H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA
Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai...
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet!
Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat!
Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot!
Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még ilyet:Pöffeszkedő úri népek,Most mind pizsamába lépked!
{loadposition mobil}
A szerző profilja
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után.
A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély,
Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad?
Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt;lobog a vászon, süt a nap:én leszek a legboldogabb!
Ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után;csipője karcsu, keble dús:csupa egészség, csupa hús.
1907-1908
{loadposition szalag}
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek olyan soványak, hogy már csak a bőr tartja őket össze!- Nincs mit tennem, uram! Nekem mindennap három kenyeret kell az asztalra tennem.- Hát aztán, minek kendnek az a három kenyér?- Ebből egyet kölcsönadok, egyet adósságba, egyből meg én élek a feleségemmel.- Hát, ezt meg hogy értsem? - kérdezte a király.- Kölcsön adok egyet a fiamnak, hogy majd ha megöregszem, s nem tudok dolgozni, akkor ő is tartson el engem. Egy kenyeret a szüleimnek adok, hálából, hogy felneveltek. A harmadik kenyérből meg én élek, a feleségemmel.Tetszett a beszéd a királynak. Mindjárt meg is kérdezte a gazda nevét, aztán otthagyta, továbbállt, s elment a hatökrös gazdához.- Gazduram, mért nem ad kölcsön két ökröt annak a szegény szomszédjának, amíg azt a kicsi földecskéjét felszántja?- Elment az úrnak az esze?! Hogy az én drága jószágaimat odaadjam annak a kódusnak? Tudja az úr, hogy van a mondás? „Kaparj kurta, neked is jut!” Dolgozzon a szomszéd, majd neki is lesz hat ökre.Mátyás meghallgatta ezt a gonosz beszédet, aztán otthagyta a gazdát. Térült, fordult, s egykettőre Budára érkezett. Nemsokára fullajtárt szalasztott a szegény gazdához: Adja el a teheneit, s minden pénzt, amit kap értük, verje kutyákba! Vasárnap reggel Budán kutyavásár lesz, s a király parancsára vigye fel őket, s adja el!Nem gondolkodott sokat a szegényember, eladta a két hitvány tehénkét, s ami kis pénzt kapott, kutyákba fektette. Ahány hitvány, büdös, bolhás ebet talált a környéken, egy szíjra ráfűzte, s szép lassan feleregélt Budára.Vasárnap hajnalban fel is érkezett a piac sarkába, a király nagy kutyaugatásra, lármára ébredt. Kihajolt az ablakon, s hát látta, hogy megérkezett az ő embere.Akkor, mindjárt leszalasztott egy szolgát, felhívta magához a szegényembert. Egy másik szolgát is leszalasztott, s annak azt mondta, hogy vigyázzon a drága portékára, amíg ő szót vált ezzel az emberrel!Akkor azt mondta a király a gazdának:- Gazduram! Jól tette, hogy hallgatott rám....
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal
Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak!
A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia nagyon okos, és szinte bizonyos volt benne, hogy az öreg szomszédja lopta meg.
Han Fei Zi
{loadposition szalag}
Móra Ferenc - Angyalok kertje
Angyalok kertje
Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.Őhelyette Petykó szólalt meg:- Hát énvelem mi lesz, édesapám?- Te itt maradsz mellettem, mert te vagy minden örömöm és büszkeségem. Teneked meg Dióbélnek tanítót hozatok a kastélyba.Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle hegyéig. A szelíd, félénk gyerek kihúzta magát, és odaállt az apja elé.- Édesapám, tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek - csengett a hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtől.Már akkor ott is állt mellette, és akármilyen durcásan vonogatta a vállát Matykó, átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a kis uraságaim mellett, mint a vadalmahajtás a rózsabokrok közt.- Nekem mindegy - vont vállat Gáspár úr komoran -, akkor elmehettek mind a hárman.Aztán magunkra hagyott bennünket, de előbb olyan melegen szorította a szívére Petykót, mintha ki se akarná többet ereszteni a karjából.- Drága jó fiam - csókolgatta a kipirult orcáját -, maradj mindig ilyennek.Nekem is nyomott egy barackot a fejem búbjára: - Álmodj szépeket, kis Dióbél - hanem Matykóhoz nem volt egy szava se. Úgy tett, mintha nem is látná.Ahogy kifelé indult a szobából, Matykó rántott egyet magán, mintha utána akarna szaladni, de aztán fölvágta a fejét, mint a dacos csikó, és bement a gyerekszobába. Kisvártatva már olyan vígan fütyörészett, mintha sárgarigók iskolájába készülne.Hanem azért nehezen ment az elalvás azon az éjszakán mind a hármunknak. A két testvér valahogy mégiscsak álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam a szememet, csak kipattant az mindig. Forgottam előre-hátra, odabújtam a jó hideg falhoz, fejemre húztam a vánkos sarkát: mind nem ért az semmit.„Hátha odakint röpködnek az álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.Csodaszép nyáréj volt,...
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban élhetnének.Éltek itt kis elefántok jó páran, akik nagyon ügyesen mozogtak már apró korukban a porondon, kivéve egyet Péterkét, ő mindegyiknél idétlenkébb volt. Egy darabig tűrte az idomár, reménykedett benne, hogy ideiglenes a dolog, azonban a kis elefánt nem fejlődött jó irányba. Szegényke járni is nehezen tanult meg, lábacskái egymásban botladoztak, még az akadálymentes terepen is. Így nevezték el Kétballábas Péterkének.Bizony elefánt mama kezdett aggódni. Hiszen csak annyi dolga lett volna, hogy szépen végigsétáljon a többi kis elefánttal a porondon, s amikor az idomár köröz a pálcájával, forogjon egyet és kész. Ezt még az óvodás elefántok is megtudták csinálni. De Péterke lábai mindig összegabalyodtak forgáskor, és elesett. Márpedig a hasznavehetetlen állatokat, az állatkertbe száműzik! Ez így volt mindig is a cirkuszban.- Mi lesz veled kicsikém?- sóhajtozott elefánt mama, s ormányával végig simította a fejét- Ha elvisznek tőlünk, nem élem túl!- Mindent megtettem mama, mégsem tudok jobb lenni...- felelte Péterke.Akkor este már maga sem hitte, hogy maradhat. Lehetetlen betegyék a műsorba, annyira nem ment neki a dolog. Lefeküdt a puha szalmára, a csillagokra nézett, és arra gondolt, vajon az állatkertben fogja látni a csillagokat? Mert az kicsit olyan lenne, mintha otthon lenne... Biztosan enyhítene a bánatán valamelyest. Egyszer csak a könnyei hullani kezdtek, és a csillagok elhomályosodtak.- Hát te miért sírsz?- rezzent össze egy hangra. Felnézett. Jancsi bohóc állt előtte.- Hát csak azért,- szipogta- mert akárhogy igyekszem, csak esek- bukok, nem tudok úgy táncolni, ahogyan a többiek.- Ó, hát csak ennyi a baj? Én is sokat esek- bukok a műsorban, és fellépek! Lehet, hogy rossz csapatban vagy! Mi lenne, ha velem lépnél fel? Mennyivel viccesebb lenne az előadásom, ha lenne egy csetlő- botló kis elefánt mellettem!- mosolygott rá biztatóan.
Mindjárt felcsillant Péterke szeme:- Tényleg vicces lenne! Boldogan fellépnék veled Jancsi bohóc!-...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy cigány meg két szegény ember. Egyszer ezek így hárman kimentek az erdőre fáért. Hát amint vágják a fát, egyszer megszólal valamelyik:
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy kis kakaska meg egy jércike; amint ott kapargáltak a szemétdombon, megtalált a jércike egy szem kökényt, el akarta nyelni, megakadt a torkán, elkezdett fulladozni, kérte a kakaskát:
A kóró és a kis madár
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg.
tt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska:
A kis ködmön
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó.
Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón:
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát;
