Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér

Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér

Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett csak hulltak szerte szét a játékdarabok. Hej, nagy bánata volt ez szegénykének, hiszen áldott jó szívvel áldotta meg a sors, mindenképpen segíteni szeretett volna a Mikulásnak, de hiába telt múlt az idő, s hiába érkezett meg ebben az évben is a karácsony, meghívót most sem kapott, hogy szükség lenne rá. Szomorúan nézett ki az ablakon, messziről lehetett látni Mikulás házát, hogy megannyi manó és hótündér siet segíteni neki.


– Ne szomorkodj, szentem! - szólalt meg az anyukája- Még holnap kaphatsz meghívót!
De Csalampér jól tudta, ha ma nem kapott, holnap sem fog. Mikulás mestere a pontosságnak, hiszen mindig mindent megtesz, hogy időben, egy éjszaka alatt kiszállítsa az ajándékokat, késni soha nem szokott. Így van ez a meghívókkal is, csak az arra érdemes manók és tündérek kapják, akárkit nem tűr meg a házában. Bánata egyre csak elhatalmasodott, és elhatározta, muszáj valamit tennie. A tündérekhez nem fordulhatott, hiszen a manókon ők nem segíthetnek, s mivel aztán barátságosabb világot nem talált, bármennyire is keresgélt a Mesevilágrajz könyvében, úgy döntött világgá megy az emberek világába, ha már úgysem élhet manóhoz méltó életet. Így aztán, anélkül hogy anyukája észrevette volna, a zsebébe tett egy tarsoly tündérport, s egy üveg mézillatú manóeledelt, majd az Örök szivárvány kék színű kapuján át lecsúszott, az emberek világába. Csodálatos ez az utazás, akár egy óriás csúszda- gondolta Csalampér- ha ilyen jó a Földön is, soha nem sírom vissza az otthonom! Az ám, de a szivárvány csúszda végén, nem várta egyéb, mint egy hatalmas sárral teli tócsa. Szegény amikor belehuppant, majdnem elsírta magát. Nem adhatom fel ilyen hamar!- biztatta magát, majd felállt és a mellette lévő csatornán felkapaszkodott, és bemászott egy magas épületbe. Remegve próbált elrejtőzni a bútorok között, de alig akadt néhány, csak ágyak és kis szekrények, sorakoztak minden szobában. Hol lehetek?- gondolkodott Csalampér, és az a kérdés foglalkoztatta, hogy ez a sok ember miért mind fehérben rohangál fel- s alá? Hát mégsem olyan nyugodt világ ez... sóhajtotta. Már a nap is lenyugodott mire végre előmerészkedett. Az emberek valamelyest alább hagytak a sietséggel, és a fények is kialudtak. Csak egy kis éjjeli lámpa pislogott a szobában, mellette egy lágy hang ezt énekelte:

Hull a pelyhes fehér hó
Jöjj el, hozzám Télapó.
Minden gyermek téged vár
Vidám ének hangja száll...

Nagyon kíváncsi lett. Aki a Télapónak énekel, rossz ember nem lehet!- gondolta, felmászott hát az ágyra, egyenesen a kislány hasára, a tekintetük összetalálkozott.
– Hát te ki vagy?- kérdezte a kicsi lány, látva a fura kis lényt.
– Az én nevem Csalampér, manó vagyok. Hallottam, hogy a Mikulásnak énekelsz, és mivel én is ismerem őt, idemerészkedtem.
– Tényleg ismered őt? - nézett rá hatalmas őzike szemeivel a kicsi lány, s szemeiben megcsillant a remény -Akkor biztosan megtudod, mondani, hogy megtalál- e itt engem, hogy itt a kórházban is eltudja hozni- e nekem az ajándékomat?
– Nahát, ez egy kórház?- csodálkozott el Csalampér, hiszen valamit már tanult róla az iskolában - Akkor már értem, miért volt mindenki fehérben. Tudod én nagyon jól ismerem a Mikulást, és biztos lehetsz benne, bárhol is légy, ő mindig elviszi neked az ajándékodat!
– Most nagyon megnyugtattál... Tudod, nem tudtam neki levelet írni, mert nagyon gyenge vagyok, és nem vagyok benne biztos, hogy tudja mit szeretnék...
– Azon egyet se szomorkodj, drága kis barátném! Majd én közvetítem neki a kívánságodat! - ajánlkozott fel máris a jószívű manó- Karácsony estéjén, mégsem szomorkodhat egyetlen gyerek sem! Mond csak mit szeretnél?
A kislány elmesélte Csalampérnak a szíve vágyát, a manó pedig lelkesen, hogy milyen nagy szükség van ő rá, végigjárta az egész gyerekkórházat, hogy összegyűjtse a leggyengébb gyerekek kívánságait, azt pedig feljegyezte egy jókora pergamenre, amit amúgy is mindig a zsebében hordozgatott. A maradék tündérporát pedig, látva a sok szenvedést, szétosztotta közöttük, megsimítva vele homlokukat, hogy meggyógyuljanak, majd elindult a hideg szelek szárnyán vissza, otthonába.
Hej, soha nem volt még ilyen szörnyű, hideg és viharos útja, de nem volt mit tennie, úgy vacogott a jégmadár hátán, hogy majdnem belehalt. Tudta ő jól, hogy a tündérporral, a hazatérés sokkal könnyebben ment volna, de azoknak a gyerekeknek nagyobb szükségük volt rá, hogy meggyógyuljanak. Már majdnem teljesen megfagyott, amikor a távolban megpillantotta a szívének oly kedves, otthonára emlékeztető északi fényt. Jégmadár nemsokára meg is érkezett Mikulás házához, s leszállt. Csalampér sietve nyitott be az ajtón, de a ház csak úgy tátongott az ürességtől.
Elkéstem!- motyogta elkeseredetten, de aztán arra gondolt, hogy talán még Mikulás nem indult el, hát az istállókhoz rohant.
– Mikulás! Kérlek várj!- kiáltotta, a csodaszánon ülő Mikulásnak, de már nem tudott semmit sem mondani. Lázasan esett le a földre, kezében szorongatva a sok beteg kisgyerek kívánságait. Mikulás még soha nem látott ilyen nagyszerű hőstettet. Megparancsolta ezért a tündéreknek és manóknak, hogy soha többé ne merjék Kétbalkezes Csalampérnak nevezni, hiszen bár lehet, hogy a kezei irányíthatatlanok, de a szíve nagyon is jól tudja a helyes irányt.
Így történt, hogy Kétbalkezes Csalampér hőstettéért érdemrendet kapott, és Mikulás jobb keze ként dolgozhatott attól a naptól kezdődően. A sok- sok beteg gyereknek pedig többé nem kellett aggódnia, hogy Mikulás tudja- e mit is szeretnének, mert Csalampér becsülettel közvetítette kívánságaikat, s egy csipetnyi tündérporral pedig, a gyógyulás útjára terelgette az apró kis betegeket....

Vége

A szerző profilja

Legfrissebb anyagok

Mátyás király - Mátyás király és a szószaporító
Mátyás király - Mátyás király és a szószaporító Egyszer Mátyás király udvarába vetődött egy idegen. Azzal dicsekedett, hogy ő, bármilyen kis dologról, hosszasan tud beszélni. Felajánlotta Mátyás királynak a szolgálatát, s azt, hogy az ékesszólás tudományára szívesen megtanítja. Mátyás király a kíséretéhez fordult, s így szólt magyarul, mely nyelven az...
2018-12-13
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Várnak reánk délen
Ady Endre - Várnak reánk délen   Sikongnak a meleg szelekMessze Délen, messze Délen,Várnak reánk, várnak reánkValahol egy tengerszélen. Ott hallgattuk valamikorLármáját nagy, kék vizeknek.Nem hallunk mi, nem hallunk miSoha szebbet, soha szebbet. Bárka áll a kék vizen most,Útra indul talán már ma,Ha lekésünk, ha lekésünk,Sohse tér meg az a bárka. Sikongnak a...
2018-12-12
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Léda Párisba készül
Ady Endre - Léda Párisba készül   Van valakim, aki Minden,Aki elhagy, aki itthagy:Páris, Páris, állj elébe,Térítsd vissza, ha lehet. Állj elébe s mondd meg néki,Hogy én fiad vagyok, Páris,Elűzötten, száműzötten,Messze tőled. De fiad. Mondd meg néki, hogy te küldtedMagad helyett bús fiadnak,Kis szerelmét az életnekNe vegye még tőlem el. Élni, élni, be jó...
2018-12-12
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - A SÓ
A SÓ Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképp a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát...
2018-12-11
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Román mese - A VIZEK TÜNDÉRE
A VIZEK TÜNDÉRE Abban az időben, mikor ama nehéz jobbágyvilág volt, az urasági erdő egy kis viskójában éldegélt egy szegény ember. Őkelme volt abban az erdőben az őr. Egyszer az uraság kiment az erdőbe. S úgy rémlett neki, mintha az erdőőr uradalmi engedély nélkül fát adott volna vala-kinek. Emiatt úgy agyba-főbe verte, hogy halva maradt ott. Rítt az erdőőr...
2018-12-10
Román mesék
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába...
2018-12-09
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes...
2018-12-08
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mátyás király és a szószaporító
Mátyás király - Mátyás király és a szószaporító Egyszer Mátyás király udvarába vetődött egy idegen. Azzal dicsekedett, hogy ő, bármilyen kis dologról, hosszasan tud beszélni. Felajánlotta Mátyás királynak a szolgálatát, s azt, hogy az ékesszólás tudományára szívesen megtanítja. Mátyás király a kíséretéhez fordult, s így szólt magyarul, mely nyelven az idegen nem értett:- Még csizmadiában se szerettem, ha kis lábra nagy csizmát varr!Ezzel kiadta az útját a szószátyár idegennek. {loadposition szalag}  
Ady Endre - Várnak reánk délen
Ady Endre - Várnak reánk délen   Sikongnak a meleg szelekMessze Délen, messze Délen,Várnak reánk, várnak reánkValahol egy tengerszélen. Ott hallgattuk valamikorLármáját nagy, kék vizeknek.Nem hallunk mi, nem hallunk miSoha szebbet, soha szebbet. Bárka áll a kék vizen most,Útra indul talán már ma,Ha lekésünk, ha lekésünk,Sohse tér meg az a bárka. Sikongnak a meleg szelek.Kék tengernek kék vizébenÜresen úszik a hajónkMessze Délen, messze Délen. {loadposition szalag}
Ady Endre - Léda Párisba készül
Ady Endre - Léda Párisba készül   Van valakim, aki Minden,Aki elhagy, aki itthagy:Páris, Páris, állj elébe,Térítsd vissza, ha lehet. Állj elébe s mondd meg néki,Hogy én fiad vagyok, Páris,Elűzötten, száműzötten,Messze tőled. De fiad. Mondd meg néki, hogy te küldtedMagad helyett bús fiadnak,Kis szerelmét az életnekNe vegye még tőlem el. Élni, élni, be jó volna,Ámulni még. Páris, Páris,Üzend meg a leányodnak:Hogyha elmegy, meghalok. {loadposition szalag}
Benedek Elek - A SÓ
A SÓ Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképp a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt legjobban szereti.Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:- Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?- Mint a galamb a tiszta búzát - mondta a leány,- Hát te, édes leányom? - kérdezte a középsőt.- Én úgy, édesapám, mint forró nyárban a szellőt.- No, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?- Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelte a kicsi királykisasszony.- Mit beszélsz, te haszontalan lélek! - förmedt rá a király. - Kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így meg úgy szeretik a sót - nem volt kegyelem: világgá kellett hogy menjen a kicsi királykisasszony.Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszony, s betévedt egy rengeteg erdőbe. Onnan nem is tudott kivergődni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdőbe, szedett epret, málnát, szedret, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában.Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt volt, arra vetődött a szomszéd királyfi, s ez megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok közt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába.Utána megy a királyfi, s beszól:- Ki van itt?A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy szó nem sok, annyit sem szólt. Újra kérdi a királyfi:- Hé! ki van itt? Ember-e vagy ördög? Ha ember, jöjjön ki, ha ördög, menjen a pokol fenekére!A királykisasszony most sem mert szólni.Harmadszor is kérdi a királyfi:- Hé! ki van itt? Szóljon, ember-e vagy ördög, mert mindjárt belövök!De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy szipogva-szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erősen, s keserves könnyhullatás közt mondta el a királyfinak, hogy ki s mi ő....
Román mese - A VIZEK TÜNDÉRE
A VIZEK TÜNDÉRE Abban az időben, mikor ama nehéz jobbágyvilág volt, az urasági erdő egy kis viskójában éldegélt egy szegény ember. Őkelme volt abban az erdőben az őr. Egyszer az uraság kiment az erdőbe. S úgy rémlett neki, mintha az erdőőr uradalmi engedély nélkül fát adott volna vala-kinek. Emiatt úgy agyba-főbe verte, hogy halva maradt ott. Rítt az erdőőr felesége, meg a három-négy év körüli fiacskája, s kérlelte az uraságot, hogy ne verje tovább a szegény embert, hiszen nemhogy fát, de még gallyat sem adott az senkinek sem az uraság parancsa nélkül. Hanem az úr nem akart hinni neki. Miután halálba verte az erdőőrt, nekiesett a feleségének is, és addig ütötte, amíg az is holtan terült el. A gyermekecskét elkergette az erdőből, s azt mondta neki:- Takarodj innen, menj, ahová látsz. Tartsd el magad, ahogy tudod. Majd ha nagyra nőttél, jöjj hozzám, s szolgáljál az apád helyén.Elment hát a szegény Alexandru – mivelhogy ez volt a neve -, koldulva ment házról házra, faluból faluba, míg csak a Duna mellett egy halászhoz nem érkezett. Nem volt ez a halász, Isten tudja, miféle gazdag ember, csak a halászatból éldegélt. De mivel gyereke nem volt, Alexandrut örökbe fogadta. A halász kunyhójában élt a gyermek, amíg nagyra nőtt, s ő is meg¬tanulta a halászat mesterségét, öreg lett ekkorra már a halász, s nem tudott többé halászni, de Alexandru becsületes gyermek volt, szorgalmas ember lett, s annyit megkeresett, hogy abból ő is, az öregember is s az öregasszony is nyugodtan megélhettek. Úgy adta azonban az Úristen, hogy meghalt a halász is meg a felesége is. S Alexandru egymaga maradt. Most már csak saját magának halászgatott. Azt lehetne hinni, hogy tán varázslat esett, mert mióta az öreg halász elhunyt, majdnem hogy hal nélkül maradt a Duna; megesett, hogy szegény fiú egész nap járt-kelt, s a hálója egy fia halat sem fogott. Kiveti egyszer a hálóját a Dunába, nagy nekikese¬redve, s igen éhesen, de hozzá se ment a hálóhoz másnap délig. Odamegy akkor, s kihúzza a hálót. Nem volt abban semmi más, csak egy márna, de igaz, hogy az nagyon szép volt. No, kézbe veszi, s viszi a kalibába, hogy megtisztítsa s szénen megsüsse, mivel az éhségtől már majdnem elalélt szegény. Hanem, amikor fel akarja hasítani, kicsúszik a márna a kezéből, s amint a földre pottyan, abban a nyomban olyan gyönyörűséges...
Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába beletépünkS lehullunk az őszi avaron. {loadposition szalag}
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes lett és szelíd, szorgalmas és szolgálatra kész, mintha csak a szegény jó kis testvére lelke szállta volna meg.Mégis volt abban valami szívszaggató, mikor az apa sokszor úgy emlegette Matykót a füle hallatára, mintha már régen rozmaringgá meg violává változott volna. Reggeltől estig rendesen a nagy karosszékben ült, és maga elé meredt világtalan szemeivel, de néha odaszólított bennünket magához:- Petykó fiam! Dióbél! Gyertek, vezessetek le a kriptához!A nagy kert füves tisztásán volt a Malajdoki-kripta, föléje szomorúfűz borult, márványköveit befutotta a lonc meg a vadrózsa. Gáspár úr szeretett itt óraszámra elüldögélni és suttogni maga elé, és azt Matykónak hallgatni kellett:- Nos, kis Matykó, unod-e már magad odalent a nagy magánosságban? Látod, látod, rossz kis Matykó, ha a haláloddal meg nem szomorítottál volna, a te kis Petykó testvéred se lett volna ilyen szomorú. De az én szomorúságom elragadt őrá is, és most már senki se tud nevetni a mi házunknál.Lassanként még a beszédet is egészen elfelejtette Gáspár úr. Testét-lelkét megviselte a hazáért való raboskodás, és a hatalmas daliából fáradt aggastyán lett. Sokkal törődöttebbnek látszott Tamás úrnál, és közömbössé vált a világ minden dolga iránt. Beszéltünk neki a tanulmánya­inkról, a vizsgáinkról, amiket a városban tettünk le, de azt vettük észre, hogy hallgat is ránk, nem is. Újságoltuk neki, hogy Kossuth Lajos is kiszabadult már, de arra is csak bólintott egyet. Csak akkor sütött ki a régi lelke az arcára, ha reszkető ujjaival végigcirógatta a Matykó arcát, és kereste bennük a Petykó vonásait.- Szép deli férfi lesz az utolsó Malajdokiból - mosolygott ilyenkor boldogan. - Majd mondják is az emberek, hogy ej, de nagy eső lehetett azon a vidéken, ahol ez a Malajdoki Péter termett.Akaratlanul is fölágaskodtam, de aztán le is kushadtam mindjárt. Hiába, ha engem megláttak az emberek, akkor csak azt mondhatják, hogy ejnye, de nagy szárazság lehetett...

Magazin előfizetés