Miért nem különböznek már az emberektől a varázslók?Miért nem különböznek már az emberektől a varázslók?

- elefántcsontparti mese -

Az öregek sokszor sóhajtoznak: „hajdanán, hajdanán”...

Ha hallod azt a szót, hogy varázsló, tudod, hogy a háza külön áll. Azon a napon, amikor vala­ki bement a kunyhójukba, az Isten megajándékozta őket. A varázslók itt vannak Kongban, a csőrük olyan hosszú, hogy innen Bouakéig ér. Itt ülhetnek, de elérnek valakit Bouakéban. Itt lehetnek, de elérhetnek valakit Korhogóban, és bár itt vannak, elérhetnek valakit Bounában.
Élt egyszer egy öregember, aki elment lovat venni a fiának. Mutatott neki egy utat ezekkel a szavakkal:

- Ezen az úton ne menj, ez a varázslók útja. Amikor arra indulsz, az Isten megajándékozza őket.

A fiú gyakran lovagolt. Egy nap, amikor igen nagy kedve támadt nyeregbe szállni, a tilos utat választotta, és eljutott a varázslókhoz. Azok elkapták, hopp, és bezárták egy hétszobás házba és így beszéltek hozzá:

- Kerestünk valakit, de eddig még senkit sem sikerült elfognunk. Mivel ma találtunk valakit, azonnal ki is ássuk az édesgyökeret.

A kovácsok háza is elkülönítve állt, ahol a vasat verték. Amikor azok a vasat verték, akkor sikerült elkapniuk a legényt, és bezárni a hétszobás házba. Így beszéltek:

- Mivel van most valaki, kiássuk az édesgyökeret, hogy együtt fogyasszuk el.
A földjük olyan messze volt tőlük, mint ide Koumassai, de elmentek kiásni a gyökeret. Miközben a földjükön voltak, hallották, hogy hangosan csapódik a kinyíló majd becsukódó ajtó. Ezért a legény mellett őrségben ott hagytak valakit, hogy vigyázzon az ajtóra, míg ők begyűjtik a termést. Tehát elmentek a földjükre, ami olyan messze van, mint ide Ghana.

Tehát, a fiatalember lóháton eljutott a varázslókhoz, akik elkapták és a lovával együtt bezárták. A legény mondta is:

- Az apám figyelmeztetett, hogy ne térjek le erre az útra, mert ez a varázslók útja.

A fiú a lova mellé állt, elgondolkodott, majd zokogva énekelni kezdett:

Az anyám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Az apám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Vágyódom az apám után.
Vágyódom az anyám után, tumènimè.

Az ének szövege kellemesen birizgálta az őr füleit, aki odament és kinyitotta az első ajtót.

Tehát az első ajtó kinyílt, de Ghanában eljutott az ajtócsapódás hangja az emberek, a termést begyűjtők fülébe, akik felkiáltottak:

- Hegyezzétek a fületeket, mert úgy hallottam, mintha kinyílt volna egy ajtó!

- Nem, tévedtek - mondták a többiek, és hozzátették: - siessünk a munkánkkal!

A fiú újból énekelni kezdett:

Az anyám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Az apám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Vágyódom az apám után.
Vágyódom az anyám után, tumènimè

Az őr betette a kulcsot a másik ajtóba, és azt is kinyitotta. A többiek a földeken így beszéltek:

- Figyeljetek! Igaz, amit az imént mondtál.

Egyesek ezt mondták:

- Igaz.

Mások ezt mondták:

- Nem igaz - és kezdték összecsomagolni a kiásott gyökereket. Amíg a csomagokat készí­tették, a fiú tovább zokogott, és énekelt:

Az anyám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Az apám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Vágyódom az apám után.
Vágyódom az anyám után, tumènimè

Az egyik varázsló megszólalt:

- Igaz, amit mondtál.

Az őr, aki a fogoly mellett maradt, betette a kulcsot egy másik ajtóba, és azt is kinyitotta. Amikor az ajtó kinyílt, a többiek felkiáltottak:

- De igen, tényleg igaz, igaz, valóban igaz! - és felkapták a csomagjaikat.

Felkapták a csomagjaikat, feltették a csőrüket, és egy olyan nagyot ugrottak, mint innen Tafiréig, hogy mielőbb odaérjenek, vagyis amikor feltették a csőrüket, és ismét akkorát ugrottak, mint Tafirétől Bouakéig, majd megigazították a csőrüket, és akkorát ugrottak, mint Bouakétől Yamoussokroig. Olyan mértékben jutottak előre, ahogyan a csőrüket igazgatták. Mindjárt olyan közel voltak, mint innen Tafiréig.

Az ifjú őr betette a kulcsot a hetedik ajtóba, és amikor azt kinyitotta, az az ajtó nagyon han­gosan csikorgott. Amint ez megtörtént, a fiú felugrott a lovára, a ló oldalába vágta a sarkan­tyú­ját, gyorsan átugrott az őr feje fölött. Abban a pillanatban, amikor sebesen kilovagolt, érkeztek meg csomagjaikkal a varázslók. Miközben ledobálták a csomagjaikat, a fiú gyorsan elvágtatott.

- Halljátok? - kiabáltak a varázslók. - Fogjátok meg! Fogjátok meg! Fogjátok meg!

Egyszerre mindenki talpon volt és egymást átugrálva rohantak. Igen, az egyik varázsló átugrotta az éppen előtte ugráló társát.

A kovácsok állandóan verték az üllőn a vasat. A fiú megértette, hogy el van veszve, nincs számára menekvés. A kovácsok tovább kovácsoltak. A táborhelyük hasonlít azokhoz a házakhoz, ahol most mi vagyunk. Abban a pillanatban, amikor a fiú megértette a helyzetét, egy csőr éppen átugrott a feje fölött, és amikor látta, hogy már el van veszve, beszaladt a kovácsok házába.

A kovácsok továbbra is kovácsoltak, még arra is alig volt idejük, hogy észrevegyék a lovat, ami villámként repült. Az egyikük felemelte a fejét, és maga fölött az egyik varázsló csőrét pillantotta meg. Az egyik kovács épp akkor fejezett be egy kést, amit egy vadász kért tőle, és éppen azt élesítette. Abban a pillanatban, amint a kést élezte, látta a feje felett átsuhanó varázslót, hogy elkapja a fiút, ezért kikapta a kést a tűzből és levágta a varázsló csőrét.

És pont ezért nem tudják azóta megkülönböztetni a varázslókat a becsületes emberektől. Így mesélte nekem a nagyapám.