Mese nem csak gyerekeknek

Titi Hajnalka - A kis pocaklakó

Titi Hajnalka - A kis pocaklakó

Kezdetben volt Apa és Anya, aztán megszületett Lili.
Lili csodaszép kislány volt, ő lett Anyu és Apu szeme fénye, a „Kis család királyság” angyalhajú aprósága, akire még Napocska is szeretettel mosolygott és elragadtatással simogatta arcocskáját a Szél. Nem is volt nála boldogabb, az egész földkerekségen!

A nap fénypontja az volt, amikor Anyu meleg ölelésébe bújhatott és megsimogatta a haját. Ilyenkor érezte a leginkább a biztonságot, a szeretetet, amit soha nem akart elveszíteni.
- Szeretlek Anya!- mondta mosolyogva.
- Én is szeretlek, kicsim!- felelte Anyu.
Az idő csak telt, Lili is cseperedett, s Anyu hasa napról – napra kerekedni kezdett. Lili nagyon megijedt, nem értette miért, arra gondolt, talán Anyu beteg?
- Nem, nem vagyok beteg!- nevetett Anyu– Kis pocaklakó van a hasamban.
Lili még mindig nem értett semmit. Az a „kis pocaklakó” csak nem lehet egészséges dolog! Valamiféle élősködő lenne? És az miért jó Anyunak? Neki nem ijesztő?
- De mit keres a hasadban?
- Tudod valamikor te is itt laktál a pocimban. Amikor pedig erős és nagy lettél, s már nem fértél el itt benn, megszülettél. Kistestvéred lesz Lili!
Lili ekkor rémült meg igazán. Ő aztán nem tudott örülni a hírnek. Most mihez kezd? Most ki fogja őt szeretni? Osztozkodnia kell Anyun, Apun. Mindenki a babát fogja szeretni. A „Kis család királyságban” csak ő lehet a hercegnő, nincs helye senki másnak!
- Hát nem örülsz?- nézett rá Anyu.
- Nem!- felelte dacosan, és kirohant a kertbe.
Ez volt az a hely ahol, amikor bánat érte, mindig meg tudott vigasztalódni. Anyuval sok szép virágot ültettek ide, meseszép színekben pompázott az egész virágos kert. Volt itt minden: tulipán, margaréta, borzaskata, porcsin-, és bazsarózsa, harangvirág, liliom, s még sorolhatnánk. Reggel, este odaadóan öntözték valamennyit, ha kellett pedig meg is kapálták. A virágok sem maradtak hálátlanok színeikkel, gyönyörűséggel tündököltek, s a levegőt finom illatokkal árasztották el.
Lili leült a virágok közé, a mellette lévő rózsát nézte, amely új bimbókkal büszkélkedett az elmúlt nap óta. Szemei megteltek könnyel. Magányosnak érezte magát, mint akit már senki sem szeret. Egy könnycsepp csillant meg a fényben, lassan végiggurult az arcán, majd egyenesen a rózsára hullott. Fejét a tenyerébe hajtva kezdett sírni.
- Gyermekkönnyek! Sós és keserű, csak árt a szirmaimnak- eszmélt fel egy hangra. Felnézett.
- Ki szólt? –körbe nézett, de senkit sem látott a kertben.
- Hát én!- jött a válasz máris.
Lenézett. Hát láss csodát, egy virág szólt hozzá. Meglepetten nyitotta nagyra szemeit. Hogy lehet ez? Kérdezni szeretett volna, de a rózsa megelőzte:
- Miért sírsz kicsi lány?
- Csak azért, mert engem senki sem szeret. Anyunak, és Apunak, én már nem kellek. Hamarosan kistestvérem lesz.
- Ó, hát csak ennyi a baj? Ezért igazán kár szomorkodj. Testvérnek lenni nagyszerű dolog! Nézz meg minket, mi egyazon kert, különböző virágai, testvérek vagyunk. Együtt játszunk a szélben a méhecskékkel, együtt fürdünk az est harmatában minden alkonyatkor, és a nagy viharban összebújva vigyázzuk egymás biztonságát, hogy bajunk ne essen.
- Valóban?- csodálkozott el Lili. Eszébe jutott, néha annyira vágyna játszótársra, vagy valakire akivel együtt lubickolhatna a medencében... De a félelme mindenen felül kerekedett- Félek, hogy elveszítem Anyut.
- Ugyan már! Nem veszíted el. Az anyukák szívében a szeretet egyenlően oszlik szét a gyermekeik között, ezért is olyan nagyszerű teremtmények. Én magam is anya vagyok, csak tudom! Látod a bimbóimat? Négy is van belőlük, mindegyik a gyermekem, s én egyformán szeretem őket. Bármennyire is különböznek, mindegyik különleges és kedves nekem. Így van ezzel a te Anyukád is. Attól, hogy kistestvéred lesz, még épp úgy szeret téged. Te pedig mindenkinél jobban fogod szeretni a kisbabát. Vagy ti kislányok, nem épp mindig babázni szeretnétek?
- De igen- felelte Lili- Akkor nem is olyan rossz, az a testvér dolog?
- Egy pocaklakó? A legnagyszerűbb dolog! Tudtad, hogy már most beszélhetsz hozzá? Megsimogathatod...
- És ő érzi, és hallja?
- De még mennyire! Most menj, és nyugtasd meg Anyut, biztosan megbántódott, amikor olyan dacosan elrohantál.
Lili megnyugodott:
- Úgy örülök, hogy találkoztunk, sokkal jobban érzem magam!- sóhajtotta megkönnyebbülten. Még egyszer hátra nézett befelé menet, s a rózsára mosolygott. A konyhából finom illatok terjengtek, Anyu épp ebédet készített a családnak. Amikor megpillantotta, már nagyon bánta, hogy olyan csúnyán viselkedett, nem akarta megbántani őt. Annyira szerette. Odafutott hozzá és átölelte:
- Ne haragudj Anya! Nagyon is örülök a kistestvérnek. Csak attól féltem, hogy engem már nem fogtok úgy szeretni, ahogyan eddig!
Anyu megsimogatta a haját, ő pedig belebújt meleg ölelésébe. Ez volt a nap fénypontja.
- Mi mindig ugyanúgy szeretünk, ezen nem változtat semmi. Persze lehet, hogy néha . . .még annál is jobban!- tréfálkozott, s nagy nevetésbe kezdtek, még meg is csiklandozta egy kicsit. Lili ráhajtotta a fejét Anyu gömbölyű hasára, a nevetés igen jól eshetett a kis pocaklakónak, mert mozogni kezdett, s lábával megérintette Lili arcát:
- De cuki!- nézett Anyura boldogan, most először érezte, milyen sokat is jelent neki, ez a kis pocaklakó.

Ennyi volt, mese volt,
Lili végre boldog volt.
Itt a vége, fuss el véle,
Eltörött a tollam vége.

Weöres Sándor - Alsó végen, felső végen
Weöres Sándor - Vaskalap

Kapcsolódó tartalom

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 09. csütörtök

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/