Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - A halász fia

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A halász fia


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény halász. Ez a halász a király városában lakott, s ami halat fogott, mind a királynak vitte, aki meg is vette tőle jó pénzen.
Egyszer nagy vendégség volt a királynál, üzentek a halásznak, hogy menjen, s mennél több halat fogjon, mert sok lesz a vendég, sokra lesz szükség.
Lemegy a halász a Tiszára hajnalhasadtakor, beleveti a hálót a vízbe, aztán egy kis idő múlva kiemeli, de akkora hal se volt benne, mint a kisujjam. Így volt ez másodszor és harmadszor is, eltelt a délelőtt, elhúzták a déli harangszót is, s egy hal nem sok, annyi sem került a halász hálójába.
Hej, búnak eredett szegény feje, hogy mikor éppen a legjobban kellene, akkor nincsen hal. Mit tudjon csinálni?
Amint bucsálódnék, tűnődnék magában, odavetődik egy zöld gúnyás ember, s megszólítja:
- Mit búsulsz, te szegény halászember?


- Hogyne búsulnék, uram, hajnalhasadtától meregetem itt a hálómat, s egy hal sem akad belé, pedig a királytól jött a parancsolat, hogy mennél több halat vigyek neki, mert nagy vendégség lészen.
- No, hallod-e, szegény halászember, amiatt ne búslakodjál, segítek én rajtad. Gondolkozzál meg jól, hogy mi van s mi nincs a házadnál, s ha nekem adod azt, ami még most nincs, de lesz, annyi halat foghatsz estig, hogy hat szekér sem bírja el a király udvarába.
A szegény halász gondolt ide, gondolt oda, vajon mi lehet, ami nincs a háznál, de lesz, s nem jutott az eszébe semmi különös. Isten neki, kezet adott a zöld gúnyás embernek.
- Ó, ez még nem elég - mondotta a zöld gúnyás ember -, eressz vért a karodból, s a véreddel adj írást nekem.
Mit volt, mit nem tenni, a szegény halász a bicskájával vért eresztett a karjából, a zöld gúnyás ember meg papirost s pennát húzott elő a zsebéből, megcsinálta az írást, a halásszal aláíratta, azzal szépen továbbsétált.
Beleereszti a halász a hálóját a Tiszába, s hát egyszeribe érzi, hogy csak úgy nyüzsögnek benne a halak. Majd megszakadt bele, mikor az első fogást kiemelte. Aztán egyebet sem csinált, csak eresztette le a hálót, meg emelte ki, s mire feljött az esthajnali csillag, annyi halat fogott, hogy hat szekéren sem tudták elvinni; még hozattak hat szekeret, úgy vitték a tenger sok halat a király udvarába.
No, fizettek is annyi pénzt a tizenkét szekér halért, hogy holtig úrimód élhetett belőle. Hanem mikor hazament a sok pénzzel, a nagy öröme egyszeribe nagy búbánatra változott. Amíg ő halászni volt, azalatt feleségének egy szép fiúgyermeke született.
- Hej, teremtőm - sóhajtott egy nagyot a szegény halász -, most már tudom, hogy kire gondolt az a zöld ruhás ember, s azt is tudom, hogy az a zöld ruhás ember az ördög volt, nem más.
Búsult a szegény halász, majd felvetette a nagy búbánat, de a feleségének nem mert szólni, csak mindig magában búslakodott, s különösen, amikor nagy legénnyé cseperedett a fia, szavát sem igen lehetett hallani. Egyszer meg is kérdezte a fiú:
- Édesapám, mi az oka, hogy mindig kesereg, szomorkodik magában? Talán bizony nem adott el az ördögnek?
- Hej, fiam, eltaláltad, mert biz én, szánom-bánom bűnömet, eladtalak az ördögnek, mikor még a világon sem voltál, s majd megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy egyszer csakugyan eljön az ördög, s elvisz téged.
Hiszen éppen jókor beszélt, mert abban a szempillantásban beállított a zöld ruhás ember, s köszönt a halásznak nagy hetykén:
- Adj’ isten, szegény halászember, eljöttem a fiadért.
Sírt a szegény halász, de még jobban a felesége, összecsődült az egész falu, sírt minden lélek, csak a legény nem. Azt mondta a legény:
- Ne sírjanak, lelkem szüleim. Amint van, úgy van; ha menni kell, hát megyek, majd visszakerülök még.
- Hát akkor csak készülj! - mondotta az ördög. - Ne félj, jó dolgod lesz nálam.
El is indulnak egyszeribe, az ördög felkapta a nyaka közé a legényt, elvágtatott vele, mint a gondolat, s egyszerre csak hopp! megállott a tenger partján. Ott beléültek egy csónakba. De még a tengernek a közepére sem értek, lankadni kezdett az ördög karja, egyszerre csak kiesett a lapát a kezéből, elterült a csónakban, még szuszogni is alig tudott. „No, ha már így van, legyen - gondolta a legény -, én bizony nem evezek!”
Hát ez így éppen jó volt, a csónakot hányta-vetette erre-arra a tenger habja.
Egyszerre csak beleütközött egy rengeteg nagy sziklába. Akkor a legény gyorsan kiugrott a csónakból, és elrúgta, vigye csak az ördögöt.
Alighogy kiszáll a legény a csónakból, hogy felmásszék a szikla tetejére, abban a pillanatban egy kicsi lyukon vakító világosság áradt ki a szikla gyomrából.
Gondolkozik a legény, vajon mi lehet ott; megy a lyukhoz, szeretett volna benézni, de a nagy világosságtól nem tudott. Odatartja a fülét, s hát valaki kiabál ki onnét:
- Gyere, gyere, ha van lelked, s szabadíts ki innét!
Bekiált a legény:
- Én kiszabadítlak jó szívvel, csak mondd meg, mit csináljak.
- Ott van előtted egy szikla, taszítsd félre.
Néz a legény, hát csakugyan ott egy nagy darab szikla; megfogja, elhengergeti, de abban a pillanatban szinte hanyatt esett, mert egy förtelmes varangyos béka ugrott elejébe. Úgy megijedt s iszonyodott a legény, hogy a szava is megfogyott. De még egy szempillantás sem telt bele, mert megrázkódik a förtelmes varangyos béka, s olyan gyönyörűséges szép leánnyá változott, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem.
No, ez még semmi. Amint a béka leánnyá változott, abban a pillanatban abból a rengeteg sziklából olyan ragyogó gyémántvár lett, de olyan, hogy a legény majd megvakult a szertelen ragyogástól, s kerekedett a palota köré rengeteg nagy kert, abban a kertben csupa arany- és gyémántfák: Tündér Ilona kertje sem lehetett szebb ennél.
Megszólalt most a leány, s azt mondta a legénynek:
- Hallod-e, te legény, tudd meg, hogy én királykisasszony voltam, de egy ördöngös asszony békává varázsolt, palotámból, kertemből sziklát csinált, s ha te ide nem jössz, varangyos béka maradok egész életemre. Itt a kezem, feleséged leszek, maradj itt, légy az én uram.
Bezzeg a legény egy szóval sem mondta, hogy nem leszek én az urad - egyszeribe nagy lakodalmat csaptak, s éltek sokáig nagy erős boldogságban.
Hanem úgy két-három esztendő múlva a legény elkezdett szomorkodni, nem találta helyét a gyémántpalotában. Kérdezte a felesége:
- Mi bajod, lelkem uram?
- Hej, feleség, nagy az én bajom. Szeretném meglátni az én öreg szüleimet, s azt sem tudom, merre induljak innét, hogy feltaláljam őket.
Mondta az asszony:
- Hallod-e, ne menj haza, mert ha hazamész, elvesztesz engem, s talán meg sem találsz többet ebben az életben.
Elszomorodott a legény erősen, nem tudta, hogy mit csináljon. Látta a felesége, hogy nem tudja megvigasztalni, kinyitott egy nagy almáriumot, s biztatta, hogy nézzen bele.
Annak az almáriumnak a belseje tiszta tükör volt. Belenéz a legény, s hát, halljatok csudát, látja a tükörben az édesapját s az édesanyját, de olyan messzire voltak tőle, hogy ha hetvenhét esztendeig mindig ment volna a lábán, akkor sem ért volna hozzájuk.
- No, látod-e - mondotta az asszony -, magadtól sohase tudnál elmenni a szüleidhez, olyan messzire laknak innét, hanem adok neked egy gyűrűt, ezt húzd fel az ujjadra, s ott léssz egy­szeribe, ahová menni akarsz. Ha pediglen szükséged lenne rám, csak szorítsd meg a gyűrűt, s én is ott leszek egyszeribe. Tudom, hogy ha hazaérsz, a király mindjárt meghallja hírét, s kérdezi, hogy van-e feleséged. Azt mondom hát neked, ne szólj a királynak rólam, mert bujdosás lesz akkor az egész életed, s ki tudja, hogy megtalálsz-e.
Ígéri, fogadja a legény, hogy úgy lesz minden, ahogy a felesége kívánja, aztán felhúzza a gyűrűt az ujjára, keserves könnyhullatások közt elbúcsúznak egymástól, s abban a szem­pillantásban ki is röppen a várból. Egy perc, kettő sem telt el, otthon volt az ő öreg szüleinél. Bezzeg örvendettek az öregek, mert bizony nem hitték, hogy meglátják valaha az életben egyetlen gyermeküket.
Meghallja a király is, hogy hazakerült a halász fia, mindjárt inast küldött hozzá, hogy menjen fel a palotába, hadd lássa színről színre, mert sok mindenféle embert látott már a király, de még olyant nem, aki az ördög kezéből elevenen visszakerüljön.
Felmegy a legény a palotába, a király fogadja nagy szívesen, kérdezi, hol s merre járt, hogy s mint ment a sora, amíg oda volt, s végezetül azt is megkérdezte, hogy van-e felesége.
- Van az is, felséges királyom, s micsodás.
- Ha csak micsodás, nem lehet valami szép.
De már erre elfelejtette a legény, hogy mit ígért a feleségének, s kivágta a királynak, amúgy magyarán:
- Már felséges királyom, szavam meg ne sértse, de nekem olyan feleségem van, hogy királynénak is beillenék.
- Bizony, ha beillenék - mondotta a király -, ide teremtsd a feleségedet, hadd látom, mert különben felakasztatlak.
Hej, elszomorodik a legény, majd felveti a nagy búbánat, de mit csináljon? Most már ha szólt, lesz, ami lesz, ide kell hogy hozza a feleségét. Kiment a palotából, de ment az inas is utána, nehogy elszökjék. Kinn az udvaron megszorítja a gyűrűt, s hát csakugyan abban a szem­pillantásban ott állott előtte a felesége.
- No, hallod-e - mondotta az asszony -, szépen megtartottad, amit ígértél s fogadtál nekem. Most már bebujdoshatod a kerek világot, amíg egyszer találkozol velem.
Aközben lejött a király is, s szeme-szája tátva maradt, amikor meglátta a halászlegény feleségét.
- Igazad volt, fiam, királynénak is beillenék a te feleséged - s azzal szót sem szólt többet a legénynek, szép gyöngén karon fogta az asszonyt, felvezette a palotába, s csapott mindjárt nagy vendégséget, de a szegény halászlegényt nem hívta meg rá.
Járt-kelt fel s alá a kertben a szegény halászlegény, de egyszerre csak mit látnak szemei? Megint ott állt előtte a felesége.
Mondja az asszony az urának:
- Azt akarta a királyod, hogy a felesége legyek, hanem abból nem eszik. Álomport töltöttem a poharába, elaludt az asztal mellett. Ott hadd aludjék, engem többet nem lát. De hallod-e, te sem látsz engem többet, mert nem tartottad meg a szavadat.
Eleget könyörgött a szegény halászlegény, hogy így meg úgy, ami történt, felejtsék el, de az asszony azt mondta: nem lehet.
- Hát jól van - mondotta a legény -, engedd meg, hogy legalább utoljára az öledbe hajthassam a fejemet.
- Azt nem bánom - mondotta az asszony.
Leült egy fa alá, a halászlegény az ölébe hajtotta a fejét, s mert olyan szépen esteledett, szép csöndesen elaludt.
Felébred reggel a legény, s hát a feleségének híre-pora sincsen. A felesége helyett egy pár vascsizmát talált a fa alatt, s annak a talpára az volt írva: Húzd a lábadra ezt a vascsizmát, s addig járj benne, amíg el nem szakad, s mégsem találsz meg engem.
Sírt a szegény halászlegény, amikor ezt az írást olvasta, felment a palotába, s mondta nagy búsan a királynak:
- Felséges királyom! Mi haszna, hogy iderendeltem parancsolatjára a feleségemet, úgy elment, hogy többet meg nem találom.
Nézi a király is a csizmát, olvassa az írást, s mondja szomorúan:
- Bizony, fiam, úgy látszik, hogy nem tréfál az az asszony, hanem azért húzd csak fel azt a csizmát, annyi aranyat adok, amennyit elbírsz, menj utána. Én vagyok az okozója, hogy a madarat elszalasztottad; amiben lehet, segítek, hogy ismét megfoghasd.
Felhúzza a vascsizmát a legény, elbúcsúzik a királytól, el az öreg szüleitől is, s mondja nekik:
- No, édes szüleim, most úgy nézzenek meg, mintha temetőbe vinnének, mert az ördög kezéből még visszakerültem, de most a feleségem után megyek, s többet nem kerülök vissza.
Elindult a legény nagy sírás-rívás közt, ment a vascsizmában hegyeken-völgyeken átal, kérdezte, tudakolta mindenfelé, hol s merre lehet az a gyémántvár, mely egyszer szikla volt. Kérdezhette, tudakolhatta, senki meg nem mondta. Elment még a Naphoz is, az sem tudott róla; elment a Holdhoz is, hírét sem hallotta; aztán ment a Szélhez. A Szél nem volt otthon, de otthon volt az öreganyja.
- Jaj, lelkem fiam, hogy jöttél ide, mondd meg nekem - óbégatott az öregasszony -, hiszen mindjárt hazajön a fiam, s szerteszaggat.
- Nem bánom én, öreganyám - mondotta a halászlegény -, ha összeszaggat is a fia, úgyis pipadohányt sem ér az én életem, ha a feleségemet fel nem lelhetem.
Elkesergi, elpanaszolja az öregasszonynak, hogy mi nagy bánat érte, s úgy megesett a szíve az öregasszonynak, hogy egyszeribe bevezette a belső szobába, asztal mellé ültette, s mindenféle jó enni- és innivalóval megtraktálta. S mikor hazajött a fia, mindjárt kérte szép szóval:
- Lelkem fiam, édes fiam, ne bántsd ezt a szegény halászlegényt, inkább segélj rajta, s mondd meg neki, hogy merre van a gyémántvár, amely egyszer kőszikla volt.
Azt mondja a Szél:
- Ismerem én azt a palotát, voltam én már ott több rendben, holnap is odamegyek tüzet fújni, mert tudd meg, te szegény halászlegény, hogy holnap nagy vendégség lesz ott, férjhez megy a feleséged.
Hej, elszontyolodott a szegény halászlegény. Hogy tudjon ő odamenni?
Azt mondja a Szél:
- Velem eljöhetnél, ha győznéd a futást.
- Ne csúfolódj velem - mondotta a halászlegény -, hogy győzném én a futást veled?
Nem volt maradása, kiment a Szél házából, bódorgott a kertben fel s alá, mindenfelé. Hiába szólítgatta az öregasszony, hogy menjen s aludjék, nem ment be a házba.
Amint ott bolyong a kertben, egyszerre csak látja, hogy három ördögfiú perel egymással erősen. Odamegy, s kérdi tőlük:
- Hát ti mit csináltok, min perlekedtek?
Mondja az idősebb:
- Min perelünk? Éppen ma halt meg az apánk, s hagyott ránk egy pár bocskort, egy köpönyeget és egy erszényt, s nem tudunk megosztozkodni.
- Hát aztán miféle drága portékák ezek, hogy olyan lelketekből tudtok rajta veszekedni?
- Hm - mondja az idősebb ördögfiú -, úgy nézze meg kend ezt a pár bocskort, hogy aki a lábára köti, odamehet, ahova akar; aki ezt a köpönyeget magára veszi, azt emberi szem meg nem láthatja; ez az erszény olyan erszény, hogy abból a pénz soha ki nem fogy.
Azt mondja a legény:
- Hiszen várjatok, mindjárt megosztoztatlak én titeket. Látjátok ottan azt a nagy hegyet? Fussatok versenyt, amelyik hamarabb szalad fel a hegy tetejére, legyen azé a bocskor, a köpönyeg, az erszény, minden.
- Igaza van kendnek! - mondották mind a hárman. Egyet sem gondolkoztak többet, uccu neki! szaladtak fel a hegynek.
Hanem amire felszaladtak meg visszaértek, azalatt a halászlegény felkötötte a bocskort, magára vette a köpenyeget, s kérdezte az ördögöket, mikor visszakerültek:
- Láttok-e engem? - Ki akarta próbálni, hogy csakugyan olyan köpönyeg-e, amint mondják.
Feleltek az ördögök:
- Dehogy látunk, dehogy látunk!
- Bizony, ha nem láttok, akkor nesztek, itt az erszényetek, isten megáldjon - s azzal hopp! felszállott a magas levegőégbe. Ott azt gondolta, hogy vigye őt a bocskor a gyémántvárba, s mire a Szél ébredezni kezdett, ő már ott is volt.
Hanem a köpönyeget nem vetette le magáról. Ott járt-kelt a palotában, a kertben, de nem látta senki. Megvárta, míg a Szél megérkezik, hadd fújjon tüzet a nagy vendégséghez. Aztán, amikor a vendégek összegyűltek, asztalhoz ültek, szépen bement az ebédlőszobába, ami étel-ital volt az asztalon, mind leszedte, elvitte egy külön szobába, odahívta a Szelet is, s ketten mindent megettek és megittak.
A vendégek csak ámultak-bámultak, hogy mi történt, de hiába járták be a palota minden zegét-zugát, nem találtak senkit, mert a halászlegény nem vetette le a köpönyegét. Estére kerekedik az idő, a halászlegény lefekszik, a köpönyegét leveti magáról. Éppen akkor bekukkint egy szobaleány, s amint meglátja a halászlegényt, összecsapja a kezét, szalad az asszonyához, s mondja nagy lelkendezve:
- Jaj, lelkem asszonyom, itt az első ura!
Fut az asszony a szobaleány után, de mire a szobába értek, a legény magára húzta a köpönyeget, nem láttak senkit, semmit. Megharagszik az asszony, jól pofon üti a szobaleányt, hogy a szeme csak úgy szikrázott.
- Hallod-e, engem ne bolondíts - s azzal visszament a vendégségbe.
De alig ült le az asztal mellé, szaladott a második szobaleány is, aki szintén bekukkintott a halászlegény szobájába, s jelentette az asszonynak suttogva:
- Jöjjön, lelkem asszonyom, mert itt az első ura!
Másodszor is kiment az asszony, de éppen úgy járt, mint először: mikor odaért, a legény magára húzta a köpönyeget, s nem látott senkit, semmit.
Jól pofon verte a második szobaleányt is. De még vissza sem mehetett a vendégek közé, szaladott utána a harmadik szobaleány:
- Hamar, hamar, lelkem asszonyom, mert csakugyan itt van az első ura!
No, a harmadikat előre pofon vágta, hanem azért mégiscsak megfordult, s benézett a szobába. S hát csakugyan ott volt az ura.
Jaj, a szegény asszony örült is, búsult is, nem tudta, hogy mit csináljon.
Elmondja az urának, hogy mi történt, gondol ide, gondol oda, ő bizony visszamegy a vendégek közé, s azt mondja:
- Hallgassatok csak ide, van nekem egy almáriumom, annak a régi kulcsát elvesztettem, s újat csináltattam helyette; most meg visszakerült a régi kulcs. Ítéljenek kigyelmetek, melyik kulcsot tartsam meg a kettő közül.
Mondották a vendégek mind egy szívvel-lélekkel:
- Hiszen jó, jó az új kulcs, de mégis jobb megtartani a régit.
- No, akkor jól van - mondotta az asszony -, mert tudják meg, hogy az első uramat elveszí­tettem volt, de most újra megtaláltam, hát én most megtartom az elsőt.
Azzal kiment az első uráért, bevezette a vendégek közé, azoknak erősen megtetszett a derék halászlegény, egyszeribe kikiáltották királynak, s csaptak olyan vendégséget, hogy hetedhét országra híre ment.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Titi Hajnalka - Az otthontalan kisegér
Titi Hajnalka - Az otthontalan kisegér Csak egy hideg őszi nap volt,Az ég mindenre felmordult-Gyűltek a sötét fellegek,Mert Szélúrfi közeledett. Csattogott az egek alja,Nem kellemes a viharba:Dűt, borít és mindent szétzúz,Jobb ha menedékbe vonulsz. Erdő szélén volt egy kunyhó,Sok éve áztatta eső és hó.Molyok rágták gerendáit,Ember oly régen nem járt itt... Csak...
2018-08-17
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Nyári hívogató
Titi Hajnalka - Nyári hívogató Jaj, de jó ha itt a nyár,Akkor ezer móka vár!Kinn a réten ugrálunk,Haza este sem vágyunk! Így az élet vidámság,Jöhet a sok kívánság!Még Cirmi is mosolyog,sosem volt ilyen boldog.Gyere, játssz hát most velünk,Addig míg jó a kedvünk!Ugrándozz és nevessél,Köztünk boldog lehetnél! {loadposition szalag}  
2018-08-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Móricz Zsigmond - A HÉJA
 A HÉJA Száll a héjaMagosan,Földre röppenHamisan.Tyuk: - Mit akarsz itt héja?Héja: - Ások.Tyuk: - Mit ásol te héja?Héja: - Kútat.Tyuk: - Minek a kút, héja?Héja: - Víznek.Tyuk: - Minek a víz, héja?Héja: - Főzni.Tyuk: - Mit főzöl te héja?Héja: - Csirkét.Tyuk: - A magadét, héja?Héja: - A tiedet ellopom.Tyuk: - Anyja vagyok, nem hagyom!Hess! Hess! Hess!És a...
2018-08-07
Móricz Zsigmond - 1879...
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Tömérdek barika.
Pósa Lajos - Tömérdek barika. Volt egyszer egy ember,Nem is olyan régen;Annyi volt a pénze,Mint csillag az égen. Egyebe is volt még,Úgy emlékszem rája:Mint réten a fűszál,Annyi barikája. Egyszer csak, hogy s hogy nem,Elfogyott a sok kincs.Összecsapja kezét:„Uram Isten! Volt - nincs!” Mit csináljon már most?Töri fejét rajta -Azt a sok barikátA vásárra hajtja. El is...
2018-08-07
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv 2
Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság, ahol egy jószívű király uralkodott szeretett feleségével. Szerette nagyon a nép, a gonoszságnak még híre sem volt ezen a vidéken, boldogan éltek az emberek, s végezte mindenki a maga dolgát. De nem volt teljesen boldog a királyi pár, hiszen hosszú éveken át,...
2018-07-25
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - A kis pocaklakó
Titi Hajnalka - A kis pocaklakó Kezdetben volt Apa és Anya, aztán megszületett Lili.Lili csodaszép kislány volt, ő lett Anyu és Apu szeme fénye, a „Kis család királyság” angyalhajú aprósága, akire még Napocska is szeretettel mosolygott és elragadtatással simogatta arcocskáját a Szél. Nem is volt nála boldogabb, az egész földkerekségen! A nap fénypontja az volt,...
2018-07-22
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Légy önmagad!
Orgovàn Irén - Légy önmagad! Szeresd azt ki vagy ,mert az is te vagy !Ne higgy másnak ha rosszat vallanak. Légy boldog,nagyon vidám.Hisz így szeret az egész világ.Tüzes a nyelv ,nagyon éles,Akár egy kard. Megvághat ,de el nem vérezhetsz!Állj fel küzdj!Ne félj semmitől. Bátor a szív, nemes harcos!Te!Te ki a világnak legnagyobb kincs. Ne engedj utat a szomorúságnak,agy...
2018-07-14
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Az otthontalan kisegér
Titi Hajnalka - Az otthontalan kisegér Csak egy hideg őszi nap volt,Az ég mindenre felmordult-Gyűltek a sötét fellegek,Mert Szélúrfi közeledett. Csattogott az egek alja,Nem kellemes a viharba:Dűt, borít és mindent szétzúz,Jobb ha menedékbe vonulsz. Erdő szélén volt egy kunyhó,Sok éve áztatta eső és hó.Molyok rágták gerendáit,Ember oly régen nem járt itt... Csak egy apró kis egérkeLakott benne, egy ideje.Igaz nem volt rég családja,De legalább volt egy háza. S most Szélúrfi nagy dühében;Szétrombolt, mit talált éppen.Mindent tiport az útjából,A kis kunyhót is gerendástól. Szegény Cinci, mihez kezdjen?Otthontalan, hová menjen?Igaz még a kis egérlyukA rom alatt ott tátongott... "Talán majd egy szép napon,Megtalálom otthonom.Még mielőtt beáll a tél!"Így remélt a kisegér. Batyut kötött a hátára,S elindult a nagyvilágba.Sárban, vízben járta útját,Míg kereste új otthonát. Rögös útján, erdő mélyén,Egy fárasztó nap legvégén,Egy gombatő árnyékában.Csigusz morgott egymagában: -Szerbusz Csigusz! Miért vagy mérges?Mert a házam nem kényelmes!Nincs asztalom, s nincsen székem,Éjjel- nappal cipelhetem! - A te helyedben, én úgy örülnék,Van otthonod, ami meseszép!Hullhat a hó, jöhet eső és szél,A te házad ott van mindig kéznél! -Milyen igaz!- nevetett boldogan-Valóban csodaszép házam van!E naptól büszkén viselte a házát,S kint fogyasztotta el vacsoráját. Nyugodni készült már a nap,Cinci fáradt és roskatag...Fáradtan huppant a földre le,Azonnal leragadt két szeme. A tücsök hegedült lágy zenét,Ő már nem hallotta énekét.Mosollyal pihent az avaron,Otthonra lelt tán az álmokon... Mire ő legmélyebb, álmából felébredt,A nap már majdnem delelőre lépett.Nem messze újra morgolódást hallott,S megpillantott egy kicsi vakondot: -Ejnye- bejnye, irgum- burgum!Éjjel- nappal mindig túrom,Mégsem fényes az otthonom!Ez az én legnagyobb bajom! - Te napfényes otthont akarsz,Közben mindent földdel takarsz?Hogy legyen világos otthonod,Ha nem építesz be egy ablakot? - Milyen igaz!- nevetgélte-Hogy nem jutott még eszembe?Beállítok egy ablakot,Aztán majd tovább fúrhatok. Cinci innen is tovább indult,Mindig új otthonára gondolt...Bár neki lenne meg a kicsi háza,Nem panaszkodna semmi másra!! Lassan haladt a rengetegbe,Teknőc úr jött most vele szembe:- De nehéz a házam!- sóhajtotta-Ezért a járásom olyan...
Titi Hajnalka - Nyári hívogató
Titi Hajnalka - Nyári hívogató Jaj, de jó ha itt a nyár,Akkor ezer móka vár!Kinn a réten ugrálunk,Haza este sem vágyunk! Így az élet vidámság,Jöhet a sok kívánság!Még Cirmi is mosolyog,sosem volt ilyen boldog.Gyere, játssz hát most velünk,Addig míg jó a kedvünk!Ugrándozz és nevessél,Köztünk boldog lehetnél! {loadposition szalag}  
Móricz Zsigmond - A HÉJA
 A HÉJA Száll a héjaMagosan,Földre röppenHamisan.Tyuk: - Mit akarsz itt héja?Héja: - Ások.Tyuk: - Mit ásol te héja?Héja: - Kútat.Tyuk: - Minek a kút, héja?Héja: - Víznek.Tyuk: - Minek a víz, héja?Héja: - Főzni.Tyuk: - Mit főzöl te héja?Héja: - Csirkét.Tyuk: - A magadét, héja?Héja: - A tiedet ellopom.Tyuk: - Anyja vagyok, nem hagyom!Hess! Hess! Hess!És a héjaÉhesen,Tovább repültMérgesen. {loadposition szalaag} 
Pósa Lajos - Tömérdek barika.
Pósa Lajos - Tömérdek barika. Volt egyszer egy ember,Nem is olyan régen;Annyi volt a pénze,Mint csillag az égen. Egyebe is volt még,Úgy emlékszem rája:Mint réten a fűszál,Annyi barikája. Egyszer csak, hogy s hogy nem,Elfogyott a sok kincs.Összecsapja kezét:„Uram Isten! Volt - nincs!” Mit csináljon már most?Töri fejét rajta -Azt a sok barikátA vásárra hajtja. El is elindúlnak,Mennek, mendegélnek,Hegyen túl, völgyön túlA Dunához érnek. Széles Duna vizénKeskeny kis hidacska:Csak egy bari fért elEgy széltibe rajta. Mennek egymásután,Szól az ezüst csengő:„Ne félj, édes gazdánk,Lesz sok ezer pengő!” Majd ha a sok bárányÁtalmegy a hídon:Folytatom a mesét,Ujra szól a sípom. {loadposition szalaag}
Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv 2
Titi Hajnalka - A csodálatos mesekönyv Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság, ahol egy jószívű király uralkodott szeretett feleségével. Szerette nagyon a nép, a gonoszságnak még híre sem volt ezen a vidéken, boldogan éltek az emberek, s végezte mindenki a maga dolgát. De nem volt teljesen boldog a királyi pár, hiszen hosszú éveken át, hiába várakoztak, nem jött a gyermek áldás. A királynő fáradhatatlanul imádkozott, mígnem egy nap maga Tündérkirálynő jelent meg előtte, s azt mondta:– Ne szomorkodj tovább királynő, megáldalak téged! Gyermeked születik, aki örökli majd a te szépségedet, a király jóságát, s nevetésétől még a gonosz szívek is meglágyulnak. Úgy is lett. Egy csodálatos reggelen végre megszületett a királyi gyermek, egy gyönyörű, kis királylány, akinek a nevetése meglágyított minden emberi szívet, még a legkonokabbakét is. Nem is volt boldogabb család, az egész világon. Játékosan, nevetgélve teltek mindennapjaik.Az idő gyorsan telt, s a kicsi lány egyre csak nőtt, mígnem belépett a 10-ik esztendejébe. Natália születésnapja, nemzeti ünnepnek számított a birodalomban, ami azt jelentette, hogy az emberek szabad napot kaptak, és mulatott ott mindenki, még a legutolsó koldus is kapott a szülinapi tortából! Feldíszítették az egész országot, kiváltképp a palotát. Csak a zenészek és a bohócok dolgoztak ezen a napon, szórakoztatták a népet. Olyan volt, mintha örökké tartana, ez a felhőtlen boldogság, ami a királyi család kiváltsága volt, a kicsi királylány születése óta.Valójában azonban a gonosz, sötét erők most is, mint mindig, a jó ellen szervezkedtek. Míg ők mulatoztak a palotában, Szélia a sötét oldal királynője, gonosz szándékkal feléjük közeledett. Egyetlen célja volt a világon, mégpedig az, hogy megerősítse a hatalmát. Attól sem riadt vissza, hogy a fekete mágiát használja, s kitanulta minden boszorkány tudományát. El lehet képzelni, milyen hatalmas erővel rendelkezett!Amikor megjelent a palotában, fekete fellegek borították be az eget, síri csend támadt, s beborított mindent a sötétség. Alig egy pillanat volt az egész, nem is szólt semmit, de mire ismét világos lett, a királylánynak nyoma sem volt.Az emberek még mindig némán álltak, mozdulatlanul. A királynő sikolya törte meg csendet, ahogyan gyermeke nevét kiáltotta. A...
Titi Hajnalka - A kis pocaklakó
Titi Hajnalka - A kis pocaklakó Kezdetben volt Apa és Anya, aztán megszületett Lili.Lili csodaszép kislány volt, ő lett Anyu és Apu szeme fénye, a „Kis család királyság” angyalhajú aprósága, akire még Napocska is szeretettel mosolygott és elragadtatással simogatta arcocskáját a Szél. Nem is volt nála boldogabb, az egész földkerekségen! A nap fénypontja az volt, amikor Anyu meleg ölelésébe bújhatott és megsimogatta a haját. Ilyenkor érezte a leginkább a biztonságot, a szeretetet, amit soha nem akart elveszíteni.- Szeretlek Anya!- mondta mosolyogva.- Én is szeretlek, kicsim!- felelte Anyu.Az idő csak telt, Lili is cseperedett, s Anyu hasa napról – napra kerekedni kezdett. Lili nagyon megijedt, nem értette miért, arra gondolt, talán Anyu beteg?- Nem, nem vagyok beteg!- nevetett Anyu– Kis pocaklakó van a hasamban.Lili még mindig nem értett semmit. Az a „kis pocaklakó” csak nem lehet egészséges dolog! Valamiféle élősködő lenne? És az miért jó Anyunak? Neki nem ijesztő?- De mit keres a hasadban?- Tudod valamikor te is itt laktál a pocimban. Amikor pedig erős és nagy lettél, s már nem fértél el itt benn, megszülettél. Kistestvéred lesz Lili!Lili ekkor rémült meg igazán. Ő aztán nem tudott örülni a hírnek. Most mihez kezd? Most ki fogja őt szeretni? Osztozkodnia kell Anyun, Apun. Mindenki a babát fogja szeretni. A „Kis család királyságban” csak ő lehet a hercegnő, nincs helye senki másnak!- Hát nem örülsz?- nézett rá Anyu.- Nem!- felelte dacosan, és kirohant a kertbe.Ez volt az a hely ahol, amikor bánat érte, mindig meg tudott vigasztalódni. Anyuval sok szép virágot ültettek ide, meseszép színekben pompázott az egész virágos kert. Volt itt minden: tulipán, margaréta, borzaskata, porcsin-, és bazsarózsa, harangvirág, liliom, s még sorolhatnánk. Reggel, este odaadóan öntözték valamennyit, ha kellett pedig meg is kapálták. A virágok sem maradtak hálátlanok színeikkel, gyönyörűséggel tündököltek, s a levegőt finom illatokkal árasztották el.Lili leült a virágok közé, a mellette lévő rózsát nézte, amely új bimbókkal büszkélkedett az elmúlt nap óta. Szemei megteltek könnyel. Magányosnak érezte magát, mint akit már senki sem szeret. Egy könnycsepp csillant meg a fényben, lassan végiggurult az arcán, majd egyenesen a rózsára hullott. Fejét a tenyerébe hajtva kezdett sírni.- Gyermekkönnyek! Sós és...
Orgovàn Irén - Légy önmagad!
Orgovàn Irén - Légy önmagad! Szeresd azt ki vagy ,mert az is te vagy !Ne higgy másnak ha rosszat vallanak. Légy boldog,nagyon vidám.Hisz így szeret az egész világ.Tüzes a nyelv ,nagyon éles,Akár egy kard. Megvághat ,de el nem vérezhetsz!Állj fel küzdj!Ne félj semmitől. Bátor a szív, nemes harcos!Te!Te ki a világnak legnagyobb kincs. Ne engedj utat a szomorúságnak,agy teret a boldogságnak.Arcodon mindig mosoly ragyogjon. Mert kik ellenségek!kínból táplálkoznak,mosolyodtól rogynak térdre.S vesznek a háború sötét mélyébe... Mondd el minden reggel,Így vagyok tökéletes.Hisz belőlem csak egy van.Így hasonmásom nincsen. {loadposition mobil}

Magazin előfizetés