Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Móra Ferenc - (1879 - 1934)

Móra Ferenc - MÁLÉ TÓT SZÁZ ARANYA

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 MÁLÉ TÓT SZÁZ ARANYA

Ahogy hazaértem a majorba, szülémet az asztalra borulva találtam. Nem láttam az arcát, csak a meg-megránduló válláról láttam, hogy sír.
- Lelkem jó anyám, mi történt?
- Énvelem semmi se, gyerekem - emelte fel könnyes arcát -, hanem édesapádat nem tudom, mi leli.
Édesapám föltarisznyázva állt a kamrában. Deres bajusza kikenve huszárosan. Rozsdás csőszpuska a vállán. Kormos vas piszkafa szúrva a csizmaszárába.

Folyt.: Móra Ferenc - MÁLÉ TÓT SZÁZ ARANYA

Móra Ferenc - Magam, az öreg

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Magam, az öreg

Azt már elmondtam, milyen ember volt a nagyapám. Erős, mint a vasék. Azt is elmondtam, milyen ember volt az édesapám. Okos, mint a hét bölcs mester. Hát most már azt is el kell mondanom, hogy milyen gyerek voltam én.

Nem mondhatnám, hogy valami világ eleje lettem volna. Semmi kilátásom sem volt rá, hogy engem Erős Törőcsiknek vagy Okos Törőcsiknek hívjanak. Inkább arra számíthattam, hogy az én nevem Dióbél Törőcsik lesz. Olyan kicsike voltam, mikor megszülettem, hogy a kereszt­anyám, Hadara Setét Kalára nevetve csapta össze a kezét:

- No, csak szerencsés ember ez a Törőcsik. Bölcsőről se kell neki gondoskodni a fia számára. Belefér egy fél dióhéjba. Hiszen csak akkora a szentem, mint egy dióbél.

Rajtam veszett aztán ez a Dióbél, hiába keresztelt Pálnak a pap. S már csak azért se lehet rólam levenni, mert csakugyan nagyon kicsire maradtam a növésben. Már az ötödik eszten­dőmben jártam, de még akkor is csak ágaskodva értem fel a pitvarajtónk fakilincsét. Abban az időben Bibolygós Bedegi volt a legjobb barátom. Ez egy öreg halászember volt, aki a vízparton lakott egy nádkunyhóban. Mindig azzal csalogatott, hogy egyszer megkeresi nekem az íneresztő füvet, és ha avval megdörgöl, egyszerre akkora leszek, mint a hét sing szakállú óriás. Álmomban ma is sokszor ott állok a homokparton, és kitárt karral repdesek a csónak felé: benne lesz-e már az íneresztő fű?

Az íneresztő füvet persze sohase találta meg a halász, hanem a tűrömfűvel annál többször megbékített.

Egyszer, ahogy ülök a kapuban, és tanítgatom az öreg Hékám macskát kismacskásan miákolni, arra megy a Bibolygós Bedegi, vállára vetett hálóval, és azt mondja nekem, menjek ki vele a vízpartra szedrezni.

Az ilyenre én mindig kantáros legény voltam, most se kellett kétszer hívni. Megfogtam a halász kezét, ballagtunk kifelé a faluból.

- Az ám, csakhogy baj van - szólalt meg az öreg. - Elfelejtettünk létrát hozni.

- Minek volna az a létra, Bedegi bácsi? - néztem föl rá.

- Annak, hogy te olyan kicsi vagy, hogy még a szedret is csak létráról éred el - incselkedett velem.

Akkora voltam, mint egy csipetke, de olyan méreg lakott bennem, mint egy oroszlánban. Nekiestem a Bedegi karjának, és úgy rángattam, mintha szivattyús kút lett volna.

- Mi lelt, Dióbél? - kérdezte csodálkozva.

- Szét akarom kendet szaggatni, amiért kicsúfolt! - lihegtem nekivörösödve.

- Csakhogy én a zsebembe teszlek ám - mondta komoly képpel -, mégpedig nem is a nagy zsebembe, hanem a kis zsebembe. (Pedig olyanfajta gúnya volt rajta, amin semmiféle zseb nem szokott lenni.) Elő se veszlek, csak odalent a vízen, ott rászúrlak egy horogra, hátha bekap valami éhes kárász. Mert harcsa bizonyosan nem tátja ki rád a száját. Azt mondja, hogy neki nem kell ilyen kis giliszta.

No, erre aztán már igazán eltört a mécses. Úgy ordítottam, mintha máris a horog hegyén volnék. Abba se hagytam addig, míg a ravasz Bedegi össze nem csattantotta a két nagy tenyerét.

- Hű, havas-borongatta, jeges-teringette, mindjárt cethalat fogunk! Szaladjunk csak, ide lát­szik, ahogy hányja a bugyborékot!

Én ugyan semmit se láttam, de az ordítást egyszerre befejeztem.

- Mekkora az a cethal, Bedegi bácsi?

- Az, öcsém? Fejitől a farkáig egy mélyföld, a farkától a fejéig megint egy mélyföld, de a pukkantója külön számít. Az is lehet vagy egy araszt. Gyerünk hamar a hálót kivetni!

Nem éppen cethalnak való háló volt, de potykát lehetett volna vele fogni, ha a potyka belement volna.

De nem ment bele egyéb egy háromnapos keszegnél, akkora lehetett, mint egy növendék pióca.

Az öreg kimosta a sótartó kupáját, telemerítette vízzel, beleeresztette a keszeget, odanyomta a markomba.

- Nesze, Dióbél, itt a cethal. Ne mondd, hogy sajnálom tőled, legyen a tied.

- Nagyon kicsi cethal ez, ezért nem érdemes halásznak lenni - biggyesztettem el a számat.

- Hiszen nem is vagy még te halász, csak halászinas - nyugtatott meg Bedegi. - Mire te halászinasból halászmester leszel, akkorra a kis cethalból is nagy cethal lesz, csak jól viseld neki gondját.

Ebbe aztán én is beleállapodtam. Hazavittem a cethalfiút, és engedelmet kértem rá édes­anyámtól, hogy beletehessem a kis dézsába. Fél óra múlva pedig szaladtam a halászhoz.

- Baj van, Bedegi bácsi. Nem akar nőni az állat. Pedig gondját viselem ám. Már enni is adtam neki.

- Mit adtál neki enni, Dióbél?

- Lekváros derelyét.

- Attól félek, otthon nem azon tartották - szipákolt az öreg. - Szúnyogot kell neki fogni, az az ő pecsenyéje.

- Attól ugyan meg nem növekszik - hitetlenkedtem én. - Inkább ürgét fogok neki.

- Nem az kell annak, hanem friss víz. Olyan az neki, mint nekünk a friss levegő.

No, van a mi házunkban olyan friss víz, hogy az embernek fogába üt tőle a hideg. Egész délután vizet merítgettem a cethalra. Nézem reggel: hát tán még kisebb, mint tegnap volt.

Csúnya hideg eső szemetelt, de azért csak kifutottam a cethaltudóshoz a szomorú hírrel. Úgy látszik, mondom, íneresztő fű kellene a halnak is, mert nem akar nőni sehogy se.

- Jaj, fiacskám, Dióbél - rántott egyet a szűrén egy kicsit bosszúsan a mester -, én se növök az ilyen cudar időben, nemhogy a cethal nőne! Fázik ám ilyenkor ő is.

Harmadnap végre jó hírt vihettem Bedeginek. De nemcsak hírt vittem, hanem a dézsát is.

- Ezt már érdemes ám megnézni. Úgy örül a cethalka, hogy még nevet is.

- Hát aztán minek örül olyan nagyon? - hajolt a dézsa fölé gyanakodva Bedegi.

- Hát annak, hogy meleg friss vizet öntöttem szegénykére. Az egész bográccsal ráöntöttem, amit szülém a mosáshoz forralt. Ebben aztán már nem fázik, ugye, Bedegi bácsi?

Hát nem fázott, az bizony, mert összeforrázva úszott a víz tetején. Bedegi bácsi pedig mérgesen vakarta meg a füle tövét.

- Attól félek, Dióbél, tebelőled se lesz halászmester.

Hát ilyen okos fiúcska voltam én akkoriban.

" alt="Ugrás a lap tetejére" class="cke-resize cke-resize cke-resize" style="margin: 5px; border-style: solid; border-width: 0px;" title="Ugrás a lap tetejére" />

 

Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 TAMÁS ÚR MAGA MARAD

Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes lett és szelíd, szorgalmas és szolgálatra kész, mintha csak a szegény jó kis testvére lelke szállta volna meg.
Mégis volt abban valami szívszaggató, mikor az apa sokszor úgy emlegette Matykót a füle hallatára, mintha már régen rozmaringgá meg violává változott volna. Reggeltől estig rendesen a nagy karosszékben ült, és maga elé meredt világtalan szemeivel, de néha odaszólított bennünket magához:

Folyt.: Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD

Móra Ferenc - Mikor a diófákat ültettük

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Mikor a diófákat ültettük

El is felejtettem még eddig mondani, hogy ezt a történetet én három öreg diófának az árnyékában írom. Úgy borulnak össze fölöttem, mint valami hatalmas sátor, öreg fák, öreg­ember - ülünk mink össze nagyon.

Hanem azért én mégis öregebb vagyok, mint a fák. Hiszen az egyiket ez az én ráncos, fáradt, öreg kezem ültette közülük, amelyik most olyan nehézkesen csúszik a papíron. Akkor puha, fehér kis gyerekkéz volt, könnyű, mint egy pillangó.

Úgy történt az, hogy egy este azt mondja Tamás úr, ahogy a cselédek letakarították az asztalt:

Folyt.: Móra Ferenc - Mikor a diófákat ültettük

Móra Ferenc - Az a rossz Matykó gyerek!

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Az a rossz Matykó gyerek!

Három napig volt Kossuth Lajos a kastély vendége, a negyedik reggel elvitte az üveges hintó.
- Isten veled, barátom - ölelte meg Gáspár urat -, a jövő héten találkozunk az országházban.
- Vagy a császár tömlöcében - szorította vissza a kezét Gáspár úr. - Amilyen világ most jár, sohasem tudja az ember esti lefekvéskor, mire ébred reggel.
Ötödnap reggel éppen a Cipóhalomra készültünk a diófáinkat megnézni, mikor a kastély­udvaron egy pörge bajszú, tollas süvegű úrfi ugrott le egy szép fekete paripáról. Szakadt a tajték a lóról, fehér arca, fekete atillája porlepte volt az úrfinak.
- Sólyom Miklós pozsonyi jurista deák vagyok - ütötte össze sarkantyúját -, nemzetes Malaj­doki Gáspár urat keresem.

Folyt.: Móra Ferenc - Az a rossz Matykó gyerek!

Móra Ferenc - Három nagy úr

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Három nagy úr

Telt-múlt az idő a malajdoki kastélyban, s úgy összeszoktunk mink Tamás úrral, hogy akármerre került-fordult, engem is mindig magával vezetett.

- Úgy nézem, kis szolgám - támaszkodott a vállamra -, te leszel már az én unokám ezután, öreg ember vagyok már én, közel a napáldozatom, vagy látom többet az én bécsi kis unokáimat, vagy se.

Meglátta pedig, hamarább, mint gondolta volna. Egy délután minden híradás nélkül váratlanul hazaérkezett Gáspár úr. Mégpedig nem is egyedül állított be az üveges tornácra, ahol Tamás úr a nagy karosszékben eresztgette a kövér füstmacskákat a nagy hasú tajtékpipából, hanem harmadmagával. Az egyik kezét is egy kis fiúcska fogta, meg a másikat is.

Folyt.: Móra Ferenc - Három nagy úr

Móra Ferenc - Kossuth Lajos tiszteletére...

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Kossuth Lajos tiszteletére...

Ahogy itt az öreg diófák alatt írom az életem történetét, és visszanézek a kisdeákkoromra, összefolyik már előttem minden, mint hajnali kép a hosszú fasorban. Csak a Petykó alakja tündöklik elő a múltak ködéből, mint a csillag. S ahogy kiírom a nevét, mindig úgy érzem, nem is papírra kellene írnom, hanem piros rózsalevélre szivárványszínű pávatollal.
- A te szívedet, fiacskám, aranyból kalapálta az Úristen - mondta neki Biczók mester, mikor látta, hogy a kiflijét minden reggel szétosztogatja a szegény gyerekek közt.
- Hát az enyémet miből teremtette? - furakodott oda Matykó, csúfolódóan húzva félre a szája szögletét.

Folyt.: Móra Ferenc - Kossuth Lajos tiszteletére...

Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Véges-végig csupa próba

Nagy esziről volt nevezetes apám, hanem azért most mégis megcsalatkozott. Nem karbun­kulusok meg aranydrágaságok voltak az elásott vasládikában, hanem Kossuth Lajos levelei, amiket Gáspár úrnak írogatott az ország dolgairól.

Folyt.: Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Móra Ferenc - Angyalok kertje

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Angyalok kertje

Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.
- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.
Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.

Folyt.: Móra Ferenc - Angyalok kertje

Móra Ferenc - A macskavásár

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 A macskavásár

Addig nincs semmi baj, míg az ember jókedvvel győzi. Olyan aranyhíd az, amely átsegíti a nyomorúság minden szakadéka fölött. Hanem azután, mikor azt is elviszi a markoláb, könnyen beleszédül az ember a fekete semmibe.

Mire az ínséges esztendő felébe beleértünk, úgy megette a mi jókedvünket a markoláb, mint a fogyó holdat. A tehénkénket elvitte a végrehajtó adóba, a malackánkat elvitte az uraság dézsmába, az utolsó tyúkocskánkat elvitte valami jó ember emlékbe. Egyéb háziállatunk nem maradt, csak az öreg macska, a Hékám, az meg jobb lett volna, ha nem lett volna. Mert arra már igen öreg volt, hogy verebet fogjon, az egereknek pedig volt annyi eszük, hogy elkvártélyozták magukat tőlünk. Mert ahol üres a kamra, ott az egereknek is felmondanak.

Folyt.: Móra Ferenc - A macskavásár

Legfrissebb anyagok

Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
2019-03-26
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem...
2019-03-26
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig...
2019-03-25
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak...
2019-03-24
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó...
2019-03-20
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
2019-03-15
Galambos Berni
Tovább is van mondjam még?
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege...
2019-03-15
Vajda János
Tovább is van mondjam még?
Galambos Berni - Hóvirág
Galambos Berni - Hóvirág „ Ó, te pici hóvirág,miért van kint a fejed?Gyorsan húzd a föld alá,mért zavarod a telet?” „Kemény vagy te hideg tél,de nem félek tőled,húzd el gyorsan az irhád,elég volt belőled!” {loadposition szalag}
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres
Mátyás király - Mátyás király és a cigány béres Vót egy gazda cigány. Azt írta a háza végire:- Nincs sömmire sömmi gondom.Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva.Elővette a cigánt:- Hogy merté ilyet kiírni ilyen szűk esztendőbe? - mondta Mátyás királ. - Ha nincs gondod, majd adok én! - gondolta magába.Akkor adta föl:- No, cigán, ha ki nem találod, még én visszagyüvök, hogy hun a világ közepe, akkó vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy én mijön állok?A cigán nagy gondságba esött. Se inni, se önni nem tudott a nagy gondtú.Azt möglátta a cigán bérösse, aszongya:- Uram, mí búsulsz te?- Ússe segíts te azon!- Dehogynem! - aszongya. - Segítek ín!- No, ha segíts te a bajon, neked adom a lányomat felesígül! Mög ha meghalok, neked adom az egísz vagyonomat!Visszaérközött Mátyás királ. Akkor a cigán bérös kilépött a cigán elébe.Asz kérdözi a cigántul Mátyás királ:- Nohát, cigán, kitanátad-e mán, hogy hun a világ közepe?Aszongya a cigán - mögverte a lábával a fődet -, aszongya:- Itt van, uram, itt!- Hát a másikat, hogy mit gondolok én?- Azs gondólja király ífilsíge, hogy a gazsdájával beszíl, pedig csak a bíressivel.Akkó mondta:- No, ha ki nem tanálod, hogy én mijön állok, vége az életödnek!- A cipőtalpán, uram, a cipőtalpán! - Igaza vót, azon állt!Így a cigán bérös feleségül kapta a gazda cigán lányát, oszt később elkapta az egész vagyon-ját. Egyházaskér (Vajdaság) {loadposition szalag}  
Vörösmarti Mihály - Klivényihez
Vörösmarty Mihály - Klivényihez Indúlsz? nyomodban lengenek a szelídMúzsák, kiket rég híven ölelgetél,Indúlsz barátom? Itt nyom engemA henye lét köre, míg te indúlsz. Menj csak! körűled béke, öröm legyen,S ha bús valóság terhe gyötör, remény.Menj, s e homályos élet útjánA zavarok dühe közt merész légy, S megtörhetetlen, mint zavaros habokKözűl az égig fölmeredő sziklák,Melyeknek alján zúg az árvíz,Ormain ég tüze dúl ropogva. Menj! Egykor én is elmegyek, és velemMinden világnak gyermeki jőnek: ámNem a csapongó kétes úton,Nem tünemény javak édenébe. Csend, béke, s a szent nyúgalom angyalaVéd ott, szabad lesz lelkem az érzetekKínzó hevétől: vad haragraNem lesz erő, hatalom, kivánat. Pest, 1819 {loadposition szalag}
Afrikai mese - A sakál igazsága
A sakál igazsága Együtt indult vadászni a leopárd meg a sakál. Egy falu szélén jó zsákmányra akadtak. A leopárd elfogott egy kecskét, a sakál pedig egy tehenet. Hazahajtották jószágukat, és kicsapták őket legelni. Hanem a leopárdnak sehogy sem volt ínyére, hogy a sakál ilyen kövér zsákmányt szerzett, neki meg csak egy kecske jutott. Később irigykedett még csak igazán! Éjjel, amikor kiment a jószág után nézni, látta, hogy a sakál tehene megborjazott. Ezt már aztán nem nézhette. Elrángatta a kisborjút a tehén mellől, és a maga kecskéje mellé kötötte. Reggel ment a sakálhoz, és elújságolta neki:-- Hallgasd csak meg, milyen szerencse ért! Kimegyek reggel a rétre -- s mit látok? A kecskémnek borja született.-- Nem lehet az -- rázta a fejét a sakál. -- Kecskének csak gidája születhet, borja nem.-- Gyere csak, majd meglátod -- erősködött a leopárd. Kivezette a sakált a rétre, s megmutatta neki a kecske mellé kötött borjút. -- Most már láthatod, hogy igazat szóltam.-- Borja csak tehénnek lehet -- mondta a sakál --, a borjú hát az enyém.-- Magad is jól tudod, hogy igazam van, hát mit nyakaskodsz? -- dühödött meg a leopárd. -- Nem látod, hogy a borjú az én kecském mellett áll?-- Látni látom -- felelte a sakál --, de még ha elefánt mellett áll, akkor is az én tehenem borja! Addig veszekedtek, huzakodtak, civakodtak, míg végül azt mondta a leopárd:-- Jól van, tegyenek mások igazságot! Mindenki megmondja majd, hogy nekem van igazam! Elindult hát a leopárd meg a sakál igazságtévőt keresni. Elsőnek a gazella akadt útjukba. Elmondta neki a leopárd töviről hegyire, hogy így meg emígy volt, aztán elmondta a sakál is, hogy úgy meg amúgy volt. Nem okosodott ki belőle a gazella, azt tudta csak, hogy fél a leopárdtól rettenetesen.-- Láthatod most már -- végezte szavait a sakál --, hogy a borjú csak engem illethet.A gazella a leopárdra pillantott, és elfogta a félsz. Tudós ábrázatot öltött, megköszörülte a torkát, és így szólt:-- Hajdanában, ifjúkoromban csakugyan úgy volt: borja csak tehénnek lehetett. De hát változnak az idők, változnak a törvények is, úgy látszik, manapság már kecskének is lehet borja. Ez az én ítéletem!Továbbmentek a perlekedők, találkoztak a hiénával, s elmondták neki, miben járnak. Csakhogy a hiéna is félt a leopárdtól, ezért, amikor végighallgatta őket, hosszú fejtörés...
Pósa Lajos - Két kis leány
Pósa Lajos - Két kis leány Két kis leány a mezőreBallag, egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. Gyönyörködnek a határbanArany kalász tengerében,Elgondolják: mennyi kalácsSül ebből a kemenczében. Elgondolják, hogy ebből majdTelik könyvre, ruhára is -S jut belőle igaz szivvelA szegénynek, koldusnak is. Édes apjuk veritékétA jó Isten megáldotta,Letérdelnek egymás melléImádkozni egy halomra. Imádságuk, mint a galamb,Tiszta szárnyon száll az égbe:S mennyből a két kis leánynakAz Úr áldást hint fejére. És ballagnak hazafelé.Mennek egymást kézenfogva,Dalos madár csacsog rájok,Köszön a vadrózsa bokra. {loadposition szalaag}
Galambos Berni - Szervusz Tavasz!
Galambos Berni - Szervusz Tavasz! Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Nem kell már a sok fehér!Zöldelljen az erdő, rét,nyitogasd a pipitért!Gyermekláncfű, gólyahírnapfényért most néked ír.Csald elő a meleget,hadd űzze el a telet!Szervusz Tavasz,tűnj el Tél!Hóval, faggyal megszűnjél! {loadposition szalag}
Vajda János - A nemzethez
Vajda János - A nemzethez Oh, nép! magyar hazának népe... nemzetem!Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?Az ifjuságnak vége, megöregedél...Féllábbal a sírban... vagy még reménylsz?Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,Hol oly dicsőn halhattál volna meg!Most megöregedél, és sem élni dicsőn,Sem halni nem tud a roskadt öreg! Oh, ne ragyogna csak más hon ege fölöttA dicsőség üstökös csillaga!Ne volna csak annyi dicső nemzet közöttDicsőségtelen e nemzet maga!Ragyog fölöttünk, ragyog a hír csillaga;De gúnyoló sugárral int felénk...Fölöttünk is ragyog a hír üstököse...De csitt! barátim, ez nem a miénk! Oh, nép! kimondhatatlan sok a te bünöd!Meg tudnád-é gyónni büneidet?Elfeledél sokat, sokat eltagadál,Hogyan bocsátana meg istened?!De mi a mult? A mult ha egyszer vétkezett,Erkölccsel azt százszor kipótolá;De szörnyeteget szült jelennek az idő,Mely a bűnt erkölccsé változtatá! S én e borús honnak oly hű fia vagyok!S én e hazát, e népet - szeretem!Én, aki gyűlölöm e népnek vétkeit,Majd egykor érte ontom életem!Hallgass meg hát engem, hazámnak nemzeti!Én tőled egyet kérni akarok...Hogy majd, ha érted meghalok, halálomértHideg poromnál ne - gúnyoljatok! II Szó és beszéd... beszédek és szavak...Erőtlen keblek jó fohászai...Hazafi száj és honvédő torok,Reformerek pókhálós szívei...Ördög, pokol!... meddig tart még ez így?Népem! - nevedről megfeledkezel?Nem pletykanyelv szerezte e hazát,E honért nem beszélni - tenni kell! Oh, nemzet, nemzet! - hová lőn, hováArcodról a szemérem érzete?Hová fér el kevély szakállodonA gyalázatnak annyi bélyege?A közboldogság szent igéivelZsidóskodol, számolsz, kereskedel...Nem cselszövény szerezte e hazát,E hazáért nem csalni - tenni kell! Az ősapák szép tulajdonaitKifajult lélekkel megtagadád;De gyilkoló, vészes szokásaitAzokkal együtt el nem hagyhatád;Pazar vagy, hej de zsíros koncaidIdegen föld kutyái viszik el...Nem arannyal szerezték a hazát,E honért nem fizetni - tenni kell! Oh, hon, legszerencsétlenebb haza!Szomorújáték a föld szinpadán!Rosszabb ennél... mert nincsen életed,És halni se tudsz gyávaság mián!De én szeretlek. Bennem forr a vérMegvívni sorsod ördögeivel...Vér és halál szerezte e hazátS ha úgy kivánja, érte - halni kell! {loadposition szalag}

Magazin előfizetés