A Mátyás-folklór kialakulása

Mátyás király napszámba dolgozik Amin Mátyás király városra vándorolt, hát az egyik városba építgetek egy nagy házat. Ő is beállt napszámosnak. A pallér mikor fölvette, azt monta neki, hogy: - Te naplopó, ha nem dolgozol, akkor megbotozlak, aztán elkergetlek innét. Mátyás királyt az állás csinálókhoz tette, és a nehéz görgő landénát kellett neki cipelni. Majd megszakadt. A többiek csak keveset dolgoztak, csak nevették, azt mondták, hogy nem tudja még, hogy kell a napot lopni. Elmut a hét, fizettek, őt is kifizették. De a pallér gazember volt, kevesebbet fizetett neki, a többit zsebre vágta. Amikor Mátyás király keveslette a pénzt, akkor a pallér azt monta, hogy: - Ilyen naplopó, min te, még annyit se érdemelsz. Mátyás király két nap múlva megint ott volt az építésen, és elmondta, hogy mit tapasztat. A pallér váltig bizonykodott, hogy mindenkit munkája szerin fizetett. Hiába, mer Mátyás király megbüntette a pallért, de a dologkerülőket is. Szeged (Csongrád megye) {loadposition szalag}  

 Iciri-piciri Ajaj, hol volt Hol nem... Volt egyszer egy Iciri Piciri Házacska; Ott lakott egy iciriPiciri kis macska. Volt annak két iciri Piciri kis ökre,Rákaptak egy iciriPiciri kis tökre.   Csizmát huz az iciriPiciri kis macska,Hová lett az iciriPiciri barmocska:Bejárja az iciriPiciri kis erdőtS nem leli az iciriPiciri tekergőt.   Bejárja az iciri Piciri kaszálót, S nem látja az iciri Piciri kószálót. Rátalál egy iciri Piciri kis tökre, Bánatában iciri Picirit meglökte. Felfordult az iciri Piciri tököcske, Benne a két iciri Piciri ökröcske. Megörült két iciri Piciri ökrének: Vége van az iciri Piciri mesének! {loadposition szalag} 

 Koldus verebek Sivít a szél, zúg a zápor, Eresz alatt verébtábor. Egyre azon csiripelnek, Ennivalót hol is lelnek.       Csirip, csirip, csip,       Éhen veszünk itt.   Záporeső egyre szakad, Éhes veréb hoppon marad, Tarisznyát vet a nyakába, Veti fejét koldulásra.       Csirip, csirip, csip,       Csak kap egy kicsit.   - Tyukanyókám, kérem ásson, Rossz szivvel ma jaj ne lásson, Istenadta szegény vagyok, Adjon egy szem buza-magot.       Csirip, csirip, csip,       Éhen halok itt.   - Jól van, jól van veréb hugom, Nagy inséged szánni tudom. Ha nem adnék míg van nekem, Megverne az Isten engem.       Csirip, csirip, csip,       Jaj be jól esik!...   Koldus veréb haza biceg, Rakott iszák vállán fityeg; Barátinak mutogatja, Irigységük megpukkasztja.       Csirip, csirip, csip,       Aki ügyes csip.   - Jaj te zsobrák, jaj te gaz! Hol vetted ezt! Mondj igazt! - Kolduljatok, kaptok még, Tyukanyónál van elég.       Csirip, csirip, csip,       Hanem rólam csitt!   Ketten, hárman, szégyenszemre, Mennek egy-két buzaszemre, Tyukanyó is fejet csóvál, Csak kicsiny marokkal szór már.       Csirip, csirip, csip!       Magamnak sincs mit!   Van riadal veréb tanyán, Mind fut mankó s szütyő után. Most legyen a gazda már dús, Seregestől jön a koldus.       Csirip, csirip, csip.       Ha nem adnak csip.   - Mit akartok, zsivány horda? - Könyörögni jöttünk volna. - Dolgozzatok, nincs már eső! De szól a sok préda leső:       Csirip, csirip, csip!       Fösvény gazda, csitt!   A mankóból dorong válik, A koldus, mint rabló áll itt. De tyuk anyó vitéz legény: - Csibéimet megvédem én!       Csirip, csirip, csirip, cserép,       Igy kotródik el a veréb. {loadposition szalag} 

 A farkas a faluvégen Csikorog a tél, Szegény farkas fél, Hogy éhesen marad, Pecsenyét nem harap. Fut a havon keservesen, De nincs terítve seholsem.   Estére elére A falu végére. Egy hóbuckán van a helye És így vonít szegény feje, Mert a szíve szomorú: „A-dós né-kem a fa-lúúú!”   Szegény farkas, jobb elhagyni, Nem sietnek azt megadni, A kis kutyák kinevetnek: „Majd megadjuk, meg, meg, meg, meg.” S rád ugatnak a kuvaszok: „Jobb ha elmégy, jobb, jobb, jobb, jobb!”   Szép az este süt a hold Szegény farkas szót fogadott S elloholt. {loadposition szalag}    

A nagyapó és az unoka Koosán Ildikó fordítása Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek. Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából. Látván, hogy már hova jutott az öreg a gyámoltalanságban a fia és a menye megundorodtak tőle. Nem ültek vele együtt az asztalhoz, hanem a kemence mellett egy sarokban terítettek neki.  Attól a naptól kezdve, egy cserépedénybe kapott enni, de még annyit sem, hogy jól lakjon. Vágyakozva kereste az étellel bőven megrakott asztalt, szemei megteltek a keserűség könnyeivel. Egy napon a cserépedényt kiejtette remegő kezeiből, ami leesett és összetört. Mikor ezt a menye meglátta, azon nyomban jól összeszidta, de az öreg magába zárta a keserűséget és nem válaszolt. Csupán időről időre sóhajtott mélyeket. ” Na, ez már mindennél több!’ Mondta férjének az asszony. Vett a piacon néhány garasért egy fatálat, szegény öreg ettől kezdve csak fatálból ehetett. És íme, egyszer estefelé, mikor mindannyian együtt ültek a szobában, velük volt a csaknem négy éves kedves unoka, aki játszani kezdett néhány deszkadarabbal - Mit csinálsz te ott? –kérdezte az édesapja. - Csinálok én is egy vájút, mondta a fiúcska, amiből anya és apa fog enni, amikor nem lesz erejük, épp úgy, mint a nagyapónak! Mind a ketten hosszasan egymásra néztek, s a keserűségtől és a szégyentől sírva fakadtak. Hívták rögtön az öreget, hogy üljön az asztalhoz, ettől a naptól kezdve újra együtt étkeztek. Ha néha- néha előfordult, hogy az öreg kiborította az ételt, senki sem vette tőle rossz néven. 2017. április 28. {loadposition vizualis} Bunicul şi nepotul de Fraţii Grimm A fost odată un bătrân împovărat de ani. Şi de bătrân ce era, privirea i se tulburase, auzul îi slăbise şi-i tremurau genunchii la orice mişcare. Când şedea la masă să mănânce, abia mai putea să ţină lingura în mână: vărsa ciorba pe masă, iar uneori îi scăpau chiar bucăturile din gură. Şi văzând până unde ajunsese bătrânul cu nevolnicia, fiul şi noră-sa se umplură de scârbă. Nu-i mai aşezară să mănânce cu ei la masă, ci-l puseră într-un colţ, lângă vatră. Şi din ziua aceea îi...

A kakas, a kutya meg a róka Egy gazda nagyon szigorúan bánt az állataival, nem adott elég ennivalót, amit fellefetyelhetett a kutya, felcsipegethetett a kakas, ezért ők ketten megállapodtak abban, hogy elszöknek az erdőbe, és önálló életet kezdenek. A kakas talált magának helyet egy magas tölgyfa ágain, a kutya pedig egy kicsit lejjebb bemászott a tölgyfa odújába és ott berendezkedett. Ők ketten így éltek volna örök időkig, barátságban, vadászgatva, ha nem lett volna a kakasnak az a rossz szokása, hogy kora hajnalban kukorékoljon, és munkára szólítsa az embereket. Amikor először kukorékolta el magát az erdőben, meghallotta őt a róka. Felugrott a fek­helyéről és kimászott a rókalyukból. A kakas másodszor is kukorékolt, a róka pedig hegyezve a fülét hallgatózott, hogy melyik irányból is jött a hang. A hangot követve eljutott a tölgy­fához, és gondolta magában: „Lecsalogatom a fáról ezt a kakast, elkapom és megeszem.” Magasra felemelte a fejét és hízelegve így szólt: - Te vagy az egyetlen kis kakas az erdőben, én vagyok az egyetlen róka. Gyere le hozzám, éljünk jó barátságban! - Én nem vagyok itt egyedül - mondja a kakas. - Lent lakik a barátom, a kapus. Kopogj be az ajtón, kérd meg, hogy engedjen be, talán kinyitja a kaput és befogad téged. A róka azt hitte, hogy az a kapus szintén egy kakas, és már előre örült, hogy mindkettőt el­kapja, és finom kakashúst fog enni. A farkával megkopogtatta a tölgyfát, és várta, hogy ki­nyissák az ajtót, de az odúból hirtelen előugrott egész ágyneműjével együtt a kutya és elkapta a róka tarkóját. A róka mekegni kezdett, mint egy kecske, a farkával csapkodott, és arra is alig volt ereje, hogy ezt gondolja: - Kakashúsra támadt kedvem, és magam vetettem oda magam a kakasnak meg a kutyának. A kutya úgy megrázta, hogy a rókának egyszerre eltűnt minden ravaszsága. {loadposition szalag}