Mese nem csak gyerekeknek

A szép és a bestia

A szép és a bestiaA szép és a bestia

 - Burkina Faso mese -

Hol volt, hol nem volt, egyszer nagyon régen született egy kislány a Moogho királyság virág­zó vidékén élő derék takács házában, akit Tigának hívtak.

Akkor a laterit még nem vöröslött a Nap sugaraiban, hogy később okkerré váljon, még a gránit sem keményedett meg a földön, a rőtvadak még nem kerülték el a városokat meg a falvakat, hogy vadakká váljanak, és a vizek még nem váltak el a földtől, hogy tócsák, tavak, patakok, folyók, tengerek és óceánok kép­ződjenek.

Akkor történt ez, amikor a szép kisgyerek megszületett a boldog apa nagy örömére, de az anya meghalt a férj legnagyobb bánatára. Tiga, a nemes szívű takács, a boldog apa és szeren­csétlen férj, állandóan csak sírt egész nap, és mindenkit elátkozott, nem tett különbséget az ott fent és az itt lent élők között. Önmagát kérdezgette, hogy miért van a természetnek ez az örökös változása, és miért újul meg állandóan az élet. Önmagától kérdezgette, hogy az érke­zések és a távozások miért következnek egymás után, és miért nem hasonlítanak egymásra, miért halad állandóan egymás mellett az élet meg a halál, miért tegeződnek egymással, és miért ilyen szakadatlan az egymásnak ellentmondó, az egymással szembenálló események folyamata.

Tiga a felesége sírjától a lánya bölcsőjéhez járt oda-vissza, teljesen a reményét vesztve.

Éppen csak letörölte a könnyeit, amikor édes, ismeretlen zene hangzott fel a házában, szállt a levegőben, de nem lehetett megállapítani, hogy honnan jön. Ez a dallamos és különös zene pár pillanatig tartott, miután megjelent egy titokzatos lény: egy öreg, nagyon öreg, tiszteletre méltó kinézetű, tekintélyt parancsoló viselkedésű, teljesen fehérbe öltözött nő. Úgy látszott, mintha különösen merev tekintetével semmit sem venne észre ennek a földnek az aljassá­gaiból. Alig nyitotta ki a száját, amikor ezeket a szavakat mondta:

- Derék férfiú, engem külön Tehozzád küldött el a Legfőbb Lény, aki az önelégültségében nem elégedett és a magasztosságában nem gőgös. Azért jöttem el, hogy közöljek veled három igazságot és egy jó hírt.

- Ó, te szellem, aki a felhőkből szálltál le a szelek szárnyán - mondta a takács -, mondd el nekem azt a három igazságot, és közöld velem azt a jó hírt, ami minden bizonnyal írt ad a lelkemnek.

- Az első igazság - mondta az öregasszony - íme ez: az emberek tetteit vagy vissza kell fordítani, vagy át kell formálni, vagy tenni kell ellenük valamit, mert azok sohasem tökéle­tesek; de a Jó Isten tetteivel semmit sem kell tenni, mert azoknál tökéletesebb nincs.

Rövid ideig hallgatott, majd folytatta:

- A második igazság: egyszer látni a saját szemeddel, többet ér, mint kétszer hallani a saját füleddel, mert a látás a legfőbb emberi érzék, és mert a személyes tapasztalat mindig bizto­sabb, mint a másoktól hallott.

Ismét hallgatott egy kicsit, majd folytatta:

- A harmadik igazság: lehet hazudni, hogy feleségül végy egy lányt, de nem hazudhatsz, hogy megtarts egy feleséget.

Várt egy pillanatig, majd hozzátette:

- Végül halld a jó hírt! Isten, a Világmindenség teremtője magához szólította a te drága és erényes nődet, mert szüksége van rá, különös és fontos küldetés vár ott reá. Az égbolt Nagy Szentje, hogy megvigasztaljon, úgy döntött, hogy rendkívüli sorssal áldja meg a kis árvát: ő lesz a Moogho királyság legszebb és leghatalmasabb lánya.

Ezek után az ünnepélyesen és nagy felbuzdulással kiejtett szavak után a szellem eltűnt, miközben az édes, lágy zene még tovább hallható volt. Ezután Tiga, a takács letörölte a könnyeit, belenyugodott az Isten akaratába, és elhatározta, hogy a lányát az országa törvé­nyeinek és szokásainak megfelelően fogja nevelni az ősök, a halottak és a mennyben lakozó szellemek tiszteletére.

Az árva kislánynak a megtörtént események bizonyságául a „Wendwaoga” nevet adta, aminek a jelentése: Nagy az Isten.

Miközben ez történt Tigánál, nem kevésbé különös dolgok történtek másutt, éspedig Moogho uralkodójának, Naba Sougrinak a palotájában. A hatalmas úr első felesége egy fiúnak adott életet. Ez ott nagyon fontos esemény volt, mert a gyereknek keménynek kell lennie, hiszen ő lesz az ország uralkodója, a birodalom minden lakója fölött élet-halál ura.

Az újszülött még ott feküdt a boldog anya mellett, amikor mindenfelől éles sípolás lett hallható. Amint az abbamaradt, mintha a semmiből jött volna, megjelent egy öreg, nagyon öreg asszony, mintegy a nagy káoszból, és megállt a szoba közepén. Teljesen feketébe volt öltözve, fekete szoknyával a derekán, fekete turbánnal a fején és fekete bőrcipővel a lábán.

A nő gúnyosan vigyorogva közölte, hogy az árnyékvilág küldötte ő, és azért jött sietve, hogy három igazságot és egy rossz hírt közöljön.

- Ó, te fantom - mondta reszketve a királyné -, hajlandó vagyok végighallgatni, és bocsánatot kérek, ha bármivel is megbántottalak, ami megmagyarázhatná a jelenlétedet nálam, épp ebben a pillanatban.

- Az első igazság - mondta az öregasszony - jobb a pokolba menni, ahol úgy szórakoznak, mintha a bolondokházában lennének, mint a Mennyországba, ahol úgy unatkoznak, mintha kolostorban élnének.

Hallgatott egy pillanatig, miközben gúnyos kacagás hallatszott, majd folytatta:

- A második igazság: nem kell barátok keresésére fecsérelni az időt, mert évekre van szükség, hogy szoros barátság alakuljon ki, de elegendő egyetlen egy nap, hogy örökös gyűlölködés szülessen, mert egyetlen élőlény sem érdemli meg, hogy egy másik feláldozza érte a boldog­ságát, és még kevésbé, hogy meghaljon érte.

Ismét megállt, hogy böfögjön, krákogjon, köhögjön, tüsszögjön, köpködjön és néhány groteszk tánclépést tegyen, mielőtt folytatná:

- A harmadik igazság: úgy kell élni az életünket, ahogyan minekünk tetszik, nem törődve azzal, hogy mi lesz utána, mert a mai gatya többet ér, mint a holnapi nadrág; mert nem szabad feláldozni azt, ami van, azért, ami csak lesz; nem kell elengedni azt, aki birtokol, hogy elkap­juk azt, aki lop.

Újabb szünet szakította félbe az öregasszony beszédét, majd befejezte a mondókáját:

- Most pedig halld a rossz hírt: a te újszülöttednek meg kell fizetnie az erkölcsi sértésért, amit az ő ükapja követett el az én ükömmel szemben. Egy elkerülhetetlen átokkal fog megfizetni: Születése alapján ő gazdag és hatalmas lesz, erről nem tehetek. De ő lesz a legcsúnyább teremtés, amilyent valaha is a hátán hordott a föld. Senki sem fogja tudni elviselni a látványát és a társaságát. Azonban hagyok neki egy egészen kicsi esélyt: kigyógyul ebből a rútságból, ha talál itt lenn a Földön egy elég bolond és ostoba lányt, aki csöpp gyengédséget fog érezni egy ilyen szörnyszülött iránt, mint amilyen ő.

E szavak után a gonosz asszony hirtelen eltűnt, nagy bánatban hagyva a királynét. Lemon­dóan, de Istenben bízva a derék királyné a „Wendpanga” nevet adta a fiának, ami ezt jelenti: Az Isten hatalma. És telt-múlt az idő.

Kínkeservesen múltak az évek. Wendpanga, a trónörökös herceg növekedett termetben és bölcsességben, de sajnos rútságban és szörnyszülötti kinézetben szintúgy. Emiatt mindenki gúnyolta és sokszor megbántották.

Végül úgy döntött, hogy elvándorol a bozóterdőbe, hogy elmeneküljön az emberek rossz­indulata elől, és rútságát elrejtse a vad természet ölén.

Ez alatt az idő alatt Tiga takács házában Wendwaoga, a félárva lány növekedett termetben és bölcsességben, és bájban meg szépségben ugyanúgy. Most huszadik évében járt, és csak úgy ragyogott a bájosságtól és gyengédségtől.

Egy nap elment vízért. Hosszú sorban álltak a nők a kútnál, ezért ő úgy döntött, hogy addig, amíg őrá nem kerül a sor, a pillangókat kergeti. Tehát bement a sűrű csalitba e kedves kis rovarok után. Eltévedt és találomra kezdett járni. Ez órákig tartott. Barangolása nagyon különös felfedezéshez vezette. Megpillantott egy domb tetején egy fényűző palotát, a bozót közepén. A környéken csak sűrű fű volt és sűrű bokrok. Ez egy pompás, hatalmas épület volt, hét emelete volt, és hét, majdnem az égig érő bástya vette körül.

Az ajtók és az ablakok tömör aranyból készültek. Wendwaoga belépett és elcsodálkozott. Egy teljesen sárga szobában találta magát: a padlót vastag sárga velúrszőnyeg fedte, a mennyezet sárga fából készült, az ablakokon sárga selyemfüggönyök lógtak, és az azokon át beszüremlő fény árasztotta el az egész termet.

Hangot hallott, amiről nem tudta megállapítani, hogy honnan jött: „Érdemes jobbnak lenni, mint voltál, és jobbat birtokolni, mint amid volt.”

A hang háromszor, majd megint háromszor elismételte ugyanazokat a szavakat. Wendwaoga folytatta a nyomozást, és eljutott egy kék szobába, ahol a falak azúr színűek voltak, és kék vizű, kifogyhatatlan forrás tört fel a földből, és mámorító frissességet terjesztett maga körül. Ismét hallható lett ugyanaz a kemény és ijesztő hang:

„A hazugság szalad, és gyorsan kifárad, de az igazság csak lépked, és sokáig friss marad.”

Folytatva a kutatást, Wendwaoga felkapaszkodott egészen a hetedik emeletre. Áthaladt egy zöld meg egy vörös szobán, majd egy üvegszoba ajtaja előtt találta magát. Belépett és egy szörnyűséges lény előtt találta magát, aki nem volt sem ember, sem állat, akit csak szörnynek, a legocsmányabb szörnynek lehetett nevezni.

Furcsa egy lény volt az: hatalmas fej, kidülledő gömbszemek, kidudorodó homlok, nagyon hosszú fogak. Szélesre tátott, vastag ajkai közül ragadós nyál csurgott; feketés takony csöpögött az orrlyukaiból; a szeme gennyes volt, rücskös bőre tátongó pórusaiban vércseppek gyöngyöztek.

Wendwaoga elájult ilyen rútság láttán. A szörnyeteg közelebb lépett hozzá és elbűvölten nézte ezt a szépséget és bájt, a finomságot és a frissességet, ami ebben a testben egyesült. Úgy látszott, hogy érdeklődik iránta, valami finom gyengédséget érez kisugározni e pici, itt előtte elterült testből. Amikor Wendwaoga visszanyerte az eszméletét, egy fehér szobában találta magát, makulátlan tisztaságú fehér lepedővel letakart, elefántcsontból készült ágyon feküdt, a feje ugyanolyan fehér párnán nyugodott. A hirtelen ijedelemtől megfájdult a feje, láztól reszketett egész testében. Ismét remegni kezdett, amikor a szörny belépett. Becsukta a szemét, hogy ne lássa. A különös lény két lépést tett előre, egy asztalra élelmiszerrel teli kosarat tett, és visszavonult, miközben ezeket a szavakat mondta:

- Nagyon mélyre kell süllyednünk, hogy megtanulhassuk, hogyan lehet nagyon magasra emelkedni. Érdemes előbb átélni a legrosszabbat és csak utána a legjobbat, hogy megismerjük a jót, majd aztán a kevésbé jót.

Wendwaoga akkor felismerte azt a hangot, amit a sárga és a kék szobában hallott. A lány másnap még mindig feküdt. A szörny visszajött... ismét hozott egy kosár ennivalót, és vissza­vonult, miközben ezeket a szavakat mondta:

- A legszebb lány sohasem olyan szép, mint az, akit szeretnek. A legszebb férfi sohasem olyan szép, mint az a csúnya fiú, akit egy lány szeret. A csúnyaságot nem látja már a szem, amikor a szív szeme a másik szívét nézi.

Harmadnapon Wendwaoga már gyógyulóban volt. A szörny, szokásához híven, bejött. Ennivalót hozott. Amikor visszavonult, így beszélt:

- Amikor leszáll az éj, jobb lámpát gyújtani, mint elátkozni a sötétséget.

A negyedik napon Wendwaoga még ágyban volt. A szörny ismét eljött. Úgy látszott, mintha ő is beteg lenne. Tántorgott.

Nagy fáradtság látszott a járásán.

Miközben visszavonult, egy porral teli kis üveget mutatott, és így beszélt:

- Évek óta magamnál tartom ezt a mérget. Eddig haboztam, hogy véget vessek vele az életemnek. Te, ártatlan lány, az utolsó illúzióimat is elveszítem veled. A te tekinteted sem tud támaszom lenni, tehát mindjárt elhagyom ezt a világot, ami előbb engem hagyott el.

Miután ezt mondta, kiment, és az árva lány teljes zavarban maradt.

Beköszöntött az ötödik nap. Wendwaoga nem látta a szörnyet. Önmagát kérdezgette. Beköszöntött a hatodik nap. Wendwaogát nem látogatta meg a szörny. A lány nyugtalankodni kezdett.

Beköszöntött a hetedik nap. A rútság nem jelent meg. Csak nem tette meg, amivel fenye­getőzött? - kérdezte saját magától, hogy meggyőződjön róla, Wendwaoga elindult átkutatni az egész palotát emeletről emeletre.

Amint így nyomozott, egyszerre csak nyögésekre lett figyelmes. A hangok egy nagy szobából jöttek. Bement. Egy nagy ágy volt ott, amin a szörny haldokolt. Az üvegcse, amiben a méreg volt, most teljesen üresen mellette hevert.

Wendwaogán egyszerre sajnálat lett úrrá. Egyidejűleg egy csepp gyengédséget is érzett a szörny iránt, aki nagyon vendégszeretőnek, kedvesnek mutatkozott. Hozzásietett, megfogta a kezét:

- Isten óvjon meg - mondta. - Nagyon fogok szenvedni, ha meghalsz.

E szavakra csillogó fény borult a szörnyre. Egy ideig tartott, és amikor szétoszlott, a szörny eltűnt, a helyén egy gyönyörű, karcsú, bájos, elegáns és tiszteletet parancsoló külsejű, húsz éves ifjú feküdt. Felkelt az ágyból és e szavakkal adott a történtekre magyarázatot:

- Derék leányzó, feloldoztad egy gonosz boszorkány átkát, amit énrám vetett, hogy egész életemben a rútságot viseljem magamon. Csak egy gyengéd tekintet, mint amilyent te vetettél rám, menthetett meg ettől a bajtól. Köszönöm, és örömmel közlöm veled, hogy én vagyok a Moogho királyság trónörökös hercege. A hercegnémmé akarlak tenni, ha te is akarod. Meg­érdemled nemes lelkeddel, méltó vagy rá a bájad és a szépséged miatt.

A szép herceg megfogta az árva lány kezét. És együtt mentek vissza a palotába.

A herceg apja teljesen odavolt a boldogságtól, amikor megpillantotta a fiát, aki megszabadult a szörnyűséges kinézettől. Pompás lakodalmat rendeztek, hogy az emberek és Isten előtt a legjobbra és a legrosszabbra összekössék Wendpanga és Wendwaoga sorsát. A lakoda­lomra érkezett tömeg előtt volt alkalma kijelenteni a trónörökös hercegnek: „A szerelem az az erő, ami megtízszerez minden jóságot, és a tizedrészére oszt minden rosszat”.

A rútságától megszabadult herceg sokáig boldogan élt az istenáldotta árva lánnyal. Igaz, hogy Isten hatalma felülmúlja a boszorkányok és a gonoszok minden hatalmát. Az embernek, aki az Isten fájának az árnyékában él, nem kell félnie a hazugok égető napsugaraitól.

Tolsztolj - A szamár és a ló
Tolsztolj - Lipunyuska

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. november 17. vasárnap

Captcha kép