Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - A tizenkét varjú

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A tizenkét varjú

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, túlonnan túl, innenen innen, volt egy szegény özvegyasszony, s annak tizenkét fia s egy leánykája. Búsult is szegény feje eleget, hogy mivel tudja eltartani ezt a tenger sok gyermeket, mert száraz kenyér is mikor volt s mikor nem az asztalfiában.
Jött haza egyszer a tizenkét fiú, körülfogták az anyjukat, hogy lépni sem tudott a szobájában, s ahányan voltak, egyszerre mind kenyeret kértek, s csak az volt a híja, hogy kihúzzák a házból.
Hát azt ugyan senki ne csudálja, hogy a szegény asszony elvesztette a béketűrését. Hiszen adott volna ám, ha lett volna, de nem volt. Nagy elkeseredésében azt találta mondani:
- Ó, istenem, bocsásd meg a bűnömet, bárcsak valami állattá változtatnád ezeket a fiúkat, nem bánom én, ha varjúvá is!
No, halljátok csudát, mi történt! Az történt, hogy abban a szempillantásban a tizenkét fiú mind varjúvá változott, s mert hogy éppen nyitva volt az ablak: huss! kirepültek, s mire csak egy jajszót is mondhatott volna az anyjuk, úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el!
Hej, nagy erős búbánat nehezedett a szegény özvegyasszony szívére, éjjel-nappal folyt a könnye, mint a patak, s kesergett mindig, hogy az isten úgy elvette volt az eszét, hogy olyan bolond beszédre nyíljék az ő szája.
Kicsi kisleány volt még a szegény özvegyasszony leánykája, de tudta, hogy miért sír, miért kesereg az édesanyja, s azt mondta egyszer:
- Lelkem édesanyám, én többet nem nézhetem a sírását, elmegyek világgá, s addig vissza sem fordulok, amíg a bátyáimat meg nem találom.
Hiába beszélt a szegény asszony, hogy ne menjen, ha már kifogyott a tizenkét fiából, legalább őbelőle ne fogyjon ki: a kisleány elbúcsúzott az édesanyjától keserves könnyhullatások közt, s elment világgá.
Ment, mendegélt a kislány hetedhét ország ellen, s egyszer egy nagy rengeteg erdőbe ért. A rengeteg erdőben talált egy kis házat, s bement oda nagy bátran. Egy öregasszony ült a kemence alatt, de olyan öreg, hogy az orra a térdét verte. Köszön a kisleány illendőképpen:
- Adjon isten jó estét, öreganyám!
Fogadja az öregasszony:
- Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna. Hát hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja a kisleány:
- Ó, lelkem öreganyám, én tizenkét bátyámat keresem, akik varjú képében elrepültek hazulról, s azóta hírüket sem hallottuk.
No bizony, én magam sem hallottam hírüket, te leányka, hanem ezen a rengeteg erdőn túl van egy kicsi kerek erdő, kerek erdőnek az aljában egy ilyenszerű házacska, amilyen az enyém, abban lakik az én néném, az talán útbaigazít.
Mert hogy éppen este volt, az öregasszony jó vacsorát adott a kisleánynak, aztán vetett neki jó puha ágyat, s lefektette, reggel pedig, amikor fölkelt a kisleány, adott neki egypár aranykörtét.
Megköszönte szépen a kisleány az öregasszony nagy jóságát, elbúcsúzott illendően, s azzal elindult a kerek erdő felé, azon az úton, amelyikbe az öregasszony beleállította.
Estére kelve a kisleány a kerek erdő aljába ért, s kerek erdő aljában bement a kis házacskába. Hát ott csakugyan még öregebb asszony üldögélt a kemence alatt, s fonta a kendert nagy szorgosan.
Köszön a kisleány:
- Adjon isten jó estét, öreganyám!
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bekaptalak volna. Ugyan bizony hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja a kisleány, hogy mi járatban van.
- Jaj, édes leányom - mondja az öregasszony -, hírét sem hallottam annak a tizenkét varjúnak, hanem innét hét hegyen s hét völgyön túl, kerek erdő aljában lakik az én néném, az talán útbaigazít.
Ez az öregasszony is főzött neki jó vacsorát, vetett neki jó puha ágyat, s amikor reggel fölkelt a kisleány, adott neki egypár aranyalmát, hadd menjen aztán isten hírével. Szépen beállította egy ösvénybe, s ugyan lelkére kötötte, hogy abból ki ne térjen.
Megköszönte a kisleány az öregasszony szíves jóindulatját, elindult az ösvényen, s meg nem állott, amíg ahhoz a kis házacskához nem ért, ahol a harmadik öregasszony lakott.
De vagy volt öreg, vagy nem a másik két asszony, a nénjük olyan öreg volt, hogy az orra a földet verte, s azon pergette az orsaját.
Köszön a kisleány nagy bátran:
- Adjon isten jó estét, öreganyám.
No, áldott szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben bizony bekaptalak volna. De hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Mondja a kisleány, hogy a bátyjait keresi, akik elrepültek tizenkét varjú képében.
- Hát bizony, ha azokat keresed, éppen jó helyen jársz - mondja az öregasszony, mert én minden­nap látom őket, itt repülnek el minden áldott nap az én házam felett, szörnyű káro­gással. Hanem így, ahogy vagy, el nem mehetsz hozzájuk, mert olyan magas sziklán laknak, hogy annak a teteje az eget veri. De ne búsulj, kisleányom, van nekem olyan csudaírem, hogy ha azzal megkened a gyenge válladat, szárnyad nő, s bátyáidhoz repülhetsz.
No, megvigasztalódott a kisleány erre a beszédre, mindjárt levetette az ingecskéjét, az öregasszony pedig jól megkente a csudaírrel mind a két vállát.
- No most, kisleányom, vacsorálj, s feküdjél le, reggelre olyan szárnyad lesz, hogy az Óperenciás-tengeren is túlrepülhetsz.
Hát csakugyan reggel, amikor fölkelt a kisleány, olyan szép két szárnya volt két gyenge vállán, hogy - csupa csuda.
Az öregasszony adott még neki két aranydiót, s aztán isten hírével útnak eresztette. Meg­mutat­ta, hogy milyen irányba repüljön, s a kisleány repült, csattogtatta szép sugár szárnyacskáját, hogy csak úgy suhogott belé a levegőég.
Hét nap s hét éjjel folyton repült, akkor aztán fölért a szikla tetejére.
Hát ott mit talált? Ott bizony egy olyan ragyogó aranypalotát talált, hogy a szeme is káprázott a szertelen ragyogástól. Ő bizony nem kérdte: szabad-e, nem-e, nagy bátran belép a palotába, végigmegy a tenger sok szobán, de ott ugyan egy élő lelket sem talált sehol. Volt minden szobában asztal, ágy, szék, s minden csupa aranyból, ezüstből, aztán kifordult a konyhára, s volt ott főzni-sütnivaló annyi, hogy a szeme nem tudta belepni.
- Ó, bárcsak itt laknának az én bátyáim - sóhajtott föl a kisleány.
De gondolta is, hogy itt laknak bizonyosan, mert megszámlálta, s éppen tizenkét szoba volt, minden szobában egy ágy. Hamarosan nekikészülődött, fölseperte a konyhát, pompás vacsorát főzött, tizenkét személyre terített, ki is tálalta, tizenkét tányérba levest meregetett, aztán mind a tizenkét tányérból evett egy keveset.
Várta, várta, sokáig várta a bátyjait, de azok csak nem jöttek, s a kislány erősen elálmosodott. Sorba nézegette, próbálgatta a tizenkét ágyat, hogy melyikbe feküdjék le, aztán mégiscsak a tizenkettedikben maradott. Abba szépen lefeküdt s elaludt.
Alighogy elaludt a kisleány, jön haza a tizenkét varjú nagy károgással s szárnycsattogással. De bezzeg volt nagy álmélkodás! A konyhán valaki sütött-főzött, a szobákat valaki kisöpörte, az ágyakat megvetette, az asztalt megterítette. Az ám, evett is mind a tizenkét tányérból, csipegetett a kenyérből. - Ugyan ki járhatott itt?
Végigrepdesik a szobákat, sorba nézik az ágyakat, betekintenek, kukucskálnak az ágyak alá, s hát a tizenkettedik ágyban kit látnak?
- Ez a mi húgocskánk! - károgott egyszerre a tizenkét varjú, s összecsattogtatták a szárnyukat nagy erős örömükben.
Abban a szempillantásban fölébredt a kisleány, s volt öröm, de milyen öröm! Nem találták a helyüket.
- Ó, lelkem testvéreim, csakhogy megtaláltalak! - örvendezett a kisleány. - Gyertek haza velem, gyertek, ne sirasson többet édesanyánk.
- Hej - sóhajtott a legidősebb varjú -, most még nem mehetünk veled, amíg az átok alól fel nem szabadulunk. Eredj haza te magad, édes húgom, s mondd meg az édesanyánknak, hogyha a hüvelykujját felhasítja, s kifolyó piros vérével tizenkét inget s gatyát varr nekünk, csak úgy szabadulhatunk fel az átok alól, akkor ismét fiúkká változunk. Mondd meg azt is, hogy amíg varr, senkinek egy szót se szóljon, máskülönben kárba megy keserves-kínos munkája.
De csak egy pillantásig sem volt maradása a kisleánynak: repült haza az édesanyjához, szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben. Mire hazaért, a szegény özvegyasszony betegre sírta magát, hogy ím elvesztette a leányát is, s magára maradott, mint az útszéli fa.
No, most egyszerre vége szakadt a betegségnek s a nagy szívbéli búbánatnak, ahogy hazajött a kisleány, s elmondta a bátyjai üzenetét.
Egyszeribe elővette a szegény asszony, ami vászna volt, szabott tizenkét inget s tizenkét gatyát, aztán felhasította a hüvelykujját, s ahogy folydogált a vér belőle, azonmódúlag húzta a tűbe, meg nem állott a keze, varrott éjjel-nappal. Jöttek hozzá a szomszédasszonyok, kérdezték, vallatták, hogy ugyan miért varr a vérével, mikor erősebb a cérna, de a szegény asszony egy szót sem szólt, míg mind a tizenkét inget, a tizenkét gatyát meg nem varrotta. Mikor a tizenkettedik is kész volt, hát - csak hallgassatok ide! - berepült az udvarra nagy szárnycsattogással a tizenkét varjú, ott kétszer-háromszor körülrepdestek, s aztán - huss! be a szobába. Ott leszállottak a földre, megrázkódtak, s egyszeribe visszaváltoztak fiúknak.
No hiszen, sírt a szegény asszony, de most már örömében. Jött az egész falu csudalátni. Aztán egy nap múlva, két nap múlva visszament a tizenkét fiú az aranypalotába, onnét elhordozták a temérdek sok kincset, amit varjúéletükben gyűjtögettek, hordottak össze. Bezzeg volt ezentúl kenyér, de még kalács is annyi, hogy a kutyának is kalácsot vetettek.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Vörösmarti Mihály - Szózat
Vörösmarty Mihály - Szózat   Hazádnak rendületlenűlLégy híve, oh magyar;Bölcsőd az s majdan sírod is,Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze;Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszorApáid vére folyt;Ez, melyhez minden szent nevetEgy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hősÁrpádnak hadai;Itt...
2018-08-19
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - A korcsokhoz
Vörösmarty Mihály - A korcsokhoz   Hová rohantok átkozott gonosz fiak?Mi készt ezekre? büntetlenFog hát az undok visszaélés bennetekTenyészni, gyáva fajzatok?Az ezredes veszély alatt nyögő hazát,Midőn serényen ébredez,Imez fajúltak átkosan kelő hadaAlázza, dúlja, dönti meg. Attila nyelve (melynek intő hangiraRemegve tért ki a világElőled, ó nagy hős!) íme...
2018-08-19
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - Atyám sírjához
Vörösmarty Mihály - Atyám sírjához   Feléd borongnak, bús temető, komorS vad képzetekben éji keserveim;Feléd, hol elhúnyt jó atyámatSír födi, és füzeid takarják. Oh, a kegyesség szendereg ott maga,Mely földet únván, a rokon égiekCsendébe visszatére, s engemGyámtalanúl hagya itt epedni. De nem soká küzd, érzem előre is,Nem küzd sokáig bánatos életem:A...
2018-08-19
Vörösmarty Mihály
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Tüzes seb vagyok
Ady Endre - Tüzes seb vagyok Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,Kínoz a fény és kínoz a harmat,Téged akarlak, eljöttem érted,Több kínra vágyom: téged akarlak. Lángod lobogjon izzva, fehéren,Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,Te vagy a kínom, gyehennám nékem,Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak. Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,Adj...
2018-08-19
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Vad szirttetőn állunk
Ady Endre - Vad szirttetőn állunk Vad szirttetőn mi kettenÁllunk árván, meredten,Állunk összetapadtan,Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:Egy ingás és zuhanunk. Véres hús-kapcsok óvnak,Amíg összefonódnak:Kékes, reszkető ajkunk.Míg csókolsz, nincsen szavunk,Ha megszólalsz zuhanunk. {loadposition szalag}
2018-08-19
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Hiába kísértsz hófehéren
Ady Endre - Hiába kísértsz hófehéren Én beszennyezlek. Én beszennyezlekA leghavasabb, legszebb éjen:Hiába kisértsz hófehéren. Színem elé parancsolom majdFehér köntösös szűzi árnyad,Saját lelkemből fölcibállak. Hiába libeg félve, fázva:Telefröccsentem tintalével,Vérrel, gennyel, könnyel, epével. Hiába reszket, hiába reszket:Befoltozom gyanuval,...
2018-08-19
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - szegény favágó
Mátyás király és a szegény favágó Egyszer Mátyás király, hogy, hogy nem, eltévedt egy erdőben. Leszakadt a nagy úri társaság-tól, akikkel együtt vadászott. Ment erre is, ment arra is, de sehogy nem talált ki a rengetegből. Igen megörült, amikor rátalált egy rongyos favágóra.- Segítsen az Isten, te favágó! - köszöntötte a király.- Hát bizony jól tenné, ha...
2018-08-19
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Vörösmarti Mihály - Szózat
Vörösmarty Mihály - Szózat   Hazádnak rendületlenűlLégy híve, oh magyar;Bölcsőd az s majdan sírod is,Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze;Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszorApáid vére folyt;Ez, melyhez minden szent nevetEgy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hősÁrpádnak hadai;Itt törtek össze rabigátHunyadnak karjai. Szabadság! itten hordozákVéres zászlóidat,S elhulltanak legjobbjainkA hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt,Oly sok viszály után,Megfogyva bár, de törve nem,Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ!Hozzád bátran kiált:„Egy ezredévi szenvedésKér éltet vagy halált!” Az nem lehet hogy annyi szívHiában onta vért,S keservben annyi hű kebelSzakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő,És oly szent akaratHiába sorvadozzanakEgy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fogEgy jobb kor, mely utánBuzgó imádság epedezSzázezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell,A nagyszerű halál,Hol a temetkezés fölöttEgy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sűlyed el,Népek veszik körűl,S az ember millióinakSzemében gyászköny űl. Légy híve rendületlenűlHazádnak, oh magyar:Ez éltetőd, s ha elbukál,Hantjával ez takar. A nagy világon e kivűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze:Itt élned, halnod kell. 1836 {loadposition szalag}
Vörösmarti Mihály - A korcsokhoz
Vörösmarty Mihály - A korcsokhoz   Hová rohantok átkozott gonosz fiak?Mi készt ezekre? büntetlenFog hát az undok visszaélés bennetekTenyészni, gyáva fajzatok?Az ezredes veszély alatt nyögő hazát,Midőn serényen ébredez,Imez fajúltak átkosan kelő hadaAlázza, dúlja, dönti meg. Attila nyelve (melynek intő hangiraRemegve tért ki a világElőled, ó nagy hős!) íme dicső, találKorunkban ennyi megvetőt.Az, ami lételünknek őre, s nemzetünkFő kincse szenved ily csapást!Nagy átok ez fölötted, ó hazánk! öledSok álnokot nevel ma is,Ki dúlva dúl, s javidban ellened veszélytSzerez, s egedre gyászt lehel.Mért kelle hajdan meghasonlanod, magyar,Hogy e nyomokra térj utóbb,Holott ma ébredő napunkat fellegekŰzik kietlen éj alá?Pest, 1819 {loadposition szalag}
Vörösmarti Mihály - Atyám sírjához
Vörösmarty Mihály - Atyám sírjához   Feléd borongnak, bús temető, komorS vad képzetekben éji keserveim;Feléd, hol elhúnyt jó atyámatSír födi, és füzeid takarják. Oh, a kegyesség szendereg ott maga,Mely földet únván, a rokon égiekCsendébe visszatére, s engemGyámtalanúl hagya itt epedni. De nem soká küzd, érzem előre is,Nem küzd sokáig bánatos életem:A baj lerontá napjaimnakMost fakadó örömét, nyugalmát. Oh nincsen ott baj, hol te mulatsz, atyám,Nincs üldözésben fáradozó irígy.Békén mulass, míg nem sokáraBús fiad is lerogyand porodhoz. Pest, 1818 {loadposition szalag}
Ady Endre - Tüzes seb vagyok
Ady Endre - Tüzes seb vagyok Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,Kínoz a fény és kínoz a harmat,Téged akarlak, eljöttem érted,Több kínra vágyom: téged akarlak. Lángod lobogjon izzva, fehéren,Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,Te vagy a kínom, gyehennám nékem,Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak. Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,Adj kínt nekem, a megéhezettnek:Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess. {loadposition szalag}
Ady Endre - Vad szirttetőn állunk
Ady Endre - Vad szirttetőn állunk Vad szirttetőn mi kettenÁllunk árván, meredten,Állunk összetapadtan,Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:Egy ingás és zuhanunk. Véres hús-kapcsok óvnak,Amíg összefonódnak:Kékes, reszkető ajkunk.Míg csókolsz, nincsen szavunk,Ha megszólalsz zuhanunk. {loadposition szalag}
Ady Endre - Hiába kísértsz hófehéren
Ady Endre - Hiába kísértsz hófehéren Én beszennyezlek. Én beszennyezlekA leghavasabb, legszebb éjen:Hiába kisértsz hófehéren. Színem elé parancsolom majdFehér köntösös szűzi árnyad,Saját lelkemből fölcibállak. Hiába libeg félve, fázva:Telefröccsentem tintalével,Vérrel, gennyel, könnyel, epével. Hiába reszket, hiába reszket:Befoltozom gyanuval, váddal,Bepaskolom mérges csalánnal. S míg libeg búsan, szerelemben,Én kikacagom kósza árnyad,Felé fúvok: menj, elbocsátlak. {loadposition szalag}
Mátyás király - szegény favágó
Mátyás király és a szegény favágó Egyszer Mátyás király, hogy, hogy nem, eltévedt egy erdőben. Leszakadt a nagy úri társaság-tól, akikkel együtt vadászott. Ment erre is, ment arra is, de sehogy nem talált ki a rengetegből. Igen megörült, amikor rátalált egy rongyos favágóra.- Segítsen az Isten, te favágó! - köszöntötte a király.- Hát bizony jól tenné, ha megsegítene, mert igen rám férne egy kis segedelem - mondta a favágó.- Van-e családod, jóember? - tudakolta a király. - Van, hála Istennek. Hat fiam, s hat lányom van, uram.- Szép fészekalja! - mondta elismeréssel a király.- Sok a száj! - panaszkodott a favágó.- Te, szegény favágó! Kivezetnél-e engem ebből az erdőből, mert egyedül sehogy nem találok ki?- Nem érek én rá az urat vezetgetni.- Jól megfizetem, csak vígy ki innen!- Hát, az más! - mondta a favágó. Befogta a lovát, felültette Mátyást a szekerére, s elindultak ki az erdőből. Útközben megkérdezte a király:- Mondd, jóember, valaha életedben jártál-e más vidéken?- Nem én, uram. Soha, sehol nem jártam.- Hát a királyt már láttad-e valaha?- Nem én uram, soha nem láttam, de nagyon szeretném megérni, hogy láthassam.- Na, most megláthatod! - mondta az öregnek Mátyás. - Most, amikor az erdőből kiérünk, ott rettentő sokan lesznek. Ott lesz a király is. Az emberek, amikor meglátják a királyt, mind lekapják a kalapjukat, egyedül a király lesz kalapban.Ki is értek erre az erdőből. A tengernyi nép volt ott, amikor meglátták a királyt, mind lekapták a fejrevalójukat. Megszólalt a szegény favágó:- Nézz oda uram! Mindenki hajadonfővel van, csak mi ketten vagyunk kalapban. Hát most melyikünk a király? Én vagy te?- Hát egyikünk biztosan az! - felelte Mátyás, s jót nevetett az ember együgyűségén. Egy zacskó aranyat nyomott a markába fizetségül, amiért kihozta a rengetegből. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés