Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

captcha 

Benedek Elek - Talléros kalap

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 Talléros kalap

Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja:
- Hány hét a világ, bácsi?
- Mával is kevesebb, uram - mondotta a paraszt, s tisztességtudással megemelintette a kalapját.
- Hát a jó erkölcs hol terem? - kérdi a diák.
- Megterem a virág a gazban is.
- No, ez ügyes felelet volt - mondja a diák. - Még egyet kérdek kendtől. Mi van a paraszt kalapja alatt?
- Jöjjenek be az urak a kocsmába, ott majd megmondom.
A diákok összenéznek, egy rézgaras sem volt a zsebükben, de azért bementek. Hanem a paraszt előrement, s megsúgta a kocsmárosnak, hogy csak mérje a bort, ameddig öt forint árát kimér.
Letelepednek az asztal mellé, a kocsmáros hordja a bort, isznak, jókedvük kerekedik. Hanem mikor öt forint árát megittak, a kocsmáros nem hozott több bort, azt mondta:
- Most már fizessenek az urak!
Az ám, fizettek volna, ha lett volna miből. Kotorásztak a zsebükben, kifordították, befordí­tották: fordíthatták, egy krajcár nem sok, annyi sem fordult ki.
- Hát majd megfizet ez a kalap - mondja a paraszt.
Azzal lekapja fejéről a kalapot, megrázintja, s egy fényes tallér esett ki belőle.
- No, látják az urak, ez van a paraszt kalapja alatt.
Tyű, nagyot néztek a diákok, szerették volna megszerezni a kalapot. Milyen nagy urak lenné­nek, ha övék lenne az a kalap. Csak megrázintanák, s hullana ki belőle a csengő tallér.
Közrefogják a parasztot, adja el nekik a kalapot, amit kér, azt kér, a föld alól is előteremtik az árát.
- Jól van - mondja a paraszt -, én már úgyis öregember vagyok, ötszáz forint elég halálom napjáig, ennyiért az uraknak adom.
Elmennek a diákok a földesúrhoz, kérnek írásra ötszáz forint, az uraság - mit gondolt, mit nem - adott is, s a parasztnak lefizették a pénzt. Továbbmentek nagy örömmel a diákok, s ahogy az első faluba értek, betértek a kocsmába, rendeltek ételt, italt, ettek, ittak, vígan voltak.
- Bort ide, kocsmáros, bort!
Mikor aztán fizetésre került a sor, megrázintották a kalapot, de csak egy tallér hullott ki a kalapból, pedig ötre volt szükség.
Hát most mit csináljanak? Nem tudtak fizetni, ott maradtak a kocsmárosnál, míg ledolgozzák az adósságot. Mikor aztán a kocsmárostól megszabadultak, indultak egyenest abba a faluba, ahol a parasztembertől a kalapot vették. Mennek, mendegélnek, egy nagy erdőbe érnek, s hát éppen ott dolgozott a paraszt. Ez már jó messziről meglátta a diákokat, s mi jutott eszébe, mi nem, egy fűrész volt nála, s azzal nagy hirtelen egy nagy tölgyfát elkezdett fűrészelni.
Aztán elkezdett kiabálni:
- Hamar ide, hamar, segítsenek, mert reám dől ez a fa! - s a vállát jó erősen a fának vetette, mintha csakugyan tartaná, nehogy ledőljön.
Odaszaladnak a diákok, s mondja a paraszt:
- No, az isten hozta az urakat ide, mert úgy tudják meg, hogy e fa alatt kincs van. Hogy könnyebben kiáshassam, előbb le akartam fűrészelni, de mélyebben találtam befűrészelni, s ha elállok innét, reám dől a fa. Álljanak ide az urak, tartsák a fát. Majd kötelet hozok ki a faluból, felmászok a fára, a fa felső ágára rákötöm a kötelet, s annál fogvást nyugot felé döntöm, mert hát a kincs kelet felé van.
A diákok meg sem ismerték a parasztot, mert jóformán meg sem nézték, nekidőltek a fának, a paraszt meg szaladott be a faluba kötélért.
Az ám, kötélért? Esze ágában sem volt, hogy kötelet hozzon. A szegény diákok vártak ebédig, vártak uzsonnáig, vártak vacsoráig, majd megszakadtak, úgy kínlódtak, nehogy a fa rájuk essen.
Hát nem várhattak ítéletnapjáig, nagy hirtelen elugrottak a fa mellől, s íme, a fa ott állott szépen, bizony nem dőlt el.
- Fiúk - mondja az egyik diák -, nekem úgy tetszik, hogy megint megcsúfoltak, mégpedig az a paraszt csúfolt meg, akitől a talléros kalapot kaptuk. Gyerünk csak be a faluba, majd így meg úgy, megemlegeti a paraszt, hogy diákokat csúfolt meg.
Eközben a paraszt nem találta otthon a helyét, ide bújt, oda bújt, aztán kerestette magát a feleségével, vajon megtalálja-e. De akárhová bújt, a felesége mindenütt megtalálta.
Azt mondja az asszony:
- Hallja-e, ne bujkáljon kend, jobb, ha úgy tesz, mintha meghalt volna. Feküdjék le szépen, én szemfedővel beborítom, akkor aztán jöhetnek a diákok, holt emberrel semmit sem csinálhat­nak.
- Ez igaz, feleség - mondja a paraszt.
Mindjárt el is készítik a nyújtópadot, a paraszt ráfekszik, s a felesége siratni kezdi keservesen:
- Jaj, lelkem uram, jámbor uram, mért haltál meg, mért haltál meg!
Éppen abban a pillanatban jönnek a diákok, kérdik az asszonyt:
- Hát kend miért sír, néne?
- Jaj, hogyne sírnék, lelkem uraim, nem látják-e, nyújtópadon fekszik az uram. Egyedül maradtam ezen a világon, szomorú özvegységben.
- Egyet se sirassa kend - mondja az öregebb diák -, nagy huncut volt, az isten nyugtassa.
Hanem hogy, hogy nem, volt az ajtó sarkában egy pálca, s az öregebb diák nem állhatta meg, hogy egy kicsit rá ne legyintsen a paraszt hasára.
- Nesze, huncut, vidd el ezt útravalónak.
Felugrik a paraszt, letérdel a diákok előtt, s mondja nagy hálálkodással:
- Ó, hogy az isten áldja meg kigyelmeteket, nagy jó uraim! No lám, most már csakugyan hiszem, hogy ennek a pálcának csodaereje van. Csak hallgassanak ide. Tegnap, amint a kertek alatt mentem, látom, hogy egy döglött kutya hever ottan. Egy kicsit meglegyintem a pálcám­mal, s a döglött kutya abban a pillanatban felugrik, elszalad. Hm, gondoltam magamban, talán nem is volt ez döglött kutya. Megyek az udvarba, a földesúrhoz, s hát éppen akkor döglött meg a legszebb paripája. Ezt is meglegyintem, s mit gondolnak az urak, mi történt? Felugrott a paripa, körültáncolt az udvaron, kutya baja sem volt. No már most látom, hogy csakugyan csodaereje van a botomnak. Feleség, amennyi kincs van a háznál, mind add a diák uraknak, nekem már nem kell. Megélek én ebből az egy szál botból. Ahol valami nagy úr meghal, megyek oda, s ezzel a bottal feltámasztom, majd lesz pénz.
- Nem oda Buda! - mondották a diákok. - Nem kell a pénz, visszük a botodat.
Könyörgött a paraszt:
- Ne vigyék el, drága jó uraim, van itt pénz elég (pedig dehogy volt), adok, amennyit elbírnak, csak a botomat hagyják meg.
- Nem, nem - mondották a diákok -, kétszer megcsúfoltál, harmadszor nem csúfolsz meg, visszük a botot.
El is vitték. A paraszt nagyot kacagott, mikor a diákok elmentek. Hiszen csak vigyétek!
Mennek a diákok hegyeken, völgyeken által, erdőn, mezőn keresztül, s beérnek egyszer egy rengeteg nagy városba. Amint bemennek a város kapuján, éppen akkor jött kifelé egy hatlovas halottaskocsi, utána tenger gyászoló nép. Kérdik a diákok, kit temetnek.
Mondják az emberek:
- A grófkisasszonyt. Ahol ül ni a hintóban az édesanyja meg a mátkája, egy herceg.
A diákoknak sem kellett több, mentek az öreg grófnéhoz, s mondták, hogy csak nyittassa fel a koporsót, ők feltámasztják a grófkisasszonyt.
Hát az öreg grófné hogyne nyittatta volna fel! Ígért a diákoknak tenger sok kincset, annyit, hogy egész életükben urak lehetnek, csak támasszák fel a leányát. Felnyitják a koporsó fede­lét, az öregebb diák a bottal meglegyinti a grófkisasszony torkát, s halljatok csodát, a gróf­kisasszony mindjárt felült a koporsóban.
Hej, volt nagy öröm. Temetés helyett nagy lakodalom. Megvendégelték a diákokat is, ehettek, ihattak, amennyi csak beléjük fért, s kaptak hárman három szekér aranyat. Mentek vissza a faluba, kifizették a földesúrnak az ötszáz forintot, aztán mentek a paraszthoz: annak is adtak egy zsák aranyat. Hanem több szerencsét nem próbáltak a bottal, mert mégis megtudták, hogy nincs annak csodaereje. Szépen visszamentek a kollégiumba, végigtanulták az iskolákat.
Így volt, vége volt, igaz volt.

 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

Image
Szabó Ina - A hold
Szabó Ina - A hold   - Kijött a fehér hold,fenn ragyog az égen,Felhő mögött bujkál őés leselkedik éppen...  - Benéz az ablakon,és látja ő ahogyan,egy szép leány haját fésüli ottan...  - Szép barna fürtjeit egy fonatba köti,masnival átszövi és így díszbe teszi. - Rózsaszínű masni a vállára lehull,fehér hálóingje, szépen rásimul... -...
2018-05-25
Szabó Ina - művész
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Vándórló madarak....
Orgovàn Irén - Vándorló madarak.... Vándorló madarak, merre mentek?Vigyétek bús szívemet, had menjek veletek.Meg sebzett az élet, tépázta szívem!Nem gyógyul sebem Vándoroló madarak merre mentek?Vigyétek szívem, nem kel már nekem.Bántott az élet mostoha a sors, bármit is teszek, követ a múlt. Vándoroló madarak merre mentek?Szél szárnyán suhantok oly...
2018-05-22
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Láss csodát!
Orgovàn Irén - Láss csodát! A szél lágyan viszi a virágok illatát pity-pang szál a levegőbe suhan száll csendesen.Pataknak zaja hallatszik közel s távol. Egy csoda szép lányka szalad át a réten, s mesélni kezd szüntelenArca bájos szeme mosolyog. Lás csodát!A patak megállt, pedig mindig fut siet, rohan tovább.De most ő is meglát egy pár percre. A szél sem fú...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet?
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet? Halottad már a csendet?"Mikor semmi sem kerget,,.Hallottad már? Halottad már?Az erdő hangját,a lehulló levelek halk hangját?S ahogyan a lágy szellő hárfán játszik.S vele énekelnek a fák.Halottad már? Halottad már?A fák lombjait mi koronaként ékeskedik, hogyan hegedülnek ágaikkal?S a füvet, mi pánsípon cifrás dallamot játszik?S...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Esti mese
Orgovàn Irén - Esti mese Zöldülő erdő közepében egy kis eldugott helyen,csodálatos lények élnek.Aranylóan csillogó tavacskán, lágyan ringatózik a szél, és közben andalító mesét regél.Két aranyhajú fürtös lányról,s ahol gyönyörű, hosszú nyakú hattyúk élnek.És kecsesen úsznak a tavacska gyöngyöző vizén.Két kicsiny lányka!Ezüst csillagot hint, a víz...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgovàn Irén - Három rossz csont!
Orgovàn Irén - Három rossz csont! Volt három rossz csont kiket nagyon szeretek én.Időnként törtek, zúztak, folyton morogtam én.Apuka meg legyintett,- így szólt . Hagyd, ki növik!De én csak álltam és néztem.S egyszer csak rohantak felém.És én féltőn öleltem át őket,Ahogy engem édes anyám.Hisz bármilyen rosszak is ők a mi gyermekeink és ne felejtsétek,Mi is voltunk...
2018-05-20
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Image
Szabó Ina - Az Angyalfiú.
Szabó Ina - Az Angyalfiú. - Egy anya mely egy fiút szült,egy fiút – Angyalfiút,a reményhez és fényhez hűt,tiszta lelkűt s jószívűt,őrizgette világ előtt remegve és féltve...A világ előtt ahol a szeretet, hűség és a béke,bizony ritka s hitvány vendég volt.... - Egy fiúgyermek ki érkezett, fényt s reményt hozott,édesanyja szíve, örömmel, boldogsággal s...
2018-05-19
Szabó Ina - művész
Tovább is van mondjam még?
Szabó Ina - A hold
Szabó Ina - A hold   - Kijött a fehér hold,fenn ragyog az égen,Felhő mögött bujkál őés leselkedik éppen...  - Benéz az ablakon,és látja ő ahogyan,egy szép leány haját fésüli ottan...  - Szép barna fürtjeit egy fonatba köti,masnival átszövi és így díszbe teszi. - Rózsaszínű masni a vállára lehull,fehér hálóingje, szépen rásimul... - Befekszik az ágyba,díszes – faragottbaa holdfény borítja az arcátés lelkét is oda adja... - Becsukódik a lány szeme,oly szép és barna,álomba szenderül és a vén Holdacska,mellé ül ... - Dísz ágyán ülve védi a leányt,minden mozzanatát, ő így érzi át... - Simogatja arcát s szájon csókolja,szerelmes lett a hold - nem tér nyugovóra.... - Azóta a vén hold az eget járja,lesi a szép leányt,melynek a szívét oda adta.... ( Ina Szabó – művész költeménye ) {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Vándórló madarak....
Orgovàn Irén - Vándorló madarak.... Vándorló madarak, merre mentek?Vigyétek bús szívemet, had menjek veletek.Meg sebzett az élet, tépázta szívem!Nem gyógyul sebem Vándoroló madarak merre mentek?Vigyétek szívem, nem kel már nekem.Bántott az élet mostoha a sors, bármit is teszek, követ a múlt. Vándoroló madarak merre mentek?Szél szárnyán suhantok oly könnyedén.Nehéz az én szívem bánatos rég!Elvette tőlünk, tőlünk az ég!Szenvedett mert az élet mosta. Vándorló madarak merre mentek?Vigyetek engem is hagy köszönjek tőle egyszer még el.Hadd mondjam el neki mennyire szeretem!Vésővel ütötték halálával át a szívem.Bocsásson meg nekem, ha vala bántottam, mert testvérként rútul elhanyagoltam. Vándorló madarak merre mentek?Vigyetek engem is talán még láthatom.Könnyes szemmel át ölelve csendben búcsúzhatom.Nehéz a szívem mint a koporsó,Mert könnyekkel áztatott.Mert ki szerettet ,senki nem feled.Ki egyszer igaz tiszta szívből könnyeket ejtett érte! {loadposition mobil}  
Orgovàn Irén - Láss csodát!
Orgovàn Irén - Láss csodát! A szél lágyan viszi a virágok illatát pity-pang szál a levegőbe suhan száll csendesen.Pataknak zaja hallatszik közel s távol. Egy csoda szép lányka szalad át a réten, s mesélni kezd szüntelenArca bájos szeme mosolyog. Lás csodát!A patak megállt, pedig mindig fut siet, rohan tovább.De most ő is meglát egy pár percre. A szél sem fú tovább, pedig ő is büszke ám.Meg állt minden s mesét hallgat.s lás csodát e kislány miatt még az idő is megállt {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet?
Orgovàn Irén - Halottad már a csendet? Halottad már a csendet?"Mikor semmi sem kerget,,.Hallottad már? Halottad már?Az erdő hangját,a lehulló levelek halk hangját?S ahogyan a lágy szellő hárfán játszik.S vele énekelnek a fák.Halottad már? Halottad már?A fák lombjait mi koronaként ékeskedik, hogyan hegedülnek ágaikkal?S a füvet, mi pánsípon cifrás dallamot játszik?S a sok apró áltat ének karként gyönyörű hangon áriázik. Még mindig nem hallod?Hát csukbe szemed!S felejts el minden gondot, zárd ki a világ zaját .S meg lásd meg hallod, az erdő gyönyörű dallamát. {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Esti mese
Orgovàn Irén - Esti mese Zöldülő erdő közepében egy kis eldugott helyen,csodálatos lények élnek.Aranylóan csillogó tavacskán, lágyan ringatózik a szél, és közben andalító mesét regél.Két aranyhajú fürtös lányról,s ahol gyönyörű, hosszú nyakú hattyúk élnek.És kecsesen úsznak a tavacska gyöngyöző vizén.Két kicsiny lányka!Ezüst csillagot hint, a víz hullámzó tükrébe!Apró kis hattyúk csipegetik szépen.Így úsznak, lassan színesre festve az eget, így kívánóak szép jó éjszakákat neked. {loadposition mobil}
Orgovàn Irén - Három rossz csont!
Orgovàn Irén - Három rossz csont! Volt három rossz csont kiket nagyon szeretek én.Időnként törtek, zúztak, folyton morogtam én.Apuka meg legyintett,- így szólt . Hagyd, ki növik!De én csak álltam és néztem.S egyszer csak rohantak felém.És én féltőn öleltem át őket,Ahogy engem édes anyám.Hisz bármilyen rosszak is ők a mi gyermekeink és ne felejtsétek,Mi is voltunk egyszer rossz csont gyerekek. {loadposition mobil}
Szabó Ina - Az Angyalfiú.
Szabó Ina - Az Angyalfiú. - Egy anya mely egy fiút szült,egy fiút – Angyalfiút,a reményhez és fényhez hűt,tiszta lelkűt s jószívűt,őrizgette világ előtt remegve és féltve...A világ előtt ahol a szeretet, hűség és a béke,bizony ritka s hitvány vendég volt.... - Egy fiúgyermek ki érkezett, fényt s reményt hozott,édesanyja szíve, örömmel, boldogsággal s szeretettel áradozott ... - Kisfiam te apró lény, ki oly nehezen születtél,kivel olyannyira megszenvedtem én... a te lágy hangodhívott vissza a Fényösvényről e világba,hogyan hagytam volna én, hogy te egyedül oly aprócskán,nélkülem oly zord világban, oly egyedül éldegélj ! - Kis gesztenye szemeid amikor rám néztek,az Angyalok országát, láttam én te benned...Rideg nehéz emberek vettek minket körül,szeretetben oly sóvár - parancsoló hangú... - Sehol egy fény - szeretet, mogorvaság hada,Te voltál a reményem – a lelkem Csillaga !„Mamam!” szólt a pici szád, a hangod ragyogó,szeretete árada, az Angyalok földjéről...-Teltek - múltak a napok, hónapok és évek,a szárnyaid a rejtett helyre – menedékbe tetted...Elrejtetted e zord világ elől... hogy ne bántsák a kicsi szíved,csak az Édesanyád volt az, aki ezt sejtette... - Zord világban, zord emberek kemények és rosszak,fájdalmat és bánatot az életedbe hoztak.Édesanyád, ki gondolta kevés egy fiúnak,ki napról – napra nagyobb volt, csak jót akarta volna... - Tévedett hát szegény lény, egy rossz döntést hozott,a „férjében” reménykedett, ki soha sem jót hozott...Reményt várt a férfitől, kit apának nevezik,hisz minden gyermek, csak ezért születik... ! - Egyszer csak hát az a nap, sötét és fájdalmas,szörnyűséget hozott, a Fiúcska – Anyja szíve,betegségbe elfolyt... - Eggyé vált az Anyja és a Fia lelke,a szörnyűségek - fájdalom ezt el nem engedte...Édes fiam, Te drága Lény, maradj itt mellettem,a szívem – lelkem érted él, hisz ezt el nem vetem... - Múltak a zord napok, fájdalmas hónapokés Te drága kisfiam az angyali szárnyad, újra elő vetted....Anyai szív fájdalmasabb mindennél, amikor a kicsi fia,fénnyé válik örökké... - Megesküdt hát édesanyja a kicsi fia szíve előtt,hogy az álmai országába elviszi a testét és ott hagyja majd őt.Az óriáshegy – Sínai alatt... a piramisok országában,ringadozó hideg tenger, néki altató dalt így énekel... :„ Kicsifiam szeretlek...

Magazin előfizetés