nem akart osztozni vele az ételen, a sakál arra szánta el magát, hogy megkörnyékezi. Tett előre pár lépést, és e szavakkal fordult a falánk állathoz:

- A te étvágyadnak, amint látom, nincsenek határai. Azonban fogadni mernék, hogy te kevés­bé vagy nagyétkű, mint én.

A leopárd, a hiúságában megsértve, felemelte a fejét:

- Gúnyolódsz?

- Egy cseppet sem. Megismétlem: fogadni mernék, hogy énnekem nagyobb az étvágyam, mint teneked.

A leopárd nyújtózkodott egyet és gúnyosan ránézett erre a hétköznapi vadkutyára, amelyik úgy vélte, hogy nagyobb az étvágya, mint őneki. Nevetésben tört ki:

- Lehetetlen! Látod ezt az antilopot - nos, nekem ez csak előétel. Ha felfalom az egészet, csak azért teszem, mert éhes vagyok. Nos, eredj innen!

Azonban a sakál konokul visszavágott:

- Te mégis kevésbé vagy nagyétkű, mint én.

A leopárd megfordult. Ez már túl sok. Elege volt már ebből az elbizakodott állatból:

- Azt sem tudod, hogy mit beszélsz. Nem nehéz dolog falánknak nevezni magadat, ha nincs egy falat ennivalód sem. Csak az éhség miatt dicsekszel ennyire.

- Csak tőled függ, hogy megbizonyosodj. Engedd meg, hogy osztottam veled!

- Ez szóba sem jöhet. Ez az igazság! Nem én kaptam el futtában ezt a gyors antilopot? Nem én öltem meg? Ez az enyém, semmivel sem tartozom neked.

A sakál megértette, hogy a leopárd nem változtat a véleményén. Mélyet sóhajtott, de nem tartotta magát vesztesnek.

Még egyszer megszólalt:

- Úgy cselekszel, ahogyan jónak látod, de én továbbra is kitartok amellett, hogy az én étvá­gyam nagyobb a tiédnél.

- Bizonyítsd be! - mondta a leopárd csúfondárosan.

- Be is bizonyítom. De mit adsz nekem, ha én nyerek?

- Minden zsákmányom felét.

- Tartom a fogadást - jelentette ki a sakál. - Holnap megmutatom, hogy mire vagyok képes. Itt találkozunk kora reggel.

- Rendben - mondta izgatottan a leopárd.

A két ragadozó elvált, a sakál magával nagyon elégedetten, a leopárd türelmetlenül gondolva a másnapra.

Amikor leszállt az éj és az árnyak befedték az egész bozótot, a sakál járkált erre-arra, egyre csak az járt a fejében, hogy milyen módon tudja legyőzni az ellenfelét. Kérdezgette az eget, a fákat, a köveket. Az órák teltek-múltak. És egyszerre rájött, hogy hogyan is győzheti le a nagyétkű leopárdot.

Nesztelenül elindult egy álomba merült falu felé, és bement a nyitott házba, ahol a falusiak a festéshez szükséges eszközöket tartották. Ott megpillantotta edényekben a festékeket, amikkel a telihold ünnepére a bőrüket szokták kifesteni. Elvett egy edényt a vörös festékkel, és ugyan­olyan csendben, mint ahogyan jött, visszatért az erdőbe.

Az erdő szélén egy földdarabon tököt termeltek. A sakál odament és türelmesen minden egyes tököt leöntött piros festékkel. Miután befejezte a művét, visszament a fekvőhelyére, és el­bűvölten saját tehetségétől, elnyújtózkodott, és azon nyomban elaludt.

Reggel kialudva, frissen és nagyon jókedvűen ébredt. Mielőtt elment volna a megbeszélt helyre, lement a folyóhoz, és ott a szomját oltotta. Majd sietség nélkül eljutott a leopárdhoz, aki éppen egy kövér gyöngytyúkot lakmározott. A sakál elfintorodott:

- Hé, mi ez, Leopárd Úr? Ez a nagyétkű menüje: Pfuj! Mindjárt megmutatom neked azt áldozataim koponyáit, akiket az imént faltam fel.

- Hogyan? Te már megreggeliztél?

- Természetesen. Nem tudod, hogy én éjjel vadászom, hogy olthassam kielégíthetetlen étvá­gya­mat, amiről beszéltem neked? Gyere velem!

A sakál a leopárd kíséretében elindult a tökföld felé.

Egy bizonyos távolságban megálltak, mert a falu nagyon közel volt és nem akarták fel­ébreszteni a vadászokat. Messziről az illúzió tökéletes volt.

Micsoda csatatér! Mennyi áldozat! A leopárd rémülten felkiáltott, és megpróbált elmenekülni, de a sakál visszatartotta:

- Miért menekülsz?

A hajnali fényben hatásos volt a látvány. A szétszórt vörös fejek jól bizonyították egyszerre a sakál ügyességét és óriási étvágyát.

- Be kell vallanom, hogy ez a csatatér meglep engem, és szívesen elismerem, hogy nagyétkű vagy. Meghajlok előtted. Elvesztettem a fogadást.

- Tehát beleegyezel, hogy a zsákmányod felét nekem adod, hogy csillapítsam szörnyű étvágyamat?

- Amit megígértem, azt meg is teszem - jelentette ki a leopárd.

És azóta a leopárd meg a sakál elválaszthatatlan barátok. Az előbbi határtalanul csodálja a másikat. Ami pedig azt az utóbbit illeti, ő mindig a leopárd nyomában jár, hogy begyűjtse ravaszsága gyümölcseit. Ezentúl kedvére ehet, ráadásul fáradság nélkül.

Weöres Sándor - Hosszú az utca
Grimm - A nagyapó és az unoka - Bunicul şi nepotul

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 11. szombat

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/