Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Móra Ferenc - Angyalok kertje

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 Angyalok kertje

Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.
- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.
Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.
Őhelyette Petykó szólalt meg:
- Hát énvelem mi lesz, édesapám?
- Te itt maradsz mellettem, mert te vagy minden örömöm és büszkeségem. Teneked meg Dióbélnek tanítót hozatok a kastélyba.
Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle hegyéig. A szelíd, félénk gyerek kihúzta magát, és odaállt az apja elé.
- Édesapám, tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek - csengett a hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtől.
Már akkor ott is állt mellette, és akármilyen durcásan vonogatta a vállát Matykó, átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a kis uraságaim mellett, mint a vadalmahajtás a rózsabokrok közt.
- Nekem mindegy - vont vállat Gáspár úr komoran -, akkor elmehettek mind a hárman.
Aztán magunkra hagyott bennünket, de előbb olyan melegen szorította a szívére Petykót, mintha ki se akarná többet ereszteni a karjából.
- Drága jó fiam - csókolgatta a kipirult orcáját -, maradj mindig ilyennek.
Nekem is nyomott egy barackot a fejem búbjára: - Álmodj szépeket, kis Dióbél - hanem Matykóhoz nem volt egy szava se. Úgy tett, mintha nem is látná.
Ahogy kifelé indult a szobából, Matykó rántott egyet magán, mintha utána akarna szaladni, de aztán fölvágta a fejét, mint a dacos csikó, és bement a gyerekszobába. Kisvártatva már olyan vígan fütyörészett, mintha sárgarigók iskolájába készülne.
Hanem azért nehezen ment az elalvás azon az éjszakán mind a hármunknak. A két testvér valahogy mégiscsak álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam a szememet, csak kipattant az mindig. Forgottam előre-hátra, odabújtam a jó hideg falhoz, fejemre húztam a vánkos sarkát: mind nem ért az semmit.
„Hátha odakint röpködnek az álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.
Csodaszép nyáréj volt, csöndes és meleg. Nem hallatszott semmi nesz. A fülemülék már aludtak, a fecskék még nem ébredtek föl. A szellő oly halkan ringatta az ágakat, hogy az alvó levelek meg se zördültek bele. Csak a jázminbokrok virágai libegtek szelíden, ezer meg ezer fehér pille gyanánt.
Ahogy így nézelődök az ablakpárkányra bókolva, mintha csak aludnék, egyszer csak valami világosság kezd derengeni a kert közepén.
„Szentjánosbogarak” - gondoltam magamban.
De olyan erős lett a világosság, hogy millió szentjánosbogártól se telne olyan, és csöndes muzsikaszó kezdett zsongani a levegőben. Olyan halk, mintha a csillagok közül jönne, s mégis olyan csodálatos erejű, hogy táncolni kezdtek raja a füvek és virágok. Az öreg birsek lassan ringatták koronájukat, a rózsák gallyai gyorsabban verődtek össze, s az álmukból fölriadt pillék vidáman csapongták körül a liliomok bókoló kelyhét. Még a szökőkút vize is szinte ütemre szökött a magasba, s én magam is táncra illegtem a titkos muzsika dallama szerint.
Egyszerre olyan kápráztató lett a világosság, hogy be kellett hunyni a szemem. Mire kinyi­tottam, tele volt a kert angyalkákkal.
Virágok kelyhéből nőttek-e, csillagok sugarán szálltak-e, én nem tudom, de annyian voltak, hogy nem győztem őket megolvasni. Azt hiszem, a Jóisten engedte meg nekik, hogy ezen a gyönyörű éjszakán leszálljanak a földre, s kimulassák magukat idelent jó gyerekek módjára.
Szó ki nem mondhatja, milyen szépen játszadoztak. A jegenyék hajlós sudarán hintáztak, a liliomok tölcséreiből mézet szörpöltek, a pillangókkal cicamacáztak. A fűszál nem hajolt meg apró lábacskájuk alatt, ha jártak. Nevetésük csengett, mint az ezüstcsengettyű. Utoljára bújócs­kát játszottak a tuják közt, csakúgy, mint a földi gyerekek szoktak. A legkisebbiküknek, aranyhajú, kék szemű angyalkának csíkos pántlikafűvel bekötötték a szemét, s odaállították hunyni az ezüstlevelű olajfa alá.
Ebben a percben megszólalt az eresz alatt a fecske:
- Dicsértessék, csicseri, aki megnyugasztott, dicsértessék, ficseri, aki felvirrasztott!
- Pittypalatty, pittypalatty, szőke hajnal felvirradj! - felelte rá a másik sarokból a fürjecskénk.
Egyszerre elsötétült a kert, elhallgatott a muzsika, s egy szempillantásra úgy elrepültek az angyalkák, mint az álom. Nem maradt ott közülük, csak a bekötött szemű. Azt hitte szegényke, azért lett olyan nagy csend, mert elbújtak a pajtásai, s várta türelmesen, mikor kiáltják már: „Szabad!”
Egyszer aztán elfogyott a türelme, lekapta a szeméről a pántlikafüvet, s egyszerre elpityeredett, mikor észrevette, hogy itt hagyták a többiek.
Mi lesz most már ővele? Ki mutatja meg neki az utat az égbe? Ki vezeti vissza a Jóisten térdire?
- Virág testvérkéim, mutassátok meg az utat az égbe! - tördelte lecsüggedt szárnnyal kezecs­kéjét.
A virág testvérkék azonban már megint elszunnyadtak. Rózsák kelyhe, liliomok tölcsére, jázminok csillaga összeborult, úgyis keveset aludtak az éjszaka.
Az angyalka a nyárfához fordult sírva és jajgatva:
- Te olyan nagy vagy, olyan messze látsz, te mondd meg, hogy merre kell a Jóistenhez menni!
- Fölfelé, fölfelé! - felelte ezüstlevelei zörgésével, karcsú orma ingásával a jegenye.
- Istenkém, az ég olyan nagy, a csillag olyan töméntelen sok: melyik mellett visz el a sok közül a mennyek útja?
Nem tudta senki, senki. Pedig már kezdett mosolyogni a hajnal, tülkölt az utcán a csordás, ébredezett a falu. A hátam mögött pedig hirtelen fölcsendült a Matykó hangja, aki térdepelve imádkozott az ágyban:
- Édes jó Istenkém, én úgy szeretlek téged, szeress te is engem, és engedd, hogy az édesapám engem is úgy szeressen, mint Petykó testvérkémet szereti.
Az imádság szállt, szállt mellettem kifelé az ablakon, és aranynyíl módjára futott fel a mennybe.
Az itt felejtett angyalka pedig nevetve csattantotta össze a szárnyát:
- A tiszta szívű gyermekek imádsága egyenesen az Úristenhez száll. Tudom már az utat a mennybe!
S azzal repült az imádság nyomában, hasadó hajnal rózsafelhőin keresztül, halványuló csillagok között fel a Jóistenhez.

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába...
2018-12-09
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes...
2018-12-08
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Régi magyar költők
Régi magyar költők Ó ti kik oly régen s mégsem igen messzetevétek, e nyelv hogy forrásit eressze(háznak idült jégtől így csurran ereszes hanyagolt bányának nyíl tágan eresze). Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,fiatal, ősz fők közt versenybe' kiválni,hamit azok hagytak, magam azt munkálni;de azok neveltje, kik mezejük...
2018-12-07
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Arkádia-féle
Arany János - Arkádia-féle Én is Arkádiában... szt!Magas hangból kezdettem -Engem sem a gólya költött!Nagy dolgokra születtem:Jártam egykor, mint akárki,Négykézláb,S vagyok mostan, mint sokan nemÉp-kézláb. Hagyott volna édesapámGazdaságot kényeként,Megmutatnám... de hiába!Ág is húzza a szegényt:Életében annyifeléProtestál,Hogy ha meghal, csak megáld, deNem...
2018-12-06
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett...
2018-12-05
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme Egyszer volt, hol nem volt, messze északon Fehérmackóföldön, nem messze Mikulás birodalmától, élt egy bájos kis mackó, akit mindenki csak Hógolyónak nevezett, mert éppen olyan fehér és kerek volt, akár egy frissen gyúrt hógolyó.Mondanom sem kell, nem volt nála kedvesebb és szeretetreméltóbb macigyerek...
2018-12-04
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Róza
Róza Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29. {loadposition szalag}  
2018-12-04
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába beletépünkS lehullunk az őszi avaron. {loadposition szalag}
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes lett és szelíd, szorgalmas és szolgálatra kész, mintha csak a szegény jó kis testvére lelke szállta volna meg.Mégis volt abban valami szívszaggató, mikor az apa sokszor úgy emlegette Matykót a füle hallatára, mintha már régen rozmaringgá meg violává változott volna. Reggeltől estig rendesen a nagy karosszékben ült, és maga elé meredt világtalan szemeivel, de néha odaszólított bennünket magához:- Petykó fiam! Dióbél! Gyertek, vezessetek le a kriptához!A nagy kert füves tisztásán volt a Malajdoki-kripta, föléje szomorúfűz borult, márványköveit befutotta a lonc meg a vadrózsa. Gáspár úr szeretett itt óraszámra elüldögélni és suttogni maga elé, és azt Matykónak hallgatni kellett:- Nos, kis Matykó, unod-e már magad odalent a nagy magánosságban? Látod, látod, rossz kis Matykó, ha a haláloddal meg nem szomorítottál volna, a te kis Petykó testvéred se lett volna ilyen szomorú. De az én szomorúságom elragadt őrá is, és most már senki se tud nevetni a mi házunknál.Lassanként még a beszédet is egészen elfelejtette Gáspár úr. Testét-lelkét megviselte a hazáért való raboskodás, és a hatalmas daliából fáradt aggastyán lett. Sokkal törődöttebbnek látszott Tamás úrnál, és közömbössé vált a világ minden dolga iránt. Beszéltünk neki a tanulmánya­inkról, a vizsgáinkról, amiket a városban tettünk le, de azt vettük észre, hogy hallgat is ránk, nem is. Újságoltuk neki, hogy Kossuth Lajos is kiszabadult már, de arra is csak bólintott egyet. Csak akkor sütött ki a régi lelke az arcára, ha reszkető ujjaival végigcirógatta a Matykó arcát, és kereste bennük a Petykó vonásait.- Szép deli férfi lesz az utolsó Malajdokiból - mosolygott ilyenkor boldogan. - Majd mondják is az emberek, hogy ej, de nagy eső lehetett azon a vidéken, ahol ez a Malajdoki Péter termett.Akaratlanul is fölágaskodtam, de aztán le is kushadtam mindjárt. Hiába, ha engem megláttak az emberek, akkor csak azt mondhatják, hogy ejnye, de nagy szárazság lehetett...
Babits Mihály - Régi magyar költők
Régi magyar költők Ó ti kik oly régen s mégsem igen messzetevétek, e nyelv hogy forrásit eressze(háznak idült jégtől így csurran ereszes hanyagolt bányának nyíl tágan eresze). Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,fiatal, ősz fők közt versenybe' kiválni,hamit azok hagytak, magam azt munkálni;de azok neveltje, kik mezejük aszfalt,kiket e bágyadt kor vergődve magasztalt,vágyón, irigyelve nézek tifelétek.Szellemem a koré, anyagom tiétek,s bárha silány viskót, bárha csupán vázat,magyar égett kővel építem e házat. 1908. ősz {loadposition szalag}
Arany János - Arkádia-féle
Arany János - Arkádia-féle Én is Arkádiában... szt!Magas hangból kezdettem -Engem sem a gólya költött!Nagy dolgokra születtem:Jártam egykor, mint akárki,Négykézláb,S vagyok mostan, mint sokan nemÉp-kézláb. Hagyott volna édesapámGazdaságot kényeként,Megmutatnám... de hiába!Ág is húzza a szegényt:Életében annyifeléProtestál,Hogy ha meghal, csak megáld, deNem testál. Kutyabőröm nem hiányzott,De hibás volt dátuma,Bennem a tens vármegyénekElveszett egy vótuma:Ki tudja, ha e szavazatEl nem vész...?Eh! feledjük, ostobaságAz egész. Volna a sors édesanyám,Nem lennék én heverő;Kebelemen, érzem, érzemMint buzog a tetterő;Nyílna csak tér, - kész bennem azAkarat -Nyílna csak... hogy futtatnám azAgarat! Szenvedéllyel kezdenék nagyGazdaságot tartani;Szőrin lábán... utoljáraMaradna is valami;Megszámlálnám ami bejőS meg’ kimegy;Ez aztán a mulatságosEgyszer-egy. Elpipáznék téli esteKávéházban, névnapon:Koppasztanám a madarat,Ha már meg nem foghatom:Fosztanám a tollat, tudni-Illik a...De amiről szólni sem po...Litika. Közdologban, ahogy illik,Vezetném az ügyeket;Nem esnék oly összejövés,Hogy ne vinnék szerepet;Nem esnék - azt minden emberHiheti -Olyan vásár, sem országos,Sem heti. Pártolnám az irodalmatMinden új év kezdetén;Egyszer, igaz: hanem elégEgy sütésből egy lepény.Kis áldozat a hazáér’Meg nem árt:Megszörözném minden évreA naptárt. Szóval, oly sokat tehetnék,Annyi pálya nyitva áll;Élnék s halnék függetlenűl...Amennyiben rajtam áll.És nem volnék, ami vagyok,Verselő,Magyarosan: kapa-kasza-Kerülő. (1853. jan. 1) loadposition szalag}  
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett csak hulltak szerte szét a játékdarabok. Hej, nagy bánata volt ez szegénykének, hiszen áldott jó szívvel áldotta meg a sors, mindenképpen segíteni szeretett volna a Mikulásnak, de hiába telt múlt az idő, s hiába érkezett meg ebben az évben is a karácsony, meghívót most sem kapott, hogy szükség lenne rá. Szomorúan nézett ki az ablakon, messziről lehetett látni Mikulás házát, hogy megannyi manó és hótündér siet segíteni neki. – Ne szomorkodj, szentem! - szólalt meg az anyukája- Még holnap kaphatsz meghívót!De Csalampér jól tudta, ha ma nem kapott, holnap sem fog. Mikulás mestere a pontosságnak, hiszen mindig mindent megtesz, hogy időben, egy éjszaka alatt kiszállítsa az ajándékokat, késni soha nem szokott. Így van ez a meghívókkal is, csak az arra érdemes manók és tündérek kapják, akárkit nem tűr meg a házában. Bánata egyre csak elhatalmasodott, és elhatározta, muszáj valamit tennie. A tündérekhez nem fordulhatott, hiszen a manókon ők nem segíthetnek, s mivel aztán barátságosabb világot nem talált, bármennyire is keresgélt a Mesevilágrajz könyvében, úgy döntött világgá megy az emberek világába, ha már úgysem élhet manóhoz méltó életet. Így aztán, anélkül hogy anyukája észrevette volna, a zsebébe tett egy tarsoly tündérport, s egy üveg mézillatú manóeledelt, majd az Örök szivárvány kék színű kapuján át lecsúszott, az emberek világába. Csodálatos ez az utazás, akár egy óriás csúszda- gondolta Csalampér- ha ilyen jó a Földön is, soha nem sírom vissza az otthonom! Az ám, de a szivárvány csúszda végén, nem várta egyéb, mint egy hatalmas sárral teli tócsa. Szegény amikor belehuppant, majdnem elsírta magát. Nem adhatom fel ilyen hamar!- biztatta magát, majd felállt és a mellette lévő csatornán felkapaszkodott, és bemászott egy magas épületbe. Remegve próbált elrejtőzni a bútorok között, de alig akadt néhány,...
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme Egyszer volt, hol nem volt, messze északon Fehérmackóföldön, nem messze Mikulás birodalmától, élt egy bájos kis mackó, akit mindenki csak Hógolyónak nevezett, mert éppen olyan fehér és kerek volt, akár egy frissen gyúrt hógolyó.Mondanom sem kell, nem volt nála kedvesebb és szeretetreméltóbb macigyerek egész Fehérmackóföldön! Hógolyó nagyon szerette a meséket, fura mód azt képzelte, hogy ha rácsücsül a mesekönyvekre, ő maga is belekerül a mesékbe és átélheti  azokat. Ámde hiába ült a mesekönyvekre, nem történt semmi... Maci mama meg- megmosolyogta kis mackóját, szerette volna ha aprósága vágya beteljesül, de a mesekönyvekből nem bújnak csak úgy elő a mesék, olvasni kell belőlük! Ezért aztán, mivel máshogy nem lehetett segíteni, olvasott is neki minden este egy szép mesét. A betűkön át lépegetni, csak út a mesék világába, az igazi élmény a képzeletben kezdődik. Amikor Hópehely elképzelte a történetet, csodás érzés volt! Valószínűleg ezt hívták, az olvasás örömének! Közeledett a karácsony. Hógolyó nem vágyott semmi másra, csak egy aprócska csodára, ami a mesekönyvből lép elő és szabad szemmel is láthatja. Így aztán- mivel írni és olvasni még nem tudott- gondolatban kérte Mikulást, hogy idén nem kér egyebet, csak egy picike csodát.Mikulás szerencsére a gondolatokból is ért, kiváltképp ha jó gyerekről van szó. Márpedig Hógolyó nagyon jó gyerek volt, s úgy döntött megérdemli azt a kicsike csodát. Sőt, még egy külön meglepetéssel is készült! Fehérmackóföldön minden macigyerek izgatottan várta a Mikulást. Az a nap tele volt varázslattal, mindenki tudta! Tudta ezt Hógolyó is. Akkor ismét rácsücsült a mesekönyvre hitte, hogy Mikulás teljesíti a kívánságát. És láss csodát, úgy is történt! Egy apró erdei tündér lépett ki a könyvből és táncolni kezdett. Hógolyó elbűvölve nézte a régen várt varázslatot. Olyan szép volt! A tündérke mosolygott és belefeledkezve a produkciójába táncolt, és táncolt, mintha csak erről szólna az élet... A tündérek élete biztosan erről is szól, de a macik gyomra, ha korogni kezd, megszűnik a világ és semmi másra nem tudnak figyelni. Márpedig most Hógolyó gyomra kezdett morgolódni! Abban...
Petőfi Sándor - Róza
Róza Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés