Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

captcha 

Benedek Elek - A halász fia

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A halász fia


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény halász. Ez a halász a király városában lakott, s ami halat fogott, mind a királynak vitte, aki meg is vette tőle jó pénzen.
Egyszer nagy vendégség volt a királynál, üzentek a halásznak, hogy menjen, s mennél több halat fogjon, mert sok lesz a vendég, sokra lesz szükség.
Lemegy a halász a Tiszára hajnalhasadtakor, beleveti a hálót a vízbe, aztán egy kis idő múlva kiemeli, de akkora hal se volt benne, mint a kisujjam. Így volt ez másodszor és harmadszor is, eltelt a délelőtt, elhúzták a déli harangszót is, s egy hal nem sok, annyi sem került a halász hálójába.
Hej, búnak eredett szegény feje, hogy mikor éppen a legjobban kellene, akkor nincsen hal. Mit tudjon csinálni?
Amint bucsálódnék, tűnődnék magában, odavetődik egy zöld gúnyás ember, s megszólítja:
- Mit búsulsz, te szegény halászember?


- Hogyne búsulnék, uram, hajnalhasadtától meregetem itt a hálómat, s egy hal sem akad belé, pedig a királytól jött a parancsolat, hogy mennél több halat vigyek neki, mert nagy vendégség lészen.
- No, hallod-e, szegény halászember, amiatt ne búslakodjál, segítek én rajtad. Gondolkozzál meg jól, hogy mi van s mi nincs a házadnál, s ha nekem adod azt, ami még most nincs, de lesz, annyi halat foghatsz estig, hogy hat szekér sem bírja el a király udvarába.
A szegény halász gondolt ide, gondolt oda, vajon mi lehet, ami nincs a háznál, de lesz, s nem jutott az eszébe semmi különös. Isten neki, kezet adott a zöld gúnyás embernek.
- Ó, ez még nem elég - mondotta a zöld gúnyás ember -, eressz vért a karodból, s a véreddel adj írást nekem.
Mit volt, mit nem tenni, a szegény halász a bicskájával vért eresztett a karjából, a zöld gúnyás ember meg papirost s pennát húzott elő a zsebéből, megcsinálta az írást, a halásszal aláíratta, azzal szépen továbbsétált.
Beleereszti a halász a hálóját a Tiszába, s hát egyszeribe érzi, hogy csak úgy nyüzsögnek benne a halak. Majd megszakadt bele, mikor az első fogást kiemelte. Aztán egyebet sem csinált, csak eresztette le a hálót, meg emelte ki, s mire feljött az esthajnali csillag, annyi halat fogott, hogy hat szekéren sem tudták elvinni; még hozattak hat szekeret, úgy vitték a tenger sok halat a király udvarába.
No, fizettek is annyi pénzt a tizenkét szekér halért, hogy holtig úrimód élhetett belőle. Hanem mikor hazament a sok pénzzel, a nagy öröme egyszeribe nagy búbánatra változott. Amíg ő halászni volt, azalatt feleségének egy szép fiúgyermeke született.
- Hej, teremtőm - sóhajtott egy nagyot a szegény halász -, most már tudom, hogy kire gondolt az a zöld ruhás ember, s azt is tudom, hogy az a zöld ruhás ember az ördög volt, nem más.
Búsult a szegény halász, majd felvetette a nagy búbánat, de a feleségének nem mert szólni, csak mindig magában búslakodott, s különösen, amikor nagy legénnyé cseperedett a fia, szavát sem igen lehetett hallani. Egyszer meg is kérdezte a fiú:
- Édesapám, mi az oka, hogy mindig kesereg, szomorkodik magában? Talán bizony nem adott el az ördögnek?
- Hej, fiam, eltaláltad, mert biz én, szánom-bánom bűnömet, eladtalak az ördögnek, mikor még a világon sem voltál, s majd megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy egyszer csakugyan eljön az ördög, s elvisz téged.
Hiszen éppen jókor beszélt, mert abban a szempillantásban beállított a zöld ruhás ember, s köszönt a halásznak nagy hetykén:
- Adj’ isten, szegény halászember, eljöttem a fiadért.
Sírt a szegény halász, de még jobban a felesége, összecsődült az egész falu, sírt minden lélek, csak a legény nem. Azt mondta a legény:
- Ne sírjanak, lelkem szüleim. Amint van, úgy van; ha menni kell, hát megyek, majd visszakerülök még.
- Hát akkor csak készülj! - mondotta az ördög. - Ne félj, jó dolgod lesz nálam.
El is indulnak egyszeribe, az ördög felkapta a nyaka közé a legényt, elvágtatott vele, mint a gondolat, s egyszerre csak hopp! megállott a tenger partján. Ott beléültek egy csónakba. De még a tengernek a közepére sem értek, lankadni kezdett az ördög karja, egyszerre csak kiesett a lapát a kezéből, elterült a csónakban, még szuszogni is alig tudott. „No, ha már így van, legyen - gondolta a legény -, én bizony nem evezek!”
Hát ez így éppen jó volt, a csónakot hányta-vetette erre-arra a tenger habja.
Egyszerre csak beleütközött egy rengeteg nagy sziklába. Akkor a legény gyorsan kiugrott a csónakból, és elrúgta, vigye csak az ördögöt.
Alighogy kiszáll a legény a csónakból, hogy felmásszék a szikla tetejére, abban a pillanatban egy kicsi lyukon vakító világosság áradt ki a szikla gyomrából.
Gondolkozik a legény, vajon mi lehet ott; megy a lyukhoz, szeretett volna benézni, de a nagy világosságtól nem tudott. Odatartja a fülét, s hát valaki kiabál ki onnét:
- Gyere, gyere, ha van lelked, s szabadíts ki innét!
Bekiált a legény:
- Én kiszabadítlak jó szívvel, csak mondd meg, mit csináljak.
- Ott van előtted egy szikla, taszítsd félre.
Néz a legény, hát csakugyan ott egy nagy darab szikla; megfogja, elhengergeti, de abban a pillanatban szinte hanyatt esett, mert egy förtelmes varangyos béka ugrott elejébe. Úgy megijedt s iszonyodott a legény, hogy a szava is megfogyott. De még egy szempillantás sem telt bele, mert megrázkódik a förtelmes varangyos béka, s olyan gyönyörűséges szép leánnyá változott, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem.
No, ez még semmi. Amint a béka leánnyá változott, abban a pillanatban abból a rengeteg sziklából olyan ragyogó gyémántvár lett, de olyan, hogy a legény majd megvakult a szertelen ragyogástól, s kerekedett a palota köré rengeteg nagy kert, abban a kertben csupa arany- és gyémántfák: Tündér Ilona kertje sem lehetett szebb ennél.
Megszólalt most a leány, s azt mondta a legénynek:
- Hallod-e, te legény, tudd meg, hogy én királykisasszony voltam, de egy ördöngös asszony békává varázsolt, palotámból, kertemből sziklát csinált, s ha te ide nem jössz, varangyos béka maradok egész életemre. Itt a kezem, feleséged leszek, maradj itt, légy az én uram.
Bezzeg a legény egy szóval sem mondta, hogy nem leszek én az urad - egyszeribe nagy lakodalmat csaptak, s éltek sokáig nagy erős boldogságban.
Hanem úgy két-három esztendő múlva a legény elkezdett szomorkodni, nem találta helyét a gyémántpalotában. Kérdezte a felesége:
- Mi bajod, lelkem uram?
- Hej, feleség, nagy az én bajom. Szeretném meglátni az én öreg szüleimet, s azt sem tudom, merre induljak innét, hogy feltaláljam őket.
Mondta az asszony:
- Hallod-e, ne menj haza, mert ha hazamész, elvesztesz engem, s talán meg sem találsz többet ebben az életben.
Elszomorodott a legény erősen, nem tudta, hogy mit csináljon. Látta a felesége, hogy nem tudja megvigasztalni, kinyitott egy nagy almáriumot, s biztatta, hogy nézzen bele.
Annak az almáriumnak a belseje tiszta tükör volt. Belenéz a legény, s hát, halljatok csudát, látja a tükörben az édesapját s az édesanyját, de olyan messzire voltak tőle, hogy ha hetvenhét esztendeig mindig ment volna a lábán, akkor sem ért volna hozzájuk.
- No, látod-e - mondotta az asszony -, magadtól sohase tudnál elmenni a szüleidhez, olyan messzire laknak innét, hanem adok neked egy gyűrűt, ezt húzd fel az ujjadra, s ott léssz egy­szeribe, ahová menni akarsz. Ha pediglen szükséged lenne rám, csak szorítsd meg a gyűrűt, s én is ott leszek egyszeribe. Tudom, hogy ha hazaérsz, a király mindjárt meghallja hírét, s kérdezi, hogy van-e feleséged. Azt mondom hát neked, ne szólj a királynak rólam, mert bujdosás lesz akkor az egész életed, s ki tudja, hogy megtalálsz-e.
Ígéri, fogadja a legény, hogy úgy lesz minden, ahogy a felesége kívánja, aztán felhúzza a gyűrűt az ujjára, keserves könnyhullatások közt elbúcsúznak egymástól, s abban a szem­pillantásban ki is röppen a várból. Egy perc, kettő sem telt el, otthon volt az ő öreg szüleinél. Bezzeg örvendettek az öregek, mert bizony nem hitték, hogy meglátják valaha az életben egyetlen gyermeküket.
Meghallja a király is, hogy hazakerült a halász fia, mindjárt inast küldött hozzá, hogy menjen fel a palotába, hadd lássa színről színre, mert sok mindenféle embert látott már a király, de még olyant nem, aki az ördög kezéből elevenen visszakerüljön.
Felmegy a legény a palotába, a király fogadja nagy szívesen, kérdezi, hol s merre járt, hogy s mint ment a sora, amíg oda volt, s végezetül azt is megkérdezte, hogy van-e felesége.
- Van az is, felséges királyom, s micsodás.
- Ha csak micsodás, nem lehet valami szép.
De már erre elfelejtette a legény, hogy mit ígért a feleségének, s kivágta a királynak, amúgy magyarán:
- Már felséges királyom, szavam meg ne sértse, de nekem olyan feleségem van, hogy királynénak is beillenék.
- Bizony, ha beillenék - mondotta a király -, ide teremtsd a feleségedet, hadd látom, mert különben felakasztatlak.
Hej, elszomorodik a legény, majd felveti a nagy búbánat, de mit csináljon? Most már ha szólt, lesz, ami lesz, ide kell hogy hozza a feleségét. Kiment a palotából, de ment az inas is utána, nehogy elszökjék. Kinn az udvaron megszorítja a gyűrűt, s hát csakugyan abban a szem­pillantásban ott állott előtte a felesége.
- No, hallod-e - mondotta az asszony -, szépen megtartottad, amit ígértél s fogadtál nekem. Most már bebujdoshatod a kerek világot, amíg egyszer találkozol velem.
Aközben lejött a király is, s szeme-szája tátva maradt, amikor meglátta a halászlegény feleségét.
- Igazad volt, fiam, királynénak is beillenék a te feleséged - s azzal szót sem szólt többet a legénynek, szép gyöngén karon fogta az asszonyt, felvezette a palotába, s csapott mindjárt nagy vendégséget, de a szegény halászlegényt nem hívta meg rá.
Járt-kelt fel s alá a kertben a szegény halászlegény, de egyszerre csak mit látnak szemei? Megint ott állt előtte a felesége.
Mondja az asszony az urának:
- Azt akarta a királyod, hogy a felesége legyek, hanem abból nem eszik. Álomport töltöttem a poharába, elaludt az asztal mellett. Ott hadd aludjék, engem többet nem lát. De hallod-e, te sem látsz engem többet, mert nem tartottad meg a szavadat.
Eleget könyörgött a szegény halászlegény, hogy így meg úgy, ami történt, felejtsék el, de az asszony azt mondta: nem lehet.
- Hát jól van - mondotta a legény -, engedd meg, hogy legalább utoljára az öledbe hajthassam a fejemet.
- Azt nem bánom - mondotta az asszony.
Leült egy fa alá, a halászlegény az ölébe hajtotta a fejét, s mert olyan szépen esteledett, szép csöndesen elaludt.
Felébred reggel a legény, s hát a feleségének híre-pora sincsen. A felesége helyett egy pár vascsizmát talált a fa alatt, s annak a talpára az volt írva: Húzd a lábadra ezt a vascsizmát, s addig járj benne, amíg el nem szakad, s mégsem találsz meg engem.
Sírt a szegény halászlegény, amikor ezt az írást olvasta, felment a palotába, s mondta nagy búsan a királynak:
- Felséges királyom! Mi haszna, hogy iderendeltem parancsolatjára a feleségemet, úgy elment, hogy többet meg nem találom.
Nézi a király is a csizmát, olvassa az írást, s mondja szomorúan:
- Bizony, fiam, úgy látszik, hogy nem tréfál az az asszony, hanem azért húzd csak fel azt a csizmát, annyi aranyat adok, amennyit elbírsz, menj utána. Én vagyok az okozója, hogy a madarat elszalasztottad; amiben lehet, segítek, hogy ismét megfoghasd.
Felhúzza a vascsizmát a legény, elbúcsúzik a királytól, el az öreg szüleitől is, s mondja nekik:
- No, édes szüleim, most úgy nézzenek meg, mintha temetőbe vinnének, mert az ördög kezéből még visszakerültem, de most a feleségem után megyek, s többet nem kerülök vissza.
Elindult a legény nagy sírás-rívás közt, ment a vascsizmában hegyeken-völgyeken átal, kérdezte, tudakolta mindenfelé, hol s merre lehet az a gyémántvár, mely egyszer szikla volt. Kérdezhette, tudakolhatta, senki meg nem mondta. Elment még a Naphoz is, az sem tudott róla; elment a Holdhoz is, hírét sem hallotta; aztán ment a Szélhez. A Szél nem volt otthon, de otthon volt az öreganyja.
- Jaj, lelkem fiam, hogy jöttél ide, mondd meg nekem - óbégatott az öregasszony -, hiszen mindjárt hazajön a fiam, s szerteszaggat.
- Nem bánom én, öreganyám - mondotta a halászlegény -, ha összeszaggat is a fia, úgyis pipadohányt sem ér az én életem, ha a feleségemet fel nem lelhetem.
Elkesergi, elpanaszolja az öregasszonynak, hogy mi nagy bánat érte, s úgy megesett a szíve az öregasszonynak, hogy egyszeribe bevezette a belső szobába, asztal mellé ültette, s mindenféle jó enni- és innivalóval megtraktálta. S mikor hazajött a fia, mindjárt kérte szép szóval:
- Lelkem fiam, édes fiam, ne bántsd ezt a szegény halászlegényt, inkább segélj rajta, s mondd meg neki, hogy merre van a gyémántvár, amely egyszer kőszikla volt.
Azt mondja a Szél:
- Ismerem én azt a palotát, voltam én már ott több rendben, holnap is odamegyek tüzet fújni, mert tudd meg, te szegény halászlegény, hogy holnap nagy vendégség lesz ott, férjhez megy a feleséged.
Hej, elszontyolodott a szegény halászlegény. Hogy tudjon ő odamenni?
Azt mondja a Szél:
- Velem eljöhetnél, ha győznéd a futást.
- Ne csúfolódj velem - mondotta a halászlegény -, hogy győzném én a futást veled?
Nem volt maradása, kiment a Szél házából, bódorgott a kertben fel s alá, mindenfelé. Hiába szólítgatta az öregasszony, hogy menjen s aludjék, nem ment be a házba.
Amint ott bolyong a kertben, egyszerre csak látja, hogy három ördögfiú perel egymással erősen. Odamegy, s kérdi tőlük:
- Hát ti mit csináltok, min perlekedtek?
Mondja az idősebb:
- Min perelünk? Éppen ma halt meg az apánk, s hagyott ránk egy pár bocskort, egy köpönyeget és egy erszényt, s nem tudunk megosztozkodni.
- Hát aztán miféle drága portékák ezek, hogy olyan lelketekből tudtok rajta veszekedni?
- Hm - mondja az idősebb ördögfiú -, úgy nézze meg kend ezt a pár bocskort, hogy aki a lábára köti, odamehet, ahova akar; aki ezt a köpönyeget magára veszi, azt emberi szem meg nem láthatja; ez az erszény olyan erszény, hogy abból a pénz soha ki nem fogy.
Azt mondja a legény:
- Hiszen várjatok, mindjárt megosztoztatlak én titeket. Látjátok ottan azt a nagy hegyet? Fussatok versenyt, amelyik hamarabb szalad fel a hegy tetejére, legyen azé a bocskor, a köpönyeg, az erszény, minden.
- Igaza van kendnek! - mondották mind a hárman. Egyet sem gondolkoztak többet, uccu neki! szaladtak fel a hegynek.
Hanem amire felszaladtak meg visszaértek, azalatt a halászlegény felkötötte a bocskort, magára vette a köpenyeget, s kérdezte az ördögöket, mikor visszakerültek:
- Láttok-e engem? - Ki akarta próbálni, hogy csakugyan olyan köpönyeg-e, amint mondják.
Feleltek az ördögök:
- Dehogy látunk, dehogy látunk!
- Bizony, ha nem láttok, akkor nesztek, itt az erszényetek, isten megáldjon - s azzal hopp! felszállott a magas levegőégbe. Ott azt gondolta, hogy vigye őt a bocskor a gyémántvárba, s mire a Szél ébredezni kezdett, ő már ott is volt.
Hanem a köpönyeget nem vetette le magáról. Ott járt-kelt a palotában, a kertben, de nem látta senki. Megvárta, míg a Szél megérkezik, hadd fújjon tüzet a nagy vendégséghez. Aztán, amikor a vendégek összegyűltek, asztalhoz ültek, szépen bement az ebédlőszobába, ami étel-ital volt az asztalon, mind leszedte, elvitte egy külön szobába, odahívta a Szelet is, s ketten mindent megettek és megittak.
A vendégek csak ámultak-bámultak, hogy mi történt, de hiába járták be a palota minden zegét-zugát, nem találtak senkit, mert a halászlegény nem vetette le a köpönyegét. Estére kerekedik az idő, a halászlegény lefekszik, a köpönyegét leveti magáról. Éppen akkor bekukkint egy szobaleány, s amint meglátja a halászlegényt, összecsapja a kezét, szalad az asszonyához, s mondja nagy lelkendezve:
- Jaj, lelkem asszonyom, itt az első ura!
Fut az asszony a szobaleány után, de mire a szobába értek, a legény magára húzta a köpönyeget, nem láttak senkit, semmit. Megharagszik az asszony, jól pofon üti a szobaleányt, hogy a szeme csak úgy szikrázott.
- Hallod-e, engem ne bolondíts - s azzal visszament a vendégségbe.
De alig ült le az asztal mellé, szaladott a második szobaleány is, aki szintén bekukkintott a halászlegény szobájába, s jelentette az asszonynak suttogva:
- Jöjjön, lelkem asszonyom, mert itt az első ura!
Másodszor is kiment az asszony, de éppen úgy járt, mint először: mikor odaért, a legény magára húzta a köpönyeget, s nem látott senkit, semmit.
Jól pofon verte a második szobaleányt is. De még vissza sem mehetett a vendégek közé, szaladott utána a harmadik szobaleány:
- Hamar, hamar, lelkem asszonyom, mert csakugyan itt van az első ura!
No, a harmadikat előre pofon vágta, hanem azért mégiscsak megfordult, s benézett a szobába. S hát csakugyan ott volt az ura.
Jaj, a szegény asszony örült is, búsult is, nem tudta, hogy mit csináljon.
Elmondja az urának, hogy mi történt, gondol ide, gondol oda, ő bizony visszamegy a vendégek közé, s azt mondja:
- Hallgassatok csak ide, van nekem egy almáriumom, annak a régi kulcsát elvesztettem, s újat csináltattam helyette; most meg visszakerült a régi kulcs. Ítéljenek kigyelmetek, melyik kulcsot tartsam meg a kettő közül.
Mondották a vendégek mind egy szívvel-lélekkel:
- Hiszen jó, jó az új kulcs, de mégis jobb megtartani a régit.
- No, akkor jól van - mondotta az asszony -, mert tudják meg, hogy az első uramat elveszí­tettem volt, de most újra megtaláltam, hát én most megtartom az elsőt.
Azzal kiment az első uráért, bevezette a vendégek közé, azoknak erősen megtetszett a derék halászlegény, egyszeribe kikiáltották királynak, s csaptak olyan vendégséget, hogy hetedhét országra híre ment.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Image
Szabó Ina - A hold
Szabó Ina - A hold   - Kijött a fehér hold,fenn ragyog az égen,Felhő mögött bujkál őés leselkedik éppen...  - Benéz az ablakon,és látja ő ahogyan,egy szép leány haját fésüli ottan...  - Szép barna fürtjeit egy fonatba köti,masnival átszövi és így díszbe teszi. - Rózsaszínű masni a vállára lehull,fehér hálóingje, szépen rásimul... -...
2018-05-25
Szabó Ina - művész
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Vándórló madarak....
Orgovàn Irén - Vándorló madarak.... Vándorló madarak, merre mentek?Vigyétek bús szívemet, had menjek veletek.Meg sebzett az élet, tépázta szívem!Nem gyógyul sebem Vándoroló madarak merre mentek?Vigyétek szívem, nem kel már nekem.Bántott az élet mostoha a sors, bármit is teszek, követ a múlt. Vándoroló madarak merre mentek?Szél szárnyán suhantok oly...
2018-05-22
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Láss csodát!
Orgovàn Irén - Láss csodát! A szél lágyan viszi a virágok illatát pity-pang szál a levegőbe suhan száll csendesen.Pataknak zaja hallatszik közel s távol. Egy csoda szép lányka szalad át a réten, s mesélni kezd szüntelenArca bájos szeme mosolyog. Lás csodát!A patak megállt, pedig mindig fut siet, rohan tovább.De most ő is meglát egy pár percre. A szél sem fú...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet?
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet? Halottad már a csendet?"Mikor semmi sem kerget,,.Hallottad már? Halottad már?Az erdő hangját,a lehulló levelek halk hangját?S ahogyan a lágy szellő hárfán játszik.S vele énekelnek a fák.Halottad már? Halottad már?A fák lombjait mi koronaként ékeskedik, hogyan hegedülnek ágaikkal?S a füvet, mi pánsípon cifrás dallamot játszik?S...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Esti mese
Orgovàn Irén - Esti mese Zöldülő erdő közepében egy kis eldugott helyen,csodálatos lények élnek.Aranylóan csillogó tavacskán, lágyan ringatózik a szél, és közben andalító mesét regél.Két aranyhajú fürtös lányról,s ahol gyönyörű, hosszú nyakú hattyúk élnek.És kecsesen úsznak a tavacska gyöngyöző vizén.Két kicsiny lányka!Ezüst csillagot hint, a víz...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Három rossz csont!
Orgovàn Irén - Három rossz csont! Volt három rossz csont kiket nagyon szeretek én.Időnként törtek, zúztak, folyton morogtam én.Apuka meg legyintett,- így szólt . Hagyd, ki növik!De én csak álltam és néztem.S egyszer csak rohantak felém.És én féltőn öleltem át őket,Ahogy engem édes anyám.Hisz bármilyen rosszak is ők a mi gyermekeink és ne felejtsétek,Mi is voltunk...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Szabó Ina - Az Angyalfiú.
Szabó Ina - Az Angyalfiú. - Egy anya mely egy fiút szült,egy fiút – Angyalfiút,a reményhez és fényhez hűt,tiszta lelkűt s jószívűt,őrizgette világ előtt remegve és féltve...A világ előtt ahol a szeretet, hűség és a béke,bizony ritka s hitvány vendég volt.... - Egy fiúgyermek ki érkezett, fényt s reményt hozott,édesanyja szíve, örömmel, boldogsággal s...
2018-05-19
Szabó Ina - művész
Tovább is van mondjam még?
Szabó Ina - A hold
Szabó Ina - A hold   - Kijött a fehér hold,fenn ragyog az égen,Felhő mögött bujkál őés leselkedik éppen...  - Benéz az ablakon,és látja ő ahogyan,egy szép leány haját fésüli ottan...  - Szép barna fürtjeit egy fonatba köti,masnival átszövi és így díszbe teszi. - Rózsaszínű masni a vállára lehull,fehér hálóingje, szépen rásimul... - Befekszik az ágyba,díszes – faragottbaa holdfény borítja az arcátés lelkét is oda adja... - Becsukódik a lány szeme,oly szép és barna,álomba szenderül és a vén Holdacska,mellé ül ... - Dísz ágyán ülve védi a leányt,minden mozzanatát, ő így érzi át... - Simogatja arcát s szájon csókolja,szerelmes lett a hold - nem tér nyugovóra.... - Azóta a vén hold az eget járja,lesi a szép leányt,melynek a szívét oda adta.... ( Ina Szabó – művész költeménye ) {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Vándórló madarak....
Orgovàn Irén - Vándorló madarak.... Vándorló madarak, merre mentek?Vigyétek bús szívemet, had menjek veletek.Meg sebzett az élet, tépázta szívem!Nem gyógyul sebem Vándoroló madarak merre mentek?Vigyétek szívem, nem kel már nekem.Bántott az élet mostoha a sors, bármit is teszek, követ a múlt. Vándoroló madarak merre mentek?Szél szárnyán suhantok oly könnyedén.Nehéz az én szívem bánatos rég!Elvette tőlünk, tőlünk az ég!Szenvedett mert az élet mosta. Vándorló madarak merre mentek?Vigyetek engem is hagy köszönjek tőle egyszer még el.Hadd mondjam el neki mennyire szeretem!Vésővel ütötték halálával át a szívem.Bocsásson meg nekem, ha vala bántottam, mert testvérként rútul elhanyagoltam. Vándorló madarak merre mentek?Vigyetek engem is talán még láthatom.Könnyes szemmel át ölelve csendben búcsúzhatom.Nehéz a szívem mint a koporsó,Mert könnyekkel áztatott.Mert ki szerettet ,senki nem feled.Ki egyszer igaz tiszta szívből könnyeket ejtett érte! {loadposition mobil}  
Orgovàn Irén - Láss csodát!
Orgovàn Irén - Láss csodát! A szél lágyan viszi a virágok illatát pity-pang szál a levegőbe suhan száll csendesen.Pataknak zaja hallatszik közel s távol. Egy csoda szép lányka szalad át a réten, s mesélni kezd szüntelenArca bájos szeme mosolyog. Lás csodát!A patak megállt, pedig mindig fut siet, rohan tovább.De most ő is meglát egy pár percre. A szél sem fú tovább, pedig ő is büszke ám.Meg állt minden s mesét hallgat.s lás csodát e kislány miatt még az idő is megállt {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet?
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet? Halottad már a csendet?"Mikor semmi sem kerget,,.Hallottad már? Halottad már?Az erdő hangját,a lehulló levelek halk hangját?S ahogyan a lágy szellő hárfán játszik.S vele énekelnek a fák.Halottad már? Halottad már?A fák lombjait mi koronaként ékeskedik, hogyan hegedülnek ágaikkal?S a füvet, mi pánsípon cifrás dallamot játszik?S a sok apró áltat ének karként gyönyörű hangon áriázik. Még mindig nem hallod?Hát csukbe szemed!S felejts el minden gondot, zárd ki a világ zaját .S meg lásd meg hallod, az erdő gyönyörű dallamát. {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Esti mese
Orgovàn Irén - Esti mese Zöldülő erdő közepében egy kis eldugott helyen,csodálatos lények élnek.Aranylóan csillogó tavacskán, lágyan ringatózik a szél, és közben andalító mesét regél.Két aranyhajú fürtös lányról,s ahol gyönyörű, hosszú nyakú hattyúk élnek.És kecsesen úsznak a tavacska gyöngyöző vizén.Két kicsiny lányka!Ezüst csillagot hint, a víz hullámzó tükrébe!Apró kis hattyúk csipegetik szépen.Így úsznak, lassan színesre festve az eget, így kívánóak szép jó éjszakákat neked. {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Három rossz csont!
Orgovàn Irén - Három rossz csont! Volt három rossz csont kiket nagyon szeretek én.Időnként törtek, zúztak, folyton morogtam én.Apuka meg legyintett,- így szólt . Hagyd, ki növik!De én csak álltam és néztem.S egyszer csak rohantak felém.És én féltőn öleltem át őket,Ahogy engem édes anyám.Hisz bármilyen rosszak is ők a mi gyermekeink és ne felejtsétek,Mi is voltunk egyszer rossz csont gyerekek. {loadposition mobil}
Szabó Ina - Az Angyalfiú.
Szabó Ina - Az Angyalfiú. - Egy anya mely egy fiút szült,egy fiút – Angyalfiút,a reményhez és fényhez hűt,tiszta lelkűt s jószívűt,őrizgette világ előtt remegve és féltve...A világ előtt ahol a szeretet, hűség és a béke,bizony ritka s hitvány vendég volt.... - Egy fiúgyermek ki érkezett, fényt s reményt hozott,édesanyja szíve, örömmel, boldogsággal s szeretettel áradozott ... - Kisfiam te apró lény, ki oly nehezen születtél,kivel olyannyira megszenvedtem én... a te lágy hangodhívott vissza a Fényösvényről e világba,hogyan hagytam volna én, hogy te egyedül oly aprócskán,nélkülem oly zord világban, oly egyedül éldegélj ! - Kis gesztenye szemeid amikor rám néztek,az Angyalok országát, láttam én te benned...Rideg nehéz emberek vettek minket körül,szeretetben oly sóvár - parancsoló hangú... - Sehol egy fény - szeretet, mogorvaság hada,Te voltál a reményem – a lelkem Csillaga !„Mamam!” szólt a pici szád, a hangod ragyogó,szeretete árada, az Angyalok földjéről...-Teltek - múltak a napok, hónapok és évek,a szárnyaid a rejtett helyre – menedékbe tetted...Elrejtetted e zord világ elől... hogy ne bántsák a kicsi szíved,csak az Édesanyád volt az, aki ezt sejtette... - Zord világban, zord emberek kemények és rosszak,fájdalmat és bánatot az életedbe hoztak.Édesanyád, ki gondolta kevés egy fiúnak,ki napról – napra nagyobb volt, csak jót akarta volna... - Tévedett hát szegény lény, egy rossz döntést hozott,a „férjében” reménykedett, ki soha sem jót hozott...Reményt várt a férfitől, kit apának nevezik,hisz minden gyermek, csak ezért születik... ! - Egyszer csak hát az a nap, sötét és fájdalmas,szörnyűséget hozott, a Fiúcska – Anyja szíve,betegségbe elfolyt... - Eggyé vált az Anyja és a Fia lelke,a szörnyűségek - fájdalom ezt el nem engedte...Édes fiam, Te drága Lény, maradj itt mellettem,a szívem – lelkem érted él, hisz ezt el nem vetem... - Múltak a zord napok, fájdalmas hónapokés Te drága kisfiam az angyali szárnyad, újra elő vetted....Anyai szív fájdalmasabb mindennél, amikor a kicsi fia,fénnyé válik örökké... - Megesküdt hát édesanyja a kicsi fia szíve előtt,hogy az álmai országába elviszi a testét és ott hagyja majd őt.Az óriáshegy – Sínai alatt... a piramisok országában,ringadozó hideg tenger, néki altató dalt így énekel... :„ Kicsifiam szeretlek...

Magazin előfizetés