Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - JANKALOVICS

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

JANKALOVICS

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, volt egy fiatal király s annak szép felesége.
Még egyesztendős házasok sem voltak, a királynak háborúba kellett menni, s amíg idegen országban hadakoztak, a feleségének két aranyhajú gyermeke született: fiú volt az egyik, leány volt a másik. Haj, de a királyné meg sem pillanthatta szívéről szakadt drága gyermekeit, mert az a vén banya, aki a királyt is dajkálta gyermekkorában, ellopta az aranyhajú gyermekeket, a helyükre két kopókölyköt tett, a gyermekeket meg ládába zárta, s a ládát a tengerbe dobta. Mondjam, ne mondjam, hogy miért tette ezt a vén banya? Azért tette, mert szerette volna, hogy a király az ő leányát vegye feleségül. No ez úgy is lett, mert ahogy hazajött a király a háborúból, a királynét bivalybőrbe varratta, a templom előtt földbe ásatta, s szörnyű haragjában megparancsolta a népnek, hogy mikor elmennek előtte, köpdössék le a királynét, merthogy őt oly erősen meggyalázta azzal a két kopókölyökkel - s a vén banya leányát feleségül vette.
Hiszen jól van, majd csak kisüt az igazság fényes napja, hadd lám, mi történt az aranyhajú gyermekekkel.
Hát a láda csak úszott, úszott csöndesen, hol lemerült, hol felmerült, mígnem beleakadt egy vén halász hálójába. Hazaviszi a halász a ládát, felnyitja a feleségével, de bezzeg örültek, mikor meglátták az aranyhajú gyermekeket! A halásznak nem volt gyermeke, csak akkora sem, mint egy ütés tapló, örültek hát nekik erősen, édes gyermekükként ápolták, dajkálták az aranyhajú gyermekeket, s mikor akkorára nevekedtek, iskolába is járatták.
Telt-múlt az idő, egyszer a halászné a kisleányt a kútra küldötte, de alig indult el, a korsó kiesett a kezéből, s puff! ezer darabba tört. Sírt a kisleány keservesen, de a halászné nem bántotta, meg sem is dorgálta, hanem más korsót adott a kezébe. Az ám, elindul ezzel a kisleány, s ámbátor úgy vigyázott rá, mint a szeme világára, hogy, hogy nem, ez a korsó is kiesett a kezéből, s eltörött.
Hazamegy a kisleány nagy sírással, rívással, de a halászné most sem bántotta, csak annyit mondott:
- Na, ha az én leányom volnál, most megvertelek volna!
Ámult-bámult a kisleány, a szava is megfogyott a nagy csudálkozásban, mert eddig azt hitte, hogy a halászné az ő édesanyja. Este, mikor hazajött a testvére az iskolából, mondja neki, hogy mit hallott. Csudálkozott a fiú is erősen, s azt mondta a testvérének:
- Bizony, ha nem apánk a halász, s nem anyánk a halászné, menjünk világgá, s addig járjunk-keljünk, míg édes szülénket meg nem találjuk.
Egyszeribe elhatározták, hogy világgá mennek, s meg is mondották a halásznak s a feleségének az akaratjukat.
Hiába kérték az öregek, maradjanak, hiába sírtak, az aranyhajú gyermekek megköszönték az öregeknek az irántuk való igaz szeretetét, elbúcsúztak keserves könnyhullatások közt, s világgá eredtek.
A halászné sütött nekik három pogácsát, a halász adott három krajcárt: ezzel indultak világgá.
Mentek, mendegéltek, de még a falu határából ki sem értek, egy öreg koldus megállította:
- Jó gyermekek, adjatok valamit isten nevében.
A királyfi kivett a tarisznyájából egy pogácsát s egy krajcárt, a koldusnak adta, s azzal továbbmentek. De egy puskalövésnyire sem mehettek, megint egy öreg koldus jött eléjük, s az is kért valamit.
A királyfi ennek is adott egy pogácsát s egy krajcárt.
Tovább mentek, mendegéltek, s hát megint megállítja egy öreg koldus:
- Adjatok, adjatok, amit isten adott.
Már csak egy pogácsa volt meg egy krajcár, s a királyfi ezt is odaadta.
Tovább mentek, mendegéltek. Egyszer megszólal a leányka:
- Jaj, de éhes vagyok, édes testvérem. Nézd meg, hátha van a tarisznyában egy kis morzsa!
Belenéz a királyfi a tarisznyába, s hát - halljatok csudát! - mind a három pogácsa ott volt a tarisznyában, de még a három krajcár is!
Leülnek egy fa tövébe, falatozni kezdenek, s egyszerre csak elejbük áll egy ősz öregember.
- Hát ti mi járatban vagytok? - kérdi az ősz öregember.
Felelt a fiú:
- Édesapánkat s anyánkat keressük, öregapám.
- No, hallottam, hogy három öreg koldussal jót tettetek, hát most jótét helyébe jót várjatok.
Az ősz öregember félrenézett, s nagyot kiáltott:
- Hé, Jankalovics, gyere elő!
Abban a pillanatban egy kicsi emberke termett ott, akinek földig ért a szakálla.
- Mit parancsolsz, uram?
- Azt parancsolom, hogy ezt a két gyermeket két lélekért vidd abba a városba, ahol az apjuk lakik.
Jankalovics keresztülbucskázott a fején - s halljatok ide, aranyszőrű paripa lett belőle.
- Üljetek a hátamra - mondotta a gyermekeknek.
A gyermekek egyszeribe felültek. Jankalovics pedig hirtelen felszállott a levegőégbe, repült, mint a gondolat, még annál is sebesebben, s egyszerre csak leszállott a király városa mellett. Ott Jankalovics ismét visszaváltozott emberré, hamarosan sátort ütött a város alatt, s azt mondta a gyermekeknek:
- Menjetek a templomba, de a templom előtt ne tegyétek azt, amit a népek, hanem csak menjetek be szépen a templomba. Ott lesz a király is, s ha meglát, vacsorára hí titeket. Nagy szeretetében azt ád nektek, amit a szívetek kíván, de ti ne kérjetek egyebet, csak akkora helyet a város mellett, amekkorát a ti inasotok egy fertályóra alatt cigánykerekezve körülkerít.
Elmennek a gyerekek, s ím, látják, hogy a népek mint köpdösnek a templom előtt egy asszonyt, aki derékig volt a földbe ásva, de ők szomorúan elmentek mellette, világ kincséért le nem köpték volna. Ahogy beléptek a templomba, megvilágosodott a templom, csak úgy fénylett, ragyogott. A király alig várta, hogy megszólíthassa a gyermekeket:
- Hallottam, hogy ti nem köptétek le a bivalybőrbe varrott asszonyt. Tudjátok-e, hogy azt én megparancsoltam?
Felelt a fiú:
- Bizony nem tudtuk, mert idegen országból jöttünk, de különben sem tennők azt, mert nekünk az az asszony nem vétett.
Tetszett a királynak ez a felelet, s mondta mindjárt:
- Gyertek a palotámba, nálam vacsoráltok!
Mentek a gyermekek a királlyal, de bezzeg az nem győzte nézni őket, s mind csak sóhajtozott magában: „Istenem, istenem, bárcsak az enyém volna ez a két gyermek!”
No, vacsorához ül a király meg a két gyermek, de közbe legyen mondva, a királyné s a vén banya nem jött be, mert a vén banyát, mikor meglátta az aranyhajú gyermekeket, hétszer rázta ki a hideg, de még a leányát is. Jól van, a király nem bánta, inkább azt gondolta, bárcsak sohase is látná őket. Vacsora közben jókedve kerekedett a királynak, etette-itatta a gyerme­keket, a legjobb falatokat tette a tányérjukra, s mikor a vacsorának vége volt, azt mondta nekik:
- No, gyermekek, jókedvemben vagyok, kérjetek akármit, megadom.
A gyermekek nem kértek egyebet, csak amit Jankalovics mondott.
- Nem bánom én - mondotta a király -, ha három óráig cigánykerekezik is, van föld elég!
Visszamennek a gyermekek Jankalovicshoz, lefeküsznek, alusznak édesen, s ím, reggel, mire felkeltek, már ott volt a király a feleségével s az anyósával.
- No, fiam - kérdezte a fiút -, hol az inasod?
A királyfi füttyentett egyet:
- Hé, Jankalovics, gyere elő!
Jankalovics abban a szempillantásban előperdült. Akkor azt mondta a király:
- Hallod-e, Jankalovics, amit három óra alatt körülcigánykerekezel, az a föld a te gazdádé lesz! Hát csak neki!
Mondta Jankalovics:
- Elég lesz egy fertályórára való is, felséges uram.
Azzal cigánypurdévá változott, elkezdett cigánykerekezni, forgott, mint az ördögkerék, aki látta, a szeme is káprázott belé s egy fertályóra alatt háromszázkilencvenkilenc mérföldet cigánykerekezett körül.
De megijedt erre a vén banya, s súgta leányának:
- Hallod-e, ez a törpe ember eszi meg a te fejedet is s az enyémet is, ha nem vigyázunk. Azt mondom hát neked, hogy vagy dicsértél meg valakit világéletedben, vagy nem, dicsérd meg ezt a két gyermeket. Mondjad nekik, hogy sohasem láttál olyan két szép gyermeket s ilyen szép földet, mint amit a királytól kaptak, de még csak akkor lenne igazi szép, ha a Forró-tengerek közül ide hoznák az aranyvárat.
Szóról szóra ezt mondta a királyné a gyermekeknek, s azzal visszamentek a palotába mind. Mikor elmentek, kérdi Jankalovics:
- Ugyan bizony, mit beszélt a királyné?
Mondja a fiú, hogy mit.
- Ejnye, a beste lelkét - dörmögött, mormogott Jankalovics -, tudom, miben sántikálnak. El akarnak titeket pusztítani, de későn keltek fel. Még ma éjjel elhozzuk az aranyvárat!
Amint esteledett, alkonyodott, Jankalovics a fején keresztülbucskázott, aranyszőrű táltos lett belőle, hátára ültette a királyfit, s egyet ugrott, kettőt szökött, ott volt a Forró-tengerek közt, az aranyvár mellett, egyet rúgott a vár kapuján, s abban a pillanatban aranyalma lett a várból.
- Tedd a zsebedbe, kicsi gazdám!
Zsebbe dugta a királyfi az aranyalmát, s reggelre nemcsak hogy hazakerültek, de ott is tündökölt, ragyogott az aranyvár.
Amint meglátta a vén banya az aranyvárat, hétszer rázta ki a hideg, s mondta a leányának:
- Hallod-e, az a Jankalovics eszi meg a te fejedet is s az enyémet is. Eredj oda, s vagy dicsértél meg valakit világéletedben, vagy nem, dicsérd meg azt a két gyermeket, s mondjad nekik, hogy: szép, szép az aranyvár, de még szebb lenne, ha előtte állana az a huszonnégy arany­almafa, amelyik a Veres-tengerben vagyon.
Elmegy a királyné, s az anyjának minden szavát elmondja háromszor is, s a királyfinak nem volt többet nyugodalma.
- Sebaj, kicsi gazdám - mondotta Jankalovics -, elhozzuk a huszonnégy aranyalmafát is, ámbátor huszonnégy sárkány őrzi.
Keresztülbucskázott a fején, aranyszőrű táltos lett belőle, a királyfi rápattant, s hipp-hopp, ott voltak a Veres-tengerben. A sárkányok tűzlángot fújtak rá, de Jankalovics altató szelet fújt rájuk, attól egyszeribe elaludtak, vihették az aranyalmafákat, azt sem mondta senki: nézz vissza, hé!
Haj, teremtőm, amikor a vén banya meglátta a huszonnégy aranyalmafát, kirázta a hideg hetvenhétszer, de megint csak feltápászkodott az ágyból az ördögadta boszorkánya, s mondta a leányának:
- Hallod-e, ez a Jankalovics többet tud, mint én, bizony mondom, megeszi a te fejedet s az enyémet is. Eredj, próbálj még egyet. Dicsérjed azokat a kölykeket, hogy a bőr is suvadjon le az arcukról a nagy dicsérettől, s mondjad nekik, hogy vagy volt szép eddig, vagy nem a földjük, de akkor lesz csak igazán szép, ha a Fekete-tengerek közül a huszonnégy zengő fáról elhoznak huszonnégy ágat, s azt a huszonnégy almafára akasztják.
A királyné ezt éppen úgy megmondta, s most már csakugyan nem volt a királyfinak nyugvása, maradása.
- Hej - mondotta Jankalovics -, nehéz ennek a sora, kicsi gazdám, mert a zengő fák Világ­vámján túl vannak, s azon még ember nem ment át elevenen. No, hanem ezt is megpróbáljuk.
Táltossá változik Jankalovics, ráül a királyfi, repülnek, repülnek országokon-világokon keresztül, s egyszerre csak leszáll Jankalovics:
- No, kicsi gazdám, szállj le rólam, innét három mérföldre áll Világvámja, aki, tudd meg, magasabb a legmagasabb hegynél, akinek két szája van, elöl is, hátul is, s akkora fogai, mint tizenkét vaslapát együtt. Ezen kell neked keresztülmenned. Hallgass ide. Én most mákszemmé változom, s tégy a zsebedbe, mert ha tudná, hogy én is veled vagyok, mákszemnél kisebbre, szetemnyi szemre morzsol téged is, engem is. Ám, hogy téged áteresszen a száján, dicsérd meg úgy Világvámját, ahogy még senkit világéletedben meg nem dicsértél.
Ezt mondotta Jankalovics, s tüstént mákszemmé változott. A királyfi jó gondosan zsebébe tette a mákszemet, s elindult Világvámjához. Hej, látott, amit látott a királyfi, látott már huszon­négy fejű sárkányt is, de még Világvámjához hasonló szörnyeteget nem!
No, mindegy, ahogy lesz, úgy lesz, ha megesz, megesz, egy életem, egy halálom, gondolta a királyfi, s nagy bátran Világvámja elé állott, köszöntötte illendőképpen:
- Adjon isten jó estét, öregapámuram!
- Hozott a szerencse, fiam.
- Jaj, lelkem öregapám - mondotta a királyfi, s összecsapta a kezét -, világéletemben sok szép öregembert láttam, de kegyelmedhez hasonlatost nem! Hej, ha megláthatnám a másik felét is!
Mondta Világvámja:
- Márpedig én nem fordulhatok meg, fiam, hanem mássz fel a szájamhoz, ott áteresztelek, mert szó, ami szó, én is sok szép ifjút láttam világéletemben, de hozzád hasonlatos szépet nem!
Azzal egy kicsit meggörbítette a lábát, s az egész testet félig hanyatég vetette, hogy könnyeb­ben mászhasson fel rá a királyfi. Uccu! a királyfi sem tétovázott, egy szempillantásra fel­mászott, be a rettentő nagy szájba, végigsétált a lapátfogak közt, át a másik szájba, onnét ki, le a másik oldalon, s mikor vagy három mérföldre szaladt, kiugrott a mákszem, ismét lóvá lett, a királyfi ráült, s hipp-hopp, ott voltak a Fekete-tenger partján. Ott lakott Jankalovicsnak a bátyja, akit háromszázkilencven esztendeje nem látott, mert Világvámján egyik sem tudott keresztülmenni.
- Hát te hogy tudtál idejönni? - kérdezte az öreg.
- Ahogy jöttem, úgy jöttem, bátyja, azt most ne kérdezze, hanem hozzon nekem a huszonnégy zengő fáról egy-egy ágat, mert sietős az utunk visszafelé.
- Jól van, öcsém, csak feküdj le. Feküdjön le kicsi gazdád is, amíg egy órát alusztok, elhozom a zengő ágakat.
Azzal beleült egy csónakba, s akkorát lökött azon, hogy a Fekete- tenger túlsó partján még két mérföldet szaladott a csónak. Ott volt a huszonnégy zengő fa, huszonnégy sárkány őrzött minden egyes fát, de áldott szerencsére, a sárkányok aludtak, s csak akkor ébredtek fel, mikor mind a huszonnégy ágat leszakította, amire megzendült az aranyerdő, zengett-zúgott a tenger is, de még az ég is.
De bezzeg kiment a sárkányok szeméből az álom, nosza, utána, de mikor éppen nyomába értek, az öreg beleszökött a csónakába, s akkorát rúgott rajta, hogy még tizennégy mérföldet csúszott a túlsó parton. Felköltötte az öccsét s a királyfit, azok meg mindjárt útnak eredtek. De Világvámjától három mérföldre megint mákszemmé változott Jankalovics, a zsebében vitte tovább a királyfi. Már messziről mondta Világvámjának:
- No, lelkem öregapám, nagy földet bejártam most is, de olyan szép öregembert, mint amilyen kegyelmed, igazán nem láttam.
- Jó, jó - mondta Világvámja -, de nem csúfságból mondod-e?
- Dehogy abból, dehogy abból, lelkem öregapám!
- Hát jó, eredj át rajtam, járj békével.
Átmegy a királyfi Világvámján, s mikor három mérföldet haladt, a mákszem kiugrott a zsebéből, ismét lóvá változott. Ahogy a királyfi ráült, mondta neki Jankalovics:
- Most nézz vissza, kicsi gazdám, s kiáltsad Világvámjának, hogy sohasem láttál olyan csúf embert, amilyen ő!
A királyfit nem kellett biztatni, visszafordult:
- Hé, Világvámja! Sohasem láttam hozzád hasonlatos csúf embert!
Hej, megmérgelődött Világvámja, dúlt-fúlt, reszketett, s megfenyegette Jankalovicsot:
- Hadd el, Jankalovics, hadd el! Hej, ha tudtam volna, hogy szájamban vagy, ízzé-porrá morzsoltalak volna!
Úgy elöntötte a méreg s a bosszúság, hogy rettentő nagy szél kerekedett belőle, széllé változott maga is, annak is maradt, s azóta nincs Világvámja.
Reggelre hazaértek, s mire a vén banya felébredt, már zengett a huszonnégy ág, kicsődült az egész város, csak a vén banya meg a leánya nem ment oda: kirázta a hideg hetvenhétszer mind a kettőt.
Mondja Jankalovics a királyfinak:
- No, kicsi gazdám, most hívjuk meg a királyt vacsorára egész háza népével s udvarával.
Azzal megrúgta a konyhán a tűzhely oldalát, s csak kiugrott belőle huszonnégy szakács, azok miből, miből nem, elég az, hogy főztek-sütöttek minden jót. Aközben este lett, s jött a király a háza népével, az udvarával, s Jankalovics mindenkit leültetett a maga helyére. A fő-fő helyre ült a király, a királyné meg a banya kétfelől, de ahogy le akartak ülni, mind a kettő alatt nagyot ugrott a szék, s elterültek a földön, hogy még a király is hasát fogta nevettében.
Mondta Jankalovics:
- Felséges királyom, mindjárt hozok én ide egy asszonyt, aki alatt nem ugrál a szék!
Szaladt a templom elé, ott az igazi királynét kifejtette a bivalybőrből, ölébe emelte, úgy vitte az aranyvárba, s leültette a király mellé.
- Ez az asszony tehozzád illendő, felséges királyom! Mert úgy tudja meg minden ember, hogy nem kopókölykök az ő gyermekei, hanem imhol ez a két aranyhajú gyermek!
S elmondta szépen, rendjében, mi történt velük. De még csak most rázta ki cudarul a hideg a vén banyát és a leányát. A király meg szót sem szólhatott szertelen nagy örömében, Jankalo­vics keresztülbucskázott a fején, kecskebakká változott, az egyik szarvára felkapta a banyát, másikra felkapta a leányát, s azt mondotta: ezt a két lelket nekem ígérték, ez az enyém, viszem!
Mintha csak a föld nyelte volna el, úgy eltűnt velük, s meg sem állott a pokol tornácáig: ott bedobta őket.
No, ott éppen jó helyen voltak.
Mire Jankalovics visszajött, állott a vígság, a hejehuja az aranyvárban, zengett a huszonnégy zengő ág, a fiatalok táncra kerekedtek, döngött a padló, majd leszakadt, pedig színarany volt a deszkája. Mondjam, ne mondjam, úgysem hiszitek, én is ott voltam, szívem szerint táncoltam, azzal hazaszaladtam, s nektek ezt a mesét mondtam.
Holnap a két aranyhajú gyermek legyen a ti vendégetek.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés