Pósa Lajos - Keringélő dal. A diófátÁtölelem,Keringélek,Kering velem.Diófa, diófa,Teremj sok minden jót,Jószagú leveletZörgő-börgő diót.Jószagú leveletTeszem a ládába,Zörgő-börgő diótCsíkos tarisznyámba. Diófa leveleMindig illatozzon,Zörgő-börgő dióSoha el ne fogyjon.Bódi, Bódi bácsi,Keringélő bácsi!A mennyországban isVan egy nagy diófa,Ezüst a levele,Arany a diója.Szedik, szedikAz angyalkák, FenyőfáraFelaggatják,KarácsonykorEl is hozzák.A diófátÁtölelem,Keringélek,Kering velem.Bódi, Bódi bácsi,Keringélő bácsi!No de most már ácsi! {loadposition szalaag}

Titi Hajnalka - A medve órája A tél már nagyon rég beköszöntött: hóval borította az erdőt, mezőt. A tó is befagyott, az ágak fájdalmasan recsegtek a zord időben. Az állatok mind saját vackukban kucorogtak, alig várták, hogy végre megérkezzen a tavasz. Nyuszika is így volt ezzel, bár ő bírta a hideget, unta már a fák kérgét rágcsálni, szívesebben evett volna zamatos füvet. Behunyta a szemeit, s arra gondolt milyen finom is a zsenge tavaszi fű !- Anyuci!- fordult anyukájához- Mindig ilyen sokáig tart a tél? - Hát bizony elég soká!- felelte nyuszi mama- De igazán senki sem tudja, kivéve a medvéket! - A medvéket?- nézett nagyot Nyuszika. - Úgy bizony! - A medvék honnan tudhatják? - Hát, a medvéknek van egy láthatatlan belső órájuk, ami azon a bizonyos napon jelez nekik! Minden évben, ugyanazon a napon, előjönnek a barlangjukból, hogy megnézzék milyen az idő. Ebből aztán megtudják, meddig tart a tél.- Nahát, ahhoz nem kell nagy tudomány! – mondta Nyuszika-Ha jó az idő, hamar elmúlik, ha rossz sokáig tart!- Nem úgy van az kincsem!- folytatta nyuszi mama- Általában a tél türelme hamarabb elfogy, mint a medvéé! Ha szép napos időt lát, hóolvadást, tiszta kék eget, nem áll le sütkérezni, mintha megérkezett volna a tavasz! Hanem visszamegy, a másik oldalára fekszik s még negyven napig tovább alszik!- Nahát! Akkor még negyven napig nem lesz tavasz? - Úgy ám! - És ha rossz az idő? - Ha az nap fagytól csikorognak a fák, s ijesztő varjúcsapat rémisztget mindenkit, azt rikácsolva: kár, itt nem lesz idén nyár! A medve nem ijed meg! Csak megrázza a bundáját, és kint marad! Jól tudja akkor már, hogy a tél utolsó mérge ez, hogy megmutassa ki is ő valójában! Minél jobban erőlködik, annál hamarabb vége lesz!- Már nagyon kíváncsi vagyok, mikor jön ki medve a barlangból!- sóhajtotta Nyuszika. - Ezzel, minden állat így van, de mi szerencsére itt lakunk szemben a medvével. Bármelyik reggel lép is ki, észrevesszük az ablakból. - Tényleg szerencsések vagyunk!- hagyta jóvá Nyuszika. Attól kezdve, mindig ő ébredt elsőre, aztán odaült az ablakba és leste a barlangot. Nyuszi mama megmosolyogta:- Miért nem mész kicsit játszani a többiekkel?- kérdezte. - Tavasszal lesz időnk épp elég játszani, én csak szeretném látni milyen idő lesz, amikor medve kilép!És elérkezett a nagy nap, az emberek naptárában...

Orgovàn Irén - Szánkózni volna jó! Alig várom legyen hó! Elő kerüljön a szánkó.Dombon lecsúszni csoda jó! Főleg ha közben hull a hó. Dombról völgybe, völgyből dombra Szánra fel !Újra csússzunk lefelé.Végre, ha esne a hó....Az lenne csudijó!       Biztos jó volna hógolyózni,hóembert építeni!Lábas lenne a kalapja,répából készült az orra.Pici szén a szeme.S hatalmas hasa volna. Szánkon vinnénk haza Ablakunk allá téve.Had lássak a gyerekek, milyen jó barátunk lett.De hiába is bámulok ki az ablakon, nem látok mást csak sárt, és latyakot..De! Hirtelen nagy pelyhekben hullik már a hó!De jó, végre elő kerülhet a szánkó. {loadposition mobil}

Domahidi Klára -Folt-kaland Volt egyszer egy folt,  kék tintából volt.  Egyszer csak a folt  lábra kelt,  s már ott se volt.  Elindult világgá, el, tova,  hívta a kaland szava.  Megirigyelte a sárga,  utána eredt a sárba.  Megörültek egymásnak,  kézen fogva futottak.  Játszottak és kergetőztek,  míg egy kút szélére értek. Ittak, majd tovább futottak,  apró lábaik dobogtak.  Vidám volt a kirándulás,  követték a vágy sóhaját.  De besötétedett az ég,  zuhogott az eső, kopogott a jég.  Odavolt jókedv, izgalom,  vacogva ültek egy kispadon.  Nem volt már sárga, se kék,  összemosta őket a jég.  Átfázva, elázva, prüszkölve,  zölden mentek haza estére...   {loadposition mobil}

Ady Endre - El a faluból    A kis harang a régi,Mely belezúg a csöndbe,A szürkeség a régi,Fölévirít a tavasz. Minden, minden a régi,De én hol élek, járok?Nem voltam ilyen messze,Nem voltam soha, soha. Belehalok, ha mondják,Hogy én itt szálltam útra,Megtagadom a csókot,Amely útra indított. Én a bolondos zajnak,Én a cifra városnakVagyok a kóbor lelke,Ne gyalázz meg hát, falu. Óh, kapj fel innen, Város,Ragadj el innen, Város:Kik messze kiröpültek,Sohse térjenek haza. {loadposition szalag}

A hűtelenhez Esküszegte lyánka! emlékezzélArra, amidőn: „Ah meg ne vessél”,Igy imádva téged kértelek;„Légy kegyelmes én irántam, s szívedAdd nekem, ki csak tenéked hívedVoltam, és leszek, míg létezek.” Akkoron kérő keblemre dűlve,S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,Ezt rebegték csalfa ajkaid:„Hő szivem tiéd csak, drága lélek!Esküszöm, hogy csak tenéked élek;Szünjenek könyűid, bánatid.” Én ezáltal istenülve lettem,És keserves sorsom elfeledtem,Emma! gyönge karjaid között.Édenek nyilának én előttem,Nem borultak fellegek fölöttem,Tőlem a bú mind elköltözött. Ámde mily rövid volt boldogságom,Mily korán eltűne mennyországom,Én, ah, nem gondoltam volna azt!Estem édenből nagy pusztaságra,És juték keserves árvaságra,Marja a bú szívem, és hervaszt. Hő imádód s kedvelőd elhagytad,Szívedet te ismét másnak adtad,Engem elfeledve, csalfa lény!Jól van! én lemondok mindenről már,Engemet kietlen puszta hely várÉjszak hófödözte bús ölén. Isten véled hát örökre, édesTárgya hő szivemnek, ah negédesCsalfa Emma! isten véled hát!Majd ha egykor értem, szinte árva,Eljösz, éjszaknak havát bejárva,Megleled hű Múzsafid porát. Selmec, 1838. október 26. {loadposition szalag}