Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Benedek Elek - A megőrizett juhok

 A megőrizett juhok

Egyszer volt, hol nem volt, magam sem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak három növendék fia.

De olyan szegény volt ez az özvegyasszony, mint a templom egere, még annál is szegényebb. Mondta hát a legidősebb fiának:

- Eredj, édes fiam, keress szolgálatot, talán akkor jobbra fordul a sorunk.

Elindult a legény, s amint ment, útjában találkozott egy öregemberrel. Megszólítja az öreg:

- Hova-merre, fiam?

- Én bizony, bátyámuram, szolgálatot keresek, ha valaki felfogadna.

- No, jókor vetődtél erre - mondta az öregember -, mert én éppen szolgát keresek. Van nekem egy sereg juhom, ha azt becsületesen megőrzenéd, bizony nem bánnád meg.

Abba a helybe kezet csapnak, hazamennek, s az öregember mindjárt a legény kezére adta a juhokat. De erősen lelkére kötötte a legénynek, hogy ha a rétre kiérnek, egyet se terelgesse erre-arra a nyájat, hanem csak hagyja szépen eregélni elébb-elébb, majd aztán estefelé magától is szépen hazafordul.

Kihajtja a legény a juhokat, azok szép csendesen mendegélnek elébb-elébb a réten, a legény is utánuk. Hanem egyszerre csak egy sebes folyóvízhez értek, s a juhok mit gondoltak, mit nem, keresztülúsztattak azon.

Ment volna a legény is, de félt, hogy a sebes víz elragadja. Hát csak mind a víz partján járkált, onnét tartotta szemmel a nyájat.

Mikor aztán esteledett, alkonyodott, a juhok szépen megfordultak, a folyóvízen visszaúsztattak, csöndesen hazaeregéltek, s a legény is hazament utánuk.

Kérdi otthon az öregember:

- No, édes fiam, hol s merre jártál a juhokkal?

Elmondja a legény, hogy hol s merre járt, s azt is, hogy ő bizony nem mert a folyóvízen átmenni.

- Hát ha bizony nem mertél általmenni, fiam, akkor nem is való vagy te pásztornak. Menj isten hírével, próbálj egyebütt szerencsét.

Hazamegy a legény nagy búsan, s mondják otthon az öccsei:

- No, bátyám, te hamar hazajöttél, mit szolgáltál?

- Azt én meg nem mondom, eredjetek ti is, majd megtudjátok.

Jól van, elmegy a középső legény, s az is éppen az öregemberhez szegődik be. De az is kivilágos-világra úgy járt, mint a bátyja.

Kopp-semmivel kellett hogy hazamenjen.

Mondja otthon az öccse:

- Te is hamar hazakerültél, bátyám. Ugyan bizony mit szolgáltál?

- Eredj - mondja a legény nagy gorombán -, majd megtudod te is!

Elmegy a legkisebb legény, találkozik az úton az öregemberrel.

Mindjárt az első szóra beszegődik hozzá. Azzal hazamennek, s az öregember kezére adja a juhokat.

Kihajtja a rétre a legény a nyájat, megy, mendegél utána, s hát, amint ahhoz a sebes folyóvízhez érnek a juhok, mit gondolnak, mit nem, keresztülúsztatnak.

Gondolja a legény: egy életem, egy halálom, megyek utánuk.

Azzal nekivágott a víznek. De míg a túlsó partjára ért, gúnyát, húst s mindent úgy lesorvasztott róla a víz, hogy csak a bőre s a csontja maradt a szegény legénynek.

Megijedt a legény szörnyen: mi lesz most vele?!

De abban a szempillantásban megfordultak a juhok, ráfújtak a legényre, s halljatok csudát: gúnya, hús s minden visszatakarodott rá, s hétszer különb legény lett, mint volt annak előtte.

Azzal a juhok továbberegéltek, s hát egyszer egy olyan rétre értek, ahol övig érő fű volt. De a marhák mégis olyan soványak voltak ott, hogy a bordájukat meg lehetett számlálni, s összetrottyant a lábuk a nagy gyengeségtől.

Csudálkozott ezen a legény erősen, de még inkább elcsudálkozott, mikor egy olyan rétre értek, ahol a füvet a nap mind kiperzselte, a marhák mégis olyan kövérek voltak, hogy alig tudtak állani a nagy kövérségtől.

Továbbmentek, egy erdőbe értek. Hát abban az erdőben minden fa tele volt madárral, s azok mind olyan keservesen csipegtek.

Nézi, nézi, hogy miféle madarak. Hát csupa csóré verébfiókák, azok csipegtek olyan keservesen.

Továbbmennek, s egy kerítéshez érnek. Ennek a kerítésnek két oldalán két nagy juhászkutya ugatott egymásra, hogy már a hab is szakadott a szájukból, de akárhogy erősködtek, egymást megmarni nem tudták.

A juhok csak mentek szép csendesen elébb-elébb. A legény meg sem állhatott, ment utánuk. S egyszerre csak egy tóhoz érnek, amelynek a partján egy asszony folyton-folyvást meregetett egy kanállal a vízből. De csak nem tudja kimerni, s vége nem szakadt keserves munkájának.

Mentek tovább. Most egy folyóvízhez értek, amelynek olyan szép tiszta volt a vize, hogy olyat még a legény életében nem látott. Gondolta, hogy iszik egyet ebből a vízből, de aztán még jobban meggondolta: hátha a forrása még tisztább, majd abból iszik.

El is érnek a víz forrásához, s hát uram teremtőm, mit lát?! Egy döglött kutya volt a forrásban, annak a szájából bugyogott ki az a szép tiszta víz.

Bezzeg hogy megundorodott szörnyen, s nem ivott a vízből.

Aközben a juhok csak eregéltek elébb szép csendesen.

Egyszerre egy csudaszép kertbe értek, de olyan szépbe, amilyent még emberi szem nem látott. Szebbnél szebb virágok nyíltak, nyiladoztak ebben a kertben, de a juhok egyet le nem haraptak, csak mind a füvet eddegélték, békét hagytak a virágoknak.

Fáradt volt a legény. Gondolja: leül egy kicsit. De alighogy leül egy szép fának az árnyékába, arra röppen egy hófehér galamb, s mind ott repdes előtte.

Volt a legénynél egy rozsdás karabély, megcélozza a galambot, rálő. De csak éppen súrolta, mert a galamb továbbröpült, s csak egy tolla esett le a földre.

„Jól van - mondta magában a legény -, csak szállj istennek a hírével. Valóképpen nem is akartam a halálodat.”

Azzal fölvette a tollat, s a kalapjába tűzte.

Ebben a szempillantásban a juhok megfordultak. Azon az úton, amerre jöttek, hazaeregéltek, s jó estére hazaértek.

Kérdi otthon az öregember:

- No, édes fiam, hol s merre jártál a juhokkal? Elémondja a legény, hogy hol s merre járt elejitől végig. Meghallgatja az öreg, aztán ő veszi fel a szót, s mondja a legénynek:

- Derék legény vagy, fiam! Hát most hallgass ide! Elmondom tenéked, hogy mit jelentenek azok, amiket te láttál. Az a szép rét, ahová először értél a nyájjal, jelenti a te ifjúságodat.

Az a sebesen folyó víz, amelyiken általmentél, gúnyát, húst s mindent lesorvasztott rólad, ez a bűnmosó élet vize: lemosta ez rólad minden bűnödet.

Mikor a juhok rád fújtak, s te még szebb s erősebb lettél, mint voltál annak előtte, ez azt jelenti, hogy a tisztaság általjárta az egész lelkedet, s te egészen újraszülettél.

Azok a juhok, akik reád fújtak, azok az angyalok, kegyes és jó tanítók.

Azok a sovány marhák, amelyek még a kövér fűben is soványak maradtak, a fösvény gazdag embereket jelentik, akik a nagy gazdagságban is sajnálják az ételt maguktól. Ezek azzal bűnhődnek, hogy a másvilágon is nagy bőséggel vannak, ételük-italuk van elegendő, s mégis mindig éheznek-szomjaznak.

Azok a kövér marhák, amelyek a kopasz pusztaságon is megkövéredtek, jelentik azokat az embereket, akik abból a kicsiből, amijük van, jó szívvel adnak a szegényeknek. Magukat evilági életben nem sanyargatták éhséggel, szomjúsággal, s ezért a másvilágon sem szen­vednek éhséget és szomjúságot. Kevésből is jóllaknak.

Azok a verébfiókák, amelyek az erdőben sírtak-ríttak, azokat a gyermekeket jelentik, akiket az édesanyjuk eltemetett kicsi korukban.

Azok a kutyák, melyek a kerítésen keresztül folytonosan ugatják egymást, azokat az embereket jelentik, akik e földi életben folyton perlekednek. Azzal bűnhődnek, hogy folyton-folyvást perlekednek a másvilágon is.

Az az asszony, aki egy tóból halászott valamit egy kanállal, s sehogy sem tudta kimerni, azt jelenti, hogy aki tejet tölt a vízbe, s úgy adja el másnak, a másvilágon mindig egy tóban áll, s mindig ki akarja merni a vízből a tejet, de nem tudja.

Az a szép tiszta víz, melyből inni akartál, az a szép beszédeket jelenti, az a döglött kutya pedig, amelynek a szájából kibugyog ez a szép tiszta víz, azokat az embereket, akik másokat kegyes életre oktatnak, de maguk a hirdetett igéket meg nem tartják.

Abba a szép kertbe pedig, ahol legutolján voltál, azok jutnak, akik ezen a világon bűn nélkül élnek.

Azt kérdi most a legény:

- Hát, lelkem bátyámuram, ez a fehér galambtoll jelent-e valamit?

- Jelent, fiam, ez is - mondta az öregember. - Az a fehér galamb én magam voltam, fiam. Kísértelek mindenütt téged látatlanul, hogy lássam, jót cselekszel vagy rosszat. Nézz csak ide, fiam! Ugye, hibádzik a kicsi ujjam?

- Biz ezt ellőtték, lelkem bátyámuram.

- Add csak, fiam, ide ezt a tollat.

Nyújtja a legény a tollat. Az öregember a kicsi ujja helyére teszi, reá fuvint, s abban a szempillantásban kinőtt a kicsi ujja.

Még két napot szolgált a legény. Azzal kitelt az esztendő, mert akkor az esztendő három napból állott, s mondja az öregember:

- Na, édes fiam, az esztendőd kitelt. Derekul szolgáltál, megérdemelsz érte egy zsák aranyat.

Mindjárt tele is töltött egy zsákot arannyal. Vállára vetette a legénynek, s azzal elbocsátotta, járjon szerencsével.

Hazament a legény nagy örömmel. De bezzeg vége lett a nagy szegénységnek. Olyan hatökrös gazda lett belőle, hogy nem volt párja hat puszta határban. Kezit-lábát összerakhatta az édesanyja is. Sóra, fára nem volt gondja, de még egyébre sem.

Nagygazdák lettek a bátyjaiból is. Meg is házasodtak mind a hárman, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Jelen, múlt, jövő
Arany László - Ráadó és Anyicska

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. április 18. vasárnap

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/

Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.