Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv 2

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság, ahol egy jószívű király uralkodott szeretett feleségével. Szerette nagyon a nép, a gonoszságnak még híre sem volt ezen a vidéken, boldogan éltek az emberek, s végezte mindenki a maga dolgát. De nem volt teljesen boldog a királyi pár, hiszen hosszú éveken át, hiába várakoztak, nem jött a gyermek áldás. A királynő fáradhatatlanul imádkozott, mígnem egy nap maga Tündérkirálynő jelent meg előtte, s azt mondta:
– Ne szomorkodj tovább királynő, megáldalak téged! Gyermeked születik, aki örökli majd a te szépségedet, a király jóságát, s nevetésétől még a gonosz szívek is meglágyulnak.


Úgy is lett. Egy csodálatos reggelen végre megszületett a királyi gyermek, egy gyönyörű, kis királylány, akinek a nevetése meglágyított minden emberi szívet, még a legkonokabbakét is. Nem is volt boldogabb család, az egész világon. Játékosan, nevetgélve teltek mindennapjaik.
Az idő gyorsan telt, s a kicsi lány egyre csak nőtt, mígnem belépett a 10-ik esztendejébe. Natália születésnapja, nemzeti ünnepnek számított a birodalomban, ami azt jelentette, hogy az emberek szabad napot kaptak, és mulatott ott mindenki, még a legutolsó koldus is kapott a szülinapi tortából! Feldíszítették az egész országot, kiváltképp a palotát. Csak a zenészek és a bohócok dolgoztak ezen a napon, szórakoztatták a népet. Olyan volt, mintha örökké tartana, ez a felhőtlen boldogság, ami a királyi család kiváltsága volt, a kicsi királylány születése óta.
Valójában azonban a gonosz, sötét erők most is, mint mindig, a jó ellen szervezkedtek. Míg ők mulatoztak a palotában, Szélia a sötét oldal királynője, gonosz szándékkal feléjük közeledett. Egyetlen célja volt a világon, mégpedig az, hogy megerősítse a hatalmát. Attól sem riadt vissza, hogy a fekete mágiát használja, s kitanulta minden boszorkány tudományát. El lehet képzelni, milyen hatalmas erővel rendelkezett!
Amikor megjelent a palotában, fekete fellegek borították be az eget, síri csend támadt, s beborított mindent a sötétség. Alig egy pillanat volt az egész, nem is szólt semmit, de mire ismét világos lett, a királylánynak nyoma sem volt.
Az emberek még mindig némán álltak, mozdulatlanul. A királynő sikolya törte meg csendet, ahogyan gyermeke nevét kiáltotta. A kislány nem válaszolt. Rémülten keresték, először csak a palotában, majd a nagy tömegben, sikertelenül. A király parancsot adott, az egész hadseregnek, hogy fésüljék át a birodalmat. Minden próbálkozásuk hiába való volt. A kislánynak nyoma veszett.
Hogy is találták volna, amikor ő már rég egy másik országban volt, mégpedig Szélia birodalmában, aki egy ketrecbe zárta, palotája fogadó termében, mint egy rab madárkát. Szegény királylány annyira megrémült, hiszen eddig még soha nem történt vele félelmetes dolog.
Szélia szigorú tekintettel nézett rá, majd azt kérdezte:

– Natália a neved, ugye?
– Igen.- felelte remegő hangon a kislány- Miért raboltál el?
– Veszélyt jelentesz a hatalmamra! Márpedig ezt nem engedhetem!
– Én veszélyt?- nézett fel rá csodálkozva a gyermek- De hisz a légynek sem ártok! Nem ismerlek téged, miért jelentenék én veszélyt?
– A varázsgömböm szerint az a gyermek semmisíti meg a hatalmamat, akinek a nevetése meglágyít minden emberi szívet. Az emberek azt beszélik, te vagy az a gyermek! Te és a csodálatos mesekönyv, ez a páros az egyetlen, ami legyőzhet engem!
– A csodálatos mesekönyv?
– Igen!- s újával egy régi, porosodó könyvre mutatott, amely egy különleges kis szekrénybe volt elzárva a terem közepén.
– Soha nem hallottam róla. Mitől csodálatos ez a mesekönyv?
– Mert ebben a könyvben mindenkiről szól egy mese, ami jól végződik. És a rosszat jóvá, a jót pedig még jobbá változtatja, mire vége a mesének. Azonban csak akkor működik, ha te olvasol fel belőle.
– Rólam is van benne egy mese?
– Igen.
– És rólad is?
– Igen. De hogy miről is szól, soha nem tudjuk meg.
– Ha veszélyt csak a mesekönyvvel együtt jelentek, miért hoztál ide? Én soha nem kerestem volna a könyvet.- nézett rá kérdőn Natália.
– A könyv viszont megtalált volna téged.
– A könyv? Ugyan, hogyan?
– Megvannak a módszerei, elhiheted. Ezért zártam el, a kulcsot pedig a nyakamban őrzöm éjjel nappal.
– És velem, mit fogsz tenni?
– Még nem tudom, de azt hiszem megöllek.- mondta hidegen a gonosz királynő.
Natália gyomra összeszorult. Attól félt valóban ez utolsó éjszakája. Hiába volt fáradt és kimerült, ezen az éjjelen aludni nem tudott. Összekucorgott kicsi ketrecében, a térdét átkarolva kezdett sírni, csak úgy potyogtak a könnyei egymás után.
– Miáúú!- somfordált oda hozzá Szélia fekete macskája. Minden boszorkánynak van egy e
-féle háziállata, ez már törvényszerű a sötét világban- Csak nem sírsz?- folytatta.
– De igen- szipogta a kislány.
– Nem bíííírom a síró gyerekeket. Valahogy megszakad a szíííveeem értük. Miáúúú! Tudod én nagyon sok mesét ismerek, meséljek neked valamit?
A kislány igencsak elcsodálkozott a kedves fekete macskán, de akkor támadt egy nagyszerű ötlete.
– Te nem is vagy gonosz cica?
– Miáúúú, nem, nem igazán. Csak el kell játszanom, amikor az úrnőm lát, ennyi az egész. Ha eléggé gonosz vagyok, ehetek a finom macskaeledelből.
– Mi az a macskaeledel?
– Hát az valami finom macskaétek egy másik világból. Egy biztos: húsból van, és én imádoom!
– Én is sok mesét ismerek.- folytatta Natália- Miért nem olvasunk különleges mesét?
– Különleges mesét?- nézett rá kíváncsian a macska.
– Van az úrnődnek egy varázslatos mesekönyve, ott őrzi abban a kis szekrényben a terem közepén. Abban van egy mese, aminek te vagy a hőse, van olyan is, amelyiknek én, vagy az úrnőd.
– Nahát! És miért zárta el előlünk?
– Hát önzésből! Nem akarja, hogy kiderüljön, hogy más is lehet mesehős, nem csak ő!
– Hát ez tényleg nem szép dolog!- prüszkölt egyet a cica.

– Ha megtudod szerezni a kulcsot, mi elolvashatnánk... A nyakában van, mindenhova magával viszi..
– Mindjárt hozom!- felelte lelkesen , s elindult.
Ez gyorsan ment- gondolta a kislány. Végre felcsillant a remény, hogy mégsem kell meghalnia, s kijuthat innen. A macska hamar visszajött a kulccsal a szájában. Még a zárat is kinyitotta , mire a könyv fényesen ragyogni kezdett, felemelkedett s a ketrecben raboskodó kicsi királylány elé repült. Akkor aztán kinyílt, de nem csak a csodálatos mesekönyv, hanem a ketrec zárja is! Ámulva nézték mindketten, de sokat nem habozott Natália, fogta a könyvet és az alvó királynő mellé ülve, elkezdte felolvasni a róla szóló mesét:
– Szélia meséje....
A gonosz királynő már az első szavakra felébredt, de nem tudott semmit tenni. Kénytelen volt végig hallgatni az egészet. Mire a királylány a végére ért, olyan szelíddé vált, mint egy bájos anyuka. Még az utazáshoz uzsonnát csomagolt a kislánynak.
– Nem használhatom többé a fekete mágiát gyermekem- mondta- muszáj lesz az erdőn át haza indulj. Ne feledd, a könyv megvéd, majd minden veszélytől, csak használd! Vigyázz magadra kedvesem!- megcsókolta a kislány homlokát búcsúzóul, és útjára eresztette.
Csak a királynő fekete cicája volt kicsit megijedve, attól tartott, hogy a fekete mágia nélkül nem ehet többé, abból a finom másik világbeli macskaeledelből... De Szélia megnyugtatta, hogy lejegyezte a receptet és saját kezűleg fog neki készíteni, abból a finomságból.
A Rengeteg erdő bizony nem kevés veszélyt rejtett. Natália délre tartott, a királynő tanácsát követte. Ahogy ment, mendegélt egyszer csak három haramia ugrik elő a fák mögül:
– Ide azt a könyvet!- kiáltott rá a középső.
– És minden vagyonod!- követelőzött a baloldali.
– Semmim sincs- felelte a kislány- és ez a könyv semmit sem ér. De van benne rólatok egy mese. Ha akarjátok felolvasom nektek.
A három haramia összenézett. Annyira unalmas volt ezen a vidéken élni, heteket vártak, mire arra tévedt valaki, hogy kirabolják. Gondolták ráérnek végezni vele a mese végén, a könyvért pedig talán kapnak egy kis pénzt a könyvtárostól. Szerették a jó történeteket, de nem tudtak olvasni. Elárulni pedig nem akarták magukat, szégyellték.
– Olvasnál nekünk?- kérdezte a jobb oldali.
– Igen, szívesen!- ajánlkozott a kislány. Körbe ülték hát, Natália pedig olvasni kezdett:
– A három haramia meséje...
Mire a mese végére ért, a három haramia igazi kezes báránnyá vált. Nem is akarták többé sem kirabolni, sem pedig ártani neki. Sőt magukat pofozgatták, hogy hogyan is lehettek, olyan elvetemültek, hogy egy védtelen kislányt megtámadtak! Natália győzködte őket, hogy nincs semmi baj, ő nem haragszik, mire végre megnyugodtak és kárpótlásul finom vacsorát készítettek neki. Imádtak főzni, és értettek is hozzá. El is határozták vendéglőt nyitnak az erdőben, s ezentúl a vendéglátásból fognak megélni. Éjszakára még velük maradt, de amint a nap előbújt a fák lombjai közül, máris folytatta útját.
Maga sem tudta mennyit vándorolt, igencsak fáradt volt, a lábai pedig egyre jobban fájtak, amikor elé ugrott egy hatalmas oroszlán. A kislánynak torkán akadt a szó. Fogalma sem volt mi tévő legyen. A könyvvel aztán nem sokat ér, ha még megszólalni is képtelen!- gondolta. Remegve szorította a könyvet magához.
– Eldobnád azt az izét?- kérdezte dühösen az oroszlán- Csak húsra vagyok éhes! Nem szívesen rontanám el az ízedet azzal a valamivel!
– Nem tehetem- felelte Natália-ez egy varázskönyv. Az oroszlán kezdett kíváncsi lenni:
– És mit tud ez a varázskönyv?
– Először is mindenkinek van benne egy saját meséje, amelyiknek ő maga a hőse.
– Folytasd!- utasította egyre türelmetlenebbül az oroszlán.

– A végén pedig megtudhatod mit hoz a jövő.
– Nahát!- csillant fel az oroszlán szeme- Az engem is érdekelne! Talán mégis én leszek az állatok királya?
– Nem tudom. De szívesen felolvasom neked.
– Végül is ráér, ha utána megeszlek!- mondta az oroszlán, s a kislány lábaihoz feküdt, aki máris olvasni kezdett:
– Az oroszlán meséje....
Mondanom sem kell, mire a végére ért, az oroszlán olyan szelíd lett, akár egy kiscica. Boldogan ölelkeztek össze, s megígérte , hogy ő majd a hátán elviszi a Rengeteg erdő végére, s óvni fogja, hogy baj ne érje.
Úgy is lett. Hét nap és hét éjszaka után megérkeztek az erdő végére. Ott aztán búcsúzóul még egyszer megölelték egymást, s a kislány elindult a hosszú, köves úton otthona felé. Messziről már látni lehetett a palotát, s minél inkább közeledett, annál lelkesebben szaporázta lépteit, hogy mihamarabb szülei karjaiba omoljon.
Hej, de boldog volt a király és a királyné! De örült ott a nép is! A király ezt a napot is ki hírdette munkaszüneti napnak, s ünnepeltek nagy dínom- dánommal egész reggelig!
A csodálatos mesekönyv a királyi könyvtárba került . Még nagyon sok éven át segítette semmissé tenni a gonoszságot a birodalomban. Natália az ellenségeivel együtt fogyasztotta el a vacsoráját, valahányszor hadat üzentek, sőt még mesét is olvasott a vendégeknek! Nem is volt békésebb időszak soha máskor, egész Meseországban!

A szerző profilja

Legfrissebb anyagok

Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába...
2018-12-09
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes...
2018-12-08
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Régi magyar költők
Régi magyar költők Ó ti kik oly régen s mégsem igen messzetevétek, e nyelv hogy forrásit eressze(háznak idült jégtől így csurran ereszes hanyagolt bányának nyíl tágan eresze). Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,fiatal, ősz fők közt versenybe' kiválni,hamit azok hagytak, magam azt munkálni;de azok neveltje, kik mezejük...
2018-12-07
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Arkádia-féle
Arany János - Arkádia-féle Én is Arkádiában... szt!Magas hangból kezdettem -Engem sem a gólya költött!Nagy dolgokra születtem:Jártam egykor, mint akárki,Négykézláb,S vagyok mostan, mint sokan nemÉp-kézláb. Hagyott volna édesapámGazdaságot kényeként,Megmutatnám... de hiába!Ág is húzza a szegényt:Életében annyifeléProtestál,Hogy ha meghal, csak megáld, deNem...
2018-12-06
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett...
2018-12-05
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme Egyszer volt, hol nem volt, messze északon Fehérmackóföldön, nem messze Mikulás birodalmától, élt egy bájos kis mackó, akit mindenki csak Hógolyónak nevezett, mert éppen olyan fehér és kerek volt, akár egy frissen gyúrt hógolyó.Mondanom sem kell, nem volt nála kedvesebb és szeretetreméltóbb macigyerek...
2018-12-04
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Róza
Róza Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29. {loadposition szalag}  
2018-12-04
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába beletépünkS lehullunk az őszi avaron. {loadposition szalag}
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes lett és szelíd, szorgalmas és szolgálatra kész, mintha csak a szegény jó kis testvére lelke szállta volna meg.Mégis volt abban valami szívszaggató, mikor az apa sokszor úgy emlegette Matykót a füle hallatára, mintha már régen rozmaringgá meg violává változott volna. Reggeltől estig rendesen a nagy karosszékben ült, és maga elé meredt világtalan szemeivel, de néha odaszólított bennünket magához:- Petykó fiam! Dióbél! Gyertek, vezessetek le a kriptához!A nagy kert füves tisztásán volt a Malajdoki-kripta, föléje szomorúfűz borult, márványköveit befutotta a lonc meg a vadrózsa. Gáspár úr szeretett itt óraszámra elüldögélni és suttogni maga elé, és azt Matykónak hallgatni kellett:- Nos, kis Matykó, unod-e már magad odalent a nagy magánosságban? Látod, látod, rossz kis Matykó, ha a haláloddal meg nem szomorítottál volna, a te kis Petykó testvéred se lett volna ilyen szomorú. De az én szomorúságom elragadt őrá is, és most már senki se tud nevetni a mi házunknál.Lassanként még a beszédet is egészen elfelejtette Gáspár úr. Testét-lelkét megviselte a hazáért való raboskodás, és a hatalmas daliából fáradt aggastyán lett. Sokkal törődöttebbnek látszott Tamás úrnál, és közömbössé vált a világ minden dolga iránt. Beszéltünk neki a tanulmánya­inkról, a vizsgáinkról, amiket a városban tettünk le, de azt vettük észre, hogy hallgat is ránk, nem is. Újságoltuk neki, hogy Kossuth Lajos is kiszabadult már, de arra is csak bólintott egyet. Csak akkor sütött ki a régi lelke az arcára, ha reszkető ujjaival végigcirógatta a Matykó arcát, és kereste bennük a Petykó vonásait.- Szép deli férfi lesz az utolsó Malajdokiból - mosolygott ilyenkor boldogan. - Majd mondják is az emberek, hogy ej, de nagy eső lehetett azon a vidéken, ahol ez a Malajdoki Péter termett.Akaratlanul is fölágaskodtam, de aztán le is kushadtam mindjárt. Hiába, ha engem megláttak az emberek, akkor csak azt mondhatják, hogy ejnye, de nagy szárazság lehetett...
Babits Mihály - Régi magyar költők
Régi magyar költők Ó ti kik oly régen s mégsem igen messzetevétek, e nyelv hogy forrásit eressze(háznak idült jégtől így csurran ereszes hanyagolt bányának nyíl tágan eresze). Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,fiatal, ősz fők közt versenybe' kiválni,hamit azok hagytak, magam azt munkálni;de azok neveltje, kik mezejük aszfalt,kiket e bágyadt kor vergődve magasztalt,vágyón, irigyelve nézek tifelétek.Szellemem a koré, anyagom tiétek,s bárha silány viskót, bárha csupán vázat,magyar égett kővel építem e házat. 1908. ősz {loadposition szalag}
Arany János - Arkádia-féle
Arany János - Arkádia-féle Én is Arkádiában... szt!Magas hangból kezdettem -Engem sem a gólya költött!Nagy dolgokra születtem:Jártam egykor, mint akárki,Négykézláb,S vagyok mostan, mint sokan nemÉp-kézláb. Hagyott volna édesapámGazdaságot kényeként,Megmutatnám... de hiába!Ág is húzza a szegényt:Életében annyifeléProtestál,Hogy ha meghal, csak megáld, deNem testál. Kutyabőröm nem hiányzott,De hibás volt dátuma,Bennem a tens vármegyénekElveszett egy vótuma:Ki tudja, ha e szavazatEl nem vész...?Eh! feledjük, ostobaságAz egész. Volna a sors édesanyám,Nem lennék én heverő;Kebelemen, érzem, érzemMint buzog a tetterő;Nyílna csak tér, - kész bennem azAkarat -Nyílna csak... hogy futtatnám azAgarat! Szenvedéllyel kezdenék nagyGazdaságot tartani;Szőrin lábán... utoljáraMaradna is valami;Megszámlálnám ami bejőS meg’ kimegy;Ez aztán a mulatságosEgyszer-egy. Elpipáznék téli esteKávéházban, névnapon:Koppasztanám a madarat,Ha már meg nem foghatom:Fosztanám a tollat, tudni-Illik a...De amiről szólni sem po...Litika. Közdologban, ahogy illik,Vezetném az ügyeket;Nem esnék oly összejövés,Hogy ne vinnék szerepet;Nem esnék - azt minden emberHiheti -Olyan vásár, sem országos,Sem heti. Pártolnám az irodalmatMinden új év kezdetén;Egyszer, igaz: hanem elégEgy sütésből egy lepény.Kis áldozat a hazáér’Meg nem árt:Megszörözném minden évreA naptárt. Szóval, oly sokat tehetnék,Annyi pálya nyitva áll;Élnék s halnék függetlenűl...Amennyiben rajtam áll.És nem volnék, ami vagyok,Verselő,Magyarosan: kapa-kasza-Kerülő. (1853. jan. 1) loadposition szalag}  
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett csak hulltak szerte szét a játékdarabok. Hej, nagy bánata volt ez szegénykének, hiszen áldott jó szívvel áldotta meg a sors, mindenképpen segíteni szeretett volna a Mikulásnak, de hiába telt múlt az idő, s hiába érkezett meg ebben az évben is a karácsony, meghívót most sem kapott, hogy szükség lenne rá. Szomorúan nézett ki az ablakon, messziről lehetett látni Mikulás házát, hogy megannyi manó és hótündér siet segíteni neki. – Ne szomorkodj, szentem! - szólalt meg az anyukája- Még holnap kaphatsz meghívót!De Csalampér jól tudta, ha ma nem kapott, holnap sem fog. Mikulás mestere a pontosságnak, hiszen mindig mindent megtesz, hogy időben, egy éjszaka alatt kiszállítsa az ajándékokat, késni soha nem szokott. Így van ez a meghívókkal is, csak az arra érdemes manók és tündérek kapják, akárkit nem tűr meg a házában. Bánata egyre csak elhatalmasodott, és elhatározta, muszáj valamit tennie. A tündérekhez nem fordulhatott, hiszen a manókon ők nem segíthetnek, s mivel aztán barátságosabb világot nem talált, bármennyire is keresgélt a Mesevilágrajz könyvében, úgy döntött világgá megy az emberek világába, ha már úgysem élhet manóhoz méltó életet. Így aztán, anélkül hogy anyukája észrevette volna, a zsebébe tett egy tarsoly tündérport, s egy üveg mézillatú manóeledelt, majd az Örök szivárvány kék színű kapuján át lecsúszott, az emberek világába. Csodálatos ez az utazás, akár egy óriás csúszda- gondolta Csalampér- ha ilyen jó a Földön is, soha nem sírom vissza az otthonom! Az ám, de a szivárvány csúszda végén, nem várta egyéb, mint egy hatalmas sárral teli tócsa. Szegény amikor belehuppant, majdnem elsírta magát. Nem adhatom fel ilyen hamar!- biztatta magát, majd felállt és a mellette lévő csatornán felkapaszkodott, és bemászott egy magas épületbe. Remegve próbált elrejtőzni a bútorok között, de alig akadt néhány,...
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme Egyszer volt, hol nem volt, messze északon Fehérmackóföldön, nem messze Mikulás birodalmától, élt egy bájos kis mackó, akit mindenki csak Hógolyónak nevezett, mert éppen olyan fehér és kerek volt, akár egy frissen gyúrt hógolyó.Mondanom sem kell, nem volt nála kedvesebb és szeretetreméltóbb macigyerek egész Fehérmackóföldön! Hógolyó nagyon szerette a meséket, fura mód azt képzelte, hogy ha rácsücsül a mesekönyvekre, ő maga is belekerül a mesékbe és átélheti  azokat. Ámde hiába ült a mesekönyvekre, nem történt semmi... Maci mama meg- megmosolyogta kis mackóját, szerette volna ha aprósága vágya beteljesül, de a mesekönyvekből nem bújnak csak úgy elő a mesék, olvasni kell belőlük! Ezért aztán, mivel máshogy nem lehetett segíteni, olvasott is neki minden este egy szép mesét. A betűkön át lépegetni, csak út a mesék világába, az igazi élmény a képzeletben kezdődik. Amikor Hópehely elképzelte a történetet, csodás érzés volt! Valószínűleg ezt hívták, az olvasás örömének! Közeledett a karácsony. Hógolyó nem vágyott semmi másra, csak egy aprócska csodára, ami a mesekönyvből lép elő és szabad szemmel is láthatja. Így aztán- mivel írni és olvasni még nem tudott- gondolatban kérte Mikulást, hogy idén nem kér egyebet, csak egy picike csodát.Mikulás szerencsére a gondolatokból is ért, kiváltképp ha jó gyerekről van szó. Márpedig Hógolyó nagyon jó gyerek volt, s úgy döntött megérdemli azt a kicsike csodát. Sőt, még egy külön meglepetéssel is készült! Fehérmackóföldön minden macigyerek izgatottan várta a Mikulást. Az a nap tele volt varázslattal, mindenki tudta! Tudta ezt Hógolyó is. Akkor ismét rácsücsült a mesekönyvre hitte, hogy Mikulás teljesíti a kívánságát. És láss csodát, úgy is történt! Egy apró erdei tündér lépett ki a könyvből és táncolni kezdett. Hógolyó elbűvölve nézte a régen várt varázslatot. Olyan szép volt! A tündérke mosolygott és belefeledkezve a produkciójába táncolt, és táncolt, mintha csak erről szólna az élet... A tündérek élete biztosan erről is szól, de a macik gyomra, ha korogni kezd, megszűnik a világ és semmi másra nem tudnak figyelni. Márpedig most Hógolyó gyomra kezdett morgolódni! Abban...
Petőfi Sándor - Róza
Róza Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés