Afrikai mese -Miért nem eszi meg a krokodilus a tyúkot?
Miért nem eszi meg a krokodilus a tyúkot?
Volt egyszer egy tyúk, aki minden reggel lement a folyópartra, ott kapirgálgatott. Egy szép napon egy krokodilus csúszott a közelébe, megfenyegette, hogy megeszi. Felkiáltott erre a tyúk:-- Ne tégy ilyet, testvér!
A krokodilust annyira meglepte a kiáltás, hogy elment abban a hitben, hogy a tyúk valóban a testvére. De másnap visszament a partra, és eltökélte magában, hogy most már valóban megeszi a tyúkot. Ám az újból így kiáltott:-- Ne tégy ilyet, testvér!-- Átkozott tyúkja -- morgott a krokodilus, amikor a tyúk nyugodtan továbbsétált mellőle. -- Hogy a csudába lehetne az ilyen a testvérem? Hiszen a földön él, én meg a vízben.Elhatározta, elmegy Nzambéhoz, és megkéri, döntse el ő ezt az ügyet. Útra is kelt. Még nem járt messzire, mikor barátjával, a gyíkkal találkozott.-- Segíts tanácsoddal, Mbambi. Mindennap lejön egy gyönyörű, kövér tyúk a partra, és amikor éppen meg akarom enni, rám ijeszt azzal, hogy testvérének szólít. Elmegyek most Nzambéhoz, és megkérdezem tőle, mitévő legyek.-- Bolond vagy -- mondta Mbambi --, csak az időt fecséreled az úttal, és tudatlanságodat leplezed le. Hát nem tudod, hogy a kacsák is vízben élnek és tojást raknak, a teknősök úgyszintén? Én is tojásokat rakok, és a tyúk is! Meg te is, balga barátom! Így hát ebben mi valamennyien testvérek vagyunk.
{loadposition szalaag}
Húsvéti versek - Ma van húsvét hajnala
Ma van húsvét hajnala
Ma van húsvét hajnala,A locsolás nagy napja.Jó reggelt, jó reggelt,Te szép virágszál,Megszabad locsolni,Hogy el ne hervadjál?
Kelj fel párnáidról,szép ibolyavirág.Nézz ki az ablakon,milyen szép a világ.Megöntözlek szépen,az ég harmatával,teljék a tarisznyaszép piros tojással.
{loadposition vizualis}
Arany János - Szent Pál levele
Szent Pál levele
Névnapi köszöntő Borbély Pál szalontai főjegyző névnapjára
Az égből. Borbély Pál kedves druszámnak pártfogói kegyességgel.Szalontán (franco).
Sz. Pálnak B. Pálhoz küldött 1-ő Levele
„Kedves druszám, édes kedves Pálom,Minthogy nem jő most szememre álom,S személyesen nem szólhatok Veled,Ime küldöm e frankós levelet.Úgy hallottam, jól van fejed dolga,Bár nem úr vagy, hanem olyan szolga,Kinek ura légió, mint tenger,Mint a Nyírben Compossessor ember.
Ámde nagy kár volna elcsüggedni,Tüske közzől szoktak vackort szedni;Minden ember nem lehet egyforma,Hidd el; nincs jobb étel, mint a torma.Ha semmid sincs, van szép szabadságod,A papiros rongyát körülvágod,És midőn magad vagy egy szobába,Az igazat megmondhat’d vaktába.Fizetésed hogy zsíros ne volna,Ebben Komócsin meghazudtolna.Búza helyett konkolyt, repcét adnak,Melyből üttethetsz olajt magadnak.
Azért fiam, csak tűrj, mint a bárány,Míg megállhatsz kurta lábod szárán.Hisz ha feldőlsz, elénekli Csere,Hogy te, mint ő, nem valál csak here.Járj el a nemzeti kaszinóba,Mely, mint hallom, most van felbomlóba.Szép az, aki ott kitesz magáért!Dicsőség civódni a hazáért.
Most ugyan bor nincs még benne és ser,Ámde nem megírtam-e már egyszer,Hogy jó inni, ha szomjuság éget,Egészségnek fenntartása végett.Kaszinótok pedig nagyon beteg,Csak diószegi bor gyógyítná meg.Ferbli-lázban mit sem ér a lőre.Pécsi jobb tanácsot ád előre.És most adieu, szívemnek drága,Nagyot nőjön lúdaidnak mája.”
Nem hasadt még a mosolygós hajnal,Malac-álmot aludt minden angyal,És az égi tyúkok gunnyasztának,Fittyet vetve a kakas szavának.A mennyország nagy-torkú bakterjeSzundikált még, s nem volt ki felverje,Amint ott ült, utca szögleténél,Kétöles lándzsája jobb-fülénél.Ámde Szent Pál nem tudott alunni,Óra hosszat még szemet sem húnyni.Ürgött-forgott, mint tótban a kása,Innen az-nap az ő fordulása.Néha-néha pikszisébe markolt.Mely, mint szérű, oly kerületű volt;Majd kicsiholt és gyujtván világot,Olvasgatni kezdé Kartigámot.Néha ismét verset készült írni.S a papírt körül is tudta nyírni.De felakadt szárnyaló múzsája:„Irjon a szösz, hordja el a gálya.”Ekkor ötlött hirtelen eszébe,Hogy levélíró volt életébe.S hogy Szalontán van egy jó druszája,Nosza tüstént levelet hozzája.Bő schlafrockját felkapá magára,Hálósipkát nyom...
Arany János - A reggel
A reggel
Természetrajz
Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnekA pontot, hol az én pusztai kis lakom áll.Szőke világát már az égen terjeszti előreA Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé.Majd pirosabb színt vált, megtörvén fénye a földiFennlebegő párák ködszerü cseppjeiben;És, mint nagy gömböt, veti a horizonra csalárdúlA levegő-réteg vérpirosan hüvelyét.
Ez még nem nap - ihol szemmel nézhetni beléje;Ám, ha derékszög alatt dől zenithemre a fény:Égő gáztakarója körét meglátom a Napnak,Mely a mi Földünknél (szám ide!)-szorta nagyobb;Hogy kicsinek látszik, nagy távolléte okozza,Oly keskeny szög alatt éri sugára szemem.Már körül a gyárak kéményeiből viszi nagy felKönnyü korom-terhét a nekifűlt levegő.Vas sinen a gőzgép nagy terhet vonva közelget,Mert a súrlódás nem köti meg kerekét.Mily szép most minden, kezdik kilehelni a fák isÉlenyöket, - s széngázt színi be lombjaikon.A levegő-réteg, mely Földünket beborítja,Kékszínű tömegén játszva eget mutogat.Ah de mi ez? Hőség megritkította köröttemA levegőt s felszáll, váltja rohanva hideg.Képződnek szaporán s gyülekeznek vizi parányokS összeverődve, legitt földre csapódnak alá.Testem is a hőanyt likacsin már veszteni kezdi,Adieu természet! Vissza lakomba megyek.
(1881)
{loadposition szalag}
Benedek Elek - A halász fia
A halász fia
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény halász. Ez a halász a király városában lakott, s ami halat fogott, mind a királynak vitte, aki meg is vette tőle jó pénzen.Egyszer nagy vendégség volt a királynál, üzentek a halásznak, hogy menjen, s mennél több halat fogjon, mert sok lesz a vendég, sokra lesz szükség.Lemegy a halász a Tiszára hajnalhasadtakor, beleveti a hálót a vízbe, aztán egy kis idő múlva kiemeli, de akkora hal se volt benne, mint a kisujjam. Így volt ez másodszor és harmadszor is, eltelt a délelőtt, elhúzták a déli harangszót is, s egy hal nem sok, annyi sem került a halász hálójába.Hej, búnak eredett szegény feje, hogy mikor éppen a legjobban kellene, akkor nincsen hal. Mit tudjon csinálni?Amint bucsálódnék, tűnődnék magában, odavetődik egy zöld gúnyás ember, s megszólítja:- Mit búsulsz, te szegény halászember?
- Hogyne búsulnék, uram, hajnalhasadtától meregetem itt a hálómat, s egy hal sem akad belé, pedig a királytól jött a parancsolat, hogy mennél több halat vigyek neki, mert nagy vendégség lészen.- No, hallod-e, szegény halászember, amiatt ne búslakodjál, segítek én rajtad. Gondolkozzál meg jól, hogy mi van s mi nincs a házadnál, s ha nekem adod azt, ami még most nincs, de lesz, annyi halat foghatsz estig, hogy hat szekér sem bírja el a király udvarába.A szegény halász gondolt ide, gondolt oda, vajon mi lehet, ami nincs a háznál, de lesz, s nem jutott az eszébe semmi különös. Isten neki, kezet adott a zöld gúnyás embernek.- Ó, ez még nem elég - mondotta a zöld gúnyás ember -, eressz vért a karodból, s a véreddel adj írást nekem.Mit volt, mit nem tenni, a szegény halász a bicskájával vért eresztett a karjából, a zöld gúnyás ember meg papirost s pennát húzott elő a zsebéből, megcsinálta az írást, a halásszal aláíratta, azzal szépen továbbsétált.Beleereszti a halász a hálóját a Tiszába, s hát egyszeribe érzi, hogy csak úgy nyüzsögnek benne a halak. Majd megszakadt bele, mikor az első fogást kiemelte. Aztán egyebet sem csinált, csak eresztette le a hálót, meg emelte ki, s mire feljött az esthajnali csillag, annyi halat fogott, hogy hat szekéren sem tudták elvinni; még hozattak hat szekeret, úgy vitték a tenger sok halat a király udvarába.No, fizettek is annyi pénzt a tizenkét szekér halért, hogy holtig úrimód élhetett...
Móricz Zsigmond - Farsang végén
Farsang végén
Régen,Egyszer aRéten,FarsangVégenTalálkozottKét farkas egymással,Kezet fogtakNagy barátkozással:
- Szervusz öreg pajtás!- Nem szervusz most pajtás!- Ugyan miért pajtás?- Mert bort ittam pajtás!- Az jó pajtás,- Nem jó pajtás.- Mér pajtás?- Mert megvertekEldöngettekMiatta jó pajtás!- Az rossz pajtás!- Nem rossz pajtás!- Mér pajtás?- Mert legalábbFarsangoltam,SüteménnyelPecsenyévelTorkig laktam,LakodalombaNagy vigalombaKedvemre mulattam!- Az jó pajtás,- Nem jó pajtás- Mér pajtás?- Hej mert annál többenLazsnakoltak engemMikor részegenNótába kezdtem:Óóó!Bóóó!Édes-kedves pajtás!- Az rossz pajtás!- Nem rossz pajtás!- Mér pajtás?Azért, mer láddIgy legalábbA farkas már tudja,Hogy huncut a kutya:Az csalt oda!- Az jó pajtás!- Nem jó pajtás!- Mér pajtás?- Mert bőrömönNem nagy örömHogy ujra tanultam,Amit ugyis tudtam!- Az rossz pajtás!- Nem rossz pajtás!- Mér pajtás?- Mert legalábbHa megvertek,Megvertek,De legalábbEttem-ittamEleget.Még mostan is dalolhatnék,Fütyülhetnék, táncolhatnék!Ugyám pajtás!- Akkor sebaj!- Sebaj pajtás!A két farkas kezet fogottS jobbra-balra eltávozott.
{loadposition szalaag}
Vietnámi mese - A Fehér Ló Templomának legendája
A Fehér Ló Templomának legendája
Fordította: Dr. Gion GáborTerebess Ázsia E-Tár
A lópatkó nagyon sok országban szerencsét jelent. Hanoiban azonban a lovak patáinak nyoma a szerencse jele, és a város a fehér lovat védőszentjeként tartja számon.Sok-sok évvel ezelőtt Hanoi környéke még mocsaras volt, több kisebb folyó szelte át a város körüli mezőket. A Fehér Ló Temploma valamikor a To Lich folyó partjára épült. A folyó napjainkban már nincs meg, eliszaposodott, mocsarassá vált, de akkoriban még bővizű volt, és a Vörös folyóba ömlött. A To Lich nagyon széles, sekély, nehezen hajózható folyó volt. Az év bizonyos időszakaiban ugyan a Vörös folyóba ömlött, más évszakokban azonban nyugati irányban, visszafelé vezette a vizet. A két folyó közti állandó vízvándorlás különösen veszélyessé tette a hajózást ezen a szakaszon. Emiatt még nagyon régen templomot építettek a folyó szellemének. Sok mítosz, legenda szól a környékbeli szellemekről, akiknek nagy hatalmuk volt a folyó mentén. Az egyik ilyen szellem, To Lich volt.
To Lich a folyóparton élt családjával. Azt tartották róla, hogy egykoron erényes, ügyes ember volt. Amikor meghalt, a folyót, amely mellett élt, róla nevezték el. Később a folyópart szellemként tisztelték. Amikor a folyó menti földeket művelés alá vonták, vagy felásták, hogy új házakat építsenek, a folyó szellemének engedélye is kellett hozzá, és illett ajándékokkal elhalmozni, imádkozni hozzá. Ha a szellem nem örült az új építménynek, arra rossz sors várt. Ráadásul a To Lich folyó mellett, vele együtt őrködött a terület felett a föld szelleme is, akit a környéken Long Do (a Sárkány Köldöke) néven neveztek.866-tól 875-ig az a földterület, ahol ma Hanoi áll, kínai irányítás alatt állt Giao Chi néven. Kormányzója Cao Bien kínai mandarin volt. Egyszer Cao Bien nekilátott, hogy a rá bízott területen felépítse erős falakkal, tornyokkal körülvett rezidenciáit. Hallott ugyan egy helyi népmesét egy nagy fehér szakállú öregemberről, aki állítólag a térség földjeinek szelleme volt, de nem tulajdonított a viet nép legendáinak valami nagy jelentőséget. Egy szép napon azonban, amikor Cao Bien az építkezés területét éppen személyesen ellenőrizte, megpillantott egy hatalmas felhőt, mely öt pompázatos színben ragyogott fenn az égen. Aztán a földön...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy cigány meg két szegény ember. Egyszer ezek így hárman kimentek az erdőre fáért. Hát amint vágják a fát, egyszer megszólal valamelyik:
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy kis kakaska meg egy jércike; amint ott kapargáltak a szemétdombon, megtalált a jércike egy szem kökényt, el akarta nyelni, megakadt a torkán, elkezdett fulladozni, kérte a kakaskát:
A kóró és a kis madár
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg.
tt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska:
A kis ködmön
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó.
Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón:
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát;
