Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - A tizenkét varjú

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A tizenkét varjú

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, túlonnan túl, innenen innen, volt egy szegény özvegyasszony, s annak tizenkét fia s egy leánykája. Búsult is szegény feje eleget, hogy mivel tudja eltartani ezt a tenger sok gyermeket, mert száraz kenyér is mikor volt s mikor nem az asztalfiában.
Jött haza egyszer a tizenkét fiú, körülfogták az anyjukat, hogy lépni sem tudott a szobájában, s ahányan voltak, egyszerre mind kenyeret kértek, s csak az volt a híja, hogy kihúzzák a házból.
Hát azt ugyan senki ne csudálja, hogy a szegény asszony elvesztette a béketűrését. Hiszen adott volna ám, ha lett volna, de nem volt. Nagy elkeseredésében azt találta mondani:
- Ó, istenem, bocsásd meg a bűnömet, bárcsak valami állattá változtatnád ezeket a fiúkat, nem bánom én, ha varjúvá is!
No, halljátok csudát, mi történt! Az történt, hogy abban a szempillantásban a tizenkét fiú mind varjúvá változott, s mert hogy éppen nyitva volt az ablak: huss! kirepültek, s mire csak egy jajszót is mondhatott volna az anyjuk, úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el!
Hej, nagy erős búbánat nehezedett a szegény özvegyasszony szívére, éjjel-nappal folyt a könnye, mint a patak, s kesergett mindig, hogy az isten úgy elvette volt az eszét, hogy olyan bolond beszédre nyíljék az ő szája.
Kicsi kisleány volt még a szegény özvegyasszony leánykája, de tudta, hogy miért sír, miért kesereg az édesanyja, s azt mondta egyszer:
- Lelkem édesanyám, én többet nem nézhetem a sírását, elmegyek világgá, s addig vissza sem fordulok, amíg a bátyáimat meg nem találom.
Hiába beszélt a szegény asszony, hogy ne menjen, ha már kifogyott a tizenkét fiából, legalább őbelőle ne fogyjon ki: a kisleány elbúcsúzott az édesanyjától keserves könnyhullatások közt, s elment világgá.
Ment, mendegélt a kislány hetedhét ország ellen, s egyszer egy nagy rengeteg erdőbe ért. A rengeteg erdőben talált egy kis házat, s bement oda nagy bátran. Egy öregasszony ült a kemence alatt, de olyan öreg, hogy az orra a térdét verte. Köszön a kisleány illendőképpen:
- Adjon isten jó estét, öreganyám!
Fogadja az öregasszony:
- Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna. Hát hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja a kisleány:
- Ó, lelkem öreganyám, én tizenkét bátyámat keresem, akik varjú képében elrepültek hazulról, s azóta hírüket sem hallottuk.
No bizony, én magam sem hallottam hírüket, te leányka, hanem ezen a rengeteg erdőn túl van egy kicsi kerek erdő, kerek erdőnek az aljában egy ilyenszerű házacska, amilyen az enyém, abban lakik az én néném, az talán útbaigazít.
Mert hogy éppen este volt, az öregasszony jó vacsorát adott a kisleánynak, aztán vetett neki jó puha ágyat, s lefektette, reggel pedig, amikor fölkelt a kisleány, adott neki egypár aranykörtét.
Megköszönte szépen a kisleány az öregasszony nagy jóságát, elbúcsúzott illendően, s azzal elindult a kerek erdő felé, azon az úton, amelyikbe az öregasszony beleállította.
Estére kelve a kisleány a kerek erdő aljába ért, s kerek erdő aljában bement a kis házacskába. Hát ott csakugyan még öregebb asszony üldögélt a kemence alatt, s fonta a kendert nagy szorgosan.
Köszön a kisleány:
- Adjon isten jó estét, öreganyám!
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna. Ugyan bizony hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja a kisleány, hogy mi járatban van.
- Jaj, édes leányom - mondja az öregasszony -, hírét sem hallottam annak a tizenkét varjúnak, hanem innét hét hegyen s hét völgyön túl, kerek erdő aljában lakik az én néném, az talán útbaigazít.
Ez az öregasszony is főzött neki jó vacsorát, vetett neki jó puha ágyat, s amikor reggel fölkelt a kisleány, adott neki egypár aranyalmát, hadd menjen aztán isten hírével. Szépen beállította egy ösvénybe, s ugyan lelkére kötötte, hogy abból ki ne térjen.
Megköszönte a kisleány az öregasszony szíves jóindulatját, elindult az ösvényen, s meg nem állott, amíg ahhoz a kis házacskához nem ért, ahol a harmadik öregasszony lakott.
De vagy volt öreg, vagy nem a másik két asszony, a nénjük olyan öreg volt, hogy az orra a földet verte, s azon pergette az orsaját.
Köszön a kisleány nagy bátran:
- Adjon isten jó estét, öreganyám.
No, áldott szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bizony bekaptalak volna. De hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja a kisleány, hogy a bátyjait keresi, akik elrepültek tizenkét varjú képében.
- Hát bizony, ha azokat keresed, éppen jó helyen jársz - mondja az öregasszony, mert én minden­nap látom őket, itt repülnek el minden áldott nap az én házam felett, szörnyű káro­gással. Hanem így, ahogy vagy, el nem mehetsz hozzájuk, mert olyan magas sziklán laknak, hogy annak a teteje az eget veri. De ne búsulj, kisleányom, van nekem olyan csudaírem, hogy ha azzal megkened a gyenge válladat, szárnyad nő, s bátyáidhoz repülhetsz.
No, megvigasztalódott a kisleány erre a beszédre, mindjárt levetette az ingecskéjét, az öregasszony pedig jól megkente a csudaírrel mind a két vállát.
- No most, kisleányom, vacsorálj, s feküdjél le, reggelre olyan szárnyad lesz, hogy az Óperenciás-tengeren is túlrepülhetsz.
Hát csakugyan reggel, amikor fölkelt a kisleány, olyan szép két szárnya volt két gyenge vállán, hogy - csupa csuda.
Az öregasszony adott még neki két aranydiót, s aztán isten hírével útnak eresztette. Meg­mutat­ta, hogy milyen irányba repüljön, s a kisleány repült, csattogtatta szép sugár szárnyacskáját, hogy csak úgy suhogott belé a levegőég.
Hét nap s hét éjjel folyton repült, akkor aztán fölért a szikla tetejére.
Hát ott mit talált? Ott bizony egy olyan ragyogó aranypalotát talált, hogy a szeme is káprázott a szertelen ragyogástól. Ő bizony nem kérdte: szabad-e, nem-e, nagy bátran belép a palotába, végigmegy a tenger sok szobán, de ott ugyan egy élő lelket sem talált sehol. Volt minden szobában asztal, ágy, szék, s minden csupa aranyból, ezüstből, aztán kifordult a konyhára, s volt ott főzni-sütnivaló annyi, hogy a szeme nem tudta belepni.
- Ó, bárcsak itt laknának az én bátyáim - sóhajtott föl a kisleány.
De gondolta is, hogy itt laknak bizonyosan, mert megszámlálta, s éppen tizenkét szoba volt, minden szobában egy ágy. Hamarosan nekikészülődött, fölseperte a konyhát, pompás vacsorát főzött, tizenkét személyre terített, ki is tálalta, tizenkét tányérba levest meregetett, aztán mind a tizenkét tányérból evett egy keveset.
Várta, várta, sokáig várta a bátyjait, de azok csak nem jöttek, s a kislány erősen elálmosodott. Sorba nézegette, próbálgatta a tizenkét ágyat, hogy melyikbe feküdjék le, aztán mégiscsak a tizenkettedikben maradott. Abba szépen lefeküdt s elaludt.
Alighogy elaludt a kisleány, jön haza a tizenkét varjú nagy károgással s szárnycsattogással. De bezzeg volt nagy álmélkodás! A konyhán valaki sütött-főzött, a szobákat valaki kisöpörte, az ágyakat megvetette, az asztalt megterítette. Az ám, evett is mind a tizenkét tányérból, csipegetett a kenyérből. - Ugyan ki járhatott itt?
Végigrepdesik a szobákat, sorba nézik az ágyakat, betekintenek, kukucskálnak az ágyak alá, s hát a tizenkettedik ágyban kit látnak?
- Ez a mi húgocskánk! - károgott egyszerre a tizenkét varjú, s összecsattogtatták a szárnyukat nagy erős örömükben.
Abban a szempillantásban fölébredt a kisleány, s volt öröm, de milyen öröm! Nem találták a helyüket.
- Ó, lelkem testvéreim, csakhogy megtaláltalak! - örvendezett a kisleány. - Gyertek haza velem, gyertek, ne sirasson többet édesanyánk.
- Hej - sóhajtott a legidősebb varjú -, most még nem mehetünk veled, amíg az átok alól fel nem szabadulunk. Eredj haza te magad, édes húgom, s mondd meg az édesanyánknak, hogyha a hüvelykujját felhasítja, s kifolyó piros vérével tizenkét inget s gatyát varr nekünk, csak úgy szabadulhatunk fel az átok alól, akkor ismét fiúkká változunk. Mondd meg azt is, hogy amíg varr, senkinek egy szót se szóljon, máskülönben kárba megy keserves-kínos munkája.
De csak egy pillantásig sem volt maradása a kisleánynak: repült haza az édesanyjához, szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben. Mire hazaért, a szegény özvegyasszony betegre sírta magát, hogy ím elvesztette a leányát is, s magára maradott, mint az útszéli fa.
No, most egyszerre vége szakadt a betegségnek s a nagy szívbéli búbánatnak, ahogy hazajött a kisleány, s elmondta a bátyjai üzenetét.
Egyszeribe elővette a szegény asszony, ami vászna volt, szabott tizenkét inget s tizenkét gatyát, aztán felhasította a hüvelykujját, s ahogy folydogált a vér belőle, azonmódúlag húzta a tűbe, meg nem állott a keze, varrott éjjel-nappal. Jöttek hozzá a szomszédasszonyok, kérdezték, vallatták, hogy ugyan miért varr a vérével, mikor erősebb a cérna, de a szegény asszony egy szót sem szólt, míg mind a tizenkét inget, a tizenkét gatyát meg nem varrotta. Mikor a tizenkettedik is kész volt, hát - csak hallgassatok ide! - berepült az udvarra nagy szárnycsattogással a tizenkét varjú, ott kétszer-háromszor körülrepdestek, s aztán - huss! be a szobába. Ott leszállottak a földre, megrázkódtak, s egyszeribe visszaváltoztak fiúknak.
No hiszen, sírt a szegény asszony, de most már örömében. Jött az egész falu csudalátni. Aztán egy nap múlva, két nap múlva visszament a tizenkét fiú az aranypalotába, onnét elhordozták a temérdek sok kincset, amit varjúéletükben gyűjtögettek, hordottak össze. Bezzeg volt ezentúl kenyér, de még kalács is annyi, hogy a kutyának is kalácsot vetettek.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés