Meséld
Mese nem csak gyerekeknek

Benedek Elek - Mátyás és a százesztendős..

 Mátyás király és a százesztendős ember

Mátyás király a budai hegyek között sétálva, csudálkozva állott meg egy kert előtt. Egy igen-igen öreg ember fát ültetett a kertben.

- Hallod-e, öreg - szólította meg a király -, talán bizony nem eleget dolgoztál ifjúkorodban? Most már pihenhetnél.

- Igaz, felséges uram, eleget dolgoztam - mondotta az öregember - de nekem öröm a munka. Bárcsak még sok esztendeig dolgozhatnám!

- Hány esztendős vagy?

- Kerek száz.

- S azt hiszed, örömét éred ennek a fának?

- Ha Isten akarja - felelt az öreg -, örömét érem, ha nem: majd örülnek a gyermekeim meg az unokáim. Nem érdemes ezek öröméért ültetni?

- Na, öreg - mondotta a király -, ha megéred a fa termését, hozzál majd nekem belőle. Igazán kíváncsi vagyok, megéred-e.

- Viszek, felséges királyom, viszek, hogyne vinnék!

A király továbbsétált; aztán telt-múlt az idő, esztendő esztendő után múlt, nőttek, növekedtek a százesztendős ember ültette gyümölcsfák, s ím, egyszerre csak termettek is: gyönyörű szép piros almák mosolyogtak a százesztendős ember fáin. Aki látta, gyönyörködve nézte.

Mátyás király bizonyosan megfeledkezett a százesztendős emberről (nem csoda, hisz folyton hadakozott hol a némettel, hol a törökkel), de a százesztendős ember nem feledkezett meg ám az ígéretéről. Mit mondok, százesztendős? Százöt esztendős volt már akkor, mikor a fák teremni kezdettek. Nosza, megtöltött egy kosarat a legszebb almákkal, s felballagott a budai Várba. Bezzeg hogy az őr útját állotta a kopott ruhájú, görnyedezve tipegő aggastyánnak.

- Mit akar itt kend, öreg?

Mondja az öreg, hogy mi járatban van. Egyszeribe jelentették a királynak, hogy itt van egy igen-igen öreg ember, egy kosár almát hozott őfelségének.

- Hát csak eresszétek be - parancsolta a király.

Bement az öregember, szépen meghajtotta magát (no, nem kellett nagyot hajolnia, mert bizony már jól előregörnyedt a háta), s mondta, amint következik:

- Emlékszik-e, felséges királyom, arra az öregemberre, ki öt esztendővel ezelőtt fát ültetett?

- Emlékszem, emlékszem - mondotta a király, s felvidult az arca, mosolygott a szeme, amint újra látta a százesztendős faültető embert.

- Felséges uram csudálkozott, hogy öregember létemre fát ültetek, s megparancsolta, hogy ha megérem a termést, hozzak belőle felségednek. Íme, elhoztam az akkor ültetett fa első termését. Fogadja kegyesen, felséges uram királyom.

Mátyás király leszállott a trónusáról (körülötte állottak a fő-fő urak), az öregemberhez ment, nyájasan karon fogta, s leültette egy aranylócára. Aztán parancsolta a szolgáknak, hogy ürítsék tálba az almát, a kosarat meg töltsék tele színarannyal.

Hát persze hogy mindjárt teletöltötték.

Csak nézték, nézték a főurak, s csodálkoztak, bizony meg is botránkoztak, hogy a nagy, a hatalmas király egy ilyen szegény embert aranylócára ültet, s olyan nagy kegyességgel, olyan nagy szeretettel bánik vele. Ám a király éles szeme észrevette a nagy urak megbotránkozását, merően rájuk nézett, s azt mondotta nekik:

- Látom, csodálkoztok, egyik-másik még meg is botránkozik, hogy ezt a szegény öregembert így megtisztelem. Hej, urak, urak, büszke nagy urak, tanuljátok meg, hogy aki öregségében is ilyen dolgos, méltó rá, hogy a föld leghatalmasabb urai is megtiszteljék.

A büszke urak szégyenkezve sütötték le szemüket, miközben a király az öregembert újra karon fogta, s gyöngéden levezette a palota lépcsőin, ott aranyos hintajába segítette, s úgy küldötte haza kicsi kunyhójába...

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/

Ezek is érdekesek lehetnek neked:

2013. december 06.
Arany László
A vak király Hol volt, hol nem volt, még az Óperen...
2013. december 07.
Arany László
Pancimanci Egyszer volt, hol nem volt, még az Óper...
2013. december 07.
Az ezeregyéjszaka meséi
Sahriár király és Sehrezád Élt hajdanában, réges-r...