Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Benedek Elek - Hammas Gyurka

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Hammas Gyurka

Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának.

A két nagyobbik legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s az öccsük eszik, alszik, hamuban hemmedezik, de egyszer azt mondták az anyjuknak, hogy ezt már a szent­lélek sem állja ki tovább, valamerre takarítsa el a becefiát. El is vitte a szegény asszony a városba, beadta fazekasmesterségre, de már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy ő ugyan nem mocskolódik az agyaggal, s belőle, míg e világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték tímármesterségre, de innét is megszökött, mert a büdösséget nem tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette, mert ülnie kellett.
A szegény asszony már azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét próbált egyet, s elindította a város felé. Amint mentek, találkoztak az országúton egy veres szakállú urasággal. Kérdi az asszonyt:
- Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével?

- Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét szolgálatba, ha valahol helye kerekedhetnék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert „Laci a hátán ül”, olyan lusta.

- Nem baj az! - örvendezett az uraság - éppen ilyen legényt keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem szolgálna más embernél annyit.
Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka, s meg is mondta az anyjának egyszeribe, hogy ő ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.
Az uraság megcsinálta az írást, s kérdi a szegény asszonytól:
- No, szegény asszony, tudod-e, hogy ki vagyok én, s hová viszem a fiadat?
- Igaz is, no! - kapott észbe a szegény asszony - nem is kérdeztem.
- Hát tudd meg, hogy én Durumo vagyok, a pokol királya, s a fiadat az ördögök közé viszem.
Aj, megijedt a szegény asszony, kérte, hogy égessék el az írást, de Durumo azt felelte:
- Majd vaskedden! - Hanem megígérte, hogy esztendő múlva jöjjön el ebbe s ebbe a renge­teg­be, ott egy helyet úgy hívnak, hogy Durumo sarka, s ott aztán visszaadja a fiát. Belényugodott nagy nehezen a szegény asszony, de mikor hazament, még akkor jutott istenigazában az eszibe, hogy a fiát kinek a kezére adta. Elpanaszolta a nagyobbik fiainak, hogy milyen szerencsétlenül járt, de ezek csak összenéztek, s azt gondolták, hogy az anyjuk vagy a kontya alá hajtott, vagy meghibázott az eszében.
No, eltelik az esztendő, s a szegény asszony elment pontosan Durumo sarkához, várt-várt setét estig, de Durumo nem hozta vissza a fiát. Amint ott bucsálódott, odament egy ősz ember. Kérdi:
- Miért búsulsz, te szegény asszony?
Elmondta, hogy kinek adta szolgálatba a fiát, hogy éppen a mai napra ígérte, hogy vissza­hozza, de bizony nem is gondol arra.
- Ne is várd azt hiába, szegény asszony, mert oda magadnak kell elmenned, s úgy ha vissza­kapod a fiadat.
Avval beléfútt a sípjába, s egy kicsi nyulacska mindjárt mellette termett.
- No, szegény asszony, ez a kicsi nyulacska elvezet a pokol kapujáig, ott aztán beeresztenek, csak azt kell mondanod, hogy Durumót keresed. Hanem a te fiadat addig úgy elváltoztatták, hogy még te sem ismered meg; adok én neked egy szál rozmarintot, indulj meg ezzel az ördögök közt, s amelyik előtt kivirágzik, az a te fiad.
Megköszönte a szegény asszony az ősz ember szívességét, s elindult a kicsi nyulacska után.
Három nap s három éjjel mentek, akkor értek a pokol kapujához, innét megfordult a nyu­lacska, s a szegény asszony békiáltott a kapun.
Kifut egy ördög, s kérdi:
- Kit keressz, te szegény asszony?
- Én bizony Durumo őfelségét keresem - felelt a szegény asszony.
- No, csak gyere, éppen most egzecéroztatja a legényeit, ha jókedvibe lesz, még be is fogad a fűtőkatlan mellé.
Bement a szegény asszony, ment egyenest Durumóhoz.
- Kend ugyan visszahozta a fiamat, Durumo uram!
- Ejnye, azt bizony el is feledtem - mondta Durumo -, de hát melyik is volt a kend fia? Válassza ki, kend jobban ismeri.
A szegény asszony eltalálta egyre a rozmarint nélkül is, pedig olyan fekete volt a fia, mint az üst.
- Jaj! - kiált Durumo - így nem mesterség eltalálni!
Előszólított egy regiment ördögöt, s megparancsolta, hogy egyszeribe vagdalják össze azt a regimentet, amelyikhez Hammas Gyurka tartozott, azután égessék porrá, s jóféle füvekkel kenegessék meg.
Összevagdalták egy micre, porrá égették, jóféle füvekkel megkenegették, s a porból ismét egy regiment ördög lett, de egy makulamákszem nem sok, annyit sem különbözött egyik ördög a másiktól.
- No, most válassza ki kend a fiát - biztatta Durumo.
Kezébe vette a szegény asszony a rozmarintot, megindult a gléda előtt, s mikor a fiához ért, a rozmarint kivirágzott, s ő megállott előtte.
- Ez az én fiam! - mondta Durumónak.
Tüsszögött Durumo nagy bosszúságában, nem tudta már, hogy mitévő legyen, mert Gyurkát semmiképpen ki nem akarta adni, úgy megkedvelte.
Hanem Gyurka jóllakott már az ördögséggel is, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belőle, s úgy kirepült a pokol kapuján, hogy Durumónak szeme-szája elállott nagy bámulatában. Azt mondja a szegény asszony:
- Már bizony, ha a fiam elment, én sem maradok itt - s avval ott hagyta Durumót.
Szitkozódott Durumo, hogy az a kölyök úgy kitanulta az ő mesterségét egy esztendőre, hogy még az ő eszén is túljár, de nem hagyja annyiban, ha életével játszik is. Ő is keresztülbucská­zott a fején, sasmadár lett belőle, s avval utána repült Hammas Gyurkának. Mikor már szinte utolérte volna, egy szép réten leszállott Gyurka, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy szép selyemkendő. A legények meg a lányok éppen ott táncoltak, az egyik leány megkapta, s szépen a nyaka köré kötötte. Leszállott erre a sas is, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy istenes vastag bot. A táncosok között volt egy idegen legény is, ez kérni kezdette a leánytól a szép selyemkendőt; de ez nem adta oda. Azt mondta a legény: - Hiszen úgyis lelted! - s erővel el akarta venni. A leánynak a szeretője erre felkapta a botot, s úgy eldöngette az idegen legényt, hogy a csontja is ropogott belé. Eközben a selyemkendő leesett a leány nyakáról, s ismét csóka lett belőle, a botból pedig sas, de most még mérgesebben űzőbe vette, mert ahogy fájt az ütés a legénynek, úgy fájt neki is.
Mikor már szinte utolérte volna, a csóka berepült egy ablakon, ott általhajtotta magát a fején, s lett belőle egy szép gyémántgyűrű. A sas nem tudott egyebet kieszelni, hanem bucskázott egyet, s lett belőle egy fiatal úr. A háznál éppen akkor készültek bálba, s a kisasszony, mikor észrevette a gyűrűt a kicsi asztalán, azt hitte, hogy az édesapja vette ajándékba, s felhúzta az ujjára. Beállított erre Durumo is, gazdag úrfi képében, s úgy megszerettette magát a háznál, hogy elhívták magukkal a bálba. Durumo csak mindig a gyűrűs kisasszony körül forgolódott, mondta neki a szépet, s addig-addig, hogy kérni kezdette a gyűrűt a kisasszonytól. Ez azonban kikacagta Durumót, hogy már első este gyűrűt kér tőle, s azt mondta: - Majd máskor! - Hanem Durumónak akkor kellett volna, s mikor táncra kerekedtek, megfogta a gyűrűt, hogy erővel is lehúzza az ujjáról. A kisasszony elkezdett sikoltozni, Durumót megcsípték a többi úrfiak, s úgy kirepítették az ablakon, hogy alig tudott összeszedelőzködni. Átkozódott Durumo, s fel is fogadta, hogy többet nem üldözi Hammas Gyurkát, hogy mindenütt ő húzza a kurtát, s visszament az országába. Azonban vége lett a bálnak, s már este a kisasszony lehúzta ujjáról a gyűrűt, s lett belőle csóka, kirepült az ablakon, s hazáig meg sem állott. Az ajtó előtt keresztülbucskázott a fején, s ismét Hammas Gyurka lett belőle.
- Jaj, lelkem fiam! Csakhogy hazakerültél! - örült a szegény asszony. - Ládd-e, bátyáid már bolondszámba vettek engem, nem hitték, hogy a Durumo szolgája voltál kerek esztendeig.
- Bizony az voltam, aki áldója van! - mondta Hammas Gyurka. - De bezzeg nem is bántam meg, mert annyi huncutságot tanultam nála, hogy már ez után is elélhetünk úri módon.
Másnap reggel azt mondja Gyurka a bátyjainak:
- No, legények, ma sokadalom lesz a városban, én hollószín paripává változom, ti pedig vezessetek el engem, s adjatok el jó pénzért. Csak kettőt kötök ki, hogy vörös szakállú embernek el ne adjatok, s ha eladtok, fejembe ne hagyjátok a kötőféket, mert cudarul lesz a dolgom.
El is indultak a városba, s mikor egy erdőn mennének keresztül, Gyurka átalbucskázott a fején, s lett belőle egy szép hollószín paripa. A bátyjai kötőféket vetettek a fejébe, s úgy vezették be a városba. Még jóformán be sem értek, egy óbester megalkudta ötszáz forintba, de addig itták a legények az áldomást, hogy mind jobban-jobban nekimelegedtek, ettek-ittak, húzatták a muzsikusokkal, s az öccsükről úgy megfeledkeztek, mint a fekete föld. Az óbester pedig hazavezette a szép csikót a kötőféknél fogvást, s bekötötte az istállóba. Mindjárt adatott neki jó lágy sarjút, de a csikó csak tüsszögött, s még belé sem harapott. Kimegy az óbester leánya, vitt egy karéj komlós cipót s egy marék nádmézet, s lám, azt mind egy falásig megette. A kisasszony még tréfálkozott az apjával, hogy olyan csikót vett, mely cipóval él meg cukorral. Jól van! Kicsapatja az óbester az udvarra, hadd járja meg magát, hanem mikor délben mind bementek ebédelni, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belőle, s hazáig meg sem állott. Az ajtóban ismét bucskázott egyet, s lett belőle Hammas Gyurka. Bément a házba, ott erősen lecirmolta a bátyjait, hogy róla úgy megfeledkeztek, s azt mondta, hogy még holnap is vezessék el, de ha megint úgy járatják, többet nem megy velük, hanem dolgozzék mindegyik a maga kezére.
Elindultak második nap is a sokadalomba, s mikor az erdőbe értek, átalbucskázott Gyurka a fején, s olyan gyönyörű szürke csikó lett belőle, milyen még a török császár alatt sem járt. Fejébe húzták a kötőféket, s amint beértek a városba, megszólítja őket egy veres szakállú uraság:
- Mit kértek ezért a csikóért, hé?
- Kétezer forintot - felelt a nagyobbik legény.
A veres szakállú uraság egyszeribe elővette a bugyellárisát, de a legényeknek eszükbe jutott, hogy mit kötött volt ki az öccsük, s megmásolták a szavukat. Azt mondták, hogy csak tréfabeszéd volt az egész, mert a csikó nem eladó, viszik egy grófnak. A veres szakállú uraság éppen Durumo volt, s nem is hagyta annyiban, hanem szépen utánuk sétált, hadd lám, kinek adják el a csikót. Amint vezették az utcákon, kinéz az ablakon egy gróf, s kérdi, mit kérnek a csikóért.
- Háromezer forintot! - felelte a nagyobbik legény.
- Vezessétek be! - parancsolta a gróf, s mindjárt kifizette a háromezer forintot. A legények nagy örömükben ismét a csikó fejében felejtették a kötőféket, s annálfogvást be is kötötte a gróf az istállójába. Alig mentek el, Durumo is beállított a grófhoz, s dicsérni kezdte a csikót, mondta, hogy ő is megvette volna annyiért.
- Hát az úr miféle? - kérdi a gróf.
- Én bizony lovászmester voltam egy hercegnél, és most szolgálatot keresek, ha valahová befogadnának lovászmesternek - felelt Durumo.
