Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 Véges-végig csupa próba

Nagy esziről volt nevezetes apám, hanem azért most mégis megcsalatkozott. Nem karbun­kulusok meg aranydrágaságok voltak az elásott vasládikában, hanem Kossuth Lajos levelei, amiket Gáspár úrnak írogatott az ország dolgairól. Ezek is kincsek voltak, csakhogy nagyon veszedelmesek. Bécsben már akkor nagyon féltek a fiatal követtől, aki olyanokat hirdetett az országgyűlésen, hogy az isten nem tett különbséget nemesúr és szegény jobbágy közt, és hogy a magyarnak is jussa van a szabadsághoz. Gáspár úrra is azért néztek görbén, mert akármilyen gazdag nemesúr volt, nagy barátságot tartott Kossuth Lajossal.

Úgy nézett rá, mint a napra, s úgy őrizgette a leveleit, mint a szentírást. Elégetni véteknek tartotta volna őket, ha pedig magánál tartja, bajba keveredik, mint ahogy Tilinkó kifülelte. Ezért kellett őket elásni éjnek éjszakáján.

Persze nekem már a bajuszom kezdett ütközni, mikor mindezeket a dolgokat megtudtam. Gyerekésszel csak annyit tudtam, hogy nekünk nagyon felvitte az isten a dolgunkat. Édes­apámból majoros gazdát csinált az uraság, engem pedig beparancsolt a kastélyba. Úgy volt, hogy urasági inast nevelnek belőlem.

Szép zsinóros ruhát varrattak a számomra a Dudaorrú Bojtok szabóval, a lábamra meg Csömödér Varga szabott szép sárga csizmát, akit csak Nyárveszti Vargának hívtak, mert nyáron sose dolgozott.

- Most már igazán olyan vagy, mint egy királyfi, édes gyerekem - nevetett rám az édesanyám szeme.

A cifra gúnyába csak beleszoktam volna én, hanem a hivatal nemigen fűlt a fogamhoz. Hol a szőnyegben botlottam hasra, hol a tükrös padlón vágódtam hanyatt. Az uraság szobáiba azután nem is igen eresztgettek be, csak a cselédfertályban tanítgatott a hopmester úr az inasi tudományokra.

Bögre Mártonnak hívták a hopmester urat, szólítani pedig nemzetes uramnak kellett. Kis kerek öregember volt, és mindig olyan gangosan lépkedett, mintha tojáson járna. A szót meg úgy eresztette a foga közül, mintha szűrné.

- Hogy hívnak, te gyerkőc?

- Engem Dióbélnek.

- Engem meg nemzetes úrnak, érted-e?

- Értem hát.

- No, ha érted, akkor tanuld meg azt is, hogy téged se Dióbélnek hívnak. Van neked rendes neved is. Törőcsik, ugye ?

- Az.

- No, Törőcsik, hát mindenkit a rendes nevén kell szólítani, tudod-e? Mindenkinek meg kell adni, ami illeti. Hát most már hadd hallom csak, engem hogy szólítasz.

- Hát úgy, hogy: Bögre!

- Nagy szamár vagy te, öcsém - vörösödött el mérgében fülig az öregúr, így megadván nekem is, ami illetett. - No, hadd látom, tudsz-e hozni egy pohár vizet.

Hát hogyne tudnék! Megyek az almáriumhoz, fölállok a kis székre, fogok egy poharat, teleöntöm a korsóból:

- Tessék, nemzetes Bögre úr!

- Nem ez az úri szokás - csóválta a fejét a mester. - Tálcán vagy tányéron nyújtja át az ember az italt annak, akit kiszolgál. Próbáljuk csak újra.

„No, fura szokásuk van az uraknak - gondoltam magamban -, de hát nekem mindegy. Ha ez a regula, csináljuk így.”

Azzal fogom a poharat, viszem a tányéroshoz, leemelek róla egy rózsás tányért, beleöntöm a vizet a pohárból, nyújtom a mesternek:

- Tessék, nemzetes Bögre úr!

Kíváncsian vártam aztán, hogy issza ki most már a tányérból a vizet. De nem azt csinálta, hanem kirántotta a kezemből, s úgy vágta volna a fejemhez, hogy énbelőlem mindjárt törött dióbél lett volna, ha éppen akkor nem nyílik az ajtó, és be nem lép rajta Tamás úr, az öregebb uraság. Méltóságos járású aggastyán volt, nagy, galambfehér szakálla, bérces homloka és melegkék szeme, mint a mosott égbolt. Nem járt olyan peckesen, mint Bögre úr, mégis jobban megérzett rajta a nagy úr.

- Na, mire végzi, Márton? - kérdezte nyájasan.

- Ezt a kis nevendéket tanítgatom az úri tudományokra - görbítette le mesterem a vastag nyakát.

- Hát hogy hívnak téged, kisfiam? - tette a vállamra a kezét az öregúr.

- No, felelj szépen - integetett a hopmester -, ahogy tanítottalak. Hogy hívnak téged?

- Dióbélnek.

A hopmester dühösen rántotta fel a szemöldökét a homloka hegyibe, de Tamás úr elnevette magát:

- Ejnye, de helyes neved van, Dióbél. Magad is egészen helyes fickó lehetsz. Úgy nézem, igen egyidős vagy a két kis unokámmal, a Petykóval meg a Matykóval. Hát aztán olvasni tudsz-e már?

- Tudok.

- Mit tudsz olvasni, Dióbél?

- Meg tudom olvasni, hogy a szarkafészekben hány tojás van.

- No, akkor többet tudsz, mint én - kacagott az öregúr -, mert én már rég nem szoktam tojást olvasni a szarkafészekben. De azért gyere be hozzám, hátha én is tudok egyet-mást, amit te nem tudsz.

Így kerültem a hopmester úr keze alól a Tamás úr keze alá, így lettem kisinasból az uraság kis barátja.

Gáspár urat ritkán láttam, mert nemigen tartózkodott Malajdokon. Leginkább Pozsonyban járt az ország dolgában meg Bécsben a két kisfiánál. Valami német grófnő volt az anyjuk, de hamar elhalt, s a gyerekek ott nevelődtek a nagyanyjuknál, Tamás úr minden héten kapott tőlük levelet, s azokat nekem mindig meg kellett néznem.

- Látod, ez a szép, tiszta, rendes írás a Petykó írása, ezeket a verébfejű, girbegörbe betűket meg a Matykó veti. Petykó szelíd galamb, Matykó vad csikó.

Egy-két hónap múlva már nemcsak néztem a leveleket, hanem olvasni is tudtam őket. Tamás úr maga tanított meg az ábécére, s nem győzött rajta csodálkozni, hogy milyen jól fog az eszem.

- Tudós ember lesz a fiából, Törőcsik - biztatta az apámat, aki minden szombat este bejött értem a majorból, hogy a vasárnapot velük tölthessem.

Míg a télben tartott, addig ki is voltam én békülve a tudományokkal, hanem tavasz fele már nem volt maradásom a kastélyban. Kizöldültek a mezők, jobban szerettem volna én ott bukfencezni, mint a könyvek mellett ásítozni. Az ekecsikorgásba is belesajdult a szívem: inkább a Csákót meg a Bimbót terelgettem volna, mint hogy lúdtollal szántogassak papírbarázdákat. A nádas zöld bokrétája is csalogatott: megint szerencsét kellene próbálni Bibolygós Bedegivel, hátha most már megtalálnánk azt az íneresztő füvet.

Éppen dinnyeültetés volt a majorban, mikor azt mondom egyszer az édesapámnak:

- Én nem megyek vissza többet a kastélyba. Én itt maradok. Gazdaember akarok lenni én is.

- Én azt se bánom - nevetett apám. - Tégy vele próbát. Hány esztendős is vagy te most, lelkem kis gazdám?

- Hat, édesapám.

- No, hát akkor lépj hatot. Amekkorát kilépsz, akkora lesz a dinnyefölded.

Léptem olyan hatot, hogy elég lett volna tizenkettőnek is - akkor az édesapám a markomba nyomott hat szem dinnyemagot.

- Minden lépésnél ültess el egyet. Hat dinnyebokor csak neked teremje a dinnyét.

Ástam hat gödröcskét, a hat dinnyemagot eltemettem, betakartam, meglocsoltam, még tán szép álmot is kívántam nekik. Annyi bizonyos, hogy én nagyon szépeket álmodtam mint dinnyés­gazda. Akkora dinnyéket láttam álmomban, mint a káposztáshordónk, s mindnyájának a hajába az volt bevésve: „Dióbél gazdáé, senkié se másé.”

Szaladok másnap reggel a földemre: hát alszanak a dinnyemagok jóízűen, s eszük ágában sincs fölébredni. Úgy is mentem én be a majorba, mint akit orron vertek.

- Mi baj, gazduram? - nevetett rám édesapám.

- Még most se teremnek a dinnyéim - tört el a mécsesem.

- Jaj, gazduram, odább lesz az az idábbnál - csendesített édesapám. - Beletelik egy hét, mire a dinnyemagok kikelnek. De ha nagyon letemetted őket, meg se fogják.

„No, majd kivárom én azt” - gondoltam magamban. Vártam is türelemmel vagy három nap. De a negyediken már kikapartam az első dinnyemagot a fészkéből.

- Hadd nézlek, megfogtad-e.

Nagyon elszomorodtam, mert nem fogott biz az semmit se. Inkább szétrepedt egy kicsit a haja az oldalán.

- Ott bújt volna ki belőle a gyökerecskéje meg a száracskája - magyarázta az édesapám, mikor a panaszom hallotta.

Hittem is én azt, meg nem is. Hogy bizonyosabb legyek a dolog felől, másnap megint előkotortam egy dinnyemagot. Ennek már vékony kis zöld bajusza is fakadt az oldalán. Aztán mindennap kibontottam egy-egy gödröt, és egyre jobban elment a kedvem a dinnyeföldemtől. Mit ér az, ha mind a föld alatt erednek meg a dinnyemagjaim?

A hatodik dinnyemagnak nem kellett segítenem: előbújt szépen magától is. Két szívformájú levelecskéje éppen akkor nyílt szét a napsugárban, mikor odaértem.

- Dióbél gazdáé, senkié se másé! - örültem neki, és örömömben kiszakajtottam a parányi dinnyebokrot. Szaladtam vele apámhoz, és már messziről dicsekedtem neki:

- De ez már csak megfogta, ugye, édesapám?

Haragudott is, nevetett is édesapám, mikor a fejem búbjára koppantott :

- De hát minek tépted ki, te bolondos? Most már odavan az egész kerted.

Ríva fakadtam, és elszakadtam a gazdapályától. Visszakeseredtem a tudományokhoz.

Ugrás a lap tetejére

 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés