Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Móra Ferenc - (1879 - 1934)

Móra Ferenc - MÁLÉ TÓT SZÁZ ARANYA

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 MÁLÉ TÓT SZÁZ ARANYA

Ahogy hazaértem a majorba, szülémet az asztalra borulva találtam. Nem láttam az arcát, csak a meg-megránduló válláról láttam, hogy sír.
- Lelkem jó anyám, mi történt?
- Énvelem semmi se, gyerekem - emelte fel könnyes arcát -, hanem édesapádat nem tudom, mi leli.
Édesapám föltarisznyázva állt a kamrában. Deres bajusza kikenve huszárosan. Rozsdás csőszpuska a vállán. Kormos vas piszkafa szúrva a csizmaszárába.

Folyt.: Móra Ferenc - MÁLÉ TÓT SZÁZ ARANYA

Móra Ferenc - Magam, az öreg

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Magam, az öreg

Azt már elmondtam, milyen ember volt a nagyapám. Erős, mint a vasék. Azt is elmondtam, milyen ember volt az édesapám. Okos, mint a hét bölcs mester. Hát most már azt is el kell mondanom, hogy milyen gyerek voltam én.

Nem mondhatnám, hogy valami világ eleje lettem volna. Semmi kilátásom sem volt rá, hogy engem Erős Törőcsiknek vagy Okos Törőcsiknek hívjanak. Inkább arra számíthattam, hogy az én nevem Dióbél Törőcsik lesz. Olyan kicsike voltam, mikor megszülettem, hogy a kereszt­anyám, Hadara Setét Kalára nevetve csapta össze a kezét:

- No, csak szerencsés ember ez a Törőcsik. Bölcsőről se kell neki gondoskodni a fia számára. Belefér egy fél dióhéjba. Hiszen csak akkora a szentem, mint egy dióbél.

Rajtam veszett aztán ez a Dióbél, hiába keresztelt Pálnak a pap. S már csak azért se lehet rólam levenni, mert csakugyan nagyon kicsire maradtam a növésben. Már az ötödik eszten­dőmben jártam, de még akkor is csak ágaskodva értem fel a pitvarajtónk fakilincsét. Abban az időben Bibolygós Bedegi volt a legjobb barátom. Ez egy öreg halászember volt, aki a vízparton lakott egy nádkunyhóban. Mindig azzal csalogatott, hogy egyszer megkeresi nekem az íneresztő füvet, és ha avval megdörgöl, egyszerre akkora leszek, mint a hét sing szakállú óriás. Álmomban ma is sokszor ott állok a homokparton, és kitárt karral repdesek a csónak felé: benne lesz-e már az íneresztő fű?

Az íneresztő füvet persze sohase találta meg a halász, hanem a tűrömfűvel annál többször megbékített.

Egyszer, ahogy ülök a kapuban, és tanítgatom az öreg Hékám macskát kismacskásan miákolni, arra megy a Bibolygós Bedegi, vállára vetett hálóval, és azt mondja nekem, menjek ki vele a vízpartra szedrezni.

Az ilyenre én mindig kantáros legény voltam, most se kellett kétszer hívni. Megfogtam a halász kezét, ballagtunk kifelé a faluból.

- Az ám, csakhogy baj van - szólalt meg az öreg. - Elfelejtettünk létrát hozni.

- Minek volna az a létra, Bedegi bácsi? - néztem föl rá.

- Annak, hogy te olyan kicsi vagy, hogy még a szedret is csak létráról éred el - incselkedett velem.

Akkora voltam, mint egy csipetke, de olyan méreg lakott bennem, mint egy oroszlánban. Nekiestem a Bedegi karjának, és úgy rángattam, mintha szivattyús kút lett volna.

- Mi lelt, Dióbél? - kérdezte csodálkozva.

- Szét akarom kendet szaggatni, amiért kicsúfolt! - lihegtem nekivörösödve.

- Csakhogy én a zsebembe teszlek ám - mondta komoly képpel -, mégpedig nem is a nagy zsebembe, hanem a kis zsebembe. (Pedig olyanfajta gúnya volt rajta, amin semmiféle zseb nem szokott lenni.) Elő se veszlek, csak odalent a vízen, ott rászúrlak egy horogra, hátha bekap valami éhes kárász. Mert harcsa bizonyosan nem tátja ki rád a száját. Azt mondja, hogy neki nem kell ilyen kis giliszta.

No, erre aztán már igazán eltört a mécses. Úgy ordítottam, mintha máris a horog hegyén volnék. Abba se hagytam addig, míg a ravasz Bedegi össze nem csattantotta a két nagy tenyerét.

- Hű, havas-borongatta, jeges-teringette, mindjárt cethalat fogunk! Szaladjunk csak, ide lát­szik, ahogy hányja a bugyborékot!

Én ugyan semmit se láttam, de az ordítást egyszerre befejeztem.

- Mekkora az a cethal, Bedegi bácsi?

- Az, öcsém? Fejitől a farkáig egy mélyföld, a farkától a fejéig megint egy mélyföld, de a pukkantója külön számít. Az is lehet vagy egy araszt. Gyerünk hamar a hálót kivetni!

Nem éppen cethalnak való háló volt, de potykát lehetett volna vele fogni, ha a potyka belement volna.

De nem ment bele egyéb egy háromnapos keszegnél, akkora lehetett, mint egy növendék pióca.

Az öreg kimosta a sótartó kupáját, telemerítette vízzel, beleeresztette a keszeget, odanyomta a markomba.

- Nesze, Dióbél, itt a cethal. Ne mondd, hogy sajnálom tőled, legyen a tied.

- Nagyon kicsi cethal ez, ezért nem érdemes halásznak lenni - biggyesztettem el a számat.

- Hiszen nem is vagy még te halász, csak halászinas - nyugtatott meg Bedegi. - Mire te halászinasból halászmester leszel, akkorra a kis cethalból is nagy cethal lesz, csak jól viseld neki gondját.

Ebbe aztán én is beleállapodtam. Hazavittem a cethalfiút, és engedelmet kértem rá édes­anyámtól, hogy beletehessem a kis dézsába. Fél óra múlva pedig szaladtam a halászhoz.

- Baj van, Bedegi bácsi. Nem akar nőni az állat. Pedig gondját viselem ám. Már enni is adtam neki.

- Mit adtál neki enni, Dióbél?

- Lekváros derelyét.

- Attól félek, otthon nem azon tartották - szipákolt az öreg. - Szúnyogot kell neki fogni, az az ő pecsenyéje.

- Attól ugyan meg nem növekszik - hitetlenkedtem én. - Inkább ürgét fogok neki.

- Nem az kell annak, hanem friss víz. Olyan az neki, mint nekünk a friss levegő.

No, van a mi házunkban olyan friss víz, hogy az embernek fogába üt tőle a hideg. Egész délután vizet merítgettem a cethalra. Nézem reggel: hát tán még kisebb, mint tegnap volt.

Csúnya hideg eső szemetelt, de azért csak kifutottam a cethaltudóshoz a szomorú hírrel. Úgy látszik, mondom, íneresztő fű kellene a halnak is, mert nem akar nőni sehogy se.

- Jaj, fiacskám, Dióbél - rántott egyet a szűrén egy kicsit bosszúsan a mester -, én se növök az ilyen cudar időben, nemhogy a cethal nőne! Fázik ám ilyenkor ő is.

Harmadnap végre jó hírt vihettem Bedeginek. De nemcsak hírt vittem, hanem a dézsát is.

- Ezt már érdemes ám megnézni. Úgy örül a cethalka, hogy még nevet is.

- Hát aztán minek örül olyan nagyon? - hajolt a dézsa fölé gyanakodva Bedegi.

- Hát annak, hogy meleg friss vizet öntöttem szegénykére. Az egész bográccsal ráöntöttem, amit szülém a mosáshoz forralt. Ebben aztán már nem fázik, ugye, Bedegi bácsi?

Hát nem fázott, az bizony, mert összeforrázva úszott a víz tetején. Bedegi bácsi pedig mérgesen vakarta meg a füle tövét.

- Attól félek, Dióbél, tebelőled se lesz halászmester.

Hát ilyen okos fiúcska voltam én akkoriban.

" alt="Ugrás a lap tetejére" class="cke-resize cke-resize cke-resize" style="margin: 5px; border-style: solid; border-width: 0px;" title="Ugrás a lap tetejére" />

 

Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 TAMÁS ÚR MAGA MARAD

Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes lett és szelíd, szorgalmas és szolgálatra kész, mintha csak a szegény jó kis testvére lelke szállta volna meg.
Mégis volt abban valami szívszaggató, mikor az apa sokszor úgy emlegette Matykót a füle hallatára, mintha már régen rozmaringgá meg violává változott volna. Reggeltől estig rendesen a nagy karosszékben ült, és maga elé meredt világtalan szemeivel, de néha odaszólított bennünket magához:

Folyt.: Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD

Móra Ferenc - Mikor a diófákat ültettük

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Mikor a diófákat ültettük

El is felejtettem még eddig mondani, hogy ezt a történetet én három öreg diófának az árnyékában írom. Úgy borulnak össze fölöttem, mint valami hatalmas sátor, öreg fák, öreg­ember - ülünk mink össze nagyon.

Hanem azért én mégis öregebb vagyok, mint a fák. Hiszen az egyiket ez az én ráncos, fáradt, öreg kezem ültette közülük, amelyik most olyan nehézkesen csúszik a papíron. Akkor puha, fehér kis gyerekkéz volt, könnyű, mint egy pillangó.

Úgy történt az, hogy egy este azt mondja Tamás úr, ahogy a cselédek letakarították az asztalt:

Folyt.: Móra Ferenc - Mikor a diófákat ültettük

Móra Ferenc - Az a rossz Matykó gyerek!

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Az a rossz Matykó gyerek!

Három napig volt Kossuth Lajos a kastély vendége, a negyedik reggel elvitte az üveges hintó.
- Isten veled, barátom - ölelte meg Gáspár urat -, a jövő héten találkozunk az országházban.
- Vagy a császár tömlöcében - szorította vissza a kezét Gáspár úr. - Amilyen világ most jár, sohasem tudja az ember esti lefekvéskor, mire ébred reggel.
Ötödnap reggel éppen a Cipóhalomra készültünk a diófáinkat megnézni, mikor a kastély­udvaron egy pörge bajszú, tollas süvegű úrfi ugrott le egy szép fekete paripáról. Szakadt a tajték a lóról, fehér arca, fekete atillája porlepte volt az úrfinak.
- Sólyom Miklós pozsonyi jurista deák vagyok - ütötte össze sarkantyúját -, nemzetes Malaj­doki Gáspár urat keresem.

Folyt.: Móra Ferenc - Az a rossz Matykó gyerek!

Móra Ferenc - Három nagy úr

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Három nagy úr

Telt-múlt az idő a malajdoki kastélyban, s úgy összeszoktunk mink Tamás úrral, hogy akármerre került-fordult, engem is mindig magával vezetett.

- Úgy nézem, kis szolgám - támaszkodott a vállamra -, te leszel már az én unokám ezután, öreg ember vagyok már én, közel a napáldozatom, vagy látom többet az én bécsi kis unokáimat, vagy se.

Meglátta pedig, hamarább, mint gondolta volna. Egy délután minden híradás nélkül váratlanul hazaérkezett Gáspár úr. Mégpedig nem is egyedül állított be az üveges tornácra, ahol Tamás úr a nagy karosszékben eresztgette a kövér füstmacskákat a nagy hasú tajtékpipából, hanem harmadmagával. Az egyik kezét is egy kis fiúcska fogta, meg a másikat is.

Folyt.: Móra Ferenc - Három nagy úr

Móra Ferenc - Kossuth Lajos tiszteletére...

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Kossuth Lajos tiszteletére...

Ahogy itt az öreg diófák alatt írom az életem történetét, és visszanézek a kisdeákkoromra, összefolyik már előttem minden, mint hajnali kép a hosszú fasorban. Csak a Petykó alakja tündöklik elő a múltak ködéből, mint a csillag. S ahogy kiírom a nevét, mindig úgy érzem, nem is papírra kellene írnom, hanem piros rózsalevélre szivárványszínű pávatollal.
- A te szívedet, fiacskám, aranyból kalapálta az Úristen - mondta neki Biczók mester, mikor látta, hogy a kiflijét minden reggel szétosztogatja a szegény gyerekek közt.
- Hát az enyémet miből teremtette? - furakodott oda Matykó, csúfolódóan húzva félre a szája szögletét.

Folyt.: Móra Ferenc - Kossuth Lajos tiszteletére...

Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Véges-végig csupa próba

Nagy esziről volt nevezetes apám, hanem azért most mégis megcsalatkozott. Nem karbun­kulusok meg aranydrágaságok voltak az elásott vasládikában, hanem Kossuth Lajos levelei, amiket Gáspár úrnak írogatott az ország dolgairól.

Folyt.: Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Móra Ferenc - Angyalok kertje

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Angyalok kertje

Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.
- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.
Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.

Folyt.: Móra Ferenc - Angyalok kertje

Móra Ferenc - A macskavásár

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 A macskavásár

Addig nincs semmi baj, míg az ember jókedvvel győzi. Olyan aranyhíd az, amely átsegíti a nyomorúság minden szakadéka fölött. Hanem azután, mikor azt is elviszi a markoláb, könnyen beleszédül az ember a fekete semmibe.

Mire az ínséges esztendő felébe beleértünk, úgy megette a mi jókedvünket a markoláb, mint a fogyó holdat. A tehénkénket elvitte a végrehajtó adóba, a malackánkat elvitte az uraság dézsmába, az utolsó tyúkocskánkat elvitte valami jó ember emlékbe. Egyéb háziállatunk nem maradt, csak az öreg macska, a Hékám, az meg jobb lett volna, ha nem lett volna. Mert arra már igen öreg volt, hogy verebet fogjon, az egereknek pedig volt annyi eszük, hogy elkvártélyozták magukat tőlünk. Mert ahol üres a kamra, ott az egereknek is felmondanak.

Folyt.: Móra Ferenc - A macskavásár

Legfrissebb anyagok

Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd
Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd Udvarunkon Bobi kutya,kérdezi a kecskét:– Mond csak koma szereted- ea libapecsenyét?Mert én tudod úgy imádom,mégsem ad a gazdám...Szól a kecske:- Nem szeretem,ha kapnék, neked adnám.Cirmos cica így dorombol:– Sopánkodjatok csak!Én nekem, ha úgy akarom,pecsenyét is adnak!– Kukurikúúú!- szól a kakas,mindjárt itt az este!– Van még...
2019-01-22
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Tolsztolj - A tűz
A tűz Igaz történet Aratás idején az emberek s az asszonyok kimentek dolgozni a mezőre. Csak az öregek és gyermekek maradtak a faluban. Az egyik kunyhóban egy nagyanya maradt vissza három unokájával. Befutott a kemencébe s lefeküdt pihenni. Legyek szálltak reá s csípni kezdték. Fejét letakarta egy törülközővel és elszenderedett.Az egyik unoka, Mása (hároméves...
2019-01-21
Lev Nyikolajevics...
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Szondi
Arany János - Szondi „Beborult a csillagos ég felettünk,Uramisten! védd a hazát helyettünk,Vérünk áldozása,Életünk fogyásaHogy ne essék hiába:Oh, ne engedd, uramisten!Jutni pogány igába.” Szondi vitéz szomorkodik szivében;Töri török Drégel várát keményen;Basa büszkén járat:Adja fel a váratKegyelemért, cserébe.„Kegyelem az istennél van:Folyamodom...
2019-01-19
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól   Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.Lantot, hitet vígan szegre akasztok.Kicsit pirulok. Én és a Siker?Jöjjenek a tilinkós álparasztok,Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,Jöjjenek a finom kultúrlegények.Nem is tudom, hogy mi történt velem,Hát sokat érne itt a győzelem?S én száz arcban is kínáltam magam,Vénleánykodtam. Pfuj. Már...
2019-01-16
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Miért ölte le Zeng Shet a disznót?
Miért ölte le Zeng Shet a disznót? Zeng Shen felesége a piacra indult. A fia sírt, könyörgött, hogy vigye magával.- Maradj veszteg! - kiáltott rá az anyja. - Amikor hazajövök, levágjuk neked a disznót. Amint az asszony hazatért, látja, hogy Zeng Shen disznóvágáshoz készülődik. Az asszony rákiáltott.- Mit csinálsz? Nem gondoltam én azt komolyan! Csak azért mondtam,...
2019-01-16
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani
Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani Xuan herceg fűzfasíp-muzsikát rendelt, és háromszázan zenéltek számára. Egy Nanguo nevű tudós megirigyelte a zenészek dicsőségét, azt kérte a hercegtől, hadd játsszon ő is a zene­karban. A herceg pillanatnyi szeszélyétől indíttatva, néhány száz ember megélhetéséhez elegendő fizetséggel jutalmazta a...
2019-01-14
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Petrics Somához
Petrics Somához Bűvölőn hangzik dalod, óh barátomPetrics, és e szű öröm-érzeteknekTengerében leng, s feledem keservem,Hogyha te zengesz. Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnékBőven én néked dalodért; de sorsomNem kegyel. Csak vers, mit az árva ifjuNyerhete tőle. Hát legyen versem dijad és jutalmad,S majd ha a végzet kiszakaszt karodbólEngem; olvasván ezeket,...
2019-01-13
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd
Titi Hajnalka - Udvari párbeszéd Udvarunkon Bobi kutya,kérdezi a kecskét:– Mond csak koma szereted- ea libapecsenyét?Mert én tudod úgy imádom,mégsem ad a gazdám...Szól a kecske:- Nem szeretem,ha kapnék, neked adnám.Cirmos cica így dorombol:– Sopánkodjatok csak!Én nekem, ha úgy akarom,pecsenyét is adnak!– Kukurikúúú!- szól a kakas,mindjárt itt az este!– Van még addig, na hess innen!Mekegi a kecske. {loadposition mobil} A szerző profilja
Tolsztolj - A tűz
A tűz Igaz történet Aratás idején az emberek s az asszonyok kimentek dolgozni a mezőre. Csak az öregek és gyermekek maradtak a faluban. Az egyik kunyhóban egy nagyanya maradt vissza három unokájával. Befutott a kemencébe s lefeküdt pihenni. Legyek szálltak reá s csípni kezdték. Fejét letakarta egy törülközővel és elszenderedett.Az egyik unoka, Mása (hároméves kislány), kinyitotta a kemenceajtót, parazsat kotort egy cserépdarabba s kiment vele a pitvarba. Pár kéve volt a pitvarban, az asszonyok vitték oda, hogy kévekötőt csináljanak belőlük. Mása kivitte a parazsat, letette a kévék alá s fújni kezdte. Mikor meggyulladt a szalma, megörvendett, bement a szobába; Kirjuskát, a kicsi öccsét kézen fogta (másfél esztendős volt, nemrég kezdett járni), és ezt mondta neki: - Nézd, Kirjuska, milyen kemencetüzet csináltam.A kévék ropogva égtek. Mikor a pitvart ellepte a füstjük, Mása megszeppent és visszafutott a házba. Kirjuska elesett a lépcsőn, beverte az orrát, pityeregni kezdett. Mása bevonszolta a szobába s a pad alatt mind a ketten elrejtőztek.Nagyanyó aludt, semmit sem hallott. A nagyobbik fiú, Ványa (nyolcéves volt), künn kószált az utcán. Mikor meglátta, hogy füst gomolyog a pitvarból, odaszaladt az ajtóhoz, keresztül­ugrott a füstön s anyót költögetni kezdte. Anyó félálomban, eszét vesztve felugrott, és ki­szaladt az udvarra, hogy embereket hívjon.Azalatt meg Mása ott ült a pad alatt és egy kukkot sem szólt, csak a kicsi öccse kiáltott, mert nagyon megütötte az orrát.Ványa meghallotta a kiáltozást, benézett a pad alá és odakiáltott Másának: - Megégsz, fuss el onnan! - Mása kifutott a pitvarba, de a füsttől és lángtól nem tudott átmenni. Visszafordult a szobába. Akkor Ványa kiemelte az ablakot s ráparancsolt, hogy másszék ki rajta. Amikor ki­mászott, Ványa megragadta a kisöccsét és vonszolni kezdte. De hát nehéz volt az öccse s nem is akart a bátyjának szót fogadni. Sírt és el-ellökte Ványát. Ványa kétszer is elesett, míg az ablakig vonszolta: mert a kunyhó ajtaja már égett. Ványa kitolta a kisfiúcska fejét az ablakon s ki akarta egész testét taszítani: de a gyermek (csak úgy remegett félelmében) megkapaszkodott a kis kezével s nem engedte. Akkor Ványa odakiáltotta Másának: - Fogd meg a fejét s húzd! - ő meg taszította, így húzták ki az ablakon keresztül, aztán ők is...
Arany János - Szondi
Arany János - Szondi „Beborult a csillagos ég felettünk,Uramisten! védd a hazát helyettünk,Vérünk áldozása,Életünk fogyásaHogy ne essék hiába:Oh, ne engedd, uramisten!Jutni pogány igába.” Szondi vitéz szomorkodik szivében;Töri török Drégel várát keményen;Basa büszkén járat:Adja fel a váratKegyelemért, cserébe.„Kegyelem az istennél van:Folyamodom elébe!” „Hadakozó vitéz népem mind kevés,Fogy az ember, szaporodik a törés;Minden katonámraEgy-egy kapu tárvaDőledező falamon:De azért mi nem megyünk ki,Itt halunk meg a romon.” Hallja Márton, Oroszfalu pásztora,Kezeinél az úri szent vacsora... (1856 körül) loadposition szalag}  
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól
Ady Endre - Búcsú siker-asszonytól   Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.Lantot, hitet vígan szegre akasztok.Kicsit pirulok. Én és a Siker?Jöjjenek a tilinkós álparasztok,Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,Jöjjenek a finom kultúrlegények.Nem is tudom, hogy mi történt velem,Hát sokat érne itt a győzelem?S én száz arcban is kínáltam magam,Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van. Ügyes kellner-had famulusa tán?Éhes szemben vörös, vadító posztó?Legyek neves hős kis kenyércsatán?Fussak kegyért én, született kegyosztó?Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,Úri dölyffel megállni, mosolyogni,Míg tovább táncol kacsintva, hívaA Siker, ez a nagy hisztérika.Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm. {loadposition szalag}
Kínai tanmese - Miért ölte le Zeng Shet a disznót?
Miért ölte le Zeng Shet a disznót? Zeng Shen felesége a piacra indult. A fia sírt, könyörgött, hogy vigye magával.- Maradj veszteg! - kiáltott rá az anyja. - Amikor hazajövök, levágjuk neked a disznót. Amint az asszony hazatért, látja, hogy Zeng Shen disznóvágáshoz készülődik. Az asszony rákiáltott.- Mit csinálsz? Nem gondoltam én azt komolyan! Csak azért mondtam, hogy a gyerek veszteg maradjon.- Hogyan képzeled így becsapni a gyereket? - kérdezte Zeng Shen. - A kisgyerek tudatlan, min­­den­ben a szüleit utánozza. Ha becsapod a gyereket, hazugságra tanítod. Ha az anya be­csapja a gyerekét, a gyerek többé nem fog bízni benne, márpedig úgy lehetetlen tisztességgel felnevelni gyereket.Azzal leszúrta a disznót.Han Fei Zi {loadposition szalag}
Kínai tanmese - Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani
Az ember, akit tetette, hogy tud fűzfa sípon játszani Xuan herceg fűzfasíp-muzsikát rendelt, és háromszázan zenéltek számára. Egy Nanguo nevű tudós megirigyelte a zenészek dicsőségét, azt kérte a hercegtől, hadd játsszon ő is a zene­karban. A herceg pillanatnyi szeszélyétől indíttatva, néhány száz ember megélhetéséhez elegendő fizetséggel jutalmazta a tudóst. Xuan herceg halála után Min herceg lépett a trónra, ő viszont csak a szóló előadásokat kedvelte.Nanguo ekkor megszökött az udvarból.Han Fei Zi Fordította: Striker Judit {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Petrics Somához
Petrics Somához Bűvölőn hangzik dalod, óh barátomPetrics, és e szű öröm-érzeteknekTengerében leng, s feledem keservem,Hogyha te zengesz. Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnékBőven én néked dalodért; de sorsomNem kegyel. Csak vers, mit az árva ifjuNyerhete tőle. Hát legyen versem dijad és jutalmad,S majd ha a végzet kiszakaszt karodbólEngem; olvasván ezeket, lebegjenDalma eszedben. Ostfiasszonyfa, 1839. szeptember 4. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés