Márkus szekrénye

Volt Mátyás királynak egy udvari bolondja, aki nem is lehetett olyan bolond, mert nagyon ötletesen vágta ki magát a kutyaszorítóból, amelybe lopás miatt került. Már többször elcsent hol ezt, hol azt, míg végül rajtavesztett egy ezüstserlegen.

 Észrevették az eltűnését, és jelentették a királynak. Márkus éppen hazaérkezett az erdőből, ahol elrejtette a serleget, amikor Mátyás magához inti, és kérdőre vonja, ő volt-e a tolvaj, aki ellopta az ezüstserleget. Márkus nem jött zavarba, hanem azt felelte:

- Nem loptam el, csak elrejtettem a szekrénybe.

A király készpénznek vette, s ráparancsolt, hogy tüstént hozza elő. Márkus azonban azzal érvelt, hogy képtelen a szekrényt idehozni, márpedig csak úgy adja elő, ha idehozzák a szekrényt, melybe elrejtette.

- De olyan erős legény nem akad, még Kinizsi Pál uram se - hetvenkedett Márkus.

Kinizsi, aki hallotta a bolond beszédét, vállalkozott arra, hogy előhozza a szekrényt, vagy ha nem lesz rá képes, akkor a serleg a bolondé marad, s a király elengedi a büntetését is.

Erre nagy ünnepélyességgel kivonul a társaság a bolond vezetésével a közeli hegyre, ott Márkus körbemutatott a kezével, s azt mondja:

- Ez itt az én szekrényem.

Odamegy egy nagy kőhöz, előveszi a serleget, meg az egyéb lopott holmikat is. A fogadást megnyerte, hiszen a hegyet, Márkus „szekrényét” még a nagyerejű Kinizsi Pál se mozdíthatta meg.

Mátyás jót nevetett a bolond tréfáján, és állta a fogadást: Márkusé lett a serleg, s ettől kezdve hívják a hegyet Márkus szekrényének.