- No, éppen jó helyen jár, nekem egy ügyes lovászmesterre van szükségem.
Írást csináltak, s Durumo ment tüstént az istállóba.
- No, te tolvaj, akasztófáravaló gyilkos! Megverettél egynéhányszor, de most a kezem közé kerültél! - ezt mondta Durumo a csikónak, azzal előkapott egy vastag cseberrudat, s úgy elnáspángolta a szegény csikót, hogy az a hídlást is felrúgta kínjában. Meghallja a gróf a nagy dörömbözést, lefut az istállóba.
- Hát te gazember, így kezded az esztendőt?!
Megfogatta a béresekkel, lehúzatta, s olyan ötvenet húzatott reá, hogy elájult belé. Mikor aztán felszeszpetelődött nagy kínnal, átalbucskázott a fején, s lett belőle sas, de megfogadta, hogy többé nem üldözi azt a kitanult kötélrevalót, ki úgy a begyibe szedte az ő mesterségét, hogy még őt is csúffá teszi.
A gróf ezalatt kieresztette a csikót, hogy járja meg magát az udvaron. Az egész háznép sajnálkozott a szegény csikón, jóltartották cukorral, kaláccsal s különbnél különb jóféle süteményekkel. Hanem, ahogy magára hagyták, csak keresztülbucskázott a fején, s úgy repült haza csóka képiben, mint a gondolat. Az ajtó előtt ismét Hammas Gyurka lett. Mikor belépett az ajtón, bátyjai ijedtükben az asztal alá hengeredtek.
- Csak ki onnét, hé! - szedtevettézett Gyurka. - Tovább nem tartjuk az atyafiságot, mert ti, látom, mindig elisszátok az eszeteket.
Ami pénz volt, elosztotta négyfelé, s azt mondta:
- Egy rész az anyámé, hogy legyen miből éljen vénségire, kettő a tiétek, hogy legyen miből folytassátok a mesterségeteket, a negyedik rész az enyim, s én azzal megyek szerencsét próbálni.
Azzal átalbucskázott a fején, s úgy elrepült csóka képiben, hogy soha még hírét sem hallották.

 

 

 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...
Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más...
2018-11-18
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Román mese - SIRÁLY KIRÁLY
SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halá­szat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király...
2018-11-16
Román mesék
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj...
2018-11-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Nyalka huszár
Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet...
2018-11-15
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el,...
2018-11-12
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok
Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott...
2018-11-10
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Kondás Jankó
Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a...
2018-11-09
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...
Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más volt, bárki voltmintha élne - mintha szólnanem mosolyg így aki holt. Mintha szólna, mintha élnemintha látna - gondolámés zavarban, mintha félnelopva nézné gondolám.1908. aug. - 1908 második fele {loadposition szalag}
Román mese - SIRÁLY KIRÁLY
SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halá­szat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király udvarában is csak szegénynek maradt, olyannak, amihez kicsi kora óta hozzászokott volt, mert az az átkozott szegénység nem könnyen akar megválni attól, akinél egyszer befészkelte magát, ahogy a régiek mondották. - Mi bajod velem, szegénység?- Apáddal jól voltam mindég.- Veled is hát jól meglennék. És még annyit tudok, hogy egy idő óta összeállott egy asszonnyal, hogy ne mindig csak azt mondja: „Szegény fejem!”, hanem mondja azt, hogy „szegény fejünk!”.Aztán annak a királynak késő öregségéig nem lett gyermeke, és mikor már éppen úgy számí­tott, hogy kiürült a zacskó, és elfogyott a puskapor, mit látnak szemei? Lám, a királyné egy igen-igen szép leánykát szül neki.Volt öröme a királynak! Futárokat szalasztott mindenfelé: királyokhoz, császárokhoz, a nagy hadvezérekhez, mindenkihez, de mindenkihez, hogy jöjjenek vendégségbe, mert arra készült, hogy nagy lakomát csap, aminek messze földön híre menjen.Amikor egyéb dolgait már elintézte, előhívatja a szegény halászt.- Na, te öreg, most pedig indulj, és olyan halat hozz az asztalomra, melynek aranyból a pénze.- Hát én honnan kerítsek, felséges királyom, efféle halat?- Ahonnan tudsz. Azt akarom, hogy messze földön híre menjen az asztalomnak és a mulat­ságnak, amit rendezni fogok. Megértetted?- Megértettem, de hátha nem találok?- Még kérdezni mered, te nyomorult? Tudd meg, akkor oda kerül a fejed, ahol a lábad van.Na, szegény halász! Könnybe lábadt a szeme, de egy szót sem szólt többet. Tudta ő, hogy a király olyan ember, akitől őrizkedni kell, és hogy hiába kérlelne egy ilyen megkövesedett szívet. Mitévő legyen? Elment haza, az öregasszonyhoz, elmondta neki, mi nehezedik a szívére, aztán elbúcsúzott tőle, és világgá ment, de előbb azt a tanácsot adta a feleségének, hogy ne feledkezzék meg az Istenről, mert ő már nem sokáig vet árnyékot a földre.Elindult a halász, ment, mendegélt, egészen odáig, ahol, mint mondani szokás, „a kurtafarkú malac túr”, elment a...
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj volt is most neki baja!Meg kellene egyet fogni!Mégsem akart megmozdulni. A lepke meg élvezkedett,Mert béka orron ülhetett.Hogyha ezt elmondja otthon,Nevetnek nagyot a dolgon! Szegény Berci gyomra korog,S a lepke az orrán topog.A legyek meg úgy nevettek!Megunták és tovább mentek. Jót pihent a piros lepke,Mindjárt jó is lett a kedve.Akkor aztán uccu neki,Elkezdett tova röppenni! Szegény Berci éhen maradt,Légy a tónál egy sem maradt.Kénytelen a diétára,S ráfanyalgott az algára! {loadposition mobil} A szerző profilja
Arany János - Nyalka huszár
Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet vissza:Kétszer annyit mondok, s ahogy illik,Lefizetem utolsó forintig. „Hadnagy uram, megkövetem szépen:Egy szó mint száz: nem eladó nékem.”Hogyne volna, mennydörgős huszárja!Ráadásul még egy száz, megjárja? „Mi tagadás! helye vón’ a pénznek,Fel is férne ily szegény legénynek;Hanem egy új tisztnek lova nincsen:Jó pajtásom: neki szántam - ingyen.” (1849) loadposition szalag}  
Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér?- Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?- Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.A medve nagyot kacagott.- Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? Na, nekem a fél fogamra sem volna elég.- Ne bízd el magadat, medve koma - mondta a farkas. - Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb „állat” a világon. Én tudom, mert én próbáltam.- Hogyhogy?- Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akad egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni.- Már én mégiscsak azt mondom - erősködött a medve -, hogy fél fogamra sem elég az ember.- Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat.- Szeretném látni!- Azt ugyan megláthatod.Erre a medve kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta.- Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert.- Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor.- Hiszen ne hagyja, úgyis összeszaggatom.- Nem hiszem, komám.- Nem-e? Fogadjunk!- Itt a lábam, nem disznóláb!- Itt a talpam, ez sem disznóláb!Fogadtak egy nyúlba, s azzal meghúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy jön-e arrafelé ember.Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek. Kérdi a medve:- Ember-e ez, farkas koma?- Nem.- Hát mi?- Ez még csak lesz ember.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, arra jött egy öreg koldus.- Hát ez ember-e?- Nem.- Mi hát, ha nem ember?- Ez csak volt ember - mondta a farkas.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s arra jött egy asszony.- Hát ez ember-e?- Ez sem ember. Ez csak asszony.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jön egy huszár a lován.- Hát ez mi? Ez csak ember?- Ez már ember! - mondotta a farkas.A medvének sem...
Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok
Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott éjszakázott akkor a négy legény a négy leánynál, másnap aztán valamennyien fölkerekedtek, velük ment a kisfiú is. Mennek, mennek, mendegélnek, egyszer azt mondja párjának mind a négy legény:-- Eredjetek csak, mi hátramaradunk vacsorára valót vadászni.Szólott a kisfiú:-- Veletek maradok én is.A négy leány folytatta útját, de alighogy eltűntek szem elől, megragadta a négy legény a kisfiút, bekötötték a szemét, s feltették egy fa tetejére. Azt mondták neki:-- Menten véged, ha leveszed a kendőt a szemedről!Ráfelelt a kisfiú:-- Nem veszem én, dehogy veszem!A négy legény egy szempillantás alatt oroszlánná változott! A kisfiú meg kikukucskált a kendő mögül, s látta, amint az oroszlánná vált négy legény üldözőbe vesz egy antilopot. El is ejtették, aztán megint visszaváltoztak emberi alakjukba. Ekkor a kisfiú visszahúzta a szemére a kendőt. Jött a négy legény, leemelték a gyereket a fáról, szeméről le a kendőt, s kérdezték:-- Láttál-e valamit?-- Már hogyan is láttam volna? -- méltatlankodott a kisfiú. -- Hisz kendő volt a szememen!-- No, akkor jól van -- mondta rá a négy legény, s dolguk végezetten eredtek a négy leány után. Elérkeztek aztán egy barlanghoz. Mondja a négy legény:-- Maradjunk itt éjszakára! Megfőzik a leányok a húst, aztán leheveredünk, s reggel majd megyünk tovább.Úgy is történt: a négy leány megfőzte a húst, a legények ettek belőle egy keveset. Hanem akkor így szólottak a leányokhoz:-- Egyetek csak, lakjatok jól! A maradékot meg a csontokat dobjátok el. Azzal a négy legény ment útjára, s a négy leány meg a kisfiú jóllakott az antilophússal. Akkor aztán eldobták a csontokat meg a maradékot. Jóllaktak, le is feküdtek, s a négy leány menten elaludt. Nem úgy azonban a kisfiú! Lefeküdt ő is, de nem jött álom a szemére. Kikukucskált a barlangból, s meglátta az eldobott húsmaradékot meg a csontokat. Közben a négy legény ott rejtőzött a bokorban, várták, mikor alszik el a négy leány meg a kisfiú. Amikor azt...
Benedek Elek - Kondás Jankó
Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a fát, hogy csak úgy csurgott róla a verejték. Amint ott kínlódik, izzad, odamegy egy ősz öregember, s mondja neki:- Hát te mit kínlódsz, fiam?- Én bizony fát vágok, öregapám, talán megáld valaki.Mondja az öregember:- Hagyd azt a favágást, fiam, eredj haza, van az apádnak egy szántóföldje, azon a szántóföldön egy diófa, a diófa alatt egy lyuk, nézzetek bele, majd találtok ott valamit.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott az ősz öregembertől, mennek mindjárt a szántóföldre, s hát csakugyan a diófa alatt van egy nagy lyuk. Bekukucskálnak, s látják, hogy odalent egy nagy kamara van, s az a kamara tele van liszttel, szalonnával s mindenféle jó elemózsiával. Ott mindjárt fölszednek, amit felszedhetnek, viszik haza, s nagy vendégséget csapnak. Mondja másnap a szegény ember a középső fiának:- Eredj, fiam, te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy a középső legény is, vágja, rója a fát, s hát jön az ősz öregember, megszólítja a fiút:- Ugyan mit kínlódol, fiam? Eredj csak haza, van az apádnak egy szántóföldje, a szántóföldjén egy akácfa, az akácfa alatt egy nagy pince, tele van az boroshordókkal.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott. Mennek a szántóföldre, s hát csakugyan igaza volt az ősz öregembernek. Volt abban a pincében száz boroshordó is. Mindjárt csapra ütöttek egy hordót, jól ellátták magukat, aztán szekeret fogadtak, s a sok hordót hazavitték.Harmadnap azt mondja a szegény ember a legkisebb fiának:- No, Jankó fiam, eredj ki te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy Jankó, vágja a fát, izzad erősen. De egyszer, mit gondol, mit nem, eldobja a fejszét: ő bizony többet nem kínlódik, úgyis van otthon enni- s innivaló elég. Tüzet gyújtott, szalonnát vett elő a tarisznyájából, nyársra húzta, s úgy sütögette a szalonnát.Amint a tűz mellett ül, odajön az öregember, s kérdi Jankót:- Hát te, fiam, mit csinálsz itt?- Én bizony, öregapám, szalonnát sütök. Az apám...

Magazin előfizetés