Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - A kicsi bojtár

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 A kicsi bojtár

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szép kicsi királyfi. Ennek a kicsi királyfinak az édesanyja egyszer erősen megbetegedett, s hiába hozatták el a világon ahány híres doktor volt, egy sem tudta meggyógyítani.

Volt az udvarban egy ördöngös szüle,* s ez azt mondja egyszer az udvarbélieknek:

- Hiszen csak engem kérdeznének, úgy meggyógyítanám a királynét, hogy a feje sem fájna többet.

Vitték mindjárt a király elé az ördöngös szülét, hadd mutassa meg, mit tud.

- No, te öregasszony - mondá a király -, azt hallottam, hogy meg tudnád gyógyítani a feleségemet. Mondd elé, mit tudsz!

- Felséges királyom - mondá az ördöngös szüle -, a királyné addig meg nem gyógyul, míg a királyfi szívéből s a bal kezének a kicsi ujjából rántottát nem csinálnak, s azt meg nem eszi.

Haj, megborzadott a király ettől a beszédtől! Hogy ő az egyetlen fiát megölje! Kikergette az ördöngös szülét a palotából, de még az országából is.

Hanem hiába kergette ki, a királynénak elmondotta a belső leánya, hogy mit mondott az ördöngös szüle.

- Jaj, Istenem, Istenem - sírt a királyné -, inkább haljak meg, semhogy a drága fiamat megöljék miattam!

Na, telt-múlt az idő, s a királyné mindennap rosszabbul lett. Búsult a király rettenetesen, mert erősen szerette a feleségét, s nem tudta, mitévő legyen. Egyszer mégis azt gondolta: fiú helyett fiút adhat az Isten, kivéteti fiának szívét, levágatja bal kezének a kicsi ujját, ha másként az anyja meg nem gyógyulhat. Behívatta hűséges vadászát, s megparancsolta, hogy vigye el a királyúrfit az erdőbe, vegye ki a szívét, vágja le a bal kezének a kicsi ujját, mert csak ebből készült rántottától gyógyul meg a királyné.

Hej, sírt a vadász, könyörgött a királynak, hogy ne hallgasson az ördöngös szüle szavára, gonosz annak teste-lelke, de hiába könyörgött, a király elfordult, s azt mondta:

- Amit mondtam, mondtam.

Mondta, mondta, de majd megszakadt a szíve a mondásban.

Hát jól van, a vadász elvitte magával a királyúrfit az erdőbe, mintha vadászni mennének. Mikor beértek a sűrű rengetegbe, sírva fakad a vadász, s elmondja, hogy mit parancsolt neki a király.

Megszomorodott a királyfi, s felsóhajtott a magas egekre:

- Istenem, Istenem, mért tudott hinni édesapám az ördöngös szüle szavának! Az a gonosz lélek haragudott rám, azért tanácsolta, hogy szívemet kivegyék, ujjamat levágják!

Ahogy ezt mondta a királyfi, elszalad egy nyúl előtte. Hirtelen lekapja válláról kicsi flintáját,* s meglövi a nyulat.

Azt mondja most a vadásznak:

- Hallod-e, barátom, valamit gondoltam. Mindegy, akár az én szívemet viszed haza, akár ennek a nyúlnak a szívét. Hagyd meg az életemet, a bal kezem kicsi ujját szívesen odaadom.

A vadász egyszeriben ráállott: kivette a nyúl szívét, levágta a kicsi királyfi bal kezének a kicsi ujját, aztán keserves sírással elbúcsúztak egymástól. A vadász ment hazafelé, a királyfi ment tovább a rengeteg erdőben nagy búsan.

Amint menne, mendegélne, elért egy esztenához.* Bemegy az esztenába, ott találja az öreg juhászt, s szerencsés jó napot kíván.

- Adjon Isten - fogada a juhász -, hát te miféle járatban vagy, legényke?

- Én bizony szolgálatot keresnék, ha találnék - mondá a királyúrfi.

Az öreg juhász gondolta, hogy ez a legényke éppen neki való lesz, ügyes forma is, még flintája is van: megfogadja munyatornak.*

Már egy fél esztendeig szolgált a kicsi bojtár, mikor egyszer elküldi a juhász, hogy hozzon vizet a patakról. Elmegy a kicsi bojtár, s hát a patak partján egy öregasszonyt talál. Meg­szólítja az öregasszony:

- Jere ide, legényke, nézz a fejembe, jótétel helyébe jót várj!

A kicsi bojtárnak jó szíve volt, nézett az öregasszony fejébe, de emiatt megkésett, s a juhász erősen megszidta. Másnap is a patakra küldik, s ismét csak ott találja az öregasszonyt. Addig istenkedett neki az asszony, hogy megint nézett a fejébe! Mikor visszament az esztenára, a juhász megverte, hogy olyan sokáig odabódorgott. Harmadnap már azt mondta, hogy ha idejé­ben vissza nem kerül, az életével játszik. De harmadnap is csak ott találta az öregasszonyt, s ez ismételten elkezdett istenkedni, hogy nézzen egy kicsit a fejébe. A kicsi bojtár vonoga­tódzott, ő bizony nem teszi, mert neki kedves az élete.

- Ne félj semmit, te legényke - biztatá az öregasszony -, nesze, adok neked egy botot, ha ezzel megkollintod a térgyedet, akkora nagy ember lesz belőled, hogy még egy óriással is kiállhatsz.

A kicsi bojtár megbátorodott erre a mondásra, ismételten nézett az öregasszony fejébe, ez megköszönte szépen a jóságát, s azzal kezébe adá a botot. Visszamegy az esztenához, s hát a juhász már messziről káromkodik, fenyegetődzik, hogy: vigyázz, te macskabéka, mert most addig ütlek, míg kiadod a szuszodat! Hanem a kicsi bojtár csak kollinta egyet a térgyére, egyszeriben nagy ember lett belőle, s úgy elagyabugyálta a juhászt, hogy elnyúlott a földön.

No, most már csakugyanvalóst elindult világgá. Ment, mendegélt, hegyen-völgyön által, heted­hét ország ellen, s elért egy kakassarkon forgó aranypalotához. Ebb’ az aranypalotában lakott a veres király. Bemegy a kicsi bojtár a királyhoz, s elmondja, hogy ő szolgálatba szeretne állani. Azt mondja a veres király:

- No, éppen jó órában jöttél, mert most csaptam el a juhpásztoromat, befogadlak helyébe. Hanem azt mondom én neked, hogy mikor a juhokkal az ezüstmezőhöz érsz, térülj meg velük, mert ha által találnának menni, rútul jársz.

Másnap jó reggel kihajtá a juhokat a kicsi bojtár a mezőre. Mikor úgy dél felé lehetett az idő, elérnek az ezüstmező határáig. Gondolja magában: „Én bizony átalcsapom a juhokat az ezüstmezőre, hadd lássam: mi isten csudája van ott?”

No, átaleregélnek. Hát annyi ezüstliliom van ott - Uram, Jézus -, hogy a szemével nem tudá bélepni! Ő bizony - gondolja - leszakaszt egyet, van itt elég, hál’Istennek. Hej! de nagyot csendült erre az ezüstmező, s ebb’ a minutában ott termett az ezüstmező királya: a hétfejű sárkány. Megijed a kicsi bojtár, de hirtelen eszibe jut, hogy kezébe a bot vagy mi? Meg­kollintja vele a térgyit, nagy-nagy ember lett belőle, s olyant sózott a hétfejű sárkányra, hogy félig elájult. Istenkedett, könyörgött a sárkány, hogy csak hagyja meg az életét; adott neki egy ezüstkantárt, azt csak rázintsa meg, s ha valami baja lesz az életben, egy sereg ezüstkatona áll segedelmére.

Hazatéríti a juhokat estére kelve a kicsi bojtár, s mikor a kapun bémenne, csak elébe fut a három királykisasszony, s nagy hízelkedéssel kérik, hogy adja nekik az ezüstliliomot. Mert hogy szavamat össze ne keverjem, a kicsi bojtár kalapjába tette az ezüstliliomot, s a királykisasszonyok már messziről meglátták. A kicsi bojtár azt mondta, hogy ő annak adja a liliomot, amelyik megmutatja magát térgyig.

A két nagyobbik leány nagy szégyenkezve béfutott a házba, de a kisebbik megmutatta magát, s az övé lett az ezüstliliom.

Meg volt elégedve a veres király, mert azt hitte, hogy a kicsi bojtár színét sem látta az ezüstrétnek. Maga elé hívatja, s azt mondja neki:

- Az első napot jól végezéd, hát jól végezd a másodikat is! Holnap másfelé kell hajtanod a juhokat. Arrafelé van az aranyrét. De ismét csak azt mondom neked, hogy ide se merj átalmenni, mert rossz véged lesz.

A kicsi bojtár pedig alig várhatá, hogy az aranyrétig eleregéljenek a juhok, tüstént átalcsapott. Hát az aranyrétet csupa aranyliliom borítá. Egyszeriben leszakasztott egyet, s a kalapjába tette.

Aj, lelkem, Istenem! Mintha csak a föld megindult volna, olyat csendült-bondult az aranyrét! Hát jő a tizennégy fejű sárkány, hetvensingnyire szakadt a láng a torkából.

- Jere, csak jere - mondá a kicsi bojtár -, emberedre találsz!

Azzal csak megkollintá térgyét a bottal, s nagy ember lett belőle, fordult a sárkánynak, s olyant húzott rá, hogy csak elfenteredett. Bezzeg istenkedett ez is. Csak az életét hagyja meg, ad neki egy aranykantárt, s ha bajba’ lesz az életben, csak rázintsa meg, s mindjárt egy ármádia* aranykatona áll a segedelmére.

Megkegyelmezett ennek is, az aranykantárt elvette, s azzal hazafelé térült a juhokkal. Mikor betérült a kapun, ismét csak elejibe futott a három királykisasszony, s kérték, hogy adja nekik az aranyliliomot. De ő bizony azt mondta, hogy annak adja, amelyik megmutatja neki a bal mellét. A két nagyobb leány elfutott nagy dérrel-dúrral, hanem a kisebbik csak felrántá az ingje hasadékját, s megmutatá a bal mellét. Mindjárt neki is adá az aranyliliomot.

No, harmadnap reggel kihajtja a juhokat. Most megint másfelé kellett hajtani, s a király ismét megparancsolta, hogy ne merjen átalcsapni a gyémántrétre, mert most arrafelé fog járni. Meg is fogadta, hogy még a tájékára sem néz, de csak azt várta, hogy a gyémántrét határáig etessen, mindjárt átalcsapott. Hát ezt csupa gyémántliliom borítá! Egyszeribe leszakasztott egyet, kalapjába tűzte, de csendült is olyant a rét, hogy szinte megsiketült belé. Hej, jött a huszonegy fejű sárkány, mint a fergeteg, hét mérföldre fújta a torkából a lángot, kitátotta mind a huszonegy száját, pedig egyet is elég lett volna.

- Jere, csak jere - mormogott a kicsi bojtár -, rándítok reád is egyet, mint a más kettőre, hogy tudom, arról koldulsz!

Csak megkollintá botjával a térgyét, nagy-nagy ember lett belőle, s azzal úgy oldalba serítette a sárkányt, hogy mindjárt felfordult. Aj, könyörög, hogy kegyelmezzen életének, mert hetvenhét neveletlen gyermeke van. Ő is ad neki egy gyémántkantárt, azt csak rázintsa meg, ha baja lesz ez életben, s egy ármádia gyémántkatona lesz a segedelmére. Hát isten neki, a többi után - gondolá a kicsi bojtár -, megkegyelmezett ennek is. A gyémántkantárt elvette, a juhokat megtérítette, s estére szépen hazaeregéltek.

No, hiszen, hallátok-e! Csak láttátok volna, hogy az a három szép királykisasszony a sebes szélnél is sebesebben futott a kicsi bojtár eleibe, ki az utcára! Mert a gyémántliliom úgy ragyogott, mintha az egész várban miligyertyát gyújtottak volna. Kérik a liliomot, hízelegnek, még meg is cirógatják, de a kicsi bojtár most azt mondta, hogy annak adja a három leány közül, ki megmutatja a jobb mellét. A két nagyobb ismét elfutott nagy dérrel-dúrral, a kisebbik pedig egyet mosolyodék, felrándítá az inge hasadékát, megmutatá a jobb mellét is, s övé lett a gyémántliliom is.

Telik-múlik az idő. Egyszer a veres király kihirdeti az egész világban, hogy amely herceg el akarja venni az ő valamelyik leányát, jöjjön az udvarba, hadd válasszanak a leányai közülök. No, hallátok-e, jött herceg annyi, de annyi, hogy a szem nem tudá belepni. Hát aztán még milyen gúnyában voltak azok! Csupa színarany volt még a patkószeg is a csizmájukon, s minden zsebükben egy-egy aranyóra ketyegett.

Kiáll a veres király a tornácra, mellette a három leánya, s a hercegek az udvaron állottak meg. Illegették-billegették magukat, mert mindenik tetszeni akart. No, bezzeg hát azért fáradtak ide külső országokból, vagy mi!

Hát a két nagyobb leány csakhamar kiválasztá magának az urát, de a kisebb megbicsakolta magát, s azt mondta, hogy ő csak ahhoz megy feleségül, aki kitalálja, hogy miféle jegy van az ő testén.

Találgatják azok a hercegurak mindenképpen, de egy sem volt képes eltalálni, hogy micsoda jegy lehet a kicsi királykisasszony testén. Eleget mondja a király a leányának, hogy ne bolon­dozzék, hanem itt az ideje, válasszon a sok szép hercegfi közül, de a kicsi királykisasszony megköté magát, s azt mondotta, hogy ő csak ahhoz megy, aki kitalálja a jegyeket, akárki fia-borja legyen az.

- Úgy-e - kiáltott a király -, megállj leány, mindjárt hívatok én neked legényeket!

S azzal csakugyan eléhívatá valamennyi bérest, aki csak az udvarban vala, hogy azok is pályázzanak. De ezek sem tudták kitalálni.

- Van-e még valami lelkes állat az udvaromban? - kérdé a király nagy bosszúsággal.

Eléáll az öreg béres, s azt mondja:

- Felséges királyom, életem-halálom a kezedben, a kicsi bojtáron kívül senki lélek nincsen.

- Hát szólítsátok elé a kicsi bojtárt, hadd álljon elé a tudományával, találja ki, miféle jegyek vannak a kicsi királykisasszony testén.

Eléjön a kicsi bojtár, s mondja:

- Felséges királyom, én úgy sajdítom, hogy a kisasszonynak a két térgyin van két aranycsillag, a mellén pedig két gyémántcsillag.

Kérdi a király:

- Úgy van-e, leányom?

- Úgy biz a’, felséges apámuram - feleli a leány.

- No, ha úgy van, a kicsi bojtár felesége vagy ez órától fogva.

- Bizony nem bánom én, felséges apámuram.

Aj, bezzeg volt nagy álmélkodás, szörnyülködés! A hercegek nagy bosszúsággal távoztak, hogy egy rongyos bojtár így csúffá tevé őket. A király pedig, mit volt mit nem tenni, összeadta az éfiú párt, de a palotában nem adott nekik helyet, azt mondta:

- Jó nektek a lúdpajtában is.

A másik két vejét bezzeg a palotában tartotta, s nagy vendégséget csapott a tiszteletükre.

No, eltelik egy esztendő, eltelik két esztendő. Egyszer csak a fekete király háborút izén a veres királynak. Megijed a veres király, mert a sereg mind szerteszéjjel volt az ország minden szegletében. Amennyit lehetett, összeparancsolt, s a két nagyobb vejére bízta, a kisebbikre ügyet sem vetett. Nem búsult ezen a kicsi vej, fölült ő is egy rossz gebére, s elindult a hábo­rúba. Kacagta mindenki, de ő fel sem vette. Összeütközik a két sereg, de hát a veres királyé csak nagy hirtelen megretirál.

Hej, megrázintja ekkor a kicsi bojtár az ezüstkantárját, hát - láss csudát! - egyszeriben ezüst­sző­rű paripa lesz a gebéből, s egy ármádia ezüstmondéros katona terem ott, mind csupa ezüstszőrű paripákon! Kiált egyet a kicsi bojtár:

- Uram, Jézus, segélj!

Azzal nekivágtat a fekete király seregének, s azt egy szempillantásra mind egy szálig lekaszabolják. Erre az ezüstsereg eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, a kicsi bojtár ezüstszőrű paripájából ismét girhes-görhes gebe lett, s mindjárt belé is romlott a süppedékbe. Éppen arra futott el a két nagyobb vej a megretirált sereggel. Eleget kérte a kicsi bojtár, hogy húzzák ki a süppedékből, de a sógorai lekacagták, s azzal továbbvágtattak. Mikor hazaértek, eldicsekedtek az apósuknak, hogy nekik milyen szép seregük van, s hogy mind egy szálig megölték a fekete király seregét.

Másnap még nagyobb sereget küldött a fekete király, s ismét megverték a veres királyét. A kicsi bojtár most az aranykantárt rázintotta meg, s mind egy szálig leölette a fekete király katonáit, osztég megint csak beleromlott a süppedékbe. Kérte a sógorait, hogy húzzák ki, ne hagyják ott veszni fiatal életét, de ezek most is jót kacagtak, s azzal hazavágtattak. Bezzeg volt dicsekedés otthon!

Harmadnap akkora sereget küldött a fekete király, hogy mint egy fekete felleg, úgy ellepte a veres király országát. Még meg sem tudtak állani előtte a veres király katonái. Mikor nyar­galtak visszafelé, a kicsi bojtár még mindig ott kínlódott a süppedékben.

Odakiált:

- Akarjátok, hogy mind egy szálig leölessem a fekete király katonáit?!

Még jobban kikacagták.

No hiszen, megmérgelődik a kicsi bojtár, megrázintja a gyémántkantárt, s hát olyan ragyogó gyémántparipa lesz a gebéből, hát olyan gyémántgúnya kerekedik az ő testire, de hát még olyan gyémántmondéros sereg áll elé, hogy a veres király serege majd megvakult a nézésiben! Neki a fekete király katonáinak, s egy előmentükben mind lekaszabolják, hogy még hírmondó sem maradt belőlük.

Bezzeg most nem kacagták a kevély hercegek a kicsi bojtárt, hanem a gyémántszőrű paripával együtt a vállukra vették, s úgy vitték haza. Otthon pedig a veres király színe előtt megkövették szépen. A veres király most már nemcsak a leányát adta oda jó szívvel, de kezére adta az egész királyságát. Nagy lakodalmat csaptak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Benedek Elek meséi

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés