Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv 2

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság, ahol egy jószívű király uralkodott szeretett feleségével. Szerette nagyon a nép, a gonoszságnak még híre sem volt ezen a vidéken, boldogan éltek az emberek, s végezte mindenki a maga dolgát. De nem volt teljesen boldog a királyi pár, hiszen hosszú éveken át, hiába várakoztak, nem jött a gyermek áldás. A királynő fáradhatatlanul imádkozott, mígnem egy nap maga Tündérkirálynő jelent meg előtte, s azt mondta:
– Ne szomorkodj tovább királynő, megáldalak téged! Gyermeked születik, aki örökli majd a te szépségedet, a király jóságát, s nevetésétől még a gonosz szívek is meglágyulnak.


Úgy is lett. Egy csodálatos reggelen végre megszületett a királyi gyermek, egy gyönyörű, kis királylány, akinek a nevetése meglágyított minden emberi szívet, még a legkonokabbakét is. Nem is volt boldogabb család, az egész világon. Játékosan, nevetgélve teltek mindennapjaik.
Az idő gyorsan telt, s a kicsi lány egyre csak nőtt, mígnem belépett a 10-ik esztendejébe. Natália születésnapja, nemzeti ünnepnek számított a birodalomban, ami azt jelentette, hogy az emberek szabad napot kaptak, és mulatott ott mindenki, még a legutolsó koldus is kapott a szülinapi tortából! Feldíszítették az egész országot, kiváltképp a palotát. Csak a zenészek és a bohócok dolgoztak ezen a napon, szórakoztatták a népet. Olyan volt, mintha örökké tartana, ez a felhőtlen boldogság, ami a királyi család kiváltsága volt, a kicsi királylány születése óta.
Valójában azonban a gonosz, sötét erők most is, mint mindig, a jó ellen szervezkedtek. Míg ők mulatoztak a palotában, Szélia a sötét oldal királynője, gonosz szándékkal feléjük közeledett. Egyetlen célja volt a világon, mégpedig az, hogy megerősítse a hatalmát. Attól sem riadt vissza, hogy a fekete mágiát használja, s kitanulta minden boszorkány tudományát. El lehet képzelni, milyen hatalmas erővel rendelkezett!
Amikor megjelent a palotában, fekete fellegek borították be az eget, síri csend támadt, s beborított mindent a sötétség. Alig egy pillanat volt az egész, nem is szólt semmit, de mire ismét világos lett, a királylánynak nyoma sem volt.
Az emberek még mindig némán álltak, mozdulatlanul. A királynő sikolya törte meg csendet, ahogyan gyermeke nevét kiáltotta. A kislány nem válaszolt. Rémülten keresték, először csak a palotában, majd a nagy tömegben, sikertelenül. A király parancsot adott, az egész hadseregnek, hogy fésüljék át a birodalmat. Minden próbálkozásuk hiába való volt. A kislánynak nyoma veszett.
Hogy is találták volna, amikor ő már rég egy másik országban volt, mégpedig Szélia birodalmában, aki egy ketrecbe zárta, palotája fogadó termében, mint egy rab madárkát. Szegény királylány annyira megrémült, hiszen eddig még soha nem történt vele félelmetes dolog.
Szélia szigorú tekintettel nézett rá, majd azt kérdezte:

– Natália a neved, ugye?
– Igen.- felelte remegő hangon a kislány- Miért raboltál el?
– Veszélyt jelentesz a hatalmamra! Márpedig ezt nem engedhetem!
– Én veszélyt?- nézett fel rá csodálkozva a gyermek- De hisz a légynek sem ártok! Nem ismerlek téged, miért jelentenék én veszélyt?
– A varázsgömböm szerint az a gyermek semmisíti meg a hatalmamat, akinek a nevetése meglágyít minden emberi szívet. Az emberek azt beszélik, te vagy az a gyermek! Te és a csodálatos mesekönyv, ez a páros az egyetlen, ami legyőzhet engem!
– A csodálatos mesekönyv?
– Igen!- s újával egy régi, porosodó könyvre mutatott, amely egy különleges kis szekrénybe volt elzárva a terem közepén.
– Soha nem hallottam róla. Mitől csodálatos ez a mesekönyv?
– Mert ebben a könyvben mindenkiről szól egy mese, ami jól végződik. És a rosszat jóvá, a jót pedig még jobbá változtatja, mire vége a mesének. Azonban csak akkor működik, ha te olvasol fel belőle.
– Rólam is van benne egy mese?
– Igen.
– És rólad is?
– Igen. De hogy miről is szól, soha nem tudjuk meg.
– Ha veszélyt csak a mesekönyvvel együtt jelentek, miért hoztál ide? Én soha nem kerestem volna a könyvet.- nézett rá kérdőn Natália.
– A könyv viszont megtalált volna téged.
– A könyv? Ugyan, hogyan?
– Megvannak a módszerei, elhiheted. Ezért zártam el, a kulcsot pedig a nyakamban őrzöm éjjel nappal.
– És velem, mit fogsz tenni?
– Még nem tudom, de azt hiszem megöllek.- mondta hidegen a gonosz királynő.
Natália gyomra összeszorult. Attól félt valóban ez utolsó éjszakája. Hiába volt fáradt és kimerült, ezen az éjjelen aludni nem tudott. Összekucorgott kicsi ketrecében, a térdét átkarolva kezdett sírni, csak úgy potyogtak a könnyei egymás után.
– Miáúú!- somfordált oda hozzá Szélia fekete macskája. Minden boszorkánynak van egy e
-féle háziállata, ez már törvényszerű a sötét világban- Csak nem sírsz?- folytatta.
– De igen- szipogta a kislány.
– Nem bíííírom a síró gyerekeket. Valahogy megszakad a szíííveeem értük. Miáúúú! Tudod én nagyon sok mesét ismerek, meséljek neked valamit?
A kislány igencsak elcsodálkozott a kedves fekete macskán, de akkor támadt egy nagyszerű ötlete.
– Te nem is vagy gonosz cica?
– Miáúúú, nem, nem igazán. Csak el kell játszanom, amikor az úrnőm lát, ennyi az egész. Ha eléggé gonosz vagyok, ehetek a finom macskaeledelből.
– Mi az a macskaeledel?
– Hát az valami finom macskaétek egy másik világból. Egy biztos: húsból van, és én imádoom!
– Én is sok mesét ismerek.- folytatta Natália- Miért nem olvasunk különleges mesét?
– Különleges mesét?- nézett rá kíváncsian a macska.
– Van az úrnődnek egy varázslatos mesekönyve, ott őrzi abban a kis szekrényben a terem közepén. Abban van egy mese, aminek te vagy a hőse, van olyan is, amelyiknek én, vagy az úrnőd.
– Nahát! És miért zárta el előlünk?
– Hát önzésből! Nem akarja, hogy kiderüljön, hogy más is lehet mesehős, nem csak ő!
– Hát ez tényleg nem szép dolog!- prüszkölt egyet a cica.

– Ha megtudod szerezni a kulcsot, mi elolvashatnánk... A nyakában van, mindenhova magával viszi..
– Mindjárt hozom!- felelte lelkesen , s elindult.
Ez gyorsan ment- gondolta a kislány. Végre felcsillant a remény, hogy mégsem kell meghalnia, s kijuthat innen. A macska hamar visszajött a kulccsal a szájában. Még a zárat is kinyitotta , mire a könyv fényesen ragyogni kezdett, felemelkedett s a ketrecben raboskodó kicsi királylány elé repült. Akkor aztán kinyílt, de nem csak a csodálatos mesekönyv, hanem a ketrec zárja is! Ámulva nézték mindketten, de sokat nem habozott Natália, fogta a könyvet és az alvó királynő mellé ülve, elkezdte felolvasni a róla szóló mesét:
– Szélia meséje....
A gonosz királynő már az első szavakra felébredt, de nem tudott semmit tenni. Kénytelen volt végig hallgatni az egészet. Mire a királylány a végére ért, olyan szelíddé vált, mint egy bájos anyuka. Még az utazáshoz uzsonnát csomagolt a kislánynak.
– Nem használhatom többé a fekete mágiát gyermekem- mondta- muszáj lesz az erdőn át haza indulj. Ne feledd, a könyv megvéd, majd minden veszélytől, csak használd! Vigyázz magadra kedvesem!- megcsókolta a kislány homlokát búcsúzóul, és útjára eresztette.
Csak a királynő fekete cicája volt kicsit megijedve, attól tartott, hogy a fekete mágia nélkül nem ehet többé, abból a finom másik világbeli macskaeledelből... De Szélia megnyugtatta, hogy lejegyezte a receptet és saját kezűleg fog neki készíteni, abból a finomságból.
A Rengeteg erdő bizony nem kevés veszélyt rejtett. Natália délre tartott, a királynő tanácsát követte. Ahogy ment, mendegélt egyszer csak három haramia ugrik elő a fák mögül:
– Ide azt a könyvet!- kiáltott rá a középső.
– És minden vagyonod!- követelőzött a baloldali.
– Semmim sincs- felelte a kislány- és ez a könyv semmit sem ér. De van benne rólatok egy mese. Ha akarjátok felolvasom nektek.
A három haramia összenézett. Annyira unalmas volt ezen a vidéken élni, heteket vártak, mire arra tévedt valaki, hogy kirabolják. Gondolták ráérnek végezni vele a mese végén, a könyvért pedig talán kapnak egy kis pénzt a könyvtárostól. Szerették a jó történeteket, de nem tudtak olvasni. Elárulni pedig nem akarták magukat, szégyellték.
– Olvasnál nekünk?- kérdezte a jobb oldali.
– Igen, szívesen!- ajánlkozott a kislány. Körbe ülték hát, Natália pedig olvasni kezdett:
– A három haramia meséje...
Mire a mese végére ért, a három haramia igazi kezes báránnyá vált. Nem is akarták többé sem kirabolni, sem pedig ártani neki. Sőt magukat pofozgatták, hogy hogyan is lehettek, olyan elvetemültek, hogy egy védtelen kislányt megtámadtak! Natália győzködte őket, hogy nincs semmi baj, ő nem haragszik, mire végre megnyugodtak és kárpótlásul finom vacsorát készítettek neki. Imádtak főzni, és értettek is hozzá. El is határozták vendéglőt nyitnak az erdőben, s ezentúl a vendéglátásból fognak megélni. Éjszakára még velük maradt, de amint a nap előbújt a fák lombjai közül, máris folytatta útját.
Maga sem tudta mennyit vándorolt, igencsak fáradt volt, a lábai pedig egyre jobban fájtak, amikor elé ugrott egy hatalmas oroszlán. A kislánynak torkán akadt a szó. Fogalma sem volt mi tévő legyen. A könyvvel aztán nem sokat ér, ha még megszólalni is képtelen!- gondolta. Remegve szorította a könyvet magához.
– Eldobnád azt az izét?- kérdezte dühösen az oroszlán- Csak húsra vagyok éhes! Nem szívesen rontanám el az ízedet azzal a valamivel!
– Nem tehetem- felelte Natália-ez egy varázskönyv. Az oroszlán kezdett kíváncsi lenni:
– És mit tud ez a varázskönyv?
– Először is mindenkinek van benne egy saját meséje, amelyiknek ő maga a hőse.
– Folytasd!- utasította egyre türelmetlenebbül az oroszlán.

– A végén pedig megtudhatod mit hoz a jövő.
– Nahát!- csillant fel az oroszlán szeme- Az engem is érdekelne! Talán mégis én leszek az állatok királya?
– Nem tudom. De szívesen felolvasom neked.
– Végül is ráér, ha utána megeszlek!- mondta az oroszlán, s a kislány lábaihoz feküdt, aki máris olvasni kezdett:
– Az oroszlán meséje....
Mondanom sem kell, mire a végére ért, az oroszlán olyan szelíd lett, akár egy kiscica. Boldogan ölelkeztek össze, s megígérte , hogy ő majd a hátán elviszi a Rengeteg erdő végére, s óvni fogja, hogy baj ne érje.
Úgy is lett. Hét nap és hét éjszaka után megérkeztek az erdő végére. Ott aztán búcsúzóul még egyszer megölelték egymást, s a kislány elindult a hosszú, köves úton otthona felé. Messziről már látni lehetett a palotát, s minél inkább közeledett, annál lelkesebben szaporázta lépteit, hogy mihamarabb szülei karjaiba omoljon.
Hej, de boldog volt a király és a királyné! De örült ott a nép is! A király ezt a napot is ki hírdette munkaszüneti napnak, s ünnepeltek nagy dínom- dánommal egész reggelig!
A csodálatos mesekönyv a királyi könyvtárba került . Még nagyon sok éven át segítette semmissé tenni a gonoszságot a birodalomban. Natália az ellenségeivel együtt fogyasztotta el a vacsoráját, valahányszor hadat üzentek, sőt még mesét is olvasott a vendégeknek! Nem is volt békésebb időszak soha máskor, egész Meseországban!

A szerző profilja

Legfrissebb anyagok

H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba...
2018-10-16
Hans Christian Andersen...
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még...
2018-10-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt...
2018-10-15
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek...
2018-10-15
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia...
2018-10-12
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és...
2018-10-11
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban...
2018-10-11
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai...
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még ilyet:Pöffeszkedő úri népek,Most mind pizsamába lépked! {loadposition mobil} A szerző profilja
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt;lobog a vászon, süt a nap:én leszek a legboldogabb! Ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után;csipője karcsu, keble dús:csupa egészség, csupa hús. 1907-1908 {loadposition szalag}
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek olyan soványak, hogy már csak a bőr tartja őket össze!- Nincs mit tennem, uram! Nekem mindennap három kenyeret kell az asztalra tennem.- Hát aztán, minek kendnek az a három kenyér?- Ebből egyet kölcsönadok, egyet adósságba, egyből meg én élek a feleségemmel.- Hát, ezt meg hogy értsem? - kérdezte a király.- Kölcsön adok egyet a fiamnak, hogy majd ha megöregszem, s nem tudok dolgozni, akkor ő is tartson el engem. Egy kenyeret a szüleimnek adok, hálából, hogy felneveltek. A harmadik kenyérből meg én élek, a feleségemmel.Tetszett a beszéd a királynak. Mindjárt meg is kérdezte a gazda nevét, aztán otthagyta, továbbállt, s elment a hatökrös gazdához.- Gazduram, mért nem ad kölcsön két ökröt annak a szegény szomszédjának, amíg azt a kicsi földecskéjét felszántja?- Elment az úrnak az esze?! Hogy az én drága jószágaimat odaadjam annak a kódusnak? Tudja az úr, hogy van a mondás? „Kaparj kurta, neked is jut!” Dolgozzon a szomszéd, majd neki is lesz hat ökre.Mátyás meghallgatta ezt a gonosz beszédet, aztán otthagyta a gazdát. Térült, fordult, s egykettőre Budára érkezett. Nemsokára fullajtárt szalasztott a szegény gazdához: Adja el a teheneit, s minden pénzt, amit kap értük, verje kutyákba! Vasárnap reggel Budán kutyavásár lesz, s a király parancsára vigye fel őket, s adja el!Nem gondolkodott sokat a szegényember, eladta a két hitvány tehénkét, s ami kis pénzt kapott, kutyákba fektette. Ahány hitvány, büdös, bolhás ebet talált a környéken, egy szíjra ráfűzte, s szép lassan feleregélt Budára.Vasárnap hajnalban fel is érkezett a piac sarkába, a király nagy kutyaugatásra, lármára ébredt. Kihajolt az ablakon, s hát látta, hogy megérkezett az ő embere.Akkor, mindjárt leszalasztott egy szolgát, felhívta magához a szegényembert. Egy másik szolgát is leszalasztott, s annak azt mondta, hogy vigyázzon a drága portékára, amíg ő szót vált ezzel az emberrel!Akkor azt mondta a király a gazdának:- Gazduram! Jól tette, hogy hallgatott rám....
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia nagyon okos, és szinte bizonyos volt benne, hogy az öreg szomszédja lopta meg. Han Fei Zi {loadposition szalag}
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.Őhelyette Petykó szólalt meg:- Hát énvelem mi lesz, édesapám?- Te itt maradsz mellettem, mert te vagy minden örömöm és büszkeségem. Teneked meg Dióbélnek tanítót hozatok a kastélyba.Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle hegyéig. A szelíd, félénk gyerek kihúzta magát, és odaállt az apja elé.- Édesapám, tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek - csengett a hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtől.Már akkor ott is állt mellette, és akármilyen durcásan vonogatta a vállát Matykó, átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a kis uraságaim mellett, mint a vadalmahajtás a rózsabokrok közt.- Nekem mindegy - vont vállat Gáspár úr komoran -, akkor elmehettek mind a hárman.Aztán magunkra hagyott bennünket, de előbb olyan melegen szorította a szívére Petykót, mintha ki se akarná többet ereszteni a karjából.- Drága jó fiam - csókolgatta a kipirult orcáját -, maradj mindig ilyennek.Nekem is nyomott egy barackot a fejem búbjára: - Álmodj szépeket, kis Dióbél - hanem Matykóhoz nem volt egy szava se. Úgy tett, mintha nem is látná.Ahogy kifelé indult a szobából, Matykó rántott egyet magán, mintha utána akarna szaladni, de aztán fölvágta a fejét, mint a dacos csikó, és bement a gyerekszobába. Kisvártatva már olyan vígan fütyörészett, mintha sárgarigók iskolájába készülne.Hanem azért nehezen ment az elalvás azon az éjszakán mind a hármunknak. A két testvér valahogy mégiscsak álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam a szememet, csak kipattant az mindig. Forgottam előre-hátra, odabújtam a jó hideg falhoz, fejemre húztam a vánkos sarkát: mind nem ért az semmit.„Hátha odakint röpködnek az álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.Csodaszép nyáréj volt,...
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban élhetnének.Éltek itt kis elefántok jó páran, akik nagyon ügyesen mozogtak már apró korukban a porondon, kivéve egyet Péterkét, ő mindegyiknél idétlenkébb volt. Egy darabig tűrte az idomár, reménykedett benne, hogy ideiglenes a dolog, azonban a kis elefánt nem fejlődött jó irányba. Szegényke járni is nehezen tanult meg, lábacskái egymásban botladoztak, még az akadálymentes terepen is. Így nevezték el Kétballábas Péterkének.Bizony elefánt mama kezdett aggódni. Hiszen csak annyi dolga lett volna, hogy szépen végigsétáljon a többi kis elefánttal a porondon, s amikor az idomár köröz a pálcájával, forogjon egyet és kész. Ezt még az óvodás elefántok is megtudták csinálni. De Péterke lábai mindig összegabalyodtak forgáskor, és elesett. Márpedig a hasznavehetetlen állatokat, az állatkertbe száműzik! Ez így volt mindig is a cirkuszban.- Mi lesz veled kicsikém?- sóhajtozott elefánt mama, s ormányával végig simította a fejét- Ha elvisznek tőlünk, nem élem túl!- Mindent megtettem mama, mégsem tudok jobb lenni...- felelte Péterke.Akkor este már maga sem hitte, hogy maradhat. Lehetetlen betegyék a műsorba, annyira nem ment neki a dolog. Lefeküdt a puha szalmára, a csillagokra nézett, és arra gondolt, vajon az állatkertben fogja látni a csillagokat? Mert az kicsit olyan lenne, mintha otthon lenne... Biztosan enyhítene a bánatán valamelyest. Egyszer csak a könnyei hullani kezdtek, és a csillagok elhomályosodtak.- Hát te miért sírsz?- rezzent össze egy hangra. Felnézett. Jancsi bohóc állt előtte.- Hát csak azért,- szipogta- mert akárhogy igyekszem, csak esek- bukok, nem tudok úgy táncolni, ahogyan a többiek.- Ó, hát csak ennyi a baj? Én is sokat esek- bukok a műsorban, és fellépek! Lehet, hogy rossz csapatban vagy! Mi lenne, ha velem lépnél fel? Mennyivel viccesebb lenne az előadásom, ha lenne egy csetlő- botló kis elefánt mellettem!- mosolygott rá biztatóan. Mindjárt felcsillant Péterke szeme:- Tényleg vicces lenne! Boldogan fellépnék veled Jancsi bohóc!-...

Magazin előfizetés