Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - A halász fia

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A halász fia


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény halász. Ez a halász a király városában lakott, s ami halat fogott, mind a királynak vitte, aki meg is vette tőle jó pénzen.
Egyszer nagy vendégség volt a királynál, üzentek a halásznak, hogy menjen, s mennél több halat fogjon, mert sok lesz a vendég, sokra lesz szükség.
Lemegy a halász a Tiszára hajnalhasadtakor, beleveti a hálót a vízbe, aztán egy kis idő múlva kiemeli, de akkora hal se volt benne, mint a kisujjam. Így volt ez másodszor és harmadszor is, eltelt a délelőtt, elhúzták a déli harangszót is, s egy hal nem sok, annyi sem került a halász hálójába.
Hej, búnak eredett szegény feje, hogy mikor éppen a legjobban kellene, akkor nincsen hal. Mit tudjon csinálni?
Amint bucsálódnék, tűnődnék magában, odavetődik egy zöld gúnyás ember, s megszólítja:
- Mit búsulsz, te szegény halászember?


- Hogyne búsulnék, uram, hajnalhasadtától meregetem itt a hálómat, s egy hal sem akad belé, pedig a királytól jött a parancsolat, hogy mennél több halat vigyek neki, mert nagy vendégség lészen.
- No, hallod-e, szegény halászember, amiatt ne búslakodjál, segítek én rajtad. Gondolkozzál meg jól, hogy mi van s mi nincs a házadnál, s ha nekem adod azt, ami még most nincs, de lesz, annyi halat foghatsz estig, hogy hat szekér sem bírja el a király udvarába.
A szegény halász gondolt ide, gondolt oda, vajon mi lehet, ami nincs a háznál, de lesz, s nem jutott az eszébe semmi különös. Isten neki, kezet adott a zöld gúnyás embernek.
- Ó, ez még nem elég - mondotta a zöld gúnyás ember -, eressz vért a karodból, s a véreddel adj írást nekem.
Mit volt, mit nem tenni, a szegény halász a bicskájával vért eresztett a karjából, a zöld gúnyás ember meg papirost s pennát húzott elő a zsebéből, megcsinálta az írást, a halásszal aláíratta, azzal szépen továbbsétált.
Beleereszti a halász a hálóját a Tiszába, s hát egyszeribe érzi, hogy csak úgy nyüzsögnek benne a halak. Majd megszakadt bele, mikor az első fogást kiemelte. Aztán egyebet sem csinált, csak eresztette le a hálót, meg emelte ki, s mire feljött az esthajnali csillag, annyi halat fogott, hogy hat szekéren sem tudták elvinni; még hozattak hat szekeret, úgy vitték a tenger sok halat a király udvarába.
No, fizettek is annyi pénzt a tizenkét szekér halért, hogy holtig úrimód élhetett belőle. Hanem mikor hazament a sok pénzzel, a nagy öröme egyszeribe nagy búbánatra változott. Amíg ő halászni volt, azalatt feleségének egy szép fiúgyermeke született.
- Hej, teremtőm - sóhajtott egy nagyot a szegény halász -, most már tudom, hogy kire gondolt az a zöld ruhás ember, s azt is tudom, hogy az a zöld ruhás ember az ördög volt, nem más.
Búsult a szegény halász, majd felvetette a nagy búbánat, de a feleségének nem mert szólni, csak mindig magában búslakodott, s különösen, amikor nagy legénnyé cseperedett a fia, szavát sem igen lehetett hallani. Egyszer meg is kérdezte a fiú:
- Édesapám, mi az oka, hogy mindig kesereg, szomorkodik magában? Talán bizony nem adott el az ördögnek?
- Hej, fiam, eltaláltad, mert biz én, szánom-bánom bűnömet, eladtalak az ördögnek, mikor még a világon sem voltál, s majd megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy egyszer csakugyan eljön az ördög, s elvisz téged.
Hiszen éppen jókor beszélt, mert abban a szempillantásban beállított a zöld ruhás ember, s köszönt a halásznak nagy hetykén:
- Adj’ isten, szegény halászember, eljöttem a fiadért.
Sírt a szegény halász, de még jobban a felesége, összecsődült az egész falu, sírt minden lélek, csak a legény nem. Azt mondta a legény:
- Ne sírjanak, lelkem szüleim. Amint van, úgy van; ha menni kell, hát megyek, majd visszakerülök még.
- Hát akkor csak készülj! - mondotta az ördög. - Ne félj, jó dolgod lesz nálam.
El is indulnak egyszeribe, az ördög felkapta a nyaka közé a legényt, elvágtatott vele, mint a gondolat, s egyszerre csak hopp! megállott a tenger partján. Ott beléültek egy csónakba. De még a tengernek a közepére sem értek, lankadni kezdett az ördög karja, egyszerre csak kiesett a lapát a kezéből, elterült a csónakban, még szuszogni is alig tudott. „No, ha már így van, legyen - gondolta a legény -, én bizony nem evezek!”
Hát ez így éppen jó volt, a csónakot hányta-vetette erre-arra a tenger habja.
Egyszerre csak beleütközött egy rengeteg nagy sziklába. Akkor a legény gyorsan kiugrott a csónakból, és elrúgta, vigye csak az ördögöt.
Alighogy kiszáll a legény a csónakból, hogy felmásszék a szikla tetejére, abban a pillanatban egy kicsi lyukon vakító világosság áradt ki a szikla gyomrából.
Gondolkozik a legény, vajon mi lehet ott; megy a lyukhoz, szeretett volna benézni, de a nagy világosságtól nem tudott. Odatartja a fülét, s hát valaki kiabál ki onnét:
- Gyere, gyere, ha van lelked, s szabadíts ki innét!
Bekiált a legény:
- Én kiszabadítlak jó szívvel, csak mondd meg, mit csináljak.
- Ott van előtted egy szikla, taszítsd félre.
Néz a legény, hát csakugyan ott egy nagy darab szikla; megfogja, elhengergeti, de abban a pillanatban szinte hanyatt esett, mert egy förtelmes varangyos béka ugrott elejébe. Úgy megijedt s iszonyodott a legény, hogy a szava is megfogyott. De még egy szempillantás sem telt bele, mert megrázkódik a förtelmes varangyos béka, s olyan gyönyörűséges szép leánnyá változott, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem.
No, ez még semmi. Amint a béka leánnyá változott, abban a pillanatban abból a rengeteg sziklából olyan ragyogó gyémántvár lett, de olyan, hogy a legény majd megvakult a szertelen ragyogástól, s kerekedett a palota köré rengeteg nagy kert, abban a kertben csupa arany- és gyémántfák: Tündér Ilona kertje sem lehetett szebb ennél.
Megszólalt most a leány, s azt mondta a legénynek:
- Hallod-e, te legény, tudd meg, hogy én királykisasszony voltam, de egy ördöngös asszony békává varázsolt, palotámból, kertemből sziklát csinált, s ha te ide nem jössz, varangyos béka maradok egész életemre. Itt a kezem, feleséged leszek, maradj itt, légy az én uram.
Bezzeg a legény egy szóval sem mondta, hogy nem leszek én az urad - egyszeribe nagy lakodalmat csaptak, s éltek sokáig nagy erős boldogságban.
Hanem úgy két-három esztendő múlva a legény elkezdett szomorkodni, nem találta helyét a gyémántpalotában. Kérdezte a felesége:
- Mi bajod, lelkem uram?
- Hej, feleség, nagy az én bajom. Szeretném meglátni az én öreg szüleimet, s azt sem tudom, merre induljak innét, hogy feltaláljam őket.
Mondta az asszony:
- Hallod-e, ne menj haza, mert ha hazamész, elvesztesz engem, s talán meg sem találsz többet ebben az életben.
Elszomorodott a legény erősen, nem tudta, hogy mit csináljon. Látta a felesége, hogy nem tudja megvigasztalni, kinyitott egy nagy almáriumot, s biztatta, hogy nézzen bele.
Annak az almáriumnak a belseje tiszta tükör volt. Belenéz a legény, s hát, halljatok csudát, látja a tükörben az édesapját s az édesanyját, de olyan messzire voltak tőle, hogy ha hetvenhét esztendeig mindig ment volna a lábán, akkor sem ért volna hozzájuk.
- No, látod-e - mondotta az asszony -, magadtól sohase tudnál elmenni a szüleidhez, olyan messzire laknak innét, hanem adok neked egy gyűrűt, ezt húzd fel az ujjadra, s ott léssz egy­szeribe, ahová menni akarsz. Ha pediglen szükséged lenne rám, csak szorítsd meg a gyűrűt, s én is ott leszek egyszeribe. Tudom, hogy ha hazaérsz, a király mindjárt meghallja hírét, s kérdezi, hogy van-e feleséged. Azt mondom hát neked, ne szólj a királynak rólam, mert bujdosás lesz akkor az egész életed, s ki tudja, hogy megtalálsz-e.
Ígéri, fogadja a legény, hogy úgy lesz minden, ahogy a felesége kívánja, aztán felhúzza a gyűrűt az ujjára, keserves könnyhullatások közt elbúcsúznak egymástól, s abban a szem­pillantásban ki is röppen a várból. Egy perc, kettő sem telt el, otthon volt az ő öreg szüleinél. Bezzeg örvendettek az öregek, mert bizony nem hitték, hogy meglátják valaha az életben egyetlen gyermeküket.
Meghallja a király is, hogy hazakerült a halász fia, mindjárt inast küldött hozzá, hogy menjen fel a palotába, hadd lássa színről színre, mert sok mindenféle embert látott már a király, de még olyant nem, aki az ördög kezéből elevenen visszakerüljön.
Felmegy a legény a palotába, a király fogadja nagy szívesen, kérdezi, hol s merre járt, hogy s mint ment a sora, amíg oda volt, s végezetül azt is megkérdezte, hogy van-e felesége.
- Van az is, felséges királyom, s micsodás.
- Ha csak micsodás, nem lehet valami szép.
De már erre elfelejtette a legény, hogy mit ígért a feleségének, s kivágta a királynak, amúgy magyarán:
- Már felséges királyom, szavam meg ne sértse, de nekem olyan feleségem van, hogy királynénak is beillenék.
- Bizony, ha beillenék - mondotta a király -, ide teremtsd a feleségedet, hadd látom, mert különben felakasztatlak.
Hej, elszomorodik a legény, majd felveti a nagy búbánat, de mit csináljon? Most már ha szólt, lesz, ami lesz, ide kell hogy hozza a feleségét. Kiment a palotából, de ment az inas is utána, nehogy elszökjék. Kinn az udvaron megszorítja a gyűrűt, s hát csakugyan abban a szem­pillantásban ott állott előtte a felesége.
- No, hallod-e - mondotta az asszony -, szépen megtartottad, amit ígértél s fogadtál nekem. Most már bebujdoshatod a kerek világot, amíg egyszer találkozol velem.
Aközben lejött a király is, s szeme-szája tátva maradt, amikor meglátta a halászlegény feleségét.
- Igazad volt, fiam, királynénak is beillenék a te feleséged - s azzal szót sem szólt többet a legénynek, szép gyöngén karon fogta az asszonyt, felvezette a palotába, s csapott mindjárt nagy vendégséget, de a szegény halászlegényt nem hívta meg rá.
Járt-kelt fel s alá a kertben a szegény halászlegény, de egyszerre csak mit látnak szemei? Megint ott állt előtte a felesége.
Mondja az asszony az urának:
- Azt akarta a királyod, hogy a felesége legyek, hanem abból nem eszik. Álomport töltöttem a poharába, elaludt az asztal mellett. Ott hadd aludjék, engem többet nem lát. De hallod-e, te sem látsz engem többet, mert nem tartottad meg a szavadat.
Eleget könyörgött a szegény halászlegény, hogy így meg úgy, ami történt, felejtsék el, de az asszony azt mondta: nem lehet.
- Hát jól van - mondotta a legény -, engedd meg, hogy legalább utoljára az öledbe hajthassam a fejemet.
- Azt nem bánom - mondotta az asszony.
Leült egy fa alá, a halászlegény az ölébe hajtotta a fejét, s mert olyan szépen esteledett, szép csöndesen elaludt.
Felébred reggel a legény, s hát a feleségének híre-pora sincsen. A felesége helyett egy pár vascsizmát talált a fa alatt, s annak a talpára az volt írva: Húzd a lábadra ezt a vascsizmát, s addig járj benne, amíg el nem szakad, s mégsem találsz meg engem.
Sírt a szegény halászlegény, amikor ezt az írást olvasta, felment a palotába, s mondta nagy búsan a királynak:
- Felséges királyom! Mi haszna, hogy iderendeltem parancsolatjára a feleségemet, úgy elment, hogy többet meg nem találom.
Nézi a király is a csizmát, olvassa az írást, s mondja szomorúan:
- Bizony, fiam, úgy látszik, hogy nem tréfál az az asszony, hanem azért húzd csak fel azt a csizmát, annyi aranyat adok, amennyit elbírsz, menj utána. Én vagyok az okozója, hogy a madarat elszalasztottad; amiben lehet, segítek, hogy ismét megfoghasd.
Felhúzza a vascsizmát a legény, elbúcsúzik a királytól, el az öreg szüleitől is, s mondja nekik:
- No, édes szüleim, most úgy nézzenek meg, mintha temetőbe vinnének, mert az ördög kezéből még visszakerültem, de most a feleségem után megyek, s többet nem kerülök vissza.
Elindult a legény nagy sírás-rívás közt, ment a vascsizmában hegyeken-völgyeken átal, kérdezte, tudakolta mindenfelé, hol s merre lehet az a gyémántvár, mely egyszer szikla volt. Kérdezhette, tudakolhatta, senki meg nem mondta. Elment még a Naphoz is, az sem tudott róla; elment a Holdhoz is, hírét sem hallotta; aztán ment a Szélhez. A Szél nem volt otthon, de otthon volt az öreganyja.
- Jaj, lelkem fiam, hogy jöttél ide, mondd meg nekem - óbégatott az öregasszony -, hiszen mindjárt hazajön a fiam, s szerteszaggat.
- Nem bánom én, öreganyám - mondotta a halászlegény -, ha összeszaggat is a fia, úgyis pipadohányt sem ér az én életem, ha a feleségemet fel nem lelhetem.
Elkesergi, elpanaszolja az öregasszonynak, hogy mi nagy bánat érte, s úgy megesett a szíve az öregasszonynak, hogy egyszeribe bevezette a belső szobába, asztal mellé ültette, s mindenféle jó enni- és innivalóval megtraktálta. S mikor hazajött a fia, mindjárt kérte szép szóval:
- Lelkem fiam, édes fiam, ne bántsd ezt a szegény halászlegényt, inkább segélj rajta, s mondd meg neki, hogy merre van a gyémántvár, amely egyszer kőszikla volt.
Azt mondja a Szél:
- Ismerem én azt a palotát, voltam én már ott több rendben, holnap is odamegyek tüzet fújni, mert tudd meg, te szegény halászlegény, hogy holnap nagy vendégség lesz ott, férjhez megy a feleséged.
Hej, elszontyolodott a szegény halászlegény. Hogy tudjon ő odamenni?
Azt mondja a Szél:
- Velem eljöhetnél, ha győznéd a futást.
- Ne csúfolódj velem - mondotta a halászlegény -, hogy győzném én a futást veled?
Nem volt maradása, kiment a Szél házából, bódorgott a kertben fel s alá, mindenfelé. Hiába szólítgatta az öregasszony, hogy menjen s aludjék, nem ment be a házba.
Amint ott bolyong a kertben, egyszerre csak látja, hogy három ördögfiú perel egymással erősen. Odamegy, s kérdi tőlük:
- Hát ti mit csináltok, min perlekedtek?
Mondja az idősebb:
- Min perelünk? Éppen ma halt meg az apánk, s hagyott ránk egy pár bocskort, egy köpönyeget és egy erszényt, s nem tudunk megosztozkodni.
- Hát aztán miféle drága portékák ezek, hogy olyan lelketekből tudtok rajta veszekedni?
- Hm - mondja az idősebb ördögfiú -, úgy nézze meg kend ezt a pár bocskort, hogy aki a lábára köti, odamehet, ahova akar; aki ezt a köpönyeget magára veszi, azt emberi szem meg nem láthatja; ez az erszény olyan erszény, hogy abból a pénz soha ki nem fogy.
Azt mondja a legény:
- Hiszen várjatok, mindjárt megosztoztatlak én titeket. Látjátok ottan azt a nagy hegyet? Fussatok versenyt, amelyik hamarabb szalad fel a hegy tetejére, legyen azé a bocskor, a köpönyeg, az erszény, minden.
- Igaza van kendnek! - mondották mind a hárman. Egyet sem gondolkoztak többet, uccu neki! szaladtak fel a hegynek.
Hanem amire felszaladtak meg visszaértek, azalatt a halászlegény felkötötte a bocskort, magára vette a köpenyeget, s kérdezte az ördögöket, mikor visszakerültek:
- Láttok-e engem? - Ki akarta próbálni, hogy csakugyan olyan köpönyeg-e, amint mondják.
Feleltek az ördögök:
- Dehogy látunk, dehogy látunk!
- Bizony, ha nem láttok, akkor nesztek, itt az erszényetek, isten megáldjon - s azzal hopp! felszállott a magas levegőégbe. Ott azt gondolta, hogy vigye őt a bocskor a gyémántvárba, s mire a Szél ébredezni kezdett, ő már ott is volt.
Hanem a köpönyeget nem vetette le magáról. Ott járt-kelt a palotában, a kertben, de nem látta senki. Megvárta, míg a Szél megérkezik, hadd fújjon tüzet a nagy vendégséghez. Aztán, amikor a vendégek összegyűltek, asztalhoz ültek, szépen bement az ebédlőszobába, ami étel-ital volt az asztalon, mind leszedte, elvitte egy külön szobába, odahívta a Szelet is, s ketten mindent megettek és megittak.
A vendégek csak ámultak-bámultak, hogy mi történt, de hiába járták be a palota minden zegét-zugát, nem találtak senkit, mert a halászlegény nem vetette le a köpönyegét. Estére kerekedik az idő, a halászlegény lefekszik, a köpönyegét leveti magáról. Éppen akkor bekukkint egy szobaleány, s amint meglátja a halászlegényt, összecsapja a kezét, szalad az asszonyához, s mondja nagy lelkendezve:
- Jaj, lelkem asszonyom, itt az első ura!
Fut az asszony a szobaleány után, de mire a szobába értek, a legény magára húzta a köpönyeget, nem láttak senkit, semmit. Megharagszik az asszony, jól pofon üti a szobaleányt, hogy a szeme csak úgy szikrázott.
- Hallod-e, engem ne bolondíts - s azzal visszament a vendégségbe.
De alig ült le az asztal mellé, szaladott a második szobaleány is, aki szintén bekukkintott a halászlegény szobájába, s jelentette az asszonynak suttogva:
- Jöjjön, lelkem asszonyom, mert itt az első ura!
Másodszor is kiment az asszony, de éppen úgy járt, mint először: mikor odaért, a legény magára húzta a köpönyeget, s nem látott senkit, semmit.
Jól pofon verte a második szobaleányt is. De még vissza sem mehetett a vendégek közé, szaladott utána a harmadik szobaleány:
- Hamar, hamar, lelkem asszonyom, mert csakugyan itt van az első ura!
No, a harmadikat előre pofon vágta, hanem azért mégiscsak megfordult, s benézett a szobába. S hát csakugyan ott volt az ura.
Jaj, a szegény asszony örült is, búsult is, nem tudta, hogy mit csináljon.
Elmondja az urának, hogy mi történt, gondol ide, gondol oda, ő bizony visszamegy a vendégek közé, s azt mondja:
- Hallgassatok csak ide, van nekem egy almáriumom, annak a régi kulcsát elvesztettem, s újat csináltattam helyette; most meg visszakerült a régi kulcs. Ítéljenek kigyelmetek, melyik kulcsot tartsam meg a kettő közül.
Mondották a vendégek mind egy szívvel-lélekkel:
- Hiszen jó, jó az új kulcs, de mégis jobb megtartani a régit.
- No, akkor jól van - mondotta az asszony -, mert tudják meg, hogy az első uramat elveszí­tettem volt, de most újra megtaláltam, hát én most megtartom az elsőt.
Azzal kiment az első uráért, bevezette a vendégek közé, azoknak erősen megtetszett a derék halászlegény, egyszeribe kikiáltották királynak, s csaptak olyan vendégséget, hogy hetedhét országra híre ment.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba...
2018-10-16
Hans Christian Andersen...
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még...
2018-10-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt...
2018-10-15
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek...
2018-10-15
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia...
2018-10-12
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és...
2018-10-11
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban...
2018-10-11
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai...
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még ilyet:Pöffeszkedő úri népek,Most mind pizsamába lépked! {loadposition mobil} A szerző profilja
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt;lobog a vászon, süt a nap:én leszek a legboldogabb! Ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után;csipője karcsu, keble dús:csupa egészség, csupa hús. 1907-1908 {loadposition szalag}
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek olyan soványak, hogy már csak a bőr tartja őket össze!- Nincs mit tennem, uram! Nekem mindennap három kenyeret kell az asztalra tennem.- Hát aztán, minek kendnek az a három kenyér?- Ebből egyet kölcsönadok, egyet adósságba, egyből meg én élek a feleségemmel.- Hát, ezt meg hogy értsem? - kérdezte a király.- Kölcsön adok egyet a fiamnak, hogy majd ha megöregszem, s nem tudok dolgozni, akkor ő is tartson el engem. Egy kenyeret a szüleimnek adok, hálából, hogy felneveltek. A harmadik kenyérből meg én élek, a feleségemmel.Tetszett a beszéd a királynak. Mindjárt meg is kérdezte a gazda nevét, aztán otthagyta, továbbállt, s elment a hatökrös gazdához.- Gazduram, mért nem ad kölcsön két ökröt annak a szegény szomszédjának, amíg azt a kicsi földecskéjét felszántja?- Elment az úrnak az esze?! Hogy az én drága jószágaimat odaadjam annak a kódusnak? Tudja az úr, hogy van a mondás? „Kaparj kurta, neked is jut!” Dolgozzon a szomszéd, majd neki is lesz hat ökre.Mátyás meghallgatta ezt a gonosz beszédet, aztán otthagyta a gazdát. Térült, fordult, s egykettőre Budára érkezett. Nemsokára fullajtárt szalasztott a szegény gazdához: Adja el a teheneit, s minden pénzt, amit kap értük, verje kutyákba! Vasárnap reggel Budán kutyavásár lesz, s a király parancsára vigye fel őket, s adja el!Nem gondolkodott sokat a szegényember, eladta a két hitvány tehénkét, s ami kis pénzt kapott, kutyákba fektette. Ahány hitvány, büdös, bolhás ebet talált a környéken, egy szíjra ráfűzte, s szép lassan feleregélt Budára.Vasárnap hajnalban fel is érkezett a piac sarkába, a király nagy kutyaugatásra, lármára ébredt. Kihajolt az ablakon, s hát látta, hogy megérkezett az ő embere.Akkor, mindjárt leszalasztott egy szolgát, felhívta magához a szegényembert. Egy másik szolgát is leszalasztott, s annak azt mondta, hogy vigyázzon a drága portékára, amíg ő szót vált ezzel az emberrel!Akkor azt mondta a király a gazdának:- Gazduram! Jól tette, hogy hallgatott rám....
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia nagyon okos, és szinte bizonyos volt benne, hogy az öreg szomszédja lopta meg. Han Fei Zi {loadposition szalag}
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.Őhelyette Petykó szólalt meg:- Hát énvelem mi lesz, édesapám?- Te itt maradsz mellettem, mert te vagy minden örömöm és büszkeségem. Teneked meg Dióbélnek tanítót hozatok a kastélyba.Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle hegyéig. A szelíd, félénk gyerek kihúzta magát, és odaállt az apja elé.- Édesapám, tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek - csengett a hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtől.Már akkor ott is állt mellette, és akármilyen durcásan vonogatta a vállát Matykó, átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a kis uraságaim mellett, mint a vadalmahajtás a rózsabokrok közt.- Nekem mindegy - vont vállat Gáspár úr komoran -, akkor elmehettek mind a hárman.Aztán magunkra hagyott bennünket, de előbb olyan melegen szorította a szívére Petykót, mintha ki se akarná többet ereszteni a karjából.- Drága jó fiam - csókolgatta a kipirult orcáját -, maradj mindig ilyennek.Nekem is nyomott egy barackot a fejem búbjára: - Álmodj szépeket, kis Dióbél - hanem Matykóhoz nem volt egy szava se. Úgy tett, mintha nem is látná.Ahogy kifelé indult a szobából, Matykó rántott egyet magán, mintha utána akarna szaladni, de aztán fölvágta a fejét, mint a dacos csikó, és bement a gyerekszobába. Kisvártatva már olyan vígan fütyörészett, mintha sárgarigók iskolájába készülne.Hanem azért nehezen ment az elalvás azon az éjszakán mind a hármunknak. A két testvér valahogy mégiscsak álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam a szememet, csak kipattant az mindig. Forgottam előre-hátra, odabújtam a jó hideg falhoz, fejemre húztam a vánkos sarkát: mind nem ért az semmit.„Hátha odakint röpködnek az álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.Csodaszép nyáréj volt,...
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban élhetnének.Éltek itt kis elefántok jó páran, akik nagyon ügyesen mozogtak már apró korukban a porondon, kivéve egyet Péterkét, ő mindegyiknél idétlenkébb volt. Egy darabig tűrte az idomár, reménykedett benne, hogy ideiglenes a dolog, azonban a kis elefánt nem fejlődött jó irányba. Szegényke járni is nehezen tanult meg, lábacskái egymásban botladoztak, még az akadálymentes terepen is. Így nevezték el Kétballábas Péterkének.Bizony elefánt mama kezdett aggódni. Hiszen csak annyi dolga lett volna, hogy szépen végigsétáljon a többi kis elefánttal a porondon, s amikor az idomár köröz a pálcájával, forogjon egyet és kész. Ezt még az óvodás elefántok is megtudták csinálni. De Péterke lábai mindig összegabalyodtak forgáskor, és elesett. Márpedig a hasznavehetetlen állatokat, az állatkertbe száműzik! Ez így volt mindig is a cirkuszban.- Mi lesz veled kicsikém?- sóhajtozott elefánt mama, s ormányával végig simította a fejét- Ha elvisznek tőlünk, nem élem túl!- Mindent megtettem mama, mégsem tudok jobb lenni...- felelte Péterke.Akkor este már maga sem hitte, hogy maradhat. Lehetetlen betegyék a műsorba, annyira nem ment neki a dolog. Lefeküdt a puha szalmára, a csillagokra nézett, és arra gondolt, vajon az állatkertben fogja látni a csillagokat? Mert az kicsit olyan lenne, mintha otthon lenne... Biztosan enyhítene a bánatán valamelyest. Egyszer csak a könnyei hullani kezdtek, és a csillagok elhomályosodtak.- Hát te miért sírsz?- rezzent össze egy hangra. Felnézett. Jancsi bohóc állt előtte.- Hát csak azért,- szipogta- mert akárhogy igyekszem, csak esek- bukok, nem tudok úgy táncolni, ahogyan a többiek.- Ó, hát csak ennyi a baj? Én is sokat esek- bukok a műsorban, és fellépek! Lehet, hogy rossz csapatban vagy! Mi lenne, ha velem lépnél fel? Mennyivel viccesebb lenne az előadásom, ha lenne egy csetlő- botló kis elefánt mellettem!- mosolygott rá biztatóan. Mindjárt felcsillant Péterke szeme:- Tényleg vicces lenne! Boldogan fellépnék veled Jancsi bohóc!-...

Magazin előfizetés