Mese nem csak gyerekeknek

A szivárvány - etiópiai mese

A szivárványA szivárvány

Íme a pigmeusok nagy királyának, Bongó Makelelének különös története. Ez a nagy király már régóta egy álmot kergetett, amiről senkinek sem szólt, mert attól félt, hogy szertefoszlik.

Szakadatlanul, éjjel-nappal csak arra gondolt, és folyton azt kérdezgette magától, hogy hogyan is valósíthatja meg az álmát, ami nem adott neki egy perc nyugtot sem. Néha panaszkodni lett volna kedve:

- Ah! Ha egyszer...

- Mi lehetne egyszer? - kérdezte Yasmina, a kedvenc felesége, aki szeretett volna segíteni a királynak.

A király ekkor megrázta a fejét, és így felelt:

- Nehéz megmagyarázni... És nincs is értelme, hiszen úgysem értenéd meg.

Yasmina azonban csak erősködött, mert meg akarta szabadítani a férjét a gondtól, ami annyira bántotta, de Makelele kitért előle.
Ez nem akadályozta meg Makelelét, akit szinte megszállt az álma, hogy egyik tervet a másik után készítse titokzatos szándéka megvalósításához. Az ötlete egyre jobban megszilárdult, formát öntött, de a király nem tudott aludni, elvesztette az étvágyát, hogy a feleségei jaj­veszékelni kezdtek:

- A király beteg, gonosz szellemek rontották meg.

És tényleg azt hitték, hogy átok ül rajta. Hogy feloldják az átkot, a legfinomabb ételeket készítették, versengtek egymással, hogy a legjobb megoldást találják, de ez sem segített, képtelenek voltak változtatni a nyugtalan, komor és bánkódó király hangulatán.
A király továbbra is csak a gondolataiba merült, néha panaszkodott, de semmi magyarázattal sem szolgált.

Egy nap azonban, amikor már azt hitte, hogy a terve megvalósítható, cselekvésre szánta el magát. Ezért a falu összes férfiját nagy vadászatra hívta egybe. Minden férfi boldogan készítette elő a fegyvereit: a nyílvesszőket, lándzsákat és késeket. Vidáman beszélgettek, és élénken tárgyalták a főnökük döntését:

- A király jobban érzi magát. Vadászni akar. Nagyon szeret vadászni.

Yasmina is újból nevetett, és elragadtatva mondta a társainak:

- Látjátok, az urat már érdekli valami. Bizonyára jobban érzi magát. A vadászat majd teljesen visszaadja az egészségét.
Másnap, a hajnal még csak éppen kezdett derengeni, amikor a férfiak, az urukat követve útra keltek, és eltűntek az erdőben. Vidámak voltak, dalolva lépdeltek az ösvényen. Később, hogy ne hívják fel magukra még jobban a figyelmet, elhallgattak. Elővigyázatosan mentek tovább. Minden érzékükkel éberen lesték a vadat, keresték a nyomokat. Az első mocsaras helyeken egy antilop meg egy bivaly nyomára bukkantak. Mindenki abban reménykedett, hogy ő kapja el az állatot, amit majd felajánlhat a királynak, aki így visszanyerheti az étvágyát. Egy kiváló fogás mindig örömet szerzett neki.
Hirtelen feltűnt egy vaddisznó. A vadászok látták, de az állat rémülten megfordult, hogy elmeneküljön. A vadászok nagyon ügyesek voltak. Nem engedték meg neki, hogy messzire fusson. Egyikőjük elhajította a lándzsáját. A vaddisznó megtorpant, felhasított hassal össze­rogyott. A férfiak befejezték a dolgukat, majd megmutatták a zsákmányukat a királynak.
Makelele nem csodálta meg a lőtt vadat; elfordította a fejét, felsóhajtott:

- Nem akarok enni belőle - jelentette ki. - Én a szivárvány színes húsából akarok.

A falu lakói azt hitték, hogy rosszul hallanak, mert szerintük ennek semmi értelme sem volt. „Lehetséges lelőni a szivárványt? Abszurdum!” És miután megtárgyalták a dolgot, így szóltak:

- Öljünk meg egy másik állatot! Talán egy másik állat húsát jobbnak találja. Kiváló húst illik adni a királynak.

Lesbe álltak az erdő szélén. A pázsitfűben jött egy okapi.

- Íme itt is van, ami nekünk kell - suttogták, és a nyílsebesen rohanó állat után vetették magukat. Az okapi, megrémülve az üldözőitől, ugrált a magas fűben. Olyan gyorsan futott, hogy az emberek nem érték utol. De az okapi egy pillanatra nem figyelt, és egy friss termesz­bolyba ütközött. Elvágódott, és a vadászok azonnal eltalálták a nyílvesszőikkel. A szép állat már nem kelt fel, az ügyes férfiak szinte odaszegezték a földhöz. Halálosan megsebesült.
Összekötözték és két bambuszrúdra fektették, aminek a végeit a vadászok a vállukra emelték. Győzedelmesen vitték el a királynak. Ő azonban most is visszautasította az ízletes húst, és megismételte a kívánságát:

- Én a szivárvány húsából akarok enni. Csak abból akarok! Ne vesztegessétek az időtöket!
A férfiak éppúgy mint korábban, most sem törődtek ezzel a kívánsággal, mivel annyira éssze­rűt­lennek tűnt. A vadászok harmadszorra is elindultak, mert meg voltak győződve arról, hogy a király végül elfogadja egy állat húsát, amit majd elvisznek neki. Úgy döntöttek, hogy többet is megölnek, hogy az uruk a kedve szerint választhasson. Ezért lelőttek egy hatalmas bivalyt, egy bársonyos szemű antilopot, két fogolymadarat, amik fáradtan repültek a fák fölött, és három szalonkát. Ezt a csodálatos zsákmányt ajánlották fel a királynak, aki azonban csak meg­vetően legyintett. Mint egy kisgyerek, megismételte az akaratát:

- A szivárványt akarom!
A vadászok egy kicsit félrevonultak. Nagyon kifáradtak ennyi futkosásban, és meg is éheztek. Levágták a megölt állatokból a legízletesebb darabokat, és nyárson megsütötték. Jó étvággyal falatoztak, habár csalódtak az urukban, aki nem akart rész venni a lakomában. Élvezettel rágva a finom húst, beszélgettek, és egyesek úgy döntöttek, hogy segítenek az uruknak találni egy szivárványt.
Miután jóllaktak, a férfiak felálltak, és tovább indultak a csendes bozótosban. Egy pillanatban azonban menedéket kellett keresniük: hirtelen eső kerekedett, ami megnedvesítette a füvet, a fákat, az ösvényeket, a sziklákat. Amikor az eső elállt, ismét megjelent a Nap, és azonnal egy csodálatos szivárvány rajzolódott ki az égen. Fenségesen ívelt a bozót fölött, ahonnan könnyed pára szállt. A férfiak gyönyörködtek benne, és mindjárt értesítették a királyukat:

- Íme a szivárvány! Íme a szivárvány! De hogyan kapjuk el? Ha jól ki is repítjük a nyíl­vesszőin­ket, nem érjük el.

- Fogjuk el élve! Mivel az állat kevéssé szokásos, félek tőle - magyarázta a király.

- Próbáljuk meg hálóba fogni!

Az emberek köteleket fogtak, erősen a nyílvesszőikhez kötözték és a szivárványra támadtak. Mindannyian egyszerre lőtték ki a nyílvesszőket, amik fütyültek a levegőben, és ez hang­viharra emlékeztetett. A szivárványt az így kifeszített hálóba fogták. Lezuhant az égről a férfiak kissé remegő nevetése közepette, akik elvitték a király elé.

- Király urunk, itt a fogságba ejtett szivárvány. Él. Mit tegyünk vele? Mi a kívánságod?
Látva az embereitől fogságba ejtett szivárványt, Makelele arca felragyogott. Végre a szen­ve­désének vége lett. Végül beteljesedik az ő leghőbb vágya. Habozás nélkül kiadta a parancsot, mert ő nagyon is türelmetlen volt:

- Főzzétek meg, hogy megehessem!

A férfiak visszahőköltek, elképedve a királyuk vakmerőségétől. Nagyon megijedtek, és féltek a különös állat bosszújától. Hiszen a szivárvány végül is nem állat volt. Nem az éghez tartozott? Ő az eső, a vihar, a villám társa. És ha a villám megbünteti őket? Tanácskoztak, majd a királyhoz mentek, és kijelentették:

- Urunk, félünk. Nem merjük megtenni ezt a szörnyűséget. A szivárvány a tied... Ha meg akarod enni, öld meg, és főzd meg te magad!
A király megvetően felállt, és odament a hatalmas hálóba fogott szivárványhoz. Megragadta, és magához szorította, ahogyan a fahasábokat szokták, majd a tűzhöz ment, és beledobta a szivárványt.

Szörnyűséges robbanás hallatszott, és az emberek a földre zuhantak. Az egész bozótban recsegés-ropogás visszhangzott. Néhány másodperc a legnagyobb rémületben telt el... Amikor az emberek felegyenesedtek, megállapították, hogy a királyuk halott. A szivárvány bosszút állt.
A vadászok lehajtott fejjel, némán tértek vissza a falujukba. Elmesélték a falubelieknek, hogy milyen szörnyű halállal halt meg a nagy Makelele király.
Ez után a nap után az emberek megértették, hogy a mennyei jelenségek szentek, és nagyon veszélyes szembeszállni velük.

Tolsztolj - Lipunyuska
Kínai tanmese - Gyógyír cserepes kezekre

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Lépj be
Vendég
2019. november 17. vasárnap

Captcha kép