Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - Dolgozz, macska!

Olvasóink értékelése: 1 / 5

Csillag aktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 Dolgozz, macska!

Volt egyszer egy szegény legény. Ehhez a szegény legényhez férjhez ment egy gazdag leány. Hanem mielőtt megesküdtek volna, a leány kikötötte, hogy ő ugyan semmit sem dolgozik. Úgyis van elég, amiből megélnek. De ez még nem volt elég. Még azt is megfogadtatta a legénnyel, hogy soha meg nem veri.

Jól van. A szegény legény mindenbe beleegyezett. Ő maga járt erdőre-mezőre. Dolgozott, kínlódott, hullatta a véres verejtéket, az ifiasszony pedig otthon ült. Mikor nem ült, járta a falut, békukkintott ide is, oda is. Tereferélt a többi asszonnyal.

Teltek-múltak a napok. Elteltek hetek, hónapok. Hallgatott a szegény legény, nem verte meg a feleségét. Hanem egyszer mégiscsak megsokallotta a felesége restségét, s reggel, mikor kiment a mezőre, azt mondja a macskának:

- Hallod-e, te macska, amíg én a mezőn járok, szépen kisepred a házat, főzz vacsorát, még egy orsó fonalat is fonj, mert különben úgy megverlek, hogy halálod napjáig megemlegeted.

Hallja az asszony ezt a beszédet, nem szól semmit, csak gondolja magában: „Az én uram bizonyosan megbolondult.”

Hogy a macska hallotta-e, nem-e, amit a gazdája mondott, azt bizony én nem tudom, de azt éppen úgy láttam, mint ma, hogy ott feküdt a góc alatt, csöndesen szundikált, s rá sem nézett a gazdájára.

- Hát aztán, úgy legyen - mondja ismét a gazda -, dolgozz macska, mert különben így meg úgy.

De már ezt az asszony sem állotta meg szó nélkül. Mondja:

- Ó, hallja-e, ugyan bizony mit beszél ilyen bolondságokat, hiszen az a macska nem érti a kelmed beszédit!

- De így, de úgy - pattogott a gazda -, akár érti, akár nem, megtegye, amit parancsoltam, mert nekem nincs más, akinek parancsoljak.

Azzal elment a gazda, az asszony otthon maradt, a macska pedig szundikált tovább.

Egyszer úgy délfelé mondja az asszony a macskának:

- Dolgozz, macska, mert megver az uram!

De bizony a macska meg se mozdult.

„Hát jól van - gondolta magában -, téged vernek meg, nem engem.”

S azzal elment hazulról, bekukkintott ide is, oda is, s este volt, mire hazakerült.

Bezzeg hogy a macska sem a házat ki nem seperte, sem a vacsorát meg nem főzte, sem egy orsó fonalat nem font.

Jő haza a gazda, látja, hogy a macska nem dolgozott semmit.

Hej, uram teremtőm! - megmérgelődik, fogja a macskát, ráköti a felesége hátára, elé a szíjostort, s ütni kezdi amúgy magyarosan. Nyávogott a macska keservesen, sírt, bőgött az asszony még keservesebben. Összetette kezét, s úgy könyörgött az urának:

- Ó, lelkem uram, jámbor uram, ne bántsa többet a macskát, hiszen az nem tud dolgozni.

- Nem-e - kiabált a gazda -, hát akkor felfogadod-e, hogy dolgozol helyette?

- Dolgozom, dolgozom - fogadkozott az asszony -, csak ne üsse többet a macskát.

De az asszony egyet gondolt, hazaszaladt az apja házához, s nagy sírva elpanaszolta, hogy az ura milyen cudarul megverte a macskát az ő hátán. Elmondja azt is, hogy mit fogadott.

Azt mondja az apja:

- Bizony ha felfogadtad, édes leányom, hogy dolgozol a macska helyett, csak dolgozzál is, mert különben a macska holnap is megverődik.

Azzal elkergette a leányát, hogy menjen haza az urához, ott van az ő helye.

Hanem úgy látszik, hogy a verés nem fogott még az asszonyon, mert másnap megint minden dolgot a macskára hagyott.

Az igaz, hogy az ura, amikor elment, most is a macskának hagyta meg:

- Dolgozz, macska, mert különben rútul jársz.

Hazajött este a gazda, hát megint semmit sem dolgozott a macska. Bizony ha nem dolgozott, fel is kötötte az asszony hátára, s úgy elverte a szíjostorral, hogy szegény macska nagy kínjában a körmét is belevágta az asszony hátába.

Futott az asszony panaszra az apja házához, de az apja meg sem hallgatta, úgy visszakergette.

Harmadnap reggel mondja ismét a gazda a macskának:

- No, macska, kiseperd a házat, megfőzd a vacsorát, egy orsó fonalat is fonj, mert különben ma is megverődöl.

Úgy látszik, a macska most már értette a gazda beszédjét, mert ahogy meghallotta a hangját, ijedtében mindjárt kiszaladt a házból.

No de nem is kellett, hogy dolgozzék. Elvégezett az ifiasszony helyette mindent. Kiseperte a házat, vizet hozott a kútról, tüzet tett, fölvetette a konyhát, s főzött olyan vacsorát, hogy még a király is megnyalhatta volna utána a száját.

Aközben telefont nem is egy orsót, hanem hármat. Az ám! Azért lett olyan serény egyszerre, mert sajnálta a szegény macskát, sajnálta erősen.

Ugye, ti is így gondoljátok, hogy a macskát sajnálta, s nem a maga hátát?!

Már akár így, akár úgy, mire a gazda hazajött, fel volt az asztal terítve. Párolgott a jó meleg étel. Leültek mind a ketten az asztalhoz. Ettek-ittak, jókedvük kerekedett.

Úgy bizony, a macska többet nem verődött meg, s az ifiasszonyból olyan gazdasszony lett, hogy nem volt párja hét puszta határban.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Benedek Elek meséi

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába...
2018-12-09
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes...
2018-12-08
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Régi magyar költők
Régi magyar költők Ó ti kik oly régen s mégsem igen messzetevétek, e nyelv hogy forrásit eressze(háznak idült jégtől így csurran ereszes hanyagolt bányának nyíl tágan eresze). Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,fiatal, ősz fők közt versenybe' kiválni,hamit azok hagytak, magam azt munkálni;de azok neveltje, kik mezejük...
2018-12-07
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Arkádia-féle
Arany János - Arkádia-féle Én is Arkádiában... szt!Magas hangból kezdettem -Engem sem a gólya költött!Nagy dolgokra születtem:Jártam egykor, mint akárki,Négykézláb,S vagyok mostan, mint sokan nemÉp-kézláb. Hagyott volna édesapámGazdaságot kényeként,Megmutatnám... de hiába!Ág is húzza a szegényt:Életében annyifeléProtestál,Hogy ha meghal, csak megáld, deNem...
2018-12-06
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett...
2018-12-05
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme Egyszer volt, hol nem volt, messze északon Fehérmackóföldön, nem messze Mikulás birodalmától, élt egy bájos kis mackó, akit mindenki csak Hógolyónak nevezett, mert éppen olyan fehér és kerek volt, akár egy frissen gyúrt hógolyó.Mondanom sem kell, nem volt nála kedvesebb és szeretetreméltóbb macigyerek...
2018-12-04
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Róza
Róza Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29. {loadposition szalag}  
2018-12-04
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Héja-nász az avaron
Ady Endre - Héja-nász az avaron   Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába beletépünkS lehullunk az őszi avaron. {loadposition szalag}
Móra Ferenc - TAMÁS ÚR MAGA MARAD
 TAMÁS ÚR MAGA MARAD Hat esztendeig élt még Malajdoki Gáspár a hazaszabadulás után, és halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg, akit jobban szeretett. Meg nem mondta neki senki, magától meg nem vehette észre. Ki volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott meg, hanem ő maga is. Engedelmes lett és szelíd, szorgalmas és szolgálatra kész, mintha csak a szegény jó kis testvére lelke szállta volna meg.Mégis volt abban valami szívszaggató, mikor az apa sokszor úgy emlegette Matykót a füle hallatára, mintha már régen rozmaringgá meg violává változott volna. Reggeltől estig rendesen a nagy karosszékben ült, és maga elé meredt világtalan szemeivel, de néha odaszólított bennünket magához:- Petykó fiam! Dióbél! Gyertek, vezessetek le a kriptához!A nagy kert füves tisztásán volt a Malajdoki-kripta, föléje szomorúfűz borult, márványköveit befutotta a lonc meg a vadrózsa. Gáspár úr szeretett itt óraszámra elüldögélni és suttogni maga elé, és azt Matykónak hallgatni kellett:- Nos, kis Matykó, unod-e már magad odalent a nagy magánosságban? Látod, látod, rossz kis Matykó, ha a haláloddal meg nem szomorítottál volna, a te kis Petykó testvéred se lett volna ilyen szomorú. De az én szomorúságom elragadt őrá is, és most már senki se tud nevetni a mi házunknál.Lassanként még a beszédet is egészen elfelejtette Gáspár úr. Testét-lelkét megviselte a hazáért való raboskodás, és a hatalmas daliából fáradt aggastyán lett. Sokkal törődöttebbnek látszott Tamás úrnál, és közömbössé vált a világ minden dolga iránt. Beszéltünk neki a tanulmánya­inkról, a vizsgáinkról, amiket a városban tettünk le, de azt vettük észre, hogy hallgat is ránk, nem is. Újságoltuk neki, hogy Kossuth Lajos is kiszabadult már, de arra is csak bólintott egyet. Csak akkor sütött ki a régi lelke az arcára, ha reszkető ujjaival végigcirógatta a Matykó arcát, és kereste bennük a Petykó vonásait.- Szép deli férfi lesz az utolsó Malajdokiból - mosolygott ilyenkor boldogan. - Majd mondják is az emberek, hogy ej, de nagy eső lehetett azon a vidéken, ahol ez a Malajdoki Péter termett.Akaratlanul is fölágaskodtam, de aztán le is kushadtam mindjárt. Hiába, ha engem megláttak az emberek, akkor csak azt mondhatják, hogy ejnye, de nagy szárazság lehetett...
Babits Mihály - Régi magyar költők
Régi magyar költők Ó ti kik oly régen s mégsem igen messzetevétek, e nyelv hogy forrásit eressze(háznak idült jégtől így csurran ereszes hanyagolt bányának nyíl tágan eresze). Nem akarok, gyenge, veletek kiszállni,beteg, erőn föllül csúcsokon ugrálni,fiatal, ősz fők közt versenybe' kiválni,hamit azok hagytak, magam azt munkálni;de azok neveltje, kik mezejük aszfalt,kiket e bágyadt kor vergődve magasztalt,vágyón, irigyelve nézek tifelétek.Szellemem a koré, anyagom tiétek,s bárha silány viskót, bárha csupán vázat,magyar égett kővel építem e házat. 1908. ősz {loadposition szalag}
Arany János - Arkádia-féle
Arany János - Arkádia-féle Én is Arkádiában... szt!Magas hangból kezdettem -Engem sem a gólya költött!Nagy dolgokra születtem:Jártam egykor, mint akárki,Négykézláb,S vagyok mostan, mint sokan nemÉp-kézláb. Hagyott volna édesapámGazdaságot kényeként,Megmutatnám... de hiába!Ág is húzza a szegényt:Életében annyifeléProtestál,Hogy ha meghal, csak megáld, deNem testál. Kutyabőröm nem hiányzott,De hibás volt dátuma,Bennem a tens vármegyénekElveszett egy vótuma:Ki tudja, ha e szavazatEl nem vész...?Eh! feledjük, ostobaságAz egész. Volna a sors édesanyám,Nem lennék én heverő;Kebelemen, érzem, érzemMint buzog a tetterő;Nyílna csak tér, - kész bennem azAkarat -Nyílna csak... hogy futtatnám azAgarat! Szenvedéllyel kezdenék nagyGazdaságot tartani;Szőrin lábán... utoljáraMaradna is valami;Megszámlálnám ami bejőS meg’ kimegy;Ez aztán a mulatságosEgyszer-egy. Elpipáznék téli esteKávéházban, névnapon:Koppasztanám a madarat,Ha már meg nem foghatom:Fosztanám a tollat, tudni-Illik a...De amiről szólni sem po...Litika. Közdologban, ahogy illik,Vezetném az ügyeket;Nem esnék oly összejövés,Hogy ne vinnék szerepet;Nem esnék - azt minden emberHiheti -Olyan vásár, sem országos,Sem heti. Pártolnám az irodalmatMinden új év kezdetén;Egyszer, igaz: hanem elégEgy sütésből egy lepény.Kis áldozat a hazáér’Meg nem árt:Megszörözném minden évreA naptárt. Szóval, oly sokat tehetnék,Annyi pálya nyitva áll;Élnék s halnék függetlenűl...Amennyiben rajtam áll.És nem volnék, ami vagyok,Verselő,Magyarosan: kapa-kasza-Kerülő. (1853. jan. 1) loadposition szalag}  
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér
Titi Hajnalka - Kétbalkezes Csalampér Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a legcsillogóbb hópelyhek hullottak a világon, volt egyszer egy aprócska manó, akit Kétbalkezes Csalampérnak hívtak. Nemhiába nevezték így, ugyanis míg más manó csodálatos játékokat tudott alkotni, így segítve a Mikulás munkáját, addig az ő ujjai között, bárhogy is igyekezett csak hulltak szerte szét a játékdarabok. Hej, nagy bánata volt ez szegénykének, hiszen áldott jó szívvel áldotta meg a sors, mindenképpen segíteni szeretett volna a Mikulásnak, de hiába telt múlt az idő, s hiába érkezett meg ebben az évben is a karácsony, meghívót most sem kapott, hogy szükség lenne rá. Szomorúan nézett ki az ablakon, messziről lehetett látni Mikulás házát, hogy megannyi manó és hótündér siet segíteni neki. – Ne szomorkodj, szentem! - szólalt meg az anyukája- Még holnap kaphatsz meghívót!De Csalampér jól tudta, ha ma nem kapott, holnap sem fog. Mikulás mestere a pontosságnak, hiszen mindig mindent megtesz, hogy időben, egy éjszaka alatt kiszállítsa az ajándékokat, késni soha nem szokott. Így van ez a meghívókkal is, csak az arra érdemes manók és tündérek kapják, akárkit nem tűr meg a házában. Bánata egyre csak elhatalmasodott, és elhatározta, muszáj valamit tennie. A tündérekhez nem fordulhatott, hiszen a manókon ők nem segíthetnek, s mivel aztán barátságosabb világot nem talált, bármennyire is keresgélt a Mesevilágrajz könyvében, úgy döntött világgá megy az emberek világába, ha már úgysem élhet manóhoz méltó életet. Így aztán, anélkül hogy anyukája észrevette volna, a zsebébe tett egy tarsoly tündérport, s egy üveg mézillatú manóeledelt, majd az Örök szivárvány kék színű kapuján át lecsúszott, az emberek világába. Csodálatos ez az utazás, akár egy óriás csúszda- gondolta Csalampér- ha ilyen jó a Földön is, soha nem sírom vissza az otthonom! Az ám, de a szivárvány csúszda végén, nem várta egyéb, mint egy hatalmas sárral teli tócsa. Szegény amikor belehuppant, majdnem elsírta magát. Nem adhatom fel ilyen hamar!- biztatta magát, majd felállt és a mellette lévő csatornán felkapaszkodott, és bemászott egy magas épületbe. Remegve próbált elrejtőzni a bútorok között, de alig akadt néhány,...
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme
Titi Hajnalka - Az olvasás öröme Egyszer volt, hol nem volt, messze északon Fehérmackóföldön, nem messze Mikulás birodalmától, élt egy bájos kis mackó, akit mindenki csak Hógolyónak nevezett, mert éppen olyan fehér és kerek volt, akár egy frissen gyúrt hógolyó.Mondanom sem kell, nem volt nála kedvesebb és szeretetreméltóbb macigyerek egész Fehérmackóföldön! Hógolyó nagyon szerette a meséket, fura mód azt képzelte, hogy ha rácsücsül a mesekönyvekre, ő maga is belekerül a mesékbe és átélheti  azokat. Ámde hiába ült a mesekönyvekre, nem történt semmi... Maci mama meg- megmosolyogta kis mackóját, szerette volna ha aprósága vágya beteljesül, de a mesekönyvekből nem bújnak csak úgy elő a mesék, olvasni kell belőlük! Ezért aztán, mivel máshogy nem lehetett segíteni, olvasott is neki minden este egy szép mesét. A betűkön át lépegetni, csak út a mesék világába, az igazi élmény a képzeletben kezdődik. Amikor Hópehely elképzelte a történetet, csodás érzés volt! Valószínűleg ezt hívták, az olvasás örömének! Közeledett a karácsony. Hógolyó nem vágyott semmi másra, csak egy aprócska csodára, ami a mesekönyvből lép elő és szabad szemmel is láthatja. Így aztán- mivel írni és olvasni még nem tudott- gondolatban kérte Mikulást, hogy idén nem kér egyebet, csak egy picike csodát.Mikulás szerencsére a gondolatokból is ért, kiváltképp ha jó gyerekről van szó. Márpedig Hógolyó nagyon jó gyerek volt, s úgy döntött megérdemli azt a kicsike csodát. Sőt, még egy külön meglepetéssel is készült! Fehérmackóföldön minden macigyerek izgatottan várta a Mikulást. Az a nap tele volt varázslattal, mindenki tudta! Tudta ezt Hógolyó is. Akkor ismét rácsücsült a mesekönyvre hitte, hogy Mikulás teljesíti a kívánságát. És láss csodát, úgy is történt! Egy apró erdei tündér lépett ki a könyvből és táncolni kezdett. Hógolyó elbűvölve nézte a régen várt varázslatot. Olyan szép volt! A tündérke mosolygott és belefeledkezve a produkciójába táncolt, és táncolt, mintha csak erről szólna az élet... A tündérek élete biztosan erről is szól, de a macik gyomra, ha korogni kezd, megszűnik a világ és semmi másra nem tudnak figyelni. Márpedig most Hógolyó gyomra kezdett morgolódni! Abban...
Petőfi Sándor - Róza
Róza Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. Ostfiasszonyfa, 1839. május 29. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés