Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Móricz Zsigmond - Többet észszel, mint erővel

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

 Többet észszel, mint erővel

Oh gyönyörű tavasz idő,
Kizöldült az erdő-mező.
Erdő-mező vigan ragyog,
Szegény ember búsan motyog.

 

- Ringyes-rongyos életem,
Sok a bajom énnekem.
Csak dolgozom, pedig való:
Mihelyt dolog, mindjárt nem jó.
Hát kinlódjék itt az ördög,
Tartson ekét, hajtson ökröt.
Biz én megyek, urizálok,
Erdőn-berdőn kóricálok.

 

Erdőn-berdőn sétála,
Hát ihol, nagy a lárma.
Bömbölés meg makogás,
Sose látott ilyet más.
Kopott bundás öreg medve,
Egy kis nyullal tülekedve.

 

Szegény ember úgy kacag,
Majd a szíve megszakad.
Dühbe jön ám a medve,
Igy kiált ráförmedve:
- Veszetthordta embere,
A mért rajtam nevetgetsz,
Ebb’ a nyomba megeszlek,
Szőröstül meg bőröstül,
Két kis keszeg ökröstül.

 

- Jaj, ne tedd azt, soha többet!
Ki szántja fel a földemet.
Jaj, megölne a nagy szégyen,
Hogyha úgy maradna félben.
- No jó, akkor várok estig,
Vacsorára is jól esik,
Ha a medve embert eszik.

 

Oh szép idő, süt a nap,
Szegény ember szántogat.
Róka arra kerül-fordul:
- Mit búsul kend olyan mordul?

 

- Búsulok én, van okom,
Túlélni sem is fogom.
Ha te tudnád, a mit én,
Halálfia vagyok én.

 

- Mi a patvar, mi az eset?
- Úrhatnámság belém esett.
Sétálok az erdőben,
Hát lárma van előttem,
Bömbölés, meg makogás,
Sose látott olyat más.

 

Kopott bundás öreg medve,
Egy kis nyullal verekedve.
Kacagtam egy nagyot rája,
Medve megesz vacsorára.

 

- Bizzon csak rám minden bajt,
Rendbe hozom én ezt majd,
Hogyha nekem kend fizet:
Egy kakast a hat tyukjával,
A mit akar, azt tehet,
Medve uram bundájával.

 

Megigéri, hogyne, persze,
Pedig alig van rá mersze.
Az apjának se volt talán,
Annyi tyukja az udvarán.

 

- Hallja kend, ha medve bátya,
Ideállít, sose bánja.
A bokorban ott leszek már,
S trombitálok, mint a huszár.
Medve apó megszeppen,
Bujtassa el sebesen,
Abb’ az ócska szenes-zsákba,
A többit oszt’ kelmed lássa.

 

- Ejnye, ejnye, nagyszerü,
Róka, kend ám nagyeszű!
S szól a róka büszke fővel:
- Többet észszel, mint erővel.

 

Este jön a medve lustán,
- No te ember véged most mán. -
Hát csak trombitaszó harsog,
- Mi ez ember? mi ez, hallod?
- Hallom uram, a huszárok.
Azt se tudni hány a számok.
- Irgum-burgum, ezt restellem,
Magam lenni ennyi ellen.
- Talántán félsz, medve uram?
- Dehogy, de a dolog úgy van,
Minapába megkergettem,
Egy sereget csúffá tettem.
Minek mindig bántani,
Ha nem muszály ártani?

 

Csak tudnám, hogy hová bújjak,
Te rád sem emelnék ujjat.
- Itt van egy zsák, a szenes,
Bújj be, de oszt’ ne nevess.

 

Medve bebújt, róka kibújt,
Huszárosan kürtjébe fujt.
- Adjon isten, jó barátom,
Hát jól vagyunk, ahogy látom.

 

- Köszönöm csak lehetősen,
Hová ilyen sietősen?
- Medve bőrre vadászom,
Beszélte a vadászom,
Erre van egy öreg medve,
Kinek huszárra van kedve.
Fogadtam a barátommal,
Lepuskázom én azonnal.
Be is ittuk már a bőrét,
Felhörpintvén száz pint lőrét.
- Ez már oszt vitéz dolog.

 

- Hát a zsákban mi mozog?
- Sose törődj te vele,
Szenes tőke, fekete.
- No ha tuskó, fogd a fejszét,
Hasítsd ketté ezt a bütykét.

 

Szegény ember fejszét kapja,
Medve fejét ketté csapja.

 

Róka koma majd kipukkan,
Hemperegve kacag mostan:
- Ezt tanuld meg emberfővel:
Többet észszel, mint erővel!
Hanem aztán hallja kend,
Baj lesz abból, annyi szent,
Ha kakasom, hat tyukom,
Ma este meg nem kapom.

 

Szegény ember haza megy,
Hiszen akkor egyre megy.
Az apjának se volt talán,
Annyi tyukja az udvarán.

 

Esteledik, alkonyodik,
- Róka koma, kend kopog itt!

 

- Én, én vagyok, ajtót nyiss hát,
Kakasomat, tyukom add át.
Hat tyukom, a kakasom,
A mig meg nem haragszom.

 

Szegény ember csendesen,
Mintha kopó lenne benn,
Morog, szűköl és csahol,
Mint az eb az ágy alól.
- Szegény ember, hallod-e,
Mi teszen úgy odabe?
- Három kopó itt akadt,
Bosszantja a rókaszag...
Várj az ajtót kinyitom,
A tyukodat odadom...
Isten verte rossz döge,
Alig birok már vele.

 

- Szegény ember, ki ne nyisd,
Várjál lelkem egy kicsit.
- A hat tyukot, kakast, kappant, -
Fizethetnék ám én roppant.
- Neked adom tyúkod, kokód,
Pusztuljon el minden kopód.

 

Róka szalad bugafővel,
    Szegény ember
    Kacag kedvvel:
Többet észszel, mint erővel!

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Mátyás király - A három rest
Mátyás király és a három rest Mátyás király udvarában éldegélt három rest. Azok bizony olyan lusták voltak, hogy még enni is a lakájok adtak nekik. Egyszer Mátyás király megsokallotta a szörnyű nagy lustaságukat, meggyújtotta felettük a háztetőt. Megszólalt az egyik:- Ég a ház.- Majd kivitet belőle a király - mondta a másik. Megszólalt a harmadik:- Nem röstelltek...
2018-09-19
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Elégia
Elégia Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mintA mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? EndymionnalMeddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,Föltészi a sziklát hegy tetejére,...
2018-09-19
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Boszú
Boszú Kecses tavasz virúla;Vidám tekinteteBerkemnek kebelébeRózsákat űltete.  Mosolygtak a tavasznakBájgyermeki felém,S én bíbor bimbókatEnyelgve tördelém. De látta a leánykaKönnyelmű tettemet,S testvéreit boszúlva -Kitépte szívemet. Azóta létem árva,Kietlen pusztaság,Mint, melynek elraboltamDiszét, a rózsaág. Sopron, 1839. őszén {loadposition...
2018-09-19
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Engedj!
Orgovàn Irén - Engedj! Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül. Bántó szavak mik nékem fájnak,engedj vagy menj!Ez fáj már rég nekem. Tépted szívem ,martad lelkem.Elengedett két kezemAzt ígérted ,nem bántasz megS mégis viharként dúltál szívemben! Elmondtam már sokszor, még ha nem is látszik érzékeny lett lelkem.Rútul bánt...
2018-09-17
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Bakator
Titi Hajnalka - Bakator Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai...
2018-09-17
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - A játszótéren
Titi Hajnalka - A játszótéren Nyáridőben, kint a téren,Barátaim keresgéltem.Ki labdázna énvelem,Talán amott ők ketten? Jó is itt a játszótéren!A győztesnek nem jár érem,mégis minden csuda jó,éppen kedvünkre való! Gyere te is játszani,nem jó most bezárkózni!Van itt gyerek vagy három,Légy te is a barátom. {loadposition szalag}  
2018-09-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese -A disznó meg az elefánt
A disznó meg az elefánt Egyszer régen a disznó így szólt az elefánthoz:-- Ugyan áruld már el, mitől nőttél ilyen nagyra?-- Hogy lásd, milyen jó szívvel vagyok hozzád -- válaszolta az elefánt --, adok neked a varázseledelből. Mindennap kapsz egy adagot, s ettől majd te is olyan nagy leszel, mint én.Az elefánt eltűnt a bozótban, és egy nyaláb falevéllel tért vissza....
2018-09-14
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - A három rest
Mátyás király és a három rest Mátyás király udvarában éldegélt három rest. Azok bizony olyan lusták voltak, hogy még enni is a lakájok adtak nekik. Egyszer Mátyás király megsokallotta a szörnyű nagy lustaságukat, meggyújtotta felettük a háztetőt. Megszólalt az egyik:- Ég a ház.- Majd kivitet belőle a király - mondta a másik. Megszólalt a harmadik:- Nem röstelltek annyit beszélni?Így aztán mind a hárman bennégtek a házban. {loadposition szalag}  
Petőfi Sándor - Elégia
Elégia Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mintA mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? EndymionnalMeddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,Föltészi a sziklát hegy tetejére, Sysiph,Nem forog Ixion, Tantalnak szomja csillapszik:De hidegen marad a lánynak örökre szive.S érette, ah boldogtalan én, mindegyre hevülök,Keblem Vesta-tüzét nincsen eloltni erőm.Égj, szivem, hát, égj mint forró Hyperiona nyárnak,Melynek ölő sugarán gyönge virágcsa fonyad.Hervadok én is majd, s hervadván enyhre találok,Ha tovaszállt lelkem Lethe özönébe merűl.Dunavecse, 1841. június 22. {loadposition szalag}  
Petőfi Sándor - Boszú
Boszú Kecses tavasz virúla;Vidám tekinteteBerkemnek kebelébeRózsákat űltete.  Mosolygtak a tavasznakBájgyermeki felém,S én bíbor bimbókatEnyelgve tördelém. De látta a leánykaKönnyelmű tettemet,S testvéreit boszúlva -Kitépte szívemet. Azóta létem árva,Kietlen pusztaság,Mint, melynek elraboltamDiszét, a rózsaág. Sopron, 1839. őszén {loadposition szalag}  
Orgovàn Irén - Engedj!
Orgovàn Irén - Engedj! Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül. Bántó szavak mik nékem fájnak,engedj vagy menj!Ez fáj már rég nekem. Tépted szívem ,martad lelkem.Elengedett két kezemAzt ígérted ,nem bántasz megS mégis viharként dúltál szívemben! Elmondtam már sokszor, még ha nem is látszik érzékeny lett lelkem.Rútul bánt velem az élet.S bármilyen kemény a szívem,Ez még nekem is fáj. Szerettelek egyszer rég talán még most is,De!De mit teszel, lelkem romlásba vitte rég. Mosolyom mögött a legnagyobb fájdalom!Csak senkinek meg nem mutatom.Lassan eljön a vég érzem szüntelen.. S boldog leszek, mert többet nem érhet fájdalom.Inkább lennék magányos, szegény.Csak menj tőlem messze! Azt mondod szeretsz.Már rég nem érzem.Furcsa kötelék mi összeköt minket régen.Nem szerelem, sem tisztelet,Nem megbecsülés, mert azt már rég nem kapok én! Talán a magány mitől félsz?Amiért nem engedsz rég.Értsd meg kérlek, nem köt minket egymáshoz már semmi. Rég kihunytak szemeinkből a fények, mikor egymás karjába zárva, gyúltak lángra.Nem szerelem amit most érzek.Szánalom ,düh, és méreg. Boldog voltam, mikor mindig láttalak, hangodtól dobbant szívem újra meg újra!S éreztem, hogy újra élek.De ez már csak a múlt s fordult a világ!Kínlódás minden nap , amit veled élek át. Úgy szeretnék boldog lenni ,veled mint régen!De megváltoztál, nem olyan vagy mint régen.Rózsa színben nem látom már világom!Körülöttem köd, s néma csend ül.Enged kezem kérlek.S hadd éljem nélküled, meggyötört életem. {loadposition mobil}
Titi Hajnalka - Bakator
Titi Hajnalka - Bakator Egyszer volt, hol nem volt, az Ér folyón innen és Jankafalván is túl, volt egyszer egy csodaszép falu, aminek a neve Bihardiószeg. Nagyon boldog emberek éltek itt, hol jólétben, hol szegénységben, de mindig igaznak maradva, és nagyon büszkék voltak településükre, hiszen itt termelték a messze földön is híres aszúborokat. Még magának a kínai császárnak is készítettek megrendelésre az 1870-es években. Nem mindenki ismerhette e csodát, az emberek nagy része csak azt tudta, hogy itt terem a legfinomabb bor, az egész földkerekségen, holott ami igazán finommá tette, maga a csodaszőlő, amit a helyiek egyszerűen csak Bakatornak hívtak. A legöregebbek pedig, hűen őrizték a titkot és vártak, hogy egy napon tovább adhassák az arra érdemeseknek. Az idő azonban csak telt, és egyre csak telt; a szőlészeti iskola már rég nem működött, az öregek pedig csak haltak egymás után. Új világ jött: a fiatalok nem hittek már a szőlő erejében, sőt még a csodákban sem, Bakatorról pedig szépen, lassan mindenki megfeledkezett. János bácsi is hiába várta az arra érdemes embert, meg nem érkezett. „ Bakar, terem ha akar!”-morogta a bajusza alatt, nem értette már miért is mondták ezt a régiek, hiszen ha senki sem viseli gondját, hiába akarna! Ezért aztán, hogy bele ne betegedjen a bánatba, minden nap kisétált a dűlőre, mélyen belesóhajtott a levegőbe, penderített egyet a bajszán, s nézve a már- már kipusztult, alig lélegző tőkéket így szólt:- Mi is lesz veletek?! Mi is lesz veletek?!Reszkető vén kezei féltőn simították meg ezek közül is a legsilányabbat:-Bárcsak segíthetnék Bakator!Amint így sóhajtozik búslakodásában, egyszer csak egy hangot hall a háta mögül:- Hát maga meg kihez beszél, öreg apám?! Az öreg megfordult. Egy nyolc éves fiúcska állt előtte, orcája olyan szutykos volt, mint aki hét napja nem mosdott! Ámde a szemei kedves, kíváncsi őszinteséggel ragyogtak ki a szutyok mögül.- Ami azt illeti nem magamban beszélek, még ha bolondnak is látszom, fiam! A szőlőtőkék az én kedveseim, valamikor értették minden szavam! De mióta emberi kéz nem gondozza őket, s tündérek áldása nem érinti szemeiket, nem válaszolnak bármit is mondok.- Hát akkor, maga is beszél hozzájuk? Én is szoktam! Minden nap kijövök ide, és azt játszom: nagy úr vagyok! Az enyém a legnagyobb szőlőültetvény a...
Titi Hajnalka - A játszótéren
Titi Hajnalka - A játszótéren Nyáridőben, kint a téren,Barátaim keresgéltem.Ki labdázna énvelem,Talán amott ők ketten? Jó is itt a játszótéren!A győztesnek nem jár érem,mégis minden csuda jó,éppen kedvünkre való! Gyere te is játszani,nem jó most bezárkózni!Van itt gyerek vagy három,Légy te is a barátom. {loadposition szalag}  
Afrikai mese -A disznó meg az elefánt
A disznó meg az elefánt Egyszer régen a disznó így szólt az elefánthoz:-- Ugyan áruld már el, mitől nőttél ilyen nagyra?-- Hogy lásd, milyen jó szívvel vagyok hozzád -- válaszolta az elefánt --, adok neked a varázseledelből. Mindennap kapsz egy adagot, s ettől majd te is olyan nagy leszel, mint én.Az elefánt eltűnt a bozótban, és egy nyaláb falevéllel tért vissza. Ezeket a leveleket a pálmafáról szedte, de ezt rajta kívül nem tudta senki. A disznó meg ezentúl naponta elfogyasztotta porcióját, és ahogyan az elefánt megjósolta, szemlátomást gyarapodott. "Hamarosan akkorára növök, mint az elefánt -- gondolta magában --, s akkor majd különb leszek minden állatnál, én parancsolok valamennyinek." Egyik este a bozótban, hogy éhségét csillapítsa, gyökereket túrt ki a földből. Kevélységében úgy tett, mintha máris olyan hatalmas lenne, mint az elefánt: topogott, fújt, cuppogott, a többi állatot elfogta a félelem, és messze elkerülték. Arra sétált az elefánt. Meghallotta ő is a zajt, és elcsodálkozott.-- Ejnye, ki van itt a sűrűben? -- kiáltotta.A disznó a bokroktól nem láthatta, ki szól hozzá, s gőgösen röfögte:-- Én, aki nagyobb vagyok az elefántnál, különb minden állatnál!-- No, akkor közelebb megyek -- mondta az elefánt, aki hírből sem ismerte a gyávaságot. Recsegve-ropogva hajoltak meg a bokrok az elefánt hatalmas talpa alatt, amint sietve behatolt a sűrűbe. De kár volt sietnie, csak a csúf, apró disznót látta a túrásnál.-- Ej, ej -- dünnyögte --, hát így állunk! Segíteni akartam rajtad, hogy nagyra nőj, s te máris azzal kérkedsz, hogy nagyobb vagy, mint én, hogy különb vagy minden állatnál! No várj csak! A varázseledelből többet nem kapsz, akkora maradsz, amekkora most vagy!A disznó növekedése azon nyomban abbamaradt, ma már csak orra, füle, szeme, fogai emlékeztetnek hajdani pártfogójára, az elefántra. Evés közben néha-néha haragosan fújtat ma is, fölszegi a fejét, mintha még mindig azt remélné, hogy nagyobb, különb lesz minden állatnál. {loadposition szalaag}

Magazin előfizetés