Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb kétnyelvű mesekönyveink iratkozz fel értesítésünkre

captcha 

Móra Ferenc - (1879 - 1934)

Móra Ferenc - Mikor a diófákat ültettük

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Mikor a diófákat ültettük

El is felejtettem még eddig mondani, hogy ezt a történetet én három öreg diófának az árnyékában írom. Úgy borulnak össze fölöttem, mint valami hatalmas sátor, öreg fák, öreg­ember - ülünk mink össze nagyon.

Hanem azért én mégis öregebb vagyok, mint a fák. Hiszen az egyiket ez az én ráncos, fáradt, öreg kezem ültette közülük, amelyik most olyan nehézkesen csúszik a papíron. Akkor puha, fehér kis gyerekkéz volt, könnyű, mint egy pillangó.

Úgy történt az, hogy egy este azt mondja Tamás úr, ahogy a cselédek letakarították az asztalt:

Folyt.: Móra Ferenc - Mikor a diófákat ültettük

Móra Ferenc - Tilinkó

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív

 Tilinkó

Noha nagyon ágrólszakadt öreg cigány volt ez a Tilinkó, mégiscsak be kell mutatnom őt is, mert nagyon belejátszott az életembe.

Amikor leírom a nevét, most is magam előtt látom, amikor napégette, szélkicserzette arcát, borzas fejét bedugta az ajtónkon újesztendő táján:

- Addson isten, ami nincs, vedse el, ami van - ez volt a köszöntése.

Folyt.: Móra Ferenc - Tilinkó

Móra Ferenc - Három nagy úr

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Három nagy úr

Telt-múlt az idő a malajdoki kastélyban, s úgy összeszoktunk mink Tamás úrral, hogy akármerre került-fordult, engem is mindig magával vezetett.

- Úgy nézem, kis szolgám - támaszkodott a vállamra -, te leszel már az én unokám ezután, öreg ember vagyok már én, közel a napáldozatom, vagy látom többet az én bécsi kis unokáimat, vagy se.

Meglátta pedig, hamarább, mint gondolta volna. Egy délután minden híradás nélkül váratlanul hazaérkezett Gáspár úr. Mégpedig nem is egyedül állított be az üveges tornácra, ahol Tamás úr a nagy karosszékben eresztgette a kövér füstmacskákat a nagy hasú tajtékpipából, hanem harmadmagával. Az egyik kezét is egy kis fiúcska fogta, meg a másikat is.

Folyt.: Móra Ferenc - Három nagy úr

Móra Ferenc - Öregapám

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Öregapám

Az én szülőfalum, Malajdok, mindig nevezetes volt arról, hogy ott a tisztességes nevén kívül minden embernek van valami ragadványneve is. Azért ragadványnév, mert ez csak úgy ragad az emberre, mint a bogáncs, csakhogy persze nem lehet úgy lekefélni.

Folyt.: Móra Ferenc - Öregapám

Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Véges-végig csupa próba

Nagy esziről volt nevezetes apám, hanem azért most mégis megcsalatkozott. Nem karbun­kulusok meg aranydrágaságok voltak az elásott vasládikában, hanem Kossuth Lajos levelei, amiket Gáspár úrnak írogatott az ország dolgairól.

Folyt.: Móra Ferenc - Véges-végig csupa próba

Móra Ferenc - Mindennapi kenyerünk

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Mindennapi kenyerünk

Szegény ember dolgát boldog isten bírja. Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest evett nálunk, de járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is nagy úr volt hozzánk képest. Mert annak minden rendes háznál terítettek, de mink bizony csak az éhkoppot nyeltük. Hosszú volt az asztal, rövid a vacsora. De még ha azt kérdeztem is, hogy hát ebédre mit eszünk, az volt rá a felelet:

- Háromfélét: kenyeret, haját, bélét.

Folyt.: Móra Ferenc - Mindennapi kenyerünk

Móra Ferenc - A macskavásár

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 A macskavásár

Addig nincs semmi baj, míg az ember jókedvvel győzi. Olyan aranyhíd az, amely átsegíti a nyomorúság minden szakadéka fölött. Hanem azután, mikor azt is elviszi a markoláb, könnyen beleszédül az ember a fekete semmibe.

Mire az ínséges esztendő felébe beleértünk, úgy megette a mi jókedvünket a markoláb, mint a fogyó holdat. A tehénkénket elvitte a végrehajtó adóba, a malackánkat elvitte az uraság dézsmába, az utolsó tyúkocskánkat elvitte valami jó ember emlékbe. Egyéb háziállatunk nem maradt, csak az öreg macska, a Hékám, az meg jobb lett volna, ha nem lett volna. Mert arra már igen öreg volt, hogy verebet fogjon, az egereknek pedig volt annyi eszük, hogy elkvártélyozták magukat tőlünk. Mert ahol üres a kamra, ott az egereknek is felmondanak.

Folyt.: Móra Ferenc - A macskavásár

Móra Ferenc - Dióbél királyfi

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Dióbél királyfi

Ezekben az ínséges időkben igazság szerint örülnöm kellett volna neki, hogy olyan csupacsöpp vagyok. Hiszen kis ember kis karaj kenyérrel beéri. De én nem erre gondoltam, hanem arra, hogy a kis ecetfából is nagy ecetfa lett már, amelyik velem egyszerre született a házunk előtt, én meg még mindig nem érem föl a kilincset.

Folyt.: Móra Ferenc - Dióbél királyfi

Móra Ferenc - Magam, az öreg

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 Magam, az öreg

Azt már elmondtam, milyen ember volt a nagyapám. Erős, mint a vasék. Azt is elmondtam, milyen ember volt az édesapám. Okos, mint a hét bölcs mester. Hát most már azt is el kell mondanom, hogy milyen gyerek voltam én.

Nem mondhatnám, hogy valami világ eleje lettem volna. Semmi kilátásom sem volt rá, hogy engem Erős Törőcsiknek vagy Okos Törőcsiknek hívjanak. Inkább arra számíthattam, hogy az én nevem Dióbél Törőcsik lesz. Olyan kicsike voltam, mikor megszülettem, hogy a kereszt­anyám, Hadara Setét Kalára nevetve csapta össze a kezét:

Folyt.: Móra Ferenc - Magam, az öreg

Magazin előfizetés

Legfrissebb anyagok

Vietnámi mese - A Fehér Ló Templomának legendája
A Fehér Ló Templomának legendája Fordította: Dr. Gion GáborTerebess Ázsia E-Tár A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér...
2018-02-18
Vietnami mesék,...
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Hammas Gyurka
Hammas Gyurka Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának. A két nagyobbik legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s...
2018-02-10
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Szamár a csillagász és csillagász a szamár
Szamár a csillagász és csillagász a szamár Mikor Mátyás király kiindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt, hogy:- Lesz-é eső? A csillagász feltolta a szemüvegit, és mondta:- Felséges királyom! Nem lesz eső, mer nagyon szép idő van, indulhatunk!Mikor mentek, a juhásznak a szamara megszólalt, háromszor a szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt,...
2018-01-28
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Emléklapra
Emléklapra Magánosan, mint egyes falevél,Testvéri közzől melyet elszakítS távol vidékre hajt az őszi szél, -Meddig heversz még, puszta kis lap, itt?Jer, jer: megírlak és könnyű hajódatNyúgoti szellők árjába vetem:Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem! Keresd fel őt... de, kérded, merre? hol?Azt nem tudom... valahol a világban:Hisz...
2018-01-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - A hétszépségű királykisasszony
A hétszépségű királykisasszony Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy nagy kamasz fia, úgy hívták, hogy Kolontos Bandi.No, nem is hiába hívták kolontosnak ezt a legényt, mert csupa ostobaság volt minden cselekedete.Az apját, az anyját majd felvetette az erős búbánat, hogy a fiuk mindenükből kiforgatja a nagy...
2017-12-17
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
2017-12-03
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ,...
2017-12-03
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Vietnámi mese - A Fehér Ló Templomának legendája
A Fehér Ló Templomának legendája Fordította: Dr. Gion GáborTerebess Ázsia E-Tár A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér Ló Temploma valamikor a To Lich folyó partjára épült. A folyó napjainkban már nincs meg, eliszaposodott, mocsarassá vált, de akkoriban még bővizű volt, és a Vörös folyóba ömlött. A To Lich nagyon széles, sekély, nehezen hajózható folyó volt. Az év bizonyos időszakaiban ugyan a Vörös folyóba ömlött, más évszakokban azonban nyugati irányban, visszafelé vezette a vizet. A két folyó közti állandó vízvándorlás különösen veszélyessé tette a hajózást ezen a szakaszon. Emiatt még nagyon régen templomot építettek a folyó szellemének. Sok mítosz, legenda szól a környékbeli szellemekről, akiknek nagy hatalmuk volt a folyó mentén. Az egyik ilyen szellem, To Lich volt. To Lich a folyóparton élt családjával. Azt tartották róla, hogy egykoron erényes, ügyes ember volt. Amikor meghalt, a folyót, amely mellett élt, róla nevezték el. Később a folyópart szellemként tisztelték. Amikor a folyó menti földeket művelés alá vonták, vagy felásták, hogy új házakat építsenek, a folyó szellemének engedélye is kellett hozzá, és illett ajándékokkal elhalmozni, imádkozni hozzá. Ha a szellem nem örült az új építménynek, arra rossz sors várt. Ráadásul a To Lich folyó mellett, vele együtt őrködött a terület felett a föld szelleme is, akit a környéken Long Do (a Sárkány Köldöke) néven neveztek.866-tól 875-ig az a földterület, ahol ma Hanoi áll, kínai irányítás alatt állt Giao Chi néven. Kormányzója Cao Bien kínai mandarin volt. Egyszer Cao Bien nekilátott, hogy a rá bízott területen felépítse erős falakkal, tornyokkal körülvett rezidenciáit. Hallott ugyan egy helyi népmesét egy nagy fehér szakállú öregemberről, aki állítólag a térség földjeinek szelleme volt, de nem tulajdonított a viet nép legendáinak valami nagy jelentőséget. Egy szép napon azonban, amikor Cao Bien az építkezés területét éppen személyesen ellenőrizte, megpillantott egy hatalmas felhőt, mely öt pompázatos színben ragyogott fenn az égen. Aztán a földön...
Benedek Elek - Hammas Gyurka
Hammas Gyurka Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának. A két nagyobbik legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s az öccsük eszik, alszik, hamuban hemmedezik, de egyszer azt mondták az anyjuknak, hogy ezt már a szent­lélek sem állja ki tovább, valamerre takarítsa el a becefiát. El is vitte a szegény asszony a városba, beadta fazekasmesterségre, de már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy ő ugyan nem mocskolódik az agyaggal, s belőle, míg e világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték tímármesterségre, de innét is megszökött, mert a büdösséget nem tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette, mert ülnie kellett.A szegény asszony már azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét próbált egyet, s elindította a város felé. Amint mentek, találkoztak az országúton egy veres szakállú urasággal. Kérdi az asszonyt:- Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével? {loadmodule mod_mdad,cikkbe reklám} - Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét szolgálatba, ha valahol helye kerekedhetnék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert „Laci a hátán ül”, olyan lusta. - Nem baj az! - örvendezett az uraság - éppen ilyen legényt keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem szolgálna más embernél annyit.Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka, s meg is mondta az anyjának egyszeribe, hogy ő ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.Az uraság megcsinálta az írást, s kérdi a szegény asszonytól:- No, szegény asszony, tudod-e, hogy ki vagyok én, s hová viszem a fiadat?- Igaz is, no! - kapott észbe a szegény asszony - nem is kérdeztem.- Hát tudd meg, hogy én Durumo vagyok, a pokol királya, s a fiadat az ördögök közé viszem.Aj, megijedt a szegény asszony, kérte, hogy égessék el az írást, de Durumo azt felelte:- Majd vaskedden! - Hanem megígérte, hogy esztendő múlva jöjjön el ebbe s ebbe a renge­teg­be, ott egy helyet úgy hívnak, hogy Durumo sarka, s ott aztán visszaadja...
Mátyás király - Szamár a csillagász és csillagász a szamár
Szamár a csillagász és csillagász a szamár Mikor Mátyás király kiindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt, hogy:- Lesz-é eső? A csillagász feltolta a szemüvegit, és mondta:- Felséges királyom! Nem lesz eső, mer nagyon szép idő van, indulhatunk!Mikor mentek, a juhásznak a szamara megszólalt, háromszor a szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt, hogy mi ennek a jelentősége. Aszongya a juhász:- Felséges királyom! Szamaram valahányszor a szavát hallatja, bőven hull az esőnek harmatja!Akkor is megkérdezte a csillagászt, akkor is asz mondta:- Szép idő lesz.A juhász csak mondta:- Felséges királyom, ne indulj el, mer nagy eső lesz!De a csillagász csak asz mondta, hogy nem lesz. Nem haladtak egy félórányira, mikor nagy zivatar és nagy eső lett, még a csillagásznak a pápaszemiről is csurgott a víz.Akkor mondta Mátyás király:- Szamár a csillagász és csillagász a szamár. Mezőtúr (Jász-Nagykun-Szolnok megye) {loadposition szalag}  
Arany János - Emléklapra
Emléklapra Magánosan, mint egyes falevél,Testvéri közzől melyet elszakítS távol vidékre hajt az őszi szél, -Meddig heversz még, puszta kis lap, itt?Jer, jer: megírlak és könnyű hajódatNyúgoti szellők árjába vetem:Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem! Keresd fel őt... de, kérded, merre? hol?Azt nem tudom... valahol a világban:Hisz útasitni fog minden bokor,Rendes lakát hol vette a hazátlan!Ottan keresd fel és vigasztalásulBeszéld el néki súlyos életem.Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Gyászban találod - oh, hogy is ne! - őt:- Ki az, kinek oly méltó gyásza van! -Mint honleányt, mint özvegy árva nőt;Így is, amúgy is oly boldogtalan!Szendén illessed fájdalmát szivének,Hogy eszmélése kínzó ne legyen.Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Mondjad, hogy én is kettőt gyászolok:Az ő siralma testvér az enyémmel:Más a viszony, nem más a tárgy, az ok;Bir-e még ő -? én nem birok reménnyel.Oh, a reményből nyujtson egy sugárt, egyMég hervadatlan fűszálat nekem! -Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Mikép az elszakadt hű férjet ő,Keresem én az eltűnt hív barátot;Sötét az élet, ah! semmit se látok -És néma, nem felel, a temető.Enyészet dulta-é fel ifjuságát?Vagy bujdosik földetlen földeken...?Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Nevét se hallom. Mitha el lehetneFeledni azt, alig említi ajk;De a nemzet szivében eltemetveÉrzem s megértem a titkos sohajt:„Fog-é zendülni még költője lantja?S ha fog zendülni síkon, bérceken?...”Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Mért nem megyünk el a magános völgybe,Hol ciprust ültet a gyász hír neki?Tanúbizonyság lenne annak földje,Ott hulla-é a dalnok vére ki:Minden csepp vérbül új virág kelendettÉs több madár zeng ott a ligeten -Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Vagy tán, zarándok-úton, enyedülBolyong, mikép az üldött bérci vad;Ki mer hajlékot nyitni enyheül?A csüggedtnek ápolást ki ad?Ki nyujt hűs csöppet dallamos ajkára,Italt ha kér, aléltan, betegen...?Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,Szíves, de bánatos üdvözletem. Repülj utadra most... de nem, ne még,Száritsd föl nedvesült szárnyaidat:Nehéz vagy a könnyhullatás...
Benedek Elek - A hétszépségű királykisasszony
A hétszépségű királykisasszony Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy nagy kamasz fia, úgy hívták, hogy Kolontos Bandi.No, nem is hiába hívták kolontosnak ezt a legényt, mert csupa ostobaság volt minden cselekedete.Az apját, az anyját majd felvetette az erős búbánat, hogy a fiuk mindenükből kiforgatja a nagy ostobaságával. Egyszer azt mondja az asszony a fiának:- Eredj, fiam, öntözd meg a virágokat, mert a nagy melegségben mind elszáradnak. Fogja magát Bandi, lemegy a pincébe. Volt ott három akó bor, felviszi a kertbe, s ráöntözi a virágokra. Sokszor látta, hogy az emberek, ha bort isznak, jókedvük kerekedik, s amint a bort elöntözte, még meg is kérdezte a virágokat:- Jókedvetek van, ugye? Meghiszem azt!Máskor meg azt mondták neki, hogy hintse meg az udvart homokkal, hogy egyenes legyen.Hanem Bandi azt gondolta, hogy jobb a liszt a homoknál, s ami liszt volt a háznál, azt mindet felhintette az udvaron.Jő ki az apja, nézi, hogy mit csinál Bandi.- Jaj, te világbolondja, te, mit tettél?- Talán bizony nem elég egyenes az udvar? - kérdezte Bandi.- Hiszen megállj, mindjárt megegyenesítlek én!Előkapott egy husángot, jól elnadrágolta Bandit, de bizony nadrágolhatta, attól ugyan nem jött meg az esze.Telik-múlik az idő. Gondolja az ember, talán egy kicsit megjött a Bandi esze, s azt mondja neki:- Eredj, fiam, etesd meg a disznókat, hadd feküdjenek le aztán.Kimegy Bandi, megeteti a disznókat, de mikor jóllaktak, fogta magát, addig verte egy bottal, míg el nem nyúltak a hídláson. Azzal bement nagy örömmel az apjához, s mondta:- No, apám, lefektettem a disznókat.Kimegy az ember, hadd lássa, mit csinált Bandi. Hát, teremtőm, a disznók mind meg vannak dögölve. Elő a husángot az ember, megint jól elnadrágolja Bandit, de bizony nadrágolhatta, attól ugyan meg nem jött az esze.Estére kerekedik az idő, lefeküsznek, de sem az ember, sem a felesége nem tudott aludni. Sóhajtoztak, tűnődtek, mit csináljanak ezzel az istenveréssel. Ha valahogy szépszerint meg nem szabadulnak tőle, előbb-utóbb koldusbotra juttatja őket.Eltervezték, hogy akármilyen keserves legyen a szívüknek, kiviszik az erdőbe, s otthagyják. Ahogy lesz, úgy lesz, menjen, amerre szeme lát; éljen, ahogy élhet. Bandi úgy tett, mintha aludnék, még nagyokat is horkolt: jól hallotta, hogy mit egyeztek az öregek. Reggel felkelnek,...
Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ, bácsi? - Mával is kevesebb, uram - mondotta a paraszt, s tisztességtudással megemelintette a kalapját. - Hát a jó erkölcs hol terem? - kérdi a diák. - Megterem a virág a gazban is. - No, ez ügyes felelet volt - mondja a diák. - Még egyet kérdek kendtől. Mi van a paraszt kalapja alatt? - Jöjjenek be az urak a kocsmába, ott majd megmondom. A diákok összenéznek, egy rézgaras sem volt a zsebükben, de azért bementek. Hanem a paraszt előrement, s megsúgta a kocsmárosnak, hogy csak mérje a bort, ameddig öt forint árát kimér. Letelepednek az asztal mellé, a kocsmáros hordja a bort, isznak, jókedvük kerekedik. Hanem mikor öt forint árát megittak, a kocsmáros nem hozott több bort, azt mondta: - Most már fizessenek az urak! Az ám, fizettek volna, ha lett volna miből. Kotorásztak a zsebükben, kifordították, befordí­tották: fordíthatták, egy krajcár nem sok, annyi sem fordult ki. - Hát majd megfizet ez a kalap - mondja a paraszt. Azzal lekapja fejéről a kalapot, megrázintja, s egy fényes tallér esett ki belőle. - No, látják az urak, ez van a paraszt kalapja alatt. Tyű, nagyot néztek a diákok, szerették volna megszerezni a kalapot. Milyen nagy urak lenné­nek, ha övék lenne az a kalap. Csak megrázintanák, s hullana ki belőle a csengő tallér. Közrefogják a parasztot, adja el nekik a kalapot, amit kér, azt kér, a föld alól is előteremtik az árát. - Jól van - mondja a paraszt -, én már úgyis öregember vagyok, ötszáz forint elég halálom napjáig, ennyiért az uraknak adom. Elmennek a diákok a földesúrhoz, kérnek írásra ötszáz forint, az uraság - mit gondolt, mit nem - adott is, s a parasztnak lefizették a pénzt. Továbbmentek nagy örömmel a diákok, s ahogy az első faluba értek, betértek a kocsmába, rendeltek ételt, italt, ettek, ittak, vígan voltak. - Bort ide, kocsmáros, bort! Mikor aztán fizetésre került a sor, megrázintották a kalapot, de csak egy tallér hullott ki a kalapból, pedig ötre volt szükség. Hát most mit csináljanak? Nem tudtak